Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

3. fejezet - MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

3. fejezet - MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

A

Abonyi zsef (Sárközújlak, 1858. márc. 19. – Bp., 1914. szept. 13.) orvos, fogorvos. 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, az egyetemhez tartozó fogászati intézményekben dolgozott. Érzéstelenítéssel, protetikával foglalkozott. A m. nyelvű fogorvosi irodalom megteremtője. Számos műszert szerkesztett. – Fm.: A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve (Bp., 1898); Compendium der Zahnheilkunde (Wien, 1899) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965).

Adler Péter (Makó, 1910. jún. 25. – Debrecen, 1983. aug. 3.) fogorvos, szájsebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1957). 1934-ben Bécsben szerezte orvosi oklevelét, 1931–1936-ban a bécsi élettani int. munkatársa, 1936–1938-ban a bécsi Polyklinikán fogorvos, 1934–1940-ben a szentesi kórház sebésze, 1942–1945-ben munkaszolgálatos. 1945-től a debreceni orvosi karon, majd 1951-től a DOTE sztomatológai klinikáján fogorvos, tanársegéd, adjunktus, docens, 1946-ban magántanár, 1953-tól ny. r. tanár, tanszékvezető, a sztomatológiai klinika igazgatója. Kutatási területe a fogszuvasodás epidemiológiája és a fluorion szuvasodást gátló hatásának vizsgálata. 1976–1980-ban a Fogorvosi Szemle főszerkesztője. Közleményeinek száma 350. – Fm.: Über die Beziehungen zwischen Zahnkaries und Fluoriden (Leipzig, 1950); Konzerváló fogászat (Záray E.-nel, Bp., 1952, 1961, 1968, 1972); Az emberi fogazat élettartama (Bp., 1964); A caries epidemiológiája a tejfogazatban (Bp., 1965); A fluor hatása az emberi fogazatra (Bp., 1967); Stoma­tológia (Bp., 1970, 1974); Cariologia és endo­dontia. Konzerváló fogászat (Záray E.-nel, Bánóczy Jolánnal, Bp., 1978, 1994) – Irod.: A. P. (Fogorv. Szle, 1984).

Adler Sándor (Bp., 1897. okt. 24. – Bp., 1950. ápr. 28. ) orvos, sebész. 1911-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1911–1914-ben a Rókus Kórház sebésze, az I. vh. alatt katonaorvos, 1919–1932-ben a Margit Kór­ház sebésze, 1932-től az Izr. Hitközség Kórhá­zának rendelői sebész főorvosa, 1945-től oszt. vez. főorvos. Kezdetben a lábszárfekély és a visszértágulás sebészeti kezelésével foglalkozott, majd a sympatectomia és a vagatomia kér­dései kerültek tudományos érdeklődése középpontjába. Később az urológiai sebészet kísérletes és gyakorlati műtéti megoldásai terén szerzett kimagasló érdemeket. – Fm.: A Cholecyc­stectonia utáni drainezésről (Gyógyászat, 1931); Neues Verfahren zur Operationen (Zentral­blatt. f. Chirurgie, 1931); Die Heilbarkeit des durch Leberruptur entstandenen schweren Nierenleidens in Tierexperimenten (Zentral­blatt f. Chir., 1937, no. 3., magyarul: Gyógyá­szat, 1937); Vesekörüli tályogokról (Urol. Szle, 1930, 3-4. sz.) – Irod.: A. S. (Orv. Hetil., 1950, 24. sz.); Szállási Á.: A. K. S. (Orv. Hetil., 1975).

Adliczer Antal (?, 1822. jún. 7. – Alexandria, 1898. aug. 4.) orvos, honvédorvos, 1846-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán. 1846–1848-ban a bécsi Közkórház orvosa, 1848 tavaszán hazatért, belépett a honvédorvosi karba, a délvidéki harcokban vett részt. 1849. aug. végén török földre menekült, az isztambuli magyar kolónia orvosa, az angol követség időnkénti orvosa volt. 1862-ben belépett az itáliai Magyar Légióba, főhadnagyként orvosi szolgálatot fejtett ki. A légió feloszlása után Egyiptomba távozott. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.).

Agnethler Mihály Gottlieb (Nagyszeben, 1719. jún. 10. – Helmstädt, 1752. jan. 15.) orvosdoktor, bölcsész. 1742-től Halléban tanult, 1750-ben a „bölcselet tudora”, 1751-ben pedig orvosdoktor lett. A császári Természet­tudományi Társaság tagjává választották, meghívták a helmstädti egyetemre az ékesszólás, régészet és költészet tanárának, de néhány hét múlva elhunyt. Orvosi és botanikai művek mellett numizmatikai, retorikai és verstani munkákat írt. – Fm.: Medicus romanus servus, sexa­ginta solidis aestimatum (Halle, 1746); Caroli Linnaei Systema Naturae (Halle, 1747) Caroli Linnaei Fundamenta Botanica (Halle, 1747); Caroli Linnaei Bibliotheca Botanica (Halle, 1747); Caroli Linnaei Classes Plantarum (Halle, 1747); Steph. Blancardi Lexicon Medicum (Halle, 1748); Dissertatio solemnis de luoro (Halle, 1751) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910); Szabó M. – Szögi L.: Erdélyi peregrinusok (Marosvásárhely, 1998).

