Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

LOIS, Viktor

LOIS, Viktor

szobrász, (Tatabánya, 1950. szeptember 17. - )

Autodidakta. 1993: Munkácsy-díj. 1974-ben önállóan kezdett képzőművészettel foglalkozni, mesterekhez nem kötődött. 1982 óta Szentendrén él. A kezdeti alkotó szakasz organikus, elvont formákat idéző, merész áttörésekkel tagolt faszobrait a Komárom megyei kollektív kiállításokon mutatta be, majd a faszobrászati alkotó periódust lezárva fémekkel kezdett el dolgozni. Ezt követően fotókat, filmeket készített, performance-okat adott elő. Már 1976-ban megszerkesztette első kinetikus művét, az Erőfitogtató mobilt, amely jelezte, hogy nem a hagyományos, racionális mobilszobrászathoz vonzódik. A 80-as, 90-es évek munkássága hosszabb-rövidebb időtartamú programok megvalósításával jellemezhető, amelyek lezárásaként egy-egy összefüggő műegyüttest képviselő kiállítást mutatott be. Így megalkotta bútorainak, majd járműveinek, azután szélgépeinek együttesét, majd a legnagyobb műtárgyegységet termő hangszerszobor-együttes korszak következett, amelyhez a kondicionáló szobormechanikák konstrukciói kapcsolódtak. Az 1987-1995 között született mintegy százharminc hangszerszoborból válogatott kollekció, ill. ezen alkotáscsoport egy része szerepelt 1993-ban a Velencei Biennálén, majd ez az együttes lett az alapja az 1996-ban Hangfürdő címmel a tatabányai Szabadtéri Bányászati Múzeumban megnyílt állandó bemutatónak. Ez az állandó gyűjtemény adott otthont 1997-ben a művész által vezetett első tatabányai fémszobrász- és zenei alkotótelepnek. A hangszerszobrokra komponált zenei programokkal, zenekari produkciókkal magyarországi és európai városokban rendezett fesztiválok, koncertek szereplője is volt. Munkáinak előképei a szürrealista-dadaista tárgykollázsok, párhuzamai a talált tárgyak és a talált tárgyakból szerkesztett, felépített, a hagyományos szobrászat anyagait és technikáit, műformáit elvető konstrukciók. E konstrukciók különleges, egyedi vonása, hogy használati tárgyakként is funkcionálnak, de e funkciók az abszurditások világába vezérelnek: az állványszobrok, a falhoz kötődő, reliefszerű és a függesztett elemek mozdulatlanul és az emberi energia vagy elektromosság hatására hely-, ill. helyzetváltoztató mozgásaikkal és auditív effektusaik révén bonyolult hatásrendszereket indukálnak. A meginduló, majd megálló, az egy-egy pályát bejáró és a mozdulatlan, változatlan szerkezetek egyszerre logikus és érthetetlen jelenségek megtestesítői.

Mesterei . 

  • autodidakta.

Egyéni kiállítások . 

  • 1979 • Patanyomatok, Fiatal Művészek Klubja, Budapest

  • 1981 • Fiatal alkotók szabad hazában [Zsombolyai Máriával], Bányász Klubkönyvtár, Oroszlány

  • 1983 • Ember a kapcsolatok tükrében, Ferencvárosi Pincegaléria

  • 1985 • Magyar bútorprogram a Kecskelábú Asztaltól az Anti Designig [Halász Károllyal], Templom Galéria, Vác

  • 1986 • Új Magyar Járműprogram a Technikai Haladás Nyomában, Óbudai Pincegaléria, Budapest

  • 1987 • Mosolymosó hangszerek, Művésztelepi Galéria, Szentendre • Földalatti léghajó, Guba Peta pincéje, Szentendre

  • 1988 • Hat új hangszer, Liget Galéria, Budapest

  • 1989 • Nagyfeszültségű Üzenet, Csók Képtár, Székesfehérvár [fe Lugossy Lászlóval] (kat.)

  • 1990 • Gigant II, De Fabriek, Eindhoven (NL)

  • 1990 • Hangutazás, XLIV. Velencei Biennálé, Velence, Magyar Pavilon

  • 1991 • Gondolatnehezék, Merlin Színház, Budapest

  • 1992 • Kamaszkorom utolsó nyara (5 év 70 hangszere), Fővárosi Képtár, Budapest (kat.)

