Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

12.4. Agrotechnika

12.4. Agrotechnika

12.4.1. Talajművelés és tápanyag-gazdálkodás

Az integrált termesztésben ez az egyik terület, ahol szinte mindent újra kell értékelnünk. A természetes körülményekhez való közelítés, az ökoszisztéma (Széki, 1978; Hortobágyi és Simon, 1981) természetes egyensúlyának helyreállítása kedvez az őszibarackfának, segít a biológiai növényvédelemben és védi az emberi környezetet.

A hagyományos technológiákban természetidegen volt (Preuschen, 1990):

  • a monokultúra (az öntermékeny őszibaracknál még porzópartner sem kell a táblában), ugyanakkor

  • a fekete ugaros talajművelési rendszerrel a monokultúrát teljessé tettük.

Mindezek következtében a természetes önszabályozási folyamatok leépültek vagy megszűntek. A tökéletes gyommentességet biztosító 2-3 hetenkénti rendszeres tárcsázás a talajtaposás révén (a talajra hulló permetezőszerekkel, a vegyszeres gyomirtással együtt) a tápanyagokat feltáró és a gyümölcsfákhoz eljuttatni képes rizoszféra biológiai aktivitását leszűkítette vagy megszüntette. Emiatt további természetidegen technológiai elemeket kellett bevezetnünk.

  • Nagy adagú műtrágyázás – ipari készítményekkel –, ami végtelenül alacsony hatékonysággal, de eredményre vezetett.

  • A gyakori művelések miatt bekövetkezett talajszerkezet-romlás a vízgazdálkodást is hátrányosan befolyásolta, ezt újabb műtrágya-többletadagokkal lehetett csak ellensúlyozni, hiszen a transzspirációs együttható – az egységnyi szárazanyag előállításához szükséges vízmennyiség – csökken a tápanyaggal jobban ellátott talajon.

  • Végül a talaj levegőtlensége is korlátozó tényezővé vált.

Fekete ugar. A monokultúra megszüntetése és a valamennyire is működő ökoszisztéma helyreállítása csakis talajtakaró növények telepítésével vagy tűrésével képzelhető el. Itt azonban várható nehézségekkel kell számolnunk. Az őszibarackfa nem része a természetes hazai növénytársulásoknak, ezért kérdéses, hogy milyen növényekkel és milyen közelségben képes velük együtt élni? A gondozatlanságot nem tűri, kivadultan tartós túléléséről nincs tudomásunk a hazai ökológiában. Termelési tapasztalatokból ismert, hogy közvetlen közelségében, a fasorban a gyomosságot nem viseli el. Víz- és tápanyag-konkurencia vagy az allelopátia (Bergamini, 1965) következtében látványosan romlik a gyomosan tartott állomány a rendszeresen művelthez képest. A fejlődésbeni lemaradás igen jelentős már az ötödik éves korban is.

Mindezek ellenére a fekete ugaros rendszer nem tartható fenn, mert

  • füvesített sorközök esetén a gépi technika egyszerűbb, gyorsabb, gépkímélőbb és olcsóbb;

  • az integrált növényvédelemben a vegyes összetételű sorközi növényállomány fontos szerephez jut (búvóhely, táplálék);

  • az őszibarackosokban végzett tartamkísérletek (Savage, 1975) bizonyították, hogy a mesterséges füvesítéssel, valamint a természetes és rendszeresen kaszált gyomborítottsággal összehasonlítva a fekete ugaros kezelésben a legalacsonyabb a halmozott össztermés, és a legkevesebb a túlélő fák száma. Az okok a fokozott erózióban, a tápanyag-kimosódásban, a humuszveszteségben és a talajtömörödöttségben keresendők.

Mindaddig, amíg hazai kísérletekben nem tisztázódik, milyen – a termőhelyhez és az őszibarackfákhoz alkalmazkodott – növényzet felel meg a sorközök számára, addig a helyi gyomnövényállományt hagyjuk megtelepülni, illetve szükségszerűen kezeljük. Néhány év alatt a természetes szukcesszió során a helyi ökológiával konform növénytársulás alakul ki.

