Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

B

B

Babics Antal (Lovászpatona, 1902. aug. 4. – Bp., 1992. jan. 17.) orvos, urológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1949, r. 1950), Kossuth-díjas (1951). 1929-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i tudományegy. orvosi karán. 1936–1937-ben Berlinben, a Collegium Hungaricumban, majd Varsóban ösztöndíjas, 1929–1941-ben a bp.-i urológiai klinika tanársegédje, adjunktusa, 1940–1941-ben klinikai igazgató-helyettes, 1941–1943-ban adjunktusként vezette a klinikát. 1940-től magántanár, 1943–1945-ben a III. sz. sebészeti klinika adjunktusa, orvosszázadosként a bp.-i honvédkórház főorvosa. 1945–1974-ben a bp.-i urológiai klinika igazgatója, ny.r. tanár. 1948–1950-ben dékán, 1953–1959 a BOTE általános orvosi kar dékánja, 1950–1953-ban az Állami Kórház igazgatója, 1956. okt. 26–30. között eü.-i miniszter, 1963–1967-ben országgyűlési képviselő. Az MTA Orvosi Osztály titkára (1959–1967), a Magyar Urológus Társaság örökös elnöke, a SZU Orvostud. Akad.-nak tagja (1965), a Csehszlov., a Szovjet Seb. Társ., az osztrák, a lengyel és a román urológiai társaság tb. tagja, az Eü. Szakszervezet elnöke (1950–1962, 1963–1975, 1980–1985). Kutatási területe a veseüregrendszer kórélettana, a vesekövek ke­letkezése, a nyirokkeringés szerepének a kimutatása a vesemedence betegségeiben. – Fm.: A vese üregrendszerének pathológiája és műtétei (Rényi-Vámos F.-cel, Bp., 1950); Urológia (Bp., 1952); A vesepusztulás elmélete és klinikuma (Rényi-Vámosi F.-cel, Bp., 1952); A vesekövek klinikumáról és műtéti megoldásának elveiről (Bp., 1954); A vesék nyirokkeringése (Bp., 1956); Vérvizelés (Bp., 1959); A korszerű vesesebészet egyes kérdései (Bp., 1962); Anuria (Rényi-Vámosi F.-cel, Bp., 1972); Megtévesztő kóresetek intraoperatív diagnózisa az urológiában (Bp., 1977, oroszul 1984); Limfografia urogenitalis betegségekben (Frang D.-vel, Bp., 1987, angolul 1990) – Irod.: Frang D.: B. A. (Orv. Hetil., 1992, 26. sz. és M. Tud., 1992).

Bach Imre (Szeged, 1895. márc. 17. – Bp., 1966. okt. 19.) orvos, endokrinológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1920-ban a bp.-i Városi Kórház belgyógyásza, 1920–1923-ban németországi tanulmány­úton volt. 1924–1928-ban a szegedi gyógyszertani intézet, 1928-tól uo. a belklinika munkatársa, 1933-ban magántanár, 1947-ben c. ny. tanár, 1946–1966-ban a bp.-i Péterffy S. u.-i Kórház endokrinológus főorvosa, a M. Endokrinológiai Társaság alapítója, a londoni Királyi Orvostársaság 1ev. tagja. Kutatási területe a klinikai endokrinológia és a magas vérnyomás en­dokrinológai vonatkozásai voltak. – Fm.: Gyakorlati endokrinológia a bel- és gyermekgyó­gyászatban (Bp., 1964) – Irod.: Julesz M.: B. I. (Orv. Hetil., 1966, 49. sz.).

Backhausz Richárd (Bp., 1920. máj. 20. – Bp., 1971. szept. 27.) orvos, immunológus, az orvostud. doktora (1969). 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1946–1954-ben a Phylaxia Oltóanyagtermelő Int. humán immunológiai oszt. munkatársa, 1952-től oszt. vez., 1954-től a Humán Oltó­anyagtermelő és Kutató Int. helyettes igazgatója, 1958-ban kandidátus. Kidolgozta a humán anti-Rh-szérumot, a koncentrált vörhenytoxint, számos immunkémiai reakciót írt le. Kiemelkedő immunológus, számos jeles szakközlemény szerzője. – Fm.: Immundiffusio und Immunelektrophorese (Bp. 1967) – Irod.: B. R. (Orv. Hetil., 1972, 6. sz.).

Bajusz Eörs (Kecel, 1926. júl. 15. – Montreal, 1973. nov. 5.) orvos, biofizikus, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1949-ben a bp.-i orvosi karon szerezte. 1949-ben elhagyta Mo.-ot, Kanadában telepedett le. 1950-től a montreali egy. orvosi karán tanársegéd, 1959-től a biofizika ny. r. tanára. 1959–1961-ben a Revue Canadienne de Biologie c. folyóirat főszerkesztője. 1960-ban Pfeiffer-díjjal tüntették ki.– Fm.: Anion-kation kölcsönhatások a szívinfarktus kémiai megelőzésénél (Selye J.-sal, Bp., 1960); Das vegetative Nervensystem (Basel, 1962); Condi­tioning Factors for Cardiac Necroses (Basel – New York, 1963); Experimental Pathology and Histochemistry of Heat Muscle (Basel – New York, 1967) – Irod.: Majer K. F.: Az orvostudomány története (Bp. 1989).

Bak Róbert (Bp., 1908. okt. 14. – Washington, 1974. szept. 15.) orvos, ideggyógyász, pszichoanalitikus. Orvosi oklevelét 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte. 1933–1934-ben az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. munkatársa, 1934–1937-ben a bp.-i idegklinika tanársegéde. A pszichoanalitikát Hermann Imrénél sajátította el. 1937-ben a Siesta Szanatóriumban József Attila pszichiátere. 1941-től az Egyesült Államokban élt, jeles pszichoanalitikus lett, mint e szakterület tanára az A. Einstein Orvosi Intézetben. – József Attila betegsége (Szép Szó, 1938); The Phallic Women. The Psychoana­lytic Study of the Child (New York, 1963) – Irod.: Hermann I.: B. R. (Orv. Hetil., 1974, 48. sz.).

Bakács Tibor, Burger (Bp., 1912. okt. 11. – Bp., 1977. jún. 28.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1962), kommunista politikus. Orvosi oklevelét 1936-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1935-től a MKP tagja, 1938-ban részt vett a spanyol polgárháborúban, majd a francia hadsereg katonaorvosa. 1942-től munkaszolgálatos. 1945 után bp.-i kerületi tisztifő­orvos, 1948-tól fővárosi tisztifőorvos, 1951–1956-ban a János Kórház, 1955–1956-ban a koreai magyar kórház igazgatója, 1957–1974-ben az Orsz. Közeü. Int. főigazgatója, 1962-től az OTKI-ban a közegészségtan ny. r. tanára. A M. Higienikus Társ. elnöke, a M. Urbanisztikai Társ. alelnöke. Település-egészségtannal, közegészségtannal foglalkozott. Számos könyvet és tanulmányt írt. – Fm.: Budapest közegészségügyének száz éve (Bp., 1948); A városegészségügy szervezési kérdései Budapesten (Bp., 1950); Településhygiéne és entrális fertőzések Magyarországon (Bp., 1956); Általános és részleges járványtan (Bp., 1966); Városegészségügy (Toronto, 1967); A hygiéne tankönyve (Bp., 1968); Egy életrajz ürügyén (Bp., 1978) – Irod.: B. T. (Orv. Hetil., 1977, 101. sz.).

Bakay Lajos (Hódmezővásárhely, 1880. jún. 5. – Bp. 1959. nov. 26.) orvos, sebész, egy. tanár. 1903-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1903–1904-ben tanársegéd az I. sz. sebészeti klinikán, 1908-ig adjunktus, 1908-ban magántanár. 1908–1918-ban a Fehérkereszt Kórház főorvosa, 1918–1921-ben a pozsonyi, 1922–1926-ban a pécsi egy. ny. r. tanára. 1926–1945-ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinika igazgatója, ny. r. tanár, 1942–1943-ban az egy. rektora. 1939-től felsőházi tag, 1940–1946-ban az Orsz. Orvosszövetség elnöke, az Orv. Kamara elnöke. 1945-ben megfosztották tanszékétől, 1940-es évek végén juhpásztor. 1950-től konziliárius orvos. Nyelőcső-, csont- és idegsebészettel foglalkozott. – Fm.: A gáttáj sérveiről (1906); Csontüregek pótlásáról (Bp., 1910); Érvarratról, érátültetésről (1911); Gümős csigolyagyulladás után támadt tályogok szerepe (1911); Sérülés utáni koponyaüregbeli vérzésekről (Bp., 1913); Prothetikai kérdésekről (Bp. 1924.); A nyelőcső pótlásáról (Bp., 1924); A bárzsingrákról (Bp., 1925); A duo­denum passage zavarairól (Bp., 1925.) – Irod.: B. L. (Orv. Hetil., 1959, 50. sz.).

Bakodi József (Moson, 1791. febr. 21. – Pest, 1845. nov. 2.) orvos, Bakody Tivadar apja. 1820-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1820–1835-ben győri magánorvos, 1835-től pesti homeopata-orvos. Szerepe volt Hahnemann tanainak mo.-i elterjedésében. Balogh József vm.-i főorvos távolíttatta el Győrből. Halálát kinin-ópium önkísérlet okozta. – Fm.: Homeopathische Heilung der Cho­lera zu Raab in Ungarn im Jahre 1831 (Stein am Anger, 1832.): Antall J.: A homeopatia Ma­gyarországon (Term. tud. Közl., 1966, 10. sz.).

Bakody Tivadar József (Győr, 1825. máj. 4. – Bp., 1911. márc. 29.) orvos, egy. tanár. Bakodi József fia. Előbb jogot tanul, a szabadságharc alatt honvédtiszt, Görgey hadtestének honvédszázadosa. 1850–1854-ben Bécsben orvosi tanulmányokat folytatott, itt szerezte meg orvosi oklevelét. 1854–1856-ban európai tanulmányúton volt, 1856–1861-ben Lembergben élt, az itteni egy. természet-gyógytan magántanára (1861). Ő is homeopata orvos. 1861-ben hazatért, magángyakorlatot folytatott, 1873–1911-ben a pesti orvosi karon a hasonszenvé­szet rk. tanára, a Bethesda és a Rókus Kórház főorvosa, a hazai testnevelés megszervezésének szorgalmazója, Semmelweis tanainak népszerűsítője. 1863-ban létrehozta az első m. tornacsarnokot, 1865-ben megalapította a Pesti Tornaegyletet, 1873–1875-ben a Hasonszenvi Lapok szerkesztője. – Fm.: Országos Testgyakorlat (Pest, 1961); A hasonszenvészet jogigényei a tudomány és az emberiség érdekében (Pest, 1868); A karyomitosis és a biologikus orvos­szervi gyógytan alapjai (Bp., 1884) – Irod.: Antall J.: A homeopatia Magyarországon (Term. tud. Közl., 1966, 10. sz.).

Bakos László (Solymár, 1914. dec. 9. – Bp., 1991. jún. 19.) orvos, reumatológus. 1941-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, az orvostud. kandidátusa (1957). A Szent Lukács Gyógyfürdő Kórház orvosa (1941–1945), az Országos Reuma Kórház főorvosa (1945–1951), majd az egyesített Országos Reuma és Fizioterápiás Intézet (ORFI) főorvosa (1951–1982). A nemzetközileg elismert hazai reuma-epidemológiai kutatás elindítója. – Fm: Reumás betegek complementkötéseinek vizsgálata szövet antigénekkel (Orv. Hetil., 1958); A csont multilocularis eosinophil granulómá­ja (M. Radiol., 1959); A rheumatid factor tropin hatása (Rheumatológia, 1969); Immunológiai vizsgálatok pcp-s beteg utódaiban (Rheumatológia, 1977).

Balassa János (Sárszentlőrinc, 1814. máj. 5. – Pest, 1868. dec. 9.) orvos, sebész, egy. tanár, az MTA tb. tagja (1858). Orvosi oklevelét 1839-ben Bécsben szerezte meg, 1839–1843-ban a bécsi sebészeti klinikán műtőorvos, 1841-től az Allgemeine Krankenhaus helyettes főorvosa. 1843–1868-ban a pesti egy. orvosi karán a sebészet ny. r. tanára. 1848–1849-ben az orvosi kar igazgatója, a Közoktatásügyi Min.-ban az egyetemi ügyek tanácsosa. 1848–1849-ben honvédkórház igazgatója, a honvédorvosi tanfolyam vezetője. 1849–1850-ben fogságot szen­vedett, 1851-ben foglalhatta el ismét állását. A haladó orvosi mozgalom vezetője, az Orv. Hetil. megalapításának kezdeményezője, 1868-ban az Orsz. Közeü.-i Tanács első elnöke. A korszerű m. sebészeti oktatás megszervezője, az éterrel való altatás első mo.-i alkalmazója (1847), jeles hasi sebész, a gégetükör műtéti alkalmazója. Új megoldásokat alkalmazott a plasztikai sebészetben, tuberkulózisos csontelváltozások sebészi megoldását is alkalmazta. Nevéről 1906-ban emlékérmet neveztek el, több eü. intézmény viseli nevét. – Fm.: Gyakorlati sebészet (Pest, 1844); A hassérvekről (Pest, 1853, németül is); Új műtét módozata az orr­képzés körül (Pest, 1863); A képző-műtétek. Operationes plasticae (Pest, 1867); B. J.: Összegyűjtött kisebb művei (összeáll. Fanny Gyula, Bp., 1875) – Irod.: Barabás L.: B. J. (Orv. Hetil., 1964, 57. Sz.); Ladányi J.: Emlékelőadás B. J. 150. születésnapján (Bp., 1965); Barabás L.: B. és Markusovszky barátságáról (Orv. Hetil., 1965, 51. sz.); Antall J.: B. J. (Nagy Magyar Orvosok, Bp., 1973).

Balás Béla, sipeki (Nagybánya, 1912. júl. 18. – Bp., 1973. febr. 8.) orvos. Orvosi oklevelét 1936-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, 1936–1939-ben a János Kórház, 1939–1940-ben a Vöröskereszt Kórház orvosa, 1940–1944-ben az OTBA főorvosa, 1944–1946-ban katonaorvos, 1946–1949-ben a Postás Kórház laborfő­orvosa, 1949–1951-ben az Orsz. Vérellátó Int. főorvosa, 1951–1973-ban az ORFI laborfőorvo­sa, a M. Laboratóriumi Orv. Társaság főtitkára. 1952-ben megszervezte a San Marco utcai szakasszisztens-képző intézetet. Laboratóriumi vizsgálati módszertannal foglalkozott. – Fm.: Laboratóriumi asszisztensképzés (Bp., é.n.)– Irod.: B. B. (Orv. Hetil., 1973, 13. sz.)

Balla Sándor, 1905-ig Blau (Lugos, 1881. okt. 7. – Svájc ?, 1960-as évek) gyógyszerész, gyógyszergyáros. 1903-ban Kolozsvárott szerzett gyógyszerészi oklevelet. 1903–1909-ben Németországban és Franciaországban dolgozott. 1909-ben hazatért, 1912-ben megalapította a Wander gyógyszer- és tápszergyárat. 1947-ben Svájcba távozott. – Irod.: Kempler K.: A magyar gyógyszergyártás története (Bp., 1987).

Ballagi István (Bp., 1893. jún. 13. – Bp., 1955. máj. 30.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). Ballagi Aladár fia, Ballagi Mór unokája. 1918-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1929-ben egy. magántanár. Az I. vh. alatt több katonai járványkórházban szolgált, majd a bp.-i bőr­klinikán gyakornok, utóbb tanársegéd (1922–1938). 1947–1951-ben a bőrgyógyászati mikológia c. ny. rk. tanára. 1945–1947-ben a Poliklinika főorvosa, majd 1947 és 1955 között a MÁV-Kórház bőrgyógyászati osztályát vezette. A gombás bőrbetegségek elismert kutatója volt. – Fm: Bőrgyógyászati mykológia (Bp. 1929); Penészgombák az egészséges és beteg bőrön (Bp., 1929); Über Meerschweinimphungen mit Schimmelpilzen und Dermatophytonarten (Laubál I.-vel, Berlin, 1933); A gombás betegségek közegészségügyi vonatkozásairól (Bp., 1936); Pathogen és soprophyta gombák élete a táptalajokon (Bp. 1941); A dermatomykosisok fajlagos gyógyítása (Bp., 1941); A bőr gombás megbetegedései (Bp., 1942). – Irod.: Földvári F.: Megemlékezés dr. B. I.-ról (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1955); Földvári F.: Stephan B. (Mycopatologia et Mycologia Applicata, 1958).

Balogh Ernő (Nagyszalonta, 1890. aug. 11. – Bp., 1964. nov. 24.) orvos, egy. tanár, az MTA 1ev. tagja (1942–1949). 1913-ban szerezte meg orvosi diplomáját a bp.-i orvosi karon. 1913-tól az anatómiai int.-ben dolgozott, tanársegéd majd adjunktus, 1920-ban magántanár, 1925-től a kórbonctan rk. tanára (Szegeden), 1927-től a bp.-i orvosi karon ny. r. tanár, 1934-től a II. sz. kórbonctani int.-hez tartozó Kísérleti Rákkutató Int. igazgatója. 1950-től a Heim Pál Kórház főorvosa. Jelentős rákkutató, a daganatos betegségek patológiájával foglalkozott. MTA-tagságát 1993-ban helyreállították. – Fm.: Szöveti elváltozások biológiai felértékelése fertőző betegségekben (1926); Az egyetemes orvoslás legnagyobb magyar géniuszáról (Szeged, 1927); Gümőkórosok gennykeltő bacteriumos társfertőzéséről (1927) – Irod.: Farkas K.: B. E. (Orv. Hetil., 1965, 5. sz.).

