Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

MALGOT, István

MALGOT, István

szobrász, (Szombathely, 1941. március 13. - )

1961-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán kezdte meg tanulmányait, de az első félév után mestere, Borsos Miklós eltávolítása miatt félbe kellett szakítani a főiskolát. 1964-től Magyar Képzőművészeti Főiskola, ahol kétszeri felfüggesztés után 1973-ban kapott diplomát. Mestere Borsos Miklós mellett Somogyi József volt. 1973-tól 1999-ig Pilisborosjenőn, 1999 óta Maglódon él és dolgozik. Korai, a főiskolai tanulmányok lezárása után alkotott munkái acélból öntött kisplasztikák voltak. Később a szobrászat háttérbe szorult munkásságában: 1969 és 1972 között az Orfeo Együttes, majd a 70-es évek második felében a Népszínház, később a kecskeméti Katona József Színház rendezőjeként és a Hold Színház megalapítójaként és vezetőjeként dolgozott. A 90-es évek második felétől készít ismét szobrokat: fából faragott, csapolt, ragasztott, festett, valamint mintázott kerámia kisplasztikákat, domborműveket és középméretű kompozíciókat. Művei antropomorf, esetenként a népi kultúra tárgyait kompozícióba illesztő, expresszív hangvételű alkotások. 1997-től több délkelet-ázsiai utazást tett, amelyekről filmeket készített.

Mesterei . 

  • Borsos Miklós, Somogyi József.

Egyéni kiállítások . 

  • 1971 • Csepel Galéria, Budapest [Bálványos Hubával]

  • 1975 • Budapesti Műszaki Egyetem kollégiuma, Budapest • Művelődési Ház, Budaörs

  • 1998 • Taliándörögd.

Könyvei . 

  • Barangolások Cambodiában, Budapest, 2000.