Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

TOLVALY, Ernő

TOLVALY, Ernő

festő, (Kispest, 1947. március 22. - )

1972-1976: Magyar Képzőművészeti Főiskola. 1995: Munkácsy-díj. A "Rózsa kör"-höz, a Mini Galériához és a Rabinec csoporthoz laza szálak fűzték a 80-as évek első felében. A 70-es évek folyamán festett képei látszólagos konstruktivizmusuk ellenére nem geometrikus absztrakt festmények voltak: anyagszerű, illuzionisztikus vásznak, melyek eredetvidéke a fotó. Fotókollázsokat, tárgyfelület ábrázolásokat, a művészet kiemelkedő tárgyainak parafrázisait emelte be témái közé. A 70-es években environmenteket és installációkat készített, míg a 80-as években visszatért a festészethez. A "Hamisítványok" és a "Paravánok" sorozata az évtized legkiemelkedőbb teljesítménye. Képei készítésekor a festék mellett különféle természeti anyagokat is használ, úgymint márvány, homok, por, föld és hasonlók. Jelentős művészetoktató tevékenysége, tanítványaiból szerveződött a Földközi Ajándék nevű csoport. Művészeti írásait szaklapok publikálják. Pályája elején a festés-festészet alapkérdései mozgatták. Performanszai, fotósorozatai, tárgyegyüttesei és festményei az áttetszőség, átlátszóság, takarás, átfestés érzéki, de elsősorban gondolati, illuzionisztikus és konceptuális lehetőségeivel foglalkoztak. A 80-as évek elején abbahagyta a festést, hogy aztán az évtized közepén-végén korábbi törekvéseit új módon folytassa. Az elmúlt évtizedben készült munkái egyrészt montázsként értelmezhetők: a vásznon azonos értékű felületek rendelődnek egymás mellé, hogy egy laza, ám mégis feszült struktúrát teremtsenek: a festő a keret, a merevítő lécek, az üresen hagyott felületek - tehát az eszközök - "szervezetével" állítja dialektikus viszonyba a megfestett síkot, a tartalmat, mely végeredményben a helyet jelenti - a virtuális, nem fizikai helyet -, ami a van és a nincs, a fedés, a fedendő, a fedő és a fedett között létezhet. ~ képeinek további értelmezési lehetőséget a felületek érzékisége, kvázi-látványelvűsége ad. A művek egyszerre szólnak a fedőréteg világszerűségéről, a jelenség és lényeg egymásba-csúszásáról, a tények tényvalóságáról, s megmutatják a dolgok együttélésének folyamatát, de legalábbis a folyamat döntő stációit. Művészeti írásokat publikál, pl.: Vihar és mosoly. Szeift Béla munkáiról, Új Művészet, 1998/1-2.; Agyágyú és nyalóka. Beszélgetés Haraszty Istvánnal, Új Művészet, 1998/9.

Egyéni kiállítások . 

  • 1975 • Gabonaipari Tröszt, Budapest [Lengyel Andrással]

  • 1976 • Beállítás-Kiállítás, Barcsay Terem, Budapest

  • 1977 • Víztükör (objekt), Jókai Művelődési Ház, Budaörs • Installáció, Magyar Optikai Művek Művelődési Ház, Budapest

  • 1978 • Nemzetközi Diákklub, Budapest [Herczeg Lászlóval] • Könnyűipari Főiskola, Budapest [Kelemen Károllyal]

  • 1979 • Hova tűnt a menyasszony, Bercsényi Kollégium

  • 1980 • Performance Simon Zsuzsánál, Budapest

  • 1982 • Hamisítványok, Újpesti Minigaléria

  • 1985 • Víz, Fészek Klub, Budapest [Lengyel Andrással, Šwierkiewicz Róberttel]

  • 1986 • Kernstok Terem, Tatabánya • Galerie Schloss Löseck, Bouenden

  • 1987 • Kossuth Terem, Tatabánya

  • 1988 • Józsefvárosi Kiállítóterem, Budapest

  • 1990 • Parapett képek, Óbudai Társaskör Galéria, Budapest

  • 1991 • Claude Monet háza, Megyei Könyvtár, Békéscsaba

  • 1992 • Budapest Galéria, Budapest

  • 2000 • Pécsi Galéria, Pécs

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1997 • Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest

  • 2000 • Dialógus. Festészet az ezredfordulón, Műcsarnok, Budapest.

Irodalom . 

  • Szegő Gy.: Képrések. ~ kiállítása, Művészet, 1988/1.

  • Lóska L.: Művészképzés indul Pécsett. Interjú Gaál Tamással és ~vel, Új Művészet, 1999/9.