Balogh Éva ((Kaba, 1931. júl. 6. – Debrecen, 1986. júl. 28.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1966). 1955-ben szerezte meg orvosi oklevelét a DOTE-n, 1958-ban bőrgyógyász szakorvos. 1955-től a DOTE bőrklinikáján gyakornok, tanársegéd, adjunktus, 1963–1966-ban a leningrádi Kirov Orvostovább­képző Int.-ben aspiráns. 1971–1978-ban docens, 1978-tól egy. ny. r. tanár. Fő kutatási területe a dermatológia és a mykológia volt. A gombás szenzibilitáció területén új dinagnosztikai eljárást vezetett be. 68 tud. közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. – Irod.: B. É. (M. Dermatológia, 1986, 6. sz.).

Balogh János (Bp., 1922. ápr. 21. – Bp., 1998. szept. 20.) orvos, sebész, orvostörténész. A pécsi tudományegy.-en szerzett orvosi oklevelet 1946-ban. Előbb a III. sz. sebészeti klinikán működött, majd 1953-tól a Szent János Kórház sebész főorvosa. Szakmai és orvostörténeti kutatásainak eredményei hazai szakfolyóiratokban jelentek meg. Elsősorban a sebészet történetével foglalkozott. Összefoglaló sebésztörténeti munkája kéziratban maradt fenn. – Fm.: A sebészet útja (in: Tanulmányok és arcképek a magyar medicina múltjából, Bp., 1988) – Irod.: B. J. (Orvostört. Közlem., 1991).

Balogh József (Nyárádszentimre, 1750 – Guyana, 1781) orvos, botanikus. 1779-ben Lei­denben szerezte meg orvosi oklevelét. 1779-ben holland ösztöndíjjal Dél-Amerikába ment, Guyanában és Brazíliában flórakutatásokat végzett. 1780-ban Mária Terézia hazahívta, és kinevezte a kolozsvári fűvészkert igazgatójának. Hazatérése alatt halt meg. – Fm.: Specimen inaugu­rale botanicomedicum sistens praecipuas plan­tas in M. Transylv. (Lungduni Batavorum, 1779): – Irod.: B. J. (Term. tud. Közlem., 1891).

Balogh Kálmán (Szolnok, 1835. szept. 28. – Bp., 1888. júl. 15.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (1ev. 1864, r. 1877). 1860-tól tanársegéd a pesti élettani tanszéken, 1862-ben magántanár, 1863-tól az elméleti orvostan tanára Kolozsvárott, 1867–1871-ben a pesti orvosi karon az élettan, 1871–1888-ban a gyógyszertan ny. r. tanára. A kórszövettan hazai művelésének úttörője, a kísérletes gyógyszertan megalapítója. Rák- és daganatos betegségekkel foglalkozott, sejtkórtani és bakteriológiai kutatásokat végzett. 1865–1888-ban az Orv. Hetil. szerk.-je. – Fm.: Az ember élettana (Pest, 1862); Általános kórtan és kórjelzéstan (Pest, 1865); Gyógyszertan (Pest, 1866); Orvosi Műszótár (Bp., 1883) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv… (Bp., 1896); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Kapronczay K.: Balogh K. (Orv. Hetil., 1978, 41. sz.).

Balogh Károly (Krasznacégény, 1895. febr. 13. – Bp., 1973. máj. 4.) orvos, fogorvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). 1917-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1920-ban avatták orvosdoktorrá. 1921–1935-ben a bp.-i stomatológiai klinikán tanársegéd, 1933-ban magántanár, 1940–1944-ben az István Kórház szájsebészeti oszt. vezetője, 1944-től a stomatológiai klin. igazgatója, ny. r. tanár. 1945–1952-ben dékán, 1952-ben megszervezte az önálló fogorvosi kart, 1952–1964-ben továbbra is dékán. Daganatos szájbetegségekkel, a nyelv- és ízlelés kórtanával foglalkozott. Számos műszert szerkesztett. 1963-ban a hallei Leopoldina tagja, 1964-ben MTA-díjat, 1963-ban Árkövy-díjat kapott. – Fm.: A sto­matológia tankönyve (Bp., 1948); Fogászat (Bp., 1950, 1954); Fogeltávolítás (Bp., 1957); Gastrostomatológia (Bp., 1962); A fog- és száj­betegségek megelőzése (társszerzőkkel, Bp., 1965); A nyelv (Bp., 1965) – Irod.: Huszár Gy.: B. K. (Bp., 1965); B. K. (Orv. Hetil., 1972, 48. sz.).

Balogh Pál, Almási Balogh (Nagybarca, 1794. okt. 18. – Pest, 1867. szept. 11.) orvos, szájsebész, az MTA tagja (1ev. 1831, r. 1835). 1823-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1824-ben Németországban ismerte meg a homeopata gyógymódot, amelynek hazai népszerűsítője lett. Az orvosi műnyelv kialakítója, Széchenyi István és Kossuth Lajos háziorvosa, 1836-tól a Tudományos Tár szerkesztője. 1856-ban hosszabb külföldi tanul­mányútra ment. 1865-ben a Homeopatha Orvosok Egyesületének elnöke. Az ipar- és állatvédő egyesület eszméjének atyja. – Fm.: Phi­losophiai pályamunkák (Pest, 1835) – Irod.: Kátai G.: A. B. P. (M. Orvosok és Term. Vizsg. Évk., Pest, 1868); Fialovszky B.: Almási B. P. élet- és jellemrajza (1933).

Balogh Tivadar (Pest, 1838. okt. 31. – Bp., 1907. jún. 19.) orvos, író. Balogh Pál fia. Nagykőrösön Arany János tanítványa, 1865-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett.Szintén a homepátia követője. 1866-tól Aradon orvos, 1866-ban vm.-i főorvos. 1870-től ismét Pesten élt, gyakorló orvos és író, az orvosi fotózás elindítója, művészi-orvosi ábrázoló. Elbeszéléseket, színműveket írt. 1881-ben lefordította Molière Botcsinálta doktor c. színművét. Almási Tihamér néven írt. Jelentős orvosi népszerűsítő tevékenységet is kifejtett. Szerkesztette a Homeopathia c. folyóiratot. – Fm.: A miniszterelnök bálja (Arad, 1869); A milimári (népszínmű, Bp., 1880); Két év múltán (színmű, Bp., 1881); A tót leány (népszínmű, Bp., 1883); Cigány Panna (népszínmű, Bp., 1884); Sári néni (népszínmű, Bp., 1885); Egészségtan (tankönyv, Bp., 1890); Miniszteri tárca (színmű, Bp., 1893) – Irod.: Antall J.: A homeopátia Magyarországon (Term. tud. Közl., 1966, 10.sz.); Kapronczay K.: Az orvosi fényképezés története (Term. Vil., 1990, 10. sz.); Szállási Á.: A. B. T. (Orv. Hetil., 1982, 31. sz.).

Baló József (Bp., 1895. nov. 10. – Bp., 1979. okt. 10.) orvos, patológus-onkológus, egy. tanár, Kossuth-díjas (1955), az MTA tagja (lev. 1940, 1956, r. 1946, 1972). Orvosi oklevelét 1919-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1917-tól a bp.-i I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1922–1924-ben Rockefeller-ösztöndíjas a baltimore-i Johns Hopkins Egy.-en, valamint Bostonban a hygieniai int.-ben. 1926-ban magántanár, 1926–1928-ban a Szent István Kórház főorvosa. Itt írta le a leucoencephalitis periaxalis concentri­cát, az agy koncentrikus sclerosisát, amelyet azóta Baló-féle betegségként tart számon a szakirodalom. 1928–1945-ben a szegedi Ferenc József Tudományegy. kórbonctani tanszékén ny. r. tanár, intézeti igazgató. 1932–1933-ban, 1941–1942-ben az orvosi kar dékánja, 1939–1940-ben rektor. Itt virológiával foglalkozott. A vastagbél-polyposisra vonatkozó kiterjedt összehasonlító vizsgálatokat végzett, eredményeit német nyelvű monográfiában összegezte. Az idegrendszer demyelinisatiójával járó káros folyamatokat 1940-ben egy másik német nyelvű könyvében összegezte. 1945-ben a bp.-i törvényszéki orvostani, 1946–1967-ben az I. sz. kórbonctani és rákkutató int. és tanszék ny. r. tanára. Intézete az érbetegségekre, az agyérelmeszesedésre vonatkozó hazai kutatások központja lett külön biokémiai laboratóriummal. A pancreas elastase enzim felfedezéséért Kossuth-díjat kapott. A daganat-patoló­giában is jelentős eredményeket ért el. Mo.-on elsőnek mutatta be a vírusok szerepét a daganatkezelésben. Jeles tüdődaganat-kutató is volt. Hat monográfia és 300 alapvető tudományos közlemény szerzője. 1947-től a M. Patológus Társ. elnöke, az Igazságügyi Orvosi Tanács tagja, 1965-ben a SZOTE tb. doktora, 1970-ben a SOTE Semmelweis-emlékérmét, 1975-ben a M. Onkológusok Társ. Krompecher-emlék­érmét kapta meg. – Fm.: A láthatatlan kórokozók, filtrálható vírusok (Bp., 1931); Warzen, Papillome und Krebe (Leipzig, 1936); Die Erkrankungen der weissen Substanz des Ge­hirns und des Rückenmarks (Leipzig, 1940); Kórbonctan. I. Általános kórbonctan (Bp., 1948, 1952); Kórbonctan. II. Részletes kórbonctan (Bp, 1948, 1962); Lungenkarzinom und Lungenadenom (1957) – Irod.: Lapis K.: B. J. (Orv. Hetil., 1979).

Balsaráti Vitus János (Dombegyháza, 1529. aug. 24. – Sárospatak, 1575. ápr. 7.) orvos, tanár, lelkész. Szüleit a törökök elhurcolták, Balsaráton nevelkedett, innen neve első tagja. 1549–1556-ban Wittenbergben teológiát hallgatott, Melanchton tanácsára Itáliában medicinát tanult, 1560-ban Padovában orvosi oklevelet szerzett. V. Pál pápa udvari orvosa, de 1560-ban Perényi Gábor országbíró hazahívta, a sárospataki ref. iskola igazgatója, tanára. 1570–ben Olaszliszka, 1571-ben Sárospatak ref. lelkésze, a kollégium igazgatója. Orvosi és teológiai munkákat írt. – Fm.: De remidiis pestis prophylacticis (1564); A keresztyéni vallás ágazatainak rövid summája (1571); Magyar chirurgia, az az a seb gyógyításának mesterségiről írt négy könyvek (elveszett kézirat) Irod.: Horváth J.: A reformáció jegyében (Bp., 1953); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929).

Bamberger Károly (Bp., 1915. aug. 9. – Bp., 1972. okt. 14) állatorvos, mikrobiológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1937-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét az Állatorv. Főisk.-án. 1940-ben doktori oklevelet kapott. 1938–1950-ben a Phylaxia Gyár munkatársa, 1949-ben egyik alapítója az MTA Állateü. Kut. Int.-nek, amelynek tudományos osztályvezetője, 1969–1970-ben h. igazgatója. Kutatási területe a tbc, a veszettség, a szérumtermelés stb. Jelentős eredményeket ért el a baromfibetegségek leküzdése területén. – Fm.: A tyúktuberkulózis (Bp., 1968) – Irod.: Bery D.: B. K. (M. Állatorv. Lapja, 1973, 8. sz.).

Bantler Ödön (Pécs, 1869. márc. 24. – Bp., 1923. szept. 4.) gyógyszerész, gyorsíró, tanár. 1889-ben Bp.-en gyógyszerészi oklevelet szerzett, 1891-ben Temesvárott gyógyszertár­tulajdonos. 1903-ben megtanulta a Stolze-Feny­vessy-gyorsírást, 1908-ban gyorsírási középiskolai kémia-természetrajzi oklevelet szerzett, Berlinben gyorsírói tanár képesítést kapott. Egyik alapítója (1901) a M. Gyorsíró Társaságnak. Szerkesztette 1894–1919-ben a Magyar Gyorsíró c. lapot, vizsgabiztos, az Orsz. Gyorsíró Tanács tagja. – Fm.: A német gyorsírás tankönyve (Bp., 1910); A magyar gyorsírás methodikus tankönyve (Bp., 1915) – Irod.: Sztankay I.: A magyar gyógyszerészet (Bp., 1934).

Barabás István (Bonyhád, 1908. júl. 27. – Bp., 1980. márc. 1.) állatorvos, az állatorvos­tud. kandidátusa (1964). 1932-ben szerezte meg Bp.-en állatorvosi oklevelét. 1932–1945-ben Tolna megyében állatorvos, 1945–1949-ben Szekszárd város főállatorvosa, 1950–1951-ban a Tolna m. Tanács mezőgazd. oszt. vezető szakállatorvosa. 1951–1954-ben a Földműv. Min.-ban állateü. szakértő, 1954–1957-ben az Állami Gazdaságok Min.-ban főállatorvos, 1967–1978-ban az Állami Gazdaságok Orsz. Közp.-ban vez. főállatorvos. Elsősorban a sertések brucellózisával foglalkozott. Tanulmányai agrártud. folyóiratokban jelentek meg.– Irod.: Csukás A.: B. I. (M. Állatorv. Lapja, 1980, 9. sz.).

Barabás Mihály (Bp., 1900. szept., – Bp., 1977. jún. 28.) orvos, röntgenológus. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1928–1950-ben a bp.-i Pajor Szanatóriumban a Charité Kórházban, röntgenorvos, majd főorvos. 1950–1971-ban a Korányi Tbc-szanatórium főorvosa. Kutatási terülte a frontális rétegfelvétel módszertanának kidolgozása, értékelési módszereinek kutatása. Jeles szakíró. – Irod.: B. M. (Pneum. Hung., 1977, 10. sz.).

Baradlai János, Breit (Felsőolcsvár, 1873. nov. 16. – Bp., 1942. jan. 18.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész. 1890-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bécsi egy.-en, 1918-ban Bp.-en gyógyszerészdoktori diplomát kapott. 1901-ben a Gyógyszerészeti Közlöny szerkesztője, 1914-ben Dunaharasztiban gyógyszertár-tulajdonos (Isteni Gondviselés), 1928-tól a bp.-i Petőfi- és Batthyány-patika tulajdonosa. Tagja volt a Német Gyógyszerész Társaságnak, a M. Gyógyszerész Egyesület igazgatója. Jeles gyógyszerésztörténész. – Fm.: A magyar gyógy­szerészet története (I–II. köt., Bp., 1930) – Irod.: Zboray B.: B. J. (Gyógyszerészettört. Diárium, 1975, 2. sz.).

Baranyai Aurél (Eszék, 1903. jan. 8. – Pécs, 1983. márc. 30.) gyógyszerész, tudománytörténész. 1925-ban szerezte gyógyszerészi oklevelét Bp.-en. 1925–1940-ben Kunmadarason, 1950-től Pécsett gyógyszerész. Elsősorban a Mecsek flórájával és gyógyszerészetörténettel foglalkozott. Írásai a Dunántúli Naplóban, a Jelenkorban, az Új tükörben és a Gyógyszerészet c. lapban jelentek meg. – Irod.: B. A. (Gyógyszerészet, 1983, 12. sz.).

Barát Irén (Nagyvárad, 1890. júl. 15. – Bp., 1972. jan. 18.) orvos, tüdőgyógyász, Állami-díjas (1970). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1917-ben a kórbonctani int. munkatársa, 1917–1970-ben a Korányi Tbc-szanatórium főorvosa. 1931–1971-ben a M. Orvosok Tuberkulózis Egyesületének főtitkára, 1964–1969-ben a Korányi Frigyes Tbc- és Tüdőgyógyász Társaság elnöke, jeles tüdőgyógyász. – Irod.: Böszörményi M.: B. I. (Tuberkulózis, 1972, 2. sz.); B. I. (Orv. Hetil., 1972, 14. sz.).

Baráth Jenő (Bp., 1895. márc. 6. – Bp., 1971. jan. 22.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1920-ban a bp.-i Kun u.-i Kórház orvosa, 1920–1936-ban a bp.-i III. sz. belklinika munkatársa, 1931-ben egy. magántanár. 1937-ben a bőrklinikán konziliárus, 1938–1945-ben a Stefánia úti Belgyógyászati Int. igazgatója. 1945-ben c. rk. tanár, 1945–1967-ben a János Kórház főorvosa. Elsősorban a magas vérnyomás kórtanával, terápiájával foglalkozott. Az orvos­továbbképzések előadója. Magyar és idegen nyelven 150 közleménye jelent meg. – Fm.: A belgyógyászat kézikönyve (I–II. köt., Bp., 1935); Hypertóniák és érbetegségek (Bp., 1937) – Irod.: B. J. (Orv. Hetil., 1973, 15. sz.).

