Ugrás a tartalomhoz

Magyar művészeti kislexikon

Körber Ágnes (2006)

Enciklopédia Kiadó

L

L

L

LAJTA Béla

építész

Született: Budapest, 1873. január 23.

Meghalt: Bécs, 1920. október 12.

Mestere: Hauszmann Alajos

1896-ban szerzett építészi oklevelet a budapesti Műegyetemen. Ezután rövid ideig egykori tanára, Hauszmann Alajos | [lásd] irodájában dolgozott. 1896-1901 között beutazta Itália, Németország, Anglia, Franciaország, Spanyolország és Marokkó városait. A történeti építészet emlékeinek tanulmányozása mellett a kortársi építészet jelentős, újító szellemű alkotóival is kapcsolatba került. 1897-ben Berlinben Adolf Messel, két évvel később Londonban Richard Norman Shaw irodájának munkájában vett részt. Itt megismerkedett az angol lakóházépítészet egy másik jelentős mesterével, M. H. Baillie Scottal is. 1901-től a hazai építészettörténet emlékeinek tanulmányozása mellett ő volt az első építész, aki jelentősebb népművészeti gyűjtőmunkát végzett, s eredményeit alkotásaiban is felhasználta. 1908 utáni művein felismerhető az osztrák Josef Hoffmann és a német Peter Behrens építészetének hatása, akikkel valószínűleg személyes kapcsolatban is állt. Megbízói többségükben a főváros zsidó vallású polgársága, ill. a zsidó jótékonysági szervezetek közül kerültek ki, de kapott jelentős megbízatásokat a városvezetéstől is. Irodájában számos, később jelentős karriert befutó építész is dolgozott, mint pl. Málnai Béla és Kozma Lajos. | [lásd] Kortársaira gyakorolt közvetlen hatása ugyan szerény volt, a következő generáció, az 1920-as évek végétől a kibontakozó hazai építészeti modernizmus képviselői azonban őt tekintették törekvéseik legfontosabb előfutárának. Lajta a historizáló formákat szabadon kezelő terveivel már londoni tartózkodása idején is sikerrel vett részt fővárosi tervpályázatokon (Lipótvárosi zsinagóga harmadik díjas pályaterve, 1899). Hazatérte után is a korszerű nemzeti építészet megteremtésére irányuló lechneri törekvések hívéül szegődött. 1905 előtt készült műveinek többségén felfedezhető Lechner Ödön | [lásd] hatása a mozgalmas tömegkompozíciókban, a népművészeti eredetű ornamentika és az erőteljes polikrómia alkalmazásában (Schmidl Sándor sírboltja, 1902-03, Budapest, Rákoskeresztúri zsidó temető; Tűzoltószertár, 1902-03, Zenta). Ebből az időszakból több Lechner Ödönnel közösen jegyzett épülete és terve is ismert (Postapalota pályaterve, 1902, Pozsony; Klein-kastély, 1902-03, Szirma). 1905 után eltávolodott a lechneri formanyelvtől. A Malonyay Dezső számára épített villa (1905-06, Budapest, Izsó utca) az angol lakóházak szabad belső térelrendezését egyesíti a magyar népi építészetből származó formaelemekkel. Első középületeire, a Wechselmann-féle Vakok Intézetére (1905-08, Budapest, Mexikói út) és a Pesti Chevra Kadisa Szeretetházára (1906-07, Budapest, Amerikai út) az észak-európai építészet által inspirált középkorias formák, mozgalmas tömegalakítás és egyszerű nyerstégla, ill. terméskő homlokzatok jellemzőek, amelyekhez bizonyos kiemelt pontokon gazdag, részben népművészeti inspirációjú, részben vallási szimbólumokat stilizáló ornamentika társul. Ezek az épületek a Fiatalok csoportjának építészeti törekvéseit előlegezik meg. 1908-ban tervezett épületei, a Parisiana mulató (Budapest, Paulay Ede utca) és a Rákoskeresztúri zsidó temető ravatalozója már utolsó korszakának alkotásai felé mutatnak. A szecesszió formai esetlegességeit meghaladni kívánó, korszerűségre és egyúttal maradandóságra törekvő kiforrott építészetének legfőbb jellemzői az alapvető geometriai formákra redukált tömegalakítás, a formai egyszerűség és a kifinomult anyaghasználat révén elért monumentalitás, ill. a homlokzatok tagolásában a belső funkcionális rendszerének világos érvényre juttatása. Az egyszerű, geometrizált és monumentális forma megtalálásához Lajta Béla részben a történeti építészet tanulmányozása útján jutott el, alkotásaiban absztrahált formában felfedezhetők az ókori kelet, a klasszikus antikvitás és más korszakok művészetéből származó elemek is. Sohasem mondott le az ornamentika alkalmazásáról, egyéni módon absztrahált, jórészt népművészeti eredetű díszítőmotívumai a homlokzatok szerkezeti vagy funkcionális szempontból jelentős felületeit emelik ki. Ezek a tulajdonságok legkiérleltebb formában Lajta főművében, a Fővárosi Felső Kereskedelmi Iskola (1909-10, Budapest, Vas utca) épületében jelennek meg, amely Bárczy István polgármester iskolaépítő programjának volt reprezentatív alkotása. Hasonló jelentőségű három, 1911-ben tervezett fővárosi bérházépülete (Népszínház utca; Szervita tér; Rákóczi út); a két utóbbi az üzlet és a lakás feladatkörét együttesen ellátó nagyvárosi épületek funkcionális és formai megoldására mutatott kiérlelt megoldást. 1911-14 között Lajta Szabó Ervinnel együttműködve a Fővárosi Könyvtár és Közművelődési Intézet tervein dolgozott, a méreteit és kulturális-társadalmi céljait tekintve is rendkívüli épület több változatban is létrehozott tervei a háború kitörése miatt nem valósulhattak meg. Lajta Béla alkotásai között jelentős hely illeti meg a síremlékeket, amelyeknek formálásmódja az építészeti alkotásokkal párhuzamosan változott, jutott el a szecessziósan lágy formáktól a szigorú geometrikus tömegekig, mindvégig lehetőséget adva az építésznek ornamentális művészete kibontakoztatására.

