Ugrás a tartalomhoz

Magyar művészeti kislexikon

Körber Ágnes (2006)

Enciklopédia Kiadó

J

J

J

JADOT, Jean Nicolas

építész

Született: Luneville, 1710. január 22.

Meghalt: Ville-Issey, 1761. június 1.

Francia építész, egész munkásságával a lotharingiai uralkodói családot szolgálta. Párizsi és római tanulmányútjai után 1732-ben III. Ferenc herceg udvari építésze lett, akit toszkán nagyherceggé válása után Firenzébe, majd német-római császárrá (I. Ferenc) koronázása után Bécsbe is elkísért. 1740-ben bárói rangot kapott. Élete utolsó nyolc évére Brüsszelbe települt át, ahol Károly Sándor hercegnek (a császár testvérének), osztrák Németalföld kormányzójának megbízásából a királyi épületek felügyeletét látta el. Jadot első ismert műve egy tűzijátékszerkezet, a Házasság és a Béke templomát szimbolizáló alkalmi építmény volt, amelyet 1763-ban Luneville-ben készített Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc esküvője alkalmából. 1739-ben az uralkodói pár Firenzébe érkezésének tiszteletére diadalívet emelt a Porta San Gallo mellett. 1745-től Bécsben élt, ahol először a schönbrunni kastély menagerie-jét építette fel (1750), majd megtervezte élete főművét, a bécsi egyetem épületét (ma az Osztrák Tudományos Akadémia székháza). Magyarországi tervei közül egyedül a budai királyi palota újjáépítésére készített (1749) elképzelése valósult meg, ha utódai Nicolaus Paccassi, Oraschek Ignác | [lásd] és Franz Anton Hillebrandt | [lásd] keze nyomán módosult formában is (mára teljesen átépítve). Belgiumi korszakának alkotása a mariemonti villa volt (leégett). Sok megvalósulatlan tervének egyik oka, hogy stílusa a francia kora klasszicizmus itáliai dekoratív elemekkel gazdagított változatát képviselte Közép-Európában, amelynek kibontakoztatásához a helyzet e régióban még nem volt érett.

Irodalom

The Dictionary of Art XVI. (szerk.: Jane Turner), New York, 1998.

(IGAZ RITA)

JAKAB Dezső

építész

Született: Réve, 1864. november 4.

Meghalt: Budapest, 1932. augusztus 5.

1893-ban szerzett oklevelet a budapesti Műegyetemen. Ezt követően külföldi tanulmányutakat tett: járt Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában, Belgiumban. Fiatal építészként több építészirodában, ill. építési vállalkozónál szerzett gyakorlati ismereteket. Id. Francsek Imre mellett dolgozott a vele együtt végzett Komor Marcel | [lásd]lel. Utóbb a Korb | [lásd]- Giergl | [lásd] irodában és a Pecz | [lásd]-irodában is megfordult, továbbá rövidebb időt töltött a Lemberger vállalkozó cégnél is. Ezen kívül rövidebb ideig dolgozott Lechner Ödön | [lásd] mellett. Ezután a Földművelésügyi Minisztérium kiállítás tervezői osztályára került, ahol megtervezte az Ezredéves kiállítás több épületét (1896). 1897-ben kezdett együtt dolgozni Komor Marcellel. 1899-1900-ban közös irodát nyitottak. A társulás 1918-ig állott fenn. 1920-as évek elején vejével, Soós Aladárral társult. Kezdetben főként bérházakra kaptak megbízásokat (Budapest, Szondy és Csengery utca sarkon, 1899; Döbrentei téren, 1902) emellett villákat, magánházakat is építettek (a sipeki Balás Béla részére épített Hermina úti villa, amelyet közösen terveztek Lechner Ödönnel, Komor Marcellel közös műtermes villája, Keleti Károly utca 29., 1909). Már városrendezési feladatokat is magában rejtő megbízásuk volt Marosvásárhely új városközpontjának megalkotása. Az ide épült Kultúrpalota - a korszak egyik legkoncepciózusabb összművészeti alkotása - díszítését a gödöllői művésztelep | [lásd] művészei készítették. Sok középületet terveztek Szabadkán (zsinagóga, 1902; városháza, 1908-1910; banképület, 1907; takarékpénztár, 1908; fürdőtelep, Szabadka-Palics, 1909-12). Több kulturális középületre is kaptak megbízást: városi (ma Erkel) színház, Budapest, 1912-13; városi vigadó és zenepalota, Pozsony, 1906. Jelentős műve a Palace-szálló (Rákóczi út 43., 1910-11). Ezen kívül számos gazdasági középületet (kerületi munkásbiztosító pénztár (OTI) székháza, Budapest, Fiumei út, 1913). Soós Aladárral részt vett a budapesti Dohány utcai zsinagóga mellett építendő Hősök temploma tervpályázaton (1928). Szerepelt továbbá nagyobb szobor-emlékmű pályázatokon (Budapest, Kossuth-mauzóleum terve, 1902, Komor Marcellel és Vedres Márkkal; Kossuth-szobor terve, 1908, Komor Marcellel és Kallós Edével). Cikkei jelentek meg Angol kertvárosok (A Ház 1909. 4-5., 81-87.); A mai korszerű építészetről (Vállalkozók Lapja, 1929. jan. 9., 3-4., 1929. jan 16. 3-4.); Die Gefolgschaft Edmund Lechners (A Műgyűjtő 1930. 8-9., 245-247.) címmel.

Irodalom

LECHNER J.: Emlékezés dr. Jakab Dezsőre és korának építőművészetére, előadás, Budapest, 1933. jan. 31.
Magyar Művészet 1890-1919 (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981. 338-339.
K. MARTINOVIČ-CVIJIN: Komor Marcell és Jakab Dezső szabadkai munkássága, Pavillon 1991. 5., 48-52.
GÁBOR E.: A huszadik század magyar építészete, In: Magyar művészet 1800-tól napjainkig (szerk.: BEKE L.), Budapest, 2002.

(PAPP GÁBOR GYÖRGY)

JÁMBOR Lajos

építész

Született: Pest, 1869. október 31.

Meghalt: Budapest, 1955. november 6.

Műegyetemi tanulmányai után egy ideig Lechner | [lásd] mellett dolgozott, ill. Alpár Ignác | [lásd] irodájának vezető alkalmazottjaként részt vett a millenniumi építkezéseken: egyebek mellett ő tervezte a kiállítás főkapuját. 1897-ben társult Bálint Zoltán | [lásd]nal. Közös munkásságuk a századforduló éveiben Lechner nemzeti formanyelvének hatását mutatja, ez alól feltűnő módon kivétel az 1900-as párizsi világkiállítás magyar pavilonja, amely a millenniumi kiállítás Történelmi főcsoportjához hasonlóan a tipikusnak tekintett magyar történeti épületekből készített együttes. A historizmus béklyóitól megszabadított műveiken a tömbökben komponálás figyelhető meg (Lederer-palota, 1903-04). Nevét 1899-ben magyarosította Frommerről Jámborra.

Irodalom

Magyar művészet 1890-1919 (szerk.: NÉMETH L.), Budapest, 1981. 341-342.
Magyar művészet 1800-tól napjainkig (szerk.: BEKE L.), Budapest, 2002. 211-212.

(PAPP GÁBOR GYÖRGY)

