Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

BACSKAI, Béla

BACSKAI, Béla

festő, (Perse [Prša, CSZ],, 1935. július 26. - Guszona [Husiná, CSZ],, 1980. november 7.)

1953: a füleki gyárban elsajátította a műlakatos és öntőmester szakmát. 1955-1962: pozsonyi Képzőművészeti Főiskola, festészet, mesterei: L. Čemicky, J. Želibský, V. Hložník, P. Matejka. 1974: Nemzetközi művésztelep, Hajdúböszörmény, 1975: Káplár Miklós-díj, Hajdúböszörmény. Munkássága elején Szabó Gyula, később a nagy posztimpresszionisták (Paul Cézanne, Maurice Vlaminck, André Derain) hatása alatt állott. Saját világa a 70-es évek elején bontakozott ki. 1965-től haláláig szülőföldje különböző falvaiban élt (Perse, Egyházasbást, Guszona). Hű volt pátriájához, a gömöri-nógrádi dombok-völgyek világához és embereihez. A 70-es évek óta ihletője a guszonai táj. Itt festette az első Gömöri hullámzásokat. A tájat dombok magas horizontja zárja, ~ képein a görbült felületek a föld őserejének átérzésével fonódnak egymásba. Munkássága utolsó éveiben feloldotta a tér és a táj reliefjének kötöttségét, mintha nagy, mindent átható áramlás korbácsolná a tájat, elsodró dinamizmussal, viharos erővel. Egyre több figyelmet szentelt a légkör vibrálásának és változásainak. Bár sok olajfestményt festett, rajzolt, grafikával is foglalkozott, legkiválóbb alkotásai akvarelljei.

Mesterei . 

  • Čemicky, L., Želibský, J., Hložník, V., Matejka, P..

Egyéni kiállítások . 

  • 1966 • Losonc

  • 1967 • Rimaszombat

  • 1969 • Középszlovákiai Múzeum, Besztercebánya

  • 1970, 1973, 1985 • DMM, Komárom

  • 1973 • Gömöri Múzeum, Rimaszombat (kat.)

  • 1975 • NG, Nyitra (kat.)

  • 1978 • Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely

  • 1985 • NG, Losonc (gyűjt., kat.)

  • 1986 • Novomeský Kiállítóterem, Pozsony • Nógrádi Sándor Múzeum, Salgótarján

  • 1987 • Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ, Budapest

  • 1990 • NG, Losonc (grafika, kat.)

  • 1995 • NG, Losonc.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1961 • Fiatal művészek vándorkiállítása, Ekecs, Gombaszög

  • 1970 • Kompozíció 70, Losonc (kat.)

  • 1975 • Közös műhely, Hajdúböszörmény

  • 1980 • Nógrád művészei, NG, Losonc (kat.) • orsz. bemutatók - Prága, Pozsony, Moszkva, Szófia.

Művek közgyűjteményekben . 

  • DMM, Komárom

  • Gömöri Múzeum, Rimaszombat

  • NG, Nyitra

  • SG, Besztercebánya

  • SNG, Pozsony

  • Városi Múzeum, Fülek, Hajdúböszörmény.

Irodalom . 

  • Sz. Haltenberger K.: ~ (kat., bev. tan., Rimaszombat, 1973)

  • Farkas V.: A gömöri táj festője, Új Szó, 1975. szeptember 16.

  • Kubiková K.: Kisgaléria, 1977, Pozsony

  • Suchy M. E.: A természet elhivatott ábrázolója, Népművelés, 1980. július 24.

  • Tözsér A., Koncsol L., Keszeli F., Soóky L.: Búcsú ~tól, Irodalmi Szemle, 1980/10.

  • Kubiková K.: Gyökerek, Művészet, 1981/8.

  • Kubiková K.: ~ (kétnyelvű monogr.), Pozsony, 1983

  • Kubiková K.: ~, 1935-1980 (kat., bev. tan., NG, Losonc, 1985)

  • Kubiková K.: ~ kiállítása, Hét, Pozsony, 1986/15.

  • Kubiková K.: ~. Grafika, rajzok (kat., bev. tan., NG, Losonc, 1990).