Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

17. fejezet - 16. Cseresznye

17. fejezet - 16. Cseresznye

A világ gyümölcspiacán nő a friss fogyasztásra alkalmas cseresznye iránti kereslet. Ennek több oka is van: a gyümölcs primőr jellege, drága a kézi szüret és kevés az alkalmas termőhely.

A cseresznye hazánkban kisebb jelentőségű, mint a meggy. Nagy kézimunka-igényére és termesztési hagyományaira alapozva azonban ígéretes jövője lehet, ha megteremtjük a gazdaságos termesztés szervezeti kereteit és kiépítjük a stabil értékesítési formákat. A cseresznye nagyobb arányban cserél gazdát a belföldi piacon, mint a meggy, mert az utóbbiból jelentős mennyiséget házilag tartósítanak. Exportra (friss fogyasztásra vagy konzervnek) inkább a későbbi érésű fajták alkalmasak. Korai érésű fajtáinkkal nem vehetjük fel a versenyt a tőlünk délebbre lévő országok cseresznyetermésével. Ezekkel elsősorban a hazai piac és feldolgozás igényeit elégíthetjük ki.

A cseresznye különleges helyet foglal el a gyümölcsfajok körében. Termékeny, ugyanakkor igényes gyümölcsfaj. Viszonylag jól tűri a téli hideget, de a tavaszi fagyok virágzáskor károsíthatják. A szárazságot jól tűri, de nem viseli el a pangó vizet a talajban. Érzékeny a sebzésekre, de az ésszerű metszést jól tűri. Nem túl igényes a trágyázásra, de a jó minőségű gyümölcs érdekében harmonikus tápanyagellátást kell biztosítani számára. Kevés kártevője van, de ha ezek ellen nem védekezünk a megfelelő időben, a fa legyengül és érzékennyé válik minden egyéb károsítás iránt.

Termőhelyi igényét tekintve a cseresznye minden tekintetben igényesebb, mint a meggy. Fagytűrése közel hasonló ugyan a mélynyugalomban, de az hamarabb befejeződik és a kényszernyugalom idején gyakori hőmérséklet-ingadozás nagy kárt tesz a fákban. A télre nem megfelelően felkészült fák fagytűrése nagyon romlik. A korán lombjukat vesztett fák gyakran már a késő őszi és kora téli lehűléseknek is áldozatul esnek. Ezért igen fontos a betegségek elleni védelem a szüret utáni időszakban.

Napfény- és hőigényesebb, mint a meggy. Vízigénye is nagyobb. A tápanyagban gazdag, nem túl kötött, könnyen felmelegedő, jól levegőzött és kiváló vízgazdálkodású üde talajokat kedveli. Telepítéskor vigyázni kell a túlzott beöntözésre (főként kötött talajon). A gyökereket nem száraz, hanem szikkadt talajjal kell körbevenni. A melegkedvelő cseresznye a század elején a Balaton-felvidéken illetve Eger és Gyöngyös vidékén díszlett a legjobban. Telepítését a jövőben is elsősorban a védett domboldalak megfelelő talajú területein kell szorgalmazni. Nagyobb tengerszint feletti magasságnál kisebb a fák növekedési erélye, ezt az alanyhasználatnál és a művelési rendszer kiválasztásánál figyelembe kell venni.

A talajban több meszet eltűr, mint a meggy, de a klorózisra érzékenyebb. A meszet és a szárazabb talajt jobban elviseli sajmeggy alanyon. Ezen az alanyon néhány fajta (például Germersdorfi óriás, Van) fái gyengébben nőnek és rövidebb életű fát nevelnek.

A megfelelő termőhely minél gondosabb kiválasztását igényli az intenzív koronaformák használata és a gyümölcsrepedés megelőzése is.

16.1. Fajták

Hosszú évtizedekig a Germersdorfi óriás (helyesen Schneiders späte Knorpelkirsche) és a Hedelfingeni óriás határozta meg termesztésünket, igen sok országban szintén ezek voltak a fő fajták. Ma is standardnak számítanak, várhatóan hosszú ideig helyük lesz a termesztésben, ha kisebb arányban is, mint korábban. Az elmúlt 3-4 évtizedben hatalmas fejlődés következett be a fajták számában, a választék sokoldalúságában (érési idő, gyümölcsszín és -nagyság, húskeménység, repedési hajlam, termőképesség, öntermékenyülés, növekedési jelleg, betegségekkel szembeni ellenállóság). A világ fajtaszortimentjének fejlődésére nagy hatással volt az öntermékeny, majd a kompakt növekedésű, legújabban pedig az öntermékeny kompakt növekedésű fajták megjelenése.

A fajtahasználat kontinensek, és azon belül országok szerint is eltéréseket mutat, ezt a hazai termesztés fejlesztésénél is figyelembe kell venni. Az ipari céltermelésnek kisebb jelentősége van. A friss fogyasztás meghatározó súlya miatt azoknak a fajtáknak a szerepe fog erősödni, amelyek kedvező termesztési tulajdonságaik (nagy termőképesség, korai termőre fordulás, betegségekkel szembeni ellenállóság stb.) mellett kiválóan megfelelnek friss fogyasztásra, és legalább egy ipari célra is alkalmasak. Ez alól talán csak az igen korai érésű, primőr fajták kivételek. A későbbi érésűeknél a nagyméretű és repedésmentes gyümölcs alapvető követelmény, ezért ezt a továbbiakban külön nem hangsúlyozzuk. Ennek alapján a következő fajtahasználati irányokat (csoportokat) határozhatjuk meg:

  1. igen korai érésű (a Bigarreau Burlat előtt legalább egy héttel érő) bordó és fekete gyümölcsű fajták;

  2. kompakt növekedésű illetve intenzív koronának nevelhető bordó és fekete gyümölcsű fajták,

  3. befőttkészítésre is alkalmas, bordó gyümölcsű fajták, a középerős vagy erős növekedésű fák géppel is rázhatók;

  4. gyorsfagyasztásra is alkalmas, fekete gyümölcsű fajták, a középerős vagy erős növekedésű fák géppel is rázhatók;

  5. sárga, fehéressárga gyümölcsű, gépi rázásra és befőttkészítésre alkalmas célfajták.

Az a) csoportba tartozó fajták kis mennyiséggel szerepelnek a hazai termesztésben, s csak a belföldi piacra számíthatnak. Kiegészítő jellegűek, s önállóan ritkán képviselik a cseresznyetermesztést. A sárga gyümölcsű fajtákat (Napoleon, Gold, Vega, Victor, Graffione, Bianco, Durone della Marca stb.) szinte kizárólag a konzervipar hasznosítja. A belőlük készült kiváló minőségű befőtt főként Észak-Amerikában keresett, Európában kevésbé. Hazánkban egyelőre semmilyen igény nincs rá, ezért a közeljövőben nem várható ültetvénylétesítés ezekből a fajtákból.

A b), c) és d) csoportban lévő fajták határozzák meg a hazai termesztés fejlődését és jövedelmezőségét. Jelenlegi fajtaválasztékunk nem teszi lehetővé, hogy bármelyik csoport tagjaiból teljes érési sort állítsunk össze. Adott üzemben még ültetvényen belül is szükség lehet a különböző jellegű fajták társítására.

A hazai szelekciós és nemesítő munkának köszönhetően (Brózik, 1993–1994) a tájfajták (például Szomolyai fekete, Pomázi hosszú szárú, Solymári gömbölyű) és a keresztezésből nyert fajták (például Linda, Katalin, Fekete zamatos) a bevált világfajtákkal (például Bigarreau Burlat, Van) és néhány ígéretes fajtával (például Valerij Cskalov, Sunburst) együtt megfelelően kitöltik az érési idényt, és sokféle felhasználást biztosítanak. Magyarországon különböző minősítési fokozattal 21 fajtát engedélyeznek telepítésre, ebből 11 hazai fajta. A telepítésre javasolt legfontosabb fajták néhány tulajdonságát a 16.1. táblázatban foglaltuk össze.