Irodalom

VÁMOS F.: Lajta Béla, Budapest, 1970
Béla Lajta - ornamento e modernitá (szerk.: BIRAGHI, M.), Milánó, 1999.

(CSÁKI TAMÁS)

LÁSZLÓ Fülöp Elek

festő

Született: Pest, 1869. június 1.

Meghalt: London, 1937. november 22.

Mestere: Székely Bertalan, Lotz Károly, Liezen-Mayer Sándor

Külföldön letelepedett életkép- és portréfestő. Képzőművészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan | [lásd] és Lotz Károly | [lásd] tanítványaként kezdte, majd a müncheni akadémián Liezen-Mayer Sándor | [lásd] osztályában folytatta. 1889-ben Pesten készített és kiállított Az első nagymosás című képét több életkép (Családi öröm; Vasárnap délelőtt) követte. Müncheni tanulmányai utolsó évében, 1892-ben festett Hofbräuhaus című festményén (Magyar Nemzeti Galéria) a bajor főváros egyik sörözőjét örökítette meg. 1897-ben Női arcképéért Állami Kis Aranyérmet kapott. Tanulmányai befejezése után Európa számos országában megfordult, majd Angliában telepedett le. Virtuóz arcképfestői képessége révén az európai főnemesség és a közéleti személyiségek kedvelt és sikeres portretistájává vált (XIII. Leó pápa; Rampolla bíboros; Roosevelt arcképe). 1914-tól a londoni Royal Art Schoolban tanított. Önarcképe (1911) az Uffizi gyűjteményében található.

Irodalom

László Fülöp kiállításának katalógusa, Nemzeti Szalon, Budapest, 1907
SHLEINITZ, L.: The Art of the Painter László, London, 1933
BALDRY, A. L.: Fülöp László, London, 1934
BALDRY, A. L.: Hogyan fest arcképet László Fülöp? (h. n.), 1936.

(PAPP JÚLIA)

LECHNER Ödön

építész

Született: Pest, 1845. augusztus 17.

Meghalt: Budapest, 1914. június 10.

