Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

IVÁNYI, László

IVÁNYI, László

festő, (Budapest, 1934. május 24. - )

Székesfehérváron a cisztercita gimnáziumban érettségizett. Párhuzamosan folytatott képzőművészeti és zenei tanulmányokat. Egy 1954-ben rendezett zongoraversenyen Bartók Béla-díjat nyert. 1956-ban elhagyta Magyarországot és Párizsban telepedett le, ahol beiratkozott a École Supérieure des Beaux-Arts festő szakára. 1956-ban elkészítette nagyméretű (110×220 cm) krétarajzokból álló sorozatát, az Apokalipszist. A kezdeti figuratív ábrázolásmódot 1958-ban az absztrakt váltotta fel és ez a korszaka 1968-ig tartott. A legendás hírű képkereskedő, Kahnweiler, ismerve korábbi alkotásait is, arra biztatta, térjen vissza a figuratív festészethez. 1972-ben elhatározta, hogy nem állít ki, és több éven át visszavonultan dolgozott. Munkájának eredményét, a bibliai történetet feldolgozó József és testvéreit 1985-ben mutatta be. Az emberábrázolás azóta is érdeklődésének középpontjában áll. Nagyméretű képein egész alakos, mozgásban lévő figurákat, gyakran játszó, fürdőző vagy sportoló gyerekeket jelenít meg. Egy ideig a régi olasz mesterek mintájára, maga készítette temperával dolgozott, majd áttért az akrilra, amelyet azóta is használ. Alkotásai bonyolult technikai eljárással készülnek, amelynek során az akril mellett szenet és pasztellt is alkalmaz. Vászon helyett poliészterből készült vékony, áttetsző anyagra dolgozik.

Egyéni kiállítások . 

  • 1970 • Galerie Nane Stern, Párizs

  • 1985, 1989, 1990 • Galerie Peinture Fraiche, Párizs.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1965 • Biennale de Paris, Párizs

  • 1969 • Musée de Caen, Caen

  • 1971 • Musée Galliera

  • 1989 • Salon de la Jeune Peinture, Grand Palais, Párizs

  • 1990 • Deux plus trois, Torcy.

Művek közgyűjteményekben . 

  • Centre National de l'Art Contemporain, UNESCO, Párizs • M. d'Art Moderne, Párizs.

Irodalom . 

  • Opus International ?23, 1971. március

  • BENEZIT, E.: Dictionnaire critique et documentaire des peintures, sculpteurs, dessinateurs et graveurs, Párizs 1999.