16-1. táblázat - A cseresznyefajták fontosabb tulajdonságai az Érd-Elvira-1970--1987. évi vizsgálati eredmények alapján (Apostolné, 1994)

Fajta neve

Érési idő (dekád)

Termőképesség

A gyümölcs átl. tömege

(g)

A gyümölcs színe (1–5-ig)

Húskeménység

Felhasználási javaslat

Münchebergi korai

Pomázi hosszú szárú

V. 3.

V. 3.

igen jó

3,5

3,5–4,0

piros

s.piros

2,0

2,5

fogyasztás

fogyasztás

Jaboulay

Valerij Cskalov

Bigarreau Burlat

VI. 1.

VI. 1.

VI. 1.

igen jó

igen jó

közepes

4,5–5,0

6,6

6,5

s. piros

s. bordó

bordó

3,0

3,5

3,5

fogyasztás

fogyasztás

fogyasztás

Szomolyai fekete

Margit

VI. 1.

VI. 1.

közepes

4,0–4,5

6,5

fekete

bordó

2,5

5,0

mirelit, dzsm, párlat

konzerv

Solymári gömbölyű

Vega

VI. 2.

VI. 2.

közepes

6,0–7,0

7,0

s. bordó

tarka

5,0

4,5

konzerv

konzerv

Germersdorfi 1.

Van

Stella

VI. 3.

VI. 3.

VI. 3.

közepes

kiváló

közepes

7,0

6,0

6,5

bordó

s.piros

s. bordó

5,0

4,5

3,5

export,

konzerv

konzerv

Hedelfingeni óriás

Katalin

VII. 1.

VII. 1.

igen jó

igen jó

5,5

7,0–8,0

s. bordó

s. bordó

4,0

5,0

mirelit

export, mirelit


A választék további fejlesztése az előbbiekben ismertetett fajtahasználati csoportok megfelelő kitöltésével lehetséges. Hazai nemesítésből újabb fajták bevonása is várható. A bevált világfajták illetve más országok értékes helyi fajtái közül azokat érdemes figyelembe venni, amelyek hazánkban is könnyen termeszthetők. Kiválasztásuknál az érési időn (16.1. ábra) kívül az áruértéküket, intenzív termesztésre való alkalmasságukat és a betegségekkel szembeni ellenállóságukat kell előtérbe helyezni. A legutóbbi évtizedek nemesítési célkitűzéseit és eredményeit a 16.2 táblázatban foglaltuk össze.

16-1. ábra - Az új cseresznyefajták érési ideje (Valence-ben, Saunier et al., 1987 nyomán)

Az új cseresznyefajták érési ideje (Valence-ben, Saunier et al., 1987 nyomán)


16-2. táblázat - Nemesítési célok és eredmények a cseresznyénél

Nemesítési cél

Eredmény (új fajták)

Szerző

(év)

Korai érés, nagy gyümölcs

Bigarreau Burlat, Magda, Erika

Trefois (1986)

Korai érés, kemény gyümölcs

Pollux,Castor

Trefois (1986)

Késői érés, nagy gyümölcs

GF–1360

Regina, Viola

Kordia, Kastanka, Gránát

Katalin

Saunier és Fos (1987)

Trefois (1986)

Blazek (1985)

Brózik (1993–1994)

Igen késői érés

Vernon

Hudson

Krupnoplodnaja, Barthatnaja

Aelita

Tehrani és Dickson (1974)

Youseff ét ál. (1980)

Bedova ét ál. (1984)

Beketovszkaja (1985)

Nagy áruérték, késői virágzás

V–2024

Saunier és Fos (1987)

Igen nagy gyümölcs, kemény héj

C–95 HXI/19

Saunier és Fos (1987)

Stancevic és Nikolic (cit Apostolné, 1994)

Kemény és nagy gyümölcs, gépi betakaríthatóság

Flamengo Srim

Bianca di Verona

Vittoria

Corinna, Francesca

Hebros

Roversi (1973)

Bargioni (1974/75)

Bargioni (1983)

Bargioni (1985)

Georgiev (cit. Apostolné, 1994)

Nagy gyümölcs, repedésmentesség

Stark Hardy Giant

Adriana

Georgia, Diana

Solymári gömbölyű, Kavics

Bargioni (1982)

Bargioni (1983)

Bargioni (1985)

Brózik (1993–1994)

Bő termő, sötétbordó

Ljana

Bedova ét ál. (1984)

Bő termő, nagy és fekete gyümölcs

Moldovanszkaja csornaja,

Valerij Cskalov

Bedova ét ál. (1984)

A Germesdorfival azonos áruérték, de korábbi érés

Margit

Brózik (1993–1994)

Germesdorfival azonos áruérték és érés, de nagyobb termőképesség

Linda

Brózik (1993–1994)

Ön termékeny, jó áruérték

Stella

Sunburst Lapins

Corino

New Star, Caleste, Canada Giant

Isabella

Sweet Heart

Lapins (1971)

Lane (1979)

Calabrese ét ál. (1984)

Lane (1992)

Bargioni ét ál. (1993)

Cossio és Madinelli (1993)

Öntermékeny, kompakt

Starkrimson

Saunier és Fos (1987)

Baktériumos fertőzéssel szemben rezisztens, gyenge növekedésű

Alfa, Béta, Gamma, Delta

Trefois(1986)


Az áruértéket meghatározó tulajdonságok közül kiemelkedően fontos a gyümölcs nagysága és a kőmag aránya. Ebből a szempontból mérvadó a Germersdorfi óriás fajta 8 grammnál nagyobb gyümölcse és 6%-kal kisebb kőmagaránya (Cociu et al., 1981). A nagyobb kőmagarány a nagy gyümölcsű fajtáknál (például Hedelfingeni óriás, Lambert) is hátrány, de a kisebb gyümölcsű fajtáknál (például Hudson, Turca) akár kizáró tényező is lehet (Albertini, 1981 ). Szerencsés körülmény, hogy az újabb öntermékeny fajták (például Lapins, Starkrimson, Sunburst) jelentős részének nagyméretű gyümölcse van (Trefois, 1986).

A gyümölcs színénél a bordópiros illetve sötétbordó (például Magda, Margit, Kordia, Katalin, Linda, Stella) és az éretten feketére váltó piros (például Valerij Cskalov, Hedelfingeni óriás, Compact Stella, Nagy kavics) egyaránt elfogadott a hazai piacon. A héj és a hús színe összhangban van. Albertini (1981) 116 fajta alapján kimutatta, hogy nagy valószínűséggel az egyes héjszínekhez a gyümölcshús következő színárnyalatai tartoznak:

A héj színe

A hús színe

Világospiros

Sötétpiros

Fekete, feketéspiros

Márványozott sárga

Sárga

Narancssárga

Piros

Sötétpiros

Sárga

Sárgásfehér

Szabályt erősítő kivétel itt is van. Az Alfa és a Vernon fajta húsa sötétebb piros, mint a héja. A Venus és a Stella fajta gyümölcshúsa pedig nem világosabb a héj színénél.

A gyümölcshús színének nemcsak a feldolgozás szempontjából van nagy jelentősége, hanem más, a gyümölcsrepedés szempontjából fontos összefüggés miatt is. A sötétpiros húsú fajták általában nem ropogósak, és kevésbé hajlamosak a repedésre.

A cseresznye fajtaválasztásának legkritikusabb és legkevésbé tisztázott része a gyümölcsök repedési hajlama. A repedt gyümölcsök nem piacképesek. Ezt még fokozza a sérüléseken át történő erős moníliafertőzés. A szüretig fel nem repedt, de arra hajlamos gyümölcsöket nehezen vagy egyáltalán nem lehet vizes közegben szállítani. A konzervgyári előkészítés során is nehézségek merülhetnek fel.

A repedés előfordulásában és mértékében általában a fajtatulajdonságoknak adnak elsődleges szerepet, de a repedés termőhely- és évjáratfüggősége miatt kezdettől fogva felfigyeltek az egyéb befolyásoló tényezőkre. A néhány évtizeddel korábbi megfigyelés a károsodást a talajból felvett nagyobb vízmennyiséggel hozta összefüggésbe. Később tisztázódott (Kertész és Nebel, 1935; Verner, 1939 stb.), hogy a felrepedés elsődleges oka a közvetlenül a gyümölcshéjon át történő vízfelvétel. Verner és Blodge (1931) azt is kimutatta, hogy az öntözésnek nincs hatása, csak a csapadéknak. Pór (1982) a tartós vagy ismétlődő csapadéknak tulajdonít szerepet, mert a repedés előidézésében meghatározó, hogy a héj hosszú ideig való érintkezik a vízzel.

Csak a teljes érés előtti egy- (ritkábban kettő) hetes időszakban reped fel a héj. Ekkorra ér el a gyümölcs olyan cukorkoncentrációt, amelynek révén a cukros lé ozmotikus nyomáskiegyenlítődésre törekszik, s a héjon található víz ehhez jó lehetőséget nyújt. A héjon belülre kerülő víz így hirtelen térfogat-növekedést okoz, s ez vezet a repedéshez. A cukortartalom és a repedés között Störtzer és Grossmann (1980) szoros összefüggést talált. Bullock (cit. Kramer és Fahmy, 1985) úgy találta, hogy a repedési hajlam fokozódott 21% cukortartalomig, ezen az értéken túl viszont csökkent. Ez a gyümölcs túlérésével magyarázható. A nagyfokú cukorkoncentráció az erős vízvesztéssel jön létre, ami lehetővé teszi, hogy a héj megrepedése nélkül sok vizet vehet fel. Mások (például Zielinski, 1964; Zagaja et al., 1965; Anderson és Richardson, 1982) nem találtak összefüggést a szárazanyag-tartalom és a repedés között. Ez arra irányítja a figyelmet, hogy más fajtajellemzők is szerepet kaphatnak a repedésre való hajlamban. Olyan genetikai jellemzőkre figyeltek fel ezzel kapcsolatban, amelyek stabilak, s a környezeti tényezők kevésbé módosítanak rajtuk, mint a cukortartalma. Ezek felhasználása lehetőséget adhat a nemesítők számára a genetikailag stabil repedésmentes fajták előállításához (Tehrani, 1988). A repedésre való hajlamot Kertész és Nebel (1935) az epidermiszsejtek méretével, Markley és Sando (1937) a kutikula kidomborodásával, Christensen (1973) a sztómák méretével, Brózik (1982) a gyümölcsnövekedés első szakaszában képződött sejtek számával, Kramer és Fahmy (1985) pedig a gyümölcsök alakjával hozta összefüggésbe. Az utóbbi szerzők kimutatták, hogy – alaktól függően – az ozmotikus nyomás a gyümölcs különböző részein más-más feszültséget válthat ki. Így a repedés kialakulhat a kocsánymélyedésben, a termés csúcsán, a háti vagy a hasi részen, illetve oldalt. Eredményeik alapján feltételezzük, hogy a gömbölyded gyümölcsök kevésbé repednek, mint a szívcseresznyék vagy a vese alakú gyümölcsök.

Általában elfogadható, hogy a puha húsú fajták repedésre kevésbé hajlamosak (Faluba, 1982). Kramer és Fahmy (1985) eredményei alapján azonban óvakodnunk kell a sematikus besorolástól. Azt állapították meg, hogy a túl kemény és a túl puha húsú fajták egyaránt érzékenyebbek a repedésre, mint az átlagos keménységűek.

A fajták közötti különbség összevetésére bevezették az úgynevezett repedési indexet, amely a desztillált vízben 2 óra alatt felrepedt gyümölcsök arányát jelenti. Verner (1968., cit. Brózik, 1982) megállapította, hogy nem a héjon keresztül felvett víz mennyisége, hanem annak gyorsasága befolyásolta jobban a repedési készséget. A vízfelvétel gyorsasága és a héj rugalmassága alapján csoportosította a gyümölcsöket:

  • Erősen reped: gyors vízfelvétel+ nem rugalmas héj

  • Kevésbé reped: gyors vízfelvétel+ rugalmas héj vagy lassú vízfelvétel + nem rugalmas héj

  • Igen kis mértékű repedés (vagy repedésmentesség): lassú vízfelvétel + rugalmas héj

A „repedésmentes” jelző csak akkor illet meg egy fajtát, ha erről a tulajdonságáról a repedést előidéző körülmények között győződtünk meg. Christensen (1979) kimutatása szerint a fajták 16%-ánál volt csak 40% alatti a repedési index. A gyümölcsnagyságnak nem volt szerepe.

Bármennyire hajlamos is egy fajta a gyümölcsrepedésre, annak bekövetkezését a termőhely és az adott év időjárási körülményei befolyásolják elsősorban. A szedés előtti 1-2 hetes időszak csapadékviszonyain kívül a hőmérséklet is szerepet játszik. Az alacsony hőmérséklet gátolja a csapadék gyors felszáradását. Hátrányos a hosszan tartó reggeli harmat is. Az érés előtti esőzés nagyobb kárt okoz, ha előtte tartós szárazság volt, s a kár kisebb, ha kiegyenlített volt a teljes gyümölcsfejlődési időszak vízellátottsága. Ugyanígy szerepe van az érést megelőző 1-2 hétben a száraz és csapadékos időszakok váltakozásának.

Kramer és Fahmy (1985) kimutatta, hogy a fajtatulajdonságok 40%-ban, a kritikus időszak környezeti tényezői pedig 60%-ban játszanak szerepet a gyümölcsök repedésében. A repedési hajlam fajtatulajdonság, a repedés mértéke és gyakorisága a környezeti tényezőktől függ. A két tényezőcsoport bonyolult viszonya határozza meg a repedést. A fajták repedési hajlam szerinti csoportosítása ezért csak azonos termőhelyi és termesztési körülmények között lehetséges (Christensen , 1979; Trefois, 1986). De ugyanígy követelmény az azonos érési időcsoportba való tartozás (Kramer és Fahmy, 1985). A korábbi érésű fajták nagyobb mértékű repedése (Brózik, 1982) magyarországi körülmények között is csak olyan évjáratban érvényes, amikor az esős időszak az érési idény elejére esik. Elhúzódó vagy később érkező csapadék is hasonló kárt okozhat a későbbi érésű fajtáknál. Ezért nem lehet a fajták összehasonlításánál a különböző évjáratok adatait összevonni. Adott termőhelyen az egyik évben a korai érésű fajták, máskor a későbbi érésű fajták gyümölcsei érhetnek esős időben.

A gyümölcsrepedéssel kapcsolatos információkat nagy körültekintéssel kell hasznosítani. Ennek során az egyik lehetőség, hogy nem veszünk figyelembe olyan fajtát a telepítésnél, amelynél valahol már megállapították a gyümölcsök repedését (például Vista, Stark Hardy Giant, Van, Stella, Venus, Summit, Ruby, Salmo, Star, Starkrimson stb.). Közöttük azonban olyanok is lehetnek, amelyek a mi körülményeink között kevésbé vagy egyáltalán nem repednek, a repedési hajlamot csak a vizes közegű szállításnál vagy a feldolgozásnál célszerű figyelembe venni. Repedésre nálunk kevésbé hajlamos, nagy áruértékű fajtánál a piaci pozíciónk is javulhat más termőhelyekével szemben. Ehhez viszont a fajták repedési készségét saját viszonyaink között szükséges tisztázni. Ezenkívül egybe kell vetni a fajta érési idejét a telepítésre tervezett terület időjárási jellemzőivel. A repedésre hajlamos fajta telepítése mindig kockázatot jelent. Kockázatcsökkentő tényező, ha gyümölcsük a teljes érés előtt szedve sem kesernyés. Így egy esetleges nagy esőzés (repedés) előtt korábban is szüretelhetők. Meglévő ültetvénynél esős időben még akkor is a repedésre hajlamosabb fajtát célszerű hamarabb szüretelni, ha nincs meg a minőségi előny.

