Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

DELI, Antal

DELI, Antal

festő, (Gerényes, 1886. szeptember 16. - Szentendre, 1960. március 1.)

1937-től a Szentendrei Festők Társaságának tagja. 1903-ban az Iparrajziskolába iratkozott. 1912-1914: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Ferenczy Károly és Réti István. 1913-1914 között és 1924-ben Nagybányán, 1921-ben Bicskén dolgozott gróf Batthyány Gyulánál. 1922-ben Münchenben tanult a Szinyei Társaság ösztöndíjasaként. 1925-ben Párizsban, 1926-ban Olaszországban járt tanulmányúton. 1937-ben Barcsay Jenő meghívására Szentendrén telepedett le. Festészetében három stíluskorszak különíthető el. A húszas évek közepétől a harmincas évek közepéig tartó korszakban Szőnyi István követőinek körébe sorolható. Akkori műveit a barnás tónusharmóniák és az aktok szoborszerű plasztikussága jellemzi. Az 1937-1947-ig tartó korszakában a képi motívumok tömör szerkezeti rendje foglalkoztatta. Tájképi és csendéleti témákat dolgozott fel Barcsay Jenő akkori műveivel rokon monumentális hatású stílusban. A falkép- és mozaikterveivel több díjat nyert. Az 1947-től haláláig tartó időszakban eltért a konstruktív irányzattól egy látvány közeli posztimpresszionista ábrázolás felé. A stílusjegyek alapján kimutatható, hogy ismét Szőnyi István hatott reá. Ezúttal a zebegényi mester későbbi, világos tónusú, lírai hatású, temperaképeihez közeledett, amelynek során ~ pasztellkrétával Szentendre házait, utcáit és életképeit festette.

Mesterei . 

  • Ferenczy Károly, Réti István.

Egyéni kiállítások . 

  • 1927 • Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1948 • Fényes Adolf Terem, Budapest

  • 1961 • Ferenczy Múzeum, Szentendre (kat.)

  • 1962 • Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár

  • 1984 • Kapospula.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1922 • XLII. kiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1923 • XXV. kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1927 • LV. kiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1927 • Képzőművészek Új Társasága, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1942 • Magyar Művészetért, Műcsarnok, Budapest

  • 1947 • Ötven művész kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1951 • Szentendrei Művésztelep • Ferenczy Múzeum, Szentendre

  • 1952 • Ötéves Terv, Ernst Múzeum, Budapest • Szentendrei festők II. kiállítása, Ferenczy Múzeum, Budapest

  • 1953 • Szentendrei festők III. kiállítása, Ferenczy Múzeum, Budapest

  • 1956 • Szentendrei Művésztelep jubiláris kiállítása, Ferenczy Múzeum, Szentendre

  • 1957 • 70 művész kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1957 • Rajzó és akvarell kiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • 1957 • III. Pest megyei képzőművészeti kiállítás, Ferenczy Múzeum, Szentendre

  • 1958 • Képzőművészeti Alap kiállítása, Antwerpen • IV. Pest megyei képzőművészeti kiállítás, Ferenczy Múzeum, Szentendre

  • 1959 • 7. Magyar képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Szentendrén élő festőművészek kiállítása, Ferenczy Múzeum, Szentendre • V. Pest megyei képzőművészek kiállítása, Ferenczy Múzeum, Szentendre

Művek közgyűjteményekben . 

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár.

Irodalom . 

  • Haulisch L.: A szentendrei festészet, Budapest, 1977.