Barna Ignác (Nagykároly, 1822. febr. 3. – Bp., 1894. nov. 23.) orvos, fogorvos, műfordító, az MTA lev. tagja (1876). 1848-ban a pesti orvosi karon szerzett orvosi diplomát. A szabadságharc alatt honvédorvos, Kossuth Zsuzsa segítő ezredorvosa, több tábori kórház szervezője. 1950-ben Bécsben, 1856-tól Pesten folytatott orvosi gyakorlatot, 1865-ben Bécsben 1856-tól Pesten folytatott fogorvosi gyakorlatot, 1865-ben egy. magántanár. Ráspoly és B. I. néven fővárosi lapokban publikált, a Borszem Jankó munkatársa. Jeles műfordító (Horatius, Juvena­lis, Vergilius). – Fm.: B. I. versei (Buda, 1846); Szerelemhangok (Pest, 1850); Fogászat (1871) – Irod.: Salamon H.: Dr. B. J. a fogorvos és költő (Bp., 1939); Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp. 1965).

Barta Endre, Braun (Debrecen, 1882. febr. 15. – Bp., 1948. nov. 16.) gyógyszerész. 1904-ben szerezte meg gyógyszerészeti oklevelét Bp.-en. 1909-től gondnoka, 1912-től tulajdonosa a Baross u.-i Szent Szív patikának, majd Pesterzsébeten 1940-ben létesített gyógyszervegyészeti laboratóriumot. – Fm.: A páros glycorunsavak chemiai úton való quantitativ meghatározásáról (Bp., 1904) – Irod.: B. E. (A gyógyszerész, 1948).

Barta Imre (Kecel, 1899. szept. 30. – Pécs, 1978. nov. 18.) orvos, hematológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1959). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően a pécsi belklinikán működött, 1931-ben magántanár, 1929–1931-ben a berlini Collegium Hungari­cum ösztöndíjasa. 1936–1944 májusáig a mo-hácsi kórház belgyógyász főorvosa, 1947-től kórházigazgató, 1936-ban c. rk. tanár, 1960–1968-ban a pécsi I. sz. belklinika tszv. egy. Tanára, igazgatója. Elsősorban hematológiával foglalkozott, a klasszikus hematológiai mor­phológia megalapozásában nemzetközileg elismert szakember. Az elsők között foglalkozott élő emberben a csontvelő elváltozásaival, megalkotta a csontvelő-dysplasia fogalmát. Elsőként írta le a reticulum-sejtek különböző típusait, vizsgálta a csontvelő mikrocirkulációját, foglalkozott a retikulózissal, számos hematológiai kórképpel. 1961-től a M. Haematológiai Társ. elnöke volt. 113 tudományos közleményt és három monográfiát írt. – Fm.: Klinikai cytolo­gia: Szövettani vonatkozásokkal (Bp., 1967); A lép belgyógyászati betegségekben (Bp., 1969); Klinikai cytopathológia (Bp., 1970) – Irod.: Hollán Zs.: In memoriam I. B. (Hae­matologia, 1978–1979); B. I. (Orv. Hetil., 1979, 120. évf. 1. sz.)

Bartha Adorján (Porcsalma, 1923. dec. 15. – Bp., 1996. máj. 27.) állatorvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1993), Akadémiai Díjas (1990), Széchenyi Díjas (1995). 1949-ben szerzett állatorvosi oklevelet. 1949-től az Állatorvosi Főisk.-án, illetve az Állatorvostud. Egy.-en ta­nársegéd, 1968–1974-ben docens, 1988-tól c. egy. tanár, 1994-től kutatóprofesszor. 1975–1985-ben az MTA Állatorvostud. Kut. Int. virológiai osztályának a vezetője, 1991–1994-ben igazgató, 1994-től tudományos tanácsadó. Fő kutatási területe a virológia. Az adeno-, a herpesz- és a légzőszervi betegségeket okozó vírusok kutatása területén nemzetközi hírnevet szerzett. Elsőként írta le a bovin adenovírusok és a Movár-herpeszvírus tulajdonságait, és szabadalmaztatta a polivalens adenovírus vakcinát. Aktív immunizálási módszert dolgozott ki a lovak vírusos abortusza, a tyúkok EDS-nevű betegsége és a szarvasmarhák fertőző rhinotra­cheitise ellen. – Fm.: A szarvasmarhák vírus okozta légzőszervi megbetegedései (in: A nagy­üzemi szarvasmarhatartás állategészségügyi irány­elvei, Bp., 1967); Adenovírus... (Jena, 1974, 1987); A Movár-herpesvírus (BHV-4) tulajdonságai és állategészségügyi jelentősége (Bp., 1995) – Irod.: Kovács F.: B. A. (M. Tud., 1996).

Bartha Ferenc (Dunaharaszti, 1923. júl. 5. – Bp., 1978. máj. 12.) orvos, vezető tiszti főorvos. Orvosi oklevelét 1946-ban szerezte a bp.-i orvosi karon. Részt vett a népi kollégista mozgalomban, a Medikus Kör egyik vezetője. 1949-ben a Pápai Páriz Ferenc Népi Kollégium igazgatója. 1948-tól a Népjóléti, majd 1951-től az Egészségügyi Min. munkatársa, osztályvezetője, 1957-től főosztályvezetője. 1953-től a DO­TE II. sz. belklinikán tanársegéd, 1968–1978-ban a Főv. Tanács Eü. Osztályának vezető főorvosa. Egészségügyi szervezéssel és kardiológiával foglalkozott. – Irod.: B. F. (Orv. Hetil., 1978, 31. sz.).

Batizfalvy János (Fehértemplom, 1895. nov. 10. – Szeged, 1960. nov. 22.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). Orvosi oklevelét 1920-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1932-ban magántanár, 1922-től a bp.-i II. sz. nőgyógyászati klinika tanársegédje, vezetője a klinikai szövettani laboratóriumnak. 1926–1927-ben Hamburgban és Kiel-ben ösztöndíjas, 1930-tól a bp.-i egy. hematológiai lab. vezetője. 1939-től a szegedi orvosi karon a szülészet és nőgyógyászat ny. r. tanára, a klinika igazgatója. Nőgyógyászati műtéttannal, nőgyógyászati urológiával stb. foglalkozott. Neves numizmatikus volt. – Fm.: A terhességi anaemia pathológiája és therápiája (Orv. Hetil., 1932); Az uteroplacentaris apo­plexiával járó korai lepényleválás patholó­giája és sebészi therápiája (Orvosképzés, 1936); Megelőzés elve a szülészeti gyakorlatban (Orvosképzés, 1942, 3. sz.); A női genitalis tuberculosis pathológiája és therápiája (MTA Orv. Tud. Oszt. Közl., Bp. 1952) – Irod.: Bársony J.: B. J. (M. Nőorvosok Lapja, 1961); Bóna E.: Az első szegedi orvos numizmatikus, B. J. centenáriuma (Az Érem, 1996).

Batizfalvy Sámuel (Rimaszombat, 1826. aug. 26. – Bp., 1904. nov. 6.) orvos, az MTA lev. tagja (1868). Előbb evangélikus teológiát végzett, a szabadságharc alatt honvéd főhadnagy. 1855-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1864-ben magántanár, 1869-ben megnyitotta Budán a negyvenágyas „sebészeti és testegyenészeti magángyógyintézet”-et. Az ortopédia első m. művelője, szakirodalmi tevékenységet is kifejtett. – Fm.: Házi testgyakorlat (1857); Orthopaedia (1866); Gyakorlati testegyenészet (Pest, 1866); A testegyenészet újabb haladása és tudományos állása napjainkban (1869); A gerincoldal-görnye kóroktana (1873) – Irod.: Kopits J.: Az orthopaedia kézikönyve (Bp., 1942); Kapronczay K.: B. S. (Orv. Hetil., 1976, 40. sz.).

Batthyány László, gróf, 1915-től B.-Strattman herceg (Dunakiliti, 1870. okt. 28. – Bécs, 1931. jan. 22) orvos, az MTA tagja (ig. 1915, t. 1917). Bécsben gazdasági bölcseleti tanulmányok után 1900-ban orvosi oklevelet szerzett. 1902-ben Köpcsényben 24 ágyas szem­kórházat alapított, ahol ingyen kezelt szembetegeket. Szemészeti műtétekkel foglalkozott. Az I. vh. alatt Köpcsényben ingyen körorvos, kórházát 1918-ban Körmendre helyezte át. Számos jótékonysági alapítványt tett, kórházakat és rendelőket szerelt fel. 1915-től herceg, 1899-től főrendházi, 1927-től felsőházi tag. Boldoggá avatási folyamata 1989-ben kezdődött el. 2003. márc. 28.-án Rómában II. János Pál boldoggá avatta. A róla elnevezett (1991) jutalomérem az eü. legnagyobb elismerése. 1978-ban jelent meg naplója, A szegények orvosa: B.-S. L. címmel.Irod.: Baradlai J.: Dr. B. S. L. hg. (Bp., 1931); Kapronczay K.: B. S. L. (Orv. Hetil., 1972, 24. sz.); Kapronczay K.: B. S. L. (Körmend egészségügyének története, Körmend, 1976); Vermes P.: Szegények hercege (1989).

Bauer Ervin (Lőcse, 1890. okt. 19. – SZU, 1942) orvos, biológus. Balázs Béla öccse, első felesége Kaffka Margit volt. 1914-ben Göt­tingenben szerzett orvosi oklevelet. 1914–1916-ban Bécsben tanársegéd a J. Wagner-Jauregg klinikán, 1918-ban visszatért Mo.-ra, aktívan részt vett a Tanácsköztársaság tevékenységében, ezért utóbb emigrációba kényszerült. 1920-ban Bécsben, 1921–1924-ben Berlinben a rákkutató int. munkatársa, 1925-ben a SZU-ba távozott, 1926–1930-ban a moszkvai egy. biológia professzora, 1930–1937-ben a leningrádi egy. tanára. 1937-ben letartóztatják, elítélik, ismeretlen helyen – munkatáborban – halt meg 1942 táján. – Fm.: Grundprinzipien der einen naturwissenschaftlichen Biologie (1920); Elméleti biológia (Leningrád, 1935) – Irod.: Tokin, B. S.: Az elméleti biológia és B. E. munkássága (Bp. 1965).

Baumgarten, Johann Christian, János Keresztély (Lucau, Németo., 1765. ápr. 7. – Segesvár, 1843. dec. 29.) orvos, botanikus. 1790-ben Lipcsében bölcseleti, 1791-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1791–1972-ben Bécsben, 1793-tól Erdélyben orvos. 1793–1797-ben Nagyszebenben, 1797–1801-ben Újegyhá­zán, 1801–1811-ben Segesváron orvos. 1807–1829-ben elsősorban botanikával foglalkozott, Erdély flórájának teljes leírásán dolgozott. Szá­mos endemikus növényfajt fedezett fel, és írt le, pl. a Teleki-virágot (Telekia speciosa). – Fm.: Enumeratio stirpium Magno Transsilvaniae Principatui (I–III. köt., Bécs, 1816, IV., 1846) – Irod.: Gombocz. E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Bayer Antal (Eger, mai neve: Cheb, Cseho., 1860. szept. 4. – Bp., 1948. okt. 27.) gyógyszerész. 1884-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, 1884–1885-ben Prágában gyógyszerész, 1888-tól a Vörös Kereszt gyógyszertár tulajdonosa. Speciális gyógyszerkészítményeivel Londonban, Párizsban és Bp.-en gyógyszerészeti világkiállításon aranyérmet nyert, elsőnek hozott forgalomba ampullázott gyógyszereket. 1905–1920-ban elnöke a Mo.-i Gyógyszerészegyletnek és a Gyógyszerészek Orsz. Jóléti Alapjának. 1912-ben szerkesztette a Gyógyszerészeti Folyóiratot. Cikkeket írt a Gyógyszerész Hetilapba (pl. A Gyógyszerészeti múzeum érdekében, 1906). – Irod.: Sztankay Gy.: A magyar gyógyszerészet története (Bp., 1938).

Bayer Antal, ifj. (Bp., 1893. aug. 6. – Bp., 1945. jan. 1. ) gyógyszerész, Bayer Antal gyógyszerész fia. 1915-ben gyógyszerészi, 1917-ben doktori oklevelet szerzett Bp.-en. 1917–1921-ben az Orsz. Bírósági Vegytani Int. kémikusa, 1921–1929-ben a családi tulajdonú Bayer és társa Gyógyszerészeti Gyár munkatársa, majd igazgatója. 1929-től a családi tulajdonú Kereszt gyógyszertárat vezette. 1919-től a Gyógyszertári Munkások Lapjának a rovatvezetője, a M. Gyógyszerészeti Társaság alapító tagja, a bp.-i Gyógyszerész Testület és a M. Kémikusok Egyesületének tagja, részt vett a Kis Akadémia munkájában. – Fm.: Hivatalos gyógyszereink vizsgálata (Bp., 1917).

Bágyoni Attila (Kunszentmiklós, 1928. ápr. 20. – Bp., 1985. júl. 11.) orvos, író. 1953-ban szerezte meg orvosi oklevelét a SZOTE-n. 1953–1957-ben honvédorvos, 1957–1964-ben Szigetszentmiklóson körzeti orvos, 1964-től higiénikus a Pest m.-i KÖJÁL-ban, 1971. nov. 1-től a Pest m.-i Tanács eü. nevelési csoport vezető főorvosa, 1973–1975-ben az Orsz. Egészség­nev. Int. helyettes igazgatója, 1983-ban igazgatója, 1976–1983-ban a Főv. Eü. Nev. Int. igazgatója. Jeles egészségügyi felvilágosító, szakíró. Főszerkesztője volt az Egészségnevelés c. lapnak. Orvos-írói tevékenységét 1966-ban kezdte meg orvos-szociológiai írásaival, 1967-től színházi író is volt, a Boltár ügy, Hogy látva lássanak és a Tojástánc c. drámái (1966, 1967, 1968) nagy színházi sikert arattak. 1966-ban irodalmi nívódíjat, 1982-ben Henry Dunant-dí­jat, 1988-ban Pápai-Páriz Ferenc-emlékérmet kapott. – Fm.: Szex, szerelem, család (Bp., 1974, 1976, 1979); A szenvedélyek rabságában (Bp., 1982); A szerelem ébredésétől a harmóniáig (Bp., 1984); Üzenet a férfiaknak (Bp., 1985); Válasz a nőknek (Bp., 1987) – Irod.: Pápay D.: Búcsú Dr. B. A.-tól (Egészségnevelés, 1985, 26.).

Bálint Ferenc (Makó, 1887. ápr. 27. – Bp., 1973. nov. 7.) állatorvos. 1912-ben szerezte állatorvosi oklevelét az Állatorv. Főiskolán. 1914–1918-ban katonaorvos, 1919-től Makón állatfőorvos, 1929-től az bp.-i Állatorvosi Hivatal munkatársa, 1937-től a Földművelésügyi Min.-ban állategészségügyi főtanácsos, 1939-től állategészségügyi főfelügyelő. 1949-ben nyugdíjazták, 1951-től ismét megyei állathigiénikus. 1957-ben végleg nyugdíjazták. Jelentős érdemei vannak a hazai állatjárványok leküzdésében. – Irod.: Simonkai B.: B. F. (M. Állatorv., 1973, 9. sz.).

Bálint Mihály (Bp., 1896. – Bristol, Nagy-Britannia, 1970. dec. 31.) orvos, pszichoanalitikus, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1920-ban, bölcsészdoktori diplomáját 1924-ben szerezte meg Bp.-en. 1918–1930-ban a bp.-i III. sz. belklinikán, 1930-ban Berlinben dolgozott, 1931-ben megalapította a bp.-i Pszichoanalitikai Int.-et, amelynek 1939-ig igazgatója. 1939-ben Angliába távozott, több egyetemen előadó, egy. tanár, a római egy. díszdoktora, az Angol Pszichoana­litikai Társ. elnöke (1967–1970). A világhírű Bálint-csoport szervezője, kiváló pszichoanalitikus, számos kézikönyv és közlemény szerzője. – Fm.: Az orvos, a betege és a betegség (Bp., 1967, németül is, Stuttgart, 1957); Psychothe­rapeutic Techniques in Medicine (London, 1961) – Irod.: Hermann I.: B. M. (Orv. Hetil, 1974, 14.).

Bálint Nagy István (Makó, 1893. jan. 1. – Makó, 1931. dec. 2.) orvos, orvostörténész. 1917-ben szerezte meg orvosi oklevelét, utána a makói kórház fül-orr-gégész főorvosa. 1928-1929-ben orvostörténeti tanulmányokat végez Bécsben, 1931-ben egy. magántanár Szegeden. Betegkezeléskor szerzett fertőzésben kapott vérmérgezést. – Fm.: Boszorkányok gyógyító és rontó kuruzslásairól (Bp., 1928); Az influenza története (Makó, n.d.); Kolerajárványok Csanád vármegyében (Makó, 1928) – Irod.: B. N. I. (Orv. Hetil., 1931); Szállási Á.: B. N. I. (Orv. Hetil., 1981).

Bálint Péter (Bp., 1911. aug. 26. – Bp., 1998. ápr. 17.) orvos, nefrológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1955), az MTA tagja (lev. 1970, r. 1976), Akadémiai Díjas (1964). 1934-ben orvosi, 1936-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy.-en. 1936–1946-ban a pécsi belklinika gyakornoka, tanársegédje, 1946–1950-ben uo. főorvos. 1951–1981-ben a bp.-i egy. élettani int.-nek az igazgatója, tszv. egy. tanár. Kutatási területe a vese élettana és a kísérletes vesepatológia. Egyedi módszert dolgozott ki a vese véráramlásának meghatározására, eredményeket ért el a veseelégtelenség patomechanizmusának és terápiás lehetőségeinek a kutatásában. Az Acta Psysiologica főszerkesztője (1976). Számos társaság tagja, tb. és vezetőségi tagja. – Fm.: Az emberi szérumfehérjék aminosavtartalma, különös tekintettel a vércsoportokra (Bp., 1936); Élettani gyakorlatok (Bp., 1951); Klinikai laboratóriumdiagnosztika (Bp., 1952, németül Berlin, 1962, 1964); Aktuelle Probleme der Nierenphysio­logie (Berlin, 1962); Az élettan tankönyve (Bp., 1963, 1968, németül 1963); Nierenclearence (Jena, 1965); A vese (Bp., 1966); Normale und pathologische Physiologie der Nieren (Berlin, 1969); Orvosi élettan (I–II. köt., egyetemi tankönyv, Bp., 1972, 1986); Élettani konzultációk (Bp., 1973) – Irod.: Spät A.: B. P. (M. Tud., 1968).

Bálint Rezső (Bp., 1874. okt. 22. – Bp., 1929. máj. 23.) orvos, egy. tanár. 1897-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1897-től az I. sz. belklinikán dolgozott, 1910-ben magántanár, 1914-ben rk. tanár, 1916–1929-ben a belgyógyászat r. tanára, az I. sz. belklinika igazgatója. Szív- és idegrendszeri, továbbá a Basedow-kór betegségeivel foglalkozott. – Fm.: Diaetetikai vezérfonal (Bp., 1924); A cukorbetegség és az inzulin (Bp., 1827) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1926).

Bán Endre (Bp., 1915. márc. 6. – Pécs, 1972. szept. 4.) orvos, onkológus, ginekológus. 1946-ban Pécsett szerzett orvosi oklevelet, 1946–1972-ben a bp-i Péterffy Sándor u.-i Kórház nőgyógyásza, a bp.-i X. ker. Egészségház főorvosa. Megszervezte a Főv. Tanács eü. oszt. keretében az onkológiai hálózatot. – Irod.: B. E. (Orv. Hetil., 1972, 38. sz.).

Bánfihunyadi János, Bánfy-Hunya­dy (Nagybánya, 1576 – Amszterdam, 1646. aug. 28.) alkimista, Hollandiában, Angliában és Németországban tanult. Leidenben orvosi tanulmányokat is folytatott. Az 1600-as évek elején a londoni Gresham College-ban mennyiségtant és vegyészetet hallgatott. Neves vegyész, kora híres alkimistája. Hans Hunger néven ismerték. – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: A magyar alkimisták (Természet, 1926); Orient Gy.: Erdélyi alkimisták (Bp., 1927); Szathmáry L.: Magyar alkimisták (Bp., 1928).

Bánki Zoltán (Orosháza, 1925. jan. 18. – Gyöngyös, 1982. máj. 31.) orvos, radiológus, belgyógyász, sportorvos, az orvostud. kandidátusa (1968). Orvosi oklevelét 1950-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1951-ben sportorvosi, 1955-ben belgyógyászati, 1959-ben radiológusi szakorvosi oklevelet kapott. 1950–1951-ben az Orsz. Sportorvosi Int.-ben, 1951–1955-ben a bp.-i László Kórházban segédorvos, majd belgyógyász szakorvos, 1956-ban a bp.-i Szobi u.-i Kórházban belgyógyász, 1957–1959-ben a János Kórházban röntgen-orvos. 1960-ban a bp.-i Tétényi úti Kórházban, 1960–1964-ben a Vörösvári úti rendelőben, 1964–1970-ben a Május 1. úti rendelőben röntgen-szakorvos. 1970–1971-ben a Weil Emil Kórházban röntgen-adjunktus, 1971-től oszt. vez. főorvos. 1954–1955-ben, illetve 1957–1961-ben sportorvos. Röntgendiagnosztikával és radiológiával foglalkozott. Tanulmányai főként a M. Radiol. és a Fortschritte der Röntgenstrahlen c. folyóiratban jelent meg. – Irod.: B. Z. (M. Radiol., 1983, 2. sz.).

Bányász Tibor (Sárospatak, 1927. máj. 8. – Bp., 1987. máj 26.) orvos, diabetológus, belgyógyász. 1951-ben a DOTE-n szerezte orvosi oklevelét. 1952-től az MTA Orv. Oszt. munkatársa, elsősorban tüdőpatológiával foglalkozott. 1956-től a Péterfy Sándor u. Kórház belgyógyászati osztályán segédorvos, 1945-ben laboratóriumi, 1960-ben belgyógyászati szakorvos, 1962–1973-ban a Bajcsy-Zsilinszky Kórház II. sz. belgyógyászati osztályán adjunktus, 1968-től az utókezelő osztály főorvosa, 1973-tól a Péterfy Sándor u.-i Kórház D. belgyógyászati osztályának főorvosa. 1970-től a Magyar Gerontológiai Társ. vezetőségi tagja. Elsősorban diabetológiával, a hipertóniások cerebrovaszku­láris károsodásaival foglalkozott. 70 közleménye jelent meg.– Irod.: B. T. (M. Gerontológia, 1987, 6. sz.).

Bárány János, Hermann (Pöstyén, 1895. dec. 8. – Veszprém, 1970. febr. 15.) orvos, röntgenológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1921-ben szerezte meg orvosi oklevelét, de az I. vh. alatt négy évig katona volt. 1917–1939-ben a bp.-i röntgenint. hallgatója, 1921–1939-ben az urológiai klinika röntgen-főorvosa. 1937-ben magántanár, 1939–1942-ben a pécsi női klinika röntgen-labor.-nak a vezetője. 1942-ben Pécsett is magántanári képesítést szerzett. 1942–1944-ben a szabadkai kórház igazgatója. 1946–1970-ben a Veszprém m. kórház röntgen-főorvosa. Urológiai röntgen-diagnosztiká­val foglalkozott, 1935–1939-ben a M. Röntgenegyesület főtitkára. – Irod.: Vég J.: B. J. (M. Radiol., 1970, 2. sz.); Erdélyi M.: B. J. (Radiol. Közl., 1970, 1. sz.).

Bárczi Gusztáv (Nyitraudvarnok, 1890. szept. 13. – Bp., 1964. aug. 9.) orvos, gyógypedagógus, főiskolai tanár, Kossuth-díjas (1953). 1913-ban siketnéma-tanári, 1921-ben orvosi oklevelet szerzett Bp.-en. 1913-tól a bp.-i Siketnémák Int.-nek a tanára. Létrehozta a bp.-i Nagyothallók Iskoláját, megszervezte az iskolaorvosi szolgálaton belül a hallásvizsgálatot. 1935-től a gyógypedagógiai ügyek referense a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban, a bp.-i Gyógypedagógiai Nevelőint.-ben 1936-tól tanár, 1937-től igazgató. (Az intézmény ma az ő nevét viseli.) 1942–1943-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója, 1946-tól tszv. tanár, 1953–1958-ban országgyűlési képviselő. 1958-ban tervei alapján szervezték meg a bren­denburgi imbecillisek iskoláját. Halláskárosodással, szellemi fogyatékosok rehabilitáló nevelési programjaival foglalkozott. – Fm.: Surdo­mutitas corticalis (Bp., 1934); Az egészségvédelmi nevelés vezérkönyve (1935); Hallásébresztés – hallásnevelés (Vác, 1937); Gyakorlati fonetika és hibás beszédjavítás (Bp., 1950); Általános gyógypedagógia (Bp., 1959): – Irod.: Szentgyörgyi G.: B .G. (Gyógypedagógia, 1964, 5. sz.); Gordosné Szabó A.: B. G. (Ped. Szle, 1964, 11. sz.); Kapronczay K.: B. G. (Orv. Hetil., 1974, 32. sz.).

Báron Jónás (Gyöngyös, 1845. nov. 23. – Bp., 1911. aug. 17.) orvos, sebész, főorvos. 1870-ben szerzett orvosi oklevelet Bécsben, 1871-től a pesti Zsidó Kórház sebésze, 1883-tól főorvos. 1879-ben egy. magántanár, érsebészettel foglalkozott. – Fm.: A sebészeti gyógytan kór- és alapvonalai (Bp. 1871); A gyökeres sérvműtétekről (Bp., 1891) – Irod.: B. J. (Orv. Hetil., 1911, 32. sz.).

Bársony Elemér (Keresztes, 1879. febr. 10. – Bp., 1938. márc. 20.) gyógyszerész, miniszter, lapszerkesztő, író. 1899-ben szerezte meg Bp.-en gyógyszerészi oklevelét, 1908-tól a Gyógyszerészeti Hetilap szerkesztője, 1914-ben gyógyszertártulajdonos, 1917-től a Gyógyszerészeti Szemle főszerkesztője. 1918-ban megalapította a Vidéki Gyógyszerészek Szövetségét, amelynek elnöke lett. 1919. ápr. 1-jén Aradon tagja lett a Nemzeti Bizottmánynak, a szegedi Károlyi Gyula-kormány népjóléti minisztere, társelnöke a Nemzeti Demokrata Pártnak. 1927-től a Gyógyszerészeti Értesítő, majd a Magyar Gyógyszerész (1936–1938) szerkesztője. 1929-ben a Terézvárosi patika tulajdonosa, 1920-ban a Nagy Magyarország főszerkesztője. Novellái napi- és hetilapokban jelentek meg. – Fm.: Újjászületés (Bp., 1902); A magyarországi gyógyszerészet története... (Ba­radlai J.-sal, I–II. köt., Bp., 1930).

Bársony János (Nagykároly, 1860. júl. 31. – Bp., 1926. febr. 26.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár. 1884-ben végzett a bp.-i egy. orvosi karán. 1891-ben magántanár, 1903–1926-ban a bp.-i I. sz. női klinika igazgatója, ny. r. tanár, 1922–1923-ban rektor. Nőgyógyászati műtéttannal foglalkozott. Közleményei (Ovarioto­mia terhes nőnél; Macerált szülések és lefolyásuk a gyermekágyra; A méhenkívüli terhesség; Gynatresia) hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg. Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Bársony Jenő (Miskolc, 1894. máj. 12. – Bp., 1969. júl. 5.) orvos, ginekológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1930-ban a bp.-i Bakáts téri Női Kórház nőgyógyásza, 1930-tól a Zsidó Kórház, majd az OTKI főorvosa, 1962-től a II. sz. szülészeti és nőgyógyászati osztály egy. tanára, az OTKI tud. bizottságának elnöke, társelnöke az 1965-ben megalakult M. Nőorvosok Társaságának, a MOTESZ orvostovábbképző bizottságának elnöke. Jeles szakíró. – Irod.: B. J. (Orv. Hetil., 1969. júl. 14. sz.).

Beck Soma (Keszthely, 1872. aug. 3. – Pécs, 1930. ápr. 26.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1895-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1895–1899-ben a kórbonctani int., 1899–1920-ben a gyermekklinika munkatársa, rendelőint. Orvos, a Bródy Adél gyermekkórház főorvosa. 1905-ben a gyermek­kori szifilisz egy. magántanára, 1921–1930-ban a pécsi orvosi karon a bőrgyógyászat ny. r. tanára. Eritéma-betegségekkel foglalkozott. Kimutatta, hogy az erythema gluteale infantum okozója egy Candida gombafaj, felismerte az ery­thema nodosum tuberkolitikus jellegét; a der­matofibrosarcoma vizsgálata terén alapvető jelentőségű munkát végzett. – Fm.: Die feinere Architektur der primären Hautcarcinome (Krompecher Ö.-nel, 1903) – Irod.: Szállási Á.: B. S. (Orv. Hetil., 1980, 40.).

Beke László (Csobánka, 1905. dec. 4. – Mosonmagyaróvár, 1978. júl. 21.) állatorvos, fő­isk. tanár. 1928-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorvosi Főiskolán. 1928–1935-ben a debreceni, 1936–1942-ben a keszthelyi gazdasági tanintézetekben állatorvoslást adott elő, 1942–1949-ben a mosonmagyaróvári gazdasági főisk. tejgazdálkodási és takarmányozási tanszékének vezetője, 1949–1951-ben a Közp. Állattenyésztési Kut. Int. tud. kutatója, 1952–1956-ban a gödöllői Kisállattenyésztési Kut. Int. igazgatója, 1956–1967-ben a mosonmagyaróvári Agrártud. Főisk. tud. főmunkatársa. A baromfihimlő és -pestis elleni védőoltások kutatója, a gyógyszeradagolásra speciális aeroszolos módszert dolgozott ki. Számos tud. közleményt jelentetett meg. – Fm.: Baromfikeltetés (Lacza B.-val, 1954) – Irod.: B. L. (M. Állatorv. Lapja, 1978, 8. sz.).

Bekő György (Derecske, 1913. márc. 26. – Pécs, 1972. okt. 25.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1938–1941-ben a kaposvári, 1941–1942-ben a pécsi szemészeti, 1942-től az I. sz. belklinikán a röntgen-laboratórium vezetője, 1953-tól docens, 1953–1963-ban a pécsi röntgenklinika igazgatója, ny. r. tanár. Angiográfiá­val, röntgen-diagnosztikával és gasztroenteroló­giával foglalkozott. Számos tanulmánya elsősor­ban külföldi lapokban jelent meg. – Irod.: B. Gy. (Orv. Hetil., 1973, 5. sz.); B. Gy. (Radiol. Közl., 1973, 1-2. sz.); B. Gy. (M. Radiol., 1973, 1. sz.).

Belák Sándor (Enying, 1886. júl. 17. – Bp., 1947. márc. 12.) orvos, patofiziológus, farmakológus, balneológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1943). 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Előbb az általános kórtani int.-ben dolgozott, majd 1908–1921-ben a gyógyszertani int.-ben tanársegéd, 1917-ben magántanár, 1921–1932-ben a pécsi orvosi karon ált. kórtan és bakteriológia ny. r. tanára. Egyúttal 1937-től a bp.-i Rheuma- és Fürdőkutató Int. igazgatója. Bakteriológiával, hematológiával, orvosi meteorológiával, balneológiával foglalkozott. Kutatási témái: az alkat, az öröklött tulajdonságok, a vérsavó és az egyes fehérjefrakciók kolloidkémiája, a vegetatív idegrendszer és az immunitás kapcsolata stb. – Fm.: A vizeletvizsgálat módszerei (1914); A napsugárzásról, különös tekintettel a balatoni viszonyokra (1930); A rheuma kórfejlődése (1941); Gyógyfürdők és gyógyforrások jelentősége a modern gyógyászatban (1941) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936)

Belky János (Miskolc, 1851. jún. 25. – Kolozsvár, 1892. nov. 12.) orvos, sebész, egy. tanár. 1874-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1874–1883-ban a bp.-i kórbonctani tanszéken tanársegéd, 1879-ben magántanár, 1883–1892-ben a kolozsvári orvosi karon a törvényszéki orvostan ny. r. tanára. Igazságügyi orvostannal foglalkozott. A tisza­eszlári perben részben a Scheutheauer Gusztávval és Mihalkovics Gézával közösen alkotott szakvéleménye alapján ejtették a vádat. – Fm.: A törvényszéki orvostan alapvonalai (Bp., 1880); Az orvosi tudomány és a büntetőjog (Bp., 1890); Törvényszéki orvostan (Bp., 1936) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Kapronczay K.: B. J. (Orv. Hetil., 1976, 25. sz.).

Benárd Ágost (Bp., 1880. jan. 3. – Bp., 1968. jún. 22.) orvos, politikus, miniszter. 1903-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1904-től biztosítóintézeti orvos, 1909-1915-ben a Munkásbeteg Biztosító Pénztár igazgatója. Az I. vh. alatt katonaorvos. 1918 után egyik vezetője az Ébredő Magyarok Egyesületének. A Huszár Károly-kormányban népjóléti államtitkár, 1920. márc. 15. – 1921. ápr. 14. között népjóléti miniszter, a trianoni békeszerződés egyik aláírója. 1920–1922-ben a Keresztény Nemzeti Egyesülés országgyűlési képviselője, a Nép c. lap szerkesztője. 1924-ben kilépett a Wolff-féle keresztény pártból, majd orvosi magángyakorlatot folytatott. Az Orsz. Orvosszövetség alelnöke lett. 1935–1939-ben a Nemzeti Egység Párt képviselője. – Irod.: Magyarország kormányai 1848–1980 (Bp., 1980).

Bencze József (Uraiújfalu, 1893. júl. 26. – Bp., 1970. okt. 23.) orvos, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1960). Orvosi oklevelét 1922-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1922–1944-ben Uraiújfalu körorvosa, 1944-ben deportálták, 1945-től városi orvos, az SZTK munkaalkalmassági rendeléseinek vez. főorvosa. 1949–1956-ban börtönorvos. 1956-től Szombathelyen tiszti főorvos. Orvostörténelemmel foglalkozott, tagja volt 1958-től az MTA Orvostörténeti Bizottságának, a Nemzetközi Orvostörténeti Társaságnak, vezetőségi tagja az Eü. Dolg. Szakszervezetének, a M. Orvostörténeti Társaság főtitkára (1966–1970). – Fm.: Vas megye egészségügyének története (Szombathely, 1955) – Irod.: B. J. (Orvostört. Közlem., 1971).

Benczig Mátyás, Bentzig (Borsod, 1697. – Debrecen, 1749. dec. 3.) orvos. 1731-ben Halléban, a Frigyes akadémián szerezte meg orvosi oklevelét. 1732–1734-ben Erdélyben orvos, 1734-től Debrecen város főorvosa. 1739-ben leírta a debreceni pestisjárványt (Genuina pestis descriptio quae an. 1739. Debreceni grassata est [kéziratban]) . – Fm.: Dissertatio inaugu­ralis medica de dolore cephalo (Halle, 1731) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (I. köt., Bp., 1960).

