Ugrás a tartalomhoz

A magyar kémia művelődéstörténete

Szabadváry Ferenc

Mundus Kiadó

12. fejezet - A magyar nyelvű kémia születése

12. fejezet - A magyar nyelvű kémia születése

Herdernek, a 18. században élő nagy német történésznek és filozófusnak a magyar nyelvről 1791-ben írt jóslatát sokszor emlegették és emlegetik hazánkban azóta is. Így szólt: „a magyarok most a szlávok, németek, oláhok és más népek közt az országuk lakosságának csak kisebb részét alkotják és évszázadok múltán talán nyelvüket sem lehet majd megtalálni”. Fenyegető jóslata azóta szerencsére nem vált be, de azért érdemes rá odafigyelni. Különösen napjainkban, amikor olyan aggasztó számban csökken nemzetünk létszáma. Akkor is bizonyos előjelek – nem minden indok nélkül – késztették e megállapításra a német tudóst.

Mert hát mi volt a nyelvi helyzet Magyarországon a 18. században? Az arisztokrácia franciául beszélt, a polgárság többnyire németül, a közigazgatás, a bíróságok, a középiskolák nyelve a latin volt: magyarul a paraszt beszélt, ha nem éppen szlovákul, ruszinul vagy románul szólalt meg. Bizony rosszul nézett ki a magyar nyelv jövője, talán be is vált volna a herderi jóslat, ha nem lép közbe II. József. Hálásak lehetünk neki a magyar nyelv ügyében tett szolgálatért. No, nem mintha annyira becsülte volna nyelvünket, sőt ellenkezőleg, lenézte, megvetette. Barbár és kezdetleges nyelvnek tartotta, amelyen bonyolultabb dolgot még megfogalmazni se lehet. Különben is, ő német nyelvű birodalmat képzelt el, és próbált megvalósítani.

1784 májusában jelent meg II. József nyelvrendelete, amelyben Magyarországon a német nyelvet tette meg az állam hivatalos nyelvévé. Így kell közzétenni a rendeleteket, így kell a felsőoktatásban oktatni, s ezt legalábbis tanítani a középiskolákban, ezt kell a közigazgatásban, a törvénykezésben és pereskedésben használni. Senki sem nyerhet hivatali állást, ha nem tudja kellőképpen a német nyelvet. Meg is magyarázta rendeletében, hogy miért jó és hasznos ez az ország számára. Hiszen a latin nyelv használatának elterjedtsége Magyarország közigazgatásában már maga is bizonyítja, hogy a magyar nyelv erre nem képes és nem alkalmas. Viszont az sem kívánatos, hogy az országot továbbra is olyan nyelven kormányozzák, amelyet a lakosság nem ért. „Ha a magyar nyelv volna Magyarországnak és Erdélynek általános nyelve, hasznát lehetne venni közügyekben. De köztudomású, hogy a német, illír és oláh nyelvek szintúgy el vannak terjedve. Nem lehet tehát hivatalos nyelvül mást választani, mint a németet, a monarchia katonai és politikai igazgatásának nyelvét. A franciák, angolok és oroszok példája tanúsítja, milyen hasznos egy államnak, és mennyire elősegíti a testvériséget, ha csak egy nyelv használatos.”

A császár nem ismerte a magyar népet. Nem tudta, hogy ez a nemzet valami ellen rendkívüli egységet képes mutatni, míg valami érdekében ugyanezt nem tudja megtenni.

A rendelet hatására csak azért is terjedt a magyar szó. A budai Várszínházban, amelyet Kempelen Farkas épített át a karmeliták kolostorából, német nyelven játszottak évtizedek óta. Ám 1785. szeptember 12-én először játszottak ott színdarabot magyar nyelven, a Mesterséges ravaszság című vígjátékot. 1786-ban megindult a Magyar Kurír című újság. Kolozsvárt kiadták az első természettudományos könyvet magyar nyelven, Benkő Ferenc: Magyar mineralógia című ásványtani szakkönyvét. 1787-ben megjelent a Pozsonyi Magyar Musa, 1788-ban Kassán a Magyar Museum, Pesten a Magyar Merkurius, 1789-ben Komáromban a Mindenes Gyűjtemény, Pesten Rácz Sámuel: A physiologiának rövid summája című élettani műve. A kiadványok címében szinte tüntető jelleggel jelenik meg mindig a „magyar” szó. Ez spontán folyamat volt. De a Kassán 1789-ben Kazinczy Ferenc kiadásában meginduló Orpheus-szal megkezdődött a tudatos magyar nyelvújítás korszaka. Művelői elgondolkodtak József császár szavain. Valóban alkalmatlan a magyar nyelv magasabb tartalmak kifejezésére? Hát korszerűsítsük a nyelvet, tegyük alkalmassá mindenféle szolgálatra!

A természettudományok művelői is megpróbálták a magyar nyelvet szakirodalmunkban felhasználni. Ők tapasztalták legélesebben, hogy e célra valóban kevéssé alkalmas.

A kémiában az első magyar nyelvű könyvet Nyulas Ferenc, Erdély főorvosa, Winterl Jakab tanítványa jelentette meg Kolozsvárt 1800-ban, Az Erdély országi orvosi vizeknek bontásáról közönségesen címen.

Célkitűzését, nehézségeit nem kell magyaráznunk, elég, ha a könyv bevezetőjéből idézünk, élvezhetjük is szép nyelvezetét.

Írta pedig Crantz bécsi professzornak egy könyve ürügyén, amelyet szerzője 1777-ben írt Gesundbrunnen der Oesterreichischen Monarchie (Az osztrák monarchia gyógyvizei) címen, amelyben a magyarországi gyógyvizekről is beszámolt, már amelyikről volt adata. Nyulas idézte bevezetőjében Crantznak ezzel kapcsolatos szemrehányását, és olvashatjuk az ő magyarázkodását:

„De vajjon mi lehet az oka, hogy Magyarországnak természetvizsgálói a magok tulajdon javaikat megösmérni oly kevéssé igyekeztek? Azt amit nékik a természet nyújtott világosságra hozni, vele maguk élni, a szomszéd nemzetekkel s minden más tudni kívánó tudósokkal közleni hajlandók nem voltak? Bizonyára Magyarországnak nem volna külföldi orvosvizekre szüksége, ha magáét ösmérni akarná.”

„Magyarországnak minden szüleményeiből, melyek a tudományoknak kölcsönös eszközül szolgálhatnának, majd semmi sincs a mái napon előttünk tudva. Az ültetvények országából alig egy ültetvény, egy fű, az állatok közül alig egy bogár neve van leírva; a jóízű konyhasót, és ama tirannust, az emberek elkerülhetetlen bálványát; az ércet kivévén, az ásványok közül igen kevéssel bírunk. De kivált a vizek közül mindenekfelett legkevesebb van a tökéletes megvizsgálás által tudva. Holott én az én tanulószobámban ama kövecses arábiai, kanadai, szibériai kéncsekkel valójában időt töltök, bennek gyönyörködöm, s a kamcsatkai lakosakkal egyetemben az ő leírt vizeiket elmémben iszom. Nemde egészségemre nézve sokkal nagyobb haszonnal innám a magyarországiakat, melyekhez valójában hozzájuthatnék. Csak volnának ösméretesek?”

Nézzük meg most, mi volt a főproblémája, újra idézünk:

„Elég bőv a magyar nyelv, így szól egy nagy nyelvművelő, nincs miért új szókról gondoskodnunk. Elég bőv, az igaz, beszélleni közönségesen, de nem tudományosan írni, mert ma akármi tudománynak nyúljunk írásához magyarul, hasonló fáradságunk egy sűrű erdőben utazáshoz, ahol mindenütt akkor kell magunk előtt az utat csinálni, amikor utazunk. Nekem többet kellett e munkámban a tárgyszóknak kitételeivel, mint a vizeknek bontásával küszködnöm. Még senki magyarul vizet nem bontott, a kémia is újság nyelvünkben, innen szükségesképpen sok új szókat kell csinálnom...”

Könyvének fejezetcímei:

A vizeknek bennékeiről, vagyis alkotórészeiről; A vizek bontásának peszlekeiről, magyarázat: „Peszleknek nevezem mindazon eszközöket, melyekre a vizek bontásában szükség vagyon”, vagyis üvegek, edények, kémcsövek stb.; Kémeszközök, azaz a kémszerek, reagensek; Repdékeny bennékeknek mennyiségéről – az illó alkatrészek meghatározása; Az Állékony bennékeknek mennyiségéről, és végül A vizeknek összvealkotásáról már nem is szorul értelmezésre.

