Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

10.2. Művelési rendszer és fitotechnika

10.2. Művelési rendszer és fitotechnika

A körte művelési rendszerének kidolgozásánál a legkritikusabb pont a megfelelő alanyfajták kiválasztása. Ennek első lépcsője a fajták növekedési erélyének figyelembevétele:

  • igen gyenge: Nemes Krasszán,

  • gyenge: Vilmos-körte, Conference, Giffard vajkörte,

  • közepesen erős: Bosc kobak, Packham’s Triumph, Général Leclerc, Serres Olivér,

  • erős: Clapp kedveltje, Hardenpont téli vajkörte, Téli esperes,

  • igen erős: Anjou vajkörte, Hardy vajkörte, Diel vajkörte, Papkörte.

A tervezett művelési rendszer (koronaforma, tenyészterület stb.) és a termőhelyi adottságok (csapadék, talaj stb.) alapján határozzuk meg a fajták növekedési erélye szerint használható alanyfajtákat. Nagy problémát jelent, hogy a körte vegetatív szaporításának nehézségei miatt jelenleg még nem áll rendelkezésre olyan alanyfajta-szortiment, amelyben különböző növekedési erélyű és az eltérő ökológiai viszonyokhoz alkalmazkodó sorozatok lennének. Arra kényszerülünk – elsősorban az intenzív művelési rendszereknél –, hogy a termőhelyhez kevésbé alkalmazkodó, de gyengébb növekedésű birseket használjuk alanyként. Birsen azonban nem mindegyik körtefajta nevelhető, illetve fejlődik jól. A birsalanyok használhatósága szerint a fajtákat a következők szerint csoportosíthatjuk:

  1. Birsen nem vagy igen gyengén fejlődik (csak vadkörtén nevelhető): például Bosc kobak, Clapp kedveltje.

  2. Birsen gyengén fejlődik (kedvező termőhelyen a birs erősebb növekedésű típusai a karcsú orsónál jönnek számításba): például Aromata de Bistrica, Avranchesi jó Lujza, Conference, Fétel apát, Guyot Gyula, Napoca, Packham’s Triumph, Vilmos-körte.

  3. Birsen jó az affinitása, de vadkörtemagoncon is kisméretű fát nevel (a birsalany használata meggondolandó, legfeljebb a nagyobb növekedési erélyű változatai jöhetnek számításba, a birs és a körte számára egyaránt kiváló termőhelyen): például Giffard vajkörte, Nemes Krasszán, Republica.

  4. Birssel igen jó az együttélés és ezen is megfelelő méretű fát nevel (a körtefajta növekedési erélyétől és a tervezett tenyészterülettől függően különböző növekedési erélyű birseket választhatunk, de az alany ökológiai igényére itt is tekintettel kell lenni): például Beurré Durondeau, Général Leclerc, Hardy vajkörte, Serres Olivér, Téli esperes.

Az A) és a D) csoportnál egyértelmű a választás lehetősége, a többi esetben nagy körültekintéssel kell a döntést meghozni. A B) és C) csoportba sorolt fajtáknál találhatók a szakirodalomban a leginkább ellentmondásos adatok. A fajták és a birs összeférhetőségének megítélése elsősorban termőhelyek szerint változik (De Haas és Hildebrandt, 1967; Tracsev, 1984), de befolyással lehet rá sok más tényező is (az oltás minősége és az oltás idején uralkodó időjárás, az oltványkomponensek egészségi állapota és vírusfertőzöttsége oltás előtt és után stb.). A 10.3. táblázatban jellemző példát mutatunk arra, hogy egy ország különböző termőhelyein mennyire változó eredményt adhat ugyanaz a birsalany. A körtefajtákkal való együttélés tartóssága, a fák télállósága illetve szárazságtűrése szoros összefüggésben van a birsalany növekedési erélyével. A mintegy 350 birsalany közül a külföldi tapasztalatok alapján elsősorban a következő típusokat vehetjük figyelembe az integrált körtetermesztésben (Sansavini, 1993):

• Angers-i birsek:

A jelű klón,

Sydo

(C–16 L/2 klón),

Adams

(C–332 klón);

• C birsek:

C–132,

EMLA C;

• Egyéb birsek:

BA–29,

E M (C/84, 193/16),

CTS–212.

