Ugrás a tartalomhoz

A magyar irodalom filológiája

Bíbor Máté, Gulyás Borbála, Földes Zsuzsanna, Hegyi Ádám, Kiss Farkas Gábor, LAcházi Gyula, Orosz Andrea, Parádi Andrea (2005)

Gépeskönyv Kft.

Zsigmondtól V. Lászlóig

Zsigmondtól V. Lászlóig

Luxemburgi Zsigmond bibliofil tevékenysége sem Anjou elődeihez, sem a kortárs uralkodók, például öccse, Vencel cseh király könyvgyűjtéséhez képest nem számottevő. Bár kevéssé tudott latinul, a zsinati, és egyéb nyilvános fellépéseiről szóló feljegyzések, továbbá néhány humanistához fűződő kapcsolata művelt, azonban inkább gyakorlatias érdeklődésű uralkodóról vallanak. Jelenleg egyetlen olyan díszített kódexet sem ismerünk, amely bizonyosan az ő megrendelésére készült. Madas Edit három kódexet említ, amelyek szerény könyvtárába tartozhattak. Ezek közül egy díszítetlen (Johannes de SerravalleDivina Commedia-fordítása, 15. század első fele, Eger, Főegyházmegyei Könyvtár, P.V. 1.), egy pedig kalligrafikus iniciálékat tartalmaz (Pestis elleni könyvecske, 1431 körül, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 2349.). A harmadik Konrad Kyeser zsoldoskapitányBellifortiscímű hadtudományi műve (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, 465.), amelyet Zsigmond – bár erre nincs adat– a konstanzi zsinaton (1414-18) másoltathatott le saját magának. Kyeser 1402–1405 között írta meg a hadieszközöket szöveges és képi formában ismertető munkáját. A műnek egy pergamen, és több, papírra készült másolata ismert. A budapesti papírpéldány csonka: a nyolc levélből álló töredék a 10 fejezetes műből mindössze az első fejezet asztrológiai részét tartalmazza. 1889-ben került elő Konstantinápolyban, majd Vámbéry Ármin révén jutott az Akadémia birtokába. A szöveget vízfestékkel színezett tollrajzok kísérik. A rajzok, stílusuk alapján, a Felső-Rajna-vidékhez, mások szerint dél-német területhez köthetők. Az allegorikus lovasfigurák a bolygókat személyesítik meg, sorrendben a következők: Szaturnusz, Jupiter (a verzóján lovagoló vadember), Mars, Sol (Nap, Zsigmond feltételezett portréja?), Vénusz (korábban, tévesen, Cillei Borbálával azonosították), Merkúr, Luna (Hold). Eddig csak közvetett bizonyítékok szólnak amellett, hogy a Sol figurája Zsigmonddal azonosítható. Az arcvonások eléggé hasonlóak más portréihoz, például Johann HartliebKriegsbuch(Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 3062.) című művének biztosan őt ábrázoló illusztrációjához.Zsigmond számos hadi tevékenysége is lehetségessé teszi, hogy lemásoltatta magának a művet. Azonban Sol arca nem különösebben egyénített, így azon ikonográfiai hagyomány részének is tekinthető, amelyben 1400 körül Zsigmond arcvonásai típussá váltak. Továbbá semmilyen adat nincs arra nézve, hogy a kéziratot 1889 előtt Magyarországon használták, vagy Zsigmond saját tulajdonában lett volna. Emellett a szerző, Keyser, műve legdíszesebb, göttingeni pergamenkéziratában (1405, Göttingen, Universitätsbibliothek, Cod. ms. phil. 63.), amelyet Zsigmond uralkodó-elődje, Pfalzi Ruprecht személyének ajánlott, nyíltan vallott Zsigmond-ellenességéről, illetve ennek – a budapesti példánynál tehát korábbi – rajzán pedig Sol hasonló koronát visel. ABellifortishoz hasonló, papírra készült kéziratEberhard von Windecke krónikája(Felső-Rajna-vidék, 1443 körül, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 13975.). Eredetije nincs meg, jelenleg öt másolata ismert. A bécsi példány első tulajdonosát nem ismerjük. Műfaja szerint emlékirat: Windecke, aki 1406–1424 között Zsigmond udvarában élt, Mainzba visszatérve alkotta meg Zsigmond császár életét feldolgozó krónikáját, amelyet saját személyes élményeivel egészített ki. A mű hiteles művelődéstörténeti forrása a korabeli magyar történelemnek. A későbbi szerkesztő által felosztott szöveget rubrikák tagolják. A kéziratot számos, kvalitásos, színezett tollrajz díszíti.A figurák, Zsigmond néhány ábrázolásától eltekintve, nem egyénítettek. A rajzok között többségébenhistoria-típusú ábrázolásokat találunk, illetve néhány reprezentatív, uralkodó-ábrázolást (imago-, vagy Maiestas-típus.). A képeskönyv-jellegű illusztrációk tollrajzos technikája gyors másolást tett lehetővé.[60]

A 14. század utolsó negyedében és a 15. század első néhány évtizedében megnőtt Magyarországon az igény a kódexek iránt. Úgy tűnik, hogy Zsigmondhoz hasonlóan a világi előkelőségek sem tartoztak a fő mecénások közé. Az egyházi méltóságok könyvtárairól szintén kevés adat áll rendelkezésre. Pálóczi György esztergomi érsek (1423–39) személyéhez két gazdagon díszített, címerét és possessor-bejegyzését tartalmazó kódex köthető. A róla elnevezettMissale(Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 359.) 8 figurális, és több filigrándíszes iniciálét, továbbá növényi indákból kialakított lapszéldíszeket tartalmaz. Egy bejegyzés szerint később az esztergomi Szent Adalbert székesegyház egyik oltárának ajándékozták.ABreviárium(Salzburg, Universitätsbibliothek, M. II. 11.) miniatúrái kvalitásosabbak. A címlapon látható, angyalok által tartott címert Pálóczi 1435-től használta ilyen formában, így a két kódex e dátum körül készülhetett.Az imakönyvet összesen 45 figurális, többek között Szent István és Szent László ábrázolását tartalmazó iniciálé díszíti. Ikonográfiai szempontból pedig azért jelentős, mert a legkorábbi, magyar személy számára készített, Napba öltözött Asszony -ábrázolás (499v) található benne. A készítés helyeként Bécs–Salzburg–Melk, illetve Esztergom is felmerülhet. Egy másik főpap-mecénás nevét aVáci ötvöscéh szerkönyve(Szent Eligius-kódex, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 377.) őrizte meg számunkra. A 7. levélen található bejegyzés szerint János mester „írta” Vácott, 1423-ban, vagyis mind a szöveg, mind a képek, sőt valószínűleg a notációk is az ő munkájának tekinthetők. Egy másik bejegyzés pedig arról tudósít, hogy a mester a váci püspök szolgálatában állt, aki eszerint kódexei díszítésére saját miniátort foglakoztatott. A névvel nem említett püspök (III.) Jolsvai Miklóssal azonosítható.A kódex az ötvösök védőszentje, Eligius ünnepének teljes miseszövegéből és egyéb liturgikus textusokból áll. A bemutatott lap a legdíszesebb, a többi, finom rajzú iniciálé férfi és női fejeket ábrázol. János mester magas színvonalú miniatúrái főként a cseh könyvfestészet hatását mutatják.[61]

Az egyházi intézmények kódexeiről már számos adatot ismerünk. A püspöki székesegyházak, nagyobb kolostorok, városi plébániák állománya a több tucattól akár több százig terjedhetett. Ugyanekkor változás következett be a kódexek előállítóinak személyében: visszaesett a kolostorok és konventek scriptoriumainak a tevékenysége. Ezt a korabeli liturgikus kódexek, illetve a korábban nagy múlttal rendelkező káptalanok és hiteleshelyek okleveleinek viszonylag gyenge színvonala mutatja. Színvonalas könyvfestészeti emlékek a nagyobb püspöki és városi egyházak környezetében készültek. A 15. század első felétől pedig, az egyházi réteg mellett, feltűnt a városi polgárság mint megrendelő. Megnőtt az igény a brünni és olmützi típusú, festett jegyzőkönyvek iránt. A felvidéki városok által rendelt díszes kötetek, a céhek által készíttetett szerkönyvek szép emlékei ennek az eredetileg cseh–morva tradíciónak. A korábbi gyakorlattól eltérően nem állandó műhelyek, hanem általában vándorfestők dolgoztak a nagyobb megrendeléseken. Selmeci Gobil Bálint például világi mester lehetett. Nevét aSelmecbányai bírósági jegyzőkönyv(Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Osztály, 61. 54. C.) őrizte meg számunkra: „Valentinus Gobil schembniciensis fecit.”(191v). Az 1432-ben készült könyv, az esküszövegen és a miniatúrákon kívül, megnyitásakor még üres lehetett.Jelentős egészlapos Keresztrefeszítés-kompozíciója, amelyet az eskü szövegével szemben helyeztek el. A kánonkép az internacionális gótika kvalitásos emléke, a korabeli szobrászat és táblaképfestészet eredményeit hasznosítja. A jegyzőkönyv többek között az Árpádok, az Anjouk és Zsigmond címerét is tartalmazza. Érdekessége, hogy egy helyi polgár, „Jacob Dobrynger” címere is szerepel benne, aki Selmecbánya városi elöljárója lehetett. A vándorló mestereknek köszönhetően a könyvfestészet jellegét hosszú ideig elsősorban a szomszédos államok művészeti törekvései határozták meg. Az 1400 körüli évtizedekben Európa jelentősebb művészeti központjaiban – elsősorban Prága, Bécs, Burgundia, Franciaország. Itália – viszonylag egységes formanyelv uralkodott, amelyet internacionális gótikának, vagy bizonyos speciális esetekben „lágy”, illetve „szép” stílusnak (Közép-Európa) neveztek el a kutatók. Jellegzetessége az érzelmesség, az egyéni áhitat előtérbe állítása, az alakok és ruházatuk finom rajzú megformálása. Zsigmond uralkodásának éveiben a hazai könyvfestészet formakicsét, ez a – főként a cseh udvari művészet közvetítésével érkező – stílus határozta meg. A 14. század első felében oly élő itáliai kapcsolatok már kevéssé befolyásolták a kódexek díszítését. Ritka példája ennek aKassai Missale(1389 előtt, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 395.) egészlapos kánonképe és néhány figurális iniciáléja.Egy lágy stílusú, nagyon színvonalas, Pozsonyból származó kánonkép (1400 körül, Szépművészeti Múzeum, Grafikai Osztály, 1938–3287.) a 14. század végi cseh könyvfestészet formái mellett már flamand és francia hatást mutat: Mária kezét tördelő gesztusa e területek ábrázolásaiból ered.A 14. század utolsó néhány évtizedének magyar készítésű kódexei tehát leginkább a korban vezető rangú, Vencel király környezetében kialakult cseh könyvfestészeti iskola hagyományába illeszkedtek. Az iskolát az iniciálékban ábrázolt zömök, kuporgó alakok, a ruhák puha redőzése, az intenzív színek használata jellemzi. Ebbe a körbe tartozik egy koraiMissale(1394, Eger, Főegyházmegyei Könyvtár, U2 VI 5.), amelynek egyetlen díszét, a kánonképet „Ladislai de Miskolch” vagyis Miskolci László miniátor készítette. Az alakok itt még zömökebb, szigorúbb megformálásúak, mint a lágy stílus későbbi emlékein.Szintén ide sorolható az Egyetemi Könyvtárban található, némileg provinciális díszítésűPremontrei Breviárium(1389 után, Cod. Lat. 36.).Egységes, hazai stílusról csak a korszak végén, Pozsonyban beszélhetünk. A cseh hatást mutató, pozsonyi kódexek közül a leggazdagabb díszítésű az ún.Pozsonyi „D” Missale(Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 216.).Másolója, aki valószínűleg maga illuminálta a kódexet, „Mychael de Tyrnstain” (Nagyszombati Mihály). A mester egy másik, azóta lappangó pozsonyiMissaléba is bejegyezte a nevét, ahol kanonokként említik. A díszítés 1403 előtt készülhetett, eddig az időpontig szerepel Mihály a városi okmányokban. Számos figurális iniciálét és sok helyütt gazdag növényi ornamentikából álló lapszéldíszt tartalmaz. Mind ez utóbbiak formavilága, mind a figurák modellálása már a lágy stílust előkészítő periódus terméke, rokonságot mutat többek között Vencel prágai műhelyének néhány kódexével.[62]

1415–20 körül több, Prágából érkező miniátor telepedett le Bécsben, amely átvette a vezető szerepet a térség könyvfestészetében. Egyikük, a cseh-morva hagyományt magával hozó Michael mester többek között felvidéki városok megrendelésére dolgozott. Az 1420–30-as években, újabban a királyi kancelláriának is helyet adó Pozsonyban számos kódexet rendeltek. A missalek díszítésére vagy helyben, vagy az új könyvfestészeti központban, Bécsben kerülhetett sor. Talán a nevéhez köthető, a kilenc pozsonyi misekönyv közül egy másik jelentős darab, az ún.Pozsonyi „E” Missale(Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 218.) egy részének díszítése.konyvd69.jpgA kódex nyolc figurális iniciáléja nagyon emlékeztet az 1426-os dátumot viselőKörmöcbányai városi jegyzőkönyv(Körmöcbánya, Városi Levéltár) hasonló képeire. Emellett Michael jellegzetes, akantuszindás lapszéldíszei is feltűnnek benne.A kódex első 14 pergamen levelén, a négy evangélium kezdőfejezetei mellett találunk miniatúrákat, a többi papírlevelet üresen hagyták a későbbi bejegyzések számára. Két egészoldalas ábrázolás – kánonkép Krisztus a kereszten-jelenettel, illetve Utolsó ítélet – mellett néhány figurális iniciálé, például az Igazságosság allegorikus alakja található benne.[63]

A Zsigmond halála után keletkezett emlékek közül érdemes megemlíteni Albert király kétImakönyvét (1435 körül, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 2722.; 1438–39, Melk, Stiftsbibliothek, Cod. 1080.), amelyeket egy – a két kódex alapján „Albrechtsminiator”-nak nevezett – bécsi mester díszített.Mindkét imakönyv címlapján, kis eltérésekkel, egy-egy kápolna belső tere látható, a miséző pappal, ministránsokkal, illetve a baloldali, szentélyrekesztővel elválasztott térben Albert portrészerűen ábrázolt, térdelő alakjával. A mester mindkét miniatúrán alkalmazta a kép a képben-megoldást: a korábbi kódexben egy diptichon, a későbbiben egy triptichon aprólékos ábrázolása teszi még realisztikusabbá a belső tér megjelenítését. A pontos perspektívikus ábrázolás hangsúlyozása, az enteriőr és a kép a képben-motívum mind a korabeli franko-flamand könyvfestészet hatására utalnak. A lapszéldísz növényi indái között Albert birodalmi és magyar címerei jelennek meg. Egy Oxfordban őrzött, 15. század eleji írással készültImakönyv(Bodleian Library, Ms. Rawl. liturg. d. 6.) már I. Ulászlóé lehetett, akinek térdelő alakja a kódex több ábrázolásán, többek között a kánonképen (52v) is megjelenik. A korábban említett Michael bécsi műhelyének késői alkotásaV. László iskoláskönyve1445-ből (Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 23*). A kötetet Simon melki bencés szerzetes állította össze a herceg számára. Nagy részét DonatusGrammatikája és Johannes Gerson keresztény hittételekről szóló összefoglalása teszi ki, de tartalmaz egy Lászlót dicsőítő, rövidebb költeményt is. A címlap iniciáléjában az ifjú Lászlót zsámolynál térdelve, ima közben látjuk, az oltárszobrokon Szent Péter és Pál jelenik meg. A kódexet továbbá, mintegy heraldikai bevezetésként, nagyméretű, a családi, illetve Habsburg tartományok címerét tartalmazó iniciálék díszítik. Időben az utolsó, említésre méltó kódexA bécsi egyetem magyar nemzetének anyakönyve(Bécs, Archiv der Universität, N.H. 1.) 1453-ból. Az egyetem „Natio Hungarica”-jának tagjai a magyarokon kívül a lengyelek, csehek, és morva, illetve görög nemzetiségűek voltak. Az első anyakönyv elveszett, ezt a második kötetet két figurális – a natio védőszentjét, Szent Lászlót, illetve Szent Istvánt és Szent Imrét ábrázoló – iniciálé, és több, szerényebb kezdőbetű díszíti.Miniatúrái szintén egy bécsi mester, az ún. „Lehrbüchermeister” nevéhez köthetők, akinek fontos szerepe volt az újabb, franko-flamand vívmányok ottani meghonosításában. A László-miniatúra hátterének finom, kék átmeneteket mutató levegőperspektívája már ebbe az irányba mutat. Ugyanő díszíthette jóval később Mátyás talán első megrendelt kódexét (1469,Ferences missale, Bibliotheca Apostolica Vaticana, Cod. Rossiana 1164). A kódex egyik ábrázolásán az ifjú király uralkodói díszben térdel a nyitott szarkofág előtt álló, Fájdalmas Krisztus előtt.[64]