Nyulas Ferenc Köszvényesremetén született 1758. július 25-én. Orvosi tanulmányait Bécsben kezdte, majd a pesti egyetemen folytatta, és ott nyerte doktori oklevelét 1788-ban. A kémiában Winterl Jakab volt tanára. Szamosújváron kezdte orvosi praxisát, majd Kolozsvárra költözött. 1804-ben Kolozs vármegye fizikusi (tisztiorvosi) állását vállalta el, majd 1806-ban egész Erdély protomedicus-a, vagyis hatósági főorvosa lett. A szóban forgó könyvet még magánorvosként írta. A könyv főtárgya a radnai gyógyvizek vizsgálata volt, tehát a gyógyvízelemzés magánemberként kezdte érdekelni, és ezt hatósági orvosként is folytatta. Többi vizsgálata azonban nyomtatásban nem jelent meg. Meg kell még jegyeznünk, hogy Nyulas a himlőoltás bevezetésének egyik élharcosa volt Magyarországon.

A fekete himlő igen elterjedt és veszélyes fertőző betegség volt az ókortól kezdve. Ázsiában már régóta felismerték, hogy ha himlőbeteg ember himlőhólyagának váladékát egészséges ember valamilyen nyálkahártyájára helyezték, akkor az ugyan megbetegedett tőle, néha könnyebben, de bizony elég gyakran halálosan. A fekete himlő távoli rokona az enyhébb tehénhimlő. Jenner megfigyelte, hogy a tehénfejő asszonyok többnyire átesnek a tehénhimlőn, ám utána fekete himlőt már nem kapnak. Ilyen betegektől vett váladékkal oltott be gyerekeket, majd ezeket egy idő múlva fekete himlő váladékkal is beoltotta, s lám a fekete himlő nem tört ki rajtuk. Nem hiszem, hogy ma ilyen életveszélyes kísérletezést engedélyeznének! Dehát akkor még másként mentek a dolgok. Jenner eredményeiről 1798-ban számolt be egyik könyvében. 1799-ben, nem kis mértékben Nyulas kezdeményezésére és felelősségére, már oltottak Jenner eljárása szerint. Az ember gyakran meglepődik, hogy abban a postakocsis világban milyen gyorsan terjedtek a tudományos információk! A Jenner-féle oltás már a múlt század elején széles körben került alkalmazásra hazánkban, de csak 1876-ban tették kötelezővé Magyarországon. Úgy tűnik, hogy a fekete himlőt leküzdötte az emberiség. Ma már számos országban nem is oltanak ellene. Csak ne csalódjanak, és ne jelenjék meg egyszer újra. Ravaszok és szívósak a vírusok. A vírus szó egyébként szintén Jennertől származik, hasonlóképpen a vakcina szó is a tehén latin nevéről: vacca.

Nyulas Ferenc Kolozsvárt hunyt el 1808. december 27-én.

Nyulas könyve analitikai kémiai tárgyú, az egyetemes kémia területén az első magyar nyelvű könyvet Kováts Mihály írta. A könyv címe Chémia vagy Természettitka, 1807-ben jelent meg Budán két kötetben; a szerző rendszeresen csak Magyar Chémiának nevezte. A könyv tulajdonképpen fordítása egy Gren német szerző Grundriss der Chemie című 1796-ban megjelent könyvének, csak éppen Kováts a német szerző flogisztonikus nézeteit korszerűsítette antiflogisztonikusra. Kovátsnak is a hiányzó magyar szókinccsel volt baja. Az ő könyve is tudatosan magyarosít. „A magyarnak mind a nyelve, mind az esze alkalmatos arra, hogy a tudományokat magyarul tsepegtesse kedves magzatjainak az elméjekbe... mert ha igaz lészen, hogy magyarul írhatni Chemiát, akkor igaz lészen az is, hogy magyarul minden tudományt írhatni, tudva lévén, hogy a Chémia a legújabb és a legnehezebb tudomány” – olvashatjuk a könyvben. Ezért neki is magyar műszavakat kellett gyártania. Néha a választást az olvasóra bízta, hogy például az arzénre javasolt négy névből (egérkő, maszlagértz, felségmaszlag, tserépkobalt) melyiket választja. Más Kováts-féle magyar szavak: göbetök (retorta), szélke (fiola), elegyítés (szintézis), remek (kísérlet), kihuzadék (extrakt), pedzőszer (reagens), atyafiság (affinitás), paránygó (molekula), természettitka (kémia), anyag (matéria).