10-3. táblázat - A különböző birsalanytípusok hatása a Nemes Krasszán termésmennyiségre eltérő termőhelyi viszonyok között (7 termőév termése kg/fa) (Gauiter, 1981 nyomán)

Régió

Angers-i birs

Provence-i birs

Különbség

Dél-Nyugat-Franciaország

312

336

+ 8% Provence

Nyugat-Franciaország

112

99

+ 13% Angers

Párizs környéke

111

109

+ 7,5% Angers


Az intenzív koronaformákhoz a gyenge növekedésű, jól gyökeresedő körtealanyok adhatnak megnyugtató megoldást: használatukkal megszűnhetnek az összeférhetetlenségi problémák és kevésbé jelent gondot a meszes talaj (a birs nem alkalmas 8%-nál több aktív meszet tartalmazó talajokon). A P. serotina, P. ussuriensis és a P. calleryana fajokra alanyként a jövőben kevésbé számíthatunk. A P. betulaefolia megítélése igen ellentmondásos a szakirodalomban, a Hardy vajkörtével és a Nemes Krasszánnal összeférhetetlen (Batjer et al., 1967; Westwood, 1982; Bellini, 1986).

Nagy előrehaladást hozhatnak az integrált termesztésben az Old Home × Farmingdale keresztezésből származó, különböző növekedési erélyű alanyok, amelyek rezisztensek a tűzbetegséggel és a mikoplazmás leromlással szemben, hidegtűrőek, vegetatív úton jól szaporíthatók:

  • erős növekedésűek: OH × F–18, –97, –112, –198,

  • középerős növekedésűek: OH × F–217, –267,

  • gyenge növekedésűek: OH × F–34, –69, –230, –333.

További lehetőségeket kínálnak a birs felváltására a következő körtealanyok:

  • Kieffer × P. communis (BP–1, BP–2, BP–3 klónok),

  • Rétuziere-INRA (BH–15, K–32 klónok),

  • Brossier-INRA (RV–139 klón),

  • IDCA-Bologna (A–28, B–21).

Száraz, meszes talajon alanyként számolnak még a P. Amygdaliformis, a P. elaeagrifolia, a P. syriaca és a P. cordata fajjal, a két utóbbi egyben gyenge növekedési erélyű (Westwood, 1982). Felvetődött az Erwinia-rezisztens fajtákból (Magness, Monglow, Dawn) saját gyökerű fák előállítása is (Ryan és Folich, 1962).

A körténél elsősorban sudárral rendelkező koronaformákat (orsófákat) célszerű nevelni. A fajták többségénél a sudár és a vázágak erősen dominálnak a másod- és harmadrendű elágazások felett. Ha ez erős növekedéssel párosul (például Hardy vajkörte), akkor karcsú orsónak még birsalanyon is nehezen nevelhetők. Ekkor megoldás lehet a központi tengely újranevelése az eltelepített oltvány törzsének visszametszésével. A központi tengely – dominanciája miatt – mindegyik koronaformánál nagyon érzékeny a vázágak szögállására. Ez általában 20–40 fok között kedvező. A vízszinteshez közelebb nevelt vázágak hamar elsorvadnak, s a termőfelület erősen csökken. A stabil, teherbíró korona érdekében meg kell akadályozni az elágazások hegyes szögben történő fejlődését is. Ez azoknál a fajtáknál várható, ahol a rügyek és a fejlődő hajtá- sok a vesszőhöz simulók (például Guyot Gyula, Erdei vajkörte). A kitámasztás ezeknél eredményesebb, mint a későbbi hajtáslekötözés, ugyancsak alkal- mazható a központi tengely újranevelése a törzs telepítést követő visszametszésével, ami kedvezőbb szögállású hajtásokat eredményez. Ezzel ellentétes a Bosc kobak, az Esperen bergamottja, a Serres Olivér, a Társulati esperes, s átmenetet képez a Clapp kedveltje, a Hardenpont téli vajkörte és a Nemes Krasszán. A fajták Feucht (1982) által rendszerezett növekedési jellemzői (növekedési erély, a fa habitusa, az elágazások növekedési jellege és az oldalhajtások képzési hajlama) a koronaformák nevelésénél nem hagyhatók figyelmen kívül. A fák növekedési sajátosságai később módosulnak, de a koronanevelés indításakor a legfőbb információt az egyéves oltványok elágazódási típusai jelentik (10.2. ábra).

10-2. ábra - Az egyéves oltványok elágazódási típusai a körtefajtáknál (Sansavini és Zocca, 1965 nyomán) A) Claude Blanket; B) Clapp kedveltje; C) Giffard vajkörte; D) Avranchesi jó Lujza; E) Hardy vajkörte; F) Nemes Krasszán; G) Guyot Gyula; H) Conference; I) Vilmos körte; L) Fétel apát; M) Társulati esperes; N) Butirra Precoce Morettini

Az egyéves oltványok elágazódási típusai a körtefajtáknál (Sansavini és Zocca, 1965 nyomán) A) Claude Blanket; B) Clapp kedveltje; C) Giffard vajkörte; D) Avranchesi jó Lujza; E) Hardy vajkörte; F) Nemes Krasszán; G) Guyot Gyula; H) Conference; I) Vilmos körte; L) Fétel apát; M) Társulati esperes; N) Butirra Precoce Morettini


Amennyiben a központi tengely dominanciája a vízszinteshez közelítő, de hosszú és hajlékony elágazásokkal társul (például Bosc kobak), az utóbbiakat visszametszéssel kell nevelni, kellő megerősödésük és a termőgallyal való jobb berakódásuk érdekében.

A fajták kisebb részénél (például Magness, Conference, Vilmos-körte stb.) azonban koronaneveléskor a központi tengely dominanciájának megtartása az egyik legfontosabb fitotechnikai feladat. A központi tengelyt hosszabbra kell hagyni az alakító metszésnél. Sajátos helyet képvisel a Nemes Krasszán fajta, amelynél a fák növekedése korán leáll. A fák kompakt jellegük ellenére nehezen nevelhetők klasszikus karcsú orsónak, mert a központi tengely dominanciája hamar megszűnik és nagyon rossz a fák hajtásképzési hajlama. A termőre fordítás alatti kezdeti túl nagy termésmennyiség is káros, mert a termőegyensúlyt veszélyeztető mértékben csökkenti a vegetatív növekedést. A rövid termővesszőkre alapozó háromrügyes metszési mód ennél a fajtánál mérsékli az előbbi problémákat (Gautier, 1974). A Général Leclerc fajta növekedési jellege és termőrészalakulása nagyban hasonlít a Nemes Krasszánéhoz. A fajtáknál a háromrügyes metszésmóddal kiiktatható a másodvirágzás a hosszú vesszőkön, s ezáltal csökkenhet az Erwinia-fertőzés veszélye. Az ezzel kapcsolatos döntés bonyolultságát támasztja elá a Guyot Gyula fajtánál szerzett tapasztalat: a háromrügyes metszés, illetve bármilyen rövidre metszés késlelteti a gyümölcsök érését és csökkenti a cukor- és savtartalmat (Gautier, 1974).

A fák terjedelmén kívül a központi tengely dominanciájának és az elágazódás típusának is szerepe van a tőtávolság meghatározásában. Amennyiben a központi tengely dominanciája gyengébb, a tőtávolság (tenyészterület) csökkentésével fokozható az ültetvény produktivitása. 3,5 m sortávolságú karcsú orsónál a Nemes Krasszán és a Fétel apát fajta termésmennyisége csökkent a tőtávolság 1,5 m alá szorításával, a Vilmos-körténél viszont a tőtávolság – 50 cm-ig – csökkenésével arányosan növekedett az ültetvény terméshozama (Gvozdenovic és Manastirac, 1984).

