Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

16. fejezet - 15. Meggy

16. fejezet - 15. Meggy

A meggy és a cseresznye évszázadok óta együtt szerepel az országok gyümölcstermesztésében. A két faj adatai a világ termesztési és piaci kimutatásaiban sokszor összevontan találhatók. A Föld cseresznye- és meggytermése évi 1,8–2 millió tonna körül van (az összes gyümölcs 2%-a). Becslésünk szerint ennek 2/3 része cseresznye, egyharmada meggy. Európa az össztermésből 60–70%-kal részesedik.

A világ cseresznye- és meggytermése viszonylag stabilizálódott, mennyiségi növekedés nem várható, ami elsősorban annak tudható be, hogy a megtermelt gyümölcsnek csak 10–15%-a cserél gazdát a nemzetközi piacon. Az export-import 85–90%-a az európai országok között bonyolódik le. Az egy főre eső cseresznye- és meggyfogasztás Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Svájcban a legnagyobb.

Kisebb fejlődés akkor lehetséges, ha az arány a meggy javára tolódik el, amely jobban bírja a gépi betakarítást, a szállítást és sokoldalúbb ipari felhasználást tesz lehetővé. Dél-Európában még így is megmarad a cseresznye domináns szerepe, a meggy előretörése a kontinens többi részén várható.

A meggy és a cseresznye termesztéséhez kedvezőek a feltételek Magyarországon, jelentős helyet foglalunk el a Föld országai között. Hazánkban a meggy az elterjedtebb és gazdaságilag jelentősebb faj, háromszor annyit termelünk belőle, mint cseresznyéből. Az átlagos évi 70–75 ezer tonnás meggytermésünkkel Európában a 3–4. helyen, az évi 22–26 ezer tonnányi cseresznyével pedig a 9–10. helyen állunk.

A két faj közeli rokonságban áll egymással. Közeledésük – a meggy × cseresznye hibridek számának növekedésével – a jövőben erősödni fog, ami legelőször a gyümölcsök tulajdonságaiban, majd a termőhelyi igényben és a termesztési sajátosságokban nyilvánul meg.

Ehelyütt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a korábbi évtizedekben a két faj ve-gyes telepítése kényszerből történt. Hazánkban leggyakrabban a gyengén termő Pándy-meggy és a pollenadó cseresznyefajták képezték a kevert ültetvényeket. A két faj ültetvényen belüli keveredése elsősorban a cseresznyetermesztés fejlesztését gátolta, különösen akkor, amikor a termőhelyet nem az igényesebb cseresznyéhez választották, illetve a művelési rendszert és a termesztést az ültetvényben nagyobb arányban telepített meggy igényéhez igazították. A kevert telepítések fokozatosan megszűntek a Pándy-meggy visszaszorulásával és az öntermékeny meggyfajták térhódításával (Soltész és mtsai, 1993).

A piaci igények differenciált kielégítése és a gazdaságosság javítása egyaránt megköveteli a meggy és a cseresznye önálló ültetvényekben való telepítését. Még ha távlatokban közelítenek is egymásnak és a hasonlóság most is fennáll köztük, sokkal nagyobb azoknak az eltéréseknek a száma, amelyek szükségessé teszik önálló termesztésüket (talaj- és éghajlati igény, alanyhasználat, intenzív művelési rendszerek, termesztési és növényvédelmi igény, a gyümölcsök primőrértéke, repedésre való hajlama, szállíthatósága és ipari hasznosítása). A legmarkánsabb eltérés abban nyilvánul meg, hogy a meggynél az ipari feldolgozás, a cseresznyénél a friss fogyasztás súlya lesz a meghatározó. A termesztés összes eleme elsősorban ehhez igazodik. A meggynél a gépi betakarítás, illetve az azt elősegítő fajtaösszetétel és koronaforma kerül előtérbe. Kizárólag a gépi rázásra alkalmas, nagy termőképességű, öntermékeny fajták kapnak szerepet, amelyekből megfelelő érési sort lehet kialakítani a betakarítógépek gazdaságos kihasználása és a feldolgozóipar folyamatos ellátása érdekében.

A cseresznyénél a friss fogyasztásra kerülő gyümölcsöt elsősorban kézzel szedjük le, megfelelő minőségben. Ezért meghatározó szerepet tölt be a szüreti teljesítmény növelése (fajlagos költségek csökkentése) érdekében a nagy termőképességű fajták telepítése, a termékenyülési feltételek biztosítása és az intenzív művelési rendszer alkalmazása. Az érési sor itt is nélkülözhetetlen a piaci ellátás és a kézi munkaerő folyamatos kihasználása végett. A cseresznye és a meggy térségi és üzemi társításánál is tekintettel kell lenni az előbb leírtakra.

A meggy kezdettől fogva legfontosabb gyümölcseink közé tartozik. A magyarság már az őshazában is ismerte. A kedvező termőhelyi adottságok és termesztési hagyományok továbbá a világ által elismert hazai fajták révén a gyümölcseink között a 4–5. helyen áll, az árugyümölcsöket tekintve pedig az alma után következik (Apostol, 1990). Eddigi eredményeinkre alapozva megállhatjuk helyünket a világ meggypiacán (Pere és Tóth, 1994). A jelenlegi termésmennyiség értékesítése is komoly gondot jelent, ezért a mennyiségi növelésnek nincs realitása. A minőség javításával tarthatjuk meg piaci pozíciónkat. A sokoldalú ipari feldolgozásra alkalmas fajták jó minőségű gyümölcseinek értékesítése biztosítottnak látszik, de ebben Németország igénye a meghatározó. Kállayné (1996) szerint a friss fogyasztásra is alkalmas, cseresznyéhez közelálló – Pándy meggyet felváltani képes – fajták megfelelő marketingmunkával teret nyerhetnének az európai piacon.

A meggy széles körű termesztésének termőhelyi adottságai megfelelőek hazánkban. Ez azonban meggondolatlanságot nem szülhet, mert a terület hőmérsékleti, domborzati és talajviszonyainak első látásra lényegtelennek tűnő, apró eltérései meghatározói lehetnek a sikeres termesztésnek (Pór, 1982).

Fája kevésbé érzékeny a téli lehűlésre, –25°C-ot nagyobb károsodás nélkül elvisel. Ennél nagyobb hidegben a rügyek már károsodhatnak, de a fák jó regenerálódóképessége – megfelelő egészségi és erőnléti állapotban – mínusz 30 °C-ig megmarad. Virágai a –2°C-os lehűlést még elviselik.

Közepes vízigényű gyümölcsfaj, 600 mm csapadék esetén eredményesen termeszthető öntözés nélkül is. A cseresznyéhez viszonyított kisebb hőigénye miatt a hűvösebb éghajlatot kedveli. Európai léptékkel mérve azonban ebbe hazánk legmelegebb tájai is beletartoznak. Szárazságtűrő gyümölcsfaj, de a kedvezőbb vízellátást meghálálja jobb áruértékű (nagy méret, kedvező hús/mag arány stb.) gyümölccsel és rendszeres terméshozással.

Nagyon jól alkalmazkodik a különböző talajtípusokhoz, a legjobb eredményt azonban mély rétegű és jó szerkezetű vályogtalajokon adja, ahol a levegőzöttség és a kiegyensúlyozott vízgazdálkodás állandóan biztosított. A talaj jó levegőzöttségének a meggyfák életében meghatározó jelentősége van, ezért ha nem áll rendelkezésre a legoptimálisabb talajtípus, inkább válasszunk helyette laza szerkezetű, elfogadható vízgazdálkodású, nem túl száraz és legalább 1% humuszt tartalmazó vályogos homok- vagy homoktalajokat. Erősen kötött, levegőtlen talajokon a fák sínylődnek, a betegségeknek hamarabb áldozatul esnek és rövid életűek. Pór (1982) szerint olyan talajokra kell telepíteni, ahol 2 m mélységig még időszakosan sincs vízállás, vagy vízzel telített állapot. Az enyhén lejtős területek is alkalmasak a termesztésre, ha elkerüljük azokat a mélyedéseket, amelyekben a víz ideiglenesen megmaradhat, még jó szerkezetű talajokon is.

