Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

AJTAI, Tamás

AJTAI, Tamás

keramikus, festő, (Kecskemét, 1952. május 27. - )

1978: Magyar Iparművészeti Főiskola; mesterei: Józsa Bálint, Litkei József, Csekovszky Árpád. Az 1990-es évek elejétől a kerámiatervezés és -készítés mellett táblaképeket is festett. 1993-ban Székács Zoltánnal létrehozták a Ceramica Design Stúdiót, ennek keretében együtt dolgoznak és állítanak ki. ~ festészete alapvetően három forrásból táplálkozik: egyik gyökere a szintetikus kubizmus és a konstruktivista képzőművészet, amelynek bizonyos alapvető eredményeit, fogásait képei kompozíciós rendjének megszerkesztésénél alkalmazza. Másik forrása az absztrakt expresszionizmus azon része, amely a felületek harmóniájával-diszharmóniájával, valamint szín- és felületkezelésével foglalkozik, a harmadik a kései Art Nouveau dekorativitása. Kisebb képei kivétel nélkül négyzetesek, s ez a kép belső feszességét fokozza, így kisebb méretben is erőteljesen, bár nem harsányan szólnak. Nagyobb méreteknél használja a fekvő formátumot, ezeken a festményeken sokkal lágyabban, líraibban komponál.

Mesterei . 

  • Józsa Bálint, Litkei József, Csekovszky Árpád.

Egyéni kiállítások . 

  • [Székács Zoltánnal]

  • 1995 • "E" Galéria, Kecskemét • Budapesti Art Expo '95, Hungexpo • Csók Galéria, Budapest • Rudnay Galéria, Eger • Városi Galéria, Fürstedfeld (D)

  • 1996 • Csontváry Galéria, Budapest • M. C. Art Galéria, Szekszárd • Suzuki Galéria, Budapesti Art Expo '96, Hungexpo

  • 1997 • Bank Center Galéria, Budapest • Éri Galéria, Budapest • Gulácsy Galéria, Szeged • Párizsi Magyar Intézet (kat.)

  • 1998 • Peugeot Galéria, Art Budapest • Városi Galéria, Feldbach (A) • Braas Galerie, Frankfurt • Culture Galerie, Cannes • Daewoo Bank • Hilton Dominikánus Udvar, Budapest • Csók Galéria, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1982 • Porcelán a fürdőszobában, Fényes Adolf Terem, Budapest

  • 1995 • II. Országos Pasztell Biennálé, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom, Nemzetközi Kerámia Kiállítás, Mino (JP)

  • 1996 • Lattzentrum, Zürich, Herbstwaren Messe, Basel

  • 1997 • III. Országos Pasztell Biennálé, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom.