Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

D

D

Dabis László, Scheff (Rákospalota, 1891. okt. 1. – Bp., 1956. okt. 20.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1956). Orvosi oklevelét 1914-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. Egyetemi évei alatt a Galilei Kör főtitkára volt. 1912–1914-ben az egy.-i bakteriológiai int.-ben demonstrátor. 1914–1918-ban katonaorvos az orosz és az albán fronton, 1919-ben referens a Munkaügyi és Népjóléti Min.-ban. 1918–1928-ban tanársegéd az orvosi kar közegészségtani tanszékén, 1924–1926-ban az USA-ban Rockefeller-ösztöndíjas, 1926-tól a Főv. Közeü.-i és Bakteriológiai Int.-ben dolgozott, 1928-tól osztályvezető, 1936-tól helyettes igazgató. 1945–1956-ban a közegészségtan ny. r. tanára, tszv. Táplálkozástannal, légszennyeződéssel, élelmiszerhigiénével és a sugárbiológia kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: A nagyvárosi tömörülések vízellátása (Bp., 1934); Közegészségtani levegőhygiéne (Szeged, 1950); A vírushepatitisek (Magyar I.-vel, Bp., 1955) – Irod.: Jeney E.: D. L. (Orv. Hetil., 1957, 5-6. sz.).

Daday András (Dés, 1889. okt. 28. – Bp., 1973. jún. 20.) orvos, orvostörténész, 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1915-ben állatorvosi oklevelet kapott a bp.-i Állatorvosi Főisk.-án 1915–1917-ben katonaorvos, 1917–1920-ban Kolozsvárott gyakorló orvos. 1920-ban Mo.-ra jött, ahol kórházi orvos, majd 1917-től OTI belgyógyász főorvosa lett. 1934-ben Szegeden az orvostörté­nelem magántanára és előadója lett. 1938–1944-ben a József nádor Műszaki és Gazdaság­tud. Egy. állatorvostört. tanára. 1945 után körzeti orvos. Orvos- és állatorvoslás-történettel foglalkozott, életre hívta 1944-ben az állator­voslás-történeti múzeumot, számos kiváló szakközlemény szerzője. 1961–1973-ban a Szabad­ság téri ref. egyházközség világi főgondnoka. 1958-ban Weszprémi-érmet kapott. – Fm.: Mit kell tudni a kankóról (Bp., 1927); A ne­mibetegségek elleni küzdelem a múltban (Te­leia, 1937), A budai régi hőfürdőkről (Beteg­ápolásügy, 1941); Adatok a keleti marhavész elleni küzdelmünk történetéhez (Bp., 1939) – Irod.: D. A. (M. Állatorv. Lapja, 1973, 2. sz.); Zábó A.: Száz éve született D. A. (Orv. Hetil., 1990).

Dallos József (Bp., 1905. jan. 7. – London, 1979. jún. 27.) szemorvos. Bp.-en szerezte orvosi oklevelét, majd Londonban telepedett le, ahol tökéletesítette a kontaktüveget. A bp.-i I. sz. szemészeti klinika laboratóriumában végzett kísérleteinek eredménye volt az az üvegtechnikai eljárás, amely lehetővé tette a mintára pontosan simuló vékony üvegkagylók előállítását. Ehhez 1932-ben alkalmas anyagot talált, a Pol­ler-féle negocollt, amelynek nagyüzemi előállítását is megszervezte. 1934-ben világszabadalmat szerzett az új kontaktüvegre. – Fm.: Über Haftgläser und Kontaktschalen (Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde, 1933); A láthatatlan kontakt szemüveg (Szemészet, 1935, angolul: Archives of Ophthalmology, 1936); Sattler’s Veil (The British Journal of Ophthalmology, 1946) – Irod.: Grósz E.: A kontakt üvegek (Búvár, 1935); C. H. Sattler: Erfahrungen mit Haftgläsern (Klinische Mo­natsblätter für Augenheilkunde, 1938); Duke Elder: Textbook of Ophthalmology (London, 1949); Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958); R. Heitz: Das wissenschaftliche Werk von J. D. (Contactologia, 1980).

Dalmady Zoltán (Bp., 1880. márc. 15. – Bp., 1934. okt. 17.) orvos, sportorvos, balneológus. 1803-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1903-tól a Tátrában fürdőorvos, 1912-ben egy. magántanár a fizikai gyógy­módok tárgykörből. Korányi Sándorral kidolgozta a tbc elleni küzdelem országos programját (1917-től). Az I. vh. alatt utókezelő kórházat állított fel hadirokkantaknak. 1920-tól a margitszigeti gyógyfürdő igazgatója, 1928-ban a balneológia rk. tanára, kiváló reumatológus. A turisztika népszerűsítője, szervezője, a sportorvosi mozgalom egyik elindítója, a magyar sport­orvosi szaknyelv kialakítója. – Fm.: A sportok egészségtana (1913); A turistaság egészségtana (Bp., 1934); Az éghajlat orvosi vizsgálatának meteorológiai alapjai (in: Az időjárás, 1930); Apenta természetes gyógykeserűvíz balneológiai értéke (Bp., 1942) – Irod.: Gortvay Gy.: D. Z. (Orv. Hetil., 1963, 1. sz.); Beck M.: Egy elfeledett magyar polihisztor (A Term. Vil., 1994).

Dalos Béla, Deutsch (Bp., 1907. dec. 21. – Bp., 1973. jan. 8.) orvos, belgyógyász, az or­vostud. kandidátusa (1968). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1943-ban a bp.-i Zsidó Kórház orvosa, 1945–1950-ben uo. EKG-főorvos. 1950–1953-ban az Orsz. Vértranszfúziós Int. főorvosa, 1957–1972-ben az Orsz. Sugárbiol. és Sugáreü. Int. tud. osztályvezetője. Kutatási területe a tartósított vér plazmáinak fehérjefrakciói, az ionizáló sugarak szérumfehérjékre gyakorolt hatása. Nevéhez fűződik a humán gamma-globulin és szérumalbumin üzemi előállításának a kidolgozása. – Fm.: Über die angebliche Herabset­zung der Sauerstoffbindungsfähigkeit des Hämoglobins im Blute ihrer Mitz beraubter Tiere (Deutsche Biokemische Zeitschrift, 1933); Néhány adat a myeloma kórtanához (Bp.-i Orvosi Újság, 1946) – Irod: L. D. B. (Orv. Hetil., 1973, 6. sz.).

Darabos Pál (Bp., 1911. nov. 27. – Bp., 1982. júl. 22.) orvos, gyermekorvos, szakszervezeti vezető. 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1935–1943-ban a bp.-i Bródy Gyermekkórházban dolgozott, 1943-ban munkaszolgálatos, 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945-ben a Nemzeti Segély, majd a M. Orvosok Szabad Szakszervezete funkcionáriusa. 1949-től Csepelen rendelőintézeti orvos. 1963–1974-ben az Eü. Dolg. Szakszervezetének főtitkára, 1964-től a SZOT elnökségi tagja, 1975–1980-ban a SZOT központi vezetőségének elnöke. Részt vett az Orvosi Rendtartás kidolgozásában, több nemzetközi szervezetben képviselte a m. egészségügyi szakszervezetet. – Fm.: Az egészségügyi dolgozók művelődési helyzete (Bp., 1962); A falu egészségügyi ellátásának problémáiról (Bp., 1962); Az orvostovábbképzés helyzete, problémái, feladatai (Bp., 1964) – Irod.: D. P. (Orv. Hetil., 1982, 35. sz.).

Darányi Gyula (Bp., 1888. jan. 9. – Bp., 1958. jan. 12.) orvos, bakteriológus, egy. tanár. Orvosi oklevelét müncheni, kieli és berlini tanulmányok után a bp.-i orvosi karon szerezte meg 1912-ben. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1918-tól az Áll. Bakteriológiai Int. főbakteriológusa, a Vöröskereszt Kórház laboratóriumának főorvosa. 1924-ben a szerológia és az immunitástan magántanára, 1928–1931-ben a szegedi, 1931–1946-ban a bp.-i orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára, 1946-tól az SZTK főorvosa. Az Egészség c. lap szerkesztője (1928–1944). A vér kolloidlabilitásának a jelentőségével, a staphylococcusok patogenitásának a vizsgálatával, a tbc kórokozójának a kimutatásával stb. foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el az ivóvizekben jelen lévő baktériumok kimutatása, a fertőző betegségek kemoterápiás kezelése, illetve a baktériumok termorezisztenciájá­nak a vizsgálata területén. Jelentős eü.-i felvilágosító tevékenysége is. – Fm.: Eine Reaction der Kolloidlabilität des Serums (D. Med. Wochenschrift, 1922); Die Anwesenheit von Hydrophilen Kolloiden im Trinkwasser (D. Med. Wochenschrift, 1925); Összegyűjtött tanulmányai a gennykeltő staphylococcusokról (Orv. Arch., 1926); A hygiene-képzés reformja (Bp., 1934); A tuberculosis epidemológiája (I–II. köt., Bp., 1934); Az orvosképzés reformja (Bp., 1937); Közegészségtan (I–IV. köt., Bp., 1939-1942); Élelmezési táblázatok (Bp., 1941); Táplálkozási népélelmezési táblázatok (Bp., 1941); Hogyan óvjuk meg egészségünket (Bp., 1942); Az iskolaorvos kézikönyve (2. kiad., Bp., 1942) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Daróczy Pál (Debrecen, 1931. ápr. 21. – Debrecen, 1980. aug. 30.) or­vos, bőrgyógyász, egy. docens, az orvostud. kandidátusa (1975). 1955-ben szerezte meg orvosi oklevelét a DOTE-n. 1955–1957-ben körzeti orvos, 1957-től a debreceni bőrklinikán gyakornok, 1961-ben tanársegéd, 1969-ben adjunktus, 1975-ben docens. Fő kutatási területe az argita bőr mik­rocirkulációjának a fiziológiája, patológiája és farmakológiai vonatkozásai. – Fm.: Centrálisan ható neuropharmaconok kutatásának mérése prurigas és endogen ekzemás betegekben (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1963); A bőr al­kalin-entralisatiójának és resistentiájának viselkedése psoriasisban (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1964); A cutan microcirculatio és verí­téksecretio összefüggéseihez atopiás betegekben (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1973) – Irod.: (M. Dermatológia, 1981, 1. sz.).

Darvas Ferenc (Pusztaszentmária, 1883. márc. 3. – Bp., 1934. ápr. 28.) gyógyszerész, lapszerkesztő. 1907-ben gyógyszerészi, 1911-ben gyógyszerész-doktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1910–1919-ben a gyógyszerészeti int.-ben tanársegéd. 1918-tól a Herba c. folyóirat alapítója és főszerkesztője. 1919-ben a Gyógyszerészi Főiskola igazgatója. 1920-tól a Gyógynövény és Paprikakirendeltség vezetője. 1924-től a Kertészeti Lapok és a Gyógyszerészi Kézikönyvtár szerkesztője. Farmakobotaniká­val és gyógynövények termesztésével foglalkozott. – Fm.: Útmutatások gyógynövények ter­mesztésére (I-IX. rész, Augustin B.-val, Bp., 1915–1920); Útmutatás a vadontermő gyógynövények gyűjtéséhez (I-V. füzet, Augustin B.-val, Bp., 1917–1920); Hazai gyógynövényeink ismertetése, különös tekintettel a gyűjtésre, feldolgozásra és értékesítésre (Magyary-Kossa Gy.-val, Bp., 1926) – Irod.: Karlovszky G.: D. F. (Gyógyszerészi Ért., 1934, 7. sz.); Kortsánszky O.: D. F. (Gyógyszerészi Közlem., 1934, 18. sz.).

Davida Jenő (Bp., 1884. okt. 30. – Da­vos, Svájc, 1929. márc. 26.) orvos, anatómus, egy. tanár. Davida Leó fia. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét Kolozsvárott. 1906–1921-ben a kolozsvári kórbonctani int. munkatársa, 1914-ben magántanár, 1921–1929-ben Szegeden az anatómia ny. r. tanára. – Fm.: Kranio­metriai vizsgálatok magyarországi lakosok koponyáján (Kolozsvár, 1911); Tájbonctan, különös tekintettel az orvostanhallgatók igényeire (Bp., 1914) – Irod.: Szállási Á.: A két Davida (Orv. Hetil., 1984, 40 sz.).

Davida Leó (Srogow-Dólny, 1852. márc. 8. – Bp., 1929. nov. 24.) orvos, egy. tanár, Davida Jenő apja. 1876-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1876–1881-ben az I. sz. anatómiai int.-ben tanársegéd, 1881-től Kolozsvárott az anatómia h. tanára, 1882-ben magántanár, 1892-től az anatómia ny. r. tanára. 1921-ben ment nyugdíjba. Kiváló anatómus, Szegeden megszervezte a menekült egy. anatómiai intézetét. Leíró bonctannal foglalkozott, a csigolya közti dúcokat, valamint a végtagok gyűjtőereit kutatta, ezekkel kapcsolatos eredményeit külföldi szaklapokban tette közzé. – Fm.: Az ágyéki és keresztágyi dúcok többszörösségéről (Bp., 1880); A nyaki idegek gyökei – és csigolyaközti dúcainak magatartásáról a perobrachia egy esetében (Kolozsvár, 1881); Über das Verhalten der Spinalwurzeln und Spinalganglien der Halsnewen in einem Falle von Perobrachie (Berlin, 1882); Eddig nem észlelt szürke dúcokról az ágyéki és keresztidegek hátsó gyökein (Kolozsvár, 1882); A gerincagyi idegek mellső és hátsó ágainak képződésmódjáról (Kolozsvár, 1882) – Irod.: Kiss F.: D. L. (Orv. Hetil., 1929); Szállási Á.: A két Davida (Orv. Hetil., 1984, 40. sz.).

Dán Sándor, Dickmann (Felsőjózsa, 1911. jan. 25. – Debrecen, 1973. okt. 23.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1937–1939-ben a debreceni vegytani int-ben, 1939-től uo. az I. sz. belklinikán dolgozott. 1947-ben a vesebetegség tárgykörében egy. magántanár, 1958-ban docens, 1963–1973-ban ny. r. tanár. Kórélettannal, vesebetegségekkel és krónikus májbajokkal foglalkozott. Róla nevezték el a desztilláció nélküli maradéknitrogén meghatározási módszerét. – Irod.: D. S. (M. Belorv. Arch., 1973, 6. sz.).

Dániel Elemér (Gyulafehérvár, 1895. nov. 1. – Bp., 1979. ápr. 23.) orvos, sebész, egy. tanár. 1922-ben a bp.-i orvosi karon végzett, műtőorvosi vizsgát 1926-ban tett. Hosszabb ideig a müncheni ortopédiai klinikán dolgozott, 1937-ben a csontrendszeri betegségek tárgyköréből magántanári fokozatot szerzett. 1922–1924-ben a bp.-i I. sz. női klinika gyakornoka, 1924–1928-ban az I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, ezt követően a pécsi Erzsébet tudo­mányegy. I. sz. sebészeti klinikáján adjunktus. 1927–1942-ben magántanár, 1942–1945-ben rk. egy. tanár. Ezt követően kórházi főorvos. Jeles ortopédiai sebész. – Fm.: Szövettani hízósejtek előfordulása és jelentősége (M. Orv. Arc., 1924); Szülés alatt létrejött magzati bordatörések kapcsán néhány szó a Kristeller-expressióról (Orvosképzés, 1929); Bordatörések (M. Sebésztárs. Munkálatai, 1930); A kéz sajkacsonttörései (Orvosképzés, 1934); A térdízület fedett törései (Bp., 1937); Az Achilles-ín fedett sérülései (Orv. Hetil., 1958); A pozitív archographia jelentősége a térdízületi porcsérülések diagnosztizálásában (Testnevelési és Sporteü.-i Szle, 1966). – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002).

Dávid Lajos (Kézdivásárhely, 1889. okt. 18. – Szeged, 1962. aug. 30.) gyógyszerész, egy. tanár, a gyógyszerésztud. kandidátusa (1952). 1910-ben Kolozsvárott gyógyszerészi, 1913-ban doktori oklevelet szerzett. 1910-től Kolozsvárott gyógyszerész-gyakornok, 1921-től Szegeden az egy. gyógyszertár és gyógyszerészeti int. megszervezésére kapott megbízást. 1922-ben magántanár, 1930-ban rk. tanár, 1944–1948-ban ny. r. tanár. – Fm.: Gyógyszerészet (I–III. köt., Szeged, 1927–1937); Egyszerű minőleges elemzés (Szeged, 1930); A galenikumok elkülönítése és felismerése (Szeged, 1943); A IV. Magyar Gyógyszerkönyvben hivatalos nem galenusi anyagok, készítmények elkülönítése és felismerése (Szeged, 1944) – Irod.: Novák I.: D. L. (Gyógyszerészet, 1959, 1. sz.).

Deák Pál (Bp., 1909. máj. 9. – Bp., 1965. júl. 27.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1959). 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1935-től röntgenorvos a budakeszi Erzsébet Szanatóriumban és az Apponyi Poliklinikán. 1939–1941-ben a Szeretetkórház főorvosa, 1943–1945-ben munkaszolgálatos. 1945 után OTI-főorvos, 1956-tól az Orsz. Sugárbiológiai Int. helyettes igazgatója, a Tétényi úti Kórház röntgen-főorvosa. 1956–1957-ben vendégtanár Hanoiban, 1962-től az OTKI igaz­gatója. Röntgen-diagnosztikával, elsősorban csont­röntgennel foglalkozott. – Fm.: Röntgenkép – Röntgenlelet (Bp., 1963); Diagnostik der Knochen und Gelenke nach führenden Rönt­gensymptomen (Bp., 1965) – Irod.: D. P. (Orv. Hetil., 1965).

Debreczeni István (Doboz, 1920. dec. 20. – Szeged, 1983. nov. 8.) állatorvos. 1949-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. Előbb Dobozon, majd 1951-től az Áll. Mező- és Erdőgazdaságok Min.-ban dolgozik. 1954-től a Csongrád m. Áll. Gazdaságok ig. főállatorvosa. 1972-től a hódmezővásárhelyi Felsőfokú Mező­gazd. Technikum (Főiskola) állateü.-i tanszékén tszv. főisk. tanár. Az ún. SPF-sertések hazai meghonosítója, a sertésbetegségek kórtanát kutatta, toxikus betegségeikkel, főleg a fertőző gyomorfekély gyógyításával foglalkozott. Több főiskolai jegyzet és 50 tudományos közlemény szerzője. – Fm.: Nagyüzemi tapasztalatok a lapinizált sertéspestisvírussal (M. Állatorv. Lapja, 1960) Irod.: Bicsérdy Gy.: D. I. (M. Állatorv. Lapja, 1983).

Debrőczi Tibor, Döge (Bp., 1915. márc. 15. – Bp., 1975. dec. 20.) orvos, belgyógyász, kardiológus. 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1938–1948-ban a bp.-i I. sz. belklinika munkatársa. A II. vh. alatt az Értelmiség c. lap értelmiségi csoportjának a tagja, 1944 végén partizán. 1945–1948-ban a M. Orvosok Szabad Szakszervezetének a titkára, 1948-1950-ben a szekszárdi m.-i kórház fő­orvosa, 1950–1952-ben a szőnyi Áll. Kórház igazgatóhelyettese, 1953–1975-ben igazgatója. Szívbeteg-rehabilitációs központot szervezett, 1957-ben megindította a balatonfüredi orvos­napokat. Jelentős kardiológiai tevékenységet fejtett ki. Öngyilkos lett. – Fm.: Balatonfüred gyógytényezői (Veszprém, 1966) – Irod.: Gábor Gy.: D. T. (Card. Hung., 1976, 1 sz.).

Deccard János Vilmos (Sopron, 1722. nov. 15. – Sopron, 1778. okt. 19.) orvos, botanikus, Deccard Kristóf (1686–1761) botanikus fia. 1747-ben Jénában szerezte meg orvosi oklevelét. 1747-ben hazatért, Sopron orvosa lett. Flórakutatásokat végzett. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de morborum acutorum prae chronicis malignitate et lethalitate (Jéna, 1747) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929): Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Decsi László (Pécs, 1927. jún. 14. – Bp., 1986. júl. 27.) orvos, egy. docens, az orvostud. doktora (1978). 1952-ben szerezte meg orvosi oklevelét a POTE-n. 1952-ben uo. a gyógyszertani int. munkatársa, 1953-tól tanársegéd, 1956-ban adjunktus, 1971-ben docens. 1955-ben laboratóriumi, 1956-ban sportorvosi képesítést szerzett. 1961-ben Magdeburgben, 1962–1963-ban Londonban ösztöndíjas, biokémiai ku­tatásokat végzett. Kezdetben a központi ideg­rendszerre ható gyógyszerek biokémiai összetevőit kutatta, majd a központi idegrendszer különböző receptorstruktúráit és mediátorará­nyait vizsgálta. – Fm.: Further Studies on the Metabolic Background of Tranquilizing Drug Action (Psychopharmacologica, 1961); Bioche­mische Effekte zentralwichender Arzneimit­tel (Fortschritte der Arzneimittelforschung, 1967) – Irod.: (POTE Almanach, Pécs, 1989).

Decsy Sámuel (Rimaszombat, 1742. jan. 2. – Bécs, 1816. jan. 25.) orvos, lapszerkesztő, történész. 1766-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét (más források szerint 1776-ban bölcsészeti, 1777-ben orvosi okle­velet szerzett az utrechti egy.-en). Bécsben élt, orvosi gyakorlat mellett 1793–1816-ban a bécsi Magyar Kurírt, 1791-től a Magyar Musát is szerkesztette. Jövedelmét az irodalom támogatására fordította. Nyelvészettel, földrajzzal, történelemmel és mezőgazdasági tudományokkal foglalkozott. – Fm.: Osmanographia, azaz a török birodalom... állapotának és a magyar királyok ellen viselt nevezetesebb hadakozásainak summás leírása (I–II. köt., Bécs, 1788–1789); Pannoniai Féniks, avagy hamvából feltámadott magyar nyelv (Bécs, 1790); A magyar szent koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak historiája (Bécs, 1792); Magyar Almanach 1794., 1795. és 1976. esztendőre (I–III. köt., Bécs, 1793–1795); A mezei gazdaságot tárgyaló jegyzések (I–II. köt., Pánczél D.-el, Bécs, 1800–1801); Egyiptom históriája (Bécs, 1811) – Irod.: Dezsényi B. – Nemes Gy.: A magyar sajtó 250 éve (Bp., 1954); Kiss L.: Kétszázötven éve született a magyar egészségnevelés bécsi apostola: D. S. (Egészségnevelés, 1992); Szállási Á.: Hírlaptör­ténetünk első orvos szerkesztője: D. S. (Szállási Á.: M. írók orvosai és a m. orvosírók, 1998).

Deér Endre (Pusztavarsány, 1865. ápr. 7. – Bp., 1938. okt. 31.) gyógyszerész. 1888-ban a pesti orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, 1885–1891-ben Wrocławban dolgozott. 1892-től gyakorló gyógyszerész Bp.-en, gyógyszertártulajdonos. 1922-ben egyik megalapítója a M. Gyógyszerészeti Társ.-nak, kiadta annak értesítőjét. – Fm.: Magyar gyógyszerészkönyv (társszerzőkkel, Bp., 1902) – Irod.: Sztankay I.: Nagy magyar gyógyszerészek (Bp., 1935); D. E. (Orv. Hetil., 1938).

Degen Árpád (Pozsony, 1866. márc. 31. – Bp., 1934. márc. 30.) botanikus, orvos, az MTA tagja (1ev. 1916., r. 1928). 1889-ben orvosi oklevelet szerzett Bp.-en, előbb gyakorló orvos, majd 1896–1934-ben a bp.-i Vetőmagvizsgáló Állomás igazg.-ja. 1897-ben magántanár, 1927-től Szegeden c. rk. tanár. A Term. tud. Társulat elnöke. Mezőgazdasági vetőmagvakkal és a nemesítés élettanával foglalkozott. 1902-től szerkesztette a M. Botanikai Lapokat. – Fm.: Egy új Ajuga fajról (Bp., 1896); Magyar füvek gyűjteménye (I–VIII. köt., Bp, 1900–1914); A m. k. áll. vetőmagvizsgáló állomások (Bp., 1907); Magyar sásfélék, szittyófélék, gyékényfélék és békabuzogányfélék gyűjteménye (I–V. rész, 1914-1928); Flora Velebiti­ca (I–III. rész, 1936–1938) – Irod.: Gyenczer B.: Dr. Felsőhegyi D. Á. emlékezete (Kísérletügyi Közl., 1934); Jávorka S.: Emlékbeszéd (MTA, Bp., 1942); Kárpáti Z.: D. Á. mint flórakutató és szisztematikus (Orsz. Vetőmag­felügyelőség Évk., 1966); Neszmélyi K.: Ünnepi megemlékezés D. Á. munkásságáról (Botan. Közl., 1994).

Demeter György (?, 1875 – Szeged, 1925. jan. 20.) orvos, egy. tanár. 1900-ban a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1902-től az orvostani int. munkatársa, 1912-től igazgatója, 1912-ben magántanár, 1919-től Szegeden ny. r. tanár. – Fm.: A sal­varsan halálról négy esettel kapcsolatban (Erdélyi Orvosi Lap, 1923) – Irod.: A szegedi egyetem története (Szeged, 1966).

Demjanovich Emil, 1921-től Darankai (Dolha, 1861. – Bp., 1941. jún. 4.) orvos. 1883-ban a bp.-i orvosi karon orvosi, 1884-ben sebészi oklevelet szerzett. 1886–1888-ban a Rókus Kórház sebészeti osztályán, majd a tordai Gyer­mekgyógyintézetben dolgozott, 1896–1924-ben a MÁV rendelőintézet gyermekosztályát vezette. 1896-ban Máramaros vm. tb. főorvosa, 1923-től eü.-i főtanácsos. Józsefvárosi rendelőjében ingyenrendelést tartott. Művészek, írók, miniszterek (pl. Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Tisza István) orvosa, számos jeles orvosi munkát fordított magyar nyelvre. A Görög Szertartású Katolikusok egyházi tanácsának tagja (1925–1941), e vallás Országos Bizottságának választmányi tagja (1898-tól). A Magyar Görög Katolikus Egyes. alapítója (1902), a Görög Katolikusok Lapjának a szerkesztője és munkatársa, a Görög Katolikus Ifjak Egyetem alapítványának alapítója. A Józsefvárosi Orvostár­saság elnöke (1904–1941). – Irod.: P. Mayer M. – Pozsgai J.: Jókai és Mikszáth Kálmán házi­orvosa – D. E. (1861–1941) (Orv. Hetil., 1976).

Demkó Kálmán (Görömböly, 1852. okt. 3. – Bp., 1918. febr. 13.) tanár, orvostörténész. Bp.-en 1877-ben tanári, 1882-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1878-tól a lőcsei főreáliskola tanára, 1895-től igazgatója. 1896-tól Bp.-en gimn. igazgató. 1883-ban megalapította a Szepes megyei Történeti Társulatot, rendezte és feldolgozta a lőcsei levéltárat. 1906-ban – három hónapig – kormánypárti képviselő. – Fm.: A felső-magyarországi városok életéről (Bp., 1890); A magyar orvosi rend története... a XVIII. sz. végéig (Lőcse – Bp., 1892-1894); A szepesi jog (Bp., 1894); Asszimiláció és a magyar kultúrpolitika (Bp., 1897); Lőcse története (I. köt., Kassa, 1898); A magyar királyság földrajza (tank., Bp., 1899) – Irod.: D. K. (Századok, 1918).

Demwolf Adolf, Szulejmán pasa (Nagyszeben, 1828 – Isztambul, 1863. jún. 9.) sebész, török katonaorvos. Előéletéről keveset tudunk. 1849 tavaszán élelmező tisztként, hadnagyi rangban Bem erdélyi seregében szolgált. A szabadságharc bukása után Vidinben felvette az iszlám vallást, kereskedő lett, de rosszul végződött vállalkozásai után belépett a török hadseregbe. Elvégezte az isztambuli Orvosi Akad.-t, katonai sebészként részt vett a krími háborúban. Előbb bimbasi (őrnagy), majd pasa lett, 1856-tól az isztambuli katonakórház parancsnoka, 1858-tól az Orvosi Akad. sebésztanára. Gyorsan ívelő pályáját annak köszönhette, hogy csatlakozott Abdul-Aziz trónkövetelő csoportjához, akik Abdul-Medzis uralmát akarták megdönteni. Szerepet játszott a hatalmon levő szultán megmérgezésében, amiért néhány nap múlva a hatalomra került új uralkodó megölette. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.).

Dercsényi (Weiss) János (Szepesszom­bat, 1755. máj. 16. – Munkács, 1837. jún. 30.) orvos, megyei főorvos, szülész, mineralógus. 1780-ban szerzet orvosi oklevelet Bécsben, 1782-től Zemplén vármegye főorvosa. Munkács környékén ásványtani kutatásokat végzett, 1790-ben timsótelepet fedezett fel, megkezdte bányászatát. Leírta Tokaj-Hegyalja földtanát, szőlészetét és borászatát. Kazinczy Ferenc nővérét, Júliát vette feleségül.. – Fm.: Pyretolo­giae practicae tentamen (Bécs, 1780); Ueber Tokai’s Weinbau dessen Fachsung und Gährung, mit geognostischen Beylagen (1796); A tokaji bornak termesztéséről, szűréséről és forrásáról (1799). – Irod.: Tabódy J.: Munkács múltja és jelene Magyarország történetében (Pest, 1860); Lehoczky T.: Bereg vármegye mo­nographiája (I–III. köt., Ungvár, 1881–1882).

Derzsy Domokos (Felsőbódogfalva, 1914. dec. 4. – Bp., 1975. aug. 5.) állatorvos, mikrobiológus, az állatorvostud. doktora (1973). Állatorvosi oklevelét 1939-ben, doktori címét 1940-ben szerezte meg Bp.-en. 1939–1940-ben a Phylaxia Szérumtermelő Rt.-nél asszisztens. 1940–1944-ben a kolozsvári Állateü. Int. munkatársa, 1944–1950-ben a az Orsz. Állateü. Int.-ben kutató. 1950–1967-ben az MTA Állat­orvostud. Int. munkatársa: állatjárványtannal foglalkozott. Közel száz tudományos közleménye hazai és külföldi lapokban jelent meg. 1963-ban Hutÿra-emlékérmet kapott. Ő írta le először a libainfluenza kórképét, amelyet Der­zsy-betegségnek is neveznek. – Fm.: Szemvizsgálat juhokon (Bp., 1940); Vizsgálatok az ornithosis megállapítására és gyógykezelésére (Bp., 1960); Állatjárványtan (Bp., 1960); Baromfi-egészségtan (Bp., 1963) – Irod.: Mészáros J.: D. D. (M. Állatorv. Lapja, 1975, 11. sz.).

Deseő Dezső (Nagybáb, 1893. jan. 30. – Bp., 1967. máj. 12.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1915-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1913–1917-ben gyakornok a bp.-i élettani int.-ben, 1917–1918-ban katonaorvos, 1918–1919-ben hadifogoly Olaszországban. 1919-ben magántanár, 1920-ban fogorvosi oklevelet szer­zett, 1922–1948-ban az Állatorvosi Főisk. élettani int.-nek a munkatársa, 1926-ban rk. tanár, 1927-ben ny. r. tanár. 1925–1926-ban a londoni és a lipcsei állatélettani int.-ben ösztöndíjas. 1934-ben dékán, 1948-ban nyugdíjba küldték. 1948-tól a Közp. Stomatológiai Int. fogorvosa. Fő kutatási területe a vérképző szervek és a vérkeringés. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: A tréning élettana (Bp., 1934); A szív és vérkeringés (Bp., 1943); Az ember (Bp., 1944); A kreatin phosphorsav szerepe az izomösszehúzódásban (Bp., 1947); Élettan (Bp., 1947) – Irod.: Az Állatorvostud. Egy. elhunyt tanárai (Bp., 1968).

Detre László, Deutsch (Nagysurány, 1874. okt. 29. – Washington, 1939. máj. 7.) orvos, immunológus, bakteriológus, egy. tanár. 1895-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1903-ban a bakteriológia egy. magántanára. 1895-1896-ban a bp.-i kórszövettani int. gyakornoka. 1897–1900-ban Bécsben, Párizsban ösztöndíjas, külföldi tanulmányútja során – többek között – Mesnyikov laboratóriumában is dolgozott. 1901–1912-ben a bp.-i Jenner-Pas­teur Labor. munkatársa, majd vezetője, a poliklinika tbc-osztályának a vezetője (1906–1919). Az I. vh. alatt törzsorvos. 1918-ban megalapította a Hungaria Szérumműveket, amelynek előbb igazgatója (1918–1919), majd vezérigazgatója (1919-től). 1921-ben megalapítja az Állategészségügy c. szaklapot. 1933-ban szérumtermelő intézetét beolvasztották a Phylaxia Szérumtermelő Rt.-be. Ekkor kivándorolt az USA-ba, ott a Georgetown-i Egy. professzora, majd az Amerikai Nemz. Eü.-i Int. bakteriológiai labor.-nak a vezetője lett. Előbb a tífusz immunológiáját kutatta (1899), majd kidolgozta a specifikus ellenanyagok keletkezésének antigén-elméletét, tőle származik az antigén kifejezés. Elsőként alkalmazta az igazságügyi orvostanban a szerológiai eljárást (1901) az emberi és állati vérnyomok szétválasztására. Elsőként írta le a ma immunszupressziónak nevezett jelenséget, felfedezte a szerodiagnoszti­kában jelentős ún. zóna-jelenséget. Kidolgozta a szifiliszesek fertőzöttségét felismerő komplement kötések próbáját. Eljárást dolgozott ki az emberi és állati gümőkóros fertőzések eredetének elkülönítésére. Eredményesen alkalmazott embergyógyászati célra nagy állatokból lépfene, ill. gázgangréna elleni szérumot. Módszert dolgozott ki a szarvasmarhák brucellózisának szerológiai vizsgálatára. A magyarországi állatgyógyászati oltó­anyagtermelés elindítója. Több folyóirat munkatársa, a bp.-i Pasteur-Intézet Értesítőjének a főszerkesztője (1906–1938). Lefordította P. de Kruif Bacillusvadászok c. könyvét (1931). – Fm.: Bakteriológia (Kétly K. – Nékám L. szerk.: Magyar orvosi vademecum, 1900); Die Impfstoffe uns Sera (Feimanstellel, Stuttgart, 1903); Két világ harca (Fantasztikus regény, Bp., 1935) – Irod.: Karasszon D.: Emlékezés dr. D. L.-ra, az antigén névadójára (Orv. Hetil., 1990).

Detre László (Bp., 1897. ápr. 20. – Bp., 1953. okt. 23.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). 1922-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1922–1953-ban az I. sz. belklinika munkatársa, 1928-ban a MABI tüdőgondozójának főorvosa, 1934-től az OTI tbc-gondozójának vezetője. 1948-ban magántanár. 1950-től a bp.-i XI. Ker. tbc-gondozó vezetője. A tüdőbetegségekkel, a tbc-fertőzé­sekkel foglalkozott, részt vett a hazai tbc-szű­rőállomások megszervezésében. – Irod.: D. L. (Orv. Hetil., 1953, 50. sz.).

Deutsch Aladár (Zalaegerszeg, 1894. okt. 20. – Bp., 1973. okt. 3.) orvos. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1919-ben a Galilei Kör tagja. 1923–1927-ben a bécsi fül-orr-gégészeti klinikán tanársegéd, 1927–1930-ben a bp.-i Charité Kórház alorvosa, 1930–1945-ben a Bíró Dániel Kórház főorvosa, 1945 után a MABI szakfő­orvosa, 1949-től a Bp. VIII. ker. tiszti főorvosa, 1945-től a M. Rádió, a Nemzeti Színház, a Színműv. Főiskola szakorvosa. Elsősorban külföldön publikált. – Irod.: D. A. (Film, Színház, Muzsika, Bp., 1973. okt. 10.).

Deutsch Ernő (Bp., 1872. szept. 19. – Bp., 1944) orvos, gyermekgyógyász. 1895-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1895–1903-ban a bp.-i gyermekklinikán tanársegéd. 1903–1905-ben külföldi tanulmányúton volt, hazatérése után a Bródy Adél Gyermekkórház fertőző gyermekosztályának főorvosa. 1914–1918-ban katonaorvos, a Bethlen téri Ha­dikórház parancsnoka. A gyermekvédelmi moz­galmak egyik szervezője, az ingyentej-mozga­lom elindítója. Alapvető eredményeket ért el a gyermekkori tbc, az ideg- és elmegyógyítás területén, jelentős eü.-i felvilágosítási tevékenységet fejtett ki. A fasizmus áldozata lett, halálának ideje és körülményei ismeretlenek. – Fm: Gyermekhalandóság és ingyentej-intézmény (Bp., 1905); Minta-tejgazdaságok csecsemőnek való tej kezelésére (Bp., 1906); Közlemények a gyermekvédelem és a gyermekhigiéné köréből (Bp., 1910); A gyermekek egészsége (Bp., 1912); A gyermek és az alkohol (Bp., 1913); Az orvos szociális munkája a háború alatt (Bp., 1915); Közéleti kérdések háborús megvilágításban (Bp., 1915); Üdülőtelepek gyermekeknek (Bp., 1915); Über freiwillige Krankepflege (Bp., 1915); A zsidó jótékonyság nagy problémái (Bp., 1927).

Dénes János (Bp., 1914. jan. 22. – Bp., 1985. okt. 25.) orvos, sebész, gyermeksebész, főorvos. 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1937-től a Szent István Kórházban kórboncnok, majd a sebészeti osztályon Pólya Jenő és Mester Endre mellett sebész lett, 1940–1945-ben Bányfihunyadon és Csáktornyán sebész főorvos, majd 1945 után a Szent István és a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, 1949–1951-ben a Tiszti Kórházban, 1951–1954-ben Koreában a M. Hadikórházban gyer­meksebész-főorvos, 1955–1965-ben az Apáthy István Kórház főorvosa. Szorgalmazta a nyelőcső-atresiával született gyermekek megműtését, ennek köszönhetően az így születettek 90 százaléka teljesen meggyógyult. Az újszülöttko­ri enterocolitis necrotisans korai felismerésének és sebészi kezelésének egyik nemzetközileg elismert szakembere volt. Már az 1960-as évektől a gerincvelősérvvel született gyermekek műtéti és műtét utáni kezelésének országos megszervezője. Tagja volt majd minden hazai és külföldi sebésztársaságnak, 1966-ban alapítója és első elnöke a M. Gyermeksebészeti Társ.-nak. Több könyv társszerzője, szerkesztője volt a Gyermeksebészet c. alapvető könyvnek, több mint száz tudományos közleménye jelent meg. 1977-ben Markusovszky-díjat kapott, 1979-ben Bókay-, 1984-ben Schöpf-Mérei–éremmel tüntették ki. – Fm.: Veleszületett rendellenességek. (Czeizel E.-vel, Szabó L.-sal, Bp., 1973) – Irod.: Altorjay I.: Dr. D. J. (Orv. Hetil., 1986).

Dévényi István (Pozsony, 1924. aug. 3. – Debrecen, 1972. máj. 31.) orvos, kórboncnok, egy. tanár, az orvostud. doktora (1972). 1949-ben végzett a DOTE-n. 1949-től uo. az I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1970-től ny. r. tanár. Klinikai patológiával és a sebgyógyulás mechanizmusával, vesepatológiával foglalkozott. – Fm.: Pajzsmirigy és mellékpajzsmirigy ho­moiotranszplantációs vizsgálatok (Debrecen, 1959); Morfológiai és funkcionális adatok a reninangiotensin-aldosteron rendszer működéséről (Debrecen, 1971) – Irod.: D. I. (M. Pathol. 1972, 5. sz.).

Dieballa Géza (Ercsi, 1867. dec. 20. – Bp., 1926. jún. 24.) orvos. 1891-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1891–1904-ben a II. sz. belklinika munkatársa, 1899-ben magántanár. 1904–1907-ben a Kun utcai, 1907-től a Szent István Kórház főorvosa. 1926-ban rk. tanár. Keringési és anyagcsere-betegségekkel foglalkozott. – Fm.: A haemo­globintartalom és vérsejtszám befolyása a vér fajsúlyára anemiásoknál (Bp., 1896); Hae­matologiai tapasztalatok a chlorosisról (Bp., 1898) – Irod.: Ritoók Zs.: D. G. (Gyógyászat, 1926).

Dienes Lajos László, Louis L. D. (Tokaj, 1885. szept. 4. – Boston, 1974. febr. 1.) orvos, biológus, felfedező. 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908–1914-ben magánorvos, 1914–1918-ban katonaorvos, majd hadifogoly. 1922-ben az USA-ban telepedett le, ahol előbb biológiai tanulmányokat folytatott, majd bakteriológus lett a bostoni Massachusetts Áll. Kórházban. Felfedezte az élőlények kórokozó mycoplazma organizmusát. – Irod.: Dr. L. L. D. (New York Times, 1974 febr. 2.).

Diescher János (Pest, 1813? – Bp., 1883. nov. 11.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1838-ban Pesten szerezte meg. Tanulmányai befejezését követően szülész lett. 1842-től Pest szülésze. 1849-ben – aulikus magatartása miatt – megkapta a pesti orvosi karon Bugát Pál tanszékét. 1851–1856-ban az elméleti orvostan tanára. Semmelweis halála után a szülészet ny. r. tanára. – Fm.: Syphilis (Buda, 1838) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Diósszilágyi Sámuel (Makó, 1882. márc. 20. – Makó, 1963. jún. 11.) orvos, belgyógyász, röntgenológus, tüdőgyógyász. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1906–1908-ban uo. a gyógyszertani int. munkatársa, 1908-tól Csongrád vm. kórházának orvosa, 1913-ban helyettes városi kerületi orvos. 1918–1919-ben az Orsz. Radikális Párt helyi szervezője és elnöke. 1920–1960-ban belgyógyász-főorvos, 1945–1948-ban kórházigazgató. Anyagilag támogatta József Attila tanulmányait, szoros barátság fűzte Móra Ferenchez és Móricz Zsigmondhoz. Orvosként elsősorban a fertőző betegségekkel (pl. skarlát), művelődéstörténészként Makó múltjával, valamint 19. sz.-i színháztörténettel, Móra Ferenc életével foglalkozott – Fm.: Hollósy Kornélia és a magyar opera a szabadságharc éveiben (Makó, 1935.); Orvosi intelmek (Makó, 1940) – Irod.: Szállási Á.: Az írók orvosa és az orvosok írója (Orv. Hetil., 1981, 24. sz.).

Diószegi Sámuel (Debrecen, 1760. dec. 29. – Debrecen, 1813. aug. 2.) botanikus, lelkész, tanár. 1784-ben elvégezte a debreceni ref. teológiát, 1784–1786-ban Hajdúböszörményben tanár, majd 1787–1788-ban Göttingenben természettudományokat tanult. 1789-től Hajdúnánáson, 1793-tól Hajdúböszörményben, 1803-tól Debrecenben lelkész. 1809-ben esperes. Sógorával, Fazekas Mihállyal megírta a Magyar füvész könyvet, elsőnek alkalmazta a Linné-rendszert. Orvosi fűvészkönyvében a m. orvosi szaknyelv egyik kezdeményezője, nyelvújítója. Ő alkotta meg először a botanika m. nyelvű szakkifejezéseit, illetve a növénynevek m. nomenklatúráját. – Fm.: Magyar Füvész Könyv (Debrecen, 1807); Orvosi füvészkönyv (Debrecen, 1813) – Irod.: Csapody I.: D. mint nyelvész (Növénytani Közlem., 1907); Gom­bocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Halmai J.: D. S. (Orv. Hetil., 1963, 30. sz.); Tóth B.: D. S. (Évfordulók a műszaki és természettudományokban, 1985) .

Dirner Gusztáv (Gölnicbánya, 1855. dec. 9. – Bp., 1912. dec. 14.) orvos, szülész-nőgyó­gyász. 1880-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1881–1897-ben a bp.-i szülészeti klinika orvosa, 1892-ben magántanár. 1897-től a bp.-i Bábaképző Int. igazgatója. Nőgyógyászati műtéttannal foglalkozott. – Fm.: Uterus didelphus cum vagina duplice (Bp., 1883); On the treatment of the pedicle myo­motomy (Boston, 1888(; A csonk ellátásának kérdése hysterotomiánál 31 eset kapcsolatában (Bp., 1888); A gátképzés új és egyszerű módszere (Bp., 1889); Therapeutikus irányok és mozgalmak a gynaekologiában (Bp., 1889); A nő vérzéseiről (Bp., 1892) – Irod.: D. G. (Gyógyászat, 1912).

Ditrói Gábor (Kolozsvár, 1884. okt. 3. – Szeged, 1950. máj. 7.) szemész, egy. tanár. 1909-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1909–1913-ban a bp.-i, 1913–1920-ban a kolozsvári szemészeti klinika munkatársa, 1918-ban magántanár. 1920–1950-ben a szegedi szemészeti klinika munkatársa, 1925-től ny. r. tanár. Három alkalommal kari dékán, 1935–1936-ban, 1948–1949-ben rektor. Kutatási területe elsősorban a szem egyensúlyzavarának proteinterápiája, a retina megbetegedések vizsgálata volt, de tudományos működése a szemészet minden ágára kiterjedt. Elsősorban külföldi lapokban publikált. – Fm.: A retinaleválás műtéti kezeléséről (Szeged, 1932); Klinik und Pathologie der Uveatuberkulose (Leipzig– Bp., 1943) – Irod.: D. G. (Szemészet 1950, 7-8. sz.); Szabó T.: D. G. professzor, az ember (Szeged [folyóirat], 1995).

Ditsényi, 1847-ig Deutsch Lipót (Gyömör, 1818 – Bp., 1883. nov. 11.) orvos. 1847-ben avatják orvosdoktorrá Pesten, honvédorvosként részt vett a szabadságharcban, 1850-től Perkátán uradalmi orvos, majd Pesten gyakorló orvos. 1869-ben Aranykoronás érdemkeresztet kapott. Orvosi írásai az Orv. Hetil.-ban, a Zeitsch.t für Natur- und Hei­lkunde című folyóiratokban jelentek meg. – Fm: Mózes... törvényhozási éptana s a későbbi héberek gyógytudományának rövid vázlata. Orvostudományi ér. (Buda, 1847) – Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Divald Károly (Selmecbánya, 1830. nov. 2 – Eperjes, 1897. nov. 7.) gyógyszerész, fényképész. 1848-ban honvédtiszt, majd elvégezte a bécsi orvosi karon a gyógyszerészeti tanfolyamot, Bártfán (1854) gyógyszertárat alapított. A gyógyszerészet mellett fényképezéssel foglalkozott, eladván bártfai patikáját 1863-ban Eperjesen műtermet nyitott, 1878-ban felállította az első magyar fotótípiai intézetet. Ezt 1884-ben Budapestre helyezte át. Az első táj- és városfényképész. Vállalkozása tönkrement, ismeretlen körülmények között hunyt el. – Fm.: A képzőművészet remekei (I–IV. köt., Bp., 1882–1885); Képek Eperjes elhamvadt részeiből (Eperjes, 1887) – Irod.: Cs. Plank J.: Felvidéki tájak, emberek – ahogy a D.-ok fotóin megmaradtak (Fotóművészet, 1991).

Dobozy Elemér (Bp., 1902. jan. 18. – Bp., 1986. máj. 18.) orvos, belgyógyász. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Medikus évei alatt a bp.-i Stefánia Kórház labor.-ban dolgozott, ahol kidolgozta a rachitis kórtanát. 1927–1928-ban az egy. rádiumint. munkatársa, 1928–1936-ban a III. sz. belklinika munkatársa, 1934–1936-ban a klinikai labor. és az EKG-labor. vezetője. 1937–1945-ben a bp.-i élettani int. munkatársa, közben 1937–1944-ben a Stefánia úti Belgyógyászati Int. orvosa, Hetényi Géza munkatársa. 1945–1951-ben a bp.-i II. sz. belklinika oszt. vez. tanársegédje, a klinika EKG-labor.-nak a vezetője. 1950-ben magántanár. 1951-től a Szent István Kórház II. belosztálya, 1955-től a betegségmegelőző oszt. főorvosa, a XIX. ker. rendelőint. EKG-orvosa. Fő kutatási területe az elektrokardiográfia és a kardiopatológia volt. Mo.-on meghonosította és kidolgozta a sztereo-elektrokardiográfia módszerét. Mintegy félszáz tud. közleménye jelent meg. – Fm.: A vérdepot-k (Debrecen, 1937) Az ingerületvezetési zavarok EKG képe (Debrecen, 1938); A klinikai elektrokardiographia alapvonalai (Bp., 1940); A stereokardiographia mint klinikai módszer (I–II. köt., Bp., 1949-1951); Kli­nikai elektrokardiographia (Bp., 1954) – Irod.: D. E. (M. Belgyógyászati Arch., 1986, 6. sz.).

Dobsa Ferenc (Érsemjén, 1768. márc. 28. – ?) orvos. Debrecenben tanult, 1787-től szepesi, majd bihari tisztviselő. 1795-ben a pozsonyi prímási levéltár kéziratgyűjteményének levéltárosa, 1796-ban országgyűlési követ. 1802–1808-ban Jénában medicinát tanult, orvosi oklevelet szerzett. 1808-ban Oroszországba vándorolt ki, ahol Moszkvában orvos lett. 1813-ban Szibériába száműzték, ahol nyoma veszett. – Fm.: Me­dicinal–Gericht ueber alle Syteme aller Zeiten (I. köt., Jéna, 1805); De cute et de morbis cutaneis (Jéna, 1815) – Irod.: Schultheisz E. – Tardy L.: A magyar-orosz orvosi múltból (Bp., 1960).

Dobszay László (Cserdi, 1914. szept. 2. – Bp., 1983. ápr. 6.) orvos, gyermekorvos, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1969). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1928–1931-ben a pécsi, 1931–1937-ben a szegedi gyerekklinika tanársegédje, 1936-ban magántanár, 1937–1946-ban a gyulai, 1946–1952-ben a bp-i Gyermekvédő Int. igazgatója. 1946–1948-ban a Népjóléti Min. anya- és csecsemővédelmi főosztályán főosztályvezető, 1954–1956-ban a XX. ker. Gyermekkórház igazgatója, 1956–1976-ban a Heim Pál Kórház rend. int. vezetője. A gyermektáplálkozás kutatója, a szakorvosképzés és az ápolónőképzés szervezője. A gyermekgyógyászat számos területével foglalkozott, fő szakterülete az újszülöttkori endokrinológia volt. 76 tud. közleménye jelent meg nyomtatásban. Szerkesztésében látott napvilágot A beteg gyermek c. kétkötetes monográfia (Bp., 1969), amely a gyermekápolónő-képzés alaptankönyve. – Fm.: Beitrage zur Physiologie und Klinik der weiblichen Geni­talorgane im Kindesalter (Szeged, 1939); Sta­phylococcusos fertőzések a gyermekkorban (Bp., 1961); Csecsemőtáplálás (Sárkány J.-vel Bp., 1961, 1977); A csecsemő helyes táplálása (Bp., 1968); Gyermekkori dietetika (Bp., 1969) – Irod.: D. L. (Orv. Hetil., 1983, 14. sz.).

Doleschall Frigyes (Bp., 1897. szept. 28. – Bp., 1964. márc. 31.) orvos, miniszter, az orvostud. kandidátusa (1952). 1922-ben Bp.-en szerezte meg orvosi oklevelét. 1922–1930-ban az I. sz. belklinikán orvos, 1930–1939-ben a debreceni belklinikán tanársegéd, 1939–1945-ben a lévai állami kórház igazgatója, 1945–1950-ben a bp.-i Róbert Károly Kórház igazgatója, 1950-ben a szekszárdi kórház főorvosa, 1951-től miniszterhelyettes, 1953–1957-ben az Or­vostovábbképző Int. igazgatója. 1957. márc. elsejétől haláláig egészségügyi miniszter. – Fm.: Gondolatok az „orvosképzés” újbóli megindulása alkalmából (Bp., 1960) – Irod.: Szabó Z.: D. F. (Orv. Hetil., 1964, 17. sz.).

Doleschall Gábor (Losonc, 1813. febr. 13. – Miskolc, 1891. ápr. 24.) orvos, botanikus. 1840-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1843-tól haláláig Miskolcon orvos. A szabadságharc idején honvédorvos. A Miskolci Orvosegyesület alapítója 1844-ben. Növényélettannal foglalkozott. – Fm.: A növények élettana (Pest, 1840); Életem, eszményeim és negyvenhét éves orvosi gyakorlatom (Miskolc, 1882) – Irod.: D. G. (Gyógyászat, 1891).