JÁNOSRÉTI mester

festő

Született: 1470

Meghalt: 1480-as évek

A Jánosréti mester szükségnevet Gerevich Tibor vezette be a művészettörténeti szakirodalomba. Jánosrét a középkori Bars vármegye kis települése volt. A mesternév a plébániatemplom Szent Miklós tiszteletére emelt főoltárához kapcsolódik, valójában tehát a "Jánosréti főoltár mesterét" jelöli. Az alkotó hol festőként, hol faragóként szerepelt a művészettörténetírásban, míg az 1960-as évekre kialakult a közelmúltig szinte általánosan elfogadott vélemény: a Jánosréti mester a főoltár önálló alkotó tervezője, a szárnyképeken dolgozó vezető festő volt, aki azonban - a redőstílus és az ábrázolt alakok fiziognómiai hasonlóságának tanúsága szerint - maga készíthette az oltár Szent Miklós-szobrát is. Azon kevesek közé tartozhatott tehát, akik egy személyben festők és faragók is voltak. A középkori oltárkészítő műhelyek munkamódszerének pontosabb ismerete alapján azonban erősen megkérdőjelezhető e pusztán stíluskritikai összefüggésekre építő megállapítás. A Jánosréti mestert leginkább a műhelyt vezető "vállalkozónak" tekinthetjük. Legvalószínűbben festőnek, hiszen a főoltár képeihez (Krisztus a kereszten ) szorosabb vagy lazább szállal több emlék kapcsolható, míg szobrászi díszei noha rokon, mégis egymástól több tekintetben eltérő vonásokat mutatnak. A feltételezett mester tehát, miközben a táblaképek kivitelezéséhez is több tanítványt és segédet alkalmazott, műhelyének különböző vállalkozásaihoz esetenként más-más faragót szerződtethetett. E feltevésből kiindulva, valamint a grafikai előképek, mintalapok nagy elterjedtségének és közvetítő szerepének figyelembe vételével megkísérelhető a mester sajátkezű alkotásai, valamint a műhelymunkák a rendszerezése. Tisztázandó kérdés a főoltár (1480 k., Magyar Nemzeti Galéria) Szent Miklós legendáját elbeszélő belső képei és a külső Passiójelenetek egymáshoz való viszonya: az érzékelhető stiláris eltérés egy másik festő bekapcsolódásával vagy későbbi, eltérő mintaképek felhasználásával magyarázható. Az újabb kutatás a korábban a mester sajátkezű műveként elfogadott garamszentbenedeki Kálvária-oltár (1480 k., Esztergom, Keresztény Múzeum) középképét és predelláját, valamint a cserényi Szent Márton-oltár festményeit (1483, Magyar Nemzeti Galéria) is a tanítványok és műhelytársak alkotásának tekinti. Vitatott, hogy a felsorolt művek és a "jánosréti körhöz" távolabbról kapcsolódó alkotások - például a szentjakabfalvi Szent Jakab-oltár szárnyai (1480 k., Esztergom, Keresztény Múzeum), a Túrócbéláról származó Angyali üdvözletet, Mannahullást és Utolsó vacsorát mutató táblák (1480-as években készült, Magyar Nemzeti Galéria), valamint a jánosréti mellékoltárok (Mária és Szent Dorottya-oltár, 1480 k., Magyar Nemzeti Galéria.; Passió-oltár, 1480-90 k., Magyar Nemzeti Galéria) - köthetők-e egy műhely tevékenységéhez, vagy ezek egy részét más összefüggésbe kell állítani. A jánosréti főoltár, vagy a Jánosréti mester mindenképpen a 15. század utolsó harmada úgynevezett bányavárosi művészetének egyik legkiemelkedőbb alkotása, ill. alkotója. Működése, műhelyének székhelye Garamszentbenedeken, és/vagy Körmöcbányán lehetett. A művek egyértelműen tanúskodnak az ekkor már Közép-Európa szerte széles körben közvetített, másolt és felhasznált németalföldi eredetű motívumok ismeretéről, s az ezekből összeálló reális igényű ábrázolás egyéni hangú újrafogalmazását mutatják. A szóban forgó emlékek e tekintetben - a stiláris és kvalitásbeli különbségeket szem előtt tartva - a kölni Mária élete mester és a bécsi Schottenstift mester műveivel árulnak el rokonságot.

Irodalom

RADOCSAY D.: A középkori Magyarország táblaképei, Budapest, 1955. 103-109., 337-340.
RADOCSAY D.: A középkori Magyarország faszobrai, Budapest, 1967. 73-75., 176-177.
A Magyar Nemzeti Galéria Régi Gyűjteményei (szerk.: MOJZER M.), Budapest, 1984. 40-43., 53-55.
TÖRÖK GY.: A jánosréti Szent Miklós-főoltár a Magyar Nemzeti Galériában, Budapest, 1989
CIDLINSKÁ, L.: Gotické Krídlové oltáre na Slovensku, Bratislava, 1989. 58-59.
KERNY T.: Török Gyöngyi: A jánosréti Szent Miklós-főoltár a Magyar Nemzeti Galériában, BUKSZ II., 1990. 377-379.
KELLER A.: A Jánosréti mester és köre a művészettörténeti szakirodalomban, Ars Hungarica 1990/2. 187-200.
KERNY T.: Kéziratos és rajzi dokumentumok a jánosréti templom berendezésének történetéhez, Ars Hungarica 1992/1., 115-120.
Keresztény Múzeum Esztergom (összeáll.: CSÉFALVAY P.), Budapest, 1993. 174., 176.

(POSZLER GYÖRGYI)

JASCHIK Álmos

iparművész, grafikus

Született: Bártfa, 1885. január 5.

Meghalt: Budapest, 1950. szeptember 12.

Mestere: Hegedüs László, Zemplényi Tivadar, Nádler Róbert

1903-tól a Mintarajziskola növendéke, mesterei Hegedüs László, Zemplényi Tivadar és Nádler Róbert. 1907-ben rajztanári diplomát szerzett. 1907-től 1920-ig a budapesti Iparrajziskola tanára, a könyvkötészeti tanműhely vezetője. Maga is tervezett könyvkötéseket, 1923-ban könyv alakban is megjelent a könyvkötő mesterség történetéről és technikájáról szóló cikksorozata (A könyvkötő mesterség). 1920-tól haláláig - főként alkalmazott grafikai képzéssel foglalkozó - magániskolát vezetett. Működését rendkívüli műfaji sokrétűség jellemzi. Korai grafikái, könyvillusztrációi a szecesszió hatását mutató dekoratív kompozíciók (Ady-illusztrációk, Csongor és Tünde). A húszas évek festményeiben és rajzaiban mind jobban érvényesül a filozófiai gondolati tartalom (Jézus megkísértése I-III; A bálvány; A tank, magántulajdon). Egyik legjelentősebb grafikai ciklusa az Újszövetség jeleneteit illusztrálja. A harmincas években különösen a magyar népmese-illusztráció foglalkoztatta (A bajusz; A fülemile, magántulajdon). E rajzsorozatokból származott A gyémántkrajcár (1942-44) című animációs mesefilmje, amelynek befejezését a háborús viszonyok akadályozták meg. A húszas években Németh Antallal, a Nemzeti Színház későbbi igazgatójával együttműködve több jelentős színpadi díszlet- és jelmeztervet készített, nevéhez fűződik a vetített képes színpadkép meghonosítása (Roninok kincse, 1936; Madarak, 1938; Csongor és Tünde, 1929-43). Számos művészetelméleti glosszát, művészetpedagógiai értekezést tett közzé, különösen figyelemreméltó a húszas években kidolgozott ornamentikaelmélete.

Irodalom

Jaschik Álmos tervezőiskolája. A hazai szabadiskolák (műhelyek) múltjából II. (szerk.: MEZEI O.), Budapest, 1980
A Jaschik-iskoláról. Tanulmányok és visszaemlékezések, Országépítő, 2001/1. (melléklet).

(RÉVÉSZ EMESE)

JOHANNES Aquila

festő

Született: 1375 után

A 14. század utolsó negyedében a középkori Magyarország dél-nyugati határvidékén működött festő. A magyarországi művészet történetében az egyik első mester, akinek nem csak neve, de művei is fennmaradtak. Nevét, amely valószínűleg védőszentjére, Evangélista Szent Jánosra utal (attribútuma a sas - aquila), valamint származási helyét (Radkersburg, Ausztria) négy templom falfestményeinek feliratai őrizték meg számunkra. Legkorábbi szignált munkája a veleméri templom kifestése 1378-ból, ezt követik a bántornyai 1383/1389-es falképek (a szentély egyik feliratának 1393-as olvasata nem valószínű), a mártonhelyi falképek 1392-ből, majd a fürstenfeldi ágostonrendi templom díszítése, amely 1400 körülre datálható. (A szignált emlékeken kívül Johannes Aquila körébe sorolhatóak még a radkersburgi ún. Pistorhaus 14. század végi, stilárisan a bántornyai falképekkel kapcsolatba hozott lovagi jelenetei is.) A művek stiláris összetettsége alapján egyértelmű, hogy azok kivitelezésében több mester működött közre (elhatárolásuk még kétséges). Ugyanakkor a mesternek, mint az irányítása alatt álló műhely vezető egyéniségének, szerepe lehetett az itáliai trecento festészet ismeretéről tanúskodó, de alapvetően közép-európai, az egykorú csehországi (prágai) festészettel kapcsolatot tartó stílus meghatározásában, valamint - a megrendelő befolyásától függően - az ikonográfiai program összeállításában is. Utóbbira jellemző a korban egyre divatosabbá váló devóciós képek nagyszámú szerepeltetése (pl. Mettercia és a Könyörületesség Madonnája, - Velemér; Mettercia - Bántornya; Mettercia és Vir dolorum - Mártonhely) és a könyvfestészet ismeretéről tanúskodó jellegzetességek, mint a fürstenfeldi apostolok és próféták elsősorban tipológikus kéziratokból ismert párhuzamba állítása és a feliratok - köztük egy Mária himnusz a bántornyai Mária megkoronázása mellett - feltűnően bőséges alkalmazása. Az Johannes Aquila nevét megörökítő feliratokon kívül a művész öntudatáról tanúskodnak a votívkép műfajába sorolható, de individuális vonások visszaadására is törekvő veleméri és mártonhelyi önarcképei. Bántornyán a művésznek kevesebb önállóságra volt lehetősége. Itt a megbízó, az alsólendvai Bánffy család igényeit elégíti ki a család tagjainak és védőszentjeiknek ábrázolása a Madonna előtt, s feltehetően a Szent László-ciklus is, amely a szent legendáját megjelenítő emlékek sorában a legrészletesebb. A szakirodalomban felmerült Johannes Aquila építőmesterként való működésének a lehetősége is, ez azonban a töredékesen fennmaradt feliratok bizonytalan értelmezéséből adódóan nem feltétlenül igazolható.

Irodalom

RADOCSAY D.: A középkori Magyarország falképei. Budapest, 1954. 56-60., 112-113., 175-176., 231-233.
THOMAS VON BOGYAY: Die Selbstbildnisse des Malers Johannes Aquila aus den Jahren 1378 und 1392. In: Stil und Überlieferung in der Kunst des Abendlandes. Akten des 21. Internationalen Kongresses für Kunstgeschichte in Bonn 1964, Berlin, 1967.
RADOCSAY D.: Falképek a középkori Magyarországon. Budapest, 1977. 21-22., 151-152., 172.
PROKOPP M.: Italian Trecento Influence on Murals in East Central Europe Particularly Hungary. Budapest, 1983. 40., 106., 124., 141-142., 165-166., 188-190.
BOGYAY T.: A bántornyai falképek donátorairól. Ars Hungarica XIV., 1986. 147-158.
VÉGH J.: Johannes Aquila és műhelye. In: MAROSI E. (szerk.): Magyarországi művészet 1300-1470 körül, Budapest, 1987. 482-484., 839-840
MAROSI E. (szerk.): Johannes Aquila és a 14. századi falfestészet, Budapest, 1989
E. CEVC-R. BÖNING: Johannes Aquila. In: G. MEIßNER (szerk.): Allgemeines Künstlerlexikon. Die bildenden Künstler aller Zeiten und Völker Bd. III. Leipzig, 1990. 789-790.
MAROSI E.: Gótika. In: GALA-VICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: A magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 91-211. (főleg 137-138).

(BORECZKY ANNA)

JUVENEL, Paul

festő

Született: Nürnberg, 1579

Meghalt: Pozsony, 1643

A német származású festő osztrák és olasz építészekkel és képzőművészekkel együtt a legkorábbi hazai barokk világi építkezésen, a pozsonyi királyi palota átalakításán és díszítésén tevékenykedett. Az uralkodói rendeletre 1635-ben megkezdett újjáépítés során a második emeleti királyi és királynői lakosztály mennyezetére a II. Ferdinánd császár erényeit példázó, tizennyolc nagyméretű és nyolc kisméretű ábrázolásból álló festményciklus került. A Juvenel által vászonra festett, Rubens Medici-galériájának műfaji hagyományait követő világi apoteózis, amelynek programját az uralkodó, III. Ferdinánd határozta meg, a magyar és a cseh történelemből vett jeleneteket, allegorikus ábrázolásokat, emblémákat és buzdító feliratokat, jelmondatokat tartalmazott. A Habsburg uralkodói abszolutizmus reprezentációját szolgáló, azóta elpusztult együttes programjáról és képzőművészeti megoldásáról a fennmaradt metszetmásolatok és egykorú leírások adnak felvilágosítást.

Irodalom

RÓZSA GY.: Magyar történetábrázolás a 17. században, Budapest, 1973. 81-175.
GALAVICS G.-MAROSI E.-MIKÓ Á.-WEHLI T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 322-324.

(PAPP JÚLIA)