Mestere: Szkalnizky Antal, Boetticher

Tanulmányait 1865-ben a Műegyetem elődjében, a József Ipartanodában kezdte, ahol mestere Szkalnizky Antal volt. 1866-69 között a magyar művészképzés akkori hagyományainak megfelelően Hauszmann Alajos | [lásd]sal és Pártos Gyulával együtt a Berlini Építészeti Akadémián képezte tovább magát. Tanárai közül Boettichert vallotta mesterének, aki az új építőanyagokról, elsősorban a vas tartószerkezetek szerepéről tartott előadásaival hatott rá. 1868-ban olaszországi tanulmányúton járt. Hazatérve Pártos Gyulával építészirodát nyitott, amelyet 1875-ig működtettek közösen. Az antik és a reneszánsz építészet szellemében tervezték a Múzeum körút 33., a Szent István körút 9. és a Bajcsy-Zsilinszky út 43. szám alatti lakóházakat. A nemzeti jellegű építészet megteremtésének első jelei a Veres Pálné utca 9. szám alatti bérház homlokzatára tervezett szobrok (Marschenke Vilmos munkái), Attila, Lehel, Árpád, Hunyadi János, Mátyás király és Zrínyi Miklós. Lechner Ödön első korszakának kiemelkedő alkotása és lezárása az azóta elpusztult Városligeti Korcsolyacsarnok. Az 1875-ben készült faszerkezetű épület barokkos, nyitott loggiás tömegkompozíciója némileg emlékeztetett a mostani Műjégpályára. Felesége halála után, 1874-től Lechner Ödön négy évet Párizsban töltött, ahol Clement Parent meghívásra építész irodájában számos kastély és palota felújítási munkájában vett részt. A kora reneszánsz díszes párkányai, a változatos tetőrendszerek, a virágornamentika már ekkor magukkal ragadták. Az 1878-as világkiállítás építményei is új tapasztalatokkal gazdagították, itt ismerkedett meg az indiai építészet elemeivel. Művészetének alapjává a francia építészet stílusteremtő ereje vált, amely Párizsba vonzotta. 1879-ben Angliában járt. Magyarországra visszatérve Lechner Ödön újjászerveződött irodája kezdetben sikertelen volt. 1882-ben a barokk szegedi Városháza felújítási pályázatának megnyerésével aztán megnyílt az út az új feladatok felé. A barokk tömb rekonstrukciója az életműben azért fontos, mert itt alkalmazta először a mázas cserepet, stílusának későbbi meghatározó elemét. A szegedi munkáért Lechner Ödön és Pártos megkapta a Ferenc József Rend Lovagkeresztjét. A siker hatására irodájuktól rendelték meg Budapesten a MÁV Nyugdíjintézet bérházát, a Drechsler-palotát az Operaházzal szemben (1883, Andrássy út 25.), a szegedi Milkó-házat (1882, Roosevelt tér 5.), a kecskeméti huszárlaktanyát (1885 k.), majd Torontál megyében a nagybecskereki Megyeházát (1886). Az épületek tervein kívül a belső berendezések és az épületdíszek is Lechner Ödön elképzelései nyomán készültek el. 1889-ben másodízben utazott Angliába. Ezúttal Zsolnay Vilmossal a Kensington (ma Victoria and Albert) Museumban a keleti kerámiákat, elsősorban az indiai díszítő elemeket tanulmányozta. Lechner Ödön oeuvre-jében már akadémiai tanulmányai idején jelentőséget kapott a vasvázas építkezés, amely éppen ebben az évben lett világszenzációvá a francia Eiffel - Párizs azóta jelképpé vált - tornya által. A Váci utcai Thonet-üzletház (1889) gótizáló vasvázas szerkezeti elemei és a funkciót szem előtt tartó tagolása miatt a modern magyar építészet előfutára lett. Az angol hatásnak is maradt nyoma alkotásai között: erről tanúskodott a második világháborúban elpusztult zsámboki Beniczky-kastély. Az építészeti részletképzést illetően egyre inkább a magyar folklór (a Huszka József által összegyűjtött népi motívumkincs alapján), az ázsiai, ill. a perzsa és indiai díszítőművészet felé fordult. 1891-ben Pártossal együtt megnyerte az Iparművészeti Múzeum és Iskola tervpályázatát, "Keletre, magyar" jeligével. Ezzel párhuzamosan haladt a kecskeméti új Városháza tervezése, amelynek megépítését 1892-ben kezdték el. Először a kecskeméti terv valósult meg, amely tömegformálásában és részletképzésében is a francia gótizáló-reneszánsz stílustendenciát követi. Már itt megjelennek Lechner Ödön építészetének jellegzetes elemei, a dombordíszes pillérek, a jelvényekkel és emblémákkal díszített homlokzat. A belső tereket is gazdag díszítés borítja: a tanácstermet pl. reneszánsz kazetták, virágdíszek és Székely Bertalan | [lásd] két történelmi festménye. Az Iparművészeti Múzeum (1893-96) szecessziós jellegű épülete az Üllői úti főnézetre tervezett hosszanti elrendezésű tömb hangsúlyos középrizalittal. Az iskola külön szárnyba került, a Kinizsi utcára nyíló bejárattal. A múzeumot 1896-ban, a millenniumi ünnepségek utolsó állomásaként adták át. A külső díszítések, a mázas cserepek, a pirogránit díszítőelemek, az áttört virágmotívumok indiai, perzsa, mór és magyar népi hatásokról tanúskodnak. Az épület egésze eltér a klasszikus ízléstől és a hagyományos formavilágtól, ami vegyes fogadtatását magyarázhatja. Lechner Ödön azonban tovább haladt az Iparművészeti Múzeum által kijelölt úton, amelynek következő állomása a Földtani Intézet (Stefánia út) tervezése volt. A megbízást már Pártos Gyula közreműködése nélkül kapta meg 1897-ben. A főpárkány pártadíszítése a reneszánsz felvidéki főúri kastélyok hagyományát követi. 1895-ben tervezett saját bérházán is megfigyelhető az a minimalizáló szemlélet, amely az építészeti tagolást az ablakok keretelésének tégla díszeire redukálja, és csökkenti a kerámia berakásokat. Lechner Ödön lakóházának egyetlen dísze a bejárat fölött elhelyezett mázas kerámia családi címer, amelyet mesterjegyként alkalmaz. Ez a letisztult forma a Postatakarékpénztár (ma Magyar Nemzeti Bank) Hold utcai épületén érvényesül legtökéletesebben. 1899-ben kapta a megbízást, és az építkezés 1902-ben fejeződött be. A telket teljesen kihasználó beépítés központi tere a vasszerkezetű üvegtetővel lefedett pénztárcsarnok. A modern szemléletű, egyszerű megjelenésű épület téglahomlokzatát csak falpillérekkel hangsúlyozott középrizalit és a sarkokon féloszlopok tagolják, a horizontális építészeti tagolás az ablakok téglakeretelésére és a mázas díszű párkányzati díszítésre szorítkozik. A központi oromzat motívuma pártadíszként fut végig a koronázó párkányon. A szecessziós ízű ornamentális díszítés - a nagyszentmiklósi kincs bikamotívuma, a tulipán- és a madárfejek - a magyar hagyományokon alapszik. A modern szemlélet az építőanyagok alkalmazásában: beton- és vasszerkezetek és az ezeket eltakaró rabicfalak felhasználásában is megmutatkozik. A minden apró részletre kiterjedő igényesség jegyében Lechner a csarnok tölgyfa bútorait is megtervezte, amelyek elpusztultak. 1900-ban az épületért Lechner Ödönt a Képzőművészek Egyesülete Nagy Aranyéremmel tüntette ki, és királyi tanácsossá nevezték ki. Az Iparművészeti Múzeummal párhuzamosan egyházi megbízást is kapott. Kisebb akadályok leküzdése után 1895-ben indult meg a kőbányai Szent László-plébániatemplom kivitelezése, Barcza Elek korábbi terveinek felhasználása miatt azonban nem tekinthető Lechner Ödön szuverén alkotásának. A tömegalakítás a gótika hagyományait követte, a díszítő motívumok azonban Lechner Ödön egyedi stílusának megnyilvánulásai. Élete utolsó évtizedének legfontosabb megbízását ugyancsak az egyháztól kapta a pozsonyi katolikus gimnázium és a Szent Erzsébet-templom ("Kék templom") kivitelezésére, amit 1907-ben kezdtek el, és 1913-ban szenteltek fel. Az egyterű, a nyolcszög öt oldalával záródó szentélyben végződő hajót "barokk módra" keresztirányú fülkékkel osztotta, boltíves ablakformáit a magyar romanikától kölcsönözte. A torony sisakja a Szent Koronára emlékeztet, csúcsán a kettős kereszttel. Az idős mestert 1911-ben a római nemzetközi építészeti kiállításon, ott bemutatott életművéért (Otto Wagner mellett) nagy aranyéremmel tüntették ki. Haláláig még kapott néhány kisebb megbízást (Domokos-ház átépítése, Szeged; az Ernst Múzeum bejárata, Budapest; Sipeki Balázs-villa; Vajda Péter utcai iskola [Vágó Józseffel]), de a nagyobb pályázatokon nem járt sikerrel.

