Ugrás a tartalomhoz

A magyar irodalom filológiája

Bíbor Máté, Gulyás Borbála, Földes Zsuzsanna, Hegyi Ádám, Kiss Farkas Gábor, LAcházi Gyula, Orosz Andrea, Parádi Andrea (2005)

Gépeskönyv Kft.

Mátyás kora

Mátyás kora

Vitéz János váradi püspök, később esztergomi érsek műpártoló tevékenysége az építészetben a helyi, gótizáló hagyományokat részesítette előnyben (pl. az esztergomi érseki palota dunai homlokzatának gótikus zárterkélysora), a legújabb itáliai eredmények díszes kódexeiben jelentek meg. A pozsonyi egyetem alapítása, illetve valószínűleg ezzel összefüggésben, Hess András nyomdász Budára hívása is az ő nevéhez fűződik. Könyvgyűjteménye mind állományát, mind a kódexek díszítését tekintve korának legjelentősebb hazai gyűjteménye lehetett. Vespasiano da Bisticci, a híres firenzei könyvkereskedő a következőképpen jellemezte Vitéz könyvek iránti fogékonyságát:[„Itáliában és egyéb országokban kerestetett össze könyveket; amit pedig nem talált készen, leíratta Firenzében, nem törődve a költségekkel, csak azzal, hogy szépek és hibátlanok legyenek.”] [66]A tulajdonában lévő kódexek száma nagyjából 500 lehetett, ebből ma közel 30 ismert. Vitéz kegyvesztettsége után egy részük Mátyás corvinái közé jutott (l. 106. kép.), illetve esztergomi utóda, Beckensloer János révén annak új székhelyére, Salzburgba került. Ez utóbbiak nagy részét ma Bécsben és Münchenben őrzik. Vitéz több kódexében találunk szövegjavításokat, széljegyzeteket.Úgy tűnik, a szövegek filológiai pontossága mellett, fontos volt számára kódexeinek igényes, reprezentatív kialakítása. Arról is van adat, hogy váradi püspöksége idején egy Polánkai Bereck nevű, saját másolót foglalkoztatott. A kódexek többségét azonban itáliai, főleg firenzei miniátoroknál rendelte meg. Legtöbb, ma ismert, illuminált kódexét a jellegzetesen firenzei, színes (kék, zöld, vörös) alapon fehér indafonatos lapszélornamentika („bianchi girari”) díszíti. Egykori könyvtárának legszebb darabjai közé tartozott két, innen származóLivius-kódex(München, Bayerische Staatsbibliothek, Clm. 15.731., 15.732.).A fehér indás címlapon a keretelésben és az iniciáléban a rómaiak történetéhez kapcsolódó mitológiai jelenetek halmozódnak. Vitéz egy másik, talán Nápolyban illumináltHieronymus-kódexének (1465–70, Epistolae, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 644.) érdekessége, hogy a corvinákat utánzó kötése már egyértelműen II. Ulászló számára készült, arról, hogy Mátyás könyvtárában lett volna, nincs adatunk.A talán Bolognában díszítettPlautus-kódex(1465–72, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 111.) címlapja teljesen más jellegű, mint a firenzei indafonatos munkák. A címlapon, a geometrikus fonatokból álló keretelés mellett a legkorszerűbb all’antica elemek tűnnek fel: a mű címe egy antikva betűs felirattal ellátott, klasszikus levéldíszel keretezett táblán jelenik meg, a keretdíszben pedig antik kámeákat utánzó profilportrék találhatók. A lap alján, Vitéz címerének két oldalán az érsek és Janus Pannonius portréja látható.Janus Pannonius számára a könyvek elsősorban ismeretek forrását jelentették, egykori könyvtáráról és annak díszesebb példányairól nagyon keveset tudunk. Vespasiano da Bisticci – Vitézhez hasonlóan – legfontosabb vevői között tartotta számon. Legdíszesebb, fennmaradt kódexe egy 10–11. század fordulójára datálható, valószínűleg bizánci redetű, görögTetraevangelion(ELTE Egyetemi Könyvtár, Cod. Graec. 