Ajkay Zoltán, Ajkai (Pápa, 1874. febr. 10. – Ostffyasszonyfa, 1957. aug.) orvos, katonaorvos, honvédtábornok. 1897-ben szerzett oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1897–1899-ben belklinikai és magánorvos, 1899-ben hivatásos honvédorvosi tiszti állományba került, 1901–1902-ben a kassai 9. honvéd gyalogezred főorvos, 1902-ben ezredorvos, a budapesti honvéd helyőrségi kórház bakteriológiai és kórvegytani osztály vezetője (1902–1906). Elsőként végzett sérvműtéteket a katonai kórházban. 1906-tól a gyulai 2. honvédezred főorvosa, a budapesti hon­védség orvosi iskolai tanára, 1915-ben törzsor­vos, az I. vh. alatt hadtestvezető orvos. 1925-ben létrehozta a honvédség egészségügyeivel foglalkozó Eü.-i Tanácsot. 1930-ig a budapesti 2. sz. Honvéd Kórház parancsnoka, a kórház igazgatója. 1930–1933-ban a honvédorvosi tisztikar főnöke. Vezértörzsorvosként vonult nyug­díjba. A II. vh. után megfosztották vagyonától, visszavonultan élt Ostffyasszonyfán. Versei a fővárosi lapokban, az Ország Világban (1891–1896), szatirikus írásai az Urambátyám című élclapban, tudományos dolgozatai a Gyógyá­szatban (1909–1912), a Magyar Katonai Közleményekben (1913-tól) és a Magyar Katonai Szemlében (1930-tól) jelentek meg. – Fm: A vízellátás a harcmezőn (Bp., 1913); Hogyan védekezzünk a harctéren a járványok ellen? (M. Katonai Szle, 1931); A honvédorvosi kar tudományos továbbképzése (M. Katonai Szle, 1932); Alkoholizálják-e a katonaságot és a csendőrséget? (M. Katonai Szle, 1933).

Ajtai Kovács Sándor (Kolozsvár, 1845. márc. 23. – Abony, 1917. jún. 4.) orvos, egy. tanár. 1868-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1868–1872-ben a pesti kórbonctani int.-ben dolgozott, 1872-től Kolozsvárott az ált. kórtan és gyógytan rk. tanára. 1873-tól ny. r. tanár, 1874-től a törvényszéki or­vostan ny. r. tanára. 1881–1882-ben az egy. rektora, 1883–1915-ben a bp.-i orvosi karon a törvényszéki orvostan ny. r. tanára., 1906–1907-ben az egyetem rektora. A Hauszmann Alajos tervezte új törvényszéki orvostani int. épülete az ő instrukciói szerint készült el 1890-ben. – Fm.: Vizsgálatok az ízületi belhártya szövettanának köréből (Orv. Hetil., 1872); Az ízlésszervek szövettanához (Orv. Hetil., 1872) – Irod.: A. K. S. (Orv. Hetil., 1917, 30. sz. ); Szállási Á.: A. K. S. (Orv. Hetil., 1975).

Alapy Henrik; 1868-ig Halpera (Nyír­bogdány, 1859. szept. 23. – Bp., 1945. ápr. 6., más források szerint márc. 31.) orvos, 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1883-tól a Zsidó Kórházban sebész, 1897-ben a Bródy Gyermekkórházban, 1911-től a Zsidó Kórházban sebész főorvos, 1925-től a kórház igazgatója. 1914-ben c. rk. tanár a húgyszervek sebészete tárgykörben. 1916-tól az Orsz. Orvosszövetség alelnöke. Urológiai sebészettel, daganatos betegségekkel foglalkozott. Publikációi az Orv. Hetil.-ban és a Zentralblatt der Krankheiten der Harnorgane c. szaklapban jelentek meg. – Irod.: A. H. (Orvosok Lapja, 1945, 24. sz.).

Albrich Konrád (Nagyszeben, 1889. jún. 17. – München, 1959. febr. 1.) orvos, szemész, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1912-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1912-ben hivatásos katonaorvos, az I. vh. alatt kötetlen harctéri szolgálatot teljesített, magas katonai kitüntetésekkel rendelkezett. 1919-től a pozsonyi, majd pécsi Erzsébet Tudományegy. szemészeti klinikáján tanársegéd, 1923-ban magántanár, 1928-ban rk. tanár, 1930–1945-ben a szemészet ny. r. tanára. 1944-ben Svájcban telepedett el, 1950-től az NSZK-ban élt, Münchenben magánorvos. – Fm.: A szembetegségek és szemtünetek összefüggése a szervezet egyéb betegségeivel (Bp., 1929); Klinikai szemészeti előadások Boros Bélával (Pécs, 1943) – Irod.: Emlékkönyv A. K. prof. tanári működésének 10. évfordulója alkalmából. (Pécs, 1940).

Alexander Béla (Késmárk, 1857. máj. 31. – Bp., 1916. jan. 15.) orvos, röntgenológus. 1882-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1882–1906-ban Késmárkon magánorvos, 1907-től az egy. központi röntgen-laboratóriumának a vezetője, 1909-ben a radiológia magántanára, első előadója az orvosi karon, 1914-ben rk. tanár. Röntgendiagnosztikával foglalkozott, elsősorban a magzati fejlődést tanulmányozta. Az általa kidolgozott relieftech­nikát az egész világon alkalmazzák. 1964-ben emlékérmet neveztek el róla. A bp.-i radiolog. int. 1965-től az ő nevét viseli. – Fm.: Die Untersuchungen die Nieren und der Harn­wege mit x-Strahlen (Leipzig, 1912); A magzati csontosodások syphilises változása... (Bp., 1914) – Irod.: Zétény Gy.: A magyar radiológia úttörője (M. Radiol., 1954, 1. sz.); Bugyi B.: Az A.-féle „plasztikus” reliefszerű röntgenképekről (Orv. Hetil., 1959); Zsebők Z.: A. B. (in: Réti E. szerk.: A magyar orvosi iskola mesterei, Bp., 1969): Bugyi B.: A magyar radiológia története (Bp., 1974).

Alexander Ferenc Gábor (Franz Gab­riel) (Budapest, 1891. jan. 22. – Palm Springer, USA, 1964. márc. 8.), orvos, pszichiáter, egy. tanár. Alexander Bernát fia. A göttingeni egy.-men szerzett orvosi oklevelet (1914), 1915–1918-ban a bp.-i tudományegy. közegészségtani int.-nek gyakornoka. 1919-ben Bécsben telepedett le, majd 1920-ban Berlinbe költözött, ahol a pszi­choanalitikai int. munkatársa lett. 1932-től az USA-ban élt, 1932–1956-ban a chicagói pszi­choanalitikai int., valamint a Los Angeles-i Mount Sinai Kórház pszichiátriai és pszichológiai osztályának a vezetője, igazgatója, a dél-karoli­nai egyetem pszichiátriai professzora (1956–1964). Pszichoszomatikus megbetegedésekkel és azok terápiás lehetőségeivel foglalkozott. – Fm: A narkózis hatása az agy gázcseréjére (Bp., 1913, németül: Berlin, 1913); Psy­choanalise der Gesamtpersönlichkeit (Leipzig – Wien – Zürich, 1927); Der Ve­rrecher und sein Richter. Ein psychoanalitischer Einblick in der Welt... (Wien, 1929); Rotts of Crime (New York – London, 1942); Fundamentals of Psychoanalysis (New York, 1948); Studies in Psychosomatic Medicine (New York, 1948); Psychoanalisis and Psychoterapy (London, 1957); The Western Mind in Transition (New York, 1960); The History of Psychiatry (New York, 1966); Psychosomatische Medizin: Grund­lagen und Adwendungsgebiete (Berlin, 1971).

Alföldy Jenő (Erzsébetváros, Erdély, 1904. jún. 18. – Bp., 1981. nov. 20.) orvos, fül-orr-gégész, orvostörténész, egy. tanár, az orvos­tud. doktora (1967). 1928-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1930–1934-ben a bp.-i fülészeti klinikán tanársegéd, 1934-ban a Poliklinikán fülész, 1942-től főorvos. 1961-től Pécsen a POTE fül-orr-gégeklinikán tszv. egy. tanár. 1966–1974-ben a M. Fül-Orr-Gége Egyesület elnöke, 1976-ban Kiváló orvos kitüntetést kap, 1975–1981-ben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tud. szaktanácsadója. Elsősorban a fülészet, a fülészeti bakteriológia, a daganatkérdés, a transz­plantáció, a faringológia, a laringológia, az otológia és a plasztikai sebészet kérdéseivel foglalkozott. A gyors légcsőmetszés elvégzésére 1935-ben műszert szerkesztett, eljárást dolgozott ki az arcidegbénulás diagnózisának tökéletesítésére. Ő írta le a peritonsillitis detrituosa kórképét. Jeles hallásjavító sebész. – Fm.: Hár­mas egység a művészi sebészetben (Bp., 1948); A gyors légcsőmetszés problémái. Új conioto­miás készülék (Orv. Hetil., 1959); Tracheoto­mia (Potondi A.-sal, Bp. 1973); A magyar és a nemzetközi fül-orr-gégegyógyászat története (M. Fülészet, 1977–1980). – Irod.: B. G.: A. J. (Orvostört. Közlem., 1981).

Alföldy Pál (Budapest, 1938. jan. 16. – Budapest, 1982. nov. 4.) biológus, a biológiai tud. kandidátusa (1982), a magyar szervátültetési program egyik kidolgozója. Biológusi oklevelét 1962-ben szerezte az ELTE TTK-án. 1962–1966-ban a pest megyei KÖJÁL biológusa, majd a SOTE radiológiai int. tanársegéde, ahol immunszupresszív gyógyszerek immunválaszra gyakorolt hatásával foglalkozott. 1970–1982-ben az Orsz. Hematológiai Int. tudományos munkatársa. 1971-ben Innsbruckban, 1972-ben Angliában, 1975–1977-ben Németországban ösz­töndíjas. Közleményei az Orv. Hetil.-ban, a Folia Biologicaban, az Orvostudományban, a Parasitologica Hungaricaban, a Kísérletes Orvostudományban jelentek meg.

Alföldy Zoltán (Alsófernezely, 1904. jan. 27. – Budapest, 1992. okt. 16.) orvos, mikrobio­lógus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1962). 1928-ban szerzett orvosi oklevelet a debreceni Tisza István Tu­dományegy.-en. Előbb belgyógyászati tanársegéd a debreceni belklinikán (1928–1938), majd az Orsz. Közeü. Int. adjunktusa (1937–1946). Ennek bakterológiai osztályvezetője (1946–1951). 1951–1974-ben a SOTE mikrobiológiai int.-nek igazgatója, a mikrobiológia magántanára. A fertőtlenítőszerek mechanizmusával, a járványszerűen fellépő leptospirosisszal foglalkozott, meghatározta a leptospira törzsek hazánkban előforduló típusait. Jelentősek orvos- és biológiatörténeti kutatásai. Az ETT titkára (1951–1968), elnöke (1968–1974). Munkái az Orv. Hetil.-ban, a Népegészségügyben, az Acta Urologicában, a Gyógyszerészet-tudományi Értesítőben, az Acta Mikrcobiologicában és a Therapia Hungaricában jelentek meg. – Fm: Laboratóriumi asszisztensek kézikönyve (Bp., 1954); Orvosi mikrobiológia (társszerzőkkel, Bp., 1960, 1963); Hőgyes Endre élete és munkássága (Bp., 1962); Orvosi mikrobiológia és immunitástan (Bp., 1967, 1969, 1973); Mikrobiológia (Bp., 1974, 1978).

Allodiatoris Irma (Arad, 1912. febr. 1. – Bp. 1988. márc., 7.) antropológus, tudománytörténész, bibliográfus. 1935-ben szerezte meg természetrajz–földrajz szakos tanári oklevelét a bp.-i tudományegy.-en, 1937-ben doktorált. 1937–1939-ben az Antropológiai Int.-ben, 1939–1945-ben az MNM Állattárának könyvtárában dolgozott, 1945-től a Természettud.-i Múzeum tudománytörténeti gyűjteményét vezette. Az antropológia és az állattan hazai történetének kiemelkedő kutatója, nemzetközileg elismert bibliográfusa, jeles ismeretterjesztő. – Fm.: Adatok az Árpád-kori alföldi magyarság antropológiájához (Bp., 1937); A Kárpát-medence antropológiai bibliográfiája (Bp., 1958).

Almási Klára (Bp., 1931. dec. 11. – Bp., 1977. okt. 15.) orvos, ideggyógyász, az orvostud. kandidátusa (1975). 1958-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvostud. egy.-en. 1958-tól az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. munkatársa. 1968–1975-ben adjunktus, 1975–1977-ben főorvos. Több tudományos közleménye jelent meg a pszichiátria tárgykörében. – Fm.: A se­rumlipidek, a serum-fehérjék és a liquor-lipi­dek változásának vizsgálata a delirium tre­mensben (Bp., 1975).

Almássy György (Debrecen, 1902. máj. 23. – Orosháza, 1967. szept. 17.) orvos, radiológus. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1930-ban a debreceni gyermekgyógyászati, 1930–1946-ban uo. a sebészeti klinikán radiológus, 1946–1967-ben röntgen-főorvos Nyíregyházán a megyei kórházban. A gyomor röntgenvizsgálatának módszertanával foglalkozott, új vizsgálati eljárást dolgozott ki.. – Irod.: Jóna G.: In memoriam dr. A. Gy. (M. Radiol., 1967, 6. sz.).

Ambrózy György, sédeni (Bp., 1927. jún. 3. – Bp., 1985. márc. 29.) orvos, ideg- és elmegyógyász, az orvostud. kandidátusa (1973), c. egy. tanár. 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-en. 1951–1957-ben a Orsz. Ideg- és Elmegyógy. Int. munkatársa, 1957-től a bp.-i ideg- és elmeklinika munkatársa, 1977-től a Főv. István Kórház főorvosa. 1964–1968-ban a M. Ideg- és Elmeorv. Társaság titkára, 1968–1970-ben főtitkára. 1978-tól az Eü. Min. kollégiumának tagja, 1981-ben c. egy. tanár. Elsősorban az idegrendszer daganatos betegségeivel, a rosszindulatú elváltozások ideggyógyá­szati szövődményeivel, valamint a cerebrovasz­kuláris megbetegedések diagnosztikájával foglalkozott. – Fm.: Az idegrendszer daganatos betegségei (in: Eckhardt S. szerk.: Klinikai onkológia, Bp., 1977).

Ander Zoltán (Déva, 1917. szept. 21– Marosvásárhely, 1994. nov. 28.), orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1941-ben szerezte Kolozsváron, az orvostud. doktora (Románia, 1961). 1941–1949-ben a kolozsvári kórbonctani és törvényszéki orvostani int. munkatársa, 1946–1948-ban a kolozsvári Diakonissza Kórház laboratóriumi főorvosa. 1949–1983-ban a marosvásárhelyi egy. törvényszéki orvostani tanszékének a vezetője, egy. tanár. Rektorhelyet­tes (1951–1956), rektor (1963–1983), a Legfőbb Törvényszéki Orvosi Bizottság (1957–1983) tagja, a román Vöröskereszt alelnöke (1978–1983), az Erdélyi Múzeumi Egyesület tagja (1990-től). Az Orvosi Érdemrend III. fokozatának tulajdonosa (1976). – Fm: Törvényszéki orvostan (Marosvásárhely, 1952, 1954); Toxikológiai jegyzet (Balogh É.-val., Marosvásárhely, 1959); Elemente de deontologie medi­cală (Bukarest, 1965); Medicina legale (Marosvásárhely, 1966); Istoria medicinii univer­sale (Bukarest, 1970); Mi az igazság az alkoholról? (Marosvásárhely, 1973); Ember és egészség (Kolozsvár, 1986); Elemente de sexologie umană (Marosvásárhely, 1990); Vademecum sexualis (Kolozsvár, 1992).

Andik István (Kővágószőllős, 1910. nov. 20. – Pécs, 1977. jan. 25.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1956). 1935-ben végzett a pécsi Erzsébet Tudományegy. orvosi karán. 1935-től uo. az I. sz. belklinika munkatársa, 1954-ben docens, 1970-ben egy. tanár, klinikai igazgató. Munkaegészségtannal foglalkozott. Számos tudományos közleményt jelentetett meg. – Fm.: Az ingerképzés és vezetés (Don­hoffer Sz.: Kórélettan c. könyvének önálló fejezete, Bp., 1957) – Irod.: Donhoffer Sz.: A. I. (Orv. Hetil., 1977, 118. sz.).

Andrád Sámuel, barátosi (Ikefalva, Háromszék m., 1751 – Sepsiszentgyörgy, 1807. aug. 31.) orvos, író. 1774-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, 1774–1785-ben Bécsben, 1786-tól Sepsiszentgyörgyön gyakorló orvos. Alkalmi verseket írt, anekdotákat gyűjtött. – Fm.: Legelső virágos kert (Bécs, 1793); Elmés és mulatságos rövid anekdoták, (I–II. köt., Bécs, 1789–1790); A magyar szólásnak módjáról (Bécs, 1791); A magyar Demokritosz életének délig való része (Bécs, 1791) – Irod.: Balogh I.: A. S. (Sepsiszentgyörgy, 1907); Péterffy Ida: Horváth Sámuel és A. S. (Irod. Tört. Közl., 1984).