Irodalom

KISMARTY-LECHNER J.: Lechner Ödön, Budapest, 1961
RADOS J.: Magyar építészet-történet, Budapest, 1961
MERÉNYI F.: A magyar építészet 1867-1967, Budapest, 1970
MENDÖL ZS.: A szecesszió úttörője, Lechner Ödön. In: Magyar művészet (szerk.: NÉMETH L.) 1890-1919, Budapest, 1981. 324-337.
BAKONYI T.-KUBINSZKY M.: Lechner Ödön, Budapest, 1981
RÉV I.: Építészet és enteriőr a magyar századfordulón, Budapest, 1983
Lechner Ödön emlékkiállítás katalógusa (tartalmazza Lechner Ödön 1911-es önéletrajzi írását és a Magyar forma nem volt, hanem lesz című tanulmányát is
szerk.: PUSZTAI L.-HADIK A.), Budapest, 1985.

(MULADI BRIGITTA)

LIEB Ferenc

festő

Született: 1758

Meghalt: 1788 között

Rokokó vándorfestő Északkelet-Magyarországon a 18. század második felében. Származása, tanultsága nem ismert. Iglón városi festőként házasodott 1758-ban, gyermekei születtek, házat vett. 1769 őszén szerződött az edelényi L'Huillier-Esterházy-kastély szobáinak kifestésére. E fennmaradt munkái (évszakok, világtájak megszemélyesítői, csataképek, profán zsánerjelenetek, apoteózis, színes rokokó ornamentika) alapján Lieb Ferencnek tulajdonítható a monoki Andrássy-kastély dísztermének (A négy világrész; A négy elem, portrék) és kápolnájának (Krisztus feltámadása) figurális freskó-secco dísze 1770-71-ből, egy Nepomuki Szent János-olajkép ugyanitt (lappang), valamint a tőketerebesi pálos templom kifestése (jelenetek Remete Szent Pál legendájából és a pálos rend történetéből) és volt főoltárképe (Mária és Erzsébet) 1777-ből. A miskolci minoriták és a diósgyőri pálosok számára 1772-78 körül készített művei nem maradtak fenn (kivéve: egy Betlehemi csillag, Sárospatak, Katolikus Gyűjtemény, s talán: Remete Szent Pál, Sajólád, római katolikus templom). Lieb kezére vall még az abasári római katolikus plébániatemplom két mellékoltárképe (Patrona Hungariae; Mária neveltetése, 1769) és egy kisméretű Szent Anna-kép (Magyar Nemzeti Galéria). 1780-ban Beleznayné Patay Erzsébet tokaji kúriájában végzett aranyozást. Nevével jelezte a taktabáji Patay-kastély (elpusztult) falképeit, ugyanitt látható Liebtől a református templom ornamentális kifestése verses feliratokkal, címerrel és a kastély képével 1782-84-ből. 1782-től Leleszen élt, ahol 1788-ig kimutatható. 1783-ban Nepomuki Szent János-mellékoltárképet készített a leleszi premontrei templomba, 1787-ben ugyanitt a sekrestye kifestését (Szent Norbert miséje, elpusztult) vállalta. Lieb személyes stílusa megkapóan eredeti, változatos motívumkincsét grafikai előképekről merítette. Feltehetően festő fia, Lieb Antal (*1771) működött Egerben 1800-46 között, s rokona lehetett a szintén egri piktor, Farenson Ferenc is (+1818).

Irodalom

JÁVOR A.: Lieb Ferenc, az "edelényi festő", Művészettörténeti Értesítő, XLIX. 2000. 167-186.
GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 403.

(JÁVOR ANNA)

LIEZEN-MAYER Sándor

festő

Született: Győr, 1839. január 24.

Meghalt: München, 1898. február 19.

Mestere: Karl Blaas, Karl von Piloty

A bécsi képzőművészeti akadémián Karl Blaasnál, majd Münchenben Karl von Pilotynál tanult. Első jelentősebb, Erzsébet és Mária királynők Nagy Lajos sírjánál 1385-ben című történelmi festményén (1862, vázlat, Magyar Nemzeti Galéria) Thuróczy János középkori krónikája nyomán - a szabadságharc leverését követő időszak szemléletének megfelelően - a nemzeti múlt árulással, ármánnyal teli, tragikus időszakát elevenítette fel. Mária Terézia egy beteg koldusasszony gyermekét szoptatja (1867, vázlat, Magyar Nemzeti Galéria) című későbbi alkotása ezzel szemben nemcsak a bensőséges, családias szemléletű biedermeier polgári életképfestészet hagyományainak továbbélését jelzi, hanem a kiegyezéskori új, optimista történelemszemlélet erősödését is. Szent Erzsébet szentté avatása című festményével a müncheni akadémia 1865. évi pályázatán díjat nyert. 1868-ban Sebesült honvédek címmel rajzot készített Szokoly Viktor Honvédalbumába. 1883-ban a müncheni Képzőművészeti Akadémia történelmi festészeti osztályának a tanára lett. Vallásos és történeti tárgyú festményei (Magyarországi Szent Erzsébet, 1883, Magyar Nemzeti Galéria; Mátyásnak Prágában küldöttség hozza hírül királlyá történt választását, 1896 k.) mellett irodalmi és mitológiai témájú képeket is festett. Kitűnő Faust-illusztrációi és a képekhez készített grafikai tervek romantikus szemléletről, Venus és Tannhäuser című alkotása pedig a színes, kolorisztikus, oldott előadásmód előtérbe kerüléséről tanúskodnak.

Irodalom

BENKÓ G.: Liezen-Mayer Sándor, Budapest, 1932
DÉNES T.: Liezen-Mayer Sándor (h. n.) [1932]
Művészet Magyarországon 1830-1870 (kat., szerk.: SZABÓ J.-SZÉPHELYI F. GY.), Budapest, 1981. 268-69.
BODNÁR É.: Kard és ecset. Történelmi képek a Magyar Nemzeti Galériában, Budapest, 1987. 23-24.

(PAPP JÚLIA)

LIGETI Miklós

szobrász

Született: Buda, 1871. május 19.

Meghalt: Budapest, 1944. december 10.

Mestere: Stróbl Alajos

Stróbl Alajos | [lásd] tanítványa volt, majd Bécsben és Párizsban, a Julian Akadémián tanult. Első munkái a kilencvenes években akadémikus zsánerművek voltak (köztük a Rákászfiú, Budapest, Margitsziget). A századfordulón Rodin hatásáról tanúskodó, impresszionista jellegű alkotásokkal jelentkezett: márványba faragott vagy bronzba öntött aktkompozícióin és portréin a fény sejtelmesen fut végig, a formák gazdag játékát teremtve meg (Éva, 1897; Csók vagy más címmel Szerelem, 1901; Rippl-Rónai József arcmása, 1900; Iványi Grünwald Béla arcmása, 1901). Az intimebb művek (portrék, domborművek) mellett számos épület (Parlament, Adria Biztosító, Gresham-ház stb.) díszítőszobrászati munkáiban is részt vett. Igazi hírnévre a Városligetben álló Anonymus című szobrával (1903) tett szert. A névtelen jegyzőt-történetírót - akiről nem maradt fenn képmás - Ligeti eredeti ötlettel szerzetesi ruhában, fejére kámzsát húzva, arcát szinte teljesen elrejtve formázta meg. A fény-árnyék hatások itt is hatásosan érvényesülnek - a szobor számos kiszögellése és bemélyedése révén a fény játékosan fut végig a bronzfelületen -, akárcsak Erzsébet királyné márványszobrán (Szeged, 1907). Ezután egyre inkább az akadémizmus határozta meg Ligeti Miklós stílusát. Rudolf trónörökös vadászruhában megörökített bronzszobrát 1908-ban avatták fel a Városligetben. A tízes évekből említést érdemel a ma a budapesti Központi Papnevelde kertjében álló, a pálos szerzet emlékére emelt Béke-kút (1916) a Madonna márvány mellszobrával, lent két oldalt imádkozó szerzetesek kőbe faragott alakjával, a húszas évekből pedig Vasvári Pál bronz emléktáblája a Magyar Nemzeti Múzeum falán (1926). A harmincas években is több budapesti köztéri emlékművet alkotott. A Horváth-kertben állították fel Déryné-szobrát (1935), amely a színésznőt korhű ruhában, gitárral a kezében örökítette meg; a háborúban megsérült márvány emlékművet ugyan lebontották, kicsinyített herendi porcelánmásolatokban azonban ma is igen népszerű. 1936-ban avatták fel a Szabadság téren Harry Hill Bandholtz bronzszobrát: a tábornok 1919 októberében erélyes fellépésével megakadályozta, hogy román katonák a Magyar Nemzeti Múzeumban fosztogassanak, s annak kincseit Romániába szállítsák. A Palota (ma Dózsa György) téren 1937-ben felavatott, mészkőből készült Tüzéremlékmű a háborúban megrongálódott, s lebontották. Ligeti síremlékszobrászként és keramikusként is jelentős tevékenységet fejtett ki. 1920-ban több éven át működő kerámiagyárat alapított. Balatonlellén, a Kapoli Múzeumban állandó kiállítása látható.

Irodalom

LIGETI G.: Ligeti Miklós Gyűjtemény, Kapoli Múzeum, Lakitelek, [1993]
PROHÁSZKA L.: Ligeti Miklós, Kapoli Múzeum és Galéria, Balatonlelle, 2001.

(FALUS JÁNOS)

LOTZ Károly

festő

Született: Homburg von der Höhe, 1833. december 16.

Meghalt: Budapest, 1904. október 13.

Mestere: Marastoni Jakab, Weber Henrik, Hans Gasser, Karl Rahl

Az 1842-ig külföldön nevelkedett festőművész édesapja a hessen-homburgi herceg titkára, édesanyja a budai udvari patikus lánya volt. Az 1840-es évek második felében Marastoni Jakab | [lásd] pesti festőiskolájában, majd Weber Henrik | [lásd]nél tanult. Művészeti tanulmányait 1852-től Bemphasisécsben folytatta. Mivel eleinte szobrásznak készült, először a neves bécsi szobrász, Hans Gasser magánműhelyének látogatója lett. Később a nagyhírű Karl Rahl történeti festőnél folytatott festészeti tanulmányokat. 1859-től Rahl segédeként részt vett több bécsi monumentális falfestészeti együttes (Arsenal, görögkeleti templom, magánpaloták kifestése) kivitelezésében. Kiváló szakmai együttműködésüket jelezte, hogy bár Lotz Károly már letelepedett Pesten, 1864-ben egykori mestere visszahívta, hogy segédkezzen a bécsi, gmundeni, herrensteini falképek kartonjainak készítésénél, ill. a falképek megfestésénél. Lotz Károly lelkiismeretesen másolta és követte mestere akadémikus szemléletről tanúskodó munkáit, kartonjai tematikáját és stílusát, de ezzel egy időben hazai témák is foglalkoztatták. Az 1850-es években, bécsi tartózkodása alatt, s hazatérte után is több magyar témájú népéletképet és alföldi tájképet (A tiszttartó kikocsizik, 1850-es évek, Debrecen, Déri Múzeum; Parasztlakodalom, 1858, Magyar Nemzeti Galéria; Szüreti mulatság, 1858; Sulykoló asszonyok; A juhász a feleségével; A betyár kedvese; Hazatérő juhász; Betyár, 1860 k., Magyar Nemzeti Galéria; Ménes a zivatarban, 1862, Magyar Nemzeti Galéria; Zivatar a pusztán; Lovak a kovácsnál, Magyar Nemzeti Galéria; Aratóünnep) készített. Pusztai zivatart ábrázoló festményei a viharos ég mozgalmas, eleven, erőteljes lefestésével, Bécsben is kiállított képei (Lovak, 1854; Ménes a pusztán, 1860; Lovak a pusztán, 1863) pedig a lovak sajátos mozdulatainak és viselkedésének, ill. a ménesek szokásainak pontos megfigyelésével és a valósághoz közeli megörökítésével tűnnek ki. Csikós- és ménesképeinek mintáit egyébként a kutatás külföldi mesterek (Albrecht Adam, J. E. Gottlieb Prestel) munkáiban találta meg. Alföldi tájai (Pusztai táj gomolyfelhőkkel, magántulajdon; Táj gémeskúttal, 1860-as évek, Magyar Nemzeti Galéria), akvarell- és temperatanulmányai (Ménes, 1860-as évek, Magyar Nemzeti Galéria; Dunai táj lóúsztatással, 1860-as évek, Magyar Nemzeti Galéria; Felhőtanulmányok, Magyar Nemzeti Galéria) és friss táji környezetben elhelyezett életképei művészetét alkalmanként az impresszionistákhoz közelítik. Az 1850-es évek elejétől a Pesti Műegylet kiállításain szerepeltetett tájképeivel mind a közönség, mind a kritika körében sikereket aratott. A megrendelők igényeihez alkalmazkodó, virtuóz művészetével szinte minden műfajban otthonosan mozgott. 1859-ben Gellért püspök megtagadja a koronázást Aba Sámueltől című festményével részt vett a Pesti Műegylet által meghirdetett, a következő évi műlapra kiírt történeti festmény pályázaton. Számos hazai festőhöz hasonlóan foglalkozott újság- és folyóirat-illusztrálással. Petőfi halálát bemutató litográfiája allegorikus ábrázolásának (Az Ország Tükre melléklete, 1863. 12. szám, Magyar Nemzeti Múzeum) előképeit a síremlékszobrászatban találjuk meg. Marastoni Jakab karcolta rézre Petőfi Sándor János vitéz című költeményéhez készített rajzait, amelyek 1863-ban Az Ország Tükrében jelentek meg (Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum). Az Ország Tükre közölte 1868-ban azt a litográfiát is, amelyet Marastoni a Kun László meggyilkolása című Lotz-rajz nyomán készített. Attila halála, ill. Dobozi és hitvese (1850-es évek, Magyar Nemzeti Galéria) című festménye éppúgy a 19. századi irodalomban és a képzőművészetben egyaránt népszerű történeti témát dolgozott fel, mint a Szondi két apródja című szépiarajza (1860-as évek második fele, Magyar Nemzeti Galéria). Széchenyi apoteózisa című allegorikus olajfestményén (1867, magántulajdon) egykori bécsi mesterének, Hans Gassernek Széchenyiről mintázott, Izsó Miklós | [lásd] által kifaragott mellszobrát (1859) örökítette meg. Félakt (Nő képe) című, 1860 körül készített festményén (Magyar Nemzeti Galéria) még inkább a biedermeier korszak szemérmes, visszafogott érzékiségének hagyománya él tovább, később keletkezett női aktjai azonban (Fürdő nő, 1901; Múzsa; Vénusz születése) már erőteljes, bár mindig kifinomult erotikus vonzerejükkel hatnak. Az 1880-90-es években gyakran jelenít meg allegorikus és mitológiai témákat. A bacchánsnő motívumát Karl Rahl hatására többször is megfestette, s több változatban készült el az Amor és Psyche történetét feldolgozó jelenet is. Az 1890-es években készültek évszak-allegóriái (Nyár; Ősz). Kevés megrendelésre festett portréját ismerjük (Báró Hatvany Sándorné; Stróbl Alajosné), legtöbb arcképén családja tagjait ábrázolta (Fiatal nő arcképe; Lotz Ilona; Önarckép, 1890-es évek közepe; unokái arcképei). Nevelt lányáról készített kitűnő portréja (Kornélia fekete ruhában, 1896, Magyar Nemzeti Galéria) arcképfestészetének csúcspontját jelenti. Portréfestészetében a 19. század végén a preraffaelitizmus és a szecesszió hatására változások figyelhetők meg: a képek formátuma keskenyebb, pannószerű lesz, művészi megformálásuk pedig egyre dekoratívabb, klasszicizálóbb. Az 1860-as évektől - először