Szavai erőltetettebbek, mint Nyulas magyarításai, és kevésbé is maradtak meg. Bírálták is miatta. A Tudományos Gyűjtemény 1820-as kötetében egy csak D.G.-vel jelzett szerzőtől olvashatjuk: „Miért kell a meg-visgálás vagy próba helyett kisirlet, a virtus helyett himség, a materia helyett anyag, holott az elsőbbeket minden magyar érti, még a köz emberek is, az hátulsókat senki sem...”

Hát azért az anyag szó jól meghonosodott a materia helyett. Úgy tűnik a műnyelv alkalmazása során dőlt el, nehéz lenne megmondani, hogy melyik szó milyen szempontok alapján maradt meg, és melyik tűnt el.

Kováts Mihály 1762-ben Korláton (Abaúj megye) született, Sárospatakon tanult. 1794-ben a pesti egyetemen szerezte doktorátusát. Majd külföldi egyetemeken bővítette ismereteit. Pesten telepedett le és folytatott praxist. Számos más szaktudományban is írt könyveket magyarosító, nyelvújító szándékkal. Sok energiát fordított erre. 1849-ben Mezőcsátra költözött, és ott hunyt el 1851-ben.

Elhagyván több ismert nyelvújító javaslatot és személyt, rátérünk a túlzások korára, ami minden tudomány születésénél – nem csak nyelvieknél – előfordul. Az inga mindig túlleng, aztán megint kissé visszaleng. A túlzást Schuster János professzor kezdeményezte. Winterl közvetlen utóda Baranya megyei sváb családból származott, és orvosi tanulmányait Pesten végezte. Úgy gondolta, hogy a kémiai elemek és vegyületek elnevezését is magyarosítani kellene.

A kémiai elemek nemzetközi neveinek elemzése megmutatja, hogy ezek rendszerint a korabeli társadalom szellemiségét tükrözték. Az ókorban megismert elemeknek az egyes nyelvekben általában önálló nevük van, vagy csak a közös alapnyelvből leszármazott nyelvekben hasonlítanak egymásra, utalván a közös eredetre, a latinra. Például a ferrum (vas), argentum (ezüst) és más elemek esetében. A magyar nyelvben vas, ezüst, arany, réz, kén, ón nem európai nyelvből származik, ezeket az elnevezéseket már magunkkal hoztuk.

A középkor alkémistái által felfedezett elemek már minden európai nyelvben azonosak, mint arzén, antimon, bizmut, cink. Felfedezőiket nem ismerjük.

Az első elem, amelyiknek ismerjük a felfedezőjét, a foszfor volt. Hennig Brand hamburgi alkémista 1669-ben állította elő vizeletből. Nevét egy Elsholz nevű orvos 1679-ben írt könyvében kapta. Akkoriban sokat írtak az újságok a foszfor csodálatos világításáról. Leibniz, a tudós és akkor éppen hannoveri miniszter nagyobb mennyiségű foszfor előállításához a nyersanyagot a hadsereg révén biztosította. Divatcikk is lett udvari körökben a foszforeszkáló ruha. A 18. században sok új elemet fedeztek fel. A racionális kornak megfelelően az új elemet valamelyik jellemző tulajdonsága ógörög nevéről nevezték el, mint például klór-zöld, bárium-nehéz, króm-színes, oxigén-savképző stb. Utána jött a klasszicizmus kora a múlt század első felében, és akkor az elemek nevében feltámadt az ókori görög mitológia: kadmium: Kadmos királyfi, Európa bátyja; a tantál: Tantalos, aki ellopta az istenektől a tüzet; vagy a latin hagyományból: cerium: Ceres a termés istene; tellur: a Föld istene, sőt még a germán mitológia is: tórium, Thor germán főisten, vanádium: Vanadis, a szerelem istennője stb.

