Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

KELEMEN, Károly

KELEMEN, Károly

festő, szobrász, (Győr, 1948. december 31. - )

1970-1974: Magyar Képzőművészeti Főiskola. 1981: 13e festival international de la peinture, Musée du Château, Cagnes-sur-Mer, aranyérem. A 70-es, 80-as években ~ sajátos, szubjektív stílust alakított ki. A modernizmus válságát, az avantgárd demitologizálásának fontosságát ~ vetette fel elsőként a magyar művészetben. A Radírképek először az 1979-es kiállításán jelentek meg. Az avantgárd ismert, híres művészegyéniségeit, akciók, performance-ok jeleneteit bemutató dokumentumfotók alapján készítette el a kitörlés gesztusát célként megjelölő akcióinak alapját képező képeit. A radírozás szimbolikusan több szinten is értelmezhető. Egyrészt dekoratív motívumként jelentkezik, másrészt az új generáció viszonyát fejezi ki a klasszikus avantgárddal szemben, amit már történelmi távlatból figyel (Beuyseurasia, 1978; Jackson Pollock akció közben, 1978; Kártyák/Nyár, 1978; Tarokk - Új ház és boldogság, 1979). ~ szellemi lehetőségként és nem abszolút értékként kezeli ezt a stílust is, így történelmi viszonylagosságát próbálja meg ábrázolni. Művészettörténeti idézetekkel, utalásokkal dolgozik. A radír-gesztussal a 40-es évek informel festészetére épít ellentétes előjellel, nem az ürességet tölti meg tartalommal, hanem a már megalkotott tartalmat újraértékelve azt részben eltünteti. 1981-es nyilatkozata egy új művészetszemlélet kibontakozásának kezdetét jelentette. ~ decemberi kiállításával egyidőben nyílt meg a Fészek Galéria Új szenzibilitás I. c. kollektív kiállítása. ~ jellegzetesen eklektikus stílusát 1982-től alakította ki. Ezeken a képeken a festészet történetéből több módszer eredményét használta fel. Alkotásai a futurizmus, a kubizmus, a divizionizmus vagy a német expresszionizmus festésmódjából ugyanúgy építkeznek, ahogy a kompozíciójukban manierista, barokk vagy klasszicista elemeket is tartalmaznak. Alkotásainak alapjául szolgáló fotóit a voyeur szemléletével készíti el, tudatában van annak, hogy miközben valamilyen jelenséget vizsgál, őt is nézik. A művészettörténeti motívumokat ~ ugyanakkor politikai emblémákkal is kiegészíti, aktualizálja azok mondanivalóját. Hegyi Lóránd ~ képein megjelenő absztrakt formákkal kapcsolatban azok konkrét téri környezetéről, az emögött húzódó belső és külső konfliktusok ábrázolásáról, a színpadiassággal ellentétben álló üres frázisokról, mint az irónia végső forrásairól beszél. A 80-as években, szintén fotók alapján készültek azok a művei is, amelyeken a történelmi személyiségek jellemző vonásait hangsúlyosan kiemelte, megfelelő történelmi távlatból szemlélve a figurákat (Che Guevara, 1980). Az ikonszerűen megfestett végtagokat, arcokat szubjektív, értelmező dekoratív motívumok egészítik ki. Ehhez a stílushoz kapcsolódnak A szabadság fekete napja és Spiritus Sanctus - Alexander Sacharoff póza, német expresszionista táncszínház, (1984) c. alkotásai is. Ugyanettől az évtől kezdve etruszk és hellenisztikus szobrok fotóinak átfestésével is foglalkozik. Későbbi munkáin továbbra is az európai művészet ismert és elismert alakjainak egyes művei, kompozíciós, tematikus toposzai jelennek meg. A klasszikus művek gyakran színpadi háttérként, környezetként funkcionálnak. 1985-ben jelent meg először főszereplőként a teddy bear. A mackók Chirico, Picasso, Baselitz képeire, motívumaira reflektálnak. ~ a 90-es években alkotott műveit szintén több kategóriába lehet sorolni. Korábbi stílusaival párhuzamosan egyre újabb kísérleteket mutat be, továbbra is fenntartva azt a mozgalmasságot, amely allegóriák, szimbólumok és történelmi célzások halmazát foglalja magában. Tovább folytatja geometrikus motívumokból és figurákból álló kompozícióit; a radírozott, a kitörlés gesztusát hangsúlyozó radírképek sorozatát (ez utóbbiakat fotómásolat gyűjtőnéven említi). Hiperrealista módon fest szakácskönyvekből másolt ételképeket. A korábbi fekete-fehér fotóátfestéseket újabban színesben készíti.

Videodokumentumok . 