a szintén Rahl-tanítvány Than Mór | [lásd]ral, később egyedül - több magyarországi reprezentatív, monumentális falképfestészeti megbízást kapott. Első közös munkájuk a pesti Vigadó falfestményekkel történő díszítése volt, amelyre Pest város tanácsa kérte fel kettőjüket. A felkérést bécsi mesterük, Rahl is támogatta. A lépcsőházba 1864-ben a magyar mitológia elemeit összegyűjtő Ipolyi Arnold javaslatára Argyrius királyfi és Tündér Ilona történetét festették meg, azt az Itáliából származó mítoszt, amely Gyergyai Albert 16. századi széphistóriája óta, Vörösmarty népszerű Csongor és Tündéjén keresztül magyarrá vált. A történet jeleneteivel Lotz Károly a mennyezet alatt lévő négyszögletes falmezőt díszítette, Than pedig a főfalat festette ki. Bár a kifestés tematikája nemzeti vonásokat hordoz, a falképek megformálása Rahl akadémizmusának közvetlen hatását mutatja. Kompozíciói előképeiként Lotz Károly - Thanhoz hasonlóan - a reneszánsz művészeinek, Raffaellónak, Giulio Romanónak, Guido Reninek alkotásait használta fel. Az elkészült falképek fontos szerepet játszottak a középületeket díszítő, reprezentatív világi falképfestészet műfajának hazai meghonosításában és népszerűsítésében. A Vigadó kifestését mind a korabeli kritika (Kelety Gusztáv), | [lásd] mind a közönség lelkesen, elismeréssel fogadta. Thannal együtt kapott megbízást a Nemzeti Múzeum lépcsőházának kifestésére (1866-77) is. A körbefutó frízen az elsősorban mondai hátterű őstörténeti jeleneteket Lotz Károly festette meg, a történeti eseményeket bemutatókat pedig Than. Lotz Károly a kompozíciók egy részét (Vérszerződés; Hódolat Árpádnak) korábbi képzőművészeti ábrázolások, pl. Johann Nepomuk Geiger népszerű metszetsorozata nyomán festette meg, s előképként használta az egyházi festészet hagyományait (A kereszténység hirdetése) is. A Táltos regél a magyaroknak az őshazában, a Magyarok útban az új haza felé vagy a Pásztortól utat tudakoló ősmagyar harcosok című kompozíciókat jellemző életképszerű megfogalmazás az 1850-60-as években keletkezett életképeivel mutat szoros összefüggést. Fontos szerepet játszottak a nemzet múzeumát díszítő reprezentatív festészeti ciklus programjában az épület közművelődési funkciójával, vállalt feladataival egybehangzó allegorikus ábrázolások is. Az 1874-ben elkészült mennyezetfreskón a Fantáziát az Észlelés, a Hagyomány, az Ihletettség és a Lelkesülés allegorikus alakjai jelenítették meg, a Tudományt pedig az Igazság és az Önismeret mellett a tudományágak (Bölcsészet, Orvostudomány, Jogtudomány, Teológia, Történelem stb.) megszemélyesítői. A Nemzeti Múzeum falképeihez hasonlóan az olasz reneszánsz, elsősorban Raffaello művészete szolgált előképként az új Városháza dísztermének kifestésében is. 1875-77-ben Lotz Károly a Láng József tervei alapján felépült régi Műcsarnok mennyezeti lunettáiba festett allegorikus kompozíciókat. Az Operaház mennyezetének kifestése (1883-84), amelyre már egyedül, Than nélkül kapott megbízást, falképfestészetének egyik csúcspontja. Kiváló rajztudása, dekoratív színkezelése, formabiztonsága, könnyed festésmódja, amellyel a Zene apoteózisa című mennyezetképen a zene szárnyalását, dinamizmusát érzékeltette, nemcsak az épület reprezentativitására irányuló elvárásoknak felelt meg, hanem annak a nagyvilági elegancia iránti igénynek is, amely a kiegyezést követő "Gründerzeit" nagypolgárságának hatalmát, erejét fejezte ki. A Tudományos Akadémia újonnan felépített palotája első emeleti reprezentatív dísztermének falait (1887-91) Eötvös József, Trefort Ágoston, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold és Fraknói Vilmos programja alapján a hazai művelődés egykori jeles képviselőit kiemelkedő uralkodóink környezetében ábrázoló triptichonokkal, a mennyezetet pedig allegorikus jelenetekkel díszítette. Sikerei nyomán számos középület kifestésére (az Országház lépcsőháza, 1896-98; Keleti pályaudvar) kapott megbízást. A korábbi neoreneszánsz előképek helyett az 1890-es években egyre inkább a barokk freskófestészet hagyományai, a látszatarchitektúra és az illuzionisztikus festői eszközök alkalmazása felé fordult. A végtelen felé kinyitott tereket gazdag művészi fantáziájáról tanúskodó dekoratív alakokkal és jelenetekkel népesítette be. A Hauszmann Alajos | [lásd] által épített Kúria (a mai Néprajzi Múzeum) nagycsarnokának stukkóval díszített mennyezetére (1894) az épület rendeltetésének (igazságszolgáltatás) megfelelően Justitia középponti figurája mellé az Igazság és a Béke, ill. a Bűn és a Megtorlás allegorikus alakja került. A budai királyi vár Habsburg-termének kifestése előtt Würzburgban tanulmányozta Tiepolo freskóit. Festészete népszerűségének oka ugyanakkor az is lehetett, hogy mindig alkalmazkodott a díszítendő épület sajátosságaihoz, stílusához és rendeltetéséhez. A Mátyás-templomot például síkszerűen megjelenített freskókkal díszítette, a lipótvárosi Szent István-bazilika mozaikkartonjait (1894-99) reneszánsz szellemben készítette el, Károlyi Istvánné palotája lépcsőházának mennyezetfreskóján pedig az impresszionizmus atmoszférafestészetéhez közelített. Az 1909-ben épült Párizsi Áruház (a volt Divatcsarnok) ún. Lotz-terme egy különleges építészeti megoldás eredménye: az új épület helyén állott kaszinó Lotz-freskókkal díszített egykori neoreneszánsz báltermét kapcsolták az áruház teréhez. Jelentős Lotz Károly művészetpedagógiai tevékenysége is. 1882-ben a hazai művészképzésben fontos szerepet játszó Mintarajztanoda gyakorló festészeti osztályának vezetésére, majd 1897-ben a Mesteriskola freskófestészeti tanfolyamának irányítására kérték fel.

