Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

GYARMATHY, Ágnes

GYARMATHY, Ágnes

díszlet- és jelmeztervező, (Budapest, 1941. augusztus 9. - )

Tanulmányait a poznańi Képzőművészeti Akadémián végezte. Működését 1978-ban Munkácsy-díjjal ismerték el. 1981-ben a gyulai Várszínház díját kapta meg. 1966-68 és 1972-78 között a szegedi Nemzeti Színház, 1968-72 között a debreceni Csokonai Színház, 1979-81 között a kecskeméti Katona József Színház, 1981-től a békéscsabai Jókai Mór Színház díszlet. és jelmeztervezője; 1988-ban Kecskemétre, 1990-ben Debrecenbe, 1993-ban Nyíregyházára szerződött; 1998-ban a debreceni Csokonai Színházban tevékenykedett. Számos alkalommal dolgozott fővárosi és vidéki színházakban, valamint Lengyelországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, az NDK-ban és a Szovjetunióban vendégművészként. Több magyar tévéjáték és film, köztük az Oscar-díjas Mephisto jelmezeit is ő készítette. Színházi, televíziós és filmes munkáiért számos nívódíjban részesült. 1989-től tanít a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában díszlet. és jelmeztervezést.

Egyéni kiállítások . 

  • 1966 • a Lengyel Színház előcsarnoka, Poznań

  • 1975 • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged

  • 1982 • Kaposvár

  • 1984 • Fényes Adolf Terem, Budapest • Érd • Szófia • Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba

  • 1994 • Városi Galéria, Nyíregyháza (kat.).

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • A prágai quadriennálén 1967 és 1983 között, az újvidéki triennálén 1974 és 1980 között vett rész

  • 1967 • 5. Biennálé, Párizs • Stúdiószínházak Fesztiválja, Stockholm

  • 1980 • Szcenográfia '80, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest

  • 1983 • Dráma és tér, Műcsarnok, Budapest.

Irodalom . 

  • FÖLDES A.: Díszlet, jelmez: ~, Nők Lapja, 1984. április 28.

  • FORGÁCS É.: Textiles in space and in stage costumes, New Hungarian Quarterly, 1984, No. 95.

  • (kat., Városi Galéria, Nyíregyháza 1994)

  • PÁLL CS.: Tárlat lélektől lélekig, Kelet-Magyarország, 1994. február 3.