Doleschall Lajos (Várújhely, 1827. júl. 15. – Ambon, Holland K.-India, 1859) orvos, katonaorvos, entomológus. 1852-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben. Elsősorban a rovartan érdekelte, főként a pókokat tanulmányozta, sok ausztriai és indonéziai pókfajt írt le. 1853-tól holland katonaorvosként Kelet-In­diában szolgált, előbb Batáviában (Dzsakarta), majd 1857-től Ambonban. Írásai német, holland, angol szaklapokban jelentek meg, tudósításokat, földrajzi leírásokat közölt a Vasárnapi Újságban (1854–1858), a Pesti Naplóban (1854), a Budapesti Hírlapban (1854–1857). A bécsi Természettudományi és a Magyar Nemzeti Múzeumnak értékes rovargyűjteményeket küldött. – Fm.: Systemasches Verzeichniss der im Kaisertum Österreich vorkommenden Spin­nen (Bécs, 1852); Auszüge aus Briefen von L. D. aus Java (in: Verhandlungen der zoo­logisch-botanischen Gesellschaftin Wien, 1854) – Irod.: Herman O.: Magyarország pókfaunája (I–III. köt., Bp., 1876–1879); Szilády Z.: Die Geschichte der Zoologie in Ungarn (Debrecen, 1927); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Dollinger Gyula (Pest, 1849. ápr. 10. – Bp., 1937. márc. 2.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1875-ben a berlini orvosi karon szerezte, 1876-ban Bp.-en sebészi oklevelet kapott. 1878-ban katonaorvos a boszniai okkupáció idején. 1879-ben orthopédiai magángyógyintézetet alapított, 1882-ben magántanár, 1891-ben rk., 1897–1919-ben ny. r. tanár, a bp.-i I. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1902-ben megalapította az Orsz. Rákbizottságot. 1905–1920-ban a bp-i Orvosszövetség, 1922–1935-ben az Orsz. Orvosszövetség elnöke. A hazai orthopé­diai sebészet megalapozója. Új elvekre helyezte a hazai művégtaggyártást, korszerűsítette az önkéntes és hivatásos vöröskeresztes ápolónőképzést. Új módszert dolgozott ki a csont- és ízületi betegségek, a csípőízületi zsugorodások, az idült ficamok és a dongaláb kezelésére. Jelentős eredményei voltak a zsigeri és idegsebészet terén is. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Módszerére építették fel az európai rákstatisztikákat. – Fm.: Az emberi test elferdüléseiről (Bp., 1887); Behandlung der tu­berkulosen Wirbelentzündung (Stuttgart, 1896); A nyak gümős mirigyeinek subcután kiirtása (Bp., 1896); Az orvosképzésről (Bp., 1901); Sebészeti módszerek (I–II. köt., Bp., 1901–1903); A magyar szent korona országai rákos betegségeinek statisztikája (Bp., 1907); Description of plaster of Paris baudages and removable apparatures for the ambulatory treatment of factures of the lower extremities (Bp., 1911); A rákstatisztika eredményei (Bp., 1912); A váll-, a könyök- és a csípőizület idő­sült erőművi ficamodása (Bp, 1913); Mi történjék a rokkant katonákkal (Bp., 1915); Művégtagok szerkesztése... (Bp., 1916); A sebészeti tuberkulózis elleni küzdelem szervezése (Bp., 1918); Az alsóvégtagok művégtagjai (Bp., 1918); A magyar orvosi és természettudományi iskola megalapítása (Bp., 1933) Irod.: D. Gy. (Orvosképzés, 1939); Csillag I.: D. Gy. (Orv. Hetil., 1967, 19. sz.).

Domby Sámuel, gálfalvi (Erdőbénye, 1729. – Miskolc, 1807. jún. 12,) orvos. Orvosi oklevelét 1773-ban Utrechtben szerezte meg. Előbb Miskolcon gyakorló orvos, majd 1782–1789-ben Borsod vm. főorvosa, és 1794-től haláláig gyógyvizekkel, gyermekgyógyászattal foglalkozott. Magyarra fordította Nil Rosen orvosi munkáját: Orvosi tanítás a gyermekek nyavalyáinak megesmerésekről és orvoslásokról (Pest, 1794) – Fm.: Dissertatio inauguralis physico-chemico-medica de vino Tokajensi (Utrecht, 1758); Relatio de mineralibus incl. comitatus Borsodiensis aquis... (Bécs, 1766); Bába mesterség, mely irattatott kérdésekben és feleletekben, foglaltatott a t. ns. Borsod vármegyei bábáknak hasznokra (Pozsony, 1772) – Irod.: Gortvay Gy.: A magyar egészségügy története (Bp., 1951); Gyárfás A.: Gál­falvi D. S. (Orv. Hetil., 1982).

Donáth Gyula (Baja, 1849. dec. 23. – Bp., 1944. ápr. 11.) ideggyógyász. 1873-ban Innsbruckban szerezte meg orvosi oklevelét. 1871–1874-ben uo., 1874–1878-ban Bécsben ideggyógyász. Az 1877–1878. évi orosz-török háborúban a török hadsereg törzsorvosa. 1878–1883-ban a bajai kórházban, 1883–1885-ben Párizsban működött. 1885–1902-ben bp.-i magánorvos, alapítványi intézményekben idegorvos. 1902–1914-ben a Szent István Kórház főorvosa. 1903-ban magántanár, 1908-ben rk. tanár, 1914–1918-ban az Auguszta Kórház főorvosa. 1919-től nyugdíjas, magángyakorlatot folytatott. Főszerkesztője volt az Epilepsia c. nemzetközi folyóiratnak, illetve a Klinikai Füz.-nek. Biokémiával, ideggyógyászattal, bakteriológiával foglalkozott. Jelentősek az epilepsziára vonatkozó kutatásai. A mo.-i alkoholellenes mozgalom egyik vezetőjének ismerték. Az alkoholizmusellenes Good Templar-rend­nek (New York) tagja (1903), az Absztinens Orvosok Egyes.-nek első elnöke volt. Közel 300 közleménye jelent meg. – Fm.: Bestrebungen und Fortschritte in der Behandlung der Epi­lepsie (Halle, 1900); Die Auflänge des mens­chlichen Geistes (Stuttgart, 1905); Reflex und Psyche (Leipzig, 1910); Alkohol és munka (Bp., 1913); Az alkohol és a világháború (Bp., 1916); A homlokagy szerepe a magasabb lelki működésekben (Bp., 1923); Alkoholizmus és alkoholkérdés (Bp., 1928.) – Irod.: D. Gy. (Orv. Hetil., 1944); Szállási Á.: D. Gy. és a Klinikai Füzetek (Orv. Hetil., 1984).

Dongó Pál (Bp., 1913. ápr. 15. – Sárospatak, 1986. júl. 15.) jogász, eü. közigazgatási tisztviselő, gyógyfürdői szakíró. 1939-ben szerzett jogi doktorátust Bp.-en. 1939–1945-ben a Pénzügymin.-ban min. titkár, 1945 után főelőadó, az Eü. Min.-ban munkatárs. 1961–1963-ban az OODK-ban tud. főelőadó, 1963-ban az Eü. Min. Gyógyfürdői Főigazgatóságán oszt. vez. hely, 1975-ben nyugdíjba vonult. A hazai gyógyvizek védelmével, a gyógyidegenforgalom területeivel foglalkozott. E tárgykörben napilapok munkatársa. – Fm.: Gyógyfürdő- és üdülőügy (Bp., 1971); A gyógyidegenforgalom (Bp., 1972) – Irod.: D. P. (M. Nemzet, 1986. júl. 28.); D. P. (Gyógyfürdőügy, 1986, 3. sz.).

Donhoffer Szilárd (Bp., 1902. júl. 3. – Pécs, 1999. jan. 12.) orvos, egy. tanár, az or­vostud. doktora (1952), az MTA tagja (lev. 1964, r. 1973), Kossuth-díjas (1961). Orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon szerezte (1926), magántanár belgyógyászati diagnosztikából (1939). A pécsi tudományegy. belgyógyászati klinikáján tanársegéd (1926–1931) 1931–1932-ben ösztön­díjas az amerikai Aberdeen-i Egy.-en, majd ismét Pécsen tanársegéd, 1943–1949-ben ny.r. tanár, a POTE kórélettani int.-nek tszv. egy. tanára (1950–1974), majd tudományos tanácsadó. A POTE rektora (1964–1967), az USA-ban vendégtanár, országgyűlési képviselő (1963–1971). Az élő szervezet hőszabályozásának kérdéseivel, a táplálkozás élettanával foglalkozott. Az MTA Orvosi Tudományok Oszt.-nak az elnöke (1974–1980), a Pécsi Akad. Biz. elnöke (1983–1985). Akadémiai Aranyérmes (1994). – Fm.: A belgyógyászati kórfelismerés alapelemei (Pécs, 1944); Általános kórélettan (Szeged, 1949); Kórélettan (Társszerzőkkel, Bp., 1957); Az elméleti orvostudomány néhány újabb eredménye (Bp., 1960); Az energiaforgalom szabályozása (Bp., 1962); A termoregulációs hőmérsékletet szabályozó mechanizmusok (Orvostud., 1972); The Hoemothermia of the Brain (Bp., 1980) – Irod.: Hallama E.: Egy professzor arcképe (Jelenkor, 1967); D. Sz. (Hallama Erzsébet: „Fele játék, fele gyötrelem” Tudósportrék, 2. kiad., Pécs, 1986); Jobst K.: D. Sz. (M. Tud., 2001).

Donogány Zakariás (Sülelmed, 1868. szept. 18. – Bp., 1917. márc. 19.) orvos, fül-orr-gégegyógyász. Orvosi oklevelét 1891-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg. 1891–1893-ban a bp.-i élettani int.-ben, majd a II. sz. belklinikán működött. 1896–1897-ben európai tanulmányúton volt. Párizsban Lermoyer, a világhírű gégeorvos asszisztenseként működött. 1899–1904-ben a bp.-i Szt. Rókus közkórház orr-, fül- és gégeklinikájának az orvosa. 1905-ben a felső légúti betegségekből egy. magántanár. – Fm.: Magyar orr- és gégegyógyászati bibliográphia és repertorium (Bp., 1906) – Irod.: D. Z. (Orv. Hetil., 1917, 20.).

Dorner József (Győr, 1808. nov. 2. – Bp., 1873. okt. 9.) gyógyszerész, botanikus, tanár, az MTA 1ev. tagja (1858). 1832-ben Bécsben gyógyszerészi oklevelet szerzett, 1836–1840-ben Pozsonyban gyógyszertár-tulajdonos, 1840-től a Helytartótanács eü. osztályán dolgozott, 1848–1849-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban az egy. gyógyszerészképzés referense. 1849-ben visszavonult, botanikai tanulmányokat végzett. 1853–1859-ben a szarvasi, 1860–1873-ban a pesti ev. gimnázium természetrajz-tanára. Növényélettannal és mikrosz­kopikus vizsgálatokkal foglalkozott. – Fm.: Das Banat in topographisch-naturhistorischer Beziehung (Pozsony, 1839); Das Ganze der Essigfabrikation... (Pest, 1841); Der vollstän­dige Betrieb der Branntweinbrennerei... (Pest, 1843); A cukorról és keményítőről (Pest, 1859); A górcső történelmének és alkalmazásának vázlata (Bp., 1860); Die Cuscuten der ung. Flora (Pest, 1868) – Irod. Kalchbrener K.: D. J. emléke (Bp., 1875); Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Hegedűs L.: D. L. (Gyógyszerészet, 1984).

Doros Gábor (Székelyudvarhely, 1892. márc. 24. – Bp., 1980. febr. 16.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1915-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1915–1919-ben katonaorvos, 1919-től az Új Szent János Kórház bőrgyógyászati osztályán, 1920–1927-ben a bőrklinikán bőrgyógyász, venerológus. 1927–1945-ben a pestújhelyi Kórház bőrgyógyász főorvosa, 1929-ben magántanár, 1941-ben rk. tanár, 1945 után a XIV. Ker. rendelőint. főorvosa, az Orsz. Nemikórtani Int. munkatársa, 1962–1973-ban a Ganz-MÁVAG rendelőint. Főorvosa. Elsősorban a szifilisz kórtanával és mortalitásával foglalkozott. – Fm.: A nemi egészségügy problémái (Bp., 1928); A prostitúció kérdése (Bp., 1935); Családvédelem (Bp., 1938); Csallóközi magyarok. Kulcsod község lakosságának fajélettani és foglalkozásügyi vizsgálata (Bp., 1942); A család- és fajvédelem társadalmi feladatai (Bp., 1942); A magyarság életereje. A nemzettest biológiája, faj­egészsége és eugenikája (Bp., 1944, repr. 2000) – Irod.: D. G. (Orv. Hetil., 1980, 14. sz.).

Duka Tivadar (Dukafalva, 1825. jún. 22. – Bournemouth, Anglia, 1908. máj. 5.) orvos, az MTA tagja (1ev. 1863, r. 1900). Előbb jogot végzett, részt vett a szabadságharcban, honvéd alezredesi rangot ért el. Emigrált, 1855-ben Londonban orvosi oklevelet szerzett. 1854-től 1877-ig Bengálban élt a kelet-indiai hadsereg orvosaként. Több ezer indiai műtárggyal gazdagította a M. Nemzeti Múzeumot. 1874-ben alezredesi ranggal nyugdíjazták. Londonban élt, ő volt Semmelweis tanainak angol megismertetője. – Fm.: Life and works of Alexander Csoma de Kőrös (London, 1885); Kőrösi Cso­ma Sándor dolgozatai (1885); Kossuth és Görgey (Hertford, 1898); Levelek a boer-angol háborúból (Bp., 1901) – Irod.: Stein A.: D. T. emlékezete (MTA-emlékbeszédek, 1913); Horváth G.: Megemlékezés D. T. t. tagról (Akad. Ért., 1925); Vida M.: D. T. (1825–1908). Két nemzet szolgálatában (Orvostört. Közlem., 1978).

Duka Zólyomi Norbert (Esztergom, 1908. júl. 10. – Pozsony, 1989. szept. 21.) történész, jogász, orvostörténész. 1929-ben jogi doktorátust szerzett Pozsonyban, 1934-ben Kassán ügyvédi képesítést kapott. Ifjúkorától részt vett a felvidéki magyar politikai és kulturális mozgalmakban. 1920-ban jelent meg első írása a szláv-magyar kultúrkapcsolatokról a Vetés c. kiadványban. 1930-tól a felvidéki és erdélyi kisebbségi m. sajtó munkatársa, írásai a bp.-i Magyar Szemlében is megjelentek. 1945-ben Eszterházy János perében elítélték, több évet börtönben töltött. Szabadulása után favágó, majd zenetanár. 1962-től orvostörténelemmel foglalkozott, hatalmas nyelvismerete alapján hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert. 1964-től a Szlovák Tud. Akad. Tud. tört. Int.-nek munkatársa, tagja a Nemzetközi Gyógyszerészettört. Társaságnak, a londoni Orvostört. Akad.-nak, tb. tagja a M. Orvostört. Társ.-nak. 1972-ben Weszprémi István-érmet kapott. Kutatási területe a magyar orvosképzés története, a Felvidék orvos- és gyógyszerészettörténete, egészségügyi igazgatásának kérdései. Jeles jogtörténész is volt. – Fm.: A legnagyobb magyar egy kisebbség szemléletében (Aixingr L.-val, Mayer I.-vel, Pozsony, 1942); Zacharias Gott­lieb Huszty (1754–1803) (Pozsony, 1943); Orvosképzés a nagyszombati egyetem orvos­tudományi karán (Orvostört. Közlem., 1969) – Irod.: D. Z. N. (Orvostört. Közlem., 1990).

Dukay Sándor Pál (Szeged, 1919. jún. 29. – Ann Arbor, USA, 1971. nov. 4.) orvos, elmeorvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1944-ben Pécsett, majd 1946-ban Ann Arborban szerezte meg. 1945–1951-ben orvostiszt a menekülttáborokban, 1951-től az USA-ban élt, ahol elmeorvosként működött, 1967-től a michigani egy. elmekórtan tanára. Jeles elmekórtani kutató. Feltehetően öngyilkos lett. – Irod.: Majer K. F.: Az orvostudomány története (Bp., 1989).

Dumbovich Boris (Máramarossziget, 1907. máj. 1. – Bp., 1973. máj. 22.) orvos, gyógyszerkutató, Állami-díjas (1965). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1937-ben a Szt. István Kórház bőrgyógyásza, 1937–1950-ben a Chinoin gyógyszerkutatójának munkatársa, 1950–1972-ben a Gyógyszerkutató Int. tud. osztályvezetője. A gyógyszerek klinikai vizsgálatával, külföldi készítmények bevizsgálásával foglalkozott. Három szabadalom fűződik a nevéhez. – Fm.: A kemoterápia új gyógyszerei (Bp., 1952); Chi­miothérapie des tumeurs maligues (Bp., 1958) – Irod.: Borsy J.: D. B.: (Orv. Hetil., 1973, 24. sz.).

Duzár József (Söjtör, 1896. ápr. 4. – Ca­racas, Venezuela, 1946. okt. 7.) orvos, egy. tanár. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920–1927-ben a pécsi gyermekklinikán tanársegéd, 1925-ben magántanár, 1927–1932-ben a bp.-i Fehérkereszt Kórház főorvosa, 1932-ben a pécsi gyermekklinika ny. rk. tanára, 1935–1944-ben uo. ny. r. tanár. Venezuelába távozott, ahol a caracasi gyermekklinika igazgatója lett. Feltehetően meggyilkolták. Elnöke volt a M. Gyermekorvos Társ.-nak, alelnöke a M. Orsz. Orvosszöv.-nek (1932–1944). Csecsemőgyógyászattal, gyermek­kori tbc-vel, a csecsemő- és újszülöttkor szeptikus megbetegedéseivel, a gyermekkor vérkeringési és vízháztartási kérdéseivel, valamint akut táplálkozási rendellenességeivel foglalkozott. – Fm.: Kolloidchemische Blutunter­suchungen bei Säuglingstuberkulose (Jahr­buch für Kinderheilkunde und physische Er­ziehung, 1922); Adrenalintetanie (Hensch Valériával, Jahrbuch für Kinderheilkunde und physische Erziehung, 1924); Der haemokli­nische Status bei Kindertuberkulose (Monatss­chrift für Kinderheilkunde, 1925, magyarul: Orv. Hetil., 1926); A fiatal csecsemőkor kórtani jelentősége (Pécs, 1932); Az activ gyógyszeres therapia új eredményei a csecsemőkorban (Bp., 1942) – Irod.: D. J. (Bp-i Orvosok L. 1947, 10. sz.).