Irodalom

Lotz Károly rajzai (kat., szerk.: HOFFMANN E.), Budapest, 1907
Lotz Károly (1883-1904) (kat., szerk.: BÍRÓ B., BODNÁR É.), Budapest, 1954
YBL E.: Lotz Károly élete és művészete, Budapest, 1981
SZVOBODA D. G.: Az Operaház, Budapest, 1987
BAKÓ ZS.: A szépség festője: Lotz Károly (1833-1904), Budapest, 1994.

(PAPP JÚLIA)

LUX Kálmán

építész, restaurátor

Született: Bikás, 1880. február 14.

Meghalt: Budapest, 1961. december 21.

1901-ben szerzett oklevelet a budapesti Műegyetemen, 1902-ig Möller István műegyetemi tanár mellett működött. 1910-től a Műemlékek Országos Bizottságának tagja, a Tanácsköztársaság alatt ügyvezető építésze, emiatt később rövid időre felfüggesztették tagságát. 1914-ben doktori, 1917-ben magántanári címet kapott. 1950-ben a Műszaki Egyetem tanárává nevezték ki. A Műemlékek Országos Bizottságának tagjaként főleg középkori emlékek feltárásával és helyreállításával foglalkozott (római katolikus templom, Mátraverebély; altemplom, Feldebrő; római katolikus templom, Gyöngyöspata; római katolikus templom, Öskü, Mánfa, Sopronbánfalva; ferences kolostor, Sopron; királyi vár, Esztergom; székesegyház, Székesfehérvár; Szent Erzsébet-templom, Kassa). Nevéhez fűződik többek között a visegrádi Salamon-torony lefedése, a visegrádi vár rekonstrukciós terveinek elkészítése, amelynek alapján 1951-ben a felújítás megkezdődött. Lux tervei alapján épült fel a pécsi román kori kőtár. Műemlékvédelmi tevékenysége mellett tervezett bérházakat, középületeket (pl. a gellérthegyi sziklakápolnát, 1925-26 vagy a lillafüredi Palotaszállót, 1927). Írt tanulmányt a visegrádi várról (1922), a selmecbányai óvárról (Budapest, 1914) és Árpádkori építészeti maradványok Óbudán (Budapest, 1916), A kecskeméti római katholikus nagytemplom (Budapest, 1916), A budai Várpalota Mátyás király korában (Budapest, 1920) és A budapesti belvárosi plébániatemplom (Budapest, 1934) címmel.

Irodalom

ENTZ G.: A magyar műemlékvédelem a két háború közt, Műemlékvédelmi Szemle, 1993/1. 105-108.
ROMÁN A.: III. Béla XX. századi építésze, Népszabadság, 2000. 37. 32.

(NAGY VILLŐ)