Ugrás a tartalomhoz

A magyar irodalom filológiája

Bíbor Máté, Gulyás Borbála, Földes Zsuzsanna, Hegyi Ádám, Kiss Farkas Gábor, LAcházi Gyula, Orosz Andrea, Parádi Andrea (2005)

Gépeskönyv Kft.

A Jagelló-kor

A Jagelló-kor

II Ulászló idején folytatódott a Cassianus-mester nevével fémjelzett budai miniátorműhely tevékenysége. Az általuk használt motívumkincs nem csupán a II. Ulászló számára befejezett (Cassianus-corvina), illetve a magyar főpapi réteg által rendelt kódexekben jelent meg, hanem a környező cseh, morva területek és Szilézia könyvfestészetére is hatással volt (pl. Loukai premontrei kolostorGradualéja, Olmütz, Státní vedecká knihovna, M. IV. 1.). Ebben a stílusban készült, 1506 után, Thurzó János boroszlói püspökHóráskönyve (Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 380.), amely a budai stílus lengyelországi meghonosodásának első ismert példája. A királyi kancellária okleveleit eleinte csak címerkép díszítette, azoban egyre több armális kapott egyéb, figurális díszt. Egy nagyon színvonalas, ismeretlen miniátortól származó csoport legszebb darabjaGersei Pethő János címereslevele(Buda, 1507. szept. 22., Magyar Országos Levéltár, Dl. 86.051.). Pethő János a fiatal II. Lajos herceg udvarmestereként, később az ifjú királyné ajtónállójaként fontos szerepet töltött be az udvarban. Ezért kerülhetett címere fölé egy, a portré igényével készült, all’antica trónon ülő Ulászlót, jobbján a kis Lajost és balján Annát (ez a rész nagyon sérült) megjelenítő ábrázolás. Az aranyozott miniatúrát gazdag lapszéli akantuszornamentika kíséri. Az oklevelet festő budai műhely emellett két, reprezentatív szerkönyv díszítésében vett részt. Sajnos ezek töredékesen maradtak ránk, a korabeli kódexek közül nagyon sok pusztult el a Jagelló-kort követő néhány évtizedben. Az ún.Antifonale Budense(Pozsony, Archív mesta Bratislavy, EC Lad. 6., 15, utólagosan rekonstruált levele: Országos Széchényi Könyvtár, A. 23. III., V.), ésPsalterium Budense(Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár, Ms.I. 3b) dallamanyaga alapján Budához kötődik. Megrendelőjük nem ismert. A kódexeket számos, gazdagon aranyozott, virágdíszes iniciálé és néhol indás lapszéli ornamentika díszíti.A korszak egyik legjelentősebb, sok kérdést felvető emléke aBakócz-graduale(Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár, Ms.I. 1a-b). Díszítése befejezetlen: az I. kötet címlapján kívül nincs benne a miniatúrák szempontjából késznek nevezhető levél, további három lapja majdnem befejezett állapotot mutat. A kódex vége felé haladva már a képeknek szinte csak az előrajza, vagy az aláfestése, később már csupán az üres helye maradt meg.A benne található Bakócz–Erdődy címer bizonyítja, hogy a hatalmas méretű szerkönyvet semmiképpen sem Bakócz Tamás esztergomi érsek, hanem feltehetően valamelyik, zágrábi püspökké kinevezett unokaöccse, Erdődy János (1514–1518), vagy Simon (1518–1535) megrendelésére készítették. Azonban tartalmi szempontból – zenetörténetileg és liturgiailag – egyértelműen az esztergomi Szent Adalbert-székesegyházhoz köthető: a II. kötet Adalbert személyét hangsúlyozó – csak tervezett – dísze szintén ezt támasztja alá. Minden bizonnyal Budán dolgozó miniátora, a „Bakócz-monogramistának” nevezett mester egy másik kódex miniatúradíszének a befejezésében is közreműködött 1510 után (György topuszkói apát által megkezdettMissale, Zágráb, Székesegyházi kincstár, RK. 354.). Nevének kezdőbetűit innen ismerjük. Emellett műhelyéhez 18, Budán kiadott címereslevél díszítése köthető az 1514–1525 közötti időszakból. Az okleveleken felhasznált motívumok között ekkoriban jelennek meg az egyértelműen all’antica elemek (puttók, mitológiai alakok, delfinek, építmények stb.). Ebből a szempontból a műhely kiemelkedő alkotása középkori okleveleink legdíszesebb darabja,Szerdahelyi Imreffy Mihály címereslevele(Pozsony, 1523. nov. 11, Magyar Országos Levéltár, Dl. 93.845.), amelyet már II. Lajos adományozott szolgálataiért Imreffynek.A címerképen a pajzsot tritón és tritónnő tartja, balra egy antik, puttós-tritónos vázaépítmény szolgál lapszéldíszként. A budai műhely mellett természetesen voltak egyszerűbb tanultságú miniátorok, akik a liturgikus kódexek iránti igényt igyekeztek kielégíteni. A nagyhírű pannonhalmi apát, Tolnai MátéEvangelistariumának ésBenedictionáléjának (Pannonhalma, Főapátsági Könyvtár, BKA 2.) díszítése nem homogén. A kolligátum Stetner tiroli miniátornak tulajdonított, kvalitásosabb első része 1515 körül, második része, amely alig tartalmaz díszítést, 1515–16 körül készült.A címlap ornamentikája és figurális dísze a leggazdagabb: alsó szegélyében az apát címerének kétoldalán Máté apostol, illetve Szent Márton és a koldus-ábrázolás, R iniciáléjában Krisztus születése-jelenet kapott helyet.[74]

Az 1480–90-es évektől, bár a két budai ősnyomda tevékenysége megszakadt, megnőtt a kereslet a külföldön nyomtatott könyvek iránt. A Budán megtelepedett könyvkiadók – köztük aChronica Hungarorumaugsburgi változatának kiadója, Theobald Feger – ebben az időszakban mintegy hatvan, főként liturgikus nyomtatványt jelentettek meg.Az 1500-as évektől kezdve egyre több, fametszettel sűrűn illusztrált nyomtatványt hoztak forgalomba. Ezek közül néhányban új ikonográfiai típusok jelentek meg. Az 1499-ben, Lyonban nyomtatottMissale Stigoniensében szerepelt például először a Patrona Hungariae-ábrázolás a magyar szent királyok társaságában. Ennek egy változata jelent meg a későbbiekben aMissale Zagrabiensecímeres első levelének a hátoldalán (1511, Velence, Petrus Liechtenstein, Országos Széchényi Könyvtár, RMK III. 176.). Európa minden vidékéről – Velence, Bécs, Lyon, Krakkó stb.– érkeztek nyomtatványok Magyarországra, sorra jelentek meg a különböző misekönyvek, breviáriumok, egyéb liturgikus munkák. Fametszetes díszítésük fontos szerepet játszott az új, all’antica formakincs terjesztésében és népszerűsítésében.[75]