Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

4.3. A fajták összetétele és elhelyezése

4.3. A fajták összetétele és elhelyezése

4.3.1. A fajták száma és aránya

A termesztésre kiválasztott fajtákat az ültetvényben önállóan, táblánként elkülönítve vagy táblán belül vegyesen telepítjük. Ahol csak lehet, arra kell törekedni, hogy táblánként egyetlen (rendszeresen és megfelelő mértékben öntermékenyülő) fajtát ültessünk, mert az integrált termesztés feltételeit így tudjuk leginkább biztosítani. Az ültetvények nagy részénél egyelőre erre nincs lehetőség, az idegentermékenyülés biztosítása végett nem tekinthetünk el a fajták vegyes telepítésétől. Ez igen nehéz feladat, hiszen a fajták áruértékén, termőhelyi igényén és termesztési sajátosságain kívül figyelembe kell venni a tervezett fajtakombinációk együttvirágzását, megporzási és termékenyülési viszonyait.

Az idegenmegporzás szükségessége alapján a gyümölcsfajokat (fajtákat) a következő csoportokba sorolhatjuk:

A) A termőképesség hasznosításához a virágok önmeddősége és/vagy a dichogámia miatt feltétlenül idegentermékenyülést igényel:

  • valamennyi fajta: alma, körte, birs, mandula, málnaszeder, dió, gesztenye, mogyoró, homoktövis;

  • a fajták nagyobb része: cseresznye, japánszilva, fekete ribiszke;

  • a fajták kisebb része: meggy, európai szilva, kajszi, őszibarack, szeder.

B–1) A nagy gyümölcsű fajta megfelelően öntermékeny, kedvező termőhelyi és termesztési körülmények között – a pótlólagos idegenmegporzást követő túlkötődés miatt – a termésritkítás nélkülözhetetlen, mert egyébként a virágrügyek száma és a gyümölcsméret jelentősen csökken:

  • öntermékeny őszibarack- és kajszifajták,

  • nagy gyümölcsű öntermékeny szilvafajták.

B–2) A kis gyümölcsű fajta kellőképpen öntermékeny, kedvező termőhelyi és termesztési körülmények esetén – a pótlólagos idegenmegporzás hatására – a túlkötődés és a termésritkítás akadálya miatt csökkenhet a gyümölcsök mérete és változhat a felhasználhatóságuk:

  • öntermékeny cseresznye- és meggyfajták,

  • kisebb gyümölcsű öntermékeny szilvafajták,

  • húsos som, köszméte.

C) A termőképesség öntermékenyüléssel is elfogadható mértékben hasznosítható, de a kiegészítő idegenmegporzás a termésmennyiséget és a gyümölcsök áruértékét egyaránt növeli:

  • valamennyi fajta: piros ribiszke, riszméte, málna, szamóca, fekete bodza, fekete berkenye, áfonya, rózsa;

  • a faj öntermékeny fajtái: fekete ribiszke, szeder.

A felsorolásból kitűnik, hogy alig van olyan gyümölcsültetvény, ahol nem jelenik meg követelményként a megporzandó és pollenadó fajták megfelelő társítása. Minden gyümölcsfajnál vannak megfelelő és kevésbé megfelelő pollenadó fajták, de univerzális és minden szempontból tökéletes pollenadó fajta nincs. A pollenadó fajta szerepe ritkán korlátozódik a pollenellátásra, az esetek többségében a termésére is szükség van. A gazdaságossági szempontok nem engedik meg, hogy az ültetvényben 5–10%-nál nagyobb legyen az olyan fajták aránya, amelyeknek feladata csupán a pollenszolgáltatás. Ez érvényes a különleges pollenadókat alkalmazó megoldásokra is (,,Malus-megporzási rendszer”, ,,Pyrus-megporzási rendszer” stb.).

A pollenadó fajták kiválasztásának szempontjait Nyéki (1980, 1989, 1990) és Soltész (1977, 1980, 1992, 1996) nyomán foglaljuk össze.