1.), amelyet görög betűs, de latin nyelven írt bejegyzése szerint 1465-ben Garázda Péter ajándékozott neki.A kódexben nyolc kánontábla, és az evangéliumok élén a négy evangelista egészlapos, arany alapra festett, ülő ábrázolása (ez utóbbiak közül Jánosé hiányzik) található. Egy firenzei fehér indafonatos díszítéssel ellátottFicino-kódexet (Commentarium in Platonis Convivium de amore, 1470-es évek, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. lat. 2472.) szerzője, az ajánlás alapján, Garázda Péteren keresztül kívánt Janusnak eljuttatni.[67]

Mátyás könyvtárának gyarapodásáról, és ezen belül a kódexek díszítéséről az 1480-as évek második felétől vannak bővebb ismereteink. A Naldus Naldius által fenséges könyvtárnak, „Bibliotheca Augustának” nevezett könyvtár reprezentációs szerepe, az antikizálás tudatos alkalmazása ezektől az évektől vált különösen nyilvánvalóvá. Ráadásul a kezdetekről, a mai elnevezéssel Bibliotheca Corvinianának vagy Corvinának nevezett gyűjtemény alapításának pontos körülményeiről semmit sem tudunk. Mátyás korábban is gyűjtött rendszertelenül könyveket, többek között az 1460–70-es években néhány Észak-Itáliából szerzett, szerényen díszített kódex került a birtokába (pl. Andreas Pannonius: De regiis virtutibus, Róma, Bibliotheca Apostolica Vaticana, Vat. Lat. 3186.). Azonban a nagy, ideális könyvtár megteremtésére irányuló törekvések – Taddeo Ugoleto, Corvin János nevelője könyvtárosi alkalmazásával – uralkodásának utolsó évtizedére esnek. A könyvtár fontos része volt annak a Budán működő „reprezentációs gépezetnek”[68], amely a királyi hatalom legitimációját, 1485-től pedig Corvin János trónutódlását szolgálta. Emellett a könyvtár egyszerre volt a korabeli ismeretek teljességre törekvő, korszerű tárháza, illetve – a királyi kápolna és trónterem mellett található – kincsgyűjtemény, amelynek mennyezetfreskókkal díszített, két termében a legkeresettebb miniátorok – részben díszes, bársony vagy aranyozott bőrkötésű – luxuskéziratai kaptak helyet. Az 1480-as években az itáliai mesterek legjobbjai illumináltak kódexeket Mátyás számára. A firenzei mesterek közül burjánzó lapszéli ornamentikájáról jól felismerhető Francesco del Cherico. Legkorábbi, Mátyás számára díszített kódexe a csillagász Regiomontanus által a királynak ajánlott munka címlapja lehet (Canones LXIII in tabulam primi mobilis, 1480 után, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 412.). Más vélemény szerint a kódex ritka példája egy firenzei miniátor – a Cherico-tanítvány Francesco Rosselli – esetleges budai működésének.Firenze vezető mesterei közé tartozott Attavante degli Attavanti, akinek a műhelyéhez a fennmaradt kódexek közül legalább húsz darab köthető. Az itt illuminált kéziratok nagyobb része általában csak egy díszesebb, kettős címlapot, és belül pedig egy-két festett iniciálét tartalmaz (pl. Alberti:De re aedificatoria libri decem, 1485–90, Olmütz, Zemský archiv Opava, CO 330.). Emellett Attavantinál készültek a királyi magánkápolna liturgikus luxuskódexeinek legdíszesebb példányai, így egy óriási méretű és díszítését tekintve is kiemelkedőMissale Romanum(1484-től, Brüsszel, Bibliotheque Royal, Ms 9008.); illetve egy, az előbbivel szinte azonos terjedelműBreviarium Romanum(Róma, Biblioteca Apostolica Vaticana, Cod. Urb. Lat. 112.). Ez utóbbin még 1492-ben is dolgoztak.Mindkét kódexre jellemző, hogy számos, teljes egészében miniatúrákkal fedett lapot tartalmaz. Attavanti a legkvalitásosabb kódexeket maga szignálta, a