Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

KÁDÁR, Katalin

KÁDÁR, Katalin

grafikus, (Budapest, 1951. július 20. - )

1968-73: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Zelenák Crescencia, Barcsay Jenő, Kádár György, Tamássy Zoltán és Kocsis Imre. Alkalmazott grafikusként diplomázott és a terület számos műfajában dolgozott. Tervezett emblémákat, plakátokat, televíziós és diafilmeket, kiállításgrafikát, illusztrációkat, gyermekjátékokat, képeslapokat. 1980 óta főként autonóm grafikával foglalkozik, emellett fest és fotózik is. Az utóbbi években munkái az alábbi főbb témakörök köré csoportosultak: A Víz, Városok, Idő, Az ég, Égbelépők, A Léthé partján. Mindegyik kollekció körülbelül 50 lapból áll. Technikailag igen sokfélék: rajzok, rézkarcok, akvarellek, pasztellek, kollázsok. Rendszeresen jelennek meg rajzai az újságokban, folyóiratokban. Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének választmányi tagja és Felügyelő Bizottsági tagja. Díjak: Magyar Környezetvédelmi Egyesület plakátpályázatának ötletdíja, 1977.; Tojás - Budapest Art Stúdió Egyesület kiállítása, megosztott második díj, 2000; Kisgrafikai Biennálén a Magyar Grafikai Műhely Alapítvány díja, 2002; Ökoszolgálat Alapítvány környezetvédelmi plakátpályázatának második díja.

Mesterei . 

  • Zelenák Crescencia, Barcsay Jenő, Kádár György, Tamássy Zoltán, Kocsis Imre.

Egyéni kiállítások . 

  • 1982 • Ferencvárosi Vasutas Művelődési Központ, Budapest • Pénzügyminisztérium Kiállítóterem, Budapest

  • 1985 • Gépipari és Automatizálási Főiskola, Kecskemét • József Attila Tudományegyetem, Szeged

  • 1988 • Óbudai Pincegaléria, Budapest

  • 1989 • Gyógyfürdőkórház, Balf

  • 1993 • Csók Galéria, Budapest

  • 1997 • Budapest Kongresszusi Központ, Budapest • Cserepesház

  • 1998 • MC Galéria, Szekszárd

  • 1999 • Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara • Ferencvárosi Pincetárlat, Budapest • Budapest Bank - Budagyöngye Fiók • Városok, Tető Galéria, Budapest

  • 2000 • City Art G., Stockholm • Märsta-templom, Rosersbergs, Stockholm • Duna Galéria, Budapest

  • 2001 • Csak fák, Magánkórház, Telki • Csak fák, Csillagterem, Kőszeg • Városok, Petneházi Club, Budapest • Kapoli Múzeum és Galéria, Balatonlelle • Ég, Újpesti Galéria, Budapest • Angyalok, Városmajor Antikvárium, Budapest

  • 2002 • Budagyöngye Bevásárlóközpont, Budapest • Égbelépők, Artotéka Galéria, Budapest • A Léthé partján, Galéria IX., Budapest

  • 2003 • Európa, József Attila Művészeti Centrum, Budapest • Nyomatok, Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ, Budapest

  • 2004 • Kádár Kata balladája és más történetek, Fővárosi Szabó Ervin könyvtár, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1972 • VI. Magyar Plakátkiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1974 • V. Nemzetközi Plakátbiennálé, Zacheta G., Varsó

  • 1985 • Stúdió '85, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1987 • XIV. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc

  • 1991 • Erotika a kortárs magyar grafikában, Árkád Galéria, Budapest • 2. Nemzetközi Mintatriennále, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1992 • VI. Országos Kisgrafikai Biennálé, Salgótarján

  • 1994 • I. Országos Színesnyomat Grafikai kiállítás, Művészetek Háza, Szekszárd • IX. Országos Alkalmazott/Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba • XIV. Országos Akvarell Biennálé, Tábornokház, Eger • Mai magyar grafika, Művészetek Szövetségének Bemutatóterme, Pozsony