Karcsú orsónál – ha a központi tengelyt nem neveljük újra a törzs visszametszésével – suháng telepítésekor az oltványt 70-80 cm magasságban vágjuk vissza. Az az elsődleges cél, hogy ennek hatására legalább 50-60 cm-es hajtások fejlődjenek. Koronás oltványnál három (50-60 cm-es) vesszőt hagyunk meg a vázágak nevelésére. Ezeket csak akkor metsszük vissza, ha a fajta (például Bosc kobak, Clapp kedveltje) rosszul ágazódik el. A termő gallyak egymástól 10-20 cm-re való fejlődése a cél. A központi tengely dominanciájától függően a fajtáknál a sudár 15-20 leveles állapotában álsudaras metszést alkalmazhatunk, de az álsudarat a továbbiakban ne vágjuk vissza: a három alsó vázágon kívül újabb ágemelet ne fejlődjön, csak termő gallyazat.

A termőgallyakon a hajtásválogatást a hajtások számának és erősségének ismeretében végezzük. Sok erős hajtás közül a feleslegeseket csak a hajtászáródás után távolítsuk el, ellenkező esetben a meghagyott hajtások túl erős növekedésűek lesznek. Káros következménye ennek elsősorban a gyenge központi tengelyű fajtáknál (fáknál) lehet.

Termőkaros orsónál az alsó karokat 15-20 fokos szögben neveljük. A javított termőkaros orsó esetében Mihályffy (1978) birsalanyú fáknál 80 cm-t javasol a három ágemelet között, vadkörtemagonc-alanyon pedig a két ágemelet kö- zött 100-120 cm távolságot tart megfelelőnek. A vázkarok visszametszését vagy csúcsrügyből való továbbnevelését itt is a fajták elágazódási hajlama dönti el. A vázkarokon 25-30 cm-re legyenek egymástól a termő gallyak. A központi tengely nevelésénél álsudaras metszést csak a nagyon erős növekedésű fáknál alkalmazhatunk. A meghagyott álsudarat megfelelő magasságban vissza kell metszeni a felsőbb vázágak neveléséhez. A meghagyott vesszőkből lekötözéssel, szektoriális kettős metszéssel illetve ezek kombinációjával nevelhetjük a kedvező szögállású, termő gallyal megfelelően ellátott vázágakat (termőkarokat). A Brunner-féle metszést ott alkalmazhatjuk elsősorban, ahol a fajták rossz elágazódása miatt egyébként is szükség van a karok visszametszéses nevelésére.

Az integrált körtetermesztésben a sövény koronaforma csak másodsorban jöhet számításba. A központi tengelyes, ferde karú sövénytípusok nevelése nagyban hasonlít a javított termőkaros orsóéhoz. A karokon kezdettől fogva az úgynevezett halbordás szerkezet kialakítására törekszünk, ennek érdekében a függőleges hajtásokat rendszeresen eltávolítjuk. A termőegyensúly fenntartását és a fák tűrőképességének fokozását elősegíti a lehető legnagyobb tőtávolság mellett hosszú, termőgallyal végig berakódott, sértetlen szállítópályákkal bíró karok nevelése. Mihályffy (1978) szerint az ágemeletek között birsalanyú fákon 60-70 cm-t, vadkörtemagonc-alanyon lévő fákon pedig 80-100 cm-t kell hagyni. A felsőbb ágemeleteket csak azt követően nevelhetjük ki, ha az alattuk lévő ágemeleten megfelelő elágazások fejlődtek. Ugyanabban az évben egyszerre két szintet sohase neveljünk ki. A szinteken lévő 2-2 kar azonos növekedési esélyét elő kell segíteni, akár differenciált fitotechnikai művelettel is (lekötözés különböző időpontban vagy szögállással stb.). A karokon lévő vesszők visszametszése a nagyobb felületű termőgallyazat kialakítása érdekében szükséges. A vastagabb gallyak nevelése a fejlettebb termő vesszők elérését, a termőegyensúly nagyobb stabilitását alapozza meg. A visszametszés kedvező hatása azonban csak akkor jelentkezik, ha a karok szögállása megfelelő összhangban van a növekedési eréllyel és az elágazódási hajlammal.