többit stíluskritikai alapon tulajdonítják neki a kutatók. A másik jelentős, ekkoriban Mátyás számára dolgozó firenzei műhely a Gherardo és Monte di Giovanni testvéreké volt. A ma ismert kódexek közül hatnak a díszítésében működtek közre. A királyi magánkápolna számára rendelhették meg, az előbb említett misekönyv és breviárium mellé azt a hatalmas, háromkötetes Bibliát, amelynek darabjai közül végül csak a harmadik díszítése készült el, a többi kifestése Mátyás halálakor megszakadt. Az első köteten valószínűleg Attavanti műhelyében dolgoztak, a címlap díszítése azonban félbemaradt, csupán az előrajzok maradtak meg. A második kötetben üresen hagyott helyek vannak a képek számára és néhány keretelés aranyozása részben megvalósult. A harmadik kötetet az Attavantinál valamivel modernebb felfogású Gherardo és Monte di Giovanni díszítette. APsalterium-corvina(Firenze, Biblioteca Medicea Laurenziana, Plut. 15. Cod. 15–17.) két címlapja Dávid király életének eseményeit beszéli el.el.Az első lap középképén az Atyaistenhez imádkozó Dávid mögött, szemlélőként három kortárs figura –egy kék alapon aranyliliomos köpenyt viselő ifjú, Mátyás és VIII. Károly francia király – figyelik, mintegy látomásként, a középtérben zajló küzdelmet Dávid és Góliát között. Az ábrázolás elemei egyrészt követik a szokványos zsoltároskönyv-tematikát, másrészt viszont korabeli politikai utalásokat tartalmaznak: Dávid mítosza például a két címlap hátterében aprólékosan ábrázolt Firenze városának ekkori önreprezentációjában fontos szerepet töltött be. Attavanti díszítésmódjához képest új elem az egészlapos, festett, all’antica látszatarchitektúra, amely Firenzében éppen Gherardo és Monte di Giovanni miniatúráin jelent meg először. Az épületek perspektivikus ábrázolásának térproblémái ekkoriban a legjelentősebb firenzei festőket foglakoztatták. Feltehetően a látszatarchitektúra firenzei kódexekben való alkalmazásának legkorábbi példája a szintén Mátyás számára illumináltDidymus-corvinajobboldali címlapja (1488–89., Dydimus AlexandrinusLiber de Spiritu Sancto a Beato Hieronymo translatus…, New York, Pierpont Morgan Library, Morgan Ms. 496.).A harmadik jelentős, Mátyás által foglakoztatott firenzei mester Attavanti tanítványa, Boccardino il Vecchio, akinek nevéhez szintén az egyik leggazdagabban díszített kódex, aPhilostratus-corvina(1487–90., Philostratus Flavius:Opera, Philostratus Lemnius:Imagines, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 417.) illuminálása köthető. Kötésén már II.Ulászló címere szerepel. A görög művet Mátyás parancsára Bonfini fordította latinra, előszavában továbbá szerepel a király bécsújhelyi diadalmenetének a leírása.A kettős címlap baloldalán, aediculás keretbe foglalt bronztáblán a tartalommutató olvasható, mellette középen Mátyás antikizáló éremportréja, amely a két, görög művészet iránt érdeklődő császár, Nero és Hadrianus között kapott helyet. A jobboldali lap N iniciáléjában triumphus-ábrázolás: a diadalkocsin Mátyás (esetleg Corvin János) idealizált alakja áll.Boccardino il Vecchio műhelye II. Ulászló alatt is dolgozott magyar megrendelésre: Szatmári György pécsi püspök, később esztergomi érsek pompásBreviáriumát (1505–10., Párizs, Bibliotheque Nationale, Cod. Lat. 8879.) díszítette.A bemutatott firenzei corvinák díszítésében három elem minden esetben feltűnik. Az első a politikai propaganda szolgálatába állított portré: Mátyás idealizált, érem-, vagy donátorképmása egy-egy kódexben