Andrásofszky Tibor (Kolozsvár, 1914. júl. 31. – Marosvásárhely, 1978. máj. 27.) orvos, szakíró, egy. tanár. 1938-ban Kolozsvárott szerezte meg orvosi oklevelét, a II. vh. alatt katonaorvos, 1945-től városi orvos Kolozsvárott, 1949-től a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Int. idegsebésze, 1945-től docens, 1959-től ny. r. tanár, 1953–1964-ben rektor, 1955–1964-ben a Revista Medicală főszerkesztője. – Fm.: Idegkórtan (Bukarest, 1958).

Andriska Viktor (Bp., 1887. dec. 10. – Bp., 1961. júl. 26.) gyógyszerész, orvos. 1910-ben gyógyszerdoktori, 1921-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy. orvosi karán. 1924-ben magán-, 1932-ben c. ny. rk. tanár az egészségtani vizsgáló módszerek c. tárgykörből. 1926-tól a OKI munkatársa, 1930-tól tisztiorvos. Élelmiszer-higiénével, település- és iskola­egészségüggyel, eü.-i rendészettel, járványtannal, bakteriológiával foglalkozott. – Irod.: Vitéz I.: A. V. (Gyógyszerészet, 1961, 10. sz.); Zboray B.: Dr. A. V. (Gyógyászat, 1989).

Angyal András (Erdély, 1902. – Boston, 1960. jún. 4.) orvos, pszichológus. 1927-ben Bécsben pszichológusi és doktori oklevelet, 1932-ben a torinói orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1932-ben a Rockefeller Intézetben egyéniségpszichológiai, 1934–1945-ben a wor­cesteri állami kórházban skizofréniai kutatásokat végzett. 1945-től magánpraxist folytatott. A test és a lélek egységén alapuló pszichológia és pszichoterápia egyik kiemelkedő kutatója. – Fm.: Neurosis and Treatment.. A Holistic Theory (New York – London – Sydney, 1965); Foundations for a Science of Personality (Boston, 1971).

Antal Géza (Nagyenyed, 1846. – Bp., 1889. dec. 20.) sebész, az MTA 1ev. Tagja (1889), Szentágothai János anyai nagyapja. 1870-ben orvosi-, 1871-ben sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. 1873-tól sebész a I. sz. sebészeti klinikán, 1876-ban magán-, 1883-ban c. rk. tanár a férfi és női ivarszervek bántalmai c. tárgykörből. 1883-tól a Rókus Kórház sebésze, 1888-tól főorvos. A hazai urológia első nagy egyénisége, 1889-ben az Orv. Hetil. szerkesztője (Hőgyes E.-vel), állandó munkatársa több német nyelvű orvosi szaklapnak. – Fm.: Az elvérzésről (Bp., 1883); Húgyszervi bántalmaknak sebészi kór- és gyógytana (Bp., 1888, németül, Stuttgart, 1888) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékbeszéd Török József és A. G. akad. tagokról (Bp., 1899).

Antal János, 1890-ig Singer (Győr, 1869. júl. 13. – ?, 1945.) orvos, fogorvos. 1892-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1892–1896-ban a bp.-i egy. gyógyszertani int.-ben dolgozott, 1896-tól a fogklinikán tanársegéd, 1908-tól főorvos (fogorvos) a budai Irgalmas Kórházban. 1903-ban magántanár a fogászati kór- és gyógytan tárgykörből. A fogászati műtéttanon kívül a foszformérgezés ellenszerének kikísérletezésével foglalkozott. – Fm.: Kísérletes adatok az acut phosphormérgezés kezeléséhez (Bp., 1891); Újabb gyógyszerek a stomatológiában (Bp., 1893); Útmutatás a foghúzásban (Bp., 1902); A fogtechnikusügy rendezéséről (Bp., 1920) – Irod.: Huszár Gy.: Emlékezés A. J.-ra (Fogorv. Szle, 1969).

Antoni Ferenc (Budapest, 1928. febr. 23. – Budapest, 1991. okt. 8.) orvos, biológus, biokémikus, a biológiai tud. kandidátusa (1961), doktora (1970), az MTA tagja (lev. 1976, r. 1985). 1953-ban szerzett orvosi oklevelet a BOTE-en. 1953–1961-ben a BOTE biokémiai int.-ben gyakornok, tanársegéd, adjunktus, 1961–1963-ban az Orsz. Sugárbiológiai Int. bio­kémiai osztályának vezetője, ig. h.-e 1969–1970-ben. 1963–1965-ben a bécsi Nemzetk. Atomenergiai Ügynökség radiobiológiai munkatársa, 1970–1991-ben a SOTE biokémiai int.-nek a vezetője, egy. tanár. 1971–1973-ban rektorhelyettes, 1973–1976-ban rektor. Kutatási területe elsősorban az immunfolyamatokban végbemenő biokémiai szabályozás problémáira terjedt ki. Ezenkívül a gyógyszerek és gyógyá­szati segédeszközök sugársterilizálásával, annak szabványosításával foglalkozott, a lézer hazai alkalmazásának egyik orvosi kezdeményezője. – Fm: Az ionizáló sugárzás biológiai hatása és annak ipari alkalmazása (Bp., 1968); Manual of Radiation Hematology (Bécs, 1968); A könnymirigy és a könny (Bp., 1972); Szemléltető biokémia (Bp., 1972); Az immunrendszer biokémiája (akad. Székfogl., Orvos­tud., 1977, 3-4. sz.); Képlet-folyamat-ábra­gyűjtemény 1-7. (Bp., 1984); Orvosi kémia (Bp., 1985); A szénhidrátbevitel helyzete, problémái és perspektívái Magyarországon (Bp., 1989); A pajzsmirigyműködés élettani alapjai (Bp., 1991); Biokémia (I–II. köt., Bp., 1991-1992).

Apáthy István (Pest, 1863. jan. 4. – Szeged, 1922. szept. 27.) orvos, zoológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1988). 1885-ben végzett a bp.-i tudományegy. orvosi karán. 1886–1889-ben a nápolyi nemzetközi zoológiai állomáson m. állami ösztöndíjas. 1888–1890-ben a bp.-i egy.-en az állattan magántanára. 1890-től a kolozsvári egy. orvosi karán az állattan és az összehasonlító bonctan ny. rk. tanára, 1891–1919-ben ny. r. tanára. 1909-től az általa alapított Állattani Int. igazgatója. 1894–1895, 1900–1902-, valamint 1911–1912-ben a természettud. kar dékánja, 1903–1904-ben rektor. 1918. okt.–dec. között a Kolozsvári Nemzeti Tanács elnöke, 1918. dec. és 1919. jan. között Kelet-Ma­gyarország főkormánybiztosa, amiért a románok letartóztatták, halálra ítélték, majd ítéletét 15 év börtönre változtatták. 1920-ban kegyelemmel szabadult, Magyarországra települt. 1921-től a szegedi (volt kolozsvári) egyetemen az állattan ny. r. tanára. 1905-től a Belga Királyi Orvosi Akadémia tagja, 1919-től a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy h. nagymestere. Összehasonlító idegszövettannal, az idegek finomabb szerkezetével foglalkozott. Róla nevezték el az ingerületvezetés kontinuitásának tanát. Kísérletet tett a férgek besorolására. Szá­mos mikrotechnikai vizsgálati módszer kidolgozása fűződik a nevéhez. Széleskörű társadalomtudományi publicisztikai tevékenységet fejtett ki. – Fm.: A sima izomzat gyarapodása és pótlódása (Bp., 1885); Tanulmány a Naja­deák szövettanáról (Bp., 1885); A piócafélék külső alaktanáról (Bp., 1889); Bevezetés a rendszeres állattanba (Kolozsvár, 1890); Az izom- és idegrostok fibrilliumairól (Kolozsvár, 1891); Die Mikrotechnik der tierischen Mor­phologie (I–II. köt, Berlin – Braunschweig, 1896); Magántulajdon, csere és társadalmi élet az állatvilágban (Kolozsvár, 1908); A darwinizmus bírálata és a társadalomtan (Kolozsvár, 1908); A szocializmus az emberi továbbfejlődés szempontjából (Bp., 1913); Fajegészségtan és fajegészségügy (Bp., 1914) – Irod.: Bene­diczky I.: A. I. tudós és hazafi (Bp., 1995).

Arady Kálmán (Szentes, 1893. szept. 5. – Bp., 1964. nov. 13.) orvos, művészettörténész. 1921-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Kórházi, majd magánorvosi gyakorlatot folytatott, 1945 után körzeti orvos. Orvosi hivatása mellett képzőművészettel – elsősorban grafikával – is foglalkozott, jeles we­liprisz-készítő. 1932-ben Lyka Károllyal együtt megalapította a M. Exlibris Gyűjtők és Grafikabarátok Egyesületét, amely 1937-től kiadta a Kisgrafika c. folyóiratot. 1949-ben a bp.-i böl­csészettud. karon művészettörténetből doktori fokozatot szerzett. Több kéziratos munkájáról tudunk. – Fm.: Exlibrisadatok a XIX. századi olvasótársaságok és kölcsönkönyvtárak történetéhez. (Bp., 1962) – Irod.: Kozocsa S.: A. K. (M. Könyvszemle, 1965, 2. sz.); A. K. (Orv. Hetil., 1965, 4 sz.).

Arányi Lajos, Lóstajner (Komárom, 1812. máj. 29. – Nagymaros, 1887. júl. 28.) orvos, pedagógus, egy. tanár, az MTA 1ev. tagja (1858). 1837-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi diplomáját, tanulmányai befejezését megelőzően két évet a bécsi kórbonctani int.-ben töltött. 1837–1839-ben a pesti belklinikán gyakornok, 1840–1841-ben tanulmányúton volt Bécsben és Padovában. 1841-től a bp.-i anatómiai int.-ben dolgozott, 1844-ben a kórbonctan első rk. tanára és előadója a pesti egyetemen. Részt vett a szabadságharcban, utána a saját költségén alapított (1854) intézet igazgatója, és 1861–1873-ban ny. r. tanár. Az első m. kórbonctani tankönyv szerzője, több szakszó megalkotója, az elsősegélynyújtás szorgalmazója. Patológusként elsősorban a narkózis, az ödéma, a szívműködés és a fulladásos halál problémáit kutatta. Régészettel, műemlékvédelemmel is foglalkozott. Történeti helyekről, várakról vázlatokat, vízfestményeket készített. 1861-ben megszervezte a Vajdahunyad vára restaurálását, nevéhez fűződik a „műemlék” táblák alkalmazása. – Fm.: Orvostudori értekezés a pokolvarról (Bp., 1845); Memoranda der patholog­ischen Anatomie (Pest, 1855); A bonctani rajzok hasznáról és kellékeiről (Akad. Ért., 1860); A kórbonctan elemei (Pest, 1864); Orvosgya­korlási tanulmányok a mellűr zsigereinek táj- és leíró bonctana köréből (Buda, 1865); Vajda-Hunyad vára (Pest, 1867) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Kárpáti E.: A. L. és a műemlékvédelem (Orv. Hetil., 1965, 20. sz.); Lambrecht M.: A kórbonctan hazai iskolái (in: Tanulmányok és arcképek a magyar medicina múltjából, Bp., 1988); Honti J.: A. J. (Orv. Hetil., 1994).

Arányi Sándor (Szolnok, 1908. ápr. 7. – Bp., 1982. júl. 12.) orvos, katonaorvos, orvos­ezredes. 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1933–1939-ben uo. az I. sz. női klinikán tanársegéd, 1936-tól adjunktus. 1939-től a bp.-i Honvéd Kórház női osztályán főorvos. A II. vh. alatt egészségügyi oszlopparancsnok, 1941-től Kálló Ferenc esperes és Sólyom László vezérkari százados antifasiszta szervezkedésének tagja, 1944. nov. 25-én a németek letartóztatták, a Margit körúton, majd Sopronkőhidán raboskodott, de terhelő iratok hiányában szabadon engedték. Orosz fogságba esett, ahonnan Dalnoki Miklós Béla miniszterelnök közbelépésére elengedték. 1945. máj.-tól a HM helyettes főcsoportfőnöke, 1946-tól ezredes. 1950. ápr. 13-án letartoztatták, Sólyom László tábornok perében ő volt a 12-ed rendű vádlott. Előbb halálra, majd életfogytiglanra ítélték. Vácott és a Gyűjtőfogházban raboskodott. 1954-ben szabadlábra helyezték, rehabilitálták. 1955-től Csongrád város szülész főorvosa volt. – Fm.: Két akasztófa árnyékában (Szeged, 1989) – Irod.: Kubinyi F.: Ketrecbe engem zártak (Bp., 1989).

Arató Emil, Grünberger (Lugos, 1885. nov. 17. – Bp. 1978. ápr. 30.) orvos, sportorvos, szociáldemokrata politikus. Orvosi oklevelét 1918-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1902-től vett részt a MSZDP szervezeteiben, különböző helyi tisztségeket töltött be, tagja volt a Galilei Körnek. 1918–1919-ben biztosítótársasági orvos, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején az orvosok szakszervezetének egyik tisztségviselője. 1920-ban a MSZDP baloldali ellenzékéhez csatlakozott. Az MTE (Magyar Tornász Egylet) orvosa, az úszószakosztály elnöke, a munkásturizmus szervezője, a Gödi Fészek egyik kezdeményezője, 1924-ben a Alkoholellenes Munkás Szövetség alapító elnöke. 1945 után az Orsz. Testnevelési Tanács tagja, 1947-től az Orsz. Sportorvosi Int. igazgatója., majd a Bp.-i Testnevelési és Sportegészségügyi Int. igazgatója. Szerkesztette a Munkás Sport és Egészségügy, majd Munkáskultúra c. folyó­iratokat. – Irod.: A. E. (Testnev. Sporteü. Szle, 1976, 1. sz.); A. E. (Alkohológia, 1978, 2. sz.); A. E. (Orv. Hetil., 1978, 36. sz.).

Argenti Döme (Vác, 1809. szept. 26. – Vác, 1893. okt. 27.) orvos. 1836-ban szerzett orvosi oklevelet a pesti egy. orvosi karán. 1836-ban Vácott telepedett el, 1837-ben felkereste Hahnemannt, tőle sajátította el a homeopátia ismereteit. Neves homeopata orvos lett. Madách Imre, Tompa Mihály is betege volt. 1866-ban megalapította a Homeopatha Orvosok Egyletét, amelynek elnöke, 1869–1870-ben a Hasonszenvi Lapok szerkesztője volt. – Fm.: Homeopathische Behandlung verschiedener Krankheiten (Pest, 1860); Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan (I–II. köt., Pest, 1864) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi em­lékek (I–IV. köt., 1929–1940.); Borsa G.: A. D. (Orvostört. Közl., 1964, 30. sz.); Kapronczay K.: A. D. (Orv. Hetil., 1984, 40. sz.).

Arzt János, Artzt (18. sz.) orvos. Oklevelét a jénai orvosi karon szerezte 1721-ben, 1723-ban a mechanika körében értekezést tett közzé, amelyben a gravitáció okát akarta tisztázni. – Fm.: Diss. physica de exp. ad Hun­gario pro causa gravitatis explicand. invento (Jena, 1723, 1747) – Irod.: Zemplén J.: A ma-gyarországi fizika története a XVIII. században (Bp., 1964); Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (IV. köt., Bp., 1970).

Aszalós Imre (Hajdúnánás, 1897. aug. 16. – Baja, 1973. márc. 18.) orvos, műgyűjtő. Orvosi oklevelét 1911-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1911-től a bajai Városi Kórház szemésze, 1928-tól főorvos. Jeles műgyűjtő, grafikákat, táblaképeket és a nagybányai mestereket gyűjtötte. Egyik alapítója a Türr István Múzeum képtárának. Irod.: A. I. (Magy. Szemészet, 1975, 4. sz.); Kovács Z.: Egy bajai orvos, dr. A. I. kortárs képzőművészeti gyűjteménye (in: Dömötör János emlékkönyv, Szeged, 2002).

Atzél Elemér (Kemenesmagasi, 1888. ápr. 10. – Bp., 1954. dec. 16.) orvos, gyógyszerész, ügyvéd. 1911-ben gyógyszerész, 1917-ben orvosi, 1921-ben jogi oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy.-en. 1921-től a Népjóléti Min.-ben min. titkár, 1933-ban c. miniszteri osztálytanácsos, 1934-ben ügyvédi képesítést szerzett. 1933-tól a BM-ben az eü.-i osztály vezetője. 1926-tól a közeü.-i közigazgatási jog magántanára a jogi karon. 1931-ben megszerezte a tisztiorvosi képesítést. 1935-ben a bp-i orvosi karon. rk. tanár. Nevéhez fűződik számos egészségügyi rendelet kodifikálása. Szerkesztette az egészségügyi vonatkozású rendeletek és törvények gyűjteményes köteteit (Bp., V. 1928., VI. 1929., VII. 1929-1933, VIII. 1930., IX. 1944).– Irod.: A. E. (Gyógysz. Szle., 1941); Hegedűs L.: Emlékezés egy neves magyar gyógyszerészre. Dr. A. E. (Orv. Hetil., 1988).

Augustin Béla (Boksánybánya, 1877. okt. 29. – Bp., 1954. dec. 31.) gyógyszerész, egy. tanár, a mezőgazdasági tud. kandidátusa (1952). 1899-ben a bp.-i egy. orvosi karán gyógyszerészeti, 1904-ben Bernben bölcsészettudományi doktori oklevelet szerzett. 1903–1913-ban a növénytani tanszéken tanársegéd, 1905-ben megszervezte a bp.-i Gyógynövénykísérleti Állomást, 1915-ben magántanár, 1918-ban a mű egy.-en ny. r. tanár a gyógy. és vegyipari növények természetrajza c. tárgykörből. Gyógynövénykutatással foglalkozott, az ipari felhasználásra alkalmas növényeket is kutatta. – Fm.: Útmutatás a vadontermő gyógynövények gyűj­téséhez (Darvas F.-cel, Bp., 1922); A gyógy- és vegyipari növények termesztése (Darvas F.-cel, Schneider J.-fel, Bp., 1922); Magyar gyógynövények (társszerzőkkel, Bp., 1948) – Irod.: Rom P.: A. B. életműve és a gyógynövényügy (Gyógyszerészet, 1959, 5. sz.); Halmai J.: A. B. (Herba Hung., 1965, 1. sz.); Dános B.: B. A. professzor születésének 100 éves évfordulóján (Herba Hung., 1978).

Augustin Vince (Bp., 1909. jún. 9. – Bp., 1956. okt. 16.) orvos, belgyógyász, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1959). Augustin Béla fia. Orvosi oklevelét 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, belgyógyász (1933), radiológus (1939) szakorvos. 1933–1942 között a bp.-i I. sz. belklinika munkatársa, majd 1942–1944-ben röntgen-főorvos a poliklinikán. 1946–1948-ban főorvos a mai Sportkórház jogelődjében, a Vöröskereszt Kórházban. 1948–1965-ben a Szent László Kórház főorvosa. Elsőként foglalkozott az agydaganatok gyomorelváltozásaival és a neurogén reflexes tüdőelváltozásokkal, elsőként vizsgálta a pertussis röntgenelváltozásait. Számos röntgen-diagnosztikai eljárást vezetett be. A kórházi helyiségeket betegségek szerint izolálta, kutatási területe a fertőző betegségek röntgen-diagnosztikája volt. – Fm.: Röntgenológia (Müller V. szerk.: Klinikai the­rapia, Bp., 1940); Röntgen diagnosztika (Irsy J.-fel, Müller V. szerk.: Klinikai diagnosztika, Bp., 1943); A gyermekgyógyászati röntgenvizsgálatok módszertana (Gyermekgyógyá­szat, 1954); A kanyarós tüdő és szövődményei (Bp., 1959) – Irod.: Fekete F.: A. V. (M. Ra­diol., 1966, 1. sz.); Bugyi B.: The history of Hungarian medical radiology (Medicor News, 1974).

Augustini Keresztély, Ab Hortis (Késmárk, 1598. dec. 6. – Nagylomnic, 1650. aug. 21.) orvos. 1620-ban Baselban orvosi oklevelet szerzett, 1621-től Késmárk főorvosa. 1640-ben feltalálta a Balsamus Hungaricus-nak elnevezett fenyőolaj-készítményt, amit nagy mennyiségben gyártott. II. Ferdinánd udvari orvosává tette, nemesi rangra emelte 1631-ben „Ab Hor­tis” előnévvel, és megbízta a bécsi füvészkert megszervezésével. – Fm.: Von Art, Natur und Eigenschaften der Brunnen... (Kassa, 1626) – Irod.: Ernyei J.: A. K. (Gyógysz. Közl., 1909, 38-45. sz.).

Aujeszky Aladár (Pest, 1869. jan. 11. – Bp., 1933. márc. 9.) orvos, állatorvos, mikrobio­lógus. 1892-ben a bp.-i orvosi karon szerezte orvosi oklevelét. 1892–1900-ban a II. sz. belklinikán tanársegéd, 1900-tól az Állatorv. Fő­isk.-án tanársegéd, magántanár, 1907-től a bakteriológiai diagnosztika ny. r. tanára, a bakteriológiai int. vezetője. 1921-től mikrobiológiát oktat a bp.-i egy. közg.-i karán. Jelentős bakteriológus, a kutyák és háziállatok veszettség elleni oltásának bevezetője, a később róla elnevezett, vírusos eredetű nyúltagyvelő-bénulás felfedezője. Új baktériumspóra-festési eljárás kidolgozása fűződik a nevéhez. – Fm.: A baktériumok természetrajza (Bp., 1912); Általános bakteriológia (1919) – Irod.: Kapronczay K.: A. A. (Orv. Hetil., 1979, 10. sz.).

Azary Ákos (Verbiás, 1850. ápr. 27. – Szob, 1888. júl. 20.) orvos, állatorvos, tanár. 1874-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1874–1882-ben a gyógyszertani tanszéken tanársegéd, 1882–1888-ban az állatorvosi tanintézetben a belgyógyászat ny. r. tanára, a közegészségügyi ismeretek előadója. 1886-tól az állatjárványtan és állategészségtan tanára. Kutatási területe az anthrax elleni védőoltással kapcsolatos kérdésekre, a sertések központi idegrendszerének a tuberkolitikus megbetegedéseire, állategészségügyi, járványtani problémáira terjedt ki. Magyarra fordította J. Charcot alapvető kézikönyvét, Az idegrendszer betegségeit (Bp., 1876). – Fm.: A háziállatok részletes kór- és gyógytana (Bp. 1888) – Irod.: Hutÿra F.: A. Á. (Állatorvosok L., 1905): Ka­rasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).