Minél inkább eltér a terület talaja az optimálistól, annál inkább szükség van a jó alkalmazkodó képességű sajmeggyalany használatára. Ebbe a talaj mésztartalma is beleértendő. A többi csonthéjashoz viszonyítva a legkevesebb meszet igényli, de a közepes mésztartalmú talajokat is elviseli. Az 5,5–7 pH közötti talajok a megfelelőek, 7 pH felett mésztűrőbb alanyok kellenek, 5,5 pH alatti talajon Víg (1974) meszezést javasol.

15.1. Fajták

Évtizedekkel ezelőtt a Pándy–meggy jelentette a fő fajtát, amelyet néhány kisebb jelentőségű fajta egészített ki. A Pándy-meggy kiemelkedő, egyelőre felülmúlhatatlan áruértéket képvisel és kereslete is korlátlan . Igen gyenge termőképessége és termékenyülési problémái maitt Nyugat-Európában illetve Észak-Amerikában mégsem lett a termesztésben uralkodó fajta. Ezeken a helyeken a kisebb áruértékű, de öntermékeny, bő termő, géppel jól rázható és ipari feldolgozásra alkalmas fajták (pl. Schattenmorelle, Montmorency) terjedtek el, amelyek jelenleg is uralják a termesztést. Itt jegyezzük meg, hogy ezeknek a fajtáknak a gépi betakaríthatóságáról más vélemények is vannak (Albertini, 1982).

Hazánkban ezzel szemben egészen az 1980-as évekig a Pándy–meggy határozta meg a termesztést. Ebben a hagyományainkon, az olcsó munkaerőn kívül elsősorban az játszott szerepet, hogy másutt hamarabb kiszorult a termesztésből, a tartós piaci igény viszont megmaradt. Területi aránya még jelenleg is nagy az ültetvényekben, bár fokozatosan átadja a helyét a gazdaságosabban termeszthető fajtáknak. Telepítése az új ültetvényekben várhatóan néhány százalékra csökken.

A termékenyülési problémák kapcsán Brózik (1969, 1982) dolgozta ki a klóncsoportos termesztést. A Pándy-meggy széles körű hazai termesztése révén kialakult génforrások felhasználásával nagyszámú klónt szelektált, amelyeknek egy része virágzási és/vagy érési időben eltért egymástól. Ez a munka javított a Pándy-meggy termesztési lehetőségein, de termőképességi problémáján alapvetően nem változtatott, s a legoptimálisabb fajtatársítás sem tette lehetővé a rendszeresen nagy terméshozamokat (Nyéki 1974, 1989; Nyéki és mtsai, 1976).

A Pándy-meggyet nagyobb arányban termesztő országok nemesítésében központi kérdés lett a megfelelő áruértékű és egyben gazdaságos termesztést biztosító helyettesítő fajták előállítása. Ebben hazánk Maliga Pál munkássága révén élen járt, aki már az 1950-es évek elején felismerte, hogy a hazai meggytermesztés problémái nem oldhatók meg a Pándy-meggyel és a pollenadó Cigánymeggy-típusokkal (Maliga, 1953). Keresztezésből nyert fajtáinak (Maliga, 1970) köszönhetően a fajtaszortiment jelentősen fejlődött hazánkban, ami ma már más országok meggytermesztésére is erős hatást gyakorol. Két évtizeddel ezelőtt a különböző minősítési fokozattal rendelkező hazai alapfajták 50%-át a Maliga-hibridek (Érdi bőtermő, Meteor korai, Favorit stb.) tették ki. A gazdag genetikai forrás újabb értékes fajták (Érdi jubileum, Maliga emléke stb.) bevezetéséhez is hozzájárult (Apostol, 1990, 1994).

Nagy gyümölcsű tájfajtáink (pl. Újfehértói fürtös, Kántorjánosi, Debreceni bőtermő) kiválasztásánál szintén a Pándy-meggy méltó helyettesítése volt az elsődleges cél (Pethő, 1978; Szabó, 1995). A szelekcióval nyert más jellegű tájfajták (pl. Csengődi, Pipacs 1, Korai pipacsmeggy) is sikeresek (Apostol, 1994). Mindezeknek tudható be, hogy a jelenleg szaporításra engedélyezett 13 alapfajtát és 7 klónt (típust) hazánkban nemesítették illetve szelektálták. Ez egyedülálló a gyümölcsfajok körében.

15-1. táblázat - A meggyfajták néhány jellemző tulajdonsága (Apostol, 1990, 1994)

Fajta neve

Érési idő

Átlagos R

Héjszín

Lészín

Húskeménység

Refr.

%

Sav.

%

Magarány

%

Felhasználás

3/48

V. 20.–22.

20–22

sötétpiros

sötétpiros

közepes

14–15

5,0

asztali primőr

Meteor korai

VI. 3–5.

20–22

sötétpiros

sötétpiros

közepes

14–16

0,9–16

4–6

asztali primőr, lé

Csengődi

VI. 10–12.

21–23

sötétpiros

sötétpiros erősen fest.

közepes

16–20.

1,1–3,2

4,5–5,5

bio-termékek, természetes színanyag

Érdi jubileum

VI. 12–30.

21–23

sötétpiros fekete

sötétpiros erősen festő

kemény

18–22

1,5–2,2

4–5

Minden irányú, term. színanyag

Favorit

VI. 12.

23–25

világospiros

halványpiros

puha

13–15

09–1,6

5,5–6,7

asztali

Korai pipacs m.

VI. 12–15.

21–22

világospiros

halvány rózsaszín

közepes

15–17

0,7–1,0

4–5

export, cukrászipar

Érdi bőtermő

VI. 18–20.

22–24

sötétpiros

piros, alig festő

közepes

15–17

1,0–1,5

5,5–6,0

minden irányú

Pándy-klónok

VI. 25–30.

22–25

sötétpiros

piros, alig festő

közepes

12–15

0,8–1,5

6,5–8

minden irányú

Maiiga emléke

VI. 5–30.

23–25

piros

piros

közepes

14–19

1,0–1,7

8–9

asztali gyümölcs

Újfehértói fürtös Debreceni bőt. Kántorjánosi

VII. 1–5.

18–24

sötétpiros

piros, alig festő

közepes

12–17

0,7–2,2

10–13

minden irányú

Cigánymeggy

VI. 28–30.

14–20

sötétpiros

sötétpiros, festő

közepes puha

13–18

1,4–2,2

6–13

lé, néha befőtt

M–209

VII. 18–29.

22–24

sötétpiros

sötétpiros, festő

kemény

16–19

1,5–2,0

5–6

minden irányú


A telepítésre javasolt fajták legfőbb adatait a 15.1. táblázatban tekinthetjük át. A kőmagaránnyal kapcsolatos adatok elsősorban a fajták rangsorolásához használhatók fel. A konkrét magarány más vizsgálatokban eltérő lehet. Így például a nyírségben szelektált nagy gyümölcsű fajtáknál Faluba (1982) és Szabó (1995) sokkal kisebb magarányt talált. Ezekből a fajtákból megfelelő érési sort lehet kialakítani, 65–70 napos szüreti idénnyel. Friss fogyasztásra (asztali gyümölcsnek) a többhasznúak illetve az erre a célra termesztett fajták (pl. Meteor korai, Favorit, Maliga emléke) alkalmasak. A friss fogyasztásra kerülő gyümölcsök fogyasztási értékét a következő tulajdonságok határozzák meg:

  • elsődlegesen fontos: érési idő, gyümölcsnagyság, héjszín, íz, zamat, cukor- és savtartalom, hússzilárdság;

  • másodsorban fontos: magnagyság, vitamin, illat, hússzín, a kocsány jelenléte, gyümölcsalak.

Kiemelt szerepe van az érési időnek. A szüreti idényt a 3/48 jelű fajta nyitja, amelyet két Maliga-hibrid (Érdi bőtermő × Meteor korai) keresztezésével nyertek (Apostol, 1994). Koraiságán kívül figyelemre méltóak nagyméretű, sötétbordó és festőlevű gyümölcsei, amelyek hosszú ideig alkalmasak a szüretre. A Meteor előtt érik az összetett genomú 2/152 jelű fajta, amelynek 25 mm-es gyümölcsei nagyon hasonlítanak a Pándy-meggyéhez. A jó ízű, festőlevű és nagy gyümölcsű Meteor korai (nem tévesztendő össze az USA-ban 1952-től termesztett késői érésű és világospiros gyümölcsű Meteor fajtával) gyorsfagyasztásra és légyártásra is alkalmas, de legfőbb értéke a kiváló asztali minőség. Az utóbbi időben háttérbe szorult. Ennek oka a gyümölcsök kevésbé szárazon válása a kocsánytól és a puha húsállomány. A Favorit teljes érés előtt is szüretelhető gyümölcsei hosszú ideig fogyaszthatók, de nem szárazon válnak a kocsánytól, puha húsúak, és rosszul szállíthatók. Ez jelentősen korlátozza termesztési lehetőségeit. A Maliga emléke a friss fogyasztásnál minden tekintetben rangos helyettesítője lehet a Pándy-meggynek.

A friss fogyasztásnál a 6 g-nál nagyobb gyümölcsök a legkedvezőbbek. A 4–6 g közötti gyümölcsök csak akkor felelnek meg, ha más áruparamétereik ezt feledtetni tudják. A 4 g-nál kisebb gyümölcsök friss fogyasztásra nem valók. A Cigánymeggy-típusok gyümölcse sokszor ebbe a kategóriába tartozik. Ezek kézi betakarítása sem gazdaságos. Az asztali meggyet általában kézzel kell szednünk. A géppel rázott gyümölcs asztali fogyasztásra kevésbé alkalmas. A cukrászati célra értékesített világospiros fajtáknál (pl. Korai pipacsmeggy, Pipacs 1) szintén kézi szüret szükséges.

A feldolgozásra kerülő meggy minőségi követelményei sokkal összetettebbek, különösen, ha többféle ipari célra alkalmas fajtákat kívánunk termeszteni. Ezek – ha megfelelő gyümölcsméretűek – friss fogyasztásra is kiválóan megfelelnek. A jövőben nem a célfajták számának növekedése várható, hanem a többhasznúak nemesítése, illetve termesztése fog elterjedni.

A többhasznú illetve ipari célfajtáknál a következő tulajdonságokat kell számításba venni. (Albertini, 1983 nyomán):

  1. a gyümölcs morfológiai jellemzői: alak, nagyság, összes tömeg, a kocsány, hossza és tömege, a kőmag nagysága és tömege, a héj és a hús színe;

  2. a gyümölcs fizikai tulajdonságai: a kocsány leszakításához, a héj megrepedéséhez és a kimagozáshoz szükséges erő, a héj és a hús szilárdsága;

  3. kémiai, beltartalmi sajátosságok: refrakciós érték, titrálható sav, pH-érték, antocián-tartalom, a színanyagok lebomlása.

A kocsány hosszának és tömegének akkor van szerepe az áruértéknél, feldolgozásra való előkészítésnél és a gyümölcskihozatalban, ha az ipar részére kocsánnyal rendelkező gyümölcsöket szállítunk. A gyümölcs és a kocsány egymástól való elválási módja (szárazon, sérüléssel) a feldolgozásnál is fontos. A géppel rosszul rázható fajták általában az ipari feldolgozást is megnehezítik.