A fasorok gyomirtása változatlanul elengedhetetlenül fontos, különösen fiatal ültetvényben, de később is. Ezt az integrált termesztés szabályai mellett, az őszibarackfák vegyszerérzékenységét is figyelembe véve, mechanikus úton (kézi kapa, oldalazó talajmaró vagy forgó borona) illetve talajtakarással oldhatjuk meg. Ez utóbbira valamilyen szerves anyag (szalma, trágya, kaszálék) vagy fekete fólia szolgálhat. Sövényszerű művelési rendszerekben (karcsú orsó) a facsík teljes takarása a jó megoldás, tölcsérkoronánál inkább a korona alatti egyedi takarás ajánlott. Bizonyos perzselő hatású gyomirtó szerek használatát az integrált termesztés megengedi, meggondolandó azonban az a kár, ami a gyomkeléstől az érdemesnek látszó kezelésig az őszibarackfákban keletkezik. A gyakori kezelés pedig drága.

Hogy milyen széles legyen a gyepesedett sáv, milyen széles maradjon a gyomirtott fasor, erre támpont lehet az őszibarack-gyökérzet elhelyezkedése, ami talajtípustól és alanytól függően némileg eltér. A koronacsurgó alatt található az összgyökérhosszúság mintegy 60%-a. A fák gyökérrendszerének átmérője 1,5-2-szerese a korona átmérőjének (Papp és Tamási, 1979). Ültetvényben azonban korlátozott a gyökérkiterjedés, mert a szomszédos fák gyökerei egymással a sorban nem keverednek (Bargioni, 1959). A koronacsurgótól kifelé 10 mm-nél vastagabb gyökereket ritkán találunk, ezek regenerálódása a talajműveléssel való elmetszés esetén is igen jó. Az őszibarack sekély gyökérzetének egyharmada a feltalaj 20 cm-es rétegében, 90%-a felső 50 cm-es rétegben helyezkedik el.

Ezt figyelembe véve gyommentesen kell tartanunk legalább a koronacsurgó alatti területet. A sorközben a minimális gyepes sáv szélessége a traktor keréknyomtávolságához igazodjon, annál némileg szélesebb legyen, de a koronacsurgó alá ne érjen.

Az integrált termesztési előírásokban a sorközi gyepes sáv és a fasorok alatti gyomirtott sáv szélességének arányát meghatározzák. Őszibaracknál ez hazai ökológiai adottságaink között 50-50%. Öntözött körülmények között a gypes sáv szélesebb lehet, száraz gazdálkodásnál gyakoribb kaszálás szükséges.

Tápanyag-gazdálkodás. Az őszibarack-termesztés csak kiegyensúlyozott tápanyagellátás mellett eredményes. A mennyiségek és az arányok is fontosak. Feltűnő az őszibarack szervesanyag-igénye (Childers, 1954). A szerves anyag tápanyagforrás is, a talajszerkezet állandóságának biztosítéka, és a humuszkolloidok a tápelemforgalomban fontos ionmegkötő és -kicserélő szerepére is utal. A talaj kellő biológiai aktivitása sem nélkülözheti a szerves anyagot. Legfontosabb szervesanyag-forrásnak az istállótrágya tekinthető, de minden más természetes komposzt is szóba jöhet. Az előzőekben említett sorközi takarónövényes technológia is a talaj szervesanyag-gazdagodását szolgálja. Zöldtrágyaként homokon a rozs, kötött talajon a repce sorközi vetése is számításba jöhet a természetes növénytakaró megindításaként, nem bemunkálva, csak kaszálva.

A 12.10. táblázatban négy őszibaracktáblát hasonlítottunk össze az ötéves átlagtermés csökkenő sorrendjében, és kerestük az összefüggéseket az egyes talajtani paraméterek és a terméshozamok alakulása között. Úgy tűnik, hogy nem az ásványitápanyag-állapotnak, hanem a humusztartalomnak felel meg a terméshozamok sorrendje, ami a kedvezőbb talajszerkezeten és vízgazdálkodáson keresztül hat.

12-10. táblázat - Különböző kertek CHAMPION őszibarackhozamának alakulása a Pécsi ÁG.-ban (Timon, új adat)

Termésátlag,

t/ha

A kert neve

Talajvizsgálat

tápanyag

szerkezet

Humusz

P

K

Ossz. pórus

gravit.

hasznos

%

mg/100 g

térfogat-%

víz

Bogád

16,5

1,91

11,0

26,0

46,8

8,4

27,8

Elend

15,0

1,85

5,5

25,7

49,8

11,5

27,2

Danic

13,5

1,38

32,0

39,1

41,7

3,7

26,9

Romonya

13,0

1,50

7,9

23,8

41,4

4,3

21,3


Az őszibarack legfőbb ásványi tápeleme a kálium és a nitrogén (Childers, 1954). A tápelemek talajbeli minimumára vonatkozó adatokat a 12.11. táblázat tartalmazza. A tápelemek felvételének hatékonyságát a talaj levegőzöttsége (minimum 10% légjárható pórustér), a talaj kellő vízállapota (öntözés) és biológiai aktivitása (humusz, szerves anyag) biztosítja. Az itt felsorolt tényezők javítása, megteremtése teszi lehetővé a műtrágyaadagok csökkentését.

