Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

LESENYEI, Márta

LESENYEI, Márta

szobrász, éremművész, (Budapest, 1930. január 13. - )

A Dési Huber Körben, Gyenes Tamásnál kezdte tanulmányait. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Szabó Iván és Pátzay Pál, Beck András, Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa 1949-1954 között. A 80-as évektől Zsennyén él. A zsennyei művésztelep állandó résztvevője. 1955: Fővárosi díszkútpályázat II. díja; 1957: Munkácsy-díj; 1959: Világifjúsági Találkozó-díj, II. díj (Bécs); 1967: Országos Kisplasztikai Biennálé, II. díj; 1972: Miskolci Nagydíj; 1976: érdemes művész. Korai művei anya-gyermek, nőábrázolások. Kompozíciós fegyelem és líraiság egyszerre jellemzi műveit. Szobrain kiegyensúlyozottság, derű, de a témának megfelelően az emelkedettség is jelen van. A 60-as évek végén egynézetű, ún. héjszobrokat mintázott. Fából, kőből, bronzból alkotja műveit. Jelentős 1978-ban készített fülkeszobor-sorozata, több vallásos témájú művel. A 80-as évek végétől több egyházi megrendelésnek tesz eleget, férjével, Kiss Sándorral együtt készíti a templombelsők szobrait, oltárait.

Mesterei . 

  • Gyenes Tamás, Szabó Iván, Pátzay Pál, Beck András, Kisfaludi Strobl Zsigmond.

Egyéni kiállítások . 

  • 1968 • Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest (kat.)

  • 1969 • Eger • Salgótarján

  • 1971 • Győr (kat.) • Csepel

  • 1973 • Derecske

  • 1974 • Nyírbátor

  • 1975 • Türr István Múzeum, Baja

  • 1977 • Debrecen • Derecske

  • 1978 • Szombathely • Csók Galéria, Budapest [Csohány Kálmánnal, Kiss Sándorral]

  • 1980 • Művészeti vásár, Bázel

  • 1982 • Siófok (kat.)

  • 1987 • Sopron

  • 1988 • Kápolnaterem, Sopron

  • 1990 • Körmend

  • 1991 • Bergamo • Brescia

  • 1992 • Verona

  • 1998 • Újlipótvárosi Klubgaléria, Budapest [Dárday Nikolettel].

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1949 • Világifjúsági Találkozó-kiállítás, Fővárosi Képtár, Budapest

  • 1954-től • Magyar Képzőművészeti kiállítások, Műcsarnok, Budapest

  • 1955 • Képzőművészetünk tíz éve, Műcsarnok, Budapest

  • 1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest

  • 1959 • Világifjúsági Találkozó-kiállítás, Bécs

  • 1967-től Országos Kisplasztikai Biennálék, Pécs

  • 1969 • Magyar művészet 1945-1969, Műcsarnok, Budapest

  • 1971 • Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé • Új művek, Műcsarnok, Budapest

  • 1972 • Női képzőművészek kiállítása, Bécs

  • 1977 • Éremművészet, Csontváry Terem, Pécs • I. Országos Éremművészeti Biennálé, Sopron

  • 1978 • Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest.

Köztéri művei . 

  • Ülő figura (alumínium, kő, 1965, Sopron)

  • Leány libával (mészkő szobor, 1954, Hódmezővásárhely)

  • Tündér Ilona (kő, 1954, Miskolc)

  • Tavasz, Nyár, Ősz, Tél (terrakotta, 1959, Pécs-Uránváros)

  • Tornászok (terrakotta, 1958, Székesfehérvár)

  • Táncoló lányok (bronzszobor, 1960, Debrecen, Mártontelepi Iskola)

  • Furulyázó fiú (bronzszobor, 1964, Debreceni Agrártudományi Egyetem)

  • Ülő figura (alumínium, kő, 1965, Sopron)

  • Játszó gyerekek (bronzszobor, 1965, Komárom, gyermekváros)

  • Anya gyerekkel (haraszti kőszobor, 1968, Gyöngyös, lakótelep)

  • Királyanya (bronzszobor, 1968-1971, Szilágyi Erzsébet fasor)

  • Vitorlás (bronzszobor, 1970, Balatonboglár, üdülő)

  • Napba néző (mészkő faragás, 1970, Salgótarján, Pécskő üzletház)

  • Kazinczy (bronz mellszobor, 1971, Győr, Kazinczy Gimnázium)

