Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

17.2. Gesztenye

17.2. Gesztenye

Termőhelyi igény. Kiegyenlített klímát, legalább évi 700 mm csapadékot, magas páratartalmat és széltől védett fekvést igényel. Csak a mély rétegű, jó vízgazdálkodású, káliummal jól ellátott, 6 pH-értéke alatti savanyú kémhatású talajokon termeszthető, a meszet egyáltalán nem tűri. Nem megfelelő talajon fája satnya lesz, kevés virágot hoz, amelyekből mag nélküli, léha termések fejlődnek.

Magyarországon hosszú ideig a gesztenyefák szórványban voltak, és az erdei fákról lehullott terméseket gyűjtötték. A gesztenye iránti kereslet hatására az 1960-as évek végétől Nyugat-Dunántúlon oltvánnyal létesítettek üzemi ültetvényeket (Szentiványi, 1976, 1980b), ezek azonban az elmúlt időszakban fokozatosan tönkrementek, elsősorban az endotiás kéregelhalás és más növényvédelmi problémák miatt. A gesztenye teljesen kiszorulhat a termesztett fajok köréből, ha nem oldódik meg sürgősen a kórokozókkal szemben ellenálló fajták telepítése illetve az integrált védekezés lehetőségeinek kidolgozása.

17.2.1. Fajták

Hazánkban Szentiványi (1976) szelektálta az értékes tájfajtákat. A nyugat-dunántúli fajták (Kőszegszerdahelyi 2, 29) a sekélyebb termőrétegű, hűvösebb területeken és magasabb fekvésben is elfogadhatóan fejlődnek. A Dél-Dunántúlon szelektált fajták (Iharosberényi 2, 29, 57) savanyú lösztalajon bizonyultak jó termőképességűnek. A felvidéki – hazai és olasz keverék származékokból kiválasztott – fajták (Nagymarosi 22, 37, 38) rendelkeznek a legnagyobb ökológiai alkalmazkodóképességgel (Szentiványi 1980b). Valamennyi fajta áruértéke megfelelő, kedvező termőhelyen és gondos ápolással elérik az úgynevezett maróni minőséget:

  • a makk nagy (legalább 33-34 mm), kedvező barna színű és mérsékelten vastag héjú;

  • a magbél fejlett, sekélyen barázdált, vékony héjú, finoman rostos, jó ízű és zamatú;

  • az eltarthatóság jó, a fonnyadás kismértékű.

Fajtáink géppel is jól rázhatók, ez alól kivétel az Iharosberényi 57.

A termőre fordulásban és termőképességben, a termések méretében, a hajtásonkénti kupacsszámban, a kupacsonkénti makkok számában, a maghéj vastagságában és benövéseiben kisebb különbségek előfordulnak a tájfajták között (Szentiványi, 1976), de ez a termeszthetőségüket és piaci értéküket jelentősen nem befolyásolja. Sokkal nagyobb problémát jelent betegségekkel szembeni fogékonyságuk.

A tintabetegség esetében kínálkozik a veszélyeztetett területeken az ellenálló fajhibrid (például Castanea crenataxC. sativa) alanyok használata (Szentiványi, 1980b). Korábban Farcy (1910, cit. Ubrizsy, 1965) a Quercus roburt ajánlotta alanyként. Az Endotia parasiticával szemben ellenálló fajták nemesítését nehezíti, hogy egyedül a C. mollissima (kínai gesztenye) toleráns a kórokozóval szemben, a mi éghajlatunkon viszont nem él meg. Közép-Európában csak az európai szelídgesztenye (C. sativa) termeszthető, illetve csak erről vannak tapasztalataink. Az értékes állományok endotiás fertőzésének mérséklésére a hipovirulens törzsek alkalmazására kidolgozott módszer is szóba jöhet (Szentiványi, 1980b). Bizonyos – színanyaggal nem rendelkező – gombatörzsek csökkent fertőzőképességűek. A velük beoltott fákon a kórokozó terjedése megáll. A módszer csak akkor hatásos, ha a hipovirulens törzs összeférhető a virulens törzzsel. Eddig több mint 100 olyan törzset választottak ki, amelyek egymással összeférhetetlenek.

17.2.2. Művelési rendszer

Az európai szelídgesztenye a dióhoz hasonló térigényű. Telepítésére gyökérnyakba oltott nemes törzzsel nevelt suháng vagy 80 cm-es törzs felett koronába oltott suháng is használható. A 130 cm-nél alacsonyabb oltvány különös gondosságot igényel a koronába metszés idejéig (Szentiványi, 1976). A suhángot 130-150 cm magasságban metsszük koronába. Nem érdemes 80 cm-nél nagyobb törzsmagasságot hagyni, mert későbbre tolódik a termőre fordulás, s kisebb lesz a fa mérete illetve termőfelülete. Ügyelni kell a gyökérnyakba oltott fák törzssérülése esetén az előtörő hajtások válogatására. Koronás oltvány telepítésekor a vázágnak hagyott 3 vesszőt 2-4 rügyre kell visszametszeni. A vázágakat 45°-os szögben kell nevelni, ehhez a lekötözést vagy a kitámasztást is alkalmazhatjuk. Szükség esetén elágaztatással is meg kell akadályozni a vázágak túlságosan meredek fejlődését. Ebben az esetben „háromtörzsű” lesz a fa, és a tápanyagok ennek kinevelésére, s nem a termő gallyak képzésére fordítódnak. Ugyanígy gondot jelent a vázágak vízszinteshez túl közeli elhelyezkedése is, ami különösen gyenge növekedésű (sovány talaj, túl korai termés) fákon fordulhat elő. Ekkor az ágak felkötözése és a termések eltávolítása vezet eredményre. A termő felület kineveléséig törzserősítő hajtásokat hagyjunk. A következő évben ezeket 1-2 rügyre vágjuk vissza, ezt addig ismételjük, míg sor nem kerül végleges eltávolításukra, általában a 6-8. évben.

Az üzemi gesztenyésekben sekély talajművelést végzünk. A füvesítésre csak 800 mm csapadék esetén gondolhatunk. Ennek nagy jelentősége van az erózió megakadályozásában. Ellene segítséget jelent a sorközök 7-8 évenkénti váltott füvesítése is, s ez az ültetvény vízszükségletét is csökkenti (Szentiványi, 1976).

A termés gépi betakarítása oltványgesztenyésekben is nehezebb, mint a diónál. jelenleg a nagyobb gesztenyetermesztő országokban a gépesítés a lehullott termések összegyűjtéséből áll. Ehhez meg kell várni, hogy legalább a termés 80%-a lehulljon a fáról. A lehullott termések összegyűjtésével párhuzamosan a fán lévő termést rudakkal verik le. Esős időben azonban ez a megoldás komoly veszélyekkel jár, mert a földön lévő termések minősége romolhat. A magoncfák termését még a leírt módon sem gyűjthetjük be, mert igen nagy a heterogenitás a termésminőségben és a szüreti idő nagyon elhúzódik. Itt a gesztenyést legalább kétnaponként be kell járni, és a lehullott termést folyamatosan fel kell szedni.

17.2.3. Növényvédelem

Kártevők. Az állati kártevők ismertetése során a néhány gyökérkártevő [az ismert talajlakó kártevők (Melolontidae és Elateridae fajok) valamint a magvetéseket pusztító vaddisznó (Sus scrofa L.)] mellett a fa-, a lomb- és a terméskártevő fajokat kell kiemelni.

A fás részeket károsítók körében a púposszú (Xyleborus dispar FABR.), a kéregmoly (Enarmonia woeberiana Den. et SCHIF.), a szelídgesztenye-kéregtetű (Lanchus longipes DUFOUR), az őz és a szarvas (Capreolus capreolus L., Cervus elaphus L.) okoz jelentős károkat.

A lombkárosító fajok közül a lombormányosok (Phyllobius, Polydrosus fajok), a szelídgesztenye-levéltetű (Myzocallis castanicola BAKER), a sárga púposszövő (Phalera bucephala L.), a gyapjaslepke (Lymantria dispar L.) és a levélaknázók bírnak jelentőséggel. A leggyakoribb aknázófaj (52-90%-os dominanciaértékkel) a tölgyaknázó sörtésmoly, a Tischeria ekebladella BJERK (Gál és munkatársai, 1981).

A termést veszélyeztető gesztenyeormányos (Curculio elephas GYLL.) és a tölgymakkmoly (Laspeyresia splendana HBN.) mint fő kártevők a legjelentősebbek.

A fás részeket károsító púposszú a fiatal gesztenyések veszélyes rovarkárosítója, amely az egészséges fákat is képes megfertőzni (Balás, 1966; Spirchez, 1971). Kártétele a sebzések, sérülések csökkentésével valamint a harmonikus növénytáplálással (az egyoldalú N-adagolás elősegíti a fertőzést) mérsékelhető. A rajzás idején (májusban) végzett inszekticides kezeléssel a fertőzés megelőzhető.

A fiatal (1-3 éves) hajtások jelentős kártevőjeként ismert kéregtetű szívogatása nyomán a hajtások megvastagodnak, és azokon szabálytalan dudorok keletkeznek. A tavaszi lemosó permetezéssel az áttelelő tojások, illetve állománykezeléssel a mozgó egyedek jól pusztíthatók. A 25 °C hőmérséklet az áttelelő tojások nagymérvű pusztulását eredményezi.

A termés legveszedelmesebb kártevőiként ismert gesztenyeormányos és a tölgymakkmoly fő kártevő alakjai, a lárvák, fejlődésük során a termésben táplálkoznak. A sérült termésrészeken másodlagos kórokozók (különböző penészgombák stb.) telepedhetnek meg. A gesztenyeormányos esetében a bogarak a főerek és rügyek lyuggatásával fokozzák a kártételt (Bürgés és Gál, 1981). Mindkét faj egynemzedékes. A talajban történő áttelelést követően július végén–augusztus elején alakulnak bábbá és augusztus 10–15-től kezdődően repülnek. A tölgymakkmoly rajzáskezdete rendszerint egy héttel megelőzi a gesztenyeormányos rajzáskezdetét (Bürgés és Gál, 1987). A gesztenyeormányos a termésbe, míg a tölgymakkmoly a levélre rakja a petéket. A gesztenyeormányos peterakáskor a kevésbé sűrűn tüskézett gesztenyetermést részesíti előnyben (Sifter, 1972). A 8-10 nap elteltével kikelt molylárvák a termésbe a kocsányi részen hatolnak be. A termést a kifejlett gesztenyeormányos-lárvák 2-4 mm-es kerek, a molylárvák pedig ovális kijárati nyíláson át hagyják el.

A terméskártevők ellen a fertőzöttség kialakulását megelőző állománykezelés a legeredményesebb. Alacsony egyedszámú populáció (az egyedszám a koronaszintbe kihelyezett HgL–125 W-os csapdával jól követhető) esetében 2-szeri, míg ellenkező esetben 3-szori kezelés indokolt. Ezek időpontja a két kártevő együttes jelenléte esetén a gesztenyeormányos rajzáskezdete utáni 4-6. nap, majd csúcsrajzáskor, míg a 3. kezelésé a csúcsrajzást követő védekezéstől számított 4-6. nap. A gesztenyeormányos túlsúlya esetén az erős toxicitású inszekticidek (Ultracid 40 WP, Dimecron 50, Ekalux 25 EC stb.) alkalmazása célszerű. A meleg aerosolos eljárás (erdőszerű állományban) a gesztenyeormányos ellen kevésbé eredményes.

A talajba húzódott lárvák talajfertőtlenítéssel gyéríthetők. A talajban telelő lárvákat számos rovarpatogén gomba és parazita tizedelheti meg. A már fertőzött, betakarított termés gázosítással fertőtleníthető (Gál és munkatársai, 1976)

Kórokozók. A kórokozók közül a gyökérkárosító gyökérgolyvát (Agrobacterium tumefaciens SMITH et TOWSEND LONN.), a tintabetegséget [Phytophthora cambivora (PETRI/BUISM.) és Ph. cinnamoni RANDS.], a törzs- és ágkárosító endotiás kéregelhalást [Endothia (Cryphonectria) parasitica (MURR./ ANDERSON)]; a nektriás kéregrákot [Nectria cinnabarina TODE (Fr.)]; a levélkárosító cilindrosporiumos (mikoszferellás) levélfoltosságot [Cilindrosporium castanea LEV. (KRENNER): Mycosphaerella maculiformis (PERS./SCHROET:)], és a terméskárosító krétaszínű rothadást (Phoma endogena SPEGAZZINI) célszerű hangsúlyozni.

A szelídgesztenye védelmekor a legfőbb gondot az endotiás kéregrák okozza. A rettegett hírű kéregrák-kórokozó hazai előfordulását először 1970-ben (Körtvély, 1970) jelezték. Nyugat-Magyarországon a gomba elszaporodása ismét járványos méreteket öltött, nemcsak a még mutatóban megmaradt gesztenyeültetvények, hanem a szórványállományok is pusztulnak (Eke, 1990). A sebparazita gomba az egészséges szövetekbe a sebzéseken keresztül hatol be és folyamatosan terjed a kéregben. A fertőzött kéreg elhal, felrepedezik. Az elhalt részeket a kórokozó narancsszínű szaporítóképletei borítják. A kórokozó terjedésében a madarak és az antropogén tényezők mellett jelentős szerepet játszik a szél segítségével terjedő aszkospóra is. Az aszkospóra-szóródás a 18–25 °C közötti hőmérsékleten a legintenzívebb (Eke és Gál, 1977).

A betegség azért különösen veszélyes, mert ellene teljes biztonságot adó, hatékony kémiai védekezés nem ismeretes. A gyakran javasolt réztartalmú készítmények alkalmazása különböző okok (folyamatosan jelenlévő sebzések, sérülések, ágvillák repedései, a magas, permetezhetetlen fák, a nagymértékű fertőzőanyag stb.) miatt a gyakorlatban nem vezet eredményre.

A kórokozó terjedése a zárlati (karantén) intézkedésekkel és az általános „higiénés” előírások betartásával lassítható.

A védekezésben az utóbbi évek tudományos eredménye, a francia kutatók által kidolgozott új biológiai védekezési módszer – amely az Olaszországban (Biraghi, 1950) megfigyelt „hipovirulencia” jelenség felismerésével vált lehetővé – ígér megoldást. Az eljárás során a kórokozó „legyengült”, a gesztenyét elpusztítani nem képes változatát alkalmazzák (Grente, 1965) a virulens törzsek agresszivitásának megakadályozására. Megoldást jelenthetne a kórokozónak ellenálló fajták előállítása is. Sajnos az Európában és az Észak-Amerikában honos szelídgesztenye-fajok érzékenyek a kórokozóval szemben.

A tintabetegséget okozó kórokozók (Phytophtora cambivora és Ph. cinnamoni) magyarországi előfordulása bizonyított (Eke és Gál, 1977). A Nyugat-Európában súlyos károkat okozó betegség a nevét a fertőzött fák gyökérnyaki részén kibocsátott tintaszerű folyadékról kapta. A tünetek mindkét kórokozó esetében teljesen azonosak (Eke, 1990). A kórokozó a talajból fertőzi a fák gyökérnyaki részét, onnan halad a törzsön felfelé, illetve a gyökéren lefelé. A betegség előrehaladásával a fa felülről lefelé fokozatosan szárad. A lassú kórfolyamat végül a fa pusztulásához vezet.

Az ellenük hatásos kémiai védekezés még kidolgozatlan. A zárszolgálati rendelkezések a kórokozó terjedését csupán lassíthatják, akadályozhatják. A fertőzési veszély csökkenthető, ha a beteg fák eltávolítása után négyzetméterenként 1 kg vasgáliccal beöntözzük a talajt (Eke, 1990). Nyugat-Európában ellenálló fajták telepítésével védekeznek a kórokozó ellen.

A levélbetegségekre különösen fogékony fajtáknál (Nagymarosi és Kőszegszerdahelyi) a cilindrospóriumos levélfoltosság ellen kell rendszeresen védekezni. A betegséget az ivaros alak (Micosphaerella maculiformis) alapján – mely a lehullott levélben fejlődik ki – gyakran mikoszferellás levélfoltosság néven is említik.

A cilindrospóriumos alak a levélen 1-2 mm-es, apró, kezdetben világos udvarral körülvett foltok formájában jelenik meg, mely összefolyva sokszögletűvé fejlődik. Később a fertőzött levelek kanalasodnak, deformálódnak, majd lehullanak. A piknídiumos alak (Phyllosticta maculiformis SACC.) – korábban önálló kórokozóként leírt gomba – által okozott foltok nagyobbak, kerekdedek. A kórokozó a lehullott, fertőzött leveleken telel át, amelyeken kialakulnak a peritéciumok. Az aszkospóra-szóródás május első felében válik intenzívvé, majd június elejétől fokozatosan csökken. A fonáki részen a Cilindrosporium castanea acervuluszai szeptember végéig folyamatosan képződnek. A betegség elleni védekezési technológia Magyarországon már kidolgozott (Sifter, 1971). Az első permetezést az aszkospórák szóródása kezdetén (általában május eleje) kell végezni, majd a levél nedvességborítottsága (min. 4 óra szükséges), a hőmérséklet (20-24 °C az optimális) és az inkubációs idő figyelembevételével (6-12 nap) a vegetációs idő alatt szükség szerint ismételni kell Dithane M–45, Cuprosan Super D, Chinoin Fundazol vagy egyéb készítményekkel (17.1. táblázat).

17-1. táblázat - A szelídgesztenye károsítói elleni védekezés (Gál T., nem publikált)

Időszak

Károsítok

A növény, Ül. károsító fenológiája

Felhasználható szercsoportok

Április- Május

– a kéregtetű áttelelő tojásai és egyéb áttelelő kártevők

– dlindrosporiumos levélfoltosság

– fakadás előtt, a kéregtetvek tojás állapotában

– aszkospórák kialakulásakor

– lemosó permetezésre alkalmas, elsősorban DNOC és olajos készítményekkel

– a lehullott lomb megsemmisítése Ül. fertőtlenítése vegyi úton

– levélormányosok

– levél-és kéregtetvek

– lombrágó hernyók

– púposszú

– dlindrosporiumos levélfoltosság

– 4–5 lomblevél kifejlődésekor

– levél- és kéregtetvek valamint a lombrágók tömeges jelenlétekor

– a rajzás időszakában (május)

– aszkospóra-szóródáskor, a fertőzés mértékétől függően ismételve

– szervesfoszfor-hatóanyagú és szintetikus piretroid típusú készítmények

– réz-, ill. szerves hatóanyagú rézpótló készítmények

Június- Július

– cserebogarak és egyéb polif ág kártevők

– cilndrospóriumos levélfoltosság

– a kártevők tömeges megjelenésekor

– az aszkospóra-szóródás intenzitásától függően

– szervesfoszfor-hatóanyagú készítmények és piretroidszármazékok

– a réz-, ill. szerves hatóanyagú rézpótló készítmények

Augusztus- Szeptember

– gesztenyeormányos

– tölgymakkormányos

– általában 3 védekezés szükséges

1) a g. ormányos rajzás kezdete után 4– 6 nappal

2) csúcsrajzáskor

3) a g. ormányos csúcsrajzása után 4– 6 nappal

– erős toxicitású (Foszfamidon, Metidation) szerekkel

Január- December

– endotíás kéregelhalás

– vadak

– a metszés befejezésekor

– végeladóban

– sebkezelő anyagok

– réztartalmú készítmények preventív jelleggel

– „hypovirulens" törzsek alkalmazása

– vadriasztó szerek nagyvadvédelem, kerítés és egyedi védelem