A körténél régóta ismert termőre fordító Loretti-metszést (levélkoszorúra metszést) a fásodásban lévő hajtásoknál bármelyik koronaformánál végezhetjük. Az erős visszametszés ellenére a levélkoszorúnál lévő fejletlen szállítószövetek termővesszők (dárda, ritkábban sima termő nyárs) képződését segítik elő. A Loretti-metszés mértékére is ügyelni kell azonban, mert hatására feleslegesen több termés kötődhet, ami ritkítás nélkül a fák kimerüléséhez és tűrőképességének csökkenéséhez vezet. Fontos az időpontja is: a túl korán (a fásodás megkezdése előtt) végzett levélkoszorúra metszés nyomán nem rövid termővesszők, hanem újabb erős hajtások képződnek.

A termőfelület kialakításánál és a termőegyensúlyi metszésnél egyaránt ismernünk kell a termővesszők típusát és a legproduktívabb termőgallyak korát (10.4. táblázat). Minél nagyobb a sima termőnyársak aránya a dárdákkal szemben, illetve minél nagyobb arányban képződnek a termővesszők a kétéves gallyakon, annál inkább szükség van időben végzett termőrészifjításra. A termőnyársak aránya a tőtávolsággal is összefügg. Az ezt a termővessző-típust nagyobb arányban nevelő fajtáknál (például Vilmos-körte, Packham’s Triumph) a kisebb tőtávolság ezért is biztosíthat relatíve nagyobb produktivitást. A termőrészifjítást célszerű később elkezdeni azoknál a fajtáknál, ahol a másodlagos fejlett termő esszők nagyobb arányban képződnek a hároméves termő gallyak jó kondíciójú termőbogain. Ezek kimerülését leginkább termésritkítással akadályozhatjuk meg. A négyéves gallyak legyengülése még fokozottabb, mert ezek másodszor vagy harmadszor hoznak gyümölcsöt. Négyéves vagy ennél idősebb termőgallyak túlsúlyánál a termőrészifjítás és termésritkítás kombinált alkalmazásával akadályozhatjuk meg a fák kimerülését. Ennek tervszerű elvégzéséhez a termő gallyak téli tápelem-analízisét is segítségül hívhatjuk. Feucht (1970) kimutatta, hogy a körte erőteljes termő gallyai télen 1,4% nitrogént, 0,9% káliumot, 0,15% foszfort és 3,2% kalciumot tartalmaznak. Gyenge kondíciójú termőgallyban nő a kalcium- és csökken a nitrogén-, illetve káliumszint. A négyévesnél idősebb termő gallyakon virágképződés (s így terméshozás is) csak megfelelő fényellátás mellett, intenzív koronaformán lehetséges. Rossz fényellátottságú körtefákon, illetve koronarészeken a termő gallyazat idősebb részein fokozatosan elgyengülő gyűrűs dárdák találhatók, amelyek évről évre hajtásrügyben végződnek és virágot nem hoznak.

10-4. táblázat - A fajták csoportosítása a dárdák aránya és a 2 éves gallyakon lévő összes termővessző aránya alapján (Sansavini, 1966 nyomán)

Dárdák aranya

Kétéves gallyakon lévő termővesszők aránya

70% felett

50–70%

50% alatt

80%-nál nagyobb

Fétel apát,

Avranchesi jó Lujza,

Butírra Precoce Morettini,

Precoce d'Altedo,

Conference

Clairgeau vajkörte,

Bőse kobak,

Trévoux-i korai,

Packham's Triumph.

Hardy vajkörte,

Clapp kedveltje

65–80%

Giffard vajkörte,

Társulati esperes,

Téli esperes

Nemes Krasszán,

Guyot Gyula,

50–65%

Andrea Desportes

Max Red Bartlett,

Santa Mária

50% alatt

Vilmos körte

Coscia


A körtére kevésbé jellemző a hosszú hajtások virágképzési hajlama. Ez a felfelé törő habitusú fajtáknál jelentene előnyt, mert terméssel való berakódása szétteríti a koronát, elősegítve a korábbi termőre fordulást. Ez a szabad orsónál és a termőkaros orsónál előnyös lehet, a karcsú orsónál inkább hátrányt jelent. A kedvezőtlenebb termőrészforgó miatt a hosszú hajtások virágképzése sokszor megkésve, a száraz nyarak által kiváltott fakultatív nyugalom után következik be, s ez a másodlagos virágzás elősegíti a baktériumos hajtásszáradás fellépését. A hosszú termővesszőket nagyobb arányban fejlesztő nashi fajták karcsú orsónak kevésbé alkalmasak, főként a termőegyensúly rendszeres fenntartásának nehézségei miatt. Ezeknél (főként a szárazságtűrő P. serotina faj fajtáinál) kevésbé fordul elő másodlagos virágzás.

Külön teszünk említést legelterjedtebb fajtánk, a Bosc kobak termőgallyainak ifjításáról. A központi tengely elsőrendű elágazásait vissza kell metszeni a termőgallyak képződésének elősegítése érdekében. A termőgallyakat azonban metszetlenül hagyjuk és 4-5 éves korban teljesen eltávolítjuk a karról illetve – a karcsú orsónál – a központi tengelyről. Habár ez a fajta az előbbiek miatt karcsú orsónak nehezen nevelhető.

Nagyon fontos a körtefák metszésének ideje is, mert a terméskötődésre és az egészségi állapotra is nagy hatással van. Zyl és Srydom (1982) a Packham’s Triumph fajtánál vizsgálta a metszés és a terméskötődés kapcsolatát. Jelentős a fiatal fákon a hajtások és a gyümölcsök közötti versengés. Ezért a túl erős vesszőket nyugalmi időben még akkor is célszerű eltávolítani, ha vegyes rügyek találhatók rajtuk. A fán hagyott erős vessző a vegetatív tevékenység fokozásával jelentős konkurenciát jelent a rövid termővesszőkön (dárdán, sima termőnyárson) képződött terméseknek. Felvetették a virágzás utáni hajtásvisszacsípést a probléma csökkentésére. A rügyfakadás után végzett bármiféle metszéssel azonban óvatosan kell bánnunk, mert növeli az Erwinia-fertőzés veszélyét.

Termőkorú fáknál a fajták többségével a nyugalmi időben végzett metszéskor koronaformák szerint a következő módszert követhetjük.

  • A 10-20 cm-es elágazásokat meghagyjuk, mert ezekből lehetnek a következő évben a dárdákkal hosszan berakódó kétéves termőgallyak.

  • Karcsú orsónál a 40-50 cm-es vesszőket kellő számban meghagyjuk, hiszen ezekből lesznek a megfelelő hosszúságú és kondíciójú kétéves termőgallyak. Az ennél hosszabb vesszőket általában eltávolítjuk.

  • Termőkaros orsónál a 30-50 cm-es, vegyes rügyeket nem nevelő vesszőket távolítjuk el, mert ezek kevés és gyenge dárdát fejlesztő termőgallyá alakulnak. Kellő számban hagyjunk meg viszont 60-80 cm-es hosszúságú vesszőket, a dárdás termőgally kineveléséhez.

A nyári fitotechnikai munkák sorában a nagyméretű gyümölcsökkel terhelt termőgallyak felkötözése fontos művelet. Erre még akkor is szükség lehet, ha előzetesen termésritkítást végeztünk. A nagyméretű gyümölcsökkel leívelődött termőgallyakon fokozódik a szélkár, az elágazások letörése és elgyengülése. Erős növekedésű (főként vadkörtemagoncon lévő) fákon különösen nagy figyelmet kell fordítani a rendszeres terméshozásra. Kihagyó évben nagyon nehéz megakadályozni a fák túl erős növekedését, ami hosszú időre felborítja a termőegyensúlyt. Hasonlóan káros az optimálisnál nagyobb terméskötődés, ezért a kézi termésritkítást időben el kell végezni. Azoknál a fajtáknál, amelyeknél a virágzatokban több gyümölcs fejlődik, ezek ritkítása még akkor is fontos, ha a fán lévő összes gyümölcs mennyisége nem feltétlenül indokolná. Sansavini (1966) a virágzatok átlagos gyümölcsszáma alapján a következők szerint csoportosította a fajtákat:

1,1–1,3: Fétel apát, Clairgeau vajkörte, Anjou vajkörte, Társulati esperes, Téli esperes, Guyot Gyula, Bosc kobak, Nemes Krasszán.

1,4–1,6: Avranchesi jó Lujza, Hardy vajkörte, Butirra Precoce Morettini, Conference, Clapp kedveltje, Max Red Bartlett, Packham’s Triumph, Trévoux-i korai, Vilmos-körte.

1,7–2,0: Andrea Desportes, Coscia.

2 felett: Giffard vajkörte, Precoce di Altedo, Santa Maria.

A termésritkítás tervezését a fajták virágnyílási típusai elősegíthetik. A centripetális virágnyílási sorrend (cp típus) a fajták 59%-ára (például Bella di Giugno, Giffard vajkörte, Hardenpont téli vajkörte, Hardy vajkörte, Conference, Mercedes, Napoca, Packham’s Triumph stb.) jellemző. Ennek egyik változata a cp2 virágnyílási típus (például Bosc kobak, Guyot Gyula, Vilmos-körte, Serres Olivér, Nemes Krasszán stb.). A fajták egynegyedénél (például Aromata de Bistrica, Clapp kedveltje, Devoe, Erdei vajkörte, Nordhauser stb.) a centrifugális sorrend (cf típus), a fajták 16%-ánál (például Arabitka, Beurré Durondeau, Republica, Santa Maria stb.) pedig a divergens (cf–cp2) forma fordul elő (Dibuz, 1991, 1993). Az újabb vizsgálatok kimutatták, hogy a virágnyílási sorrend típusa szoros összefüggésben van a virágzatok terméskötődési jellemzőivel és termésritkítási igényével. A fajták átlagában virágnyílási típusok szerint a következő terméskötődési adatokat kapták (Dibuz, 1996):

Virágnyílási típus

Virágszám (db/virágzat)

Virágzástartam (nap /virágzat)

A termések száma (db /virágzat)

Terméskötődés

(%)

cf

cp és cp2

cf–cp2

6,5

9,2

8,6

3,8

4,6

4,3

1,4

2,5

1,8

6,8

10,7

7,5

A csoportosan termő fajták termésritkítását a gyümölcskocsányok hosszától függetlenül érdemes elvégezni. A rövid kocsányú gyümölcsök (például Général Leclerc) ritkítása azért fontos, hogy a gyümölcsök ne nyomják le egymást a termőrészről, amely különösen a szüret előtti hullásra hajlamos fajtáknál (például Nemes Krasszán, Highland) következik be gyakrabban. A közepes kocsányhosszúságú gyümölcsök (például Beurré Durondeau, Vilmos-körte, Conference), különösen pedig a hosszú kocsányú gyümölcsök (például Clapp kedveltje, Packham’s Triumph) ritkítása a szélkár mérséklésénél is kiemelt jelentőségű. A túlzott terméskötődés elkerülése érési időtől függetlenül mindenütt fontos. A nyári és őszi fajtáknál a túl sok termés a többmenetes szüretre csábít (hiszen ehhez megvannak az érésjelző mutatók). A szüret elején fán hagyott gyümölcsök kisebbek maradnak, vagy mire elérik a kívánt méretet, olyan érettségi állapotba kerülnek, hogy a szüretet, a szállítást és a tárolást kevésbé tűrik. A késői érésű fajtáknál érést jelző morfológiai bélyegek hiányában többmenetes szüretre nincs lehetőség, ugyanakkor nagyobb lesz szüretkor a technológiai terméshullás, és fokozódik az egy menetben leszedett gyümölcsök heterogenitása. Ez szintén rontja a minőségi tárolás és utóérlelés esélyeit. Thibault (1985) szerint az ázsiai fajták nagy része rendszeres termésritkítást igényel. Egyöntetű gyümölcsök csak akkor fejlődnek, ha virágzatonként egy gyümölcsöt hagyunk meg. A franciaországi tapasztalatok alapján a virágzatok csúcsi és legalsó virágait javasolja feltétlenül eltávolítani.