  • 1994 • Felhőmosó, ~ háza, Szentendre

  • 1995 • Gigant III, Offenes Kulturh., Linz • Utórezgés I., Salamon-torony, Visegrád • Tatabányai Múzeum, Tatabánya

  • 1996 • Utórezgés II., Barcsay Iskola Galéria, Szentendre • Hangfürdő, ~ állandó kiállítása, Szabadtéri Bányászati Múzeum, Tatabánya

  • 1997 • Szentendrei Kortárs Pantheon. ~ háza, Szentendre.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1976-1978 • Szentendrei Szabadtéri Tárlatok, Szentendre, Templom tér

  • 1978-1988 • A Vajda Lajos Stúdió Galéria kiállításai, Szentendre, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Budapest

  • 1982 • Többféle realizmus, Fészek Galéria, Budapest

  • 1983-1985 • Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület-kiállításai, Budapest

  • 1985 • 101 tárgy, Objektek 1955-1985, Óbuda Galéria, Budapest

  • 1986 • Idézőjelben, Csók Képtár, Székesfehérvár

  • 1986-1990 • A szentendrei Art'éria Galéria kiállításai

  • 1988 • mSZAFTm, a VLS és meghívott barátaik közös kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1987 • Új magyar művészet, Rote Fabrik Kulturzentrum, Zürich • Kerékpárok, Design Center, Budapest

  • 1988 • Groteszk Art, Kernstok Terem, Tatabánya

  • 1992 • Dialog, Vigadó Galéria, Budapest

  • 1995 • Helyzetkép, Műcsarnok, Budapest.

Köztéri művei . 

  • Vastotem (vas, 1996, Tatabánya, Szabadtéri Bányászati Múzeum)

  • Szénmolnár (vas, 1997, Tatabánya, Szabadtéri Bányászati Múzeum).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Ferenczy Múzeum, Szentendre

  • Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest

Koncertek . 

  • 1987-1989: A Nehezék Csoport koncertjei, Szentendre; Budapest; Moszkva; Bécs

  • 1993-1997: a Tundravoice hangszerszobor-zenekar fellépései, Szentendre; Velence; Budapest; Moszkva; Bécs; Linz; Homoródfürdő (RO); Pozsony; Vác; Eindhoven (NL); Maastricht (NL).

Irodalom . 

  • Bukta I.: Mindenkinek megvan a maga kéménye. Beszélgetés ~ képzőművésszel, Mozgó Világ, 1981/5.

  • Wehner T.: Öntartósító művészet. ~ különös szobrászata, Új Forrás, 1987/6.

  • Keserü K.: ~ról. (kat., bev.: ~ szobrászművész kiállítása, Csók Képtár, Székesfehérvár, 1989)

  • Andrási G.: Úthengerbicikli és facsaróhárfa. ~ műveiről, Művészet, 1989/3.

  • Barth, R.: Jazzcollagen und Waschtrommelgeigen, Die Presse, 1989. április 10.

  • Andrási G.: Az avantgárd olyan, mint a hadiipar. Beszélgetés ~ral, Világ, 1990/25.

  • Peer, René Van: Viktor Lois overtreft alle verwachtingen, Eindhovens Dagblad, 1990. október 22.

  • Két periferikus beszélget. Bogdándy Zoltán Szultán és ~ hajléktalan műalkotásokról, Új Forrás, 1991/4.

  • ~. Kamaszkorom utolsó nyara (kat., Fővárosi Képtár, Budapest, 1992)

  • Keserü K.-Konkoly Gy.: ~ kiállítása a Velencei Biennálén (kat., bev., Velence, 1992)

  • Wehner T.: Zene fúvós, húros és ütőhangszerekre, ~ tatabányai gyűjteménye, Új Művészet, 1997/3.

  • Wehner T.: Tatabánya, Hungary, Viktor Lois, The Lois Museum, Sculpture, 1997/3.

  • Hangfürdő. ~ állandó kiállítása, Tatabánya, Szabadtéri Bányászati Múzeum, 1997.

Megjelent hanganyagok . 

  • Lois Ballast, magánkiadás, 1988

  • Lois Ballast Live in De Fabriek, magánkiadás, 1990

  • Solidart Minifest, Budapest, Talentumi HC, 1990

  • Nap Nap Fesztivál, Budapest, BAHIA MC, 1992

  • Tundravoice, Budapest, BAHIA MC, 1994

  • Tundravoice Bálványbál, Budapest, Crossroads Records MC, 1997

  • Sound Off (1995-1996), Bratislava, SNEH CD, 1997

  • Jövőszázad fesztivál 97, Budapest, Crossroads Records MC, 1997.

Film . 

  • Wehner T.-M. Nagy R.: A hangok fürdőjében, ~ szobrászművészről, MTV 2., 1997. február 17.