1. Virágzási idő

  • a virágzási idők fedjék egymást, megfelelően essenek egybe;

  • a pollenadó fajta a megporzandó fajtával azonos vagy legfeljebb a szomszédos (az esetleges dichogámia típusának megfelelően korábbi vagy későbbi) virágzási időcsoportba tartozzon;

  • a pollenszóródásuk essen egybe a megporzandó fajta bibéinek funkcióképességi idejével;

  • a hosszú virágzástartam előnyös, az igen rövid ideig virágzó fajták pollenadónak kevésbé alkalmasak;

  • a virágzás minden évben rendszeres,

  • a virágzási idő stabil legyen.

2. A pollenadó fajta termékenyülő- és termékenyítőképessége

  • rendszeresen nagy termékenyítőképesség, megfelelő terméskötődés- és magtartalom-biztosítás legyen a megporzandó fajtánál;

  • ne legyen káros xénia- és metaxénia-hatás;

  • lehetőleg öntermékeny legyen és jól termékenyüljön (amennyiben feladata nem a pollenellátásra korlátozódik);

  • önmeddő fajták vegyes telepítésekor kölcsönösen termékenyüljön a megporzandó fajtával;

  • az ültetvény egyik fajtájával se adjon terméketlen kombinációt.

3. A megporzást befolyásoló fajtatulajdonságok

  • nagy virágsűrűsége legyen;

  • az életképes virágpor megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre,

  • a portokok virágpor-kibocsátása hosszú ideig tartson, egyenletes legyen és a kedvezőtlen időjárási hatásoknak ellenálljon;

  • a porzók és a bibék egymáshoz viszonyított helyzete, a porzószálak merevsége, szétterülése és zártsága segítse elő az idegenmegporzást;

  • a virágpor kiegyenlített legyen, gyorsan és nagy százalékban fejlesszen tömlőt;

  • a virágpor ne legyen érzékeny a növényvédő szerekkel szemben;

  • a nektár mennyisége és kalóriaértéke, illetve hozzáférhetősége vonzó legyen a megporzó rovarok számára, illetve az idegen megporzást segítse elő;

  • a nektár folyamatosan képződjön, a nektárium felületén hosszú ideig megmaradjon;

  • a nektárkiválasztás és a bibeszekretálás ideje nagymértékben fedje egymást;

  • a megporzó rovarok vonzásában hasonló legyen az ültetvény többi fajtájához.

4. A pollenadó fajta termesztési sajátosságai

  • termőhelyi igénye és ökológiai tűrőképessége azonos legyen a megporzandó fajtáéval;

  • minden évben rendszeresen virágozzon és teremjen;

  • egy időben forduljon termőre a megporzandó fajtával;

  • a növekedési jellemzők és a tenyészterület-igény valamint az agro- és fitotechnikai, illetve növényvédelmi igények azonosak legyenek;

  • ne reagáljon kedvezőtlenül a többi fajtánál alkalmazott termesztési beavatkozásokra;

  • szüreti ideje jól igazodjon az ültetvény fajtáinak szüreti idényéhez, szükség szerint legyen azonos, közeli vagy távoli a megporzandó fajtáéhoz képest,

  • a fajták gyümölcsei azonos áruértékűek és szüreti idejűek, ezért együtt szüretelhetők, ha ez nem teljesíthető, akkor a gyümölcsök jól megkülönböztethetőek legyenek.

A pollenadó fajták arányára nem lehet mindenütt érvényes konkrét adatokat megadni, kialakításánál a következő szempontokat kell figyelembe venni:

  1. az elérni kívánt együttvirágzási szint,

  2. az ültetvényben lévő fajták száma,

  3. a pollenadó fajta termékenyítőképessége,

  4. a megporzandó fajta termékenyülőképessége,

  5. a pollenadó fajta érési ideje, termesztési és áruértéke,

  6. művelési rendszer és alkalmazott technológia.

A minimális együttvirágzási szint az idegentermékenyülés szükségessége szerint változik (4.14. táblázat). A fajták számát (az idegentermékenyülés oldaláról) leginkább az dönti el, hogy milyen együttvirágzási szintet kell elérni a biztonságos termékenyüléshez. A 70–80%-os, vagy e fölötti együttvirágzást általában akkor tudjuk rendszeresen biztosítani, ha a megporzandó fajtához 3-4 pollenadót választunk. Fontosabb azonban a virágzási idők pontos megismerése révén 3-4 megfelelő pollenadó telepítése, mint a pollenadó fajták túlzott – fajtaspecifikus, illetve integrált termesztést akadályozó – növelése. A fajták szükséges együttvirágzási szintje a pollenadó fajták arányával is összefügg, amit az alma példáján mutatunk be (Soltész, 1992):

Arány

nőstény hím

A megporzandó fajta együttvirágzási igénye a pollenadó fajtákkal (%)

4 : 6

5 : 5

6 : 4

7 : 3

8 : 2

9 : 1

50

60

70

80

90

100

Együttvirágzás (%)

Kinyílt virágok

aránya alapján

mennyisége alapján (db)

Fuji és Golden Delicious Li–85–50

Golden Delicious Li–85–50 és Fuji

76

93

16

100

4-14. táblázat - A megporzandó fajta minimálisan szükséges együttvirágzási szintje a pollenadó fajtákkal (Soltész, 1989, 1996 nyomán, módosítva)

Gyümölcsfaj

Megpor zandó fajták termékenyülési jellemzői

Minimális együttvirágzási szint

(%)

Gyümölcsfaj

Megporzandó fajták termékenyülési

jellemzői

Minimális együttvirágzási szint (%)

Alma

A, diploid

50

Dió

A

60

A, triploid

60

Gesztenye

A

80

Körte

A, diploid

60

Mogyoró

A

80

A, triploid

70

Homoktövis

A

90

Birs

A

70

Köszméte

B–2

40

Naspolya

C

50

Piros ribiszke

A

90

Cseresznye

A

70

Fekete ribiszke

A

90

B–2

40

C

80

Meggy

A

70

Riszméte

C

70

B–2

40

Málna

C

50

Szilva

A

70

Szeder

A

80

B–l

40

C

60

B–2

40

Málnaszeder

A

70

Kajszi

A

70

Szamóca

C

60

B–l

40

Fekete bodza

C

80

Őszibarack

A

70

Fekete berkenye

C

80

B–l

40

Áfonya

C

80

Mandula

A

80

Rózsa

C

80


Jelmagyarázat:

A feltétlenül idegenmegporzást igényel

B–l nagy gyümölcsű fajta, megfelelően öntermékeny, kedvező termőhelyi és termesztési körülmények között a pótólagos idegenmegporzást követő túlkötődés miatt a termésritkítás nélkülözhetetlen

B–2 kis gyümölcsű fajta, megfelelően öntermékeny, kedvező termőhelyi és termesztési körülmények esetén a pótlólagos idegenmegporzás hatására, a túlkötődés következtében és a termésritkítás akadálya miatt véglegesen csökkenhet a gyümölcsök mérete

C a termőképesség öntermékenyüléssel is elfogadható mértékben hasznosítható, de a kiegészítő idegenmegporzás a termésmennyiséget és a gyümölcsök áruértékét egyaránt növeli

Az egyik legfőbb fajtatársítási nehézséget éppen az okozza, hogy minél kisebb arányban akarjuk ültetni a pollenadó fajtákat, annál több fajtával lehet elérni a biztonságos pollenellátást. A pollenadó fajták megfelelő arányát húzza alá az a tény is, hogy az együttvirágzás %-os értékén kívül fontos az egy időben nyíló virágok mennyisége (4.3 ábra).

4-3. ábra - Az együttvirágzás meghatározása különböző virágsűrűségű fajtáknál a kinyílt virágok aránya illetve mennyisége alapján (Soltész, 1992)

Az együttvirágzás meghatározása különböző virágsűrűségű fajtáknál a kinyílt virágok aránya illetve mennyisége alapján (Soltész, 1992)


A hatékony rovarmegporzást a fajtaösszetétel alapozhatja meg (Benedek, 1996). A vegyes telepítésre tervezett fajták nektár- és pollentermelését is tisztázni kell, mert később, az ültetvény termőre fordulása után nagy szerepük lesz a megporzásban, s az esetleges hibás döntést akkor már nem lehet helyrehozni. A virágok vonzása a méhekre és más megporzó rovarokra nagymértékben függ a pollenproduktumtól (mennyiség, szóródás, összetapadás), a nektár kalória- és táplálkozási értékétől, illetve a begyűjthetőségük hatásfokától. Előnyös, ha a fajták virágaiban a nektár a 3 fő cukorkomponenst (szaharóz, glükóz, fruktóz) hasonló arányban tartalmazza. A megporzás szempontjából azok a fajták a jobbak, amelyek nappal termelik a nektár nagy részét, vagy ha éjjel termelik is, a nektáriumok felszínén megőrzik azt a méhek látogatásáig.

A nektárium nagysága szorosan összefügg a nektárprodukcióval, a nektáriumot borító kutikula tagoltsága, redőzöttsége pedig a kiválasztott nektár megőrződésével. Orosz–Kovács és mtsai (1990) almánál kimutatták, hogy a méhmegporzás szempontjából legkedvezőbb az epimorf nektármirigy. Ez jellemző többek között a Mutsu fajtára. Ezért nem célszerű ezt a triploid fajtát nagy arányban telepíteni az ültetvényben, mert a méhek túlzott vonzásával csökkenti az idegenmegporzás esélyét (Soltész, 1992). A cseresznyefajták nektáriumtípusa epimorf, automorf és átmeneti lehet, a meggynél az utóbbi a leggyakoribb (Orosz–Kovács, 1990). A cseresznyénél előre jelezhető a fajták rovarvonzása a nektárium glanduláris szövetének nagysága alapján (Orosz–Kovács, 1992). A nektár hozzáférhetőségénél az is fontos bélyeg, hogy a cseresznye porzói felállóak, a meggyéi szétterülőek (Benedek és mtsai, 1990). A meggynél azt is kimutatták (Orosz és mtsai, 1989), hogy a délutáni megporzás hatékonyabb, mert a bibeszekrétum kevésbé párolog el. Ebből adódóan azok a fajták értékesebbek, amelyeknek a nektárprodukciója és a bibeszekréciója egybeesik a rovarmegporzásra legkedvezőbb napszakokban. A nektártermelés napi maximumát a fajtatulajdonságok jobban meghatározzák, mint a külső tényezők. Az öntermékeny pollenadó fajták jelentőségének hangsúlyozásakor az sem mellőzhető körülmény, hogy ezek rovarmegporzási tulajdonságai eltérőek lehetnek. A szilvánál például az öntermékeny fajták nektáriuma, nektárproduktuma és a nektár cukortartalma kisebb (Majer–Bokdács és mtsai, 1989). A nektár- és pollenproduktumot együttesen kell figyelembe venni a virágmorfológiai tulajdonságoknál, mert súlyuk fajok, fajták, de az évjárat virágzási ideje és ökológiai körülményei szerint is változhat. Az ezzel kapcsolatos ismereteket Benedek (1996) foglalta össze.

A pollenadó fajta virágpora a xénia révén közvetlen hatással van a megporzandó fajta termésének magtartalmára és a magvak tulajdonságaira. Ennek elsősorban azoknál a fajoknál van jelentősége, amelyeknél a magbelet fogyasztjuