Ugrás a tartalomhoz

Magyar néphit

Pócs Éva

L'Harmattan Kiadó

4. fejezet - Kereszteletlenek, zivatardémonok és az ördög

4. fejezet - Kereszteletlenek, zivatardémonok és az ördög[309]

A kereszteletlenek fogalma a magyar néphitben összetett: a még meg nem keresztelt újszülöttet, illetőleg a kereszteletlenül meghalt gyermek továbbélő lelkét és az ebből keletkezett démonikus lényt, kísértetet jelenti. A kereszteletlen démonok hiedelmei a népi vallás és néphit egymást fedő határterületén helyezkednek el, ahol a keresztény és nem keresztény szellem- és démonvilág és vele kapcsolatos rítusok együttélésének, egymásbajátszásának lehetünk a tanúi még Európa 20. századi népi kultúráiban is. A téma tanulmányozásakor éppen e kettősségek és az ezeket igen szemléletesen megjelenítő változások és kölcsönhatások felmérése a legtanulságosabb. Ezek némelyikéről írok az alábbiakban, egy vázlatszerű felvetés erejéig. Fejtegetésem fő vonala a //„//pogány//“// hiedelmek kereszténységbe integrálódásának, majd újra //„//laicizálódásának//“// mentén halad, de rögtön hozzáteszem, hogy egyidejűleg ezzel párhuzamos, ellentétes előjelű folyamatok is regisztrálhatók. A párhuzamok, egymásrahatások létrejöttének okait vizsgálva fontos következtetéseket vonhatunk le a hiedelmek korára, eredetére nézve is, ami különösen érdekes lehet a magyar néphit és népi vallás egy ennyire közeurópai jelenségcsoportjának esetében.

A vizsgált hiedelmek Európa-szerte eléggé egységesek, csak kevéssé eltérő helyi variánsokkal. Ez arra vall, hogy a változási, integrálódási folymatok szinte törvényszerűen zajlottak le igen hasonló módon Európa különböző pontjain, az emlékekkel nyomon követhető legrégebbi, kereszténység előtti múlttól a középkorig//–//újkorig. Alábbi vázlatomban e közeurópai jelenségek helyi variánsaiból (a magyar és a szomszédos közép- és délkelet-európai népek népi hiedelemrendszereiből) mutatok be néhány példát.

A keresztségnek, mint az üdvözülés feltételének centrális szerepe volt a keresztény rítusok között; e szentségben lényegében minden keresztény vallású európai részesült. A keresztelés az újszülöttet az eredendő bűntől tisztítja meg, másrészről azt jelzi, hogy az egyén elnyerte közösségi státusát, ezáltal szociális lény lett, kvázi-halottból élő személy. Aki viszont keresztelő nélkül halt meg //–// fiatal újszülött, vagy halvaszületett, elvetélt magzat //–// mint nem igazán élt személy nem is halhatott meg igazi értelemben: státusnélküli lett halottként is, és a temetés szertartásában sem részesülhetett. A keresztelés fontosságát az idő előtt, halva születettekre vonatkozó egyházi intézkedések és népi vélekedések, valamint a gyakorlat egyaránt tükrözik. Nem kell itt másra hivatkoznunk, mint a szükségkeresztelés, //„//bábakeresztelés//“// katolikusoknál általános intézményére,[310] vagy gondoljunk a kegyhelyekre vitt halott csecsemők 15. századi adataira, akiken az //„//életjel//“//-et keresték, hogy //„//élve//“// megkeresztelhessék őket. A kereszteletlenül meghalt gyermekek temetésére vonatkozó, egyház által előírt és az egész római katolikus Európában közös gyakorlat egy bizonyos kvázi-temetésre utal: a gyermek a szentségek valamilyen formájában részesülhet, de teljes temetést nem kaphat. Szenteltvízzel behintik a sírt, gyertyát kap, virágot is lehet koporsójába helyezni, lehet kezébe rózsafűzért, szentképet, vagy pénzt adni, keresztelőruhát is tehetnek a sírba, de pap és harangszó nélkül temetik. (A kézbe helyezett pénz és keresztelőruha a néphit //„//túlvilági keresztelő a Jordánban//“// elképzelésével kapcsolatos.)[311] Az egyházi rítus csonkasága illetve hiánya a kereszteletlenül meghaltak esetében világosan mutatja //–// bármilyen hivatalos egyházi álláspont húzódott is meg emögött //–//, hogy keresztség híján nem nyerheti el a gyermek az egyház szemében sem a halotti státust. Ahogy Pentikäinen írja, a halott gyerek státusát megerősítő rítusok négy részeleme: a keresztelő, a név és ruha adása és a temetés.[312] Vagyis: az //„//élő//“// státus elnyeréséhez szükséges dolgok (a név és a ruha) ugyanolyan elengedhetetlenek a halotti státus elnyeréséhez, mint a par excellence erre szolgáló temetési rítus.

Mi a kereszteletlen ember státusa szerint? A kirekesztettség átmeneti, veszélyeztetett állapotában lévő kvázi-halott, illetve ennek általános keresztény felfogása szerint ördögi lény. A keresztelő már első, 3. századi értelmezése szerint is ördögűző rítus,[313] amelynek végbemente előtt az embert az ördög tartja megszállva, miután azonban megtisztult az ördögtől, mintegy a Szentlélek szállhatja meg, ezáltal isteni lénnyé, vagyis emberré lesz. Mindebből logikusan következik, hogy a kereszteletlenül meghalt csecsemő lelke ördögi lélek, amely nem kerülhet a mennybe, hanem, ha gyermeki ártatlansága révén nem is jut kárhozatra, átmeneti helyzetű, köztes lénnyé lesz. A néphit szerint evilág//–//túlvilág közé //„//bezárva//“// bolyong, míg meg nem keresztelik (ha nem, rosszindulatú, ördögi démon lesz belőle), a vallás szerint a purgatóriumbeli vezeklő lelkek közé kerül.

Mindez a kereszteletleneket //–// mint temetetlen, státust nem nyert halottakat //–// a //„//nem normálisan meghaltak//“// kategóriájába sorozza be. Minden európai nép keresztény hagyományaiból ismert nézet, hogy a befejezetlen sorsú, státus nélküli halottak visszajárnak sorsukat kitölteni, életüket mintegy befejezni, hogy elnyerhessék a halotti státust. Ezek a halottak általános európai hiedelmek szerint nem a túlvilágra távoznak, hanem az élők közelében //–// egy evilág-túlvilág közti átmeneti senkiföldjén tartózkodnak, ahonnan még az emberi világba is van bejárás, ezért potenciális visszajárók (és persze azért is, mert státusnélküliségük hiányosságait valahogyan el kell rendezniük az élőkkel). A kora középkor óta ismert //–// sőt ókori adatok által is képviselt //–// általános európai hiedelmek szerint az élők világába látogató kísérteteknek két fő csoportja van. Egyrészt a haláleset után a családjukhoz visszajáróké, akik félbemaradt, elintézetlen ügyeiket kell, hogy rendezzék hozzátartozóikkal: ők a visszajárók. A másik csoport a személytelen, konkrét családi kapcsolataikat és egyéniségüket már elvesztett kísérteteké, akiknek népes gárdáját szolgáltatják az erőszakos halállal, illetőleg idő előtt meghaltak: a háborúk, gyilkosságok, balesetek áldozatai, vízbefúltak, öngyilkosok, továbbá a gyilkosok és egyéb nagy bűnösök; tehát mindazok, akik szabályos temetésben nem részesülhettek, mert nem a közösség normái szerint éltek, illetve végezték be életüket. A temetés szertartásának hiányában (akár kényszerű hiányában, mint például a harctéri temetetlenek) és életük bűnei és hiányosságai miatt a másvilágon vezekelnek. Ők szintén átmeneti státusú átmeneti lények, akik a hiedelmek átmeneti térségeiben bolyonganak, illetőleg a keresztény vallás purgatóriumban vezeklő lelkei közé kerülnek. A kereszteletlen lelkeket, mint a státus nélküli halottak keresztény változatát a kora középkortól ismert egyházi vélemények veszélyes halottakként tartják számon. Insepulti (‘temetetlen’) vagy ideplorati (‘siratatlan’) néven emlegetik, máskor idő előttieknek (immatura) nevezik őket.[314] Utóbbi terminus az idő előtt született kereszteletlenekre, elvetélt magzatokra utal, akik természetszerűleg szintén a kereszteletlenek kategóriájába esnek. Esetükben a hiedelmek többlete, hogy a magzatgyilkos anya túlvilági bűnhődésével is foglalkoznak a hiedelmek, amelyek szerint sokszor nem csak a magzat vagy csecsemő lelkéből, hanem az anyából is kísértet, démonikus lény lesz halála után.[315]

Az idők folyamán változtak a kereszteletlenek túlvilági sorsára vonatkozó nézetek (pl. Augustinus már 430-ban cáfolja az addig elfogadott tételt, hogy a kereszteletlen halott örök életre méltó, de Isten országára nem); váltakozott a szigorúbb és enyhébb megítélés egészen az újkorig, de sohasem volt olyan egyházi vélekedés, ami szerint rögtön egyszerűen a túlvilágra, illetve a mennybe juthatott volna a kereszteletlen. A vezeklés helye, a //„//harmadik hely//“//, vagyis a purgatórium tanai a késő középkorra alakultak ki a keresztény teológiában, a 12. századtól vannak adatok a //„//gyerek-purgatóriumra//“//: a limbus puerorum nevű átmeneti helyre, ahol a kereszteletlen gyermekek tartózkodnak (még 1951-ben, XI. Pius szerint is).[316] A purgatórium lényege szerint átmeneti hely/állapot: a vezeklési idő letelte után a lélek innen a mennybe juthat, illetve sorsába bele lehet szólni, imával, misével, az élők jó cselekedeteivel meg lehet rövidíteni a lélek szenvedését. E helyről //–// egyházi vélekedések szerint is (például álomban, látomásban) visszajárhatnak a lelkek, közbenjárást kérni, a kereszteletlenek pedig (a néphit szerint) megkeresztelésüket sürgetni. Vagyis a purgatórium-tanok tulajdonképpen sok ponton megfeleltek az élők és holtak közti szoros kapcsolatok általános, egyetemes, kereszténység előtt is ismert nézeteinek, miszerint a két világ között átjárás, érintkezés lehetséges, az élők a holtak túlvilági sorsába beleszólhatnak (a halottak pedig kívánságaik kinyilvánításaival, viselkedési normákkal szolgálnak az élőknek). Jean-Claude Schmitt egyenesen azt állítja, hogy az egyház a tisztítótűz //„//feltalálásával//“// logikus magyarázatot tudott adni a néphit halotti jelenéseire.[317] Az utolsó ítélet //–// illetőleg a kétszeres ítélet (az első közvetlenül a halál után, a második pedig az idők végezetén) //–// tana viszont lehetővé teszi a lélek sorsának megváltoztatását: a kereszteletlen lelkek utólagos megkeresztelése utat nyit számukra a mennybe. A 11. századtól megjelennek a hiedelemlényként már a kereszténység előttről ismert kísértetek //„//keresztényiesített//“// változatai, az elbeszélések a szenvedő lelkek jelenéseiről, álomban való megjelenéséről, akiket imával, misével kell szabadítani. A 12//–//13. században a visszajárók, kísértetek valósággal //„//betörnek//“// a vallásos irodalomba, a késő középkori egyházi források számtalan adatában találkozunk a keresztény változataikkal, akik azután a 19//–//20. századi közép-európai néphitnek is jól ismert alakjai: A szegény lelkek, arme Seelen, vezeklő lelkek a magyar, osztrák, szlovák, szlovén stb. kísértetmondák állandó szereplői, akik //„//megváltást//“//, imát, misét kérnek az emberektől, mikor a falu körül, a gáton, a határban, levegőben, ködben, mocsárban bolyongva találkoznak velük. Ha az ember a megfelelő formulát, imát, elmondja, misét, alamizsnát, //„//szegények etetését//“// //–// amit általában ők kérnek a találkozás során //–// szolgáltatja értük, akkor megszabadulnak a vezekléstől, távozhatnak a túlvilágra.[318] A //„//szegény lelkekkel//“// szembeni viselkedéshez az egyház szolgáltatta a normákat: //„//Arme Seelen Bücher//“//, továbbá a purgatóriumról szóló instruktiv könyvek és nem utolsósorban a prédikációk segítették a megfelelő bánásmód elsajátítását. [319]

Főleg Ausztriából és a katolikus Dél-Németországból ismerjük a szegényeknek (a vezeklő lelkekért) adott alamizsna máshol is közönséges formái mellett a szegény lelkeknek közvetlenül adott ételáldozatok különböző módozatait. Leggyakoribb a szélbe vagy tűzbe dobott kenyér, liszt és só.[320] Egyebek mellett ez is arra vall, hogy itt többről, másról, valami sokkal archaikusabb dologról is szó van, mint a purgatóriumbeli lelkek vezeklése. Különben is, e hiedelmek illetve hiedelemmondák szerint ezek a lelkek nem is annyira a purgatóriumból jönnek vissza, hanem az említett néphitbeli átmeneti helyekről, //„//senkiföldjéről//“//, a //„//természetfeletti//“// szokásos megjelenési helyeiről.[321] Ilyen a két falu határa, a mezsgye, a gát //–// a magyar kísértetmondáknak is ezek a helyszínei. Ezen túlmenően láng, fényjelenség (vö. magyar lidércláng) formájában, sőt állatalakban is találkozhatunk velük,[322] és megjelennek embereknek segítő, őrzőszellemszerű, valamint embereket támadó alakjaik is. Mindez már messze nem csak egy katolikus szellemlényt ír körül, hanem utal az alább említendő //„//pogány//“//, halottkultusszal, démonvilággal való kapcsolataira is. Mindenesetre, ezeknek az élőktől vezeklésük lerövidítéséhez segítséget kérő holtaknak az egyik legfontosabb csoportja a kereszteletleneké: a keresztelésük, temetésük hiányában nyugtot nem találó gyermeklelkeké. Ezek az egész Európában közös hiedelmek a mi római katolikus falvainkban is otthonosak voltak a közelmúltig.

A kereszteletlen gyermek nyugodni nem tudó lelke egyedül bolyong a sötétségben, se mennybe, se pokolba nem mehet, //„//ki van rekesztve//“//.[323] Egy másik, kevesebb adat által képviselt mondatípus szerint csapatosan járnak a levegőben sírva-ríva, mert sem az ég, sem a föld nem fogadja ber őket. A gyermeklélek sír elmaradt keresztelőjéért a temetőben, a temetés helyén, a mezsgyén, a háznál, az ablak alatt, anyjánál stb. //–// a temetés után hét évvel, hétévenként. A síron égő láng alakjában is megjelenik. Ismertek utólagos //„//megkeresztelésének//“// hiedelmei, mondái, illetve tényleges gyakorlata is: ha sírást hall az anya (vagy más), egy (egyházilag is előírt) kvázi-keresztelői rítussal megkereszteli: nevet ad neki (pénzt dob, ruhát dob, inget, kendőt ad, azt locsolja szenteltvízzel, bal kézzel kereszteli stb.). Gyakori hiedelem az is, hogy a csecsemő keresztelőruháért sír, amit az ablakon dobnak ki, vagy tűzbe, vízbe vetnek számára, esetleg a temetőben egy fejfához ássák le a //„//megszentelt//“// ruhát. Az is előfordul, hogy helyette egy másik gyereket kétszer keresztelnek meg. E jóvátételek következtében //„//kiszabadul a setétségből//“//, mennybe megy, imádkozik azért, aki megkeresztelte stb.

Hogy néhány kevésbé közismert hiedelmet konkrétabban is megemlítsek: látók, tudósok is közvetítik a kereszteletlenek igényeit. Ilyen képességet például a dormándi halottlátó asszonynak is tulajdonítottak. Egy galgamácsai adatunk szerint szólt a családnak, hogy kereszteletlenül meghalt gyermekük minden éjjel sír a temetőben, és kéri anyját, hogy keresztelje meg. Miután ez megtörtént, jelentette, hogy a mennybe jutott a kisgyerek.[324] Vagy: Petrási József tudós ember jelentette, hogy kereszteletlenek járnak a levegőben, a föld nem fogadja be őket és sírnak.[325] Egyetlen adatom van a kereszteletlen gyerekről való túlvilági gondoskodásra, amit ritkasága okán szó szerint közlök:

Zsolcán bementem a Sajóba a lovat lemosatni éjszaka, ott mosott a Sajó közepin éjszaka az aszszony. Kereszteletlen gyerekre mosatnak szent asszonnyal, ha kereszteletlenül hal meg a gyerek, ilyen szent asszonyt választanak ki a másvilágon a többi szentek, hogy mosson erre a gyerekre itt a földön. Ott a Sajó közepin sulykolt az asszony, ahol a legmélyebb. … felvállalja, hogy ő mos rájuk, és a túlvilágról mindig őt küldik mosni. Ő tudja, hogy mennie kell, erre őt kiválasztották. Jóviseletű asszony, nem káromkodik. (Tibolddaróc, Borsod megye)[326]

A purgatórium-tanokba úgy integrálta az egyház a státus nélküli halottak népi, //„//pogány//“// hiedelmeit, hogy a jó és rossz halottak megkülönböztetése tovább differenciálódott: a kísértetjelenések, álmok világának jó halottai a menny követei, az isteni hatalom reprezentálói, a túlvilágra nem jutott rossz halott viszont az ördögé.

19. századi tiroli adatok szerint például a gyerekhalottból angyal, a család közbenjárója lesz a mennyben, ezzel szemben a kereszteletlenül meghalt csecsemő //„//ördöggyerek//“//. Ahogy említettem, a keresztelő szabadítaná meg az újszülöttet az eleve adott ördögi megszállottságtól. Ennek híján a kereszteletlenül meghalt gyermek lelke mintegy az ördögé; nem csoda, ha démonként maga az ördög lesz belőle. Ez a polarizáció a halottak archaikus ambivalenciáját váltotta fel //–// és ezzel kapcsolatban egy kis kitérőt kell tennünk, és beszélnünk kell a keresztény kereszteletlenek bizonyos //„//pogány//“//, démonikus előzményeiről, illetve jelenkori démonikus kapcsolatairól.

