Ugrás a tartalomhoz

Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény

Sz. Jónás Ilona

Osiris Kiadó

FEUDÁLIS INTÉZMÉNYEK, EURÓPA AZ EZREDFORDULÓ UTÁN

FEUDÁLIS INTÉZMÉNYEK, EURÓPA AZ EZREDFORDULÓ UTÁN

Eudes blois-i gróf levele Róbert királyhoz

Bouquet Variorum epistolae XX. t. X., 1874, 501–502. o.

Urának, Róbert királynak, Eddes gróf

Keveset kívánok szólni hozzád, Uram, ha meghallgatni méltóztatnál. Richard gróf, a te hűbéresed, felszólított, hogy jelenjek meg előtted igazságszolgáltatás, vagy egyezkedés végett, azokkal a panaszokkal kapcsolatban, melyeket te ellenem hangoztattál. Én az egész ügyet az ő kezébe tettem le. Ő azután, a te beleegyezéseddel határidőt tűzött ki nekem a tárgyalásra. Amikor azonban az idő igen közel volt, és én már felkészültem ennek a dolognak az elintézésére, azt üzente nekem, ne fárasszam magamat azzal, hogy a bejelentett placitumra (ítélkezésre) elmegyek; mivel Neked nincs szándékodban más igazolást vagy egyezkedést elfogadni, csak azt, hogy megtiltsad nekem, hogy mint méltatlan, Tőled bármiféle hűbért birtokomban tarthassak. Illetéktelennek mondta magát továbbá arra, hogy engem a pairek[482] meghallgatása nélkül ilyen ítélkezés elé állítson. Ez az oka annak, hogy a placitumon nem jelentem meg előtted.

De azon nagyon csodálkozom, Uram, hogy Te engem annyira sietve, az ügy megvitatása nélkül, a hűbérre alkalmatlannak ítéltél. Mert, hogy származásomra tekintünk, Isten kegyelméből valóban képes vagyok az örökösödésre. Ha pedig az általad nekem adott hűbér milyenségét nézzük, nyilvánvaló, hogy azt a Te kegyelmed nem a királyi birtokból, hanem az őseimtől örökjogon rám szállt birtokokból juttatta. Ha szolgálataim érdemére vagyunk tekintettel, Te magad is tudod, hogy amíg kegyelmedben voltam, hogyan szolgáltam Neked otthon, háborúban és idegenben. Azonban, miután kegyelmedet elfordítottad tőlem és arra törekedtél, hogy azt a megtiszteltetést, amelyben eddig részeltettél, elvedd tőlem, ha Neked becsületem védelmében véletlenül valami kárt okoztam, ezt a jogtalanságoktól fölingerelve és a szükségtől kényszerítve tettem. Mert becsületem megvédését hogyan is mulaszthatnám el? Istenre és lelkemre mondom, inkább akarok becsülettel halni, mint becstelenül élni. Ha azonban ezentúl nem bántod becsületemet, semmi a világon nem lesz, amit inkább óhajtanék, minthogy kegyelmedet vagy megtartsam, vagy kiérdemeljem. Mert a Veled való egyetlenkedés nekem ugyan igen kellemetlen, de Tőled is Uram, kormányzásod gyökerét és gyümölcsét veszi el; az igazságot és a békét mondom. Ezért könyörögve kérem kegyességedet, ami benned a természet szerint megvan, ha gonosz tanács el nem veszi, hogy hagyj fel végre üldözésemmel, és engem vagy udvari embereid által, vagy az előkelők által engeszteltess ki. Vale.

Fulbert püspök levele Róbert királyhoz (XI. század eleje)

Uo.

Urának a felséges Róbert királynak Fulbert, a chartres-iak alázatos püspöke. Írtunk Önnek azokról a bajokról, amelyeket Gaufrey vicecomes okozott egyházunknak. Nem féli ez se Istent, se excellenciádat, amiről elegendőképpen és fölöttébb bizonyságot tett, midőn helyreállította az Ön által egykor lerombolt gallardoni várat.[483] Elmondhatjuk erről az írás szavaival: „Íme, keletről terjed szét egyházunknak baja”; másrészt még egy másik várat is merészelt építeni Illiers[484] mellett, a mi Szűz Mária egyházunk falvai közt, amiről viszont el lehet mondani: „Lám, nyugatról jő a gonoszság.” Most, hogy e bajokról már a szükségest megírtuk, könyörületért esedezünk önhöz, tanácsot és engedelmet kérve, minthogy az ön Hugo fiától semmi segítséget és vigaszt nem kaptunk bajunkban. Mindezek miatt a bennünket ért fájdalom úgy összefacsarta szívünket, hogy már búbánatra adtuk magunkat. Elhatároztuk tehát, hogy felhagyunk a jókedv és öröm kinyilvánításának általunk szokásos módjával, a harangozást megszüntetjük, és szomorúságunknak valamiképp kifejezést adunk. A misét, melyet mindeddig egyházunkban Isten kegyelméből ujjongó szívvel és szájjal szoktunk megtartani, elmondjuk siralmasan, fojtott szóval, szinte néma csendben. Ezért síró szívvel és lélekkel, térdre hullva kérjük az ön jámborságát, siessen az anyaszentegyház segítségére, melynek élére ön minket, az ön méltatlan hívét állította, akinek vigasza és lélegzethez jutása az elszenvedett bosszúságok közepette Isten után egyedül öntől függ. Gondolkozzék tehát, miképp szabadulhatnánk meg ezektől a bajoktól. S hogy keservünket örömre fordítsa, szólítsa fel Eudes grófot és parancsolja meg neki nyomatékosan, királyi tekintélyénél fogva, hogy irtsa ki vagy irtassa ki igaz szándékkal az ördögi hajlam fent számba vett mesterkedéseit… Mert ha sem ön által, se ő általa nem szűnnék meg az egyházmegyénkben szinte örökösen uralkodó zűrzavar, úgy mi más maradna hátra, mint hogy teljesen felfüggesszük az istentisztelet tartását egész püspökségünkben… Hogy erre mégse kényszerüljünk, ismételten esdve kérjük az ön könyörületességét. Nehogy megessék – ami távol álljon tőlünk –, hogy ön által elutasítva, kénytelenek legyünk elmenekülni és idegen királynál vagy a császárnál állítani azt, hogy ön nem akart vagy talán nem is volt képes Krisztusnak a mi gondjainkra bízott jegyesét, a szent egyházat oltalmazni.

A hűbéres lovagok magánháborúi

Adémar de Chabannes, Benedek-rendi szerzetes [szül. Chabannes-ban (Limousin) 988, megh. Jeruzsálemben 1034]. Krónikája a kezdetektől az 1028-as évekig terjed. Főleg Aquitania történetére vonatkozó forrás.

J. Chavanon, 1897, 150. o.

Ez időben (1010) Alduin (limoges-i) püspök Vilmos herceggel társulva felépítette Beljoc várát Saint Junien monostora közelében, Jourdain, Chabannes hercege ellen. Miután a herceg (Vilmos) eltávozott, Jourdain válogatott fegyveresekkel a vár megvívására és a püspök legyőzésére sietett. A püspök azonban sok fegyverest gyűjtött össze és testvére, Wido által is segítve elébe ment. Szigorú tél idején kemény csata keletkezett, sok vér folyt, végül is a limoges-iak a püspökkel és vicomte-jaikkal megfutamodtak. Jourdain tehát győztesen, sok előkelő fogollyal indult haza. Amikor már biztonságban hitte magát egy lovag, akit ő győzött le, hátulról tarkón vágta, és így meghalt. Viszonzásul azokat, akiket övéi foglyul ejtettek, karddal átdöfködték, úgyhogy vérükkel együtt lelküket is kiadták. (Hozzátartozóik) ezeket jobban megsiratták, mint azokat, akik a csatában hullottak el. Jourdain Manzer, az elhunyt testvére, kevés idő múlva foglyul ejtette a püspök testvérét és mindaddig fogva tartotta, amíg az említett várat le nem rontották.

Ebben az időben (1024) Aimery Roncinie hercege, hűbérura: Guillaume, Angoulême grófja ellenében, míg ez Rómában tartózkodott, a húsvéti napokban Saintogne vidékén felépítette Fractabotum várát, pedig Szent Eparchius szent saruinak ereklyéire esküdött hűséget neki. És minthogy megszegte esküjét, nem sok idő múlva Jofré, az említett gróf fia találkozván vele, karddal átdöfte, mire késedelem nélkül kiadta lelkét. Guillaume gróf viszont fiával, Odouinnel, a várat sokáig ostromolta és miután hősiesen megvívta, lerombolta, hosszabb idő múltán azonban ismét felépítette és Jofré fiának birtokába adta. Guillaume, Martiliac vicomte-ja és testvére, Odolric sokáig tartó súlyos egyenetlenségbe keveredett testvérével, Odouinnel, Rofiac vára miatt. Végül is az történt, hogy Guillaume gróf megbékítette őket, ők maguk pedig a békére és a megállapodás megtartására Szent Eparchius teste fölött megesküdtek. Esküjüket azonban meghazudtolva, esküszegőkké váltak: mire egyiküket megvakították, a másik kettő pedig tisztségét vesztette. Guillaume és Odolric magához hívatta Odouint. Miután a húsvétot megelőző héten, nagyszerdán velük vacsorázott és vendégházukban aludt, még mielőtt az ágyból felkelt volna, megragadják, nyelvét kivágják, szemeit kivájják. Így szerezték meg Rofiacot. A Rómából visszatérő Guillaume gróf elhatározta, hogy ezt a súlyos gonosztettet megtorolja. Ezért Guillaume herceget magához véve, Martiliacot megostromolta, tűzzel elpusztította, az árulóknak életüket és tagjaik épségét meghagyta ugyan, de minden tisztüktől megfosztotta őket, Rofiacot pedig a megvakított Odouinnek engedte át. Néhány év elteltével ugyanazon gróf parancsára fia Odouin, Martiliacot felépítette és a saját birtokában megtartotta.

Éhínség

Raoul Glaber francia krónikás (szül. a X. század végén, megh. 1050). Kedve ellenére lett szerzetes, kolostorról kolostorra járt Clunytól Saint-Germain d’Auxerres-ig. Itt írta meg Historiarum libri quinque c. munkáját. A 900–1046-ig terjedő évek eseményeit jegyezte fel.

M. Prou, 1866, lib. IV. ch. 4. 98–100. o.

A következő időben (1032-ben) az egész földkerekségen éhínség támadt, és csaknem az egész emberi nemzetség pusztulása fenyegetett. Ugyanis az időjárás annyira viharossá vált, hogy sem a vetésre, sem az aratásra nem volt alkalmas idő, főként a felhőszakadások miatt. Az elemek egymás közt szinte azon versengtek, hogy az emberi gonoszság elnyerje büntetését: az állandó esőzés miatt a föld annyira sáros lett, hogy három év folyamán egyetlen mag befogadására alkalmas barázdát sem lehetett találni. Aratás idején viszont a különféle dudva és gaz a szántóföldek egész felületét ellepte: egy modiusnyi elvetett mag, ahol még a legjobban fizetett, aratáskor egy sextariust adott, ez a sextarius azonban legföljebb egy marokra való lisztet jelentett. Ez a pusztító terméketlenség Keleten kezdődött. Görögország elpusztítása után Itáliába jutott, innét elárasztotta Galliát és kiterjedt Anglia minden vidékére is. Akkor az egész nép az élelemhiány következtében mintegy összeaszott, a nagyok és középrendűek a szegényekkel együtt éhségtől sápadoztak: a gazdagok ragadozó kedve is megszűnt az általános nyomorúságban. Ha véletlenül valami élelmiszer eladásra került, az eladó belátása szerint szabadon lehetett méltányos árat kérni vagy azt messze túllépni: sok helyen a modius ára 60 solidus volt vagy másként: egy sextarius 15 solidus. Ezenközben, miután a vadállatokat és a szárnyasokat is megették az emberek a kegyetlen éhségtől hajtva – még elmondani is borzalmas – mindenféle dögöt megettek. Voltak, akik, hogy a halált elkerüljék – erdei gyökereket és vízinövényeket rágtak, de hasztalanul, mert az Isten bosszuló haragját nem lehet másként elkerülni, csak ha ő akarja. Borzalom elbeszélni, hogy akkoriban az emberi nem mennyire megromlott. Amit azelőtt csak nagyon ritkán lehetett hallani, a mardosó éhség arra kényszerítene az embereket, hogy emberhúst faljanak fel: az úton járókat a náluk erősebbek elragadták, darabokra vágták és tűzön megsütve, felfalták. Olyanokat, akik az éhség elől menekülve egyik helyről a másikra vándoroltak, és valahol szállást kaptak, vendéglátóik éjjel legyilkolták és megették, sokan mások pedig almával vagy tojással félreeső helyekre csalták a gyermekeket, ott meggyilkolták és megették őket, sok helyen a földből ásták ki a holttesteket, így akarták éhségüket csillapítani. Végül is ez az őrjöngés annyira fokozódott, hogy sokkal biztosabban élt valahol magányosan valami állat, minden ragadozástól mentesen, szabadon, mint az ember: mert minthogy már szokásba jött, hogy emberhúst esznek, valaki sült húst vitt eladni a tournous-i vásárra, mintha az valami állat húsa lenne; amikor felfedezték, ezt a borzasztó bűnt nem is tagadta: végül is agyba-főbe verték és megégették. Földbe temetett testét valaki más kiásta és éjjel megette; azt is hasonló módon megégették.

Abban az időben ugyanezeken a tájakon olyasmire is történt kísérlet, amiről eddig még sohasem hallottunk, hogy valaki is megcselekedte volna. Sokan ugyanis agyaghoz hasonló fehér földet ástak ki, ezzel ami lisztjük, korpájuk még volt, összekeverték és ebből sütöttek kenyeret, hogy az éhhaláltól megmeneküljenek. Igyekezetüket az életben maradás reménye sarkallta, de teljesen eredmény nélkül. Sápadtság és soványság látszott mindenki ábrázatán, sokak bőrét viszont gyulladás püffesztette meg. Az emberek hangja annyira elvékonyult, hogy halódó madarak csicsergéséhez vált hasonlatossá.

Akkoriban a farkasok már beleuntak a nagy tömegük miatt temetetlenül heverő holttestek lakmározásába, és az emberek közül ragadoztak zsákmányt, amire pedig hosszú idő óta példa nem volt. Mivel pedig, mint már mondottuk is, a halottakat éppen nagy sokaságuk miatt egyenként eltemetni nem lehetett, némely helyeken az istenfélő emberek csontházakat (carnariun) építettek, ahová ötszáz vagy több holttestet vetettek félmeztelenül vagy teljesen ruhátlanul – amennyi csak elfért bennük. Az útkereszteződések és a szántóföldek barázdái is temetőszámba mentek. Ha pedig valaki úgy hallotta, hogy jobb dolga lenne, ha más földre költözne és útnak is indult, útközben pusztult el az ínségtől.

Az „Isten békéje” intézmény szerveződése

A X. század végétől az egyház a magánháborúk korlátozására, olyan békemozgalom szervezésére törekedett, amelynek általános tekintélyt szerezhetett. A mozgalom Dél-Franciaországból indult el, egész sor területi zsinat tartásával. Felhívásokat bocsátottak ki az egyház, a szerzetesek és parasztok védelmére, s meghatározott napokra fegyvernyugvást hirdettek.

Raoul Glaber Historiájából

Uo. lib. IV. ch. 5. 103–106. o.

Az Úr szenvedésétől számított ama ezres évben, amely az említett csapás nyomorúságait követte, az esőzések megszűntek, és az Isten jóságának és irgalmának ránk tekintése folytán az ég vidám orcával kezdett tündökölni. Kedvező szelek fújtak, hirdetve szelíd békéje által a Teremtő nagylelkűségét. Az egész föld vidám zöldbe öltözött, s termésének bőségével teljesen elűzte az ínséget. Ekkor kezdtek először Aquitania részein a püspökök, apátok és az egész népből a szent vallás ájtatos férfiai gyűléseket tartani, amelyekre sok szent testét és számtalan ereklyetartót vittek el. Ezután az arles-i és lyoni tartományokban, majd egész Burgundiában, egészen Franciaország határáig, az összes püspökségekben kihirdették, hogy az egész ország főpapjai és előkelői tartsanak zsinatokat a béke és a szent hit megújítására. Ezt hallva, az egész ország népe örvendezett és beleegyezett abba, a legnagyobbak, közepes állapotúak és a legkisebbek is, hogy készségesen fognak engedelmeskedni mindannak, amit az Egyház pásztorai parancsolnak, ugyanúgy, mintha az emberekhez itt a földön égből jövő szózat hangzana. Mert még mindenkit riadalomban tartottak az elmúlt idők általános csapásai: attól féltek, hogy a bőségesnek ígérkező termés gazdagságát esetleg elveszítik. Okiratot állítottak ki, melyben pontról pontra felsorolták, hogy mit nem szabad ezentúl tenniük, és azt is, hogy ájtatos ígéretükkel mit ajánlottak fel Istennek. Ezek közül a legfontosabb volt az, hogy a békét sértetlenül meg fogják őrizni, hogy ti. mindkét rendhez tartozó férfiak, bármiféle bűnt követtek el azelőtt, ezentúl félelem nélkül és fegyvertelenül járhatnak: a rablót vagy más vagyonának pusztítóját a törvény szigorával sújtják, mert vagy vagyonát vették el, vagy testi büntetéssel fenyítették. Azonban minden egyházi szent helynek oly nagy tiszteletet és hódolatot mutattak, hogy ha valaki bármiféle bűntől terhelve hozzájuk menekült, onnét sértetlenül távozhatott, kivéve azt, aki az említett békére vonatkozó megállapodást megsértette; ezt ui. még az oltárnál is elfogták és az előre megállapított módon bűnhődött; hasonlóképpen minden klerikust, szerzetest és apácát is annyira tiszteltek, hogy ha valaki velük utazott, senkitől sem szenvedhetett bántódást. Ezeken a zsinatokon még igen sok olyan dolgot határoztak el, amit igen hosszas lenne elmondani. Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy mindenkinek tetszésével elhatározták, hogy minden hét péntekjén a bortól örökre szóló érvénnyel tartózkodnak, szombaton pedig a hústól, kivéve, ha súlyos betegség az ellenkezőre nem kényszeríti őket, vagy valami igen nagy ünnep közbe nem jön; ha pedig valami folytán megtörténnék, hogy ez a szigorú fogadalom meglazulna, három szegényt kell étellel ellátni. Akkoriban a szenteknek ezeken az összejövetelein számtalan beteg meggyógyult. Azonban nehogy bárki is könnyelműen gondolkozzék ezekről, sokakban a már szétmállott bőr, a lábaknak és karoknak szétesett húsa eredeti állapotába tért vissza, és igen sokszor még a vér is folyt. Ez sok kételkedőben is megerősítette a hitet. Ennek következtében mindenki annyira föllelkesült, hogy a püspökök kezüket és pásztorbotjukat az ég felé emelték és az Isten felé tárt kezekkel valamennyien ezt kiáltották: béke, béke, béke; s ebben az Istennel való egyezség jelét, az ígéret megújítását látták. És a béke megszilárdításáért folytatott öt év eltelte után minden megújult, az egész világon csodálatos ragyogással megújult a béke… Ebben az évben a gabona, a bor és egyéb termés is olyan bőséges volt, amennyit az eljövendő öt évre sem remélhettünk… miként a régi mózesi nagy jubileum idején. A következő második, harmadik és negyedik évben sem lett kevesebb a termés…

lib. IV., ch. 1. Ugyanazon időben történt az isteni kegyelem ihletésére, hogy először az aquitaniai részeken, később lassanként Gallia egész területén egyezséget kötöttek az Isten szeretete és félelme által egyként vezettetve; eszerint szerda estétől hétfő hajnalig senki a halandók közül más emberen nem erőszakoskodhatik, sem bosszút nem állhat, sem adósától a vadimoniumot (zálogot) nem követelheti. Ha pedig valaki e közösen hozott határozat ellen mégis tenne valamit vagy életével fizessen, vagy a keresztények közösségétől kiűzetve, hazáját is hagyja el. Ezenkívül mindenki tetszésével találkozott az is, hogy ezt a megállapodást mintegy köznyelven Treuga Domininak (az Úr békéjének) nevezzék.

A tulujes-i zsinat (1046) határozatából

A béke megtartásáról a legmesszebbmenő határozatokat a Roussillon tartományban fekvő Tulujes-ben tartott zsinat hozta.

Bouquet, T. XI., 1875, 510–511. o.

I. Ez az a béke, amelyet megerősítettek a püspökök, apátok, grófok és őrgrófok és a többi istenfélő mágnások a narbonnei püspökségben, hogy ti. ettől a naptól kezdve senki templomot fel nem törhet, sem annak kerítését, sem a temetőt, sem azokat a házakat, amelyek a templom környékén vannak vagy lesznek 30 egyházi lépés távolságra.

II. Azokat a templomokat azonban nem értjük bele ebbe a tilalomba, amelyekből erődöket csináltak vagy fognak csinálni; sem azokat a templomokat, amelyekben a rablók vagy a tolvajok a zsákmányt vagy a lopott holmit összegyűjtötték, vagy ahonnét gonosztettek elkövetésére kijárnak, vagy ahová visszatérnek; azonban még ezeknek is bántatlanságot biztosítunk mindaddig, amíg az elkövetett gonosztett miatti panasz ennek a helynek a püspökéhez vagy ugyanazon szék kanonokjainak testületéhez el nem jut. Ha pedig a püspök vagy az említett kanonokok ugyanazon püspöki székhelyen a gonosztevő miatt valami kárt szenvedtek, és az nem akar elégtételt adni, azután az említett püspöknek vagy az említett kanonokoknak a parancsa alapján a gonosztevő és holmija abban a templomban tovább biztonságban nem maradhat. Az az ember pedig, aki valamely templomra rontott, vagy pedig az említett gonosztevőkön kívül ott mások ellen valami rosszat követett el, vagy pedig a templom környékén 30 egyházi lépés távolságra levő házakat megrohanta, az említett szentségtörés jóvátételét és a gonosztettek miatt a panaszosoknak járó kártérítést kétszeresen köteles megadni.

III. Hasonlóképpen helyesnek látták, hogy azokat a klérikusokat, akik nem viselnek fegyvert, vagy a szerzeteseket és apácákat senki meg ne rohanja, sem jogtalanságot vagy valami gonosztettet ellenük el ne kövessen. Kanonokoknak, szerzeteseknek vagy apácáknak házait, vagy azokat az egyházi majorokat és birtokokat, amelyeket a mi püspökségünk egyházai vagy fegyvertelen klérusai, esetleg szerzetesek és apácák tartanak birtokukban, senki fel ne törje, onnét semmit el ne ragadjon: ha ilyet tenne, kétszeres jóvátétellel tartozik.

IV. Hasonlóképpen megerősítették azt is, hogy senki ebben a püspökségben kancát vagy csikót az elkövetkező félévben el ne raboljon, se ökröt, se tehenet, se szamarat, se nőstényszamarat, se juhot, se bárányt, se kecskét vagy bakot, se ezeknek kicsinyeit.

V. A pagensiseknek[485] vagy a fegyveres klérikusoknak házait, baromfióljait, csűrjeit senki fel ne gyújtsa és el ne pusztítsa. Parasztot vagy parasztasszonyt, fegyvertelen klerikusokat, szerzeteseket vagy apácákat senki ne merészeljen megölni, megsebesíteni vagy bántalmazni, sem elfogni vagy megkötözni, legfeljebb akkor, ha ellenük valami bűnt követtek el. Akkor se kötözzék meg őket mással, csak egyszerű kötéllel, de ez is csak akkor történhetik, ha már előzőleg hiába panaszkodtak rájuk, mint előbb mondottuk. A parasztoktól ne vegyék el ruháikat, az ekevasat vagy az ásókat, olajligeteket ne gyújtsák fel és ne égessék el, és azok termését ne pusztítsák el.

VI. Hasonlóképpen megállapodtak abban is, hogy senki ne foglalja le zálogba másnak a holmiját kezesség vagy bárkivel kötött üzlet miatt, különösen, ha az már fizetett. És ha bárki ezt a békét, amit az előbbiekben előadtunk, megszegné, és annak, akinek kárára megszegte, 15 napon belül egyszeri összeggel azt jóvá nem tette, 15 nap elmúltával a kétszeresét fizesse, az összeg kétszerese pedig azt a püspököt vagy comest illeti, aki az ügyben ítéletet hozott.

VII. Az Úr békéjét pedig igen nyomatékosan megerősítették az említett püspökök, hogy ti. azt az összes keresztények minden időben tartsák meg szerda, azaz Mercurius napjának napnyugtától a hét második napja, azaz hétfő napfelkeltéig. Hasonlóképpen állandóan tartsák meg az Úr ádventjének első napjától kezdve vízkereszt octavájáig (nyolcadáig), amikor Szent Hilarius ünnepét ülik. Hasonlóképpen tartsák meg állandóan attól a hétfőtől kezdve, amely a böjt kezdete előtt van, addig a hétfőig, amelyik közvetlenül pünkösd octavájának vasárnapja után következik. Ugyanez vonatkozik az Úr keresztje feltalálásának és felmagasztalásának vigíliájára és ünnepeire, Szent Mária három vigíliájára és ugyananynyi ünnepére, minden apostol vigíliájára és ünnepeire, Szent Lőrinc vigíliájára és ünnepére; ennek a vallásos kötelezettségnek a megtartását kiterjesztették még a következő ünnepekre vigíliákkal együtt: Narbonne-i Szent Pál, Keresztelő Szent János, a szent Apostolok, Szent Mihály arkangyal, Szent Márton hitvalló, továbbá mindenszentek vigíliája és ünnepe. Hasonlóképpen a kántorböjtöket is e rendelkezés alá vonták. Az említett napokat, amelyek az Úr treugájában vannak, megerősítették a püspökök a megelőző és követő éjszakákkal együtt, vagyis a napnyugtától, amikor a treuga domini kezdődik, annak a napnak a napfelkeltéig, amikor megszűnik. Ha pedig valaki az említett treuga domini idején valahol valami bűntettet követett volna el, kétszeres kártérítéssel tartozik, azután pedig a hideg víz büntetésével tegye jóvá azt, amit az Úr békéje ellen vétett. Ha pedig valaki e treuga tartalma alatt szándékosan embert ölt, a keresztény emberek helyeslésével határozatba ment, hogy egész élete tartamára számkivetésre ítéljék, ha ezt szándékosan tette; ha pedig véletlenül történt, hagyja el a földet akkora távolságig, amekkorát a püspök és a kanonokok jónak látnak kijelölni. Ha valaki egy másik ember meggyilkolása vagy elfogatása céljából lest vetett, vagy pedig másnak a várát el akarta foglalni, még akkor is, ha ez nem sikerült, a püspök és a kanonok ítélete szerint az Úr békéjére való tekintettel úgy adjon elégtételt, mintha sikerült volna az, amire törekedett.

Ugyanígy megtiltották azt is, hogy e folyamatos treugák, azaz ádvent és nagyböjt idejének kezdetétől senki vár vagy erősség építését elkezdeni ne merje, kivéve, ha már a folyamatos treugák kezdete előtt 15 nappal elkezdte. Az említett Úr békéjével és treugájával kapcsolatban bármikor lehet panaszt emelni a püspök és kanonokjai előtt. Azok pedig, akik fölött a püspök vagy az említett szék kanonokjai már bíráskodtak az Úr békéjének, vagy treugájának helyreállításának dolgában, amennyiben a mellettük tanúskodók vagy kezesek hamis esküt tettek az Úr békéjére, vagy treugájára vonatkozóan az említett püspök vagy kanonokok előtt, a püspök és ugyanazon szék kanonokjai támogatóikkal és segítőikkel együtt közösítsék ki őket mindaddig, amíg makacskodnak, mint az Úr békéjének és treugájának megszegőit; ők maguk és vagyonuk nem tartoznak az Úr békéje és treugája alá.

Bernard béziers-i püspök levele, 1170

Histoire Générale de Languedoc, III. T. IX., 1872, 118. o.

Bernard, Isten kegyelméből Béziers püspöke, az ő nagyrabecsült Viduinjának, Béziers archipresbiterének, békességet és üdvözletet. Úgy gondolom, legkedvesebb (testvérem), hogy bűneink sokasága miatt – nemcsak az elmúltakért, hanem a jelenlegiekért is – joggal szakadtak reánk azok a nyomorúságok, amelyeket szenvedünk… Bár nagy háborúságok és veszedelmek szorongatnak bennünket, bizalmunkat mégis Isten irgalmába helyezve, jólétet és békességet óhajtunk biztosítani a tartomány számára. E végből felhívtuk Raynold (béziers-i) algrófot és tartományának lovagjait, és felszólítottuk őket, hogy tegyenek esküt a béke megtartására. A béke védelme alá vontuk: az összes szerzeteseket, az összes egyháziakat javaikkal, az összes parasztokat javaikkal, az összes halászokat, vadászokat, asszonyokat és fegyver nélküli kísérőiket, a temetési menetek résztvevőit, az összes patkolatlan kancákat, az összes teherhordó állatokat málhájukkal, az összes utazókat és kereskedőket áruikkal, amelyeket visznek vagy hoznak, a bikákat, a teheneket, juhokat, sertéseket, kecskéket, malmokat és olajfaültetvényeket.

Evégből tisztünknél fogva kötelességetekké tesszük: figyelmeztessétek egyházközségetek tagjait, hogy Urunk színeváltozása előtti vasárnapig tegyék le az esküt a béke megőrzésére, és mindenkit, aki a békét megzavarja, kényszerítsenek rá, hogy felhívásunkra bírósági vizsgálat céljából megjelenjék. Ha pedig valamelyik várral rendelkező hűbérúr az említett vasárnapig nem teszi le az esküt a béke megőrzésére, mindaddig nem szabad jelenlétében istentisztelet tartani, amíg le nem teszi az esküt, tiltassanak ki az egyházból… Ugyancsak elrendeljük, hogy szerda napnyugtától kezdve hétfő napfelkeltéig minden fegyvertelen az Isten békéjének védelem alatt álljon, hogy senki ne merjen mást fogságba vetni, megkínozni, és ellene rosszat tenni.

A templomok újjáépítése

Raoul Glaber Historiájából

M. Prou, 62. o.

III. könyv 4. Amint közeledett az ezredik év utáni harmadik esztendő, majd az egész Fóldön, de főleg Itáliában és Galliában a templomok újjáépítését lehetett látni. Jóllehet nagyrészük igen jól épített volt, s nem volt szükséges felújításuk, minden keresztény közösséget valóságos versengés sarkallt, hogy temploma még ragyogóbb legyen. Mintha a világ megrázta volna magát, hogy levetve régi ruháját, a templomok új fehér ruhájába öltözzön. A püspöki székhelyek majd minden temploma, a különböző szentek tiszteletére alapított monostorok egyházai, hasonlóképpen a falvak kis kápolnái a hívők által felújítva, nagyobbak és sokkal szebbek lettek.

Ereklyék feltalálása

III. 5.

Miután az egész világ mint mondottuk magát az új templomok fehérségével ékesítette, az Úr megtestesülésének ezredik évét követő nyolcadik esztendőben történt, hogy különböző jelek lehetővé tették számos szent ereklyéjének fellelését, azokon a helyeken, ahol hosszú idő óta rejtve voltak. Mintha vártak volna dicső feltámadásukra, az isteni jelre, hogy elmélkedés céljából átadassanak a híveknek, hatalmas vigaszt árasztva szívükbe.

A Szent Jakab-zarándokút

A jeruzsálemi Szent Sír, Rómában az Apostolok (Szent Péter és Pál) sírja mellett, a X. századtól fontos zarándokhely lett a compostellai Szent Jakab-sír. A zarándokok számára készült itinárium megemlíti az útvonalon található nevezetes helyeket. A közölt szövegrészlet Nagy Károly hispániai hadjáratának eseményeit idézi fel, amelynek hőseit a Roland-ének népszerűsítette.

J. Vielliard, 1938, 24–27. o.

Baszk földön a Szent Jakab út egy nevezetes hegyen vezet át, amelyet Portus Cisere-nek neveznek, talán mert ez Hispánia kapuja, talán mert ezen a hegyen át szállítják egyik országból a másikba a hasznos árukat. Ahhoz, hogy átkeljünk rajta 8 ezer métert kell kapaszkodni fölfelé, és ugyanennyit lefelé ereszkedve. Ez a hegy olyan magas, hogy az eget látszik érinteni, s aki fölfelé halad, azt hiheti, hogy saját kezével megtapinthatja az eget. A csúcsról be lehet látni a bretagne-i tengert, Nyugatot és három ország határát: Kasztíliát, Aragóniát és Galliát. A hegy ormán van egy hely, amit Károly keresztjének neveznek, mert amikor Nagy Károly seregével Hispániába vonult, karddal, bárddal, fejszével utat vágva, ezen a helyen szimbolikusan felállította az Úr keresztjét, majd letérdelt, s Galícia felé fordulva imát küldött Istenhez és Szent Jakabhoz. Az a szokás alakult ki, hogy ide érkezve a zarándokok térdre borulnak és imádkoznak Szent Jakab országa felé fordulva s mindenki leszúrja a keresztjét, mint egy zászlót. Ezer keresztet is lehet itt látni. Ezért ez a hely az első imaállomás a Szent Jakab útján. Mielőtt a kereszténység szélesebben elterjedt Hispániában, az itt élő kegyetlen baszkok és navarraiak szokása volt a Szent Jakabhoz menő zarándokokat nemcsak kifosztani, de el is veszejteni őket. A hegy közelében észak felé egy völgy húzódik, neve Vallis Caroli (Károly-völgy), ahová Károly seregével menekült, miután harcosait megölték Roncevaux-nál. Sok zarándok, akik nem bírnak átkelni a hegyen, ezen a völgyön át veszik útjukat Szent Jakabhoz. Leérkezve a csúcsról eljutunk a kórházhoz és ahhoz a templomhoz, amelyben egy szikla található. Ezt a sziklát Roland, ez az emberfeletti hős, kardjának három csapásával felülről lefelé középen kétfelé hasította. Ezután következik Roncevaux, ahol a nagy csata folyt, ahol Marsile király, Roland, Olivier, 40 ezer keresztény lovag és szaracén katona lelte halálát. A völgy után belépünk a navarraiak országába, ahol nem hiányzik sem a kenyér, sem a bor, sem a tej, sem az állat. A navarraiak és a baszkok hasonlítanak egymásra. Ugyanolyan módon táplálkoznak, öltözködnek, beszélnek, de a baszkok arcszíne fehérebb, mint a navarraiaké.

V. Vilmos, Aquitánia hercege (990–1030)

Adhémar de Chabannes Krónikájából

J. Chavanon, 1897, lib. III. ch. 4.

Ebben az időben Aquitánia hercege, Poitiers grófja, a hatalmas és dicsőséges Vilmos volt, aki mindenkivel szemben szeretetre méltó, csodálatos bölcsességgel megáldott okos tanácsadó, nemeslelkűséggel és bőkezűséggel teli, a szegények oltalmazója, a szerzetesek atyja, templomok építője és a római szentegyház igaz barátja. Már ifjúkorától szokása volt évente Rómába menni, az Apostolok székvárosába, és részt vett egy jámbor zarándokúton is a galíciai Szent Jakab sírjához.

Mindenütt, ahová ment, ahol megjelent, nyilvános gyűlések alkalmával, személyét olyan dicsőség és tisztelet övezte, hogy nem annyira egy herceg, mint inkább egy király benyomását keltette. Nemcsak egész Aquitániát vette hatalma alá, úgy; hogy senki sem merte kezét emelni ellene, de még a frankok királya[486] is nagy barátsággal viseltetett iránta s palotájában minden más hercegnél nagyobb tisztelettel fogadta. Továbbá Alfonz,[487] a spanyolok királya a navarrai Sancho,[488] éppúgy, mint a dánok és angolok királya, Kanut oly nagyra becsülték, hogy minden évben drága ajándékokat küldtek hozzá követeikkel, amelyeket ő még értékesebbekkel viszonzott. Elénk barátság kötötte össze Henrik császárra,[489] az egymás iránti kölcsönös tiszteletet ajándékokkal erősítették meg. Többek között Vilmos herceg egy szép arany kardot küldött a császárnak, amelyre a következőket vésette: HENRIK CSÁSZÁR, Caesar AUGUSTUS. Mikor Rómába ment, a pápák dicső uralkodóhoz méltóan fogadták, és az egész szenátus mint atyját éltette. Fulko, Anjou grófjának, aki vazallusa volt, Loudun várát és több erődített helyet engedett át hűbérbe, így Saintes városát is várakkal együtt.

A nevezett herceg, ha tudomást szerzett egy kiváló klerikusról, azonnal pártfogásába fogadta. Így Renaut szerzetest is, akit bölcsessége miatt Platónnak neveztek, a Saint-Maixent-monostor fejévé tette. Franciaországból meghívta a híres tudományú Chartres-i Fulbertet, neki adta a Saint-Hilaire kincstárát s az iránta tanúsított nagy tiszteletét nyilvánosan kimutatta. Társaságában majd mindig volt legalább egy püspök.

A limoges-i Saint-Martfal-monostornak adományozta az Aunis mellett fekvő parókiát, amit egyébként korábban apja is ennek a monostornak adományozott, továbbá a Szent Péternek ajánlott Ainas parókiát. A clunyi monostornak, az itáliai clusai Szent Mihály-monostornak, s több más templom javára Burgundiában és Aquitániába számos adományt tett, s tengerparti birtokok járadékaival növelte Krisztus szolgáinak jövedelmét. A szabályozott szerzeteseket és apátokat elhalmozta figyelmességével és államának kormányzatában igénybe vette tanácsaik segítségét.

Gazdag ajándékokkal kereste fel Odilo clunyi apátot, akiben a Szentlélek igazi templomát tisztelte, magát vazallusává tette és autoritása alá helyezte hercegségének több monostorát.

A nemes herceg újjáépítette a híres Maillezais-kolostort Poitou-ban, a nevezetes bourgueil-i apátságot Anjou-ban lévő birtokán, anyjával Emmával, Odo champagne-i gróf nővérével egyetértésben. Ebben a monostorban nagyszámú szerzetest gyűjtött össze, akik itt éjjel-nappal Isten dicsőségét énekelték. Élükre a szent élet iránti buzgósággal telt Theudelin apátot választották, az égi disciplinák megingathatatlan oszlopát, aki a zsidó vallásból tért át. Az aquitániai seniorokat, akik több ízben is lázadni akartak ellene, mindig megfékezte és letörte. Mikor a Saint-Charroux melletti Rochemaux vár ostrománál Boso gróf nagy csapat merész lovaggal szállt szembe vele, s a harcban Boso előnyre tett szert, végül is a herceg lett a győző, és Boso elmenekült…

A társadalom három rendje

Adalberon, 977-től Laon püspöke, Carmen ad Robertum regem című versében a társadalom hármas, funkciók szerinti felosztásának ideáját fogalmazta meg, a király és a püspök közti dialógus formájában (1030 kör.).

G. A. Hückel, 1901, 148–156. o.

(Isten országának lakóiról, a király kérdésére válaszolva)

Püspök:

Kérdezd az Areopagitának nevezett Dionysinost, aki két könyvet írt e témáról.[490] A szent atya Gergely, ugyancsak szólt erről a Moralia-jóban, amelyben a boldog Jób hitét elemzi, s igen világosan értekezik róla a Homéliában és Ezékiel könyvéhez írt kommentárja végén.[491] Írásait elküldte Galliába is. Ezek a dolgok azonban nem könnyen érthetők az emberek számára. Kifejtem tehát számodra, a szavak szimbolikus értelmével együtt…

Az ég lakói több rendet alkotnak, s ennek mintájára rendeződött a föld népessége is. A régi egyház népének törvényében, amely egyház a Zsinagóga szimbolikus nevet viseli, Isten Mózes közvetítésével állította fel papjait és szabályozta hierarchiáját. A szent történetek elmondják, milyen papi rendeket létesített. A mi egyházunk rendje, az égi királyság nevet viseli és Isten maga rendezte itt be folt nélküli papságát, és az új törvény Krisztus uralkodása alatt él. A hit által ihletett főpapok döntése határozta meg, hogyan milyen rangban és ki által kell a papság rendjét felállítani.

Hogy az állam élvezhesse az egyház nyugodt békéjét, az szükséges, hogy két különböző törvénynek vesse alá magát, amelyek mindegyikét, a bölcsesség, minden erény anyja, határozta meg.

Az egyik az isteni törvény, mely nem tesz semmi különbséget szolgái között, valamenynyien egyenlő feltételekkel bírnak, legyenek bár születésük, rangjuk vagy természetük szerint különbözők, a paraszt fia nem alábbvaló a király örökösénél. Számukra ez a kegyelmes törvény megtilt minden durva világi foglalatosságot. Nem hasítják az ekével a földet, nem hajtanak ökröket, alig foglalatoskodnak a szőlőskertekkel, a gyümölcsössel, a kertekkel, nem lesznek mészárosok, sem fogadósok, sem disznókat, sem kecskéket, sem juhokat nem pásztorolnak. Nem rostálják a gabonát, s nem ismerik a zsíros fazekak melegét, nem foglalkoznak a ruhák fehérítésével, méltatlan hozzájuk a vászonneműek főzése. Ugyanakkor feladatuk, hogy megtisztítsák lelküket és testüket, hogy erköcseikkel megbecsülést szerezzenek maguknak és mások erkölcsei felett is őrködjenek. Isten örök törvénye úgy intézkedett, hogy folt nélküliek legyenek, s minden szolgai feltételtől szabadnak nyilvánítja őket. Isten magához fogadta őket, az ő szolgái lettek, ő egyedüli bírájuk, aki az ég magasságából inti, hogy egyszerűek és tiszták legyenek. Parancsolatában rájuk bízta az egész emberi nemet, ami alól egyetlen fejedelem sem kivétel. Azt rendelte nekik, hogy őrizzék és tanítsák az igaz hitet, s azokat, akiket megtanítottak rá, mártsák meg a keresztelés szent vizében, a lélek orvosaivá tette őket, hogy szavaikkal égessék ki a lelket megfertőző sebeket. Rájuk bízta azt a fenséges feladatot, hogy testének és vérének szentségét kiszolgáltassák, amit csak papjai végezhetnek, akiktől azt kéri, hogy életüket neki ajánlják. Megígérte, hogy nem lesznek elutasítva, miként azt tudjuk és hisszük, hacsak saját vétkeik nem űzik el őket, ezek a papok első helyre kerülnek majd a mennyben. Őrizkedniök kell tehát, hogy megtartóztassák magukat az ételben és a javakban, s szüntelen imádkozniok kell a nyomorult népért és önmagukért. Keveset mondtam ugyan az egyházi szervezetről, de mindenesetre minden egyházi személy feltételeit tekintve egyenlő.

A király:

Isten háza tehát egy, és egyetlen törvény szabályozza?

Püspök:

A hívők társadalma ugyan egyetlen testet alkot, de az állam három részből áll. Mert a másik törvény az emberi törvény két rendet különböztet meg: a nemesekét és a szolgákét, akik nem azonos állapotúak. Két személyiség az első rangot foglalja el: az egyik a király a másik a császár, az ő kormányzásuk biztosítja az állam szilárdságát. Vannak olyanok, akiknek feltételei nem szenvedik semmiféle hatalom kényszerét, amennyiben tartózkodnak a királyi igazságszolgáltatás által elítélt bűnöktől. Ezek a katonák, az egyház védelmezői, a nép oltalmazói, nagyokéi és kicsikéi, vagyis mindenkié s egyidejűleg saját biztonságuk őrei. A másik csoport a szolgáké. Ez a szerencsétlen rész semmivel sem rendelkezik, csak amit szenvedése árán szerez. Ki tudná megszámlálni abakusz segítségével a terheket, amelyeket a szolgák viselnek? A hosszú eljárásokat, a kemény munkájukat. Pénzt, ruhát, táplálékot ők szolgáltatnak mindenki számára. Egyetlen szabad ember sem élhetne meg a szolgák nélkül. Es a szolgák nem látják végét könnyeiknek és sóhajaiknak.

Isten háza tehát, amelyet egynek hiszünk három részre oszlik: egyesek imádkoznak, mások harcolnak, és ismét mások dolgoznak. Ez a három rész, mely együtt létezik, nem szenvedheti a szétválasztást. A szolgálat, amit egyik végez, a másik kettő munkájának a feltételét adja, mindenki a maga részéről köteles az együttest segíteni. Így ez a hármas összetétel valójában egységet alkot, s ezáltal győzedelmeskedhet a törvény és örvendezhet a békének a világ. De napjainkban a törvények romokban vannak, a béke elmenekült, az emberek erkölcse megromlott, az állam szerkezete meggyengült. Király, te nem tartod egyenesen az igazság mérlegét, nem kormányozod a világot, ha azoknak a törvénye szerint tartod a gyeplőt, akik a bűn lejtőjén csúsznak.

A hűbéri kötelezettségekről

Fulbert chartres-i püspök levele Vilmos Aquitánia hercegéhez (1020)

Fulbert de Chartres (960–1028) francia prelátus, 984-ben Reimsben Gerbert tanításait hallgatta, majd Chartres-ban orvostudományt tanult. 1006-ban a város püspöke lett. V. Vilmos aquitániai herceg segítségével hozzákezdett az 1020-ban tűzvész pusztította katedrális felépítéséhez. Barátja és hű tanácsosa volt Robert francia királynak. Nagy tekintélyt szerzett mint ékesszóló egyházi oktató. Korának igen fontos forrása az a 125 levél, melyet titkára, Sigon gyűjtött össze.

Bouquet, T. X., 1874, 463. o.

Az aquitánok dicsőséges hercegét, Vilmost üdvözli és imádságának segítségét kéri Fulbert püspök. Mivel felszólítottál, hogy írjak valamit a hűségeskü lényegéről, a Könyvek tekintélye alapján röviden lejegyeztem Nektek a következőket. Aki urának hűséget eszküszik, ezt a hat dolgot kell mindig emlékezetben tartania: sértetlenség, megbízhatóság, becsületesség, hasznosság, könnyedség, lehetőség.[492] Sértetlenség, hogy ti. ura testében kár ne essék. Megbízhatóság, azaz hogy a rábízott titokkal vagy azokkal az intézkedésekkel kapcsolatban, amelyek ura biztonságát szolgálják, hiba ne legyen. Becsületesség: hogy az igazságszolgáltatás terén vagy más ügyekben, melyek becsületét érintik, kára ne essék. Hasznosság, hogy birtokain kár ne érje. Könnyedség vagy lehetőség, azaz, hogy az a jó dolog, amit ura könnyen megtehetne, ő miatta ne legyen nehézzé; sem az, amit meg lehet tenni, ne váljék lehetetlenné. Méltányos legyen, hogy az, aki a hűségesküt leteszi, ezeket az ártó dolgokat elkerülje, de ezért még a hűbérbirtokokat nem érdemelné meg: mert nem elegendő a rossztól tartózkodni, ha nem teszünk jót is. Mert ha valaki ezt nem teszi, joggal tekintik úgy mint akinek az esküje nem sokat ér; mint ahogyan azt is, akit valami gonosztettben cselekedete vagy beleegyezése révén részesnek találtak, hitszegőnek és esküszegőnek tekintik. Hosszasabban írtam volna nektek, ha sok más dolog nem foglalna le, különösen városunk és egyházunk újjáépítésével kapcsolatban, melyet a minap borzalmas tűzvész pusztított el. Bár e csapás miatt lehetetlen, hogy meg ne rendüljünk, azonban az Isten és a Ti segítségetek reményében mégis megvigasztalódunk.

A párizsi püspök hűbéresei

Cartulaire de l’Église Notre Dame de Paris, 6–11. o.

Ezek mind a párizsi püspök hűbérbirtokai, melyeket Eudes püspök idejében (1197–1208) a következők tartottak birtokukban:

Jean de Macy a párizsi püspök hűbérese, a király iránti hűségesküje épségben tartásával, a Macyban levő tizedekre vonatkozólag és mindazokra a tizedekre vonatkozólag, melyeket valaki más tőle megkapott, és mindarra vonatkozólag, ami Vitryben és Fresnes-ben birtokában van, és a Pereyben levő birtok felére való tekintettel; és mindaddig, amíg ezt a hűbért birtokolja, a püspök felszólítására a püspök költségén vonul hadba.

Erenburge, Renaud lovag felesége hűbérben bírja a párizsi püspöktől azt a földet, ami Fresnes mellett van, és amit Chamaus földjének mondanak; szolgáltatásképpen egy lovat ad.

Mathieu, Montmorency ura, a párizsi püspök hűbérese, minthogy hűbérben bírja tőle az egész Bourg-St-Marcelt Saint Denis mellett, kivéve a vár előudvarát, amit viszont a párizsi főesperestől kap hűbérbe, a főesperes pedig magától a püspöktől. Azonkívül közvetlenül a püspöktől függ, és aranygyűrűvel kell beiktatni. Tartozik két lovagot a püspök költségén hadba küldeni.

Tournan ura a párizsi püspök hűbérese. Tournan vára és az egész várnagyság révén, aranygyűrűvel kell beiktatni.

Guy de Chevrez a párizsi püspök hűbérese és hűbérben tartja tőle Chevrez várát és várnagyságát, amiért 25 solidus értékű gyertyát tartozik adni.

Ferric de Bronai a párizsi püspök hűbérese az egész Gentily falu révén. Ezért 20 solidus értékű gyertyát és a püspök költségén két katonát ad; továbbá megkapja még majdnem egész Chenevrey falut és az egész Párizs melletti Saint Laurent falut. Ez hordozza.[493]

Robert de Sainte Croix a párizsi püspök hűbérese, és hűbérben bírja tőle Sainte Croix hűbérbirtokot Saint Denis mellett, melyen 8 telek van.

Bar-le-Duc grófja a párizsi püspök hűbérese Torcy és Torcy tartozékai révén; aranygyűrűvel iktatják be.

Saint Marcel dékánja a püspök hűbérese a dékánság révén.

Raoul de Marly a püspök hűbérese annak az 55 livre-t kitevő jövedelemnek révén, amit a conflans-i révpénzből kap, ama megállapodás folytán, melyet Thibaut úrral kötött.

Thibaut hűbéresküt tett 45 livre-re vonatkozólag. Thibaut, az említett Jean testvére, a püspök úr hűbérese ama 45 livre-t kitevő jövedelem révén, amit ugyanazon átkelési helyen nyer. Ebből a 45-ből 15 livre-t eladott Renier Flamencnak, aki hűbérese, Thibaut pedig 30 livre-re marad hűbéres.

Oklevél 1194-ből

Histoire de Languedoc, T. III., Preuves, 176. o.

Én, Rajmond, Isten kegyelméből Toulouse grófja, örök hűbérül adom neked, Vilmosnak, Montpellier hűbérurának, néhai Matild hercegnő fiának és a te utódaidnak Frontignan várát teljes egészében, minden tartozékával együtt… Te és a te utódaid pedig ennek fejében kötelezitek magatokat, hogy támogatást és segítséget adtok nekem mindenki ellen, természetesen csakis a nevezett vár, valamint a vár emberei és katonái által… Én pedig, Vilmos, Montpellier hűbérura, a nevezett Frontignan várát tőled, Rajmond hűbéruramtól, a felsorolt feltételek alapján elfogadom, és hűségesküt teszek neked a te életedre és tagjaidra. És a jelzett várat háború esetén, amelyet te és a te utódaid a Rhoˆne és az Ebro közötti területen bárkivel viseltek, én és az utódaim minden alkalommal, ahogyan kívánjátok, a ti rendelkezésetekre bocsátjuk. Ha pedig vazallus vagy bárki más a nevezett várat elvenné és erőszakkal megszállva tartaná, mi kölcsönösen segítséget és támogatást nyújtunk egymásnak a vár visszahódítása érdekében.

A cambrai krónikából (1200 és 1219 között)

Du Cange Glossariumának Hominium címszava alatt.

Egy d’Oisyi hölgy visszaszerezte Oisy városát Flandriai grófjától, amely azóta Artois grófságához tartozik. Amint az öregek mondják, volt akkoriban Cambraiban egy püspök, igen szép és okos ember, a neve pedig Jehan de Bethune. Ettől a püspöktől kellett hűbérbe kapni Oisy várost és tartozékait, mint már előzőleg elődeitől, a cambrai püspöktől és Cambrai grófjaitól. Azonban az történt, hogy amikor ez a hölgy el akart jönni, hogy hűségesküt tegyen a püspöknek Oisy földjére, elküldött valakit a püspökhöz, hogy megtudja a napot és a helyet, mikor és hol lesz hajlandó őt fogadni. A püspök pedig tudatta egy káplánja által a helyet és napot, ahol a hölgyet a hűségeskü letétele céljából fogadja. Mikor a hölgy ezt hallotta, elragadtatva így szólt: Nagyon boldognak kell lennem, hogy megcsókolhatom a legszebb prelátust, akit csak ezen a vidéken ismernek. A káplán eltávozott, visszatért urához, a püspökhöz és azt mondta neki, hogy a hölgy nagyon szívesen jön neki hűségesküt fogadni, és megemlítette a szavakat, melyeket a hölgy mondott. Amikor a nagyon is szigorú lelkiismeretű püspök ezt hallotta, fontolóra vette a dolgot, és azután azt mondta, hogy a hölgynek nem szabad azzal dicsekedni, hogy őt megcsókolta, mert ebből könnyen bűn keletkezhetik, amire a hölgy talán nem is gondol. Amikor azután a hölgy eljött fogadalmat tenni, a püspök a bailli által fogadtatta és nem akart tőle semmit elfogadni. Ez azután felháborodva távozott, hogy az említett földről az említett (Artois) grófnak tegyen hűségesküt. Így és ez alkalommal vesztette el a birodalom Cambrai grófság Oisy föld hűbéruraságát…

Hűbéri eskü

Jegyzőkönyv az esküről (1068)

Histoire de Languedoc, T. II., Preuves, 266. o.

Itt következik a jegyzőkönyv arról az esküről, amelyet Rajmond-Beranger (Narbonne algrófja), Hercend fia, Bernardnak (Albi és Nimes algrófjának), Renhard fiának tett.

A jelen órától kezdve a jövőben én, Rajmond, Hercend fia, Bemard algrófot, Renhard fiát csalárdul el nem hagyom sem abban, ami életére vonatkozik, sem abban, ami testének tagjaira vonatkozik, nem fosztom meg őt életétől, fogságba nem ejtem, és egyetlen férfi, sem pedig egyetlen nő ilyet az én tanácsomra el nem követ ellene. Nem veszem el sem városaidat, sem hűbérbirtokaidat, amelyeket most bírsz és a jövőben segítségemmel megszerzel… És ha bármely férfi vagy asszony azt tenné, én Rajmond, becsületesen és álnokság nélkül segítőd leszek, mihelyt te magad személyesen vagy meghatalmazottaid útján felszólítasz…

A homágium

(Az ún. Glanville-féle jogkönyvből)

Ranulf de Glanville (XII. sz.) angol jogász. Jelentős szerepet játszott II. Henrik idejében a királyi igazságszolgáltatás fejlesztésében.

Douglas T. II., 1953, 937–940. o.

IX. könyv I. fejezet

Hátravan, hogy tovább tárgyaljuk a homágium[494] teljesítését és az öröklési illeték (relief) beszedését. Az atya vagy bármely más felmenő halála után a hűbér ura mindenekelőtt köteles elfogadni az igazi örökös[495] homágiumát, akár teljeskorú az örökös, akár nem, mindig feltéve, hogy férfiról van szó. A nők ugyanis a jog szerint nem tehetnek homágiumot, bár általánosságban szólva hűséget szoktak esküdni uraiknak. De ha férjnél vannak, férjük köteles homágiumot teljesíteni az úrnak hűbérükért, ha ugyanis jár a homágium az ilyen hűbérek fejében. Ha azonban az örökös férfi és kiskorú, a hűbér urát jog szerint nem illeti meg az örökösnek vagy birtokának gyámsága, amíg az örököstől nem kapta meg a homágiumot; általános szabály ugyanis, hogy senki sem hajthat be az örököstől, legyen az nagykorú vagy sem, bámilyen szolgálatot, öröklési illetéket vagy egyebet, amíg nem fogadta el az örökös homágiumát annak a birtoknak a vonatkozásában, amelyből a szolgálatot igényli. Egy személy tehet ugyan több úrnak is homágiumot több különböző hűbér fejében, de ezek közül egyik kell, hogy a fő homágium legyen, vagyis a lige homágium,[496] s ezt annak az úrnak kell teljesíteni, akitől a homágiumot tevő személynek a fő hűbérbirtoka származik. A homágiumot olyan módon kell teljesíteni, hogy az, aki azt teljesíti, urának az embere lesz, úgy hogy hűséges lesz hozzá annak a birtoknak fejében, amelyért a homágiumot teszi, és megvédi urának földi tisztességét minden dologban, kivéve a királynak és örököseinek járó hűséget. Ebből nyilvánvaló, hogy a vazallus nem okozhat sérelmet urának anélkül, hogy meg ne szegné a homágiumban foglaltatott hűséget, kivéve talán a maga védelmét, vagy azt az esetet, amikor a királynak ura ellen menő seregéhez csatlakozott. Általánosságban szólva a jog szabálya, hogy a homágiumban benne foglaltatott hűség megszegése nélkül senki sem tehet bármi olyat, ami urának örökségétől való megfosztására irányul, vagy olyat, ami testének megszégyenítésére vezet. Ha tehát egy hűbéres több hűbérbirtok tekintetében különféle uraknak tett homágiumot, s ezek utóbb egymás ellen viselnek hadat, s a fő ura[497] meghagyja a hűbéresnek, hogy személyesen menjen vele egy másik ura ellen, köteles engedelmeskedni a parancsnak, fenntartván azt a szolgálatot, amivel a másik úrnak a tőle kapott hűbér tekintetében tartozik. Az elmondottakból tehát az következik, hogy ha egy hűbéres bármi olyat tesz, ami urának birtokától való megfosztására irányul, és ebben bűnösnek találtatik, a jog szerint maga és örökösei minden időkre elvesztik az urától bírt hűbérbirtokot.[498] Ugyanez a következmény áll be, ha a hűbéres kezet emel urára vagy megsebesíti őt, vagy megszégyeníti, és azt a bíróságon törvényesen rábizonyítják. De kérdezheti valaki, rá lehet-e kényszeríteni valakit, hogy az úr bíróságán védekezzék ura ellen az ilyen vádakkal szemben, a királynak vagy bíráinak parancsa nélkül, illetve a királynak vagy főbírájának írott utasítása (writ) nélkül. Valóban, a jog megengedi az úrnak, hogy bírósága ítéletével megidézzen és kényszerítsen valakit, aki homágiumot tett neki, hogy törvényszékén megjelenjék, és ha az ilyen ember nem tudja tisztázni magát urának vádjával szemben három emberrel vagy amennyit a bíróság rendel, elmarasztalják az úr javára annak az egész hűbérbirtoknak erejéig, amelyet ura kezéből bír. Azt is lehet kérdezni, kényszeríthet-e az úr valakit, aki homágiumot tett neki, hogy megjelenjék törvényszéke előtt és feleljen egy olyan szolgáltatásról, amelyet ura állítása szerint nem teljesített, vagy amelynek egy részével hátralékban maradt. A felelet az, hogy az úr a jog szerint megteheti ezt, még a királynak vagy bíráinak parancsa nélkül is. S egy ilyen nézeteltérés esetén az úr és embere, aki homágiumot tett neki, a vita eldöntését párviadalra vagy a nagy assizára bízhatják, a hűbéressel egyenrangúak egyikének útján, aki kellőképpen tanúsítja azt a tényt, hogy látta a hűbérest magát vagy őseit, amint ezt a szolgálatot a hűbér fejében az úrnak vagy őseinek teljesítették, és hogy ő kész e tényt bizonyítani, és ha a hűbérest e vád alapján elmarasztalják, a jog szerint elveszti az egész hűbért, amelyet urától kezében tart. Ha azonban valaki nem képes hűbéreseit kényszeríteni, akkor a (király) kúriájához kell folyamodnia. Minden szabad férfi teljesíthet homágiumot, akár teljeskorú, akár nem, akár klerikus, akár laikus. De a felszentelt püspökök nem szoktak homágiumot tenni a királynak még bárói uradalmaik fejében sem, csupán esküvel megerősített hűségígéretet tesznek. Választott püspökök azonban felszentelésük előtt szoktak homágiumot tenni.

II. fejezet

Homágium csak olyan földbirtokért, szabad hűbérért, szolgáltatásért és pénzben vagy természetben megszabott járadékért esedékes, amelyet pontosan meghatároztak. A domaniális földek tekintetében senkinek sem lehet homágiumot tenni, csak a királynak. De nem mindenfajta földbirtokért jár homágium. Így nem esedékes a hozományba vagy szabadon juttatott házassági ajándékba adott földért, sem az ifjabb nővéreknek a legidősebbtől bírt hűbérért, mindkét oldalon harmadízig; nem esedékes a szabad alamizsna[499] gyanánt adott hűbérbirtokért, sem azért a birtokért, amelyet bármilyen módon házassági juttatásként adnak, amennyiben annak a férjnek a személyéről van szó, akinek a feleségéé a házassági juttatásként adott birtok.

III. fejezet

Mindazonáltal homágiumot lehet teljesíteni minden szabad személynek, akár férfi, akár nő, akár teljeskorú, akár nem, akár klerikus, akár világi. De ezt úgy kell érteni, hogy ha valaki egy hűbérbirtokért homágiumot tett egy nőnek, s ez utóbb férjhez megy, akkor a hűbéresnek meg kell azt ismételnie ugyanezért a birtokért a férjjel szemben. Ha azonban valaki bíróságon kötött egyezséggel visszaszerzett egy birtokot valakitől, aki előzőleg örökösödési illetéket fizetett érte a fő hűbérúrnak, kérdéses, hogy a birtokot így visszaszerző személynek kell-e érte további illetéket fizetnie.

Jean Ibelin könyvéből

Jean Ibelin (1200–1266) ciprusi hűbérúr és jogász. Könyve egyike a jeruzsálemi és ciprusi királyságban érvényben volt jogszokások gyűjteményének. A Jeruzsálemi Királyságba az északfrancia feudális jogszokásokat ültették át. Ezek írásba foglalását még Godefroi de Bouillon idejében kezdték el. A két részből álló gyűjtemény (a polgárságra és a nemességre vonatkozó), az ún. Jeruzsálemi Assises eredetije elveszett. A XIII. század folyamán Jean Ibelin, Philippe de Navarre és Geoffroy Le Tort a szokásjog újabb kodifikálását végezték el. A gyűjteményt 1368-ban felújították, de ez is csak velencei közvetítéssel, 1531-ben készült másolatban maradt fenn.

Beugnot, T. I., 1841.

195. fejezet

Miképpen kell hűségesküt tenni a királyság hűbérurának és miképpen annak, aki nem főhűbérúr, és mire kötelezi a hűbérest a hűbérúrnak tett hűségeskü?

A hűségeskü szertartása a következő: a hűségesküt tevő férfi vagy nő térdre ereszkedik a királyság főhűbérura előtt, akinek hűségesküt kíván tenni, összekulcsolt kezét annak kezei közé teszi és ezeket mondja:

„Uram az Ön hűbéresévé leszek ezen birtok révén – és itt meg kell neveznie, hogy melyik birtokért teszi a hűségesküt – és ígérem, hogy oltalmazni és védeni fogom minden élő és halandó lény ellen.”

Az úrnak pedig így kell válaszolnia:

„Én pedig felfogadom Önt Isten hitében és az én hűségembe, jogaim épségben tartása mellett.”

Azután a hűség jeléül szájon csókolja (hűbéresét). Ám, ha a főhűbérúrnak ily módon hűségesküt kívánó hűbéres ezt megelőzőleg már hűségesküt vagy ligéance-t tett a főhűbérúr valamely hűbéresének, vagy másnak, akkor fel kell őt menteni az alól, hogy hűségesküt tegyen, mert aki már hűbérese valakinek, nem tehet újabb hűségesküt anélkül, hogy meg ne szegné esküjét első hűbérura iránt. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha ez feloldja őt előbbi hűségesküje alól. Aki olyan birtok után tesz hűségesküt, amely nem a főhűbérúr birtokán fekszik, a már leírt módon megteheti, de ligéance-t már nem tehet még egyszer, mert a főhűbérúr hűbéreseinek valamennyi hűbérese a törvény előtt (par assise) tesz ligéance-t, amely vele szemben kötelező érvényű, ha tehát másnak is ilyet tenne ezáltal máris megszegné az elsőt.

Aki pedig hűségesküt tesz valakinek, s megígéri, hogy védeni és oltalmazni fogja minden élő és halandó lény ellen, ennek erejénél fogva tartozik neki azzal, hogy sem maga ne emeljen reá kezet, sem mást ne béreljen fel ilyesmire, és amennyiben hatalmában áll, ne egyezzék bele és ne tűrje el, hogy mások tegyék ezt. Nem vehet el és nem tarthat vissza semmit urának tulajdonából, az ő engedélye nélkül vagy akarata ellenére, legfeljebb azon hűbérura kedvéért, akinek birtokaihoz tartozik az ő hűbérbirtoka, amelyért neki hűségesküt tett. Nem adhat senkinek tanácsot ura ellen, sem nyilvánosan nem vehet védelmébe senkit ura ellen. Nem emelhet fegyvert urára, legfeljebb olyan hűbérúr oldalán, akinek előbb tett hűségesküt. Nem szabad tudatosan keresnie vagy előmozdítania urának szégyenét, vagy kárát, vagy ha tőle függ, eltűrni, hogy tudtával és beleegyezésével más urának kárára vagy gyalázatára törjön. És nem szabad ura feleségének vagy leányának testi gyalázatát kívánni, vagy velük bárminemű testi érintkezést keresni, csakis házasságban. Ugyanígy nem szabad ezt cselekednie urának oltalma alatt álló nőtestvérével sem, vagy eltűrni vagy beleegyezni, hogy mások ezt tegyék. És becsülettel kell tanácsot adni urának legjobb tudása szerint mindabban, amiről ő a tanácsát kéri.

196. fejezet

Mire köteles a hűbérúr hűbéresével és mindazokkal szemben, akiknek hűségesküjét elfogadta?

Nem szabad a hűbérúrnak hűbéresére kezet emelni vagy bárminő tulajdonához nyúlni, vagy mást az ő bántalmazására, vagy megkárosítására felbérelni, csakis az ő udvara (curia) tudtával és arra való tekintettel.

Tartozik a hűbérúr a köztük fennálló hűbéri hűségnél fogva hűbéresének mind azzal a felsorolt dologgal, amelyre a hűbéres hűbérurával szemben köteles. Mert a hűbérúr és hűbérese között egyazon hűség van, amelyet mindkettő egyformán köteles elismerni és megtartani minden előbb elmondott dologban.

Ezenfelül tartozik a hűbéres tiszteletet adni urának mindenben.

Egyébként egyaránt tartoznak az egymás iránti hűséget szilárdan és tisztán megtartani, de ezen hűségeskü megtartásáért nem kötelesek tisztességüket és jó hírüket feláldozni.

A hűbéres azonban többre köteles uráért, mint az ő érette. A hűbéres köteles túszként jelentkezni fogságba esett uráért, ha az ezt kívánja és ezen kívánságát vele bármely úton közölte. És mindazok, akik hűbéruraknak hűségesküt tettek, ha uruknak fegyverre vagy lóra van szüksége, vagy őt ellenség kezében, vagy halálos veszedelemben találják – kötelesek becsülettel minden tőlük telhetőt megtenni, hogy ebből a veszedelemből megszabadítsák. Ha pedig másképp nem tudnák ezt véghezvinni, saját hátaslovukat vagy más állatukat is az ő rendelkezésére kell bocsátaniuk. Minden módon segítségére kell lenniük, hogy biztonságba kerülhessen, és tőlük telhetően támogatniuk kell őt testi épsége megmentésében.

Aki pedig elmulasztja uráért megtenni mindezen dolgokat, vagy ezek bármelyikét, és ha a hűbérúr ezt be tudja bizonyítani az udvarnál – úgy járhat el vele és minden birtokával, mint ahogy hűtlenségen ért emberrel szokás.

Aki ellenben megtette ezeket uráért, azt a hűbérúr a köztük levő hűbéri hűségnél fogva köteles kiszabadítani. És ha ezen hűbéresét vagy hűbéreseit, akik őt ilyen módon megmentették, éppen ezen cselekedetükért azonban fogságba estek vagy börtönbe kerültek, köteles őket kiszabadítani, amennyiben ez hatalmában áll.

Mindazok, akik hűbérbirtokot kaptak valakitől, tartoznak urukért olyan összeg erejéig kezességet vállalni, amennyi a tőle kapott hűbérbirtok eladási értéke. Aki pedig ezt elmulasztaná megtenni uráért, egész életére elveszítené a tőle kapott hűbérbirtokot.

Ha ellenben a hűbérúr elfogadja ily módon hűbéresétől a kezességet, és annak anyagi természetű kára származott, köteles neki megtéríteni az egész kárt, amit az miatta szenvedett. Azon hűbéres pedig, akit nem szabadít ki a kezességből, bármilyen összegű adósságért tette is ezt, nem köteles többé kezességre lépni semminemű adósságért, ameddig meg nem térítette neki az egész kárt, amelyet neki okozott. A hűbérúr pedig tartozik hitelt adni károsult hűbérese szavának a bejelentett kár felől, a neki tett, illetőleg elfogadott hűségeskünél fogva és köteles megtéríteni és jóvátenni neki a leírt módon bejelentett kárt.

208. fejezet

Ha a hűbérúr az udvar ítélete nélkül elfogatja és bebörtönözteti valamelyik hűbéresét, hogy szabadíthatják ki hűbértársai, mit kell tenniük, és mit mondjanak a hűbérúrnak?

Ha valamely hűbérúr az udvar ítélete nélkül elfogatja egyik hűbéresét, ezzel megszegi a hűbéri hűséget, és többi hűbéreseinek is okot ad a tiltakozásra.

Ha ui. ezeknek tudomására jut, hogy hűbéruruk elfogott egyet vagy többet társaik közül, akkor hozzámenve így szólhatnak: „Uram, hallottuk, hogy ezt a társunkat (vagy ezeket a társainkat; – itt megnevezik) elfogattad és bebörtönöztetted az udvar tudta és beleegyezése nélkül. Arra kérünk tehát, hogy őt, akit elfogattál és hatalmadban tartasz, bocsásd szabadon és állítsd törvény elé. Így majd elválik, hogy hajlandó-e elégtételt adni neked vagy bárkinek, akinek joga van ezt követelni tőle. Mi pedig helyt állunk érte annyira, amennyire a hűbérestársak kötelesek társukért elégtételt adni. De sem a törvény, sem ennek az országnak a szokásai nem engedik meg, hogy rátedd kezedet, őt elfogd vagy elfogasd, vagy bebörtönöztesd, sem nem tarthatod tovább is fogva, ha kijelenti, hogy hajlandó udvarodnál társai előtt neked elégtételt adni.”

A hűbéri eskü és a hűbérbirtok védi az illetőt, úgyhogy a hűbérúr, aki elfogatta, köteles most szabadon bocsátani. Ha pedig mégis megtagadná, ezzel jogot ad hűbéresének, hogy egyszer s mindenkorra megtagadja a neki járó szolgálatot, a tőle kapott hűbérbirtokot azonban e nélkül is tovább birtokolhatja: mégsem szegte meg ezzel hűbéresküjét, melyet urának tett, de az megszegte a hűbéresének tett esküt. Mert ha valaki megszegte a hűségesküt valaki iránt, akkor a másik ettől kezdve fel van mentve a hűség és a hűbéri szolgálatok alól. De a másikat, aki megszegte, ez sem menti fel.

Ha pedig a hűbérúr megígéri, hogy meghatározott napon kiszabadítja, és nem tartja meg ígéretét, a kitűzött nap elmúlta után azt kell mondaniuk: „Uram, hallottad, amint kértük, hogy szabadítsd ki ezt a társunkat, akit fogva tartasz; te pedig megígérted nekünk, hogy kiszabadítod és tudtunkkal még mindig nem tetted meg. Most tehát azt kérjük tőled, mint hűbérurunktól, a nekünk járó hűség által, hogy ezt a társunkat haladéktalanul szabadítsd ki. Ha pedig nem teszed meg, kénytelenek leszünk kötelességünket teljesíteni.”

És ha a hűbérúr tagadja, hogy elfogta és fogva tartja, ezeket kell mondaniuk: „Uram, akkor hát megengeded és ránk bízod, hogy megkeressük és felkutassuk őt mindenütt, ahol sejtjük, hogy fogva lehet? És ha megtaláljuk, és hajlandónak mutatkozik minden elégtételt megadni neked és mindazoknak, akik ellen vétett, akkor kiszabadítsuk?” A hűbérúrnak pedig meg kell engednie ezt. Nekik aztán keresniük kell minden helyen, ahol csak sejtik, hogy bebörtönözve lehet. És ha megtalálják, így kell szólniuk hozzá: „Társunk, hallgasd meg, mit mondunk! Ha elégtételt adsz az udvarnál hűbéruradnak, aki a mi hűbérurunk is, azért, amit tőled követel, kiszabadítunk és segítünk téged, mint társunkat.”

Ha a fogoly hajlandó erre, kiszabadíthatják és támogathatják, mint társukat. Ha azonban megtagadja ezt, ott kell hagyniuk a fogságban, és többet nem járhatnak közbe érte.

Ha pedig a hűbérúr nem engedi meg, hogy keressék, joguk, sőt kötelességük mindazonáltal keresésére indulni. És ha megtalálják, és hajlandó elégtételt adni, akkor ki kell szabadítaniuk bármi módon, akár erőszakkal is, ha nem hűbéruruk személyesen áll ellen nekik, mert urukra nem emelhetnek fegyvert, és nem támadhatják meg. Ha tehát hűbéruruk személyesen állja útjukat, ezt kell neki mondaniuk: „Uram, miután Te, aki hűbérurunk vagy megakadályoztad, hogy kiszabadítsuk ezt a társunkat, hogy elégtételt adjon neked általunk, ahogy kívánja, mi, mint a Te hűbéreseid, nem emelhetünk rád fegyvert, és nem alkalmazhatunk veled szemben erőszakot, de most ezért mindnyájan együttesen megtagadjuk a szolgálatot, amivel neked tartozunk, mindaddig, amíg ezt a társunkat – megnevezik – szabadon nem bocsátod.”

És ettől a naptól kezdve nem kötelesek neki sem engedelmeskedni, sem szolgálatot teljesíteni, amíg ki nem szabadítja társukat.

Ha a hűbérúr nem szabadítja ki őt kérésükre, de nem is tiltja meg, hogy kiszabadítsák, és ez megtörtént, akkor meg kell társukat védeniük mindenki ellen, csak a hűbéruruk ellen nem, mert őellene egy hűbéres sem támogathat senkit, legfeljebb azt, akinek őelőtte fogadott hűséget.

211. fejezet

Hogyan és milyen okokból kifolyólag emelhet fegyvert hűbérura ellen az, aki több hűbérúr hűbérese, anélkül, hogy az illetővel szemben kötelező hűségét megsértené?

Ha egy hűbéresnek több hűbérura van, segítheti első urát, akinek a többiek előtt tett hűségesküt, mindenben és minden módon, mindezen többiek ellen, a nélkül, hogy vétene az ezen többieknek tett hűségeskü ellen, mert ezeknek hűbérese lett mindenben, ezen elsőnek hűségét kivéve.

Úgyszintén megsegítheti a többiek bármelyikét is, csak első hűbérura vagy olyan hűbérura ellen nem, akinek ezelőtt tett hűségesküt. Mert ha egy hűbérúrnak oly hűbérese van, aki előtte már más úrnak volt a hűbérese, és felhívja az illetőt, hogy segítsen neki megvédeni földjét halálos ellenségei ellen, akik azért jöttek, hogy kifosszák őt és szolgáit, és segítsége nélkül az a veszély fenyegeti, hogy kiforgatják birtokából, akkor haladéktalanul fel kell vennie velük a harcot. És amikor hűbérese felfegyverkezve és harcra készen eljön az ő megsegítésére, és amikor megbizonyosodott arról, hogy előző hűbérurainak egyike, akinek még mostani hűbérura előtt hűbérese lett, a másik oldalon áll fegyverben azokkal, akik jöttek, hogy kifosszák – akkor a hűbéresnek, ha nem akar előző ura hűsége ellen véteni, oda kell állnia a hadat vezető hűbérura elé, és így kell szólnia hozzá emberei jelenlétében:

„Uram, az Ön hűbérese vagyok, ennek – itt megnevezi az illetőt – a hűségét kivéve, és ő most íme, fegyverrel jön Ön ellen. Nagyon bánt engem, hogy nem segíthetem meg Önt ebben a szükségben, amely az Öné és az enyém is, mert az én hűbéruram a másik oldalon harcol és nekem nem szabad fegyvert emelnem reá, ezért félrevonulok, és nem segítem fegyverrel sem Önt, sem őt ebben a szükségben. De igenis akarom, hogy az én embereim segítsék Önt az ellen, aki ki akarja fosztani és aki az Ön elleni hadjárat vezetője.”

Hűbérura ezt mondhatja neki:

„Tudja, hogy felhívtam, jöjjön segítségemre megvédelmezni engem és a földemet halálos ellenségeim ellen, akik jogtalanul akarnak kifosztani. Megüzentem Önnek, hogy csak az Ön segítségével indíthatok ellenük sereget, – és Ön eljött, eleget tévén az én felhívásomnak (semonce). Én pedig csak Önben bízva indultam el ellenük. És most cserben akar engem hagyni válságos helyzetemben, az ütközet előtt, azt mondván, hogy első hűbérura is az én ellenségeimmel tart. Nos, ha ez így van is, ő önkényes és sérelmes módon járt el velem szemben, anélkül, hogy az ellenségeskedésre okot adtam volna. Ezért nem tudom megérteni, hogy Önnek miért kellene engem cserben hagynia, aki csak önben bízva jöttem a küzdőtérre és vettem fel a harcot ellenségeim ellen. Most pedig újból kérem Önt, kívánom és követelem Öntől a hűségeskünél fogva, amelyet nekem tett, és felhívom hivatkozva mindarra, amit tőlem kapott, ne hagyjon cserben, hanem jöjjön és küzdjön velem ellenségeim ellen. Nagyon könnyen megteheti, hogy őrizkedik attól, hogy urára kezet emeljen, nem valószínű, hogy erre szükség legyen.”

Amire a hűbéres így felelhet:

„Uram, akár megérti Ön ezt, akár nem, és bármit mond is nekem, mégis csak azt felelem, hogy én nem foghatok Önért fegyvert ebben a küzdelemben, amelyben az én hűbéruram, akinek Ön előtt lettem hűbéresévé, fegyverben áll a másik oldalon: mert amikor az Ön hűbéresévé lettem, csakis az ő hűségét kivéve lettem azzá. Ezért nem foghatok fegyvert az Ön oldalán ellene. De itt hagyom Önnek egész seregemet, amivel Önnek tartozom a hűbérbirtok után, amelyet Öntől kaptam, de a fegyveres szolgálatot megtagadom. Ennél többet igazságosan és ésszerűen senki sem kívánhat tőlem, mert nem vagyok köteles Önt ellene támogatni, mert ezt nem tehetném meg hitszegés nélkül. Ezért nem akarom elfogadni és nem is fogadhatom el sem a felhívást, sem a parancsát. Csak azt mondhatom Önnek, hogy ha nem is segítem Önt ebben a szükségben fegyverrel és elhagyom a csatateret, ezt csak azért teszem, hogy megőrizzem hűségemet és megtartsam eskümet, amelyet ezen embernek – megnevezi őt – tettem, aki az én hűbéruram, Ön előtt, és hogy ne vádolhassanak meg árulással, hogy fegyvert fogok ellene.”

Ezek után eltávozhat és félrevonulhat a csatából. Ha pedig valóban így tesz, minden bizonnyal megtette kötelességét mindkét hűbérura iránt: ellenkező esetben azonban megszegné hűségesküjét első ura iránt, ura pedig árulással vádolhatná és törvény elé vihetné őt, hogy igazságot szolgáltassanak neki vele szemben.

Ha azonban így tesz, második ura sem emelhet jogosan vádat ellene, és így sem a hitszegés, sem a köteles szolgálat elmulasztásának bűnébe nem esik.

216. fejezet

Miféle szolgálatok terhelik azokat, akik hűbéruruk személyes szolgálatára vannak kötelezve; kinek és hol kötelesek szolgálni?

Most következnek azok a szolgálatok, amelyekre a hűbéresek hűbérurukkal szemben kötelezve vannak, akinek személyesen kötelesek szolgálni az ajándékozott hűbérbirtok fejében, amikor (a hűbérúr) személyesen vagy mások útján értesíti őket. Hívására kötelesek szolgálatra jelentkezni lóval és fegyverrel, mégpedig a királyság bármely pontján, ahova szólítja őket… Szolgálatban pedig egy esztendeig kell maradniuk: a jeruzsálemi királyság törvénye és szokása szerint egy évnél tovább terjedő időre nem kell elfogadni a katonai szolgálatra való felszólítást. Az, aki személyében, lovaggal vagy szolgával együtt köteles szolgálni, a királyság egész területén köteles szolgálatot teljesíteni… ha értesítése szabályszerűen történt. Ha pedig a hűbérest az udvarba idézik, köteles oda elmenni és tanácsot adni annak a férfinak vagy nőnek, akit hűbérura megjelöl, ha az illető történetesen nem ellensége, vagy ha a per nem érinti őt is személyében, mert senki sem köteles maga ellen vallomást tenni, még ha hűbérura, vagy akárki más ezt parancsolná is. Hasonlóképpen köteles részt venni az udvar előtt folyó vizsgálatokon, tárgyalásokon és eljárásokon, ha a hűbérúr azt parancsolja; köteles tanúskodni gyilkossági ügyekben, ha a hűbérúr az udvar nevében így rendelkezik; a hűbérúr parancsára köteles részt venni olyan öszszetűzések kivizsgálásában, amelyekkel a hűbérurat vádolják, hogy a vádat az udvar előtt magára vállalja; köteles végigjárni az egész királyságot, hogy az udvar nevében és hűbérura parancsára kihirdessen valamit; köteles megjelenni a perlekedő felek között föld- és vízosztásokon, ha hűbérura így rendelkezik; köteles vizsgálatot folytatni, ha hűbérurától ezt követelik, az pedig őt bízza meg a vizsgálat lefolytatásával; köteles megszemlélni a földeket vagy bármi mást, ha hűbérura az udvar nevében megszemlélését parancsolja; köteles végül bármi más szolgálat teljesítésére, amelyre az udvar tagjai kötelezhetők, ha hűbéruruk megparancsolja.

A hűbéresek mindezeket az említett szolgálatokat kötelesek teljesíteni az egész királyságban, mindenütt, ahová csak hűbéruruk… elmegy vagy el sem megy, ha megfelelő úton kapják az értesítést. A királyságon kívül három esetben kötelesek szolgálatot teljesíteni, a hűbérúrnak, ha a hűbérúr vagy valamelyik gyermeke házasodik; másodszor, hogy megvédelmezzék és megőrizzék a hűbérúr hűségét és becsületét; harmadszor, ha nyilvánvaló veszedelem fenyegeti hűbéruraságát vagy földjének közjavát. Az pedig (vagy azok), akit (akiket) a hűbérúr személyesen vagy mások útján, törvényes módon értesít az említett három szolgálati kötelezettség valamelyikének fennforgásáról, a hűbérúrnak emez értesítés folytán járó szolgálat teljesítése során illő tartást igényelhet(-nek) tőle,… hiszen mindenki tudja, hogy a hűbéresnek nem is lehet vagyona az ország határain kívül… Az olyan aszszony pedig, aki személyes szolgálat kötelezettségével járó hűbért birtokol, azzal szolgálja hűbérurat, hogy hűbérura utasítására köteles férjhez menni, ha az megparancsolja neki, hogy menjen férjhez. Ha pedig házasságot köt, férje köteles teljesíteni valamennyi említett szolgálatot a hűbérúr javára.

226. fejezet

Milyen szolgálattal tartozik hűbérurának a hűbéres, ha a fegyveres szolgálatra megszabott kort meghaladta vagy látható betegségben szenved?

(A C kéziratban szereplő szöveg:)

Szokás és törvény a jeruzsálemi királyságban, hogy miután egy hűbéres elmúlt 40 éves, vagy annyira nyomorék vagy beteg, hogy már lovagolni vagy fegyvert forgatni nem képes, felszabadul a személyes fegyveres szolgálat alól, és többé nem tartozik hűbérurának másféle szolgálattal sem. Azonban köteles fegyvereit és szerszámait urának átadni, amit a hűbérúr tőle akár személyesen, akár megbízottja által saját használatára átvehet, ha erre szüksége van.

(A traumassierei kiadás, valamint a D és E kézirat erre vonatkozó szövege:)

Törvény és szokás, hogy minden lovag életének hatvanadik évén túl, vagy ha súlyos külső és belső betegségbe esik, már nem teljesít fegyveres szolgálatot hűbéruránál. Ha pedig elérte a 60. évet, hűbérurához fordulhat, hogy neki ezt bejelentse és ezen a címen a fegyveres szolgálat alól felmentést kérjen. Ebben az esetben azonban uráé lesznek lovai és fegyverei, kárpótlásul az ő személyes fegyveres szolgálatáért, minden alkalommal, amikor őt a hűbérúr erre fel kívánná hívni. Ha ugyanis a hűbérúr ismét hadat vezet, ezután már nem köteles abban részt venni, legfeljebb, ha saját jószántából kívánja ezt mégis megtenni.

228. fejezet

Hogy utasíthatja vissza női hűbéres a hűbérúr felhívását, hogy egyik nemes emberéhez menjen feleségül, ha az előírt kort meghaladta, és mit kell mondania, hogy hűbérura ne vádolhassa a szolgálat elmulasztásával?

Amikor a hűbérúr felszólítja vagy felszólíttatja hűbéresnőjét, aki hűbérbirtokáért személyes szolgálattal tartozik neki, hogy utasítása szerint házasságra lépjen, jóllehet a köteles kort már meghaladta, akkor képviselője által a következőket kell mondania: „Uram, ezt az úrhölgyet – itt megnevezi – felhívtad szolgálatodra, ő pedig ezeket feleli általam: nem teljesítheti a felhívást és nem is fogadja el az udvar engedélyével. Mégpedig azért, mert már eleget tett és fel van mentve a szolgálat alól, amire mint udvarhölgy köteles volt. Először is szokás és törvény a jeruzsálemi és ciprusi királyságban, hogy amikor a személyes szolgálatra kötelezett hűbéres elmúlt 60 éves, kényszerűségből ne szolgáljon, ha önszántából nem vállalkozik erre. És sem a jeruzsálemi, sem a ciprusi királyságban nem kényszerítettek senkit akarata ellenére.

Így tehát ez a hölgy is tudtodra adja, hogy kegyességeddel nem kényszerítheted őt arra, hogy a józan ész ellenére házasságra lépjen. Való igaz és köztudomású, hogy a házasság célja a föld benépesítése, annak tiszta és bűntelen módján, az pedig világos dolog, hogy a 60 éven felüli nő a természet törvényei szerint elveszítette képességét a házasságra. Ezért tehát jog- és észellenes lenne őt arra kényszeríteni, hogy kedve ellenére házasságra lépjen. Uram, most tehát közli veled, hogy elmúlt 60 éves és a természet törvényei szerint nem képes a házasságra és nem is kívánja, hanem meg akarja őrizni tisztaságát.”

A hűbérúr pedig nem szólhat semmit ellene, és az udvarnak is el kell fogadnia elégséges okul a felhívás visszautasítására.



[482] A pairek (latin par, azaz egyenrangú szóból) királyi fővazallusok.

[483] Ma mezővárosok Chartres vidékén.

[484] Ma mezővárosok Chartres vidékén.

[485] A pagus (grófság) területéhez tartozó parasztok.

[486] Jámbor Róbert (996–1031).

[487] V. Alfonz, Leon királya (999–1027).

[488] III. Sancho, Navarra királya (1000–1035).

[489] II. Henrik (1002–1024).

[490] Az V–VI. században élt keresztény neoplatonista filozófus, írásainak tekintélyét kívánta növelni azzal, hogy azokat Szent Pál tanítványának, Dionüsziosz Areopagitész neve alatt adta ki. Az említett két munka: Az égi hierarchia (Peri tész uraniasz hierarkhiasz) és az Egyházi hierarchia (Peri fesz ekklésziasztikész hierarkhisz) latin fordítását a IX. században Johannes Scotus Erigena végezte el.

[491] I. Szent Gergely (540–604) 590-től pápa, idézett munkái: Moralia in Job, In Ezechielem prophetam homiliae XXII és In diversas Evangelii lectiones homilae XL.

[492] Az eredetiben: incolume, tutum, honestum, utile, facile et possibile.

[493] Ti. a püspököt, a felszentelésének évfordulóin rendezett ünnepélyes felvonulásokon.

[494] A homágium az a szertartás volt, amellyel a hűbéres urának „emberévé” vált. Ez mintegy vallási köteléket létesített közöttük. A homágiumon kívül a hűbéresnek még hűséget is kellett esküdnie.

[495] Minthogy a homágium elfogadása az örökösödés elismerését jelentette, az úrnak ügyelnie kellett rá, hogy gondos kivizsgálás nélkül ne fogadja el a homágiumot akárkitől.

[496] A homágium legszorosabb köteléke, mely minden más kötelezettséget felülmúlt. Minden főhűbéres lige homágiummal tartozott a királynak, mert tőle bírta főhűbérét (caput honoria).

[497] Capitalis dominus.

[498] Ez a háramlás (escheat).

[499] Frankalmoign.