Bene Ferenc (Mindszent, 1775. okt. 13. – Pest, 1858. júl. 2.) orvos, egy. tanár, az MTA t. tagja (1831). 1798-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1799-től az elméleti orvostan előadója, 1802–1813-ban az elméleti orvostan tanára. 1805–1816-ban az állatorvostan, 1813-ban a különös kórtan és gyógytan előadója, illetve tanára. 1806-ban Pest főorvosa és a Rókus Kórház igazgatója. 1840-tól az orvosi kar igazgatója. 1801. aug. elsején ő kezdte meg Pesten a himlőoltást. A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek megalapítója (1841). – Fm.: A himlő veszedelmei ellen való oktatás (Pest, 1802); Rövid oktatás a mentő himlőnek eredetéről (Pest, 1802, megjelent latin, német, szlovák és horvát ny.); Elementa medicinae forensis (Buda, 1811); Az orvosi tudományok rövid rajzolatja (I–II. köt., 1812–1813); Elementa medicinae practicae (Pest, 1833–1834, orosz és olasz egyetemeken is használták) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Kap­ronczay K.: B. F. (Orv. Hetil., 1975).

Benedek László (Belényes, 1887. szept. 5. – Kitzbühel, 1945. szept. 6.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1917-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg. 1917-ben külföldi tanulmányutat tett, visszatérése után 1917-ben magántár. 1917-től a kolozsvári ideg- és elmeklinika tanársegédje, 1921–1937-ben a debreceni orvosi karon ny. r. tanár, 1937–1945-ben a bp.-i orvosi karon ny. r. tanár. 1935–1936-ban a debreceni egy. rektora. 1931–1938-ban a M. Pszichol. Társ. elnöke. A római birkózás többszörös magyar bajnoka. (A kaposvári szabadság- és első világháborús emlékmű kígyót ölő férfialakjának modellje.) Elsősorban idegen nyelven publikált, alapvető monográfiákban társszerző. Foglalkozott elmekórtannal, orvosi lélektannal, törvényszéki elmekórtannal, a pa­ralysis progressiva lázterápiájával, a közp. idegrendszer gyulladásaival, a Parkinson-kór öröklődésével, a celebralis angiographiával stb. Kidolgozta a koponyakopogtatás módszerét. Egy Rencz Antal röntgenológussal együtt kifejlesztett speciális készülékkel háromdimenziós rönt­gen-felvételt készített az agyvelőről. – Fm.: A paralysis progressiva gyógykezelérésől (1924); Az ún. sérüléses idegességről, annak határterületéről és balesetbiztosítási vonatkozásairól a véleményező ideggyógyász szempontjából (1935) Irod.: Kapronczay K.: B. L. (M. Ideg­gyógy. Szle, 1987, 4. sz.).

Benedict Henrik (Bécs, 1871. szept., 6. – Bp., 1926. dec. 16.) orvos. 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1911–1914-ben Freiburgban biológiát tanult. 1915–1926-ban a Zsidó Kórház belgyógyásza, 1923–1926-ban igazgatója. 1908-ban magántanár, 1918-ban rk. tanár. Anyagcsere-patológiával, ideg- és szívkórtani kutatásokkal foglalkozott. – Fm: Belgyógyászati dolgozatok (Bp., 1928) – Irod.: Biedermann J.: B. H. (Orv. Hetil., 1963, 46. sz.); Kapronczay K.: B. H. (Orv. Hetil., 1976, 42. sz.).

Benkő György (Derecske, 1913. márc. 26. – Pécs, 1972. okt. 25.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957). 1938-ban végzett a debreceni Tisza István Tudo­mányegy.-en. 1953–1963-ban a POTE röntgen-klinika igazgatója, tszv. egyetemi tanár. Angio­gráfiával, röntgen-diagnosztikával foglalkozott. – Fm.: Vészes vérszegénység és a gyomor tumorai (Orv. Hetil., 1951); A gyomorcarcinoma röntgendiagnosztikai lehetőségei (Orv. Közl., 1972) – Irod.: Kuhn E.: B. Gy. (Orv. Hetil. 1973, 5 sz.).

Benkő Sándor (Orosháza, 1912. márc. 31. – Szeged, 1971. aug. 21.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1964). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvos karon. 1936–1937-ben uo. a kórbonctani int., 1937–1968-ban az I. sz. belklinika munkatársa, 1968–1970-ben a II. sz. belklinika adjunktusa, 1970–1971-ben a II. sz. fogászati klinika docense. 1942-ben magántanár. 1967–1968-ban az USA Nemzetközi Egész­ségügyi Int.-ben volt kutató. Az érrendszer és a vérképző rendszer betegségeivel foglalkozott. Elsősorban idegen nyelven publikált. – Fm.: Hornologe Transplantation (Zeitschrift für arzliche Forbildung, 1961); A gastrointestinalis rendszer autoimmun betegségeiről (Orv. He­til., 1971) – Irod.: B. S. (Szegedi Egy. Almanach 1921–1970, Szeged, 1971).

Berde Károly (Nagyenyed, 1891. márc. 6. – Bp., 1971. júl. 4.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, orvostörténész, az orvostud. doktora (1952). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon, 1914–1919-ben uo. a bőrklinikán tanársegéd, 1921-ben – már Szegeden – adjunktus, 1926-ban magántanár, 1930-tól ny. rk. tanár, 1936-tól ny. r. tanár, 1939–1940-ben dékán, 1940–1945-ben Kolozsvárott ny. r. tanár. 1945–1961-ben az Orvostovább­képző Int. főorvosa, a Dermatológia c. folyóirat társzerkesztője. A bőr- és nemibetegségek kórtanával foglalkozott, több élősdi gombafaj leírója (pl. Trichophyton subfuscum). Nevéhez fűződik a lymhangitis sulci coronarii kórképé­nek leírása. Megírta a szegedi és a kolozsvári bőrklinika történetét, a dermatológia történe­tét. – Fm.: A bőr- és nemibetegségek (Pécs, 1934); A magyar nép dermatológiája, a bőr betegségei népünk nyelvében, hiedelmeiben és szokásaiban (Bp., 1940) – Irod.: B. K. (Orv. Hetil., 1971, 48. sz.).

Berecz János (Detta, 1882. aug. 23. – Bp., 1938. okt. 6.) orvos, egy. tanár. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1906–1907-ben a szegedi bábaképző orvosa, 1907–1926-ban a bp.-i II. sz. szülészeti klinika orvosa, 1912-től tanársegéd. 1914–1918-ban katonaorvos, 1926-tól a szegedi orvosi kar ny. r. tanára, 1929-től a szegedi női klinika igazgatója. 1933-ban felsőházi tag. – Fm.: Az intestina­lis terhességről (Orv., Hetil., 1926); A consti­tutio a nőgyógyászatban (Orvosképzés, 1934); Az elmélet és gyakorlat a szülészetben és a nőgyógyászatban (Bp.-i Orvosi Újság, 1937) Irod.: Kovács F.: B. J. (M. Nőorvosok Lapja, 1938); Szathmáry Z.: B. J. (Orv. Hetil., 1938); Szállási Á.: B. J. emlékezete (Orv. Hetil., 1989).

Berend Miklós (Nagykálló, 1870. jún. 18. – Bp., 1919. jún. 24.) orvos. 1891-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1891–1893-ban a bp.-i kórbonctani int. munkatársa, 1893-ban a Stefánia Kórház orvosa, 1894–1908-ban a bp.-i gyermekklinika gyermekgyó­gyásza, 1903-ban magántanár, 1908-tól a Fehérkereszt Gyermekkórház főorvosa. Az I. vh. alatt katonaorvos. Újszülöttek és csecsemők kórtanával foglalkozott. Mint ellenforradalmárt a Vörös Őrség kivégezte. – Fm.: A gyermekgyógyászat compendiuma (Bp., 1899): A csecsemők és újszülöttek betegségei és therápiája (Bp., 1899); Német és magyar anya- és csecsemővédelmi intézmények a háború előtt és azóta (Bp., 1916) – Irod.: Fazekas Á.: Szabolcs-Szatmár m. orvosai (Nyíregyháza, 1976).

Berend Miklós ifj. (Bp., 1908. nov. 10. – ?, 1944. nov. 30.) orvos, belgyógyász, Berend Miklós (1870–1919) orvos fia. Orvosi oklevelét 1932-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1929-től díjtalan gyakornok, majd gyakornok az élettani tanszéken, 1938-tól tanársegéd, 1939-től a János Kórház ideggyógyászati osztályán, majd 1940-től a Rókus Kórház belgyógyászatán orvos. 1944. november 30-án a nyilasok meggyilkolták üldözöttek bújtatásáért. Biokémiával, klin. kémiai vizsgálatok módszertanával foglalkozott. – Irod.: Fazekas Á.: Szabolcs-Szatmár megye orvosai (Nyíregyháza, 1976).

Beretzk Péter (Szeged, 1894. okt. 23. – Szeged, 1973. jún. 9.) orvos, ornitológus, a biológiai tud. kandidátusa (1952). 1920-ban a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet, 1920-tól a MÁV Eü.-szolgálatánál orvos, 1940-ben igazgató főorvos Bp.-en. Tudományos munkásságot a madártan területén fejtett ki, feldolgozta a szegedi Fehér-tó madárvilágát. Kutatta a madarak fertőzéseit, főleg a pasteurellozist. 1948-ban magántanár, 1945-ban a Madártani Int. rk. tagja, 1964-ban c. egy. tanár. Az agriai Zoológiai Akadémia tagja, a Finn Természetvédelmi Egyesület tb. tagja. – Fm.: A Fehér-tói madárvilág (Aquila, 1943); Parti madárvonulás (Ornitologische Mitteil., 1957, 1958) – Irod.: Keve A.: B. P. (Állattani Közl., 1974).

Berkesy László (Nagyvárad, 1897. szept. 4. – Szeged, 1967. aug. 25.) orvos, belgyógyász, radiológus. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1923–1932-ben uo. a belklinikán, 1933–1949-ben a Beldiag­nosztikai klinikán, 1950–1959-ben az I. sz. bel­klinikán, 1959–1965-ben a röntgen klinikán dolgozott. 1933-ban magántanár, 1945-ben c. rk. tanár, 1952-ben docens volt. Kutatási területe a fertőző betegségek, a röntgendiagnosztika, a gasztroenterológia volt. – Fm.: Fertőzéses syndromák (Bp., 1965) – Irod.: B. L. (SZOTE Almanach 1921-1970, Szeged, 1971).

Berkovits René (Nagyvárad, 1882. ápr. 9. – ?, 1944. nov.) orvos. 1904-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1904-től Nagyváradon körorvos és magánorvos. Jelentős szerepet játszott a helyi haladó mozgalmakban, Ady Endre és a Holnap baráti köréhez tarozott. 1911-től Nagyvárad tiszti orvosa, 1914–1918-ban a helyi katonai járványkórház parancsnoka. A területi elcsatolás után is Nagyváradon élt, magánorvosi gyakorlatot folytatott, a fasizmus áldozata lett. – Fm.: A drezdai egészségügyi kiállítás tanulságai (Nagyvárad, 1911); Amerikai impressziók (Nagyvárad, 1913); Lelki epidemiák (Huszadik Század Könyvtára, 54. köt., 1913).

Berndorfer Alfréd (Nagymaros, 1904. júl. 12. – Bp., 1985. nov. 15.) orvos, orvostörté­nész, sebész, az orvostud. kandidátusa (1961). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően uo. a sebészeti klinikán dolgozott, a II. vh. alatt katonaorvos, 1945-től különböző fővárosi kórházakban sebész. 1957-től a Heim Pál Gyer­mekkórház sebészfőorvosa. Sebészi tevékenységének középpontjában a plasztikai és rehabilitációs sebészet állott. Sokat foglalkozott embriópatológiával. Leírta a Lobster-kezekhez csat­lakozó kétoldali ajak-állcsont-szájpadhasadék-szindrómát. Nevéhez fűződik az oktényezős fejlődési rendellenességek regenerációjának kidolgozása. Közel 200 szakközleménye jelent meg. Orvostörténeti kutatásai főleg a rendellenességek és a plasztikai sebészet történetére terjedtek ki. – Fm.: Sebész-klinikai embrio­pathológia (Bp., 1961); Handbuch der Plas­tischen Chirurgie (Berlin – New York, 1972–1973) – Irod.: A. B. (Handchirurgie-Plastischen Chirurgie, 1986, 3. sz.).

Berrár Mihály (Tiszabura, 1884. dec. 5. – Bp., 1929. máj. 25.) állatorvos, főisk. tanár. Állatorvosi oklevelét Bp.-en szerezte 1906-ban. 1906–1912-ben uo. az állatélettani int. tanársegéde, 1917-től a sebészeti klinika h. tanára, 1917–1920-ban európai és amerikai tanulmány­úton járt, 1920-tól az Állatorvosi Főisk. sebész és szemész rk., 1924-től r. tanára. – Fm.: Állatorvosi sebészet (I–II. köt., Bp. 1924); Vizsgálatok a havi vakság oktanáról (Man­ninger R.-el, Bp., 1928) – Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).

Berzsenyi Ralf, Beusterien (Fiume, 1909. febr. 26. – Bp., 1978. jún. 10.) orvos, sportlövő, m. válogatott. 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezése után belgyógyász, majd sportorvosként működött. 1933–1948-ban a Bp.-i Lövész Egyes., 1949-ben a Bp. Lokomotív, 1950–1953-ban az Északi Járműjavító sportlövője. 1936-ban a berlini olimpián a kisöblű sportpuska 50 m-es versenyszámában 2. helyen végzett, 1939-ben részt vett a luzerni világbajnokságon. 1934–1936-ig 9-szeres, 1933–1950-ben 19-szeres m. bajnok, 1935–1950-ben m. válogatott.

Beythe András (Sárvár, 1564. okt. 18. – Németújvár, 1599) pap, botanikus, tanár. Életéről keveset tudunk. A Batthyány-család nevelője, udvari papja. Neves füves könyve Melius Juhász Péter Herbariumának javítása, amit orvosi használatra készített. – Fm.: Fives-könyv, fiveknek és fáknak nevökről, természetökről és hasznokrul (Németujvár, 1595) – Irod.: Ma­gyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (II. köt., Bp., 1931).

Beythe István (Németújvár, 1532 – Né­metújvár, 1612. máj. 3.) lelkész, egyházi író, természettudós. 1556-ben Héderváron és Sza­kolcán, 1559-ben Alsólendván, 1564-től Sárváron tanító. 1565-től Alsólendván a Bánffy-csa­lád papja, 1585-ben a Fertő és Balaton közötti területen Luther szuperintendánsa. 1587-ben a csepregi zsinaton kánonjai miatt a papság egyik része ellenállt, 1591-ben szakításra került sor, 1595-ben lemondott püspöki tisztségéről. Botanikával is foglalkozott, Closiust elkísérte mo.-i flórakutatásra, vele együtt írt munkája az első m. flóraleírás. – Fm.: Stirpium nomenclator Pannonicus (Németújvár, 1583); Az evangelio­mok magyarázati... (Németújvár, 1584) – Irod.: Horváth J.: A reformáció jegyében (Bp., 1953); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Beznák Aladár (Szatmárnémeti, 1901. aug. 31. – Montreál, 1959. júl. 17.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (1ev. 1945, r. 1946–1949, visszaállítva 1993). 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon, 1925–1932-ben a debreceni élettani int. tanársegédje, 1932-ben magántanár, 1927–1929-ben az USA-ban ösztöndíjas, 1930-ban Cambridge-ben dolgozott. 1932-től a bp.-i orvosi karon az élettan rk. tanára, 1933-tól ny. r. tanár, 1935–1946-ban a Biol. Kutató Int. igazgatója. 1948-ban Svédországban, 1954-től Kanadában élt, az ottawai élettani int. igazgatója. Az anyagcsere élettanával foglalkozott. – Fm.: Élettani gyakorlatok (Debrecen, 1929); Orvosi élettan (I. köt., Bp., 1938); A mellékvese (Debrecen, 1939); Orvosi élettan (Bp., 1941) – Irod.: Mayer K. Ferenc: Az orvostudomány története (Bp., 1927, új kiadás 1989, ennek kieg. melléklete).

Békés György (Szolnok, 1920. aug. 8. – Bp., 1969. máj. 16.) orvos, nőgyógyász. 1945-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1945–1947-ben a bp.-i Róbert Károly körúti kórház nőorvosa, 1947–1968-ban a bp-i II. sz. nőgyógyászati klinika tanársegédje, majd adjunktusa, 1950–1952-ben az Eü. Min. munkatársa, 1958–1960-ban a drezdai nőgyógyá­szati klinika meghívott előadója. 1968–1969-ben a bp.-i Semmelweis Ignác Kórház ig. főorvosa. A szülészet módszertanával és a női betegségek szociális vonatkozásával foglalkozott. – Irod.: B. Gy. (M. Nőorv. Lapja, 1969, 6. sz. ).

Békési Béla (Makó, 1926. nov. 3. – Bp., 1958. ápr. 22.) orvostanhallgató. Az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvétele miatt az ún. Péterfy S. u.-i Kórházzal kapcsolatos perben halálra ítélték, és kivégezték. – Irod.: Halottaink 1956. (II. köt., Bp., 1989).