A visszajáró halottak nem keresztény változatai //–// amennyire emlékeiket Európa legkorábbi, görög-római, kelta, germán emlékeiből ismerjük //–// alapvetően ambivalensek voltak az élők iránt, voltak pozitív és negatív megnyilatkozásaik, de támogatásukat meg lehetett nyerni az őskultusz, halottkultusz, halotti áldozatok különböző formái révén. Emellett //„//jó//“// és //„//rossz//“// halottként is differenciálódtak: családjukat, leszármazottaikat, falujukat védték mint őrzőszellemek, vagy rátámadtak közösségükre mint rossz démonok: rossz időt, betegséget, halált hoztak az emberekre. A jó halottak egyes csoportjai Európa ókorában a közösség agrártermékenységét biztosították, áldozatok fejében. Nemzetségi őrzőszellem-vonásaik Európa néhány pontján a 20. században is kimutatható még: alább szólunk például ilyen vonatkozásban a délkelet-európai zivatar-lelkekről, akik a szomszédos közösségek őrzőszellemeivel vívnak //„//lélekcsatákat//“// a viharfelhőkben.[327]

A kereszteletlen lelkekből lett démonok egész Közép- és Délkelet-Európában //–// minálunk is //–// az első csoportba, a //„//rossz halottak//“// közé tartoznak, de sokat őriznek egy archaikusabb szintről az ambivalens, áldozatokkal megnyerhető, termékenységbiztosító halottak vonásaiból. A //„//rosszindulatú//“// kereszteletlenek egy, a térség több pontján (a magyar néphitben kevéssé) ismert típusa a saját háza, családja körül károkozó céllal keringő, bolyongó kereszteletlen lélek. Ilyen, családjára támadó lény például a románok moroi démona. Ez más tekintetben //„//szabályos//“// kereszteletlen: 7 évvel halála után kijön sírjából, keresztelőért sír. Ha ezt akkor nem végzik el, állatalakban pusztító, rossz démonná lesz: bénává, nyomorékká, beteggé teszi családját és a háztartás állatait.[328] Családjához jár vissza károkat tenni, anyját kínozni a görögök kereszteletlen démona, a telonio (t. sz. telonia) is, de ennek //„//jó//“// változatai is vannak: egyéni őrzőszellem is lehet. Mint halottkísérő szellem a kereszteletlen halottak lelkéért harcol az angyalokkal, és elragadja őket az ördögi oldalra.[329] A tisztátalanokra, rosszakra vonatkozó román hiedelmek vonatkozhatnak kereszteletlenekből lett démonokra, de ez tágabb fogalom is annál, mindenféle //„//rossz halott//“// gyüjtőfogalma, és részben a keresztény ördög (néphitbeli) alakjával is fedik egymást. Mindenesetre, román hiedelmek szerint, a tisztátalan lelkek fogva tartják az esőt, jégverést is hozhatnak, //„//elragadnak//“// élőket is. A görög stringlos (t. sz. strigla) kereszteletlen gyerek lelkéből lett gonosz, durva hangú, madár alakú démon, amely éjjel ijesztget és az állatokat öli,[330] vagy kócos fekete gyerekek csapata, akik főleg a kereszteletlen újszülötteket bántják.[331] A román strigoinak is vannak kereszteletlen démon vonásai, amennyiben a strigoiok lehetnek nyugtalan, helyüket nem találó lelkek, //„//akiknek se a levegőben, sem a földön nincs maradásuk, mert az Úristen nem akar tudni róluk//“//.[332] A horvátok orko démona is kereszteletlen gyerekből lett éjszakai, embereknek ártó démonná.[333]

Mindezeket, és több más, itt nem említett kereszteletlen démont csak a rosszindulat és a kereszteletlenekből való származtatás köti össze. Van egy koherensebb közép- és délkelet-európai démoncsoport is (amelynek Európa távolabbi tájain is vannak itt most nem említett rokonai): a csapatosan megjelenő zivatardémonok, akik vihart, jégesőt, szárazságot hozó, //„//felhővezető//“// lélekként, zivatarban, szélviharban, felhőben, forgószél alakban stb. jelennek meg. Ilyen felhővezető lelkek például a csoportosan megjelenő délszláv ’kereszteletlen’-nek is nevezett démonok (nekrestenci, nevidinæiæi), akik karácsony és vízkereszt közt jönnek csapatostul, kisgyermek, gyerekfejű madár, vagy síró madár alakjában,[334] és egyes alakváltozataik szélvihart, jégesőt hoznak. Rokon lények a bolgár macarno, macirno,[335] a szlovén, macedón, szerb, bolgár nav, navi, navije, navje, mavje. Zivatardémon vonásaik mellett mindeme lények tipikus kereszteletlen démonok is: kereszteletlen gyerekek lelkéből lesznek, és mint ilyenek rabolják //–// //„//elváltják//“// //–// a keresztségben még nem részesült újszülötteket; másrészt szülő nőket, gyermekágyasokat bántalmaznak, egyúttal //–// legalábbis a nav, navi démoncsoport tagjai //–// a felnőtt halottak lelkének is túlvilágra kísérői. A bolgár nav démon szülésben meghalt asszonyból lett démon, aki az apró termetű, kereszteletlen gyerekekből lett navi (t. sz.) csapatát vezeti, amelyek kis csipogó, anyjukat kereső madárként is megjelennek.[336] E lények gyermekágyas démon szerepe szinte logikus fejleménye újszülötteket rabló kereszteletlen démon mivoltuknak (máshonnan is tudunk hasonló fejlődésről), psychopompos szerepük viszont a //„//kereszteletlen//“//-ségük előtti, vagyis kereszténység előtti archaikus //–// ez esetben közös ószláv //–// halotti vonásaik maradványa. E démonikus lélekcsapatok leggyakoribb megjelenési idejét, a karácsonyi tizenkettedet (ami egyben a legsötétebb éjszakák halotti ideje és másfajta démonoknak is kedvelt időszaka az emberi világ meglátogatására) a görögöknél, szerbeknél, horvátoknál kereszteletlen napoknak, kereszteletlen hétnek nevezik.[337] Ennek az elnevezésnek más kapcsolatai is vannak e démonvilággal. Alább még majd röviden megemlítjük a kereszteletlenek werwolf-kapcsolatait. Itt erről csak annnyit, hogy van egy werwolf-vonásokkal rendelkező démoncsoport, a Balkán-szerte ismert karakondzuli/kallikancaroi; e lények egyik jellemzője az, hogy a kereszteletlen napokon, kereszteletlen héten született emberekből lesznek, haláluk után.[338] A kereszteletlen hét, mint a státus nélküli halottak (kereszteletlenek) emberek közti megjelenlésének, térfoglalásának hete, már eleve //„//státusnélküliséggel//“// ruházza fel az ekkor születetteket: ilyenkor ember nem születhet, csak //–// már születésbeli adottságainál fogva is //–// státus nélküli egyén, akiből törtvényszerűen válik //„//kereszteletlen démon//“//.

Nyugat felé (Ausztria, Svájc, Szlovénia, Dél-Németország) tekintve sok rokon vonása van az ugyanebben az időszakban az emberek közt megjelenő Wilde Jagd, Wütendes Heer szélviharban, zivatarban száguldó halotti csapatainak, amelyet esetleg a volt germán viharisten, Odin vezet.[339] A rossz halottak sokféle változata: ördög által űzött lélek, bukott angyalok, gonosz lelkek között gyakran találkozunk kimondottan kereszteletlen gyermekek //–// például holló alakban vonuló //–// lélekcsapataival is. Ezek élén gyakorta női démonok vonulnak, vagy a germán mitológia olyan istennőszerű alakjai, mint Perchta, Holda, Holle, vagy a tündérszerű svájci Frau Zelti/Saelde.[340] A gyereklelkek keresztelőért sírnak; az anyák felismerik közöttük saját halott gyermekeiket és végrehajtják (az idevonatkozó mondák szerint) a kvázi-keresztelőt.[341] Ezek a démonikus csapatok is ragadnak el élőket //–// köztük kereszteletlen gyermekeket (illetve lelküket) //–// maguk közé. Emellett betegséget, halált hoznak az emberre; különösen a szülő nőkre és a kereszteletlen újszülöttekre veszélyesek. Magukhoz ragadják a kereszteletlen csecsemő lelkét; az hozzájuk hasonló kereszteletlen démonná válik.[342] Például a Frau Holle //„//elragadottjaira//“// vonatkozó adatok szerint a jókból Glückskinder, a rosszakból Wechselbalg (a magyar váltott gyerek megfelelője) lesz. Mindemellett e démonok ambivalens jellege, vagyis a károkozás mellett termékenységhozó aspektusuk minden esetben sokkal világosabb, mint előbb említett balkáni rokonaiknál.

Végül említsük meg nem túl nagy számú magyar hiedelmünket, amelyek egy részében közvetlen párhuzamokat is ki lehet mutatni a fentiekkel.[343] Hevesből, Borsodból síró gyermekcsapatokról tudunk, Ormánságban, Szeged környékén (ritkábban más helyeken is) karácsonyi, vagy karácsony és vízkereszt közt megjelenő //„//rosszak//“//-ról, akik sokszor kereszteletlen lelkekből lesznek, és mint ilyenek a kereszteletlen gyerekeket //„//elváltják//“//.[344] Ezeknek zivatardémon jellemvonásaik nemigen vannak, kivéve a kalotaszegi és moldvai adatokat: Itt a tisztátalanok, kereszteletlenek illetve rosszak egyebek mellett a levegőben, felhőben járnak, és mint Jankó írja, a //„//nehéz időket csinálják//“//,[345] a moldvai tisztátalanok rossz időt, jégverést hoznak a falu határára.[346]

A kereszteletlenül meghaltak //„//démonná válási//“// folyamatai sok más változatban is lezajlottak //–// nincs terem ezek mindegyikét taglalni. Csak megemlítem a kereszteletlenek lidércfénnyé, és/vagy kincsőrző szellemmé válásának[347] Európa-szerte //–// nálunk is //–// ismert tendenciáját. Egy másfajta //–// de szintén tipikus, többfelé egymástól függetlenül lezajlott //–// integrálódási folyamatot jeleznek a kereszteletlen démonok werwolf-kapcsolatai. A démonikus werwolf //–// különösen Délkelet-Európa jellegzetes farkaskísértet alakja //–// kétféleképpen //„//keletkezik//“//: vagy olyan emberből, aki életében werwolf volt, vagyis farkassá (kutyává, vadkanná stb.) tudott változni; vagy pedig kereszteletlenül meghalt gyermekből. Ez utóbbira különösen a Balkánról vannak példáink. Itt a werwolf mint törvényen kívüli/státus nélküli átmeneti lény (aki, erősen leegyszerűsítve, azért nem tagja az élők társadalmának, mert félig állat, félig ember) törvényszerűen lesz státusnélküli halottá. A werwolfhiedelmek-nek van még egy tényezője, ami ezt a feltételezett integrálódást segítette. A státusnélküli werwolf jellegeztesen bizonyos átmeneti időkben //–// az emberi idő //„//szüneteiben//“// //–// aktivizálódik; ugyanazokban a halotti időkszakokban, amikor a periodikus visszajárók illetve a //„//kereszteletlen démonok//“// //–// ez bizonyára elősegítette a hiedelmek összefonódását. A Balkánon az égitestfaló //–// a nap- és holdfogyatkozást okozó //–// werwolf is azonosul a kereszteletlenekkel: itt az emberfarkas démonikus változata, és/vagy a kereszteletlen gyerekek //„//eszik//“// a holdat vagy napot (amely kapcsolatra már Róheim is //–// magyar vonatkozásban is //–// rámutatott).[348]

Menjünk kicsit vissza a kereszteletlen démonok előzményeire, korai //„//pogány változataira//“//. A kereszteletlenek mint rossz időt hozó, föld felett, levegőben, viharfelhőben csapatosan száguldózó zivatardémonok, a //„//rossz halottak//“// nagyon egyetemes elképzelései. Egyfajta archaikus földi, pontosabban föld és ég közötti túlvilágelképzelésről is szó van itt. Az, hogy a halottak egy föld feletti, föld közeli régióban, a szélben, viharban, felhőben, vonulnak, száguldanak, repülnek, Moszyñski szerint minden indoeurópai nép régi mitológiájának sajátja lehetett. Valóban, Európa ókorából germán, szláv, görög adatok egyaránt vallanak erre.[349] A késő antik, kora keresztény szinkretisztikus démonvilág is ezt a teret népesítette be;[350] az egyházatyák (sőt, már az Újszövetség) utalásai bőségesek fejünk felett röpködő démonseregekre.[351] Ehhez vegyük hozzá még azt az elképzelést, hogy a zivatart, rossz időt démonok okozzák //–// ez is általános nézet volt, az ókor filozófusaitól az egyházatyákon át a késő középkori egyházi demonológiáig.[352] A zivatardémonoktól (amelyek természetesen időközben a keresztény Sátánnal azonosultak) óvó rítusoknak gazdag antik és keresztény fegyvertára ismert; a középkori egyház benedikciót mondó, exorcizáló papjainak egyik legfontosabb feladata volt a zivatart, jégverést hozó démonok, ördögök átkokkal, áldásokkal és szentségekkel, körmenetekkel vagy az oltáriszentséggel való távoltartása, elűzése.[353]

De miért kaptak zivatardémon-szerepet a kereszteletlenek? A csapatosan viharban vonuló, vagy száguldó kereszteletlen démonok mintegy természetes helyükön vannak a viharfelhőkben: mind az //„//eredeti//“//, mind a keresztény ördöggé vált időjárásdémonoknak ez volt az állandó tartózkodási helyük, hiszen itt, a felhőben, esőben, szélben //„//nyilvánult meg//“// az időjárás. Másrészről ez éppen az hely, ahol a kereszteletlenek és más státusnélküliek //„//átmenetileg//“// tartózkodtak. Itt bolyongtak vagy vonultak, száguldoztak csapatosan a minden európai nép pogány múltjából ismert időszakos visszajárók, velük az előbb említett balkáni kereszteletlen démonok és germán rokonaik is.[354] Így hát nem látszik véletlennek a kereszteletlen démonok sokféle vihardémon-megnyilvánulása, sőt, még pontosabb talán úgy fogalmazni, hogy a visszajáró halottak időjárásdémon-szerepe eredeti, elsődleges tulajdonságuk lehet, amit még egy ilyen kései keresztény //„//leágazás//“// mint a kereszteletlenek //–// is adaptált többé-kevésbé. A középkor folyamán e kereszteletlen lelkekké lett vihardémonok egy része //–// bizonyára másodlagosan //–// az emberiségre csakis a rossz idő csapásait hozó //„//rossz//“// halottá lett, de mint említettem, ez a közösséget óvó őrzőszellem-szerep is régóta sajátja a zivatardémon-halottaknak. Már az ógörög adatokból is ismert (például Hésziodoszból), és az újkorig leginkább a Balkánon és keleti szláv népeknél maradt fenn. A 20. századi hiedelmekben gyakorta jelennek meg e vihardémonok a saját közösség felhővezető lelkeiként: termékenységet hoznak falujuk, nemzetségük számára, miközben harcban állnak a szomszéd falu, nemzetség jégesővel pusztító felhővezetőivel. Mindez a két szomszéd közösség őrzőszellemei közti csaták (hiedelemmondáiban) nyilvánul meg.[355]

A visszatérő halottak, vihardémonok, kereszteletlenek csapatai //–// mint említettük fentebb //–// élőket is magukkal ragadtak, akik (//„//lélekben//“//) hozzájuk csatlakozva ideiglenes vagy végleges halált haltak. Az //„//ideiglenes halál//“// voltaképpen a (túlvilági tudásba való) beavatás egy fajtája, így van ez akkor is, amikor kereszteletlen lelkek elragadásáról van szó. A kereszténység előtti hiedelem-változatok szerint bizonyos, vihart szabályozni tudó varázslók avatódnak be a felhővezető lelkek által; a keresztény változatok pedig kereszteletlen gyermekek elragadására vonatkoznak. Ezek szerint a kereszteletlen halottak magukkal ragadják a hozzájuk hasonlóan státus nélküli élőket, akik a keresztség keresztény értelmezése szerint is kvázi-halottak. Így lesznek a karácsony és vízkereszt közt születettekből látók, tudósok, varázslók, vagy a negatív oldalon: rosszindulatú démonok, mint a fent említett karakondzuli, vagy pedig a státus nélküli halottak sajátos változatai: váltott gyerekek.

Tehát a váltott gyerek hiedelemkomplexuma nagyjában-egészében ide tartozik. Leginkább és eredendően ezek a csapatosan visszajáró, évfordulós halottak, a velük össszefonódott //„//kereszteletlenek//“//, illetve a kereszteletlenekből lett //„//rossz démonok//“// váltják el a meg nem keresztelt gyerekeket, őtőlük óvják különböző rendszabályok keresztelő előtt az újszülöttet. Másrészt: a kereszteletlenek ördögivé válásának tendenciája következtében az ördög váltja el a kereszteletlen újszülöttet, illetve az ördögé lesz a váltott gyerek. Hasonló okokból a kereszteletlen lelkek által elragadott/beavatott varázslók is az ördög cimboráivá, szövetségeseivé lesznek a középkori (részben egyházi eredetű) ördögszövetség-mondák garabonciáshoz, vagy ºolomonarhoz, fahrende Schülerhez fűződő változataiban. [356]

Ami ezeket a varázslókat illeti, ők a többi európai nép hiedelmeiből //–// sőt olykor még rituális gyakorlatából is //–// ismert kvázi-samanisztikus varázslók szél- illetve zivatardémonokkal (olykor viharistenekkel) kapcsolatot tartó típusai. A felhővezető lelkek, vihardémonok e kontextusban a varázslók őrzőszellemei, segítőszellemei. A varázslókat ők avatják be, ők ragadják el zivatarral, mennydörgéssel kísért //„//lélekcsatáikra//“// a viharfelhőkbe, mediátori tevékenységük tehát éppen az előbb érintett viharfelhő-túlvilágon zajlik. E varázslók legfontosabb típusai a balkáni zmej/zmaj, továbbá a zduhaèegyik (szélvarázsló) típusa, a keleti szláv chmurnik, p³anetnyk, ob³ocznik; a magyar táltosnak is van idetartozó típusa, csakúgy, mint a mondák mögül kikövetkeztethető garanbonciás-alaknak.[357] E varázslók kvázisamanisztikus lékekcsatáiról szóló hiedelemmondai tudósításokban az ambivalens halottak pozitív és negatív aspektusa a szembenálló szomszéd varázslók csatáiban jelenik meg: itt a saját varázsló patrónusai a közösség jó halottai/zivatardémonai, a támadó szomszédok/idegenek pedig vagy maguk az ellenséges halottak, vagy az általuk patronált szomszéd varázsló. Az idegen, //„//rossz//“//, a falu határát jéggel elverő halottak sorában megjelennek a balkáni népek kereszteletlen démonai is.