  • ~ interjúja Erdély Miklóssal (rend.: Gazsi Z., Rabinext Stúdió, 1983)

  • Rabinext, Most és itt sorozat (szerk. és rend.: Kernács G., B. Farkas T., Budapest, MTV, 1983)

  • Zeitgenössische Ungarische Malerei No. 1., Köln, WDR, 1985

  • Hommage a Giorgio de Chirico, Kőbányai Video Stúdió, 1986

  • Die Ausstellung Eklektika in der Ungarische National Galerie (rend.: Eichel, M., Hamburg, NDR, 1986)

  • Vier ungarische Maler in der Galerie Rolandshof (rend.: Klute, M., WDR, 1986)

  • Drei Künstler aus Ungarn (Birkás, Kelemen, Nádler; rend.: Klute, M., WDR, 1986)

  • Eklektika: Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, Kőbányai Video Stúdió, 1986

  • Ungarische Neue Sensibilität in der Villa Merkel (rend.: Bergman, R., ZDF, 1987).

Egyéni kiállítások . 

  • 1979 • Stúdió Galéria, Budapest • Fiatal Művészek Klubja, Budapest • Bercsényi 28-30 Galéria, Budapest

  • 1980 • Molnár B. Ifjúsági Ház, Miskolc • Fiatal Művészek Klubja, Budapest • Bercsényi 28-30 Galéria, Budapest

  • 1981 • Dorottya u. Galéria, Budapest

  • 1983 • Rabinext Stúdió, Budapest • IIIe rétrospective des lauréats, Musée du Château, Cagnes-sur-Mer (FR)

  • 1987 • Pécsi Galéria, Pécs • Galerie Eremitage, Nyugat-Berlin

  • 1988 • Fészek Klub, Budapest • Le Génie de la Bastille, Portes ouvertes a l'Europe, Studio Pruszkowski, Párizs • Galerie Ermitage, Nyugat-Berlin

  • 1992 • Fészek Galéria, Budapest

  • 1993 • Dovin Galéria, Budapest (kat.) • Francia Intézet, Budapest

  • 1994 • Ludwig Múzeum, Budapest [Bachman Gáborral]

  • 1995 • Avantgarde Galerie V. Menshikoff, Berlin • Csók Képtár, Székesfehérvár • Ne-velők Háza, Pécs

  • 1996 • Dovin Galéria, Budapest • Rátz Stúdió Galéria, Budapest

  • 1997 • Fészek Galéria, Budapest • Danczkay Galéria, Budapest

  • 1998 • Pécsi Galéria, Pécs • Pannon Pipe Galéria, Budapest • Pécsi Galéria, Pécs • Villa Romana, Firenze • Euroart - Les Drassanes, Barcelona • Dovin Galéria, Budapest

  • 2000 • Galéria '56, Budapest.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1974 • Stúdió '74, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1975 • Comics, Fiatal Művészek Klubja, Budapest

  • 1977 • Kiállítás és bál, Ganz-Mávag Művelődési Központ, Budapest

  • 1978 • 7. Krakkói Grafikai Biennálé, Krakkó

  • 1979 • Rajzolsz?, Fiatal Művészek Klubja, Budapest

  • 1980 • Tendenciák 1970-1980, 2., Másodlagos realizmus, Óbuda Galéria, Budapest • Stúdió '80, Műcsarnok, Budapest

  • 1981 • 13e festival international de la peinture, Musée du Château, Cagnes-sur-Mer

  • 1982 • Art hongrois contemporain, Musée Cantini, Marseille

  • 1983 • Borbás, ~, Kazovszkij, Záborszky, Óbudai Pincegaléria, Budapest • Bak, Birkás, Károlyi, ~, Lengyel, Sarkadi, Tolvaly • Rabinext Stúdió, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre

  • 1984 • Frissen festve, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1985 • Unkarin maalaustaidetta 1945-1985, Kaupungintalon Ala-Aula, Helsinki • Új szenzibilitás III., Budapest Galéria Lajos u., Budapest • A XX. sz. képzőművészete magángyűjteményekben 2., Vörösváry Ákos újabb kísérlete • rosa, rosa, neurosa, Budapest Galéria Lajos u., Budapest • Hommage a Giorgio de Chirico, Fészek Galéria, Budapest • Magyar festők három nemzedéke, Műcsarnok, Budapest

  • 1986 • Eklektika '85, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Vier ungarische Maler aus Budapest, Galerie Rolands-hoff, Rolandsecke (Német Szövetségi Köztársaság) • Ungheria • Bak, Birkás, ~, Nádler, XLII. Velencei Biennálé, Velence

  • 1987 • Új szenzibilitás IV., G. der Stadt, Villa Merkel, Esslingen és Pécsi Galéria, Pécs • Kortárs magyar képzőművészet, Műcsarnok és Galerie der Künstler, München