Aztán beléptünk a nemzettéválás korába, nemzetéről nevezte el a felfedező új elemét. Az első a ruténium volt, amelyik Oroszországról kapta a nevét, a gallium Franciaországra utalt, és ha már ilyen volt, nyilvánvaló, hogy hamarosan Németországnak is kellett egy elem, amely nevét viseli, fel is fedezték a germániumot.

Ez utóbbiakat ugyan jóval Schuster halála után fedezték fel, ám ő nekilátott a korábbiak magyarra keresztelésének, és kidolgozta rendszerét. Az aranyból indult ki, ez volt az alap. Schuster úgy vélte ez a legmagyarabb elem, legalábbis nevében. Az anya szóból vezette le. Pedig ez a név a perzsa hiranya szóból származik, ahogy perzsául az aranyat nevezik. Valószínűleg vándorlásaink során vettük át tőlük.

Schusternél minden fém elnevezése az -any végződést kapta. A szó elejét átvette valamelyik korábbi nyelvújítótól, vagy maga adta a fém valamely tulajdonsága alapján. Így lett a bárium súlyany, a tantál nemitany, az arzén himany, a kobalt banyany, a nikkel – ki tudja miért – ledérany, a cink horgany, a kéneső meg higany. A rendszer kedvéért a magyar neveket is anyozta, a vasból csinált vasanyt, az ezüstből ezüstanyt, a rézből rézanyt.

A nemfémek ó vagy ő végződést kaptak, így lett a klór zöldlő, a bróm büzlő, a jód iboló, az oxigén savító, a nitrogén fojtó stb.

A vegyületek az oxidációs fok szerint -acs illetve -ag végződést kaptak, így lett az ezüstnitrát fojtósavas ezüstag.

Schuster János Pécsett született 1777. május 4-én sváb pékmester fiaként. 1794-ben iratkozott be a pesti egyetem orvosi fakultására, 1802-ben doktorált, majd Winterl tanársegéde lett. 1808-ban a természetrajz professzorává nevezték ki, de már egy év múlva, Winterl halála után átvette a kémiai tanszék vezetését. 1838. május 19-én hunyt el. Nagy népszerűségnek örvendett a fővárosban. Ő volt a Magyar Tudományos Akadémia első kémikus tagja (1831). Az Akadémia, illetve korabeli elnevezése szerint Magyar Tudós Társaság azzal a fő célkitűzéssel alakult meg 1825-ben, hogy „a tudományok és szépművészségek minden nemeiben a nemzeti nyelv kimíveltetésére igyekezzék”. Schuster professzor alaposan igyekezett! Bár mintha a magánhangzó-illeszkedés törvényét nem érezte volna magára nézve kötelezőnek.

Ezt Schirkhuber Móric piarista tanár (1807-1877) tette helyre, amennyiben a rézanyból rézenyt csinált, és a többit is ennek megfelelően módosította. Nendtvich Károly hosszú időn keresztül Schuster tanársegédje, majd nyelvújító munkájának folytatója, később úgy nyilatkozott, hogy Schuster tulajdonképpen „privat passzióból” csinálta kémiai nyelvújítását. Nem is jelent meg az soha sehol, de ő ezt használhatta előadásain, mert a gyógyszerészhallgatók szakdolgozataiban és a kollégák kritikáiban fennmaradt. A gyógyszerészet akkor olyan, egyetemen történő, de egyetemi diplomát nem adó stúdium volt, ahol magyarul is előadtak.

Mások is találtak ki új elnevezési rendszereket, bár a legtöbb Schuster nyomdokait követte. A már említett Nendtvich Károly főnöke halála után látott hozzá saját rendszere kidolgozásához. Nekiállt, hogy javítsa a rendszert, amelyet azért sok kritika is ért a sok dicséret mellett. Bugát Pál személyében lelkes partnert talált, aki az elméleti orvostan tanára volt a pesti orvosi karon. Id. Szily Kálmán 1879-ben a Természettudományi Közlöny hasábjain éles hangú kritikát írt a természettudományi műnyelvről. A 19. század második felére ezek a törekvések már idejétmúltakká váltak. Így írt Bugátról: „Megismerkedvén Schuster faragványaival... egy borzasztó terv és ennek nyomán egy herostratosi elhatározás született meg a fiatal tanár agyában. Megtalálta, mint mondta, élete czélját, ő a magyar irodalom számára teremt egy külön természettudományi nomenklaturát, függetlent attól, mellyel az egész világ természettudósai élnek, kiirt minden idegen származású ... szót... Lelke egész hevével, agitátori talentuma teljes erejével fogott e szörnyű munkához. Gyűjtötte, halomra csinálta és csináltatta a szem nem látott, fül nem hallott szavakat, s mint tanár, fordító és szerkesztő terjesztette azokat...”