Az //„//időcsinálás//“// gondolata már a görögöktől ismert, sőt, a zivatardémonokkal kapcsolatot tartó varázslók első európai adatai valószínűleg szintén a görögöktől származnak: ők voltak nephodióktai (’felhővezető’)[358] nevű varázslók, akikkel még 5//–//7. századi keresztény szerzők (sőt törvények, rendeletek) is foglalkoztak: vajon valóban tudnak-e démonaik segítségével villámot, esőt okozni.[359] A középkor idővarázslókkal foglalkozó szerzői[360] közül említsük meg még Agobard lyoni püspököt, aki 820-ban kikelt azok ellen, akik azt hiszik, hogy vannak emberek, akik vihart, jégverést, tudnak okozni, és ennek kapcsán ír a tempestarii nevű varázslókról, akik felhőhajón [!] viszik el a szomszéd közösségtől lopott gabonát.[361] Más középkori egyházi források is említik e varázslókat tempestariiként, tempestatum ductorként (‘időjárásszabályozó’), és (már) kapcsolatba hozzák őket //–// nem véletlenül //–// a kereszteletlen lelkekkel is.[362]

A középkor folyamán természetesen a keresztény Sátán vette át a //„//népi//“// démonok szerepét. 400-tól vannak már adatok az ördög segítségével végzett idővarázslásra, ami azután végigkíséri a középkort.[363] A késő középkorra teret nyert az a nézet, hogy az ördöggel kötött szövetség révén hatalmat lehet nyerni az időjárás felett:[364] ezzel nyilvánvalóan összefügg a zivatardémonok //„//keresztényiesülésének//“//: //„//ördöggé válásának//“// folyamata is, és e folyamat a boszorkányra (akinek alakjával most nem foglalkozunk) és a fent említett kvázi-samanisztikus varázslókra, illetve az ő megítélésükre egyaránt hatással lehetett. A széllelkekkel, zivatardémonokkal mediátori kapcsolatot tartó varázslók igen könnyen ördögi reputációt nyerhettek. E folyamat eredménye a már említett ördögi varázslók, a garabonciás, solomonár mondakincsének kialakulása a kora újkorban.

Az egyházi nézetek éppúgy az ördögi oldalra sorolják a varázslókat, mint a velük kapcsolatot tartó viharlelkeket illetve kereszteletleneket //–// a viharűző benedikciókat mondó papok a viharhozó ördög cimboráiként veszik fel velük a harcot; pedig hát ezek a varázslók eredendően a jó, esőt hozó halottak szövetségesei voltak. A kereszteletlen lelkeknek és a varázslóknak ez a fajta kapcsolata az alapja azoknak az elterjedt hiedelmeknek, hogy a varázslók a kereszteletlen gyerekekből lesznek, illetve némely garabonciás-hiedelem szerint az ördögszövetséget kötő varázslók ezeknek a gonosz viharlelkeknek adták el magukat. Például egy kalotaszegi adat szerint a kereszteletlenekből lett //„//rosszak//“// őrzik a kincset, amihez az jut, aki //„//eladta magát a rosszaknak.//“// Az archaikus pogány vonásokat magukba integrált kereszteletlen lelkek újra //–// vagy még mindig //–// //„//népi//“// démonok is tehát igen sokszor.

Ami az integrálódási folyamatok itt említett fő vonalát, a zivatardémonok kereszteletlen lelkekké //„//válását//“//, illetve a kereszteletlenek keresztény alakjának //„//pogány//“// démonokkal való azonosulását illeti, úgy látszik, hogy a kereszteletlenekre vonatkozó egyházi nézetek egész Európában még eleven népi hiedelemrendszereket találtak //–// olyan kereszténység előtti mitológiákat, amelyekbe bizonyos ismerős pontokon könnyen integrálódhattak. Miért voltak már ismerősek ezek a pontok?

Valószínűleg azért, mert az egyházi dogmák vagy vélekedések már megszületésük pillanatában is ehhez az //„//előd//“//-rendszerhez igazodtak, változó alakulásuk folyamatában onnan töltekeztek fel új meg új mozzanatokkal. Egyszóval, a hatás, alkalmazkodás, az integráció kölcsönös volt. Az európai kereszténység nagy mértékben egy indoeurópai, illetve a különböző európai népek kulturájának jegyeit viselő kereszténység volt. A kereszténység előtti magyar kultúra viszont bizonyos mértékig idegen lehetett az itt talált népek kultúrájától, idegenek voltak a népi kultúrák kereszténységbe integrálódott vonásai is. A //„//kereszteletlenek//“// hiedelmei jellegezetesen a keresztény hagyományok révén, azok közvetítésével lettek a magyar néphit részeivé, amelyek mögül nálunk hiányzott a profán/népi/pogány háttér, az ismerős pontok, tehát a sokszoros oda-visszahatás lehetősége. A népi kultúra, a magyar néphit részévé ez esetben a szláv, germán és egyéb indoeurópai hagyományokhoz képest soványnak tetsző, tisztábban keresztény nézetek lettek. A magyar néphitnek ez a területe //–// talán ez okból //–// szomszédaink gazdag démonvilágához képest kissé szegényesnek tetszik.



[309] A tanulmány a 2000-ben megjelent //„//Népi vallásosság a Kárpát-medencében. III.//“// c. tanulmánykötet cikkének (Pócs 2000) alig módosított változata. Megírása óta egy ponton haladtam tovább: a kereszteletlenek werwolf-kapcsolatait részletesen elemeztem új, most megjelenő munkámban (Pócs 2002).