12-11. táblázat - Az őszibarack-ültetvények optimális ellátottságát jellemző talajtápanyag-értékek a feltalaj 0--60 cm-es rétegében (Timon, 1992)

A talaj jellege

Al-mg/ 100 g értékek

P

K

Homok, 30 KA alatt

Vályog, 30-–43 KA

Agyag, 43 KA felett

6–8

8–12

12–18

12–15

20–40

25–50


A főbb tápelemek harmóniája nemcsak a terméshozamra és annak minőségére, hanem a fák kondíciójára és növény-egészségügyi állapotára is hatással van. A túlzott N-hatás kedvezőtlen. Kedvező tápanyagállapotra utaló adatokat a levélanalízis alapján nyerhetünk (12.12. táblázat). Az optimális N–K arányérték a levélanalízis alapján 1,2-1,5, közepes K-szint esetén. Kálium-műtrágyaként csak a szulfát forma jöhet szóba. A kiszórandó mennyiség meghatározásánál a talaj agyagtartalmát és agyagásványtípusát is figyelembe kell venni (Tisdale és Nelson, 1966; Timon, 1992).

12-12. táblázat - Az őszibarack levélanalízisének értékei

Hely, évek

Ellátottság

Tápelemtartalom, sz.a.%

N

P

K

Ca

Mg

ppm

Zn

Fe

Mn

MÉM-NAK,

1981

min.

max.

2,4 3,9

0,15 0,28

1,7 3,3

Balatonboglár,

1979–1985*

min.

max.

3,27 3,68

0,14 0,22

1,52 1,79

1,97 2,30

0,47 0,62

13

26

108 216

66

86

Cesena, Olaszország,

1981–1985**

min.

max.

3,22 3,31

0,22 0,23

2,29

2,55

2,98 3,12

0,49 0,58

54

63

183 196

60

70


Megjegyzés:

* = báló és pórné, 1985

** = Cobianchi D. ét ál., 1986

Altalajlazítás. A gyökerek rendkívül levegőigényesek, a tömörödött talajt ezért időnként lazítani kell. A sorközi takarónövényes technológiára való átállásnál is ez az első lépés, de a gyepes sávot időnként meg kell lazítani. A réseléssel a koronacsurgóig bátran közelíthetünk, mert az 1 cm-nél kisebb átmérőjű gyökerek jól regenerálódnak, ami a felvevőfelület növelésével jár, tehát inkább hasznos, mint káros (Timon, 1992).

Klorózis. Vashiány okozza, amikor is a vas felvételét a mésztúlsúly vagy a levegőtlenség lehetetlenné teszi. Elkerülése érdekében a termőhely-kiválasztásnál a mésztartalom (fiziológiás mész) értékeire kell figyelemmel lennünk, vagy a megfelelő alany megválasztásával előzzük meg. A gyógyítás ugyan vaskelátok alkalmazásával időlegesen megoldható (Sequestren), alkalmatlan ökológiai adottságok között nem szabad üzemi telepítésre vállalkozni.

A tápanyag-kijuttatás időpontjának megválasztásánál a növény igényei mellett a talaj adottságait is figyelembe kell vennünk. A gyümölcskötődés érdekében adott N mennyiségének egy részét érdemes augusztusban kijuttatni, hogy az még beépüljön a növénybe, megkésett kijuttatása a fák téli mélynyugalomra való felkészülését zavarja, a fagyveszélyt fokozhatja.

Az integrált termesztésben a N nyár végi kijuttatásakor nagyon fontos figyelembe venni azt, hogy csak akkor szabad végezni, ha van még aktív, a N-t felvenni képes takarónövény a sorközökben. Csak annyit juttassunk ki, amennyit az őszibarack és a takarónövény együttesen képes felvenni, különben megnő a kimosódás veszélye.

Az augusztusban elmaradt N-adag tavaszi kijuttatása nem pótolja a kiesést, sőt káros is lehet a hajtásnövekedés túlzott serkentése miatt. A káliumot általában ősszel adjuk, de magas agyagfrakciójú talajokban a K-megkötés dinamikájával is számolnunk kell, ezért célszerű azt a tavaszi lazítással egybekötve a felszín alá juttatni.

