Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

7.4. A gyümölcsösök újratelepítésének növényvédelmi problémái

7.4. A gyümölcsösök újratelepítésének növényvédelmi problémái

Több mint 200 éve ismert, hogy a gyümölcsös helyére telepített gyümölcsfák gyakran gyengén növekednek, súlyosabb esetben elpusztulnak. A hasonló jellegű tapasztalatok az utóbbi évtizedekben ugrásszerűen megnőttek. Ugyanakkor az újratelepített gyümölcsösök egy része minden károsodás nélkül jól fejlődik, kielégítő mennyiségű termést hoz (Savory, 1966).

A gyümölcsösök újratelepítésével összefüggő káros hatások akkor kerülnek előtérbe, amikor:

  • különböző okok miatt gyakran telepítenek gyümölcsöst korábban gyümölcstermesztésre használt területeken;

  • a gyümölcstermesztés intenzitásának fokozása érdekében a hektáronként telepített fák száma a korábbinak sokszorosára emelkedik;

  • a termőre fordulás ideje csökken, a fák hozamára legkésőbb a 3. évtől kezdődően számítanak, és ezért a fák első kétévi fejlődésének ütemével szemben fokozott követelményeket támasztanak (Jenser és mtsai, 1977).

A gyümölcsös helyére telepített fák gyenge növekedésének, pusztulásának okát különösen az elmúlt évtizedekben az Amerikai Egyesült Államokban valamint Nyugat-Európában tanulmányozták behatóan. Eleinte újratelepítési probléma volt, majd a német kifejezés, a Bodenmüdigkeit ill. soil sickness, magyarra fordítva a talajuntság elnevezés vált általánosan ismertté. A részletesebb vizsgálatok a jelenség különböző okait tárták fel, és ennek megfelelően a mind több részlet megismerése alapján az újratelepítési betegség mellett további, pontos meghatározások születtek.

Az 1960-as években Savory (1966) és Hoestra (1968) közlései az újratelepítési problémák egy részét az ún. specifikus újratelepítési betegség, másrészt a fonálférgek által okozott károsodások körébe sorolták.

A specifikus újratelepítési betegség elnevezést Savory (1966) azokra az esetekre vonatkoztatta, amikor ugyanazon vagy egymással közeli rokonságban álló fajok egymás utáni telepítését követően csökkent a fák fejlődésének üteme és terméshozama. A jelenség oka pontosan még nem ismert, de minden esetben fajspecifikus tényező, és minden bizonnyal mikroorganizmus.

Savory (1966) és Hoestra (1968) egyúttal azt is bizonyították, hogy a növényi maradványokból, gyökérmaradványokból képződő toxinok (pl. patulin) felhalmozódása, valamint a talaj tápanyagainak egyoldalú kihasználása nem okozója az újratelepítési betegségnek vagy egyáltalán az újratelepítési problémának.

Mind több vizsgálat eredménye igazolja, hogy az újratelepítési betegséget hajszálgyökereket károsító mikroorganizmusok váltják ki. Ezek között sugárgombák (Actinomycetales spp.), baktériumok (Pseudomonas fluorescens, Pseudomonas putida), kórokozó gombák (Pythium sylvaticum, Pythium ultimum, Phytophthora cactorum, Phytophtora cinnamomi, Vertcillium janthinellum, Thielaviopsis basicola) vannak. Többségük viszont nem fajspecifikus.

A különböző tényezők (talaj, hőmérséklet stb.) hatásától függően a kórokozók előfordulása, gazdanövényeik köre, patogenitásának mértéke eltérő. E tényezők együttes hatásától függ, hogy az újratelepítési betegség az adott területen előfordul-e, és annak milyen a mértéke és a jellege. Ebből adódóan az újratelepített ültetvényekben az újratelepítési betegség nem fejlődik ki, illetve amennyiben kifejlődik, az lehet fajspecifikus, de más esetekben különböző gyümölcsfajokra egyaránt kiterjedhet (Hoestra, 1968; Otto, 1973; Winkler és Otto, 1972; Kovács, 1974; Véghelyi, 1985, 1992).

A hazai gyümölcsösökben az elmúlt évtizedekben nagyszámú vizsgálatot végeztek annak megállapítása érdekében, hogy az újratelepítési betegség előfordulásával mennyiben kell számolni. Ezek eredményeként ismert, hogy magyarországi viszonyok között fajspecifikus, valamint több fajra kiterjedő újratelepítési betegség egyaránt előfordul. Az általánosan ismert esetek mellett, amikor az alma után telepített alma vagy körte gyenge fejlődését állapították meg, előfordultak olyan esetek is, amikor az alma után telepített meggy vagy más csonthéjas fejlődött gyengén, anélkül, hogy ott például a fonálférgek káros mértékben előfordultak volna. Ugyanakkor ismertek olyan esetek, amikor a felszámolt szőlő vagy gyümölcsös helyére telepített ültetvény fái a követelményeknek megfelelően fejlődtek, az újratelepítési betegség tünetei nem mutatkoztak.

Az újratelepítési betegséget kiváltó mikroorganizmusok egy része az ültetvényen belül terjed, az idősebb fák gyökérzetén is megtelepszik, azok fokozatosan gyengülő növekedését váltja ki, anélkül, hogy azok pusztulását okozná.

A kórokozók patogenitásának hatását a talaj alacsony víztartalma fokozza, ugyanakkor a növekvő szervesanyag-tartalma mérsékli.

A kísérleti adatok szerint a szokásos talajfertőtlenítő szerek (dazomet, diklórpropán diklórpropén, diklórpropén metilizotiocianát, metám-ammónium) alkalmazásával az újratelepítési betegség okozóinak hatása nem szüntethető meg.

A hazai vizsgálatok eredményei szerint a gyümölcsösök újratelepítésénél, szaporítóanyag-előállításánál különösen nagy gondot okoz két gyökéren károsító gomba, a rozellíniás gyökérpenész (Rosellinia necatrix) és a szegecsfejű gomba (Roesleria pallida). Gazdanövénykörük rendkívül széles, a gyümölcsfák és a szőlő gyökerén egyaránt előfordulnak. A megtámadott gyökérzet fokozatosan elhal és ennek eredményeként a gyümölcsfa, különösen száraz időjárási viszonyok között, elpusztul. Ez a folyamat rendszerint több évet vesz igénybe. Általában a telepítést követő években jelentkeznek a tünetek. Mindaddig, amíg a felszámolt ültetvény, a volt gyümölcs- vagy szőlőültetvény, szőlő- vagy faiskola talajában fertőzött gyökérmaradványok fordulnak elő, oda újabb gyümölcsöst, szőlőt, szőlő- vagy faiskolát telepíteni nem szabad. A kórokozó a szőlő- vagy faiskolai szaporítóanyag fertőzött, de többnyire még tünetmentes gyökérzetével az újonnan telepített gyümölcsösbe behurcolható. Különösen nagy veszélyt jelent az intenzív ültetvényekben, ahol az egymáshoz közel lévő fák összeérő gyökérzetén gyorsan terjedhet (Véghelyi, 1985, 1992).

Egyes fonálféregfajok tömeges elszaporodása a gyümölcsfák gyenge fejlődését, esetenként pusztulását okozhatja.

A fonálférgek közül az újratelepített fák vagy faiskolai szaporítóanyag általánosan ismert károsítói a Pratylenchus genuszba tartozó fajok. A Pratylenchus penetrans az északi mérsékelt égöv alatt nagy területen elterjedt. Előfordulása Európában elsősorban Angliában, Belgiumban, Dániában, Hollandiában, Lengyelországban, Németországban ismert, ahol könnyű és középkötött talajokon szaporodik el káros mértékben.

Gazdanövényköre meglehetősen széles. Súlyos kártételét állapították meg alma-, körte-, kajszi-, szilva- és cseresznyeültetvényekben, ezenkívül még számos fás szárú valamint lágy szárú növény gyökérzetén is megél. A megtámadott növény gyökérzete fokozatosan elhal, a fa gyengén fejlődik, súlyosabb esetben elpusztul.

A P. penetrans kártétele költséges kémiai talajfertőtlenítéssel is csak nehezen akadályozható meg. Többek között ezért is fordítottak figyelmet az almaalanyok fogékonyságának, ellenálló képességének értékelésére. Ezek során az East Malling-i alanyok közül legérzékenyebbnek az M–1 bizonyult, az M–7 bizonyos mértékben ellenálló. Az M–4 növekedése 50%-kal, míg az M–9 növekedése 40%-kal volt gyengébb a kontrollnövényekénél.

Az MM alanyok fogékonyságának mértéke között is határozott eltérések vannak. A fertőzésre legérzékenyebben az MM–106 alany reagált, amíg az MM–101, –103, –105, –107, –110 alanyokon lévő fák törzskörméretének növekedésében a fertőzött és fertőzetlen területen lényeges eltérés nem volt (Decker, 1969; McElroy, 1972).

A Pratylenchus vulnus kártétele hasonló jellegű. Tápnövényköréről, kártételének méreteiről kevesebb adat áll rendelkezésünkre.

A Pratylenchus penetrans és a P. vulnus az eddigi adatok szerint Magyarországon ritkán fordul elő, káros mérvű elszaporodását nem tapasztalták. Ezek a fajok magyarországi körülmények között újratelepítési problémát ez ideig nem okoztak. Ezért az alanyoknak a P. penetransszal szembeni ellenálló képessége ill. fogékonysága mértékének viszonyaink között nincs jelentősége. Azonban fennáll annak a veszélye, hogy a P. penetrans vagy a P. vulnus egyedei szaporítóanyaggal bekerülnek az országba és károkat okoznak.

A gyökérgubacs-fonálféregfajok (Meloidogyne) az újratelepített gyümölcsfák, elsősorban az őszibarack veszélyes károsítói lehetnek. Kártételük mértékére és gyakoriságára jellemző, hogy ellenük védekezésként rezisztens őszibarackalanyokat szelektáltak. Ezeket Franciaország déli vidékein, Olaszországban a talajuntság ellen eredményesen telepíthető alanyoknak tartják (Goodey et al., 1965; McElroy, 1972; Andrássy és Farkas, 1988).

A Magyarországon előforduló Meloidogyne fajok közül szabadföldön káros mennyiségben a M. hapla fordul elő. Laza, homokos területeken a szőlő újratelepítését megnehezítheti, megakadályozhatja, de egyedei a csonthéjasok, az őszibarack gyökerén nem élnek meg, újratelepítési problémát nem váltanak ki. Annak ellenére, hogy az irodalomban gyakran fordul elő utalás a gyökérgubacs-fonálféreg által okozott újratelepítési problémákra, magyarországi körülmények között ezzel nem kell számolni. Amennyiben valamely csonthéjas faj újratelepítése sikertelen, annak okát más tényezőkben kell keresni, mert viszonyaink között fonálféreg-rezisztens alanyokkal ez nem oldható meg.

A magyarországi, csonthéjas ültetvények talajában gyakran előfordul nagy egyedszámban a Xiphinema vuittenezi fonálféreg. Szívogatása nyomán a gyökér növekedése leáll. A fertőzött talajban lévő őszibarack- (Elberta) alany gyökérzetének tömege 50%-kal volt kisebb a fertőtlenített talajban fejlődött alanyok gyökerénél (Jenser és Simon, 1981). A különböző csonthéjas alanyok X. vuittenezi fonálféreggel szembeni érzékenységének mértéke nem ismert.

A gyümölcsösök telepítése, faiskolák létesítése előtt feltétlenül célszerű megvizsgáltatni, hogy az arra kijelölt terület talajában újratelepítési betegséget okozó mikroorganizmusok, továbbá rozellíniás gyökérpenész, szegecsfejű gomba vagy gyökérkárosító fonálférgek mennyiben fordulnak elő. Ez főként a talajban lévő gyökérmaradványok vizsgálata alapján állapítható meg. A fonálférgek előfordulásának mértéke alapján az is megállapítható, hogy a talaj kémiai fertőtlenítésére milyen mértékben ben van szükség.

A talaj biológiai tesztelésével megállapítható, hogy a vizsgált talajban újratelepítési betegséget okozó szervezetek előfordulnak-e, és hogy azok mely gyümölcsfajra jelentenek veszélyt. Ennek alapján dönthető el, hogy a kijelölt területre milyen gyümölcsfaj telepíthető.