Béres Károly (Nyíregyháza, 1933. júl. 29. – Bp., 1978. szept. 4.) orvos, aneszteziológus. Orvosi oklevelét 1958-ban a BOTE-n (Bp.-i Orvostud. Egy.) szerezte meg. 1958–1963-ban a MNH Közp. Kórházának sebészeti osztályán, 1963–1968-ban a BOTE konzerváló fogászati klinikáján, 1968-tól a szájsebészeti klinikán docens. Sebész, fogorvos és aneszteziológus volt. Az OTKI aneszteziológiai tanfolyamainak vezetője. A maxillofaciális betegségek altatással kapcsolatos kérdéseivel foglalkozott, számos altatási módszer kidolgozója. – Irod.: B. K. (Orvosegyetem, 1978, 14. sz.).

Biedermann János (Zólyom, 1887. júl. 28. – Bp., 1968. okt. 29.) orvos, belgyógyász. 1911-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1911–1912-ben Berlinben ösztöndíjas, 1911-től a bp.-i Zsidó Kórház belgyógyásza, 1914–1918-ban katonaorvos, 1918-tól ismét a Zsidó Kórház alorvosa, 1921–1923-ban rendelőint. főorvos, 1926–1960-ban főorvos. Kutatási területe a szív- és keringési betegségek, valamint a diagnosztikai módszertan. Elsősorban külföldi lapokban publikált. – Fm.: A heveny vérkeringés elégtelenség gyógykezeléséről (Bp., 1925); A belgyógyászat kézikönyve (társszerzőkkel, Bp., 1935) – Irod.: B. J. (M. Belorvosi Arch., 1969, 1. sz.).

Bilkei Pap Lajos (Mórágy, 1894. jan. 30. – Lisszabon, Portugália, 1976. jan. 26.) orvos, balneológus, reumatológus. Előbb ref. teológus, majd medikus. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1923–1924-ben a bécsi Wenckelbach-klinika gyakornoka, 1925-től a bp.-i Szt. Lukács Fürdőkórház és a M. Vöröskereszt Kórházának főorvosa, 1931-ben ma­gántanár, 1935–1944-ben a Székesfőv.-i Gyógyfürdők igazgatója, 1927–1945-ben a M. Orvosok Reuma Egyesületének főtitkára. Nevéhez fűződik a fővárosi gyógyfürdők első fejlesztési terve, valamint az első magyar nyelvű reumatológiai kézikönyv megírása. 1945-ben Portugáliában telepedett le, az első portugál reumakutató int. megalapítója, a Nemzetközi Reumaelle­nes Liga főtitkára. – Fm.: A rheumás betegségekről (Bp., 1930); A krónikus izületi megbetegedések (Bp., 1941.); Ratgeber für Rheuma­kranke (München, 1965) – Irod.: Richter A.: B. P. L. (Rheumatológia, 1976, 3. sz.).

Birly Ede, Flórián (Hódság, 1787. dec. 6. – Pest, 1854. nov. 25.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1814-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg, 1814–1816-ban a bécsi szülészeti klinika orvosa, a híres L. Boer segéde volt, majd 1841–1842-ben az egy. rektora. A bábaképzés vezetője, számos kórházi alapítvány megtevője, Semmelweis tanszéki elődje, bár a gyermekágyi láz ellen hashajtókat adott.– Fm.: Dissertatio inauguralis medica de epilepsia (Bécs, 18l4) Irod.: Kapronczay K.: B. E. (Orv. Hetil., 1979).

Bíró Imre (Nagyvárad, 1905. okt. 9. – Bp., 2000. febr. 3.) orvos, szemész, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1957), doktora (1978). 1931-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1946-ban egy. magántanár a szemészet tárgyköréből. 1931–1935-ben a bp.-i I. sz. szem­klinika gyakornoka, 1935–1940-ben tanársegéd, 1940–1945-ben a budapesti Kaszab Poliklinika főorvosa, majd 1945–1951-ben ismét az I. sz. szemklinikán adjunktus. 1951–1975-ben az Orsz. Testnevelési és Sporteü. Int. főorvosa. Az öröklött szembetegségek nemzetközileg elismert szakértője. Jelentős eredményeket ért el a degeneratio pigmentosa retinae és a glaukóma gyógyítása területén. Fontosak a szemészeti genetikára vonatkozó és a szemfenék érjelenségeivel kapcsolatos kutatásainak az eredményei. Jelentékeny orvostörténész. – Fm: Szemészeti tanulmányok (társzerzőkkel., Bp., 1948); Adatok az ideghártya központi elfajulásának klinikumához (Bp., 1964); Egy klinika nem halhat meg. Grósz Emil arcképéhez (Bp., 1964); Az öregedő szem problémái (Bp., 1970); Szemészet (Bp., 1973); Öröklődő szembetegségek (Bp., 1977).

Bíró Jenő (Varannó, Olaszo., 1883. jan. 8. – Bp., 1972. ápr. 21.) állatorvos, mikrobiológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1904-ben szerezte állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorv. Fő­isk.-án, 1926-ban doktori címet nyert. 1904–1914-ben Kunszentmiklóson állatorvos, 1914–1918-ban katonaorvos, 1918-tól a Laboratórium Rt. Oltóanyagtermelő Int.-ben munkatárs, amely 1948-ban beolvadt a Phylaxia Oltóanyag­termelő Int.-be. Jelentősek a járványos állatbetegségek elleni oltóanyagok előállításával kapcsolatos kutatásai és szakírói tevékenysége. – Irod.: Tóth B.: B. J. (M. Állatorv. Lapja 1972, 10. sz.).

Bíró László (Bp., 1913. jan. 15. – Bp., 1971. aug. 21.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1937-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1937-ben a szegedi belklinikán gyakornok, 1938–1945-ben a bp.-i Zsidó Kórház segédorvosa, 1946–1949-ben a bp.-i I. sz. belklinika adjunktusa, 1948-ban magántanár, 1949–1951-ben a Koltói Anna Kórház, 1951–1952-ben az Állami Kórház, 1952-től haláláig a Péterfy Sándor u.-i Kórház főorvosa. 1967-től a klinikofarmakológiai szolgálat egyik vezetője. A Klinikofarmakológia egyik hazai megalapozója. Több külföldi társaság tagja, a Nemzetközi Klinikofarmakológiai Társaság alelnöke (1971). – Fm.: Cortison szár­mazékok klinikai alkalmazása (Bp., 1966) – Irod.: B. L. (Orv. Hetil., 1971, 43. sz.).

Blandrata György, Giorgio Biandrata (Saluzzo, Piemonte, 1515. – Gyulafehérvár, 1588. máj. 5.) Itáliából származó orvos, vallási reformátor. A padovai egy.-en tanult, majd I. Zsigmond feleségének, Boma Sforzának lett az orvosa. Az 1550-es évek elején (más források szerint már 1541-ben) Erdélyben Izabella m. királyné orvosa volt, majd visszatért Itáliába, de a padovai inkvizíció börtönbe vetette. Innen Genfbe szökött, Kálvinhoz csatlakozott, de miután vele is szembekerült, Lengyelországba ment. 1556-ban antitrinitárius lett, a mérsékeltebb Socinus eszméit terjesztette, megalapította a lengyel unitárius egyházat. Emiatt üldözni kezdték, és ismét Erdélybe menekült. Amikor Báthory Istvánt lengyel királlyá választották (1576), a lengyel országgyűlés és az erdélyi fejedelem követe. 1576 után Erdélyben orvosként működött. 1581-1588 között Ghyczy János kormányzó udvari orvosa és tanácsosa. – Fm.: Gynaeceorum ex Aristotele et Bonaciolo A. G. B. medico... (Gyulafehérvár, 1539); Cathe­chismus ecclesiarum dei (Dávid F.-el, Kolozs­vár, 1566); Refutatio scripti G. Maioris (Dávid F.-el, Kolozsvár, 1569) – Irod.: Kapronczay K.: Lengyel orvosok Magyarországon (Orvostört. Közlem., 1972); Balázs M.: Az erdélyi antitri­nitarizmus az 1560-as évek végén (Bp., 1988).

Blaskovics László (Rózsahegy, 1869. szept. 19. – Bp., 1938. szept. 26.) orvos, szemész, egy. tanár. 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1893-tól a bp.-i szemészeti klinikán dolgozott, 1905-ben a sze­mészeti műtéttan magántanára, a Szt. István Kórház trachoma-osztályának főorvosa. 1907–1927-ben az Áll. Szemkórház igazgatója, 1912-ben rk. tanár. 1921–1925-ben a debreceni orvosi karon ny. r. tanár, a II. sz. szemklinika igazgatója. Szemészeti műtéttannal foglalkozott, a látóélesség vizsgálatára új egységet (ixyo­ropia) vezetett be. – Fm.: Szemészeti műtéttan (Bp., 1898, 1936); Az olvashatóságról (1935); Eingriffe am Auge (Kreiker A.-val, 1938) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954).

Bochkor Ádám (Csíkszereda, 1885. nov. 10. – Bp., 1973. júl. 24.) orvos. 1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos. 1919–1943-ban a törvényszéki orvostani int. munkatársa, 1943–1946-ban a Baleseti Kórház főorvosa. 1929-ben a törvényszéki orvostan magántanára. 1931-ben megalapította a Katonaorvosok Szt. Lukács Egyesületét. 1946–1952-ben a Közp. Ágynyilvántartó orvosa, 1952–1963-ban az óbudai hajógyár üzemorvosa. – Fm.: Corpus In­teum-cysta megrepedéséből létrejött elvérzés esete (Bp., 1925); A légmérgezésekről (Bp., 1929); Az okság elvéről, különös tekintettel a conditionalismusra (Bp., 1929); Öngyilkosság fluorvegyületekkel (Bp., 1930); A tetszhalál (Bp., 1932); Thallium-mérgezés ikreknél (Bp., 1936) – Irod.: B. Á.: (Új Ember, 1973. aug. 2.).

Bodó Richárd, 1904-ig Blumenfeld, 1911-től marosszentkirályi (Brassó, 1895. júl. 20. – New York, USA, 1965. febr. 4.) orvos, farmakológus, egy. tanár. 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1915–1918-ban katona. 1922–1929-ben a pécsi gyógyszertani, majd az élettani intézet munkatársa, 1926-ban az ált. kórtan, 1928-ban a vegytan magántanára. 1925-ben Londonban ösztöndíjas, 1929-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Előbb a New York-i gyógyszer- és élettani int. asszisztense, 1952-től uo. egy. tanár. Elsősorban angol nyelven publikált. – Irod.: Mayer K. F.: Az orvostudomány története (Bp., 1989).

Bódogh Albert (Nemesbikk, 1829. – Miskolc, 1886. ápr. 12.) orvos, országgyűlési képviselő, országos közegészségügyi felügyelő. Előbb Debrecenben jogot tanult, mint jurátus belépett a honvédségbe, és honvéd hadnagyként küz­dötte végig a szabadságharcot. 1850-től előbb Pesten, majd Bécsben orvosi tanulmányokat végzett, 1856-ban orvosi oklevelet szerzett. Ta­nulmányai alatt Bécsben a Széchenyi-család ne­velője. 1856-ban a borosjenői kórház igazgatója, 1858–1861-ben Nagyszalonta orvosa, 1861-től Borsod vm. főorvosa. Jelentős szerepet játszott a helyi orvos-gyógyszerészeti élet, a Borsodi, majd a Miskolci Orvos-Gyógyszerészeti Egylet megszervezésében. Az orvosi érdekvédelemi mozgalom egyik szervezője. 1869-ben a fiumei orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésén elsőnek ismertette a darwinizmust. Az Orsz. Közeü. Tanács tagja (1868-tól), a közeü. törvény előkészítő és szakértői bizottságának tagja (1874–1876), a Debrecen városi tanács tagja (1865–1880), a Vidéki Orvosok Társaságának (1876) egyik alapítója, első elnöke, 1879-től függetlenségi párti képviselő. 1885-ben az ország első közeü. felügyelője. Az Orv. Hetil.-ban és a Gyógyászatban jelentek meg írásai. – Irod.: Kapronczay K.: A Vidéki Orvosok Társasága (Orv. Hetil., 1979).

Bodrogi György (Nagyenyed, 1906. jún. 8. – Bp., 1984. máj. 22.) orvos, belgyógyász, kardiológus, az orvostud. doktora (1968). 1930-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1930-1931-ben a párizsi Sorbonne ösztöndíjasa. 1930–1940-ben a Szent István Kórház belgyógyásza, 1940–1949-ben a ref. egyház Lórántffy Zsuzsanna Kórházának igaz­gatója. 1949–1952-ben üzemorvos, 1952-től az Ifj. Szívbeteggondozó Int. főorvosa, 1958-tól az Orsz. Gyermekkardiológiai Int. igazgatója. Főként mechanographiával foglalkozott. Elsősorban külföldi lapokban közölt írásokat. – Fm.: A phonokardiographia mint az ascultatio kiegészítő módszere (M. Belorvosi Arch., 1963); A veleszületett betegségek klinikopathológiája (társszerőkkel, Bp., 1938) – Irod.: B. Gy. (Orv. Hetil., 1984, 30. sz.).

Boér László (Magyarszovát, 1907. márc. 28. – Marosvásárhely, 1972. szept. 17.) orvos, egy. tanár. 1931-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1931–1939-ben Mo.-on élt, 1932–1939-ben az OKI munkatársa, 1939–1948-ban Szatmárban kórházi főorvos, 1949-től a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Int. járványtani tanszékének vezetője. Járványtannal és genetikával foglalkozott. – Fm.: Orvosi mikrobiológia (Bukarest, 1951); Mikrobiológia és parazitológia (Buka­rest, 1952); Bacteriologie medicală (Bukarest, 1961); Epidemiologie generala si speciala (Bukarest, 1963).

Bognár Emil (Rózsahegy, 1907. márc. 20. – Bp., 1980. szept. 30.) orvos, röntgenológus, tüdőgyógyász. 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1940-ben radiológus, 1943-ban tüdőgyógyász szakorvos. 1934–1935-ben a bp.-i orvosi kar kórtani int.-ben munkatárs, 1935–1940-ben az újpesti városi kórház röntgen-laboratóriumának vezetője, 1946–1949-ben a Gyermek-tüdőbeteggon­dozó főorvosa. 1949–1968-ban az észak-bp.-i Iskolaszakorvosi Rendelőint. igazgatója, majd 1977-ig röntgen-főorvosa. A Fodor József Iskolaorvosi Társ. alapító elnöke 1966-tól. Hatvan tudományos és több ismeretterjesztő tanulmánya és cikke jelent meg nyomtatásban. – Irod.: B. E. (Orv. Hetil., 1980, 52. sz.).

Bókay Árpád (Pest, 1856. aug. 15. – Bp., 1919. okt. 20.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1896) Bókay János (1822–1884) fia. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1879–1881-ben a gyógyszertani intézetben, 1881–1883-ban a belklinikán tanársegéd. Balogh Kálmán munkatársaként részt vett az Orvosi Műszótár készítésében. 1883–ban egy. magántanár. 1883–1890-ben az ált. kórtan és gyógyszertan ny. r. tanára Ko­lozsvárott, 1890–1919-ben a gyógyszertan ny. r. tanára a bp.-i orvosi karon. 1890-ben a M. Orvosi Arch. c. lap egyik alapítója, Korányi Frigyessel és Kéthly Károllyal együtt kiadta a Belgyógyászat c. könyvsorozatot. 1900–1919-ben a szabadkőműves páholyok nagymestere. Élettannal, kórbonctannal, gyógyszertannal és belgyógyászattal foglalkozott. 1919-ben annak a vizsgálóbizottságnak volt az elnöke, amely a Tanácsköztársaság alatti tevékenységet vizsgálta az orvostársadalomban. – Fm.: Vénygyűjtemény (I–IV. köt., Bp., 1889, 1915); Újabb gyógyszerek (Bp., 1891); Hazai és külföldi ásványvizek és fürdők összehasonlítása (1895); Gyakorlatilag fontosabb mérgezések (1896); Hat előadás az ált. gyógyszertan köréből (1908); Semmelweis serlegbeszéd (Bp., 1912) – Irod.: Réti E.: B. Á. (Nagy magyar orvosok, Bp., 1954).

Bókay János, Bock (Igló, 1822. máj. 28. – Bp., 1884. okt. 20.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. B. Árpád és B. János apja. 1847-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1847-től a pesti szegénygyermek-kórház orvosa, 1852-től főorvosa, 1861-ben magántanár, 1867-ben rk. tanár, 1873–1884-ben a gyermekorvostan ny. r. tanára a pesti orvosi karon. A Pesti Királyi Orvosegyes. elnöke, 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. A korszerű magyar gyermekorvoslás megteremtője. – Irod.: Az orvostudomány mesterei (Bp., 1924); Varga L.: B. J. (Orv. Hetil., 1962).

Bókay János, ifj. (Pest, 1858. ápr. 19. - Bp., 1937. júl. 6.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1923). Bókay János (1822–1884) fia, Bókay Árpád öccse. 1880-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1880–1883-ban a gyermekklinikán tanársegéd, 1883-tól a Stefánia Gyermekkórház főorvosa, 1885-ben magántanár, 1891-ben rk. tanár, 1902–1929-ben a gyermekgyógyászat ny. r. tanára a bp.-i orvosi karon. Működése alatt lett a gyermekgyógyászat kötelező tárgy az orvosképzésben. Gyermekgyógyászattal, járványtannal, csecsemővédelemmel foglalkozott. Mo.-on bevezette a diftéria szérumgyógyítását, elsőként végzett intubációt a diftéria kezelésére. Felkutatta az övsömör és a bárányhimlő vírusának kapcsolatát. Részt vett a járványos gyermekbénulás kóroktanának tisztázásában. Jelentős szerepe volt a gyermekorvoslás és a higiéné fejlődésében. Bátyjához hasonlóan jelentős szabadkőműves tevékenységet fejtett ki. – Fm.: A csecsemők gyomor- és bélbántalmai (1897); Gyermekkórházi vénygyűjtemény (1900); Die Lehre von der Intubation (1908); A gyermekorvoslás tankönyve (Bókay Z.-nal, Flesch A.-lal, Bp., 1912) – Irod.: B. J. (Orv. Hetil., 1958, 22. sz.)