12.4.2. Öntözés

Az őszibarackfák vízforgalma. Az őszibarack-termesztést gyakran sújtja az időszakosan fellépő forró, száraz periódusok okozta stressz. A vízhiányra a virágzás és a kötődés valamint az érést megelőző időszakban érzékeny. A gyümölcsfák vízforgalmának és szárazságtűrésének összehasonlító vizsgálatai (Kusnyirenko, 1981) mégis azt mutatják, hogy az őszibarack az egyik legszárazságtűrőbb mérsékelt övi gyümölcsfaj. Vízfogyasztása 17 °C-on 0,7-1,0 liter naponta a levélfelület m2-ére vetítve (8-10 éves fának 50-70 m2 a levélfelülete), míg 28 °C-on 1,8-2,0 l/m2, ez csak 60%-a az alma napi vízfogyasztásának. Nagyobb hőigényét jellemzi az a tény, hogy általában 24-25 °C-on fogyaszt annyi vizet, mint az alma 20 °C-on (Csider, 1968).

Az öntözés fontossága. Az öntözés a nálunk szárazabb és melegebb, délibb övezetekben elengedhetetlen feltétele a termesztésnek, ugyanakkor a felhőtlen égboltról sugárzó energia óriási mennyisége az öntözővíz optimális hasznosulását is biztosítja. A mi viszonyaink között a sok csapadék és az öntözés sem hasznosul gyakran a fedett égbolt miatti kevesebb besugárzott energia következtében. Tíz évből ötben többé-kevésbé csapadékhiánnyal szembesülünk, ezekben az években az öntözés lényegesen javíthatná a terméseredményeket.

Az elégséges csapadékú években is vannak időszakosan száraz periódusok, amelyekben a vízpótlás indokolt lehet, sőt az érés előtti öntözés terméshozam-növelő hatása is bizonyított. Az öntözés gazdaságosságát azonban megkérdőjelezik a drága berendezések, a magas vízdíj és az a tény, hogy nem minden évben jelentkezik, egyértelmű többleteredmény.

Az integrált termesztés követelményei – minimális műtrágyaadagok, sorközfüvesítés – az őszibarackfa indokolt saját vízfelhasználásán kívül is megnövelt vízigényt jelentenek. A követelmények maradéktalan teljesítése öntözés nélkül szinte lehetetlen. Miután azonban erre pénzügyi vagy technikai okokból egyáltalán nem, vagy csak később rendezkedhetünk be, ezért a talaj vízbefogadó és -megőrző képességét növelő talajművelési eljárásokat kell alkalmaznunk. Ilyenek: a mélylazítás, a talajtakarás, a fasorok gyommentessége és a felszínen sekély porhanyós réteg fenntartása, a gyepes sáv rendszeres kaszálása. A táblaszélen telepített cserjés fasorok a szél erejét megtörik, a párolgási veszteséget csökkentik.

Időpontja. Az őszibarack-öntözés idejének megválasztásához nem szabad megvárni a talaj teljes kiszáradását. A talajnedvességhez kötött, szükség szerinti csapadékpótló öntözések látszanak gazdaságosnak (Urin, 1965; Docsev, 1972). A leglényegesebbnek az érés előtti utolsó gyümölcsnövekedési hullámban adott öntözést kell tekintenünk. A nyár eleji, tavaszi öntözések hatásai kevésbé mérhetők (Rogers, 1975). Más vizsgálatok a hajtás–gyümölcs versenyre hívják fel a figyelmet. A kora tavaszi illetve nyár eleji öntözés a hajtásnövekedést segíti elő, ez pedig a gyümölcsméretet csökkenti (Chalmers et al., 1984).

Száraz nyáron szükséges lehet egy, a téli mélynyugalomra felkészítő, feltöltő öntözés is. Ez az öntözés a nyár végén esedékes, amikor a még aktív növény a rendelkezésére bocsátott víz segítségével a szükséges tartalék tápanyagokat asszimilálni tudja. Irodalmi adatok (Kusnyirenko, 1981) és hazai tapasztalatok bizonyítják, hogy a mértékkel adott öntözés növeli a télállóságot.

Öntözési módok. Ezek közül legkevésbé megfelelő a talaj levegőzését rontó árasztásos módszer. A csepegtető öntözést, mely víztakarékos, automatizált üzemeltetésű és tápanyagpótlással is kombinálható, az őszibaracknál nagyon előnyösnek találták. A vizet és levegőt egyformán biztosítja és kevésbé vegetatív jellegű, termékeny fákat nevel (Chalmers et al., 1984).