Ugrás a tartalomhoz

Katolikus egyház és liturgia magyarországon

Török József

Mundus Kiadó

Remete Szent Pál rendje

Remete Szent Pál rendje

A 13. században a meglévő, idegenből jött rendek mellé egy teljesen új szerveződött, az egyetlen középkori magyar alapítású szerzetesrend, Thébai Remete szent Pál remetéinek, más néven a pálosoknak a rendje. Hazánkban a kereszténység kezdeteitől fogva jelen volt a remetéskedés, elég a Bakonybélben elvonultan élő Szent Güntherre vagy Szent Gellértre gondolni. Bertalan pécsi püspök az egyházmegyéje területén élő remetéket 1225-ben összegyűjtötte, és a patacsi hegyen épült Szent Jakab monostort rendelte nekik otthonul. A tatárjárás után ez a közösség csatlakozott ahhoz, amelyet Özséb, az esztergomi kanonokból lett remete szervezett a Pilisben, a mai Kesztölc falu határában, a Szent Kereszt tiszteletére emelt templom körül. Más remetecsoportok is csatlakoztak Özsébhez, aki a remeteközösségek függetlenségét igyekezett megőrizni a püspökökkel szemben. A remeték figyelme talán már ekkor Thébai Remete Szent Pál felé fordult, akit, mert életvitelüket elsőként nála vélték fölfedezni, később égi védnökként, névadóként tiszteltek. A rend központja már Budaszentlőrincen volt, amikor a 14. század elején elnyerték hivatalos elismerésüket. Remetékhez illően a településektől távol építették fel házaikat, a lelkipásztorkodásba csak később kapcsolódtak be, imádság és munka, fizikai munka volt az életük két legfontosabb összetevője. A 14. században a németeknél és a lengyeleknél is szerveződtek pálos közösségek, sőt a 15. században a portugál remeték is csatlakoztak a pálosokhoz. Sík vidéken soha nem telepedtek meg, csak hegyek, dombok között érezték jól magukat, és a középkor végén 63 házuk volt. Életvitelük szigorúsága mindvégig megmaradt.

A hamarosan remeterenddé lett közösség kérése az ágostonos regulák követésére vonatkozóan elég későn, a 14. század elején talált csak meghallgatásra hivatalos egyházi fórumon. Mindez visszatükröződik liturgiájukban is. A szervező-rendalapító Remete Szent Pál remetei magányába magával hozta az esztergomi szokásokat. A pálosok istentisztelete jelentős mértékben egyezik a mater et caput liturgiájával. Több jel arra utal, hogy a későbbiekben a remeterend hűségesebben őrizte meg Esztergom ősi liturgiáját, mint maga a főegyházmegye. Pál veszprémi püspök rendelkezése 1263-ban: „a zsolozsmában azt a rendet tartsák, melyet a székesegyházakban a Szent Ágoston szabályai szerint élő kanonokok őriznek” – szintén befolyást gyakorolt liturgiájukra. De ezt tágabb értelemben kell értelmezni, nem szó szerint, ugyanis az ágostonos regulákban az istentiszteleti rendre vonatkozóan nincsenek olyan határozott előírások, mint a benedeki regulában. Pál utasításának az a lényege, hogy a remeték az általános székesegyházi gyakorlatnak megfelelően végezzék a zsolozsmát. Ennek az utasításnak, illetve az ágostonos szabályzat követésének tulajdonítható a pálosoknál Szent Ágoston fokozott tisztelete, ami a magyar ágostonos kanonok tollából született, és a Flos cleri, norma praesulum (Papság virága, elöljárók szabálya) kezdetű himnusz megőrzését eredményezte. Valamint azt, hogy az esztergomi szokással ellentétben Remete Szent Pál fiai a matutinumban énekeltek himnuszt, az ágostonos kanonok és a nyugati egyházak többségének gyakorlata szerint. Ez a magyarhoni általános gyakorlattól eltérő, jelentős különbség, ami tekintélyes számú himnusz ismeretét követelte, ágostonos hatás következménye. Bár ezen a ponton a pálos könyvek tanúsága eleinte nem egyöntetű. Himnuszok, szekvenciák, ünnepek egész sora tanúsítja az esztergomi alaphoz hozzákapcsolódó, azt fővonásaiban nem, de részleteiben módosító ágostonos gyakorlatot.

Thébai Szent Pál zsolozsmája a magyar liturgiatörténet- és tágabban véve a magyar egyháztörténet-írás számára kiemelkedő fontosságú, mert a sivatagi remete őrködött az egyetlen, középkori és hazai alapítású rend fölött.

Thébai Szent Pál zsolozsmájának születési körülményei mindmáig ismeretlenek. Fölösleges újból hangsúlyozni a liturgikus alkotások fontosságát: a szerzetesek és klerikusok, ha alkalmuk nyílt rá és tehetségük volt hozzá, szívesen írtak-költöttek imádságokat, énekeket. Egyes közösségek kifejezetten azért iktattak be egy új ünnepet, vagy növelték a meglévő ünnep fényét, hogy néhány veretes szöveg olvasásának, éneklésének örömében részesüljenek. Mi több, bizonyos szentek kultusza tisztán irodalmi eredetre vezethető vissza, mert a közösségek könyvtáraiban ott volt az illető szent életét elmondó vita (életrajz), s a szent helyi ismertsége, ünnepeltsége ily módon biztosíttatott.

Az első forrás, ami Thébai Szent Pál zsolozsmáját említi, egy kézirat Grünwaldból. Más írások mellett 53 rubrikát tartalmaz, amelynek megfogalmazását egyesek 1365-1381 közé tették, mások viszont a 14. század első felét jelölték meg a keletkezés időpontjaként, bizonyos stílusjegyek alapján. A témánkat érintő előírás a következő: Legszentebb atyáink, első remete Pál és Ágoston ünnepeiről: a prior másoltassa le külön könyvbe Szent Ágoston zsolozsmáját az átvitelének zsolozsmájával együtt, és ugyancsak az első remete Pál zsolozsmáját az átvitelét ünneplő zsolozsmával együtt.

Ennek alapján nem Szent Pál zsolozsmája születésének lehetünk tanú, hanem kultusza egységesülésének és általános elterjedésének. A verses zsolozsma, amelyet a forrás hystoria (történet) néven említ, ugyanaz, mint amit a rend liturgikus könyvei napjainkig megőriztek.

A szerzőről három föltevést fogalmazhatunk meg. Az első és legkézenfekvőbb szerint a szerző pálos szerzetes lenne, és Assisi Szent Ferenc zsolozsmája ihlette meg. A második lehetőség az, hogy a zsolozsmával ferencesrendi szerzetes akart a remetéskedés eszméjének emléket állítani, a korabeli aggiornamento híveivel, a közös tulajdont elfogadó ferencesekkel szemben. Az egyik forrás ezt a föltevést támasztja alá. Végül, harmadszor, egy ágostonos remete is lehetett a szerző. Az ágostonos rendi kanonokok és remeték meg a pálosok között fennállt kapcsolatot több liturgikus bizonyíték is alátámasztja.

A verses zsolozsmák történetének tükrében Remete Szent Pál élettörténetét, valamint azt a környezetet is figyelembe kell venni, ahol kiformálódott, keletkezett ez a hystoria.

A liturgikus szerző által felhasznált forrás kérdése egyszerű. A Szent Jeromos által írott életrajz a forrása. Ennek ellenére néhány részletkérdés feltétlenül megérdemli a további vizsgálódást. Szent Jeromos írása egyébként a középkor egyik legnépszerűbb legendájának számított. Nem lehet pontosan tudni, milyen forrásból származnak Szent Jeromos értesülései. Thébai Szent Pál kultuszát már a 4. századból nyomon lehet követni. Élettörténetét görögre és koptra is lefordították. A középkor egyik legtiszteltebb szentje volt, és a szóban forgó vita népnyelvű változatai sorra születtek a 14. század során.

A magyar remeték reá eső választása nagyon is érthető, ha figyelembe vesszük, hogy e patrónusválasztással rendkívül jámboran, de annál határozattabban hangsúlyozták függetlenségüket az ágostonos remetékkel szemben. Úgy tűnik az újabban végzett kutatások nyomán, hogy fölösleges eltúlozni az első fönnmaradt kéziratok ferences vagy ágostonos eredetét, mert a középkorban a liturgikus szövegek, főként a szentekkel kapcsolatosak nagyfokú vándorlásának, kölcsönzésének lehetünk tanúi. A legvalószínűbb az, hogy Remete Szent Pál zsolozsmája az új renden belül keletkezett, a Gentile da Montefiore bíboros által adott megerősítés után.

Az első antifona szövege elégséges bizonyíték: Chorus novae militiae, laudes decantet hodie in festo nostri ducis. (Az új harcok kórusa ma, vezérünk ünnepén dicséretet zeng.) Az első két antifona Szent Pált magasztalja, a másik három és a responsorium az életét meséli el. A himnuszok verseinek kezdősorai az abc-rendet követik, a két ún. Magnificat-antifona más szentek antifonáival tart rokonságot. Az első Szent Pál haláláról emlékezik meg, a második a szív bőségéből forrásozik. És ez az, amelynek Assisi Szent Ferenc vagy Szent Domonkos zsolozsmája lehetett az ihletője. Ám ez az ihlet nem gyakorolt olyan mérvű befolyást, hogy a szerző eredeti gondolatait megölte volna. Az első és a második rész olvasmányainak szövegét a föntebb említett, Szent Jeromos által írt életrajz előszava szolgáltatta. Az utolsó három olvasmány szintén Szent Jeromostól, a Szent Máté evangéliumához írt magyarázatból származik. A matutinum során az antifonák és a responsoriumok mondják el Thébai Szent Pál életét, ám oly módon, hogy az antifonák a zsoltárok bizonyos verseit alkalmazzák. Fontos hangsúlyozni, hogy ennek a zsolozsmának az antofoniái kivételes harmóniát alkotnak a zsoltárokkal.

Ha a zsolozsma nem nyújtott lehetőséget Szent Pál híres élettörténetének végigolvasására, akkor milyen úton-módon ismerkedtek meg vele a pálos szerzetesek? A zsolozsma közben olvasott Jeromos-féle előszó csak bevezetés volt, mert a közös étkezésen folytathatták az olvasását. Ez a föltételezés megalapozott, a hasonló esetek miatt. A következő sorok kitérőnek tűnhetnek, ám a hazai középkori latin nyelvű kultúra fontos kérdéseit érintik. Thébai Szent Pál zsolozsmájával kapcsolatban melyek azok az általános törvényszerűségek, amelyek az eddig elmondottaktól bizton levonhatók? Először is, egy liturgikus kódex származása nem határozhatja meg egy zsolozsma származását. Másodszor, a szöveget vizsgálva, nem szabad elfeledkezni a zsoltárokról, vagy más, ismert liturgikus szövegekről, amelyek annyira maguktól értetődők, hogy a kéziratok legtöbbször nem is utalnak rájuk. A zsolozsma szövegét érdemes a maga teljességében helyreállítani. Végül pedig fontos a külső, ún. történelmi körülményeket is figyelembe venni.

A három feltevés megvizsgálása után a kutatási eredmények hiányában vissza kell térni a legegyszerűbbhöz, vagyis: a nevezetes thébai-magyar szent zsolozsmájának szerzője pálos remete volt.

Hasonló, de még szigorúbb remeterend volt a Grenoble melletti alapítású kartauziaké, amely négy helyen telepedett meg hazánkban a 14. század során. Két házuk a Felvidéken volt (Menedékszirt és Lechnitz), kettő az ország szívében (Tárkány és Lövöld). Csekély elterjedésük ellenére is fontosak a magyar egyház életében. Szigorú visszavonultságuk miatt a „néma igehirdetést”, vagyis a könyvmásolást művelték szorgosan, és ennek becses emléke az Érdy-kódex néven ismert prédikáció-gyűjtemény, ami a középkor magyar szerzeteseinek s hallgatóiknak, a híveknek lelkivilágába enged bepillantást.