akár többször megjelenik. Az épületfaragványokon, a padlócsempéken, a mennyezetképeken stb. ábrázolt címerek és emblémák alkotják a kódexek ismétlődő elemeinek másik két csoportját. A különböző címerek a szokványos, egyszeri ábrázolás helyett a keretdíszekben újra és újra ismétlődnek, az ezekkel egyenrangúnak tekinthető Mátyás-emblémák (pl. holló, kerekes kút, méhkas, hordó, homokóra, sárkány, korona, éggömb) halmozása szintén a díszítés Mátyásra utaló, reprezentációs funkcióját erősíti. Az emblémák használata az itáliai Este, Medici, Gonzaga, Sforza és Malatesta családok udvari művészetében vált népszerűvé, általában egy konkrét személyt, vagy egy családot jelölt. Mátyás néhány jelképet valószínűleg a rokonság okán vett át (pl. gyémántgyűrű=tökéletesség, hűség, hatalom; méhkas=édes tudás, buzgóság, esetleg adományozás), azonban legtöbb emblémája csak az általa rendelt műveket díszíti.[69]

Az 1480-as években, a firenzei megrendelések mellett, észak-itáliai (milánói, lombard és ferrarai) művészek is dolgoztak – méghozzá Budán – Mátyás számára. Itt is találunk emblémákat, azonban ezek általában egy-egy ábrázolás részeként, és nem különálló mezőben jelennek meg. Ebben a csoportban több a később II. Ulászló számára átalakított kódex. Motívumaik eltérnek: a keretdíszekben súlyosnak ható, virágokban végződő, örvénylő indák és felfüggesztett trófeák, gyümölcsharangok jelennek meg. A figurák modellálása különösen jellegzetes: a karakteres, zömök alakok arca és idomai szinte szögletesek, a test árnyékolásában élesen elkülönülnek a sötét és világos részek. A csoport legjelentősebb alakja a „Cassianus-mester”, akinek a tevékenysége 1490 körül mutatható ki Budán. Nevét a hozzá köthető, egyetlen ismert kódexről, aCassianus-corvináról kapta (De institutis coenobiorum, 1490 körül, Párizs, Bibliotheque Nationale, Cod. Lat. 2129.). A mester által díszített címlapon már II. Ulászló címere szerepel, azonban a kódex belsejében található, egészében illuminált lapokon olykor még Mátyás címere tűnik fel. Eszerint az 1490 előtt elkezdett díszítést a műhely már II. Ulászló számára fejezte be. A Cassianus-mester mellett többen dogoztak a kódexen. Egy másik miniátor díszítette a későbbiekben aNagylucsei-Psalteriumot, amelyről a fejezet végén lesz majd szó.A Cassianus-mester köréhez tartozik továbbá több, műhelye által illuminált, kevésbé kvalitásos kódex. ACassianus-corvinán szintén dolgozó mesterek műve aBeda-kódex(De natura rerum, München, Bayerische Staatsbibliothek, Cod. Lat. 175.), amelyet II. Ulászló fejeztetett be, és aHolkham Hall-i Evangelistarium(Holkham Hall, Library of Lord Leicester, MS. 18.). Talán szintén e csoporthoz köthető az 1489-ben készültAverulinus-corvinakét címlapja (Architectura…, Velence, Biblioteca Nazionale di San Marco, MS. 2796.). Különleges darab, díszítményeiben az észak-itáliai (Ferrara, Velence) jellegzetességek mellett firenzei elemek is megjelennek. A Filarete által megálmodott ideális város leírását tartalmazza, ennek megfelelően több figurális ábrázoláson képzeletbeli quattrocento architektúrák építési fázisai elevenednek meg.Szintén észak-itáliai mesterek díszítettek az 1480-as évek elején Mátyás számára egy három darabból álló kódexcsoportot. Az 1467-ben másoltPtolemaios-kódexet (Magne compositionis Claudii Ptolomei…, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 24.), illetve aTolhoppf-(Stellarium, Wolfenbüttel, Herzog August Bibliothek, Cod. Guelf. 84. 1. Aug. 2o), és aTrapezuntius-corvinát (Rhetoricos libros, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 281.). Mindhárom szövegét Budán másolták, díszítésükre is itt került sor. A budai miniátorműhely késői művei közé tartozik az igen heterogén díszű, ún.Vatikáni Missale(Róma, Biblioteca Apostolica Vaticana, Cod. Urb. Lat. 112.). Gótikus minusculával, tehát az Alpoktól északra íródott, díszítményeinek stílusában főként lombard, ezen túl pedig németalföldi, és firenzei elemek (például a címlap akantuszindás-puttós keretdísze) keverednek.Szintén egymás mellett találjuk az Alpoktól északra illetve délre élő stílust aMátyás Gradualedíszítésében (Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 424.). A hatalmas méretű szerkönyvet a királyi káplna számára rendelhették meg.Három kötetéből csak a második készült el. Úgy tűnik, ez a stíluskeveredés ekkoriban csak a budai miniátorműhelyben képzelhető el.[70]

A jóval korábban, az 1460–70-es években készített, firenzei fehér indafonatos díszű corvinák a királyi könyvtár állományának közel harmadát alkotják. Nem bizonyított, hogy eredetileg Mátyás megrendelésére kerültek volna Budára. Körülbelül hatvan, firenzei fehér indafonatos kódexben találunk olyan Mátyás címert, amelyet két, Hoffmann Edith által „első-” és „második címerfestő”-nek nevezett, jól elkülöníthető miniátor festett. Harminchét kódexben az első, húszban pedig a második mester dolgozott. A díszítést a címerek festése mellett néhol szerény lapszéldísszel, puttókkal egészítették ki. Úgy tűnik, valamiféle egységesítési szándék jegyében, programszerűen haladtak végig ezeken a kódexeken. A mesterek a könyvkereskedelmi forgalomba szánt, a címer helyét üresen hagyó kódexekbe dolgoztak, illetve – ami még valószínűbb – legtöbbször más, korábbi tulajdonos címerére festették rá a királyi címert. Az itt bemutatottBasilius Magnus-kódex(De divinitate Filii et Spiritus Sancti, 1465–70 körül, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 415.) például eredetileg Vitéz János tulajdonában volt, kegyveszetté válása után kerülhetett – az átfestett címer tanúsága szerint – a corvinák közé.Ezzel párhuzamosan, az 1480-as évek második felében, szintén az egységesítés jegyében a Mátyás könyvtárában található, különböző korú kódexek egy része hasonló – aranyozott bőr-, illetve selyem-, vagy bársony – kötést kapott. A kötés általában középen tartalmazta Mátyás címerét, illetve – a bőrkötéseknél a háttábla felső sorában, a bársonykötéseknél a hosszanti metszésen –a szerző nevét, vagy a mű címét. Évszám viszont, aLucretius-corvina(Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. Lat. 170.) későbbi tulajdonosa által 1451/81-re, utólag visszadatált (!) kötésén kívül, nem szerepel rajtuk. A könyvkötőműhely minden bizonnyal Budán működött. Vezető mesterének nevét nem ismerjük: a kötések feliratainak hibái alapján megállapítható, hogy itáliai származású volt, egyéni módon felhasznált motívumai pedig a firenzei gyakorlathoz állnak a legközelebb. 1490 után az őáltala használt bélyegzők eltűnnek a kötéstáblákról, a II. Ulászló számára készített kötéseken már ennél gyengébb minőségű, utánmetszett bélyegzőket találunk. A ma ismert corvinák mintegy harmada rendelkezik egységes kötéssel: 46-nak van aranyozott bőrkötése, 17-nek – erdetileg zománcozott címerkapocssal ellátott – bársonykötése, a II. Ulászló számára, más mesterek által készített, kicsit eltérő bőrkötések száma pedig tíz. Az aranyozott bőrkötések között nincs két teljesen egyforma darab. Negyven kódexnél fordul elő a „hangsúlyozott középdíszes” típus.Emellett két-két darabnál ún. „ötkörös”, antik építészeti elemekből összeállított „architektonikus”, illetve „terülőmustrás” típusú díszítést találunk. A felhasznált motívumok a kódex belső keretdíszeivel összhangban állnak, elő- és háttáblájuk mintája azonos, emellett a kódexeket poncolt aranymetszéssel látták el. A többféle színű, bársonyba kötött corvináknál a címer a kötés zománcozott, aranyozott ezüstből készült kapcsán helyezkedett el. A metszés díszítése aranyozott, színes növényi mintákból állt.[71]

A reprezentatív díszkódexek készíttetése az udvarhoz közelálló, főként klerikus réteg körében szintén népszerűvé vált. Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost három gazdagon illuminált kódexéről tudunk, ezek közül a legjelentősebb egyBreviarium(Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 446.). A kódex 23, miniatúrákkal teljes egészében borított, figurális jeleneteket is tartalmazó lapján a püspök címere majdnem mindig szerepel.Emellett a gazdagon aranyozott kéziratnak 14, a két szélén illuminált, illetve 37, lapszéli virágornamentikával díszített lapja van. Érdekessége, hogy mestere szignálta, méghozzá háromszor, a kódexet: „Franciscus Kastello Ithallico de Mediolano”(215r) lombard származású, kevésbé tehetséges mester volt, aki 1480 körül érkezhetett Magyarországra. Az általa illuminált kódexek datálásában segítséget jelent, hogy 1481-ben két, a budai királyi kancellária által kiadott oklevelet díszített (Lindvai Bánfi Miklós adománylevele, Zágráb, Archiv Hrvatske, Neoregesta acta, Fasc. 589., No. 43.;Enyingi Török Ambrus címereslevele, Magyar Országos levéltár, Dl. 50536.). A keretelés sötét tónusú, vastag akantuszindákból álló mintája, a figurák jellegzetes, darabos megformálása a budai miniátorműhely mindkét irányához – a korábbi, hármas kódexcsoporthoz (Ptolemaeus-,Tollhoppf-ésTrapezuntius-corvina), illetve a Cassianus-mester köréhez – igen közel áll. A budai királyi miniátorműhely e csoportjának a hatása számos további, 1490 körül díszített kódexben nyomon követhető. Nagylucsei Orbán egri püspökPsalteriumának (Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 369.) két gazdagon díszített címlapját a budai műhely egyik tagja, de nem maga a Cassianus-mester illuminálta.Újabb felfedezés, hogy a kódex jelenlegi kötése alól a corvinák aranyozott bőrkötéséhez nagyon hasonló, hangsúlyozott középdíszes borítás került elő. Ez, a ma egyedüliként ismert, nem királyi kódexet díszítő corvina-kötés szintén az 1490 körül Budán működő királyi műhely körében helyezi el a kötetet. Nagylucseinek emellett számos, díszes kódex volt a birtokában. Néhány, firenzei fehér indafonatos munka (pl. M. Ficino:Commentariis in Platonis de amore, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. Lat. 2472.) mellett jelentős még az internacionális gótika stílusjegyeit mutató, ún.Sobieski-hóráskönyv(Windsor, Royal Library), amelybe a püspök Budán festtette bele címerét. A budai miniátorok motívumai más egyházi méltóságok kódexeiben is megjelennek. Kálmáncsehi Domonkos és Nagylucsei Orbán könyvei mellett meg kell még említeni Apáthy Lukács egri nagyprépostMissaléját (töredéke: Pozsony, Archív mesta Bratislavy, EC lad. 2/40.), Váradi Péter kalocsai érsek nyomtatott egyházjogi kódexének miniatúradíszét (1479–80,Gregorius IX. papa Decretales, ELTE Egyetemi Könyvtár, Inc. 65.), vagy Filipecz János váradi püspökPontificaléjának címlapját (1481–90, Esztergom, Érseki Simor Könyvtár, 2–36–4/7864.).Ez utóbbi jól mutatja a korszak stílusigazodását: egyszerre vannak jelen benne az új, all’antica (a címlap, és néhány lapszél puttós-virágos keretelése, pár iniciálé), és a későgótikus elemek (az iniciálék megnyúlt figurái, indás lapszélornamentika).[72]

Hess András Budára hívása minden bizonnyal Vitéz János ötlete volt, Mátyás, úgy tűnik, nem érdeklődött különösebben a könyvnyomtatás új lehetőségei iránt. Mégis van egy nyomtatvány, amelynek két ma ismert, pergamenre nyomtatott, aranyozott, színezett fametszetekkel ellátott luxuspéldánya (a díszesebb: Országos Széchényi Könyvtár, Inc. 1143.) könyvtárának tulajdonában lehetett. Thúróczi János Mátyás kisebb kancelláriájának helyettes vezetőjeként, több korábbi történeti munka, kancelláriai dokumentum felhasználásával, továbbá kortársak visszaemlékezései alapján állította össze az 1480-as évekbenA magyarok krónikáját. A mű Magyarország történetét tartalmazza Bécsújhely bevételéig (1487. aug. 17.). Thuróczi továbbá a kiadvány végére csatolta Rogerius tatárjárásról szólóSiralmas énekét, amelynek szövegét csak e mű kiadásaiból ismerjük. AChronica Hungarorumelsőként Brünnben látott napvilágot (1488. március 20., Konrad Stahel, Matthias Preinlein). Megjelentetésében a brünni nyomda alapítójának, a korábbanPontificaléja kapcsán már említett Filipecz János váradi püspöknek, olmützi püspöki helytartónak is szerepe lehetett. Az első kiadás 42 színezetlen fametszetet tartalmaz, ezekhez részben változatlanul, részben lefaragva 37 dúcot használtak fel. A metszetek leginkább az ulmi mesterek lapjaihoz állnak közel. A nyomtatvány élén a honfoglalás egészlapos illusztrációja kapott helyet, ennek kompozícióját követi majd az augsburgi kiadásban az azt lezáró,Siralmas énekhez tartozó, tatárjárás-ábrázolás.Ezután 41 ülőimagokövetkezik: Attilától kezdve, a hét vezéren és Árpádon át a magyar királyok Mátyásig tartó sora. Kivétel Hunyadi János, akinek – bár nem volt uralkodó – , álló, páncélosimagója a nyomtatvány mindkét kiadásában szerepel Mátyás előtt.A mű második, augsburgi kiadása nagyon hamar követte az elsőt (1488. június 3., Erhart Ratdolt). A csak papírra nyomtatott, 42 metszetes, az iniciálék helyét üresen hagyó brünni kiadással szemben itt már 66 fametszet található a kiadványban. Bővült ahistóriák sora: az ülőimagók mellett négyféle, ismételten felhasznált, egyszerű csataábrázolás került a kiadványba. A példányok némelyike színezett volt. Részben felhasználták, valószínűleg még annak nyomtatása alatt, a brünni metszetek kompozícióit, azonban ennél sokkal fontosabb, hogy bizonyos képeknél a korszak legjelentősebb metszetkészítőinek – Martin Schongauer, Játékkártyák mestere, ES mester stb.– a megoldásait vették át. A brünni kiadás metszetei valószínűleg egy, míg ezen kiadás képei több mestertől származnak. Szintén találhatók benne többszörösen felhasznált, lefaragott dúcok.Új elem még Szent László személyének a hangsúlyozása: a kerlési csata és a kunnal vívott küzdelem képe a mű legelején, a Mátyás és Beatrix címereit tartalmazó lappal szemben helyezkedett el, továbbá a szent király – ülőimagója mellé – külön lovasábrázolást kapott. Az augsburgi kiadás néhány példánya pergamenre készült, ezek közül az lehetett Mátyás példánya, amelyben Theobald Feger budai könyvkereskedő neki szóló ajánlását, egy új találmány révén, arannyal nyomtatták az elejére.[73]

.