Bugát Pál (1793-1865) valóban kiváló szervezői képességekkel rendelkezett. Ő alapította a Magyar Orvosi Tár című folyóiratot 1831-ben, továbbá a tudományos életünkben olyan nagy jelentőségre szert tett Királyi Magyar Természettudományi Társulatot (1841). Lelkesen részt vett az 1848-as eseményekben, amelynek során Országos Főorvosi kinevezést kapott. A szabadságharc bukása után viszont még katedrájától is megfosztották.

Harmadik nyelvújítóként Irinyi Jánost kell megemlítenünk. Munkájuk eredményeképpen jelent meg 1844-ben a Természettudományi Szóhalmaz címen 40 000 természettudományos fogalom műszava, amelyben valóban rengeteg képtelen túlzás volt. A kémiai részben legkevésbé, azt Nendtvich dolgozta ki Schuster nyomán. Ő nem adott más végződést a fémeknek és nemfémeknek. Utóbbiak is -any illetve -eny végződést kaptak. Így a bróm bűzlőből büzany lett, a jód iblany, az oxigén egyszerűen éleny, a nitrogén meg légeny stb. Néha illetlennek találhatta a Schuster-féle szót, így az arzén himanyból mireny, a nikkel pedig ledéranyból alany lett.

Nendtvich a Lavoisier-féle oxidációs nomenklatúrát is átvette minden vegyületre, nem csupán az oxigén tartalmúakra. Így a HgI higiblacs, a HgI2 higiblag, az NH2 légkönecs, az NH3 légköneg, az NH4 légfelköneg, az NH4NO2 légecssavas légköneg lett. A szerves kémiát is átmagyarította, így lett a morfin szunnyal, a szalicil füzeny stb.

Nem tudni, mennyire terjedt el ez a nyelv, hiszen magyar nyelven akkor még egyetemen nem tanítottak, és kémikus se nagyon volt az országban. Talán leginkább a gyógyszerészetben terjedhetett el. Igaz, hogy a recepteket akárcsak ma, akkor is latinul írták. Mindenesetre könyvek jelentek meg ezen a műnyelven.

Nendtvich Károly nagyon meg volt elégedve az így létrehozott nyelvvel. Így írt róla: „bátran állíthatom, hogy nem bír egy európai nyelv is műszavakkal, melyek a tudomány mostani állásához képest oly rendszeresen és oly következetesen volnának kidolgozva, mint hazánk nyelve”.

Nézzük meg tehát e nyelvet egy összefüggő szövegben. Idézünk Nendtvich Károly 1844-ben megjelent Az életműtlen műipari vegytannak alapismeretei című könyvéből: „Amint már mondva volt, a cselsavas haméleg (káliummanganát) oldata cselfölsavas haméleggé (káliumpermanganát) változik, ha az ember azt vízzel felereszti vagy hevíti. A cselsav e közben cselfölsavvá és cselfölélegvízeggyé (mangándioxid-hidrát) bomlik szét, mely utóbbi sötét barna pelyhekben válik ki, az oldat pedig sötét vörös színt vesz fel... A cselfölsav a halvfölsavval (perklórsav) egy alakú. Áll 2 vegys. cseleny = 691.8 és 7 vegys. élenyből = 700. Minélfogva vegyjele Mn2O7, s vegyarányszáma 1391,8 lészen.”

Nos, azt hiszem a mai magyar kémikus bármelyik latin betűt használó világnyelvnek korabeli kémiai szövegéből többet megértene, mint a fenti magyar szövegből. Külön szótár lenne szükséges megértéséhez. A reformkor hangulatában a nemzeti buzgalom azonban elfogadtatta e nyelvezetet. Nem csak megalkotóik, mások is dicsérték, például Vörösmarty Mihály is lelkendezve számolt be róla az Akadémián.

Aztán mégis elenyészett a műnyelvű kémiai nevezéktan. Valószínűleg azért is, mert elvesztettük a szabadságharcot. Utána ugyanis tizenkét éven át németül kellett Magyarországon oktatni. Amikor a várható kiegyezés első szeleként 1860-ban újra bevezették az egyetemen és főiskolákon a magyar nyelvet, oda számos fiatal, reménybeli tudóst neveztek ki professzornak a sok esetben magyarul nem is tudó helyére. Ezek a fiatalok mint Than, Eötvös, Wartha és mások, külföldön tanultak. Ott pláne nem ismerhették meg a magyar nomenklatúrát. Hazatérve tehát az elemek régi, nemzetközi nevét használták katedrájukon. Nendtvich ugyan megpróbált újra magyar szaknyelven írni, de ezt már nem fogadta el a fiatalodó vegyész társadalom. Így aztán maga is feladta a dolgot.

Két elemnév azonban megmaradt. A cink műneve: a horgany tartja magát napjainkig, igaz, hogy nem a tudományban, hanem a gyakorlatban. A higanynak volt ősi neve: kéneső. Ennek azonban semmi köze nem volt sem a kénhez, sem az esőhöz, a török-csuvas eredetű könösüből származott. A kén szórész ebben nyilván megtévesztően zavarta a kémikusokat, a higany pedig nagyon jól megfelelt Berzelius 1814-ben ajánlott vegyjelének. Berzelius az elemek latin nevének első vagy első két betűjét ajánlotta vegyjelként számos korábbi, részben még az alkémiából származó rajzos vegyjel helyett. Ebben az esetben: hydrargirum: Hg: higany.

A már sokat emlegetett Nendtvich Károly 1811 Szilveszter napján született Pécsett gyógyszerész családból. Középiskoláját a híres késmárki evangélikus líceumban végezte, majd a pesti egyetemre iratkozott be, s ott 1836-ban szerezte orvosi oklevelét. Schuster János mellett lett tanársegéd. Részt vett a reformkor tudományos mozgalmaiban, alapító tagja volt a Természettudományi Társulatnak. Schuster halála után megpályázta a vezető nélkül maradt tanszéket, de mégsem ő, hanem egy bécsi magántanár, Sangaletti nyerte el azt.

A múlt század első felének gyors ipari fejlődése kvalifikált műszaki szakembereket kívánt. Ekkor jöttek létre az ún. politechnikumok. Az 1794-ben selmecbányai mintára alapított párizsi École Polytechnique-ből Napóleon csakhamar katonai főiskolát csinált, amely a mai napig működik. A civil politechnikumok bölcsője az Osztrák birodalomban volt. A legelső politechnikum Prágában működött (1806), ezt követte a gráci (1811), majd a bécsi (1814). A híres német politechnikumok ezek mintájára alakultak rendre, legelsőként Karlsruheban (1825), és aztán sorra minden német államban.

Korán felmerült Magyarországon is az óhaj egy hasonló hasznos, az ipari fejlődést szolgáló intézmény iránt. Az 1836. évi pozsonyi országgyűlésen Zemplén vármegye követe szólalt fel elsőként ez ügyben: „Miután a KK és Rr hazájok boldogsága gyarapítására s a tökéletesedés előrehaladásának eszközlésére álladóul fordított figyelmöket méltán magára vonta ama körülmény: hogy mivel még magok az emberi lelket felemelő s ennek tápláló eledeléül szolgáló szép tudományok s mesterségek is a köz javát főkép úgy eszközölhetik s annak érdemlett háláját leginkább azzal kötelezhetik le, ha az emberi ész és szorgalom találmányi minél tökélletesített alakban terjednek s fordíttatnak az életnek úgy valódi hasznára mint nemes gyönyörködtetéseire s tudva vannak a KK előtt azon számos és fényes példák is, melyeket az elhunyt Fejedelem által Bécsben, de egyebütt is a külső nemzetek által felállított közművészeti Intézetek a szép mesterségek a tökélletesedésnek veleszületett vágyától méltán ösztönzött emberi értelem és munkásság kifejlődése körében előállítottak s időnként előállítanak, méltó egyik tárgya a közóhajtásnak az, hogy a nemzeti szorgalom és a kézi művek tökéletesedésének gyarapítására s azok kipallérozásának elővitelével, a nemzet díszének és boldogságának elővitelére az ország kebelében is Mű-Egyetemi olly Intézet állíttassék fel.”

Felhívnám a figyelmet a Műegyetem szóra, mellyel itt találkozunk először. Ezt az elnevezést a József Polytechnicum 1860-tól kezdve használta, 1871-től pedig törvényesen is József Műegyetem lett a neve a mai Budapesti Műszaki Egyetemnek. Ezt tehát a világ első egyetem elnevezésű műszaki felsőoktatási intézménye. Németországban még sokáig Technische Hochschule-ként, az angol nyelvterületen Institute of Technology-ként működtek és működnek. Csak a II. világháború után kezdtek Technische Universität-ek létrejönni.

Nos, Zemplén megye javaslatát megszavazták, amely aztán felment Bécsbe királyi jóváhagyásra. Bécsben nem siették el a dolgot. Az osztrák gazdaság nem volt érdekelt a magyar ipari fejlődésben. Rendszeresen szó esett a műegyetemről a következő országgyűléseken is. Végül létrejött, de nem főiskolaként. V. Ferdinánd király leirata nyomán felsőbb ipariskola-félét alapítottak Pesten 1844-ben, amelyik József Ipartanoda néven kezdte meg működését 1846-ban. A nevét az akkor elhunyt József nádor iránti kegyeletből kapta. Hét tanszéket hirdettek meg, közte a vegytanit és az iparműtanit. Ezt pályázta meg Nendtvich, és el is nyerte. Az új iskola ideiglenesen az egyetem épületében kezdte meg működését. Tanítási nyelve magyar volt. 1848. március 15. után bevezették az egyetemen is a magyar nyelvű oktatást. Sangalettit menesztették, helyette Nendtvichet nevezték ki, aki először 1848. április 4-én tartott magyar nyelvű kémia előadást az egyetemen. Ősszel már nem indult szemeszter a hadi események miatt. A kormány távozásával Nendtvich is eltűnt a fővárosból, majd később ismét előkerült.

A Windischgrätz herceg által kinevezett igazoló bizottság Nendtvichről az alábbi véleményt adta: „Szóval és tettel nyíltan hirdette radikális demokrata forradalmi nézeteit. A politikai érzelmű hírhedt klubokban mint szónok kiváló szerepet játszott s velük most is összeköttetést tart fenn. A bukott kormány menekülése után ő is eltűnt s csak nemrég tért vissza utazásáról, mit állítólag Pécsett, apjánál töltött. Tehetséges és éppen ezért annál veszedelmesebb egyén...” Mindazonáltal nem került Nendtvich bíróság elé. Az egyetemről persze elcsapták, Sangalettit visszahelyezték, de megtarthatta ipartanodai állását. Pályája ezután összekötve haladt az Ipartanoda műegyetemmé alakulásával. 1855-ben az Ipartanodát egyesítették az egyetemi Institutum Geometricummal. Polytechnicumi rangra emelték 1850-ben. 1860-ban bevezették újra a magyar tanítási nyelvet. 1871-ben a törvényhozás átszervezte József Műegyetemmé, amelynek 1873-1874-ben Nendtvich töltötte be a rektori tisztét. Közben az iskola 1854-ben a budai várba költözött bérelt házakba, onnan 1872-ben Pestre a Két Nyúl utcába egy másik bérelt épületbe. Végül 1881-ben Nendtvich még átvehette a Múzeum körúti új Műegyetem Eszterházy utcai korszerű kémiai épületét. Ugyanazon évben nyugdíjba vonult. 1892. július 6-án hunyt el. Sírja a Kerepesi temetőben áll. Nendtvichet 1845-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta. 1854-ben megjelent A vegytan elemei című tankönyve több kiadást ért meg, és korszakának legsikeresebb magyar kémia könyve volt. Magyarország kőszén előfordulásait szisztematikusan analizálta. Magyarország legjelesebb kőszéntelepei című könyve (1851) e téren úttörő jelentőségű volt.