  • 1988 • Wegierska Sztuka Mlodych, G. polskiego stowaryszenia edukacji plasztycznej, Wrocław • Budapest '88 • 8 ungarische Maler, Galerie Knoll, Bécs és Arti et Amisitiae, Amszterdam • Találkozások • Osztrák és magyar képzőművészek közös kiállítása, Zentralsparkasse und Kommerzialbank, Bécs

  • 1989 • Kunst heute in Ungarn, Neue Galerie Sammlung Ludwig, Aachen • Madarské vytvarné umení XX. století (1945-1988), Národni G., Prága • Budapester Belvedere • Zeitgenössische ungarische Kunst, Kampnagelfabrik KX, Hamburg

  • 1990 • Kunst der 80er Jahre, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz • 13 antystów z Wegier, G. Zacheta, Warszawa

  • 1991 • Kortárs művészet. Válogatás a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Metafora, Pécsi Galéria, Pécs és Kennesaw State College, Marietta (Georgia, USA)

  • 1992 • Hungarica, a 80-as évek művészete, M., Bolzano • Űr, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre • Bevezetés a kortárs művészetbe, Csók Képtár, Székesfehérvár • Lineart. International Art Fair 20th Century, Eve Art G., Ghent

  • 1993 • Hungarica, a 80-as évek művészete, Palazzo Braschi, Roma • Questioning of Palladio, Villa Foscarini Rossi, Stra (OL) • Konfrontationen • Neuerwerbungen 1990-1993, Museum Moderner Kunst, Bécs • Na-Ne Galéria, Budapest • Mi, "kelet-franciák". Magyar művészet 1981-89. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár

  • 1996 • European Art Forum, ~, L. Moholy-Nagy, Galéria '56, Berlin

  • 1996 • Művek és magatartás, Csók Képtár

  • 1997 • Trois couleurs, Francia Intézet, Budapest • Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest • Diaszpóra (és) művészet, Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest • Transit, Magyar Akadémia, Róma • Kunstmarkt - Erdész Galéria, Köln • Art International - Eve Art Gallery, J. Javits Center, New York • FIAC, Párizs • Magyar jelenlét, Zacheta G., Varsó • Rózsa Presszó, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1998 • Alagút kiállítás, Inter Galéria, Budapest

  • 1999 • Ungarn 2000, Galerie der Künstler, München • Kortárs gyűjtemény, Városi Képtár, Győr • Kunstmarkt - Erdész Galéria, Köln • Kunstmarkt - Eve Art Galerie, Frankfurt • Galerie der Stadt Fellbach, Fellbach

  • 2000 • Nézőpontok/Pozíciók, Közép-európai művészet 1949-1999, Museum Moderner Kunst, Bécs és Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest • Történelem/kép, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Művek közgyűjteményekben . 

  • Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel

  • Galerie der Stadt Esslingen, Esslingen

  • Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  • Kortárs Gyűjtemény, Paks

  • Museum Moderne Kunst/Stiftung Ludwig, Bécs

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest

  • Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz

  • Vak Bottyán Múzeum, Vác

  • Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest.

Írásai . 

  • Transzcendentális gondoskodás. Képmásredukció, Képeslapsorozat, Budapest, 1979

  • Fragments d'autoréflexion, in: kat. 13e festival international de la peinture, Musée du Château, Cagnes-sur-Mer, 1981

  • Az ego párbeszéde önmagával: Kvázi interjú, lejegyezte Gyetvay Á., in: kat., Budapest, Dorottya u., 1981

  • Az új festészet..., in: kat., Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre, 1983.

Akciók, performanszok . 

  • 1976: Ganz-Mávag Művelődési Központ, Budapest [Halász Andrással]

  • Rózsa I.: Mesterséges légzés, Rózsa eszpresszó, Budapest

  • Rózsa II.: Víz és kommunikáció, Rózsa eszpresszó, Budapest

  • Rózsa III., Rózsa eszpresszó, Budapest

  • Rózsa IV.: Magyar karácsony, Rózsa eszpresszó, Budapest

  • 1977: megnyitó akció Drozdik Orsolya A modell c. kiállításán, Fiatal Művészek Klubja, Budapest

  • 1977: Kiállítás és bál, Ganz-Mávag Művelődési Központ, Budapest

Irodalom . 

  • Bán A.: Történt valami? Naplójegyzetek, Művészet, 1979/4.

  • Simon Zs.: Kényszerteória. Tanulmány fiatal képzőművészekről, Mozgó Világ, 1980. június

  • Sinkovits P.: Tárgyi és képi metamorfózisok (kat., bev. tan., Óbuda Galéria, 1980)

  • Gyetvay Á.: Raszter vagy radír, Mozgó Világ, 1980/11.

  • Frank J.: Préface, en guise de prologue (kat., bev. tan., Art Hongrois Contemporain, Marseille, 1982)

  • Újlaki G.: Cagnes-sur-Mer '81, Művészet, 1982/1.