  • Óvodások (haraszti kő szobor, 1972, Felsőpetény, gyermekotthon)

  • Ferenczy Noémi síremléke (bronzszobor, 1973, Kerepesi úti temető)

  • Felszabadulási emlékmű (bronz, 1973, Derecske)

  • Berény Róbert síremléke (bronz-kő, 1975, Farkasréti temető)

  • Három tavasz (bronzszobor, 1975, Kiskőrös, Fő tér)

  • Tar István-síremlék (mészkő szobor, 1977, Farkasréti temető)

  • kútplasztika (bronz, 1977, Balatonszemes, Minisztertanács-üdülő)

  • Szt. György (bronzszobor, 1978, Mosdós, Gyermek Tüdőintézet)

  • Anya gyerekével (mészkő, 1979, Ózd)

  • Békésy György (bronz portrédombormű, 1979, Budapest, Posta Kísérleti Intézet)

  • Lovacska (fenyőfa, 1979, Budapest, Margitsziget, elpusztult)

  • Bartók Béla (bronz mellszobor, 1981, Iregszemcse)

  • Várvédők (bronzrelief, 1982, Kőszeg, Jurisics-vár)

  • Gyógyítás (bronzrelief, 1982, Kecskemét, megyei kórház)

  • Rózsakert (bronz- és kőszobor, 1984, Siófok, áll. gazdaság)

  • Kilátókő (budakalászi mészkő-bronz szobor, 1984, Gellért-hegy)

  • Hámán Kató (bronz portrédombormű, 1984, Szombathely, Hámán Kató leánykollégium)

  • dr. Bartucz Lajos (bronz emléktábla, 1985, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem)

  • Fürdő gyerek (kő-bronz szobor, 1985, Balatonszemes, kemping)

  • I. Béla király (bronz, 1986, Szekszárd)

  • fríz (dombormű, 1987, Szombathely, Magyar Szocialista Munkáspárt Vas megyei Bizottsága)

  • Flóra (bronzszobor, 1988, Szombathely, Köjál)

  • Szily János (bronz dombormű, 1990, Szombathely, Püspökvár)

  • Dukai Takács Judit (bronz dombormű, 1990, Sopron)

  • Haranghy László (bronz dombormű, 1990, Semmelweis Orvostudományi Egyetem)

  • dr. Batthyány-Strattmann László (bronzszobor, 1990, Körmend)

  • II. világháborús emlék (bronz-kő plasztika, 1990, Gerse)

  • 14 stáció (bronz domborművek, 1991, Csörötnek, római katolikus templom)

  • Krisztus (bronzszobor, uo.)

  • II. világháborús emlékmű (kő-bronz dombormű, 1992, Telekes)

  • Szt. László-oltár domborművei (bronzreliefek, 1992, Rum, római katolikus templom)

  • Angyali üdvözlet (bronz dombormű, 1992, Csörötnek, római katolikus templom)

  • II. világháborús emlékmű (kő, bronz, 1993, Nyőgér)

  • Eötvös József (bronzportré, 1993, Szombathely)

  • Hunyadi János (bronz portrészobor, 1994, Szombathely, Általános Iskola)

  • Szent Erzsébet (cseresznyefa, 1995, Monostorapáti, Szent Erzsébet-templom)

  • II. világháborús emlékmű (1998, Jánosháza).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Déri Múzeum, Debrecen

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

  • Szépművészet Múzeum, Szombathely

Irodalom . 

  • Szíj R.: Az Alföld képcsarnoka: ~, Alföld, 1966/12.

  • ~ (kat., Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest, 1968)

  • Losonci M.: ~, Művészet, 1969/2.

  • Z. Szabó L.: ~ kiállítása, Műcsarnok, Győr, 1971

  • Aszalós E.: (kat. bev., Debrecen, 1977)

  • Sz. Kürti K.: Monumentális képzőművészeti alkotások a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, Művészet, 1974/4.

  • Koczogh Á.: ~ újabb szoboralkotásai, Művészet, 1975/5.

  • Sz. Kürti K.: Köztéri szobrok és épületdíszítő alkotások Debrecenben, Debrecen, 1977

  • ~ (kat. bev., Csók Galéria, Budapest, 1978)

  • ~ (kat. bev., Siófok, 1982)

  • Kratochwill M.: ~, 1984

  • Kovács P.: A tegnap szobrai. Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából, Szombathely, 1992.