  • 1995 • Kisgrafikai kiállítás, Ostrov Wielkopolski

  • 1996 • Elektrografikai Biennálé, Szombathelyi Képtár, Szombathely • Hommage a Moholy, Művészkönyv Alkotók Társasága kiállítás, Vigadó Galéria, Budapest • IV. Nemzetközi Miniatűr Biennálé, M. Rudnik i Takovo, Gornji Milanovac • Népművészeti Kisgrafikai kiállítás, Iparművészeti Múzeum, Budapest • IV. Grafikai Biennálé, Belgrád (YU) • Mail-art és Fotó kiáll. Moholy emlékére, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét

  • 1997 • Dreams of the life and death, The Living Room, Santa Monica (USA) • Tavaszi Tárlat, Nógrádi Sándor Múzeum, Salgótarján • Nemzetközi Könyvfesztivál, Budapest Kongresszusi Központ, Budapest • Nemzetközi Livres-object kiállítás, Xantus János Múzeum, Győr • III. Praha Graphic, G. Mladá fronta, Prága • XV. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs • III. Országos Pasztell Biennálé, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom • Nyomatkiállítás, Perfectual G., Kanagawa (JP) • Hidegtű, MGSZ kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest • Kisgrafikai Biennálé, Nemzeti Múzeum, Kolozsvár

  • 1998 • Magyar Illusztrátor Társaság a Nemzetközi Könyvfesztiválon, Budapest Kongresszusi Központ, Budapest

  • 1999 • Kisgrafikai kiállítás, G. Mladá fronta, Prága • A maszk, Palazzo Facio, Capua (OL) • Régen és most, The Living Room, Santa Monica (USA) • Embléma (A Magyar Plakátért Alapítvány), Duna Galéria, Budapest

  • 2000: XX. Országos Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria, Miskolc • XVII. Országos Akvarell Kiállítás, Tábornok-ház, Eger • Mezőgazdaság a képzőművészetben, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest • XII. Tervezőgrafikai Biennálé, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba • XVI. Országos Nyári Tárlat, Ifjúsági Centrum, Debrecen, Tavaszi Tárlat, Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét • Ezredvégi nyomatok, Godot Galéria, Budapest • III. Országos színes nyomat kiállítás, Művészetek Háza, Szekszárd • 1000 év - Magyar Szentek, Kecskeméti Képtár, Kecskemét • Magyar Kereszténység, Hatvani Galéria, Hatvan • Tér-rajz, Nádor Galéria, Budapest • Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé, Vigadó Galéria, Budapest • Nemzetközi Elektrografikai Biennálé, Vigadó Galéria, Budapest • X. Országos Rajzbiennálé, Nógrádi Történeti Múzeum, Salgótarján • A Kereszt, Csokonai Galéria, Kaposvár • III. Nemzetközi Nyomatbiennálé, Budynku Múzeum, Racibórz (PL) • Az ország teste, Művészet Malom, Szentendre

  • 2001: Anzix, Galéria IX, Budapest • Dante Magyarországon, Művelődési Ház, Szekszárd, V. Plakátparnasszus, Budapest Kongresszusi Központ, Budapest • Dante in Ungheria, Dante Központ, Ferences Kolostor, Ravenna (OL) • Nemzetközi Gyermekkönyvnap 2001 • A Magyar Illusztrátorok Társaságának kiállítása, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest • A Magyar Illusztrátorok Társaságának kiállítása, Budapesti Könyvfesztivál, Budapest Kongresszusi Központ, Budapest • 26. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Nógrádi Történeti Múzeum, Salgótarján • Kereszt, Galéria IX, Budapest • Erotikus grafika, Godot Galéria, Budapest • Millenniumi Iparművészeti Kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Műhely 2001, Kempinski Galéria, Budapest • A Magyar Illusztrátorok Társaság kiállítása, Pozsony • 31. Szegedi Nyári Tárlat, Szegedi Képtár, Szeged • Grafikai Mappák, Galéria IX, Budapest • Altamira Egyesület kiállítása, Derkovits Galéria, Budapest • Papír, anyag, felület, tömeg, Művészetmalom, Szentendre • Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely • Egy éves a Galéria IX, Ráday utca, Budapest • Kortárs költők, kortárs grafikusok, Cifra Palota, Kecskemét • Variációk lemezre, Nádor Galéria, Budapest • Kisgrafikai kiállítás, Kolozsvár • Magyar Rézkarcolóművészek Egyesületének kiállítása, Miskolc