A kocsány leszakításához, az alakváltozáshoz, a héj megrepedéséhez és a kimagozáshoz szükséges erő valamennyi ipari fajtánál egységesen fontos, mert a termék-előállítás megfelelő előkészítését érinti. A héj megrepedésére a termesztés során kevésbé kell számítani, ez a tulajdonság a meggynél a szállításkor és a feldolgozás során lép előtérbe. Azok a fajták előnyösek, amelyeknél a héj megrepedéséhez 150 g-nál több erő szükséges. A gyümölcsalak megváltozásához szükséges erő fajtáktól függően 100–350 g között van (Testoni és Albertini, 1983).

A többi fajtajellemzőnek elsősorban a gyümölcsből készült termék típusa szerint van jelentősége. Nincs olyan fajta, amelyik például egyaránt a legkiválóbb minőséget adja a befőttnél, a gyorsfagyasztásnál és a légyártásnál.

A gyümölcs és a mag nagysága között nincs szoros összefüggés. Ebből a szempontból azok a legkedvezőbb fajták, amelyek nagy (6 g feletti) gyümölcsűek és kis (0,4 g alatti) magvúak. A gyümölcs- és -magméretre, a kőmagarányra a fajta érési ideje sincs hatással (Cociu, 1981b). A kőmag kicsi – lehetőleg 8% alatti – aránya, a kedvező gyümölcshús-kihozatal különösen ott fontos, ahol a gyümölcsöket nem egészben dolgozzák fel (magozott befőtt, lé, szesz, dzsem stb.) A magas kőmagarány a viszonylag nagyméretű gyümölcsöknél is rossz minőségű magozott befőttet ad, a többi, magozott gyümölcsből készült terméknél pedig a fajlagos előállítási költséget növeli.

Néhány termék fajtakövetelményeit Bargioni (1982) nyomán foglaljuk össze:

  • befőtt (maggal, vagy magozva): közepes méret, gömbölyded alak, kemény és világos gyümölcshús, kedvező hús/mag arány, alaktartás és repedésmentesség a befőzés után is;

  • szirupos meggy: nagyon kemény hús, igen nagy hús/mag arány, gömbölyded alak, 22 mm-nél nem nagyobb gyümölcs, alaktartás feldolgozás után is;

  • lé: festőlé, nagy antocián-tartalom, kedvezően nagy savtartalom, színtartósság.

Testoni és Albertini (1983) a légyártásnál fontos követelmények paramétereit is megadta. A cukortartalomnak legalább 13%-osnak, a titrálható sav mennyiségének pedig 3 ezrelék körül kell lennie. Az összes antociánnál az 1000 mg/l, vagy az a feletti érték a kedvező. A lé színének tartósságát elősegíti az alacsony pH-érték. Kozmetikai cikkek festőanyagaként is ezek a fajták az alkalmasak.

Legnehezebb a gyorsafagyasztás minőségi igényeit kielégíteni, amelyek tulajdonképpen egyesítik az összes többi termék követelményeit: legalább középnagy gyümölcs, nagy antocián-tartalom, a gyümölcs alakja, színe, kedvező beltartalmi jellemzői a fagyasztás alatt és a gyümölcsök kiengedése után is megmaradjanak.