A kismértékű repedéssel vagy repedésmentességgel (például Adriana, Corum, Pollux, Merton 1, Annabella, Sunburst, Ulster, Sam, Tardif de Vignola, Regina, Lapins, Vittoria, Sylvia, Tardive Gautier, Turca, Viva stb.) kapcsolatos információnál szükséges tisztázni, hogy azt milyen stabil genetikai tulajdonság alapozza meg, illetve milyen ökológiai környezetben nyerték. A kanadai nemesítésű Viva fajta például az előállítás helyén repedésmentes volt, Dániában viszont nagymértékben repedt, pedig a két ország termőhelyi adottságai hasonlóak (Christensen , 1979). A hűvös éghajlatú országokban nemesített repedésmentes fajták nálunk kedvezőbben teremnek, de a gyümölcsök minősége rosszabb (Apostolné, 1994).

A gyümölcsrepedés megelőzése nemcsak a fajtakérdést érinti, hanem a művelési rendszert és a teljes technológiát is.

Intenzív koronaformákon a lombozat kevésbé védi a gyümölcsöket az esőtől. Ezt a hátrányt részben kiegyenlíti a gyorsabb felszáradás.

A víz lerázása a fákról helikopter segítségével (Childers, 1966) nehezen kivitelezhető és költséges megoldás. Trefois (1986) az esőzések alatt és után a CaCl2-dal és a Ca(NO3)2-tal való permetezést eredményesnek találta. A bórpermetezés is hatásos, de a repedésre hajlamos fajtáknál nem figyeltek meg bórhiányos tüneteket (Dowers és Bollen, 1947). Captan-hatóanyagú fungicidek csökkentették a repedést (Gjaerum, 1958). Bullock (1952) szerint az 1 ppm NES csökkentette a repedést, de nagyon fontos a kijuttatás időzítése. Childers (1966) a virágzás után 30 nappal tartja indokoltnak. A betakarítás előtt kipermetezett gibberellin kedvező hatásáról Ackley (1962) számolt be. A 0,1%-os rézszulfát is hatásos (Childers, 1966), de ez a fára is toxikus.

Feltételezhető, hogy mészben szegény talajon fokozódik a gyümölcsök repedése. Cseresznyénél meggondolandó az esőztető öntözés alkalmazása, legalábbis az érés időszakában. Angliában különleges (és egyelőre igen drágának tűnő) védekezést dolgoztak ki. Az ültetvényt időszakosan fóliával takarják. Javíthatja a megoldás gazdaságosságát, hogy a korábban felrakott takaróanyag védelmet nyújthat a virágzáskori fagy ellen is (Czeti, 1996). A módszer technikailag csak intenzív művelési rendszerben, alacsony koronájú és kézi szüretre tervezett fáknál valósítható meg.

A nagyobb cukortartalmú, repedésre hajlamos fajták a szüreti időpontra is érzékenyebbek. Ezeket a lehető leggyorsabban be kell takarítani. Azonos érési időcsoportba tartozó puha és kemény húsú fajták közül mindig az utóbbiakkal kezdjük a szüretet. A nagyobb cukortartalmú fajtákat ipari hasznosításra célszerű a későbbi érésűek közül választani, mert ekkor kisebb az érés előtti tartós esőzés valószínűsége.