  • 2002: Kortárs magyar illusztrációk, Erdős Renée Ház, Budapest • Nemzeti Fotószalon, Vigadó Galéria, Budapest • XXI. Miskolci Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria, Miskolc • Békéscsabai Tervezőgrafikai Biennálé, Munkácsi Mihály Múzeum, Békéscsaba • XVII. Debreceni Országos Nyári Tárlat, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen • Láthatár, Összművészeti Fesztivál, Szigetvári Vigadó, Szigetvár • A Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének kiállításai: The National Arts Club, New York • Old Town Gallery, Tustin, California • Új Művészeti Közalapítvány Alkotóháza, Gödöllő • Csongrádi Galéria • Vaszary Képtár, Kaposvár • Ferencvárosi Önkormányzat Városház Galériája, Budapest • Matricák, elektrografikai kiállítás, Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház, Budapest • Kisgrafikai Biennálé, Újpest Galéria, Budapest • Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely • Kereszt, Kecskeméti Képtár, Kecskemét • Magyar tájak, Hatvani Galéria, Hatvan • Hajó, Vigadó Galéria, Budapest

  • 2003: Meseképek, Hidegkúti Galéria, Budapest • 27. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Nógrádi Történeti Múzeum, Salgótarján • Nemzeti Fotószalon, Vigadó Galéria, Budapest • Tisztelet a Fehérnek, Nagy Imre Általános Művelődési Központ • Kerék, Nádor Galéria, Budapest • Színes nyomat Triennálé, Művészetek Háza, Szekszárd • Műhely 2003, Nádor Galéria, Budapest • Békéscsabai Plakátbiennálé Budapesten, Iparművészeti Múzeum, Budapest • Értékeink, Pataki Művelődési Központ, Budapest • Kortárs költészet, kortárs grafika", Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest • Szalmaszál, árverés a hajléktalanok javára, Andrássy Palota, Budapest • Barokk, Páneurópai Unió kiállítása, VAM Design • A Magyar Illusztrátorok Társasága kiállításai, Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyvvásár, Bologna • X. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Budapest Kongresszusi Központ, Budapest • Kortárs Magyar Illusztrációk, Stuttgarti Magyar Kulturális Intézet, Stuttgart • Interliber, Zágráb • Az Altamira Társaság kiállításai: Országos Mezőgazdasági Könyvtár Galériája, Budapest • A Rézkarcoló Művészek Egyesületének kiállításai: Galleria, Via Principe Umberto 27. • IX. kerületi Polgármesteri Hivatal, Budapest • Gerbeaud kiállítóterme, Budapest

  • 2004: Grafikai fórum és tárlat, Vízivárosi Galéria, Budapest.

Elektronikus sajtó . 

  • Stúdióbeszélgetés a VÍZ című kiállítás kapcsán, Budapest TV., 1999. március

  • VÁROSOK kiállítás, Ferencvárosi Kábel TV., 1999. május

  • Tető Galéria VÁROSOK kiállítás, TV. XI., 1999. december

  • "IDŐ" Duna Galéria-beli kiállítás, MTV 1., Híradó, 2000. szeptember 6.

  • Csak fák - stúdióbeszélgetés, RTL Club, 2001. április 10.

  • "ÉG" kiállítás, képzőművészeti film, Újpest TV, 2001. október 13.

  • Égbelépők - Látogatás ~ műtermében, MTV, 2003

  • ~ "Nyomatok" című kiállítása, Újpest TV, 2003.

  • A Szabó Ervin Könyvtár-beli kiállítás kapcsán, Újpest TV, 2004.