Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

KASSOWITZ, Félix Kasso

KASSOWITZ, Félix Kasso

karikaturista, grafikus, (Bécs, 1907. május 17. - Budapest, 1983. április 13.)

Kereskedelmi pályára készült, majd hírlapi gyorsíróként dolgozott. 1930-32: Párizsban élt, ahol mint karikaturista működött. Munkáit rendszeresen közölte a La Rite, majd több más párizsi lap is, köztük a Marienne, La rire, Petit Journal, Lu, és L'intransigeant. A 30-as évek első felében visszatért Budapestre. 1935-ben a a Vasárnapi Újság számára illusztrált, majd a 40-es évek második felétől a Ludas Matyi és a Képes Hét munkatársa volt. A 30-as évek közepétől Magyarországon az elsők között kezdett el animációs reklámfilmek készítésével foglalkozni. Munkatársa volt Macskássy Gyula és Halas János (John Halas) is. 1945 után az egyik szívesen foglalkoztatott karikaturistánk lett. Munkái a Fülesben a Népszabadságban, a Szabad Szájban, Tükörben jelentek meg. 1957-ben Kasso rajzok címmel jelentették meg karikatúra albumát. A 60-as évek elejétől főként plakátművészettel foglalkozott. Egyaránt tervezett kereskedelmi és filmplakátokat. 1968-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1947 • Újságrajzolók kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1953 • Plakátművészeti kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1958 • Sport-karikatúra, Sportmúzeum, Budapest

  • 1959 • Nemzetközi Karikatúra Kiállítás, Plovdiv

  • 1960 • Magyar plakáttörténeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1962 • IV. Magyar Plakátkiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1968 • Magyar karikatúra kiállítás, Gelsenkirchen (NSZK)

  • 1975 • Jubileumi karikatúra kiállítás, Budapest