A jelenleg telepítésre javasolt fajták nagy része megfelel a friss fogyasztás és néhány ipari célra való felhasználás minőségi követelményeinek, s egyben eleget tesznek a termesztési elvárásoknak (nagy termőképesség, gépi rázhatóság) is. Külön kiemeljük az Érdi jubileum fajtát ebből a szempontból. Az Újfehértói nagy fürtös a Kántorjánosi és a Debreceni bő termő fajta ipari felhasználását korlátozza kis antocián-tartalmuk. Befőttnek alkalmasak, de csak magozás nélkül. Az Érdi bőtermőnek kedvezőbb a magaránya, ez előnyt jelent a befőtt-típusoknál, viszont túléretten csak lének alkalmas (az előbbi fajtákénál több színanyagot tartalmaz). A Cigánymeggy-típusok gyümölcse kiváló léminőséget biztosít, a lékihozatal szempontjából azonban ezeknél is hátrány a nagy kőmag- arány. Apostol (1990) szerint a Csengődi nagy szárazanyag-tartalmú és tartós színanyagú gyümölcse igen előnyös az ipari felhasználásnál, ugyanakkor akár természetes színanyagként is problémát jelent a gyümölcsök kedvezőtlen elválása a kocsánytól.

A Pándy-meggy rázható, a gyümölcsök könnyen és szárazon válnak el a kocsánytól. Kocsány nélküli kézi szedésre is alkalmas. Minden ipari célra alkalmas minőséget ad, de befőttek készítésére felel meg leginkább. Gyorsfagyasztásra, lé- és dzsemgyártásra kevésbé hasznosítják.

A vázolt problémák egyben fajtaszortimentünk fejlesztési feladatait is kijelölik, amelyeknek elsősorban a még kedvezőbb ipari felhasználásra kell irányulniuk. A későbbi ültetvénylétesítést szolgáló fajtaösszetétel korszerűsítése továbbra is megvalósulhat hazai génforrásból, esetleg ígéretes külföldi fajtákkal vagy nemzetközi együttműködés eredményeként (Apostol és mtsai, 1995).

A Nyugat-Európában és Észak-Amerikában meglévő génkészletből nem várható olyan értékes fajta, amely a közeljövőben figyelembe vehető lenne hazai szortimentünk fejlesztésénél. Nagyobb valószínűséggel várhatók a számunkra is ígéretes fajták Közép- és Kelet-Európa országaiból, esetleg az olaszországi újabb nemesítésekből, azonban magasabb követelményeknek kell megfelelniük. Például a Radoszt, a Modnica, a Primetnaja kiválóan alkalmas gépi betakarításra, ipari feldolgozásra, az Elegija fajtának ezenkívül 7 g-os gyümölcsei vannak, rezisztensek a moníliával szemben, de mindegyikük önmeddő (Turovcev és Turovceva, 1985).

A biotermékek előállítását segítheti elő a betegségekkel szemben rezisztens/toleráns fajták termesztése (Apostol, 1994). A jelenlegi külföldi fajták között nagyon kevés a betegségekkel szemben ellenálló (Tycs 1962; Cociu, 1970; Cociu és Gozob, 1979; Gozob et al, 1979, 1981; Testoni és Albertini, 1983; Turovcev és Turovceva, 1985; Trefois 1986 stb.) Ezek áruértéke nem megfelelő, s legfeljebb a nemesítésben játszhatnak szerepet (Trajkoszki, 1978; Cociu és Gozob, 1979). A hazai fajták közül a Kőrösi korai és a Csengődi nagyfokú szántóföldi rezisztenciát mutatott a blumeriellás és a moníliás fertőzéssel szemben. Az utóbbi fajta apai szülőként nagyon alkalmas az előbbi betegségekkel szembeni ellenállóság bevitelére (Apostol, 1994). Így remény van arra, hogy felhasználásával olyan új fajták keletkeznek, amelyek megtartják a Csengődi előnyös tulajdonságait, ugyanakkor a gyümölcsök jobb szárazon válásával lehetővé teszik a gépi betakarítást és az ipari felhasználást. Az előbbi szerző szerint az Érdi bőtermő × Csengődi keresztezés ígéretes utódokat adhat. A Kőrösi korai értékét is jelentősen csökkenti, hogy a gyümölcsök nem szárazon válnak a kocsánytól, sőt azok sokszor magvastól szakadnak ki. Kovács és Apostol (1990) szerint a Pipacs 1 fajta sem fogékony a moníliára.