[310] Lásd erről magyar vonatkozásban például Deáky 1996, 92//–//97.

[311] Vizsgálatomat a MTA Néprajzi Kutatóintézetének tulajdonában lévő Magyar Néphit Archívum adatainak alapján végeztem. Itt //–// és a továbbiakban, amikor összefoglalóan beszélek a magyar néphit bizonyos általános jelenségeiről //–// terjedelmi okok miatt nem hivatkozom az összes adat származási helyére és bibliográfiájára, csak az Archívum megfelelő témájára, amely alá az adatok be vannak sorolva. Jelenleg a //„//Halva születettek keresztelője//“//, illetve a //„//Kereszteletlen gyerek//“// témák adatairól van szó.

[312] Pentikäinen 1968.

[313] Dölger 1909.

[314] Lecouteux 1987a, 20. A státus nélküli halottakból lett kísértetekről, visszajárókról összefoglalóan lásd még: Pentikäinen 1968; Schmitt 1994; Müller//–//Röhrich 1967. A magyar hiedelemmonda-típusok: Körner 1970.

[315] A halott gyermekekről, magzatokról, elvetélt gyerekekrol és az anyák túlvilági sorsáról lásd: Pentikäinen 1968; Gémes 1973/74.

[316] Lásd: Le Goff 1981.

[317] Schmitt 1994.; Lecouteux 1987a.

[318] Lásd összefogalóan pl. Mengis 1927 (német); Horváthová//–//Urbancová 1972, 236 (szlovák); Burgstaller 1970 (osztrák); Sailer 1956 (osztrák, ill. egyetemes egyháztörténeti összefoglalás); Körner 1970 (magyar).

[319] Sailer 1956, 235//–//238.

[320] Uo.

[321] Lásd a néphit térszemléletéről e kötet //„//Tér és idő a néphitben//“// c. tanulmányát.

[322] Béka, macska, disznó, kutya stb. //–// tehát a hiedelemmondák szokásos //„//kísértő//“// állatai: Müller//–//Röhrich 1967, 366; Sailer 1956 több helyén. Sailer sok adatot közöl a fent említett helyszínekre is.

[323] Az összefoglaló áttekintés a Néphit Archívum //„//Kereszteletlen//“// címszava alá sorolt mintegy 150 adata alapján készült, amelyek az egész magyar nyelvterületet felölelik. Összefoglalóan a kereszteletlen gyerekek hiedelmeiről lásd: Wlislockiné 1893, 116; Körner 1970.

[324] Magyar Néphit Topográfia 13. kérdőívére kapott válaszból.

[325] Madar Ilona gyűjtése, Galgamácsa, 1969.

[326] Pócs Éva gyűjtése, 1962.

[327] Lásd mindezekről részletesebben: Pócs 1997a, 33//–//36 és bibliográfiáját. A legfontosabb szakirodalomból néhány: Rohde 1925, 246//–//249; Lecouteux 1987a, 233//–//248; Pentikäinen 1968.

[328] Candrea 1944, IV. 115; Wlislocki 1896, 60//–//62; Moldován 1897, 173//–//175.

[329] Vlachos 1971, 235//–//236; Zeèeviæ1985, 125; Liungmann 1938, II. 614.

[330] Blum//–//Blum 1970, 96//–//97; Waschnitius 1912, 22.

[331] Vlachos 1971, 241.

[332] Pamfile 1916, 161.

[333] Schneeweiss 1961, 11.

[334] Zeèeviæ1981, 123//–//125, 165//–//166; Schneeweiss 1961, 5//–//6; Bo¹koviæ//–//Stulli 1953, 338; Georgieva 1985, 102//–//103.

[335] Strausz 1897, 173//–//174.

[336] Filipoviæ1969; Marinov 1914, 218//–//219; Vakarelski 1969, 236; Schneeweiss 1961; Zeèeviæ1981, 125; Liungmann 1937//–//1938, 618//–//619.

[337] Zeèeviæ1981, 163//–//165.

[338] Részletesebben, példákkal kifejtve //–// és az irodalommal //–// lásd Pócs 1986a, 195//–//198.

[339] Délnémet, osztrák, szlovén: Waschnitius 1913; Meisen 1935; Kuret 1975.

[340] Liungmann 1937//–//1938, II. 618//–//648.

[341] Rumpf 1973, 119//–//129.

[342] A werwolf//–//kereszteletlen kapcsolatok bonyolult problematikájába itt most nincs terem belemenni. A werwolf magyar//–//balkáni kapcsolatairól kicsit bővebben írtam 1986-os tanulmányomban: Pócs 1986a, 195//–//198.

[343] 35 Wlislockiné 1893, 116, 210; még további adatok: Pócs 1986a, 203//–//204; Néphit Archívum //„//Rosszak, tisztátalanok//“// csoport 15 adata.

[344] Jankó 1891, 277.

[345] Seres 1994.

[346] Jankó 1891; Néphit Archívum: //„//Kincsőrző szellem//“// és //„//Lidércfény//“// csoportok.

[347] Róheim 1925, 130//–//131.

[348] Rohde 1925, I. 248//–//249; Moszyñski 1929, 651//–//653.

[349] Hart 1988, 89//–//135.

[350] / /

[351] Franz 1909, II. 24//–//26.

[352] Franz 1909, I. 17//–//25.

[353] Uo. 38//–//39, 105//–//111.

[354] Franz 1909, II. 19.

[355] E csatákról lásd alább, a varázslókkal kapcsolatban megadott irodalomban.

[356] Lásd az ördögszövetséges varázslók mondai figuráiról: Kretzenbacher 1968a; Pócs 1988b.

[357] E varázslók részletes bemutatását és legfontosabb irodalmát lásd Pócs 1997a, 7. fejezet.

[358] Franz 1909, II. 28.

[359] Uo.; Soldan//–//Heppe 1911, I. 85.

[360] Flint 1991, 109//–//113; Franz 1909, II. 28//–//29.

[361] Soldan//–//Heppe 1911, 185.

[362] Franz 1909, II. 30//–//31.

[363] Soldan//–//Heppe 1911, I. 130; Franz 1909, II. 35//–//36.

[364] Uo. 33.57 Kretzenbacher 1968a.