Bókay Zoltán, 1896-tól bókai (Bp., 1885. szept. 9. – Bp., 1955. ápr. 1.) orvos, egy. tanár, Bókay Árpád (1856–1919) fia. 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1907–1908-ban a kórbonctani int.-ben dolgozott, 1909–1918-ban nagybátyja, Bókay János mellett a Stefánia Gyermekkórház orvosa, 1916-ban magántanár, 1918–1930-ban a bp.-i gyermekklinikán orvos, 1926-ban rk. tanár. 1930–1947-ben a debreceni orvosi karon a gyermekgyógyászat ny. r. tanára. 1951–1955-ben a bp.-i IX. ker. rendelőintézet főorvosa. A gyermek­kardiológia hazai előfutára, a veleszületett szívbillentyűhibákkal, szerzett szívbetegségekkel, az agyhártyagyulladás elkülönítő kórisméjével foglalkozott. 1911-től a bp.-i Pátria szabadkőműves páholy tagja. Hazai és külföldi folyóira­tokban publikált. – Fm.: A gyermekorvoslás tankönyve (Bókay J.-al, Flesch A.-al, Bp., 1912, 1925); A veleszületett szívbajok monográphiá­ja esetek kapcsán (Bp., 1913); A gyermekorvostan története (1920) – Irod.: Fa­zekas Á.: B. Z. (Orv. Hetil., 1975).

Bokrétás András (Pécs, 1899. szept. 23. – Pécs, 1977. aug. 27.) orvos, belgyógyász, tüdőgyógyász, 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1935-ben a pécsi I. sz. belklinika tbc-gondozójának orvosa, 1935–1945-ben igazgatója. 1945–1968-ban a Baranya megyei Tbc-gondozó Int. igazgatója. 1940-ben magántanár. Elsősorban munkaköri tbc-megbetegedésekkel foglalkozott. – Irod.: Kancsal L.: B. A. (Pneum. Hung., 1978, 2.).

Bolberitz Károly, bleybachi lovag (Bp., 1906. jan. 21. – Bp., 1978. márc. 20.) vegyész, eü. mérnök. 1924-ben vegyészi oklevelet, 1928-ban közgazdasági oklevelet szerzett Bp.-en. 1926-tól az OKI munkatársa, 1935–1938-ban az Iparügyi Min. főmérnöke. 1938–1948-ban a Wander Gyógyszergyár főmérnöke, 1944–1948-ban vezérigazgatója. 1948-tól az OKI fő­munkatársa. Kutatómunkája a vízegészségügyre, az ipari vízgazdálkodásra, víztechnológiára és a szennyvíztisztításra terjedt ki. Szakirodalmi tevékenysége a speciális vízanalitikát és a szennyvizek tisztítását, a fürdők vizeinek közegészségügyi minősítését ölelte fel. Jelentős szerepe volt számos szabvány és eü. rendelet megalkotásában, több egyetemi jegyzet írója, a szakmérnökképzés elveinek kidolgozója. – Fm.: Mo. vegyészeti ipara (Bp., 1933); Németország önellátási törekvései (Bp., 1936); Statisztikai matematikai módszerek a vizek higiéniai elbírálásánál (Bp., 1953); Ipari vízigények meghatározása (Bp., 1956); A vízfertőtlenítés kérdései (Bp, 1959) – Irod.: B. K. (Hid­rológiai Közl., 1979, 7. sz.).

Bollobás Béla (Karácsond, 1911. aug. 28. – Bp., 1985. dec. 15.) orvos, katonaorvos, főorvos, az orvostud. kandidátusa (1957). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét, 1936-tól ka­tonaorvos, 1942-ben százados. 1941-től a M. Honvédség légimentőszolg. vezetője, fontos szerepe volt a doni sérültek kimentésében. 1943-től az SZDP tagja. 1944-től tagja volt a M. Hazafiak Szabad Szövetségének, a SZU Mo.-i Barátainak Egyesületének és a Szidor csoport nevű antifasiszta csoportnak. 1944. dec. 3-án a Gestapo letartóztatta, de bizonyítékok hiányában elengedték, a csákánydoroszlói hadikórház orvosa lett. 1945-ben az új. m. hadsereg 6. vasútépítő zászlóaljának orvosa. 1947. jan. 27-én összesküvés vádjával letartoztatták, de Rajk László utasítására márc. 27-én szabadon engedték. A Népbíróság még ebben az évben egy évi börtönre ítélte, amit ugyancsak Rajk L. közbenjárására felfüggesztettek. 1957-ben rehabilitálták. 1947-től az újpesti Árpád Kórház főorvosa. – Fm.: Heveny fertőző betegségek fül-, orr-, gégeszövődményei (Bp., 1957); Infra­makroszkópos műtéttani elemek a hallószervben (Bp., 1970); Localis antisepsis a fül-orr-gégészetben (Bp., 1972); A hallószerv micro­chirurgiai anatómiája (Pécs, 1972) – Irod.: B. B. (M. Nemzet, 1986. jan. 7.).

Borbély Ferenc (Hátszeg, 1900. júl. 11. – Zürich, Svájc, 1974. aug. 2.) orvos, toxikológus, egy. tanár. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1927-ben uo. a III. sz. belklinikán gyakornok, 1927-től az OKI munkaeü. és toxikológiai laboratóriumában munkatárs. Főleg ipari mérgezésekkel foglalkozott. 1936-tól a Weiss Manfréd Gyár kór­házának igazgatója. 1945-ben Svájcban telepedett le, a zürichi egy. munkaegészségtan professzora lett. Elsősorban ipari megbetegedésből származó belgyógyászati betegségekkel foglalkozott. Megszervezte a svájci Orsz. Toxikológiai Int.-tet. – Fm.: Erkennungen und Behand­lungen der Lösungsmittel vergriftungen (Zürich, 1946); Vergriftungen durch halogenierte Kohlenwasserstoffe (Berlin - München - Wien, 1961).

Bornemissza György (Felvinc, 1916. ápr. 14. – Bp., 1992. nov. 13.) sebész, egy. tanár. 1941-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, utóbb katonaorvos, majd a bp.-i egy.-en (1950–1953) dolgozik. Majd a debreceni egy.-en (1953–1986) a műtéttani, utóbb a kísérleti sebészeti int. tszv. egy. tanára. Egyik alapítója az Európai Kísérletes Sebészeti Társ.-nak. A szövetek és a szervek konzerválásával és átültetésével foglalkozott. Tanulmányozta a szövetbarát műanyagok sebészeti alkalmazását, új altatógépek és éregyesítő műszerek kidolgozásában vett részt. – Fm.: A szövetpótlás újabb szemlélete (Orvosképzés, 1961); Műanyagok alkalmazása a sebészetben (Orvosképzés, 1974); A pancreas transplantátióról (Orvosképzés, 1980); B. Gy. publikációi (I–II. köt., összeáll. B. Gy.-né, 1994).

Boros József, zelenai (Arad, 1890. okt. 17. – Saarbrücken, Németország, 1962. nov. 11.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1913-ban végzett a bp.-i orvosi karon. 1927-ben magántanár, 1938–1944-ben a bp.-i II. sz. belklinika igazgatója, ny. r. tanár. 1944-ben elhagyta az országot. 1950–1962-ben a Saar-vidéki Európa Egy. ny. r. tanára. Hematológiával, vérbetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A szív rhytmus-zavarainak orvoslása chinidinnel (Bp., 1922); Vizsgálatok az emberi vörösvértestek nagyságáról, térfogatáról és alakjáról (I–IV. köt., Bp., 1925–1926); A vérbetegségek diagnosztikája (Bp., 1928); Az anaemiák gyógykezelése (Bp., 1929); Az anaemiák therapiája (Bp., 1931); A koszorús erek elzáródásáról (Bp., 1934); Haematológia (Bp., 1935); Klinische Hämatologie (Stuttgart, 1944); A szívmegnagyobbodásról (Bp., 1944).

Boros Mihály (Bp., 1934. máj. 12. – Szeged, 1986. nov. 24.) orvos, sebész, aneszteziológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1985). 1959-ben a SZOTE-n szerezte meg orvosi oklevelét. 1959–1969-ben uo. a kísérleti sebészeti int., majd az I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1974-ben docens, 1975-től uo. a közp. anes­thesiológiai szolg. vezetője, 1982–1983-ban az aneszteziológiai és intenzív terápiás int. mb. igazgatója, 1983-tól egy. tanár és igazgató. Műtéti altatással, érzéstelenítéssel, korszerű betegellátással foglalkozott, a klinikai farmakológia modern vizsgálati módszereit tanulmányozta. 1963-ban Angliában, 1972-ben az USA-ban ösztöndíjas. Szegeden ő volt az első, aki nyitott szívműtéteknél altatást végzett. Közel száz tanulmányában sebészeti, hematológiai kérdésekkel foglalkozik. Számos hazai és külföldi társaság tagja, több Markusovszky-díjat kapott. – Fm.: A fibrinolysis fibrinolysisen alapuló vérzések a sebészetben (Bp., 1969); Újraélesztés (Szeged, 1978); A neurolept anaesthesia far­makodinámiás és kísérletes vizsgálata és klinikai alkalmazása (doktori ért., 1983) – Irod.: In memoriam Dr. B. M. (Anesthesiológia és Intenzív Terápia, 1987, 1. sz.).

Boros Sándor (Karánsebes, 1907. aug. 11. – Bp., 1987. júl. 26.) orvos, fogorvos, patológus, egy. docens. Orvosi oklevelét 1931-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon, 1931–1936-ban a szegedi anatómiai int. gyakornoka és tanársegéde, 1938-tól a bp.-i fogászati klinika munkatársa, 1947–1960-ban a szövettani laboratórium vezetője, 1950-ben egy. docens, a fogorvosi patológia előadója a Fogorvosi Karon. 1960–1973-ban a konzerváló klinika mb. tanszékvezetője, igazgatója. Fogászati morfológiával foglalkozott, elsősorban a fogbél nyirokkeringésével. – Fm.: Fogászati patológia (Bp., 1961) – Irod.: B. S. (Fogorv. Szle, 1987).

Borszéky Károly (Bp., 1875. nov. 22. – Bp., 1933. febr. 25.) orvos, sebész. 1899-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1899-ben a bonctani int., 1900-tól a sebészeti klinika orvosa, 1908-ban a műtéttan magántanára, 1913-ban rk. tanár. 1913–1914-ben a sebészeti klinika helyettes igazgatója, 1918–1927-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1927–1933-ban igazgatója. A M. Sebészeti Társulat munkálatait 1913-tól szerkesztette. – Fm.: Az általános és helybeli érzéstelenítés (H. n., é. n.); Az echinococcus-műtétekről (Bp., 1900); A fermentkezelés értéke idült gennyedéses folyamatokban (Bp., 1911); Doudenumfekély megismétlődött átfúródása a szabad hasüregbe (Bp., 11925); Az epekőbaj sebészeti kezelése kérdésének mai állása (Bp., 1925) – Irod.: Wintermitz A.: B. K.: (Orv. Hetil., 1933).

Böckh György (Pozsony, 1822. jún. 3. – Pozsony, 1874. jan. 14.) orvos, zoológus. 1846-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bécsben, 1846–1864-ben Pozsonyban törvényszéki orvos, 1861-től a pozsonyi főreálisk. természetrajz tanára, a pozsonyi jogakadémián a törvényszéki orvostan rk. tanára. Pók- és növényfaunával foglalkozott. Értekezései bécsi és pozsonyi – német nyelvű – folyóiratokban jelentek meg. – Fm.: A növények földrajzi elterjedése (Pozsonyi Főreálisk. Ért., 1871) – Irod.: B. Gy. (Pozsonyi Főreálisk. Ért., 1874); Herman O.: Magyarország pókfaunája (Bp., 1876).

Böhm Károly (Buda, 1778 – Pest, 1844) orvos, egy. tanár. Középiskoláit Kalocsán és Pé­csett végezte, 1799-1803-ban a pesti orvosi karon tanult, 1804. ápr. 24-én avatták orvosdoktorrá. 1805-től a papnevelő intézet orvosa, 1817-1841-ben az államorvostan előadója a pesti egyetemen mint r. tanár. 1837–1838-ban az egyetem rektora. – Fm.: Orvosi Tár (I–II. köt., Pest, 1831); Beköszöntő Beszéd (Tudományos Gyűjtemény, 1833) – Irod.: Gortvay Gy.: Az újabbkori magyar orvosi művelődés története (Bp., 1953).

Bölcs Béla (Muraszombat, 1920. jan. 7. – Dunakeszi, 1987. febr. 7.) gyógyszerész. 1942-ben zágrábi előtanulmányok után Szegeden szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, 1944-ben gyógyszerészdoktor Bp.-en. 1942-ben a bp.-i gyógyszerészeti int. munkatársa, 1943-ban katonai szolgálatra hívták be, 1945–1948-ban a SZU-ban hadifogoly. 1948–1951-ben beosztott gyógyszerész, 1951-től Pest m. főgyógyszerésze, 1957–1973-ban az Eü. Min. gyógyszerészeti osztályának osztályvezetője, 1973-tól főosztály­vezető. Az ENSZ kábítószerbizottságának m. tagja, több ilyen vonatkozású hazai jogszabály előkészítője. – Fm.: A gyógyszerellátó hálózat fejlesztésének szakmai és gazdasági feladatai (Bp., 1957) – Irod.: B. B. (Gyógyszerészet, 1987, 8. sz.).

Bölcsházy Kálmán (Szirák, 1901. aug. 11. – Bp., 1978. márc. 22.) állatorvos, egy. tanár. 1929-ben végzett a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1948–1965-ben az Állatorv. Főisk.-án, majd az ÁOTE-n az állatorvosi szülészeti klinika vezetője, ny. r. tanár. A szarvasmarhák meddőségét kutatta. – Fm.: Állatorvosi szülészet (I–II., köt., Bp., 1963) – Irod.: B. K. (M. Állatorv. Lapja, 1978, 6. sz.).

Bőke Gyula (Tata, 1832. nov. 8. – Bp., 1918. márc. 5.) orvos, fülész. 1856-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1856–1860-ban a bécsi Allgemeine Kranken­hausban fülész a fültükrözést bevezető A. Po­litzer mellett. 1860-ban Würzburgban ösztöndíjas, 1862-től a Rókus Kórház fülésze, 1868-ban magántanár, 1879-ben c., 1902–1910-ben rk. tanár. A hazai fülészet elméleti megalapozója. Számos cikket publikált hazai és külföldi folyóiratokban. – Fm.: A külhangvezeték általában és mellső és alsó falának megcsontosodása különösen (Pest, 1863); A fülgyógyászat tankönyve (Pest, 1868) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Brancsik Károly (Óbeszterce, 1842. márc. 13. – Trencsén, 1915. nov. 8.) orvos, zoológus. Orvosi tanulmányait Bécsben és Prágában kezdte, 1872-ben a grazi orvosi karon szerzett orvosi diplomát. 1873-ban Beckón kör­orvos, 1875-ben Trencsén vm.-ben járási, 1878-tól vm.-i főorvos. Elsősorban rovarokkal és puhatestűekkel foglalkozott, Dalmáciában és Bosz­niában faunakutatásokat végzett. – Fm.: Adatok Mo. faunájához (Trencséni Term. tud. Egyl. Évk., 1893); Orthoptera quaedam nova africana et australica (Trencséni Term. tud. Egyl. Évk., 1895) – Irod.: B. K. (Rovartani L., 1915, 23 évf.)

Brandt József (Pósfalva, 1838. – Kolozsvár, 1912. jún. 12.) orvos, egy. tanár. 1864-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1864-ben a bécsi sebészeti klinikán tanársegéd, 1865–1967-ben katonaorvos, 1867-től a kolozsvári sebészeti tanintézetben a sebészet és szemészet h., 1871-től a sebészet ny. r. tanára. 1905-ben ment nyugdíjba. Szépirodalommal, filozófiával is foglalkozott. Szakterülete elsősorban a sebészeti műtéttan és az orv. pszichológia volt. – Fm.: Petefészektömlő kiirtásának gyógyult esete (Kolozsvár, 1879); A sérvek gyökeres (radical) műtéte (Kolozsvár, 1880); A húgykövek spontán gyógyulása (Kolozsvár, 1882); Plastikus műtétek (Kolozsvár, 1889); A Koch-féle oltásokról (Kolozsvár, 1891); A kórháztól való félelem (Kolozsvár, 1899); Tudomány és humanizmus (Kolozsvár, 1908).

Bretán Miklós (Ózd, 1916. okt. 30. – Bp., 1984. jan. 13.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1961). 1940-ben Kolozsvárott szerezte meg orvosi oklevelét. 1940-től a bp.-i orvosi karon, illetve a BOTE keretében működött, 1940–1959-ben a II. sz. belklinika tanársegéde, 1959–1963-ban a III. sz. belklinika adjunktusa, 1963–1970-ben docens, 1970-től egy. tanár. Az anyagcsere-beteg­ségekkel, elsősorban a diabetes kutatásával foglalkozott. A Hazai Diabetes Bizottság elnöke, a SOTE Orvosetikai Bizottságának tagja. Számos közleménye jelent meg idegen nyelven. – Irod.: B. M. (Orv. Hetil., 1983, 10. sz.).

Breuer Albert (Gölnicbánya, 1870. dec. 3. – Bp., 1930. aug. 11.) állatorvos, higiénikus. Állatorvosi oklevelét 1895-ben szerezte meg bp.-i Állatorvosi Főisk.-n. 1895–1903-ban uo. a kórbonctani int. munkatársa, 1903–1930-ban a Főv. Vágóhíd állateü.-i igazgatója. 1912–1930-ban a M. Állatorvosok Egyes.-nek az alelnöke. Az Állatorvosi Főisk. rk. tanára, díszdoktora. A húsvizsgálat elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. Az Állatorvosi Lapok havi mellékleteként megjelenő Hússzemle c. lap (1906) alapítója és főszerkesztője. – Fm.: A szarvasmarhák gümőkórja vágóhídi statisztika alapján (1900); A húsvizsgálók törvénykönyve (1911); A Bp. székesfővárosi közvágóhíd és marhavásár ötvenéves története (Bp., 1928) – Irod.: Kovács Gy. – Fehér Gy.: Az Állator­vostud. Egyetem elhunyt tanárainak életrajza (Bp., 1967).

Bruck Jakab (Pest, 1845. okt. 20. – Bp., 1902. febr. 12.) orvos. 1870-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1870–1874-ben a Rókus Kórház segédorvosa, majd gyakorló orvos Bp.-en. 1875-ben az Erzsébet fürdő főorvosa. 1885-től az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, a balneológia művelője. Az elsők között foglalkozott Semmelweis tanításaival, népszerűsítésével. – Fm.: Erzsébet-sósfürdő (Bp., 1877); Semmelweis Ignác Fülöp (Bp., 1885).

Bruszt Pál (Baja, 1906. júl. 21. – Baja, 1979. nov. 21.) fogorvos, főorvos, az orvostud. kandidátusa (1976). 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1932-ben fogorvosi képzésen volt Bécsben, ahol szakképesítést szerzett. 1932–1942-ben magánorvos Baján, 1942–1943-ban munkaszolgálatos, 1944-ben Bergen Belsenbe, majd The­resienstadtba deportálták. 1945-ben hazatért, 1945–1947-ben az OTI szakorvosa, 1947–1953-ban Baján iskolafogorvos, 1949–1956-ban a Honvédség szerződéses polg. fogorvosa, 1952–1974-ben a Bajai Városi Kórház fogászati főorvosa. Caries-epidemiológiával, profilaxissal, rendellenességekkel és szájüregi praeblastomó­zisokkal foglalkozott. Kétszáz közleménye jelent meg. – Fm.: A fogszuvasodás története a Kárpát-medencében (Fogorv. Szle, 1952); Barázdazáró anyagok alkalmazása a fogszuvasodás megelőzésében (Fogorv. Szle, 1974) – Irod.: B. P. (Fogorv. Szle, 1982).

Budavári Róbert (Bp., 1923. máj. 24. – Bp., 1979. márc. 23.) orvos, egy. tanár, az or­vostud. kandidátusa (1958). 1948-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1948–1962-ben a bp.-i igazságügyi orvostani int. tanársegédje, adjunktusa, végül docense. 1951-ben szakorvos, 1948-tól igazságügyi szakértőként is működött a Főv. Bíróságnál és a Pest megyei Bíróságnál. 1955-ben országos igazságügyi orvosszakértő. 1962-től a POTE igazságügyi orvostani tanszékének vezetője, igazgatója és ny. r. tanár. 1976–1978-ban az Orsz. Orvosszakértői Int. igazgatója. Bp.-en c. egyetemi tanár. 1948–1959-ben a BRFK bűnügyi laboratóriumának külső munkatársa, 1963–1975-ben az Eü. Dolg. Szakszervezetének vezetőségi tagja, 1975–1977-ben az Orsz. Orvosetikai Bizottság tagja, 1968–1969-ben az ETT tagja, 1971–1976-ban az Igazságügyi Bizottság póttagja, 1970–1972-ben az Orsz. Igazságügyi Társ. elnöke, számos külföldi és hazai társaság tagja. 1965-ben Markusovszky-díjat, 1967-ben a Közbiztonsági Érem arany fokozatát, 1976-ban Incze-érmet stb. kapott – Fm.: Igazságügyi orvostan az orvosi gyakorlatban (Bp., 1964); Orvostudomány a tárgyalóteremben (Bp., 1966) – Irod.: B. R. (Orv Hetil., 1979, 30 sz.).

Buday Kálmán (Pécs, 1863. okt. 13. – Bp., 1937. nov. 17.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1913, r. 1931). 1886-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885–1890-ben a kórbonctani int.-ben dolgozott, 1890-ben műtőorvos, 1890–1894-ben a sebészeti klinikán orvos, 1894-től Kolozsvárott kórboncnok, 1896-ban magántanár, 1896–1913-ban a kolozsvári orvosi karon a kórbonctan ny. r. tanára, 1913–1934-ben Bp.-en, az I. sz. kórbonctani int. igazgatója. 1917–1918-ban az orvostud. kar dékánja. Jeles kórboncnok, ő vezette be Magyarországon a rákstatisztikát. – Fm.: Kórboncolástan (Bp., 1914); Kórbonctan (I–II. köt., Bp., 1915); A háborús sebfertőzésekről (1919); A lymphogranulomatosis kórbonctana és kórszövettana (1929); Constitutio és fertőzés (1930) – Irod.: Kapronczay K.: B. K. (Orv. Hetil., 1977).

Budinszky József (Körmöcbánya, 1897. márc. 13. – Bp., 1975. jan. 16.) állatorvos, ezredes. Az I. vh. alatt katona, majd hadifogoly. Katonai ösztöndíjjal szerezte meg 1922-ben állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorvosi Főisk.-n. 1922-től hivatásos tiszt, állatorvos. A M. Nép­hadsereg ezredeseként szervezte meg annak állategészségügyét. – Fm.: Katonai állategészségügyi szabályzat (Bp., 1941); Katonai Állategészségügyi Évkönyv (Bp., 1951) – Irod.: B. J. (M. Állatorv. Lapja, 1975, 3. sz.).

Buga László, Bukovszky (Bp., 1906. febr. 7. – Bp., 1988. jan. 8.) orvos, szakíró. 1938-ban végzett a bp.-i orvosi karon. 1938–1951-ben körorvos, 1951–1957-ben az Eü. Min. főelőadója, 1959–1969-ban higienikus főorvos. 1962–1965-ben az Élővilág, 1966-tól a Szabad Föld rovatvezetője, 35 éven át a M. Rádió orvosi tanácsok szerk.-je. –Fm.: A jó egészség könyve (Bp., 1961); Hogyan védekezzünk az influenza ellen (Bp., 1961); Hygeia barátsága (Bp., 1969) – Irod.: B. L. (M. Nemzet, 1988. jan. 11.).

Bugár-Mészáros Károly (Bp., 1900. febr. 1. – Bp., 1989. aug. 8.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1958). 1923-ban végzett a bp.-i orvosi karon. 1928-tól az Erzsébet, 1936-tól a MABI, 1950-től a Főv. István Kórház főorvosa. Angiológiával foglalkozott. – Fm.: Pe­ripheriás keringési zavarok (Bp., 1961) – Irod.: B. M. K. (Orv. Hetil., 1989, 50. sz.).

Bugát Pál (Gyöngyös, 1793. ápr. 12. – Pest, 1865. júl. 9.) orvos, egy. tanár, az MTA r. tagja (1831). 1818-ban avatták orvosdoktorrá a pesti orvosi karon. 1819-ben tanár a sebészképzés klinikáján, 1823-ban Baktabányán és Selmecbányán orvos, 1824–1849-ben az elméleti orvostan tanára a pesti orvosi karon, 1841–1842-ben kari dékán. Az Orsz. Honvédelmi Bizottság 1848-ban országos főorvossá nevezte ki. 1831-ben Toldy (Schedel) Ferenccel megalapította a M. Orvosi Tár c. folyóiratot, amelynek társtulajdonosa és szerkesztője 1848-ig. Jelentős orvosi nyelvújító (tőle származik többek között ‘ideg’, ‘genny’ vagy ‘tályog’ szavunk), tankönyveket, orvosi műszótárakat írt. Kutatásokat végzett a finnugor nyelvrokonság területén. 1841-ben a kiadta Mo. első orvosi címtárát (Magyarországi Orvosrend Névsora, Flór F.-el). 1841-ben megalapította a M. Kir. Természettudományi Társulatot, a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésének egyik megalapítója. A szabadságharc után visszavonult. – Fm.: Dissertatio inauguralis me­dica sistens enkephalitiden (Pest, 1818); Az egészséges emberi test boncztudományának alapvonalai (Pest, 1828); Közönséges kórtudomány (Pest, 1830); Éptan (Pest, 1830); Tapasztalati természettudomány (Pest, 1936–1837); Természettudományi szóhalmaz (Buda, 1844); B. P. phonológiai eszméi (Bp., 1854) – Irod: Staller K.: B. P. élete és művei (1914); Réti E.: B. P. (Nagy magyar orvosok, Bp., 1959); A magyar orvosi iskola mesterei (Bp., 1974); Ve­kerdi L.: B. P. (Valóság, 1965, 10.); Antall J.: Bugát Pál (Orv. Hetil., 1975).

Bugyi Balázs (Kolozsvár, 1911. máj. 21. – Bp., 1982. nov. 18.) orvos, röntgenológus, or­vostörténész. 1935-ben szerezte meg orvosi, 1937-ben bölcsészdoktori oklevelét a szegedi egyetemen. 1937-ben uo. az ált. és szervetlen vegytani int. munkatársa, 1937-től a bp.-i gyógyszertani int. munkatársa, 1938–1939-ben a berlini Humboldt Egy. ösztöndíjasaként az Orvosi Sugárzáskutató Int.-ben biológiai kutatásokat végzett. 1940-től Kolozsvárott a belklinika tanársegédje, 1941–1945-ben katonaorvos, 1945–1952-ben a Népjóléti Min. közegészségügyi felügyelője, majd iparegészségügyi főelőadója, ezzel együtt rendelőintézeti röntgen-orvos. 1952–1957-ben Szolnokon, 1957-ben Gödöllőn rendelőintézeti röntgen-főorvos, 1957–1975-ben a Ganz-MÁVAG üzemrende­lőintézet röntgen-főorvosa. Foglalkozott sugárbiológiával, belgyógyászattal, radiológiával, paleoantropológiával, orvostörténelemmel. Feldolgozta a hazai radiológia és röntgenológia történetét, közel 500 tudományos közleménye jelent meg nyomtatásban. Több hazai és külföldi társaság tagja volt. – Fm.: A mozgási szerveknek munkával kapcsolatos elváltozásairól és megbetegedéseiről, valamint azok vizsgálatairól és értékelésének néhány módszeréről. (Bp., 1961); Occupational mycotic diseseas of the lung (Bp., 1961); Hungarian medical radiology: past and present (Bp., 1968) – Irod.: B. B. (Orvostört. Közlem., 97–99, 1982).

Bugyi István (Szentes, 1898. jan. 3. – Szentes, 1981. ápr. 3.) orvos, sebész, c. egy. ta-nár, az orvostud. kandidátusa (1953), Kossuth-díjas (1949). 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920–1922-ben kórházi orvos, 1922–1924-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinika gyakornoka, 1924-ben Bécsben, 1925-ben Németországban, 1925–1929-ben Franciaországban sebész, ösztöndíjas. 1929-től Szentesen sebész, 1942-ben magántanár, kórházi főorvos. 1965-ben a SZOTE c. egy. tanára. Jeles sebész, több hazai és külföldi társaság tagja, 81 tudományos közleménye jelent meg nyomtatásban. – Fm.: General outline of the course in practical surgery (Bp., 1934); A sebészorvos (Bp., 1939): Gyakorlati sebészet (I–II. köt., Bp., 1960–1961) – Irod.: Petri G.: B. I. (Orv. Hetil., 1981).

Burger Károly (Bp., 1883. szept. 25. – Würzburg, Németo., 1962. máj. 22.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár. 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1921–1929-ben a szegedi női klinikán tanársegéd, 1927-ben műtéttanból egy. magántanár, 1927–1928-ban Rockefeller-ösztöndíjas az Egyesült Államokban és Kanadában, 1929–1932-ben a bp.-i I. sz. női klinikán adjunktus, 1932-ben c. rk. tanár, 1932–1936-ban a bp.-i Bábaképző igazgatója. 1936–1944-ben a bp.-i II. sz. női klinika igazgatója, ny. r. tanár. 1944-ben elhagyta az országot. 1945–1959-ben a würzbur­gi egy. női klinikájának igazgatója, ny. r. tanár. A női betegségek klinikumával és laboratóriumi diagnosztikájával foglalkozott. – Fm.: Szülészeti műtéttan (Bp., 1928); Az egészséges nő (Bp., 1930); Szülészet (Bp., 1942); Lehrbuch der Geburtshilfe (Berlin - Göttingen, 1950); Ge­burtschilfe Operationslehre (Berlin – Göttin­gen, 1952) – Irod.: K. B (Zentralblatt f. Gynae­kologie, 1962, 39.).

Buza László (Kolozsvár, 1914. febr. 11. – Bp., 1987. máj. 5.) orvos, állatorvos. 1937-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. Uo. a járványtani és bakteriológiai tanszéken tanársegéd, majd adjunktus. 1946–1952-ben a békéscsabai Sertéstenyésztő és Hízlaló Állomás, 1952–1957-ben a debreceni Állategészségügyi Int. labor.-vezető főorvosa, 1957-ben az Orsz. Állateü.-i Int. főorvosa, 1966–1980-ban uo. a méhbetegségek oszt.-nak a vezetője. A méh betegségeinek, diagnosztikájának nemzet­közileg elismert szakértője, több mint 150 köz­leménye jelent meg e tárgykörben. Több hazai és külföldi társaság tagja, a FAO M. Nemzeti Bizottságának a tagja. – Irod.: Szakolczai J.: Elhunyt B. L. (Halászat, 1988).

Buzay Károly, 1849. júniusig Weitzen­breyer (Kassa, 1811. febr. – Bp., 1899. ápr. 29.) orvos, katonaorvos, honvéd főtörzsorvos. Or­voscsaládból származott, apja is katonaorvos volt. 1831. jún.-tól szolgált a császári hadseregben, 1841-ben orvosdoktori, sebész- és szülésmesteri oklevelet szerzett a bécsi Katonaorvosi Akadémián. Bécsben, Grazban, Prágában, Ol­mützben, majd Komáromban kórházparancsnok, 1848 őszén az elsők között lépett át a császári hadseregből a honvédség szolgálatába. Őrnagyi rangban a komáromi helyőrség kórházát vezette. Kiváló szervező volt, nevéhez fűződik a tatai és az esztergomi honvéd kórházak felállítása, a honvédorvosi kar egyik legtekintélyesebb tagja volt. 1849. április 26-án III. osztályú hadiérmével tüntették ki, kiemelve a harci cselekmények alkalmával tanúsított bátorságát. Mindvégig a komáromi körzet orvosparancs­noka volt. A komáromi vár kapitulációja (1849. okt. 6.) után ugyan ő is szabad lábon távozhatott, de volt császári tisztre – a katonai eskü megszegése miatt – büntetés várt volna. Török­országba távozott, 1850–1853 között Morozzi havasföldi fejedelem orvosa lesz. Amikor a fejedelmet 1853-ban meggyilkolták, ismét Törökországba távozott, polgári orvosként a szíriai török hadsereg tanácsadója. Az 1860-as évek elejétől – álnéven – Péterváradon és Bécsben élt, a kiegyezés után – külön amnesztiával – Pesten telepedett le, és kerületi orvosi állást vállalt. Korára való tekintettel ugyan nem vállalt hivatásos állományú beosztást a kiegyezés után felállított magyar királyi honvédseregben, de szerepet vállalt annak orvosi kara megszervezésében, eü.-i szolgálatának felállításában. Lelkes szervezője volt a Honvédegyletnek, Klapka György belső baráti köréhez tartozott.

Buzinkai György (Nagybánya, ? – Debrecen, 1768. márc. 17.) orvos. 1733-ban Leidenben szerezte meg orvosi oklevelét, 1737-től haláláig Debrecen város főorvosa volt. – Fm.: Dis­sertatio historico-medica de veneris eorum­que antidotis (Franeker, 1733); Rövid oktatás, miképpen kellessék magunkat praerservati­vák által a Pestis ellen védelmezni (Debrecen, 1739) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929).

Buzna Dezső (Nagytapolcsány, 1898. jan. 15. – Bp., 1976. nov. 7.) állatorvos, mikrobiológus. 1921-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án, 1922-ben kapott állatorvosdoktori címet. 1922–1926-ban a Bakteriológiai Int.-ben, 1926–1933-ban az Áll. Oltóanyagtermelő Int.-ben bakteriológus. 1933–1961-ben a bp.-i Orsz. Állateü. Int. oltóanyag-ellenőrző oszt. vezetője. Oltóanyag- és szérumellenőrzéssel foglalkozott. – Irod.: B. D. (M. Állatorv. Lapja, 1977, 1. sz.).