  • Újlaki G.: Kortárs magyar művészet Franciaországban, Művészet, 1982/10.

  • Frank J.: Contrary Approaches, András Baranyai, Attila Joláthy, ~, New Hungarian Quarterly, 1982/87.

  • Gyetvay Á.: Milyen az új szenzibilitás?, Művészet, 1983/5.

  • Sinkovits P.: ~ (kat., bev. tan., Musée du Château, Cagnes-sur-Mer, 1983)

  • Hegyi L.: "Transz-avantgarde" "Radikális eklektika" (kat., tan., Ernst Múzeum, 1984)

  • Gyetvay Á.: Új festészet (kat., tan., Ernst Múzeum, 1984)

  • Perneczky G.: Az új festőiség magyarországi jelentkezése, Új Symposion, 1984/9.

  • Sinkovits P.: Képzuhatag. A magyar festészet új hullámai az Ernst Múzeumban, Művészet, 1984/12.

  • Attalai G.: Frissen (?) festve. Avagy a magyar festészet új hulláma és Sváby Lajos kiállítása, Művészet, 1984/12.

  • Simon Zs.: L'avant-garde artistique... (kat., bev. tan., Peintres contemporains hongrois, Galerie des Beaux-Arts, Bordeau, 1985)

  • Rényi A.: Eklektika '85. Melankólia és haláltánc, Kritika, 1986/6.

  • Forgács, É.: Eclecticism. Exhibition in the National Gallery, New Hungarian Quarterly, 1986/104.

  • Néray, K.: Biennale di Venezia.Ungheria (kat., bev. tan., XLII. Velencei Biennálé)

  • Hegyi, L.: Quadri-identita. Introduzione alla mostra ungherese (kat., bev. tan., XLII. Velencei Biennálé)

  • Néray, K.: This year, the Hungarian... (kat., bev. tan., XLII. Velencei Biennálé)

  • Sinkovits P.: Új szenzibilitás az Eklektikában, Művészet, 1986/10.

  • Hegyi, L.: L'art contemporain hongrois. L'identité de l'Europe Centrale (kat., bev. tan., ELAC, Lyon, 1987)

  • Gyetvay, Á.: Kulise za magicno posoriste (kat., bev. tan., G. doma omladine, Belgrád, 1988)

  • Van Der Pol, J.: Einige Tagebuchaufzeichnungen anstatt einer Vorwortes (kat., bev. tan., Bécs, Amszterdam, 1988)

  • Hegyi, L.: In der monumentalen Malerei von ~ (kat., bev. tan., Bécs, Amszterdam, 1988)

  • Hegyi, L.: New Images of Identity. Hungarian Art in the 80's, Flash Art, 1989/4.

  • Hegyi, L.: Von Ende des Jahres... (kat., bev. tan., Aachen, 1989)

  • Hegyi L.: Szenvedély és irónia: ~ művészetéről, in: Hegyi L.: Utak az avantgárdból, Pécs, 1989

  • Hegyi L.: A 70-es és 80-as évek... (kat., bev. tan., Pécsi Galéria, Pécs, 1991)

  • Tolnay, A.: East-West Artistic Exchange in a Changing Europe, Kunst & Museum journal, 1992/2.

  • Kozák Cs.: Kelemen teddy bearje, Új Művészet, 1993/2.

  • Simon Zs.: Transzcendentális vágyképek, Fotóművészet, 1993/1.

  • Néray K.: Alvó maci az 5-ös számon, Új Művészet, 1993/9.

  • Hegyi, L.: Eclecticismo radicale. L'arte ungherese negli anni '80 e '90 (kat., bev. tan., XLV. Velencei Biennálé, 1993)

  • Hegyi L.: ~ (kat., bev. tan., Museum Moderner Kunst, Bécs)

  • Földényi F. L.: A fény és az árnyék küzdelme - ~ fényképsorozatairól, Élet és Irodalom, 1994. január 21.

  • Horányi A.: A jelen veszély. ~ kiállításáról, Balkon, 1994/2.

  • Földényi F. L.: A portrait of the Artist as a Teddy bear (~ újabb festményeiről), Jelenkor, 1995/12.

  • Radnóti S.: Hölgyeim és uraim..., Balkon, 1995/11.

  • Frank J.: Ambivalens állatok, Dovin Galéria - ~, El Kazovszkij - "Két állat" kiállítás, Élet és Irodalom, 1996. május

  • Török A.: Forza Kelemen, Élet és Irodalom, 1996. április 12.

  • Aknai T.: Titkos eredeti. ~ kiállítása, Echo, Pécsi Kritikai Szemle, 1998/5.

  • Földényi F. L.: Avantgárd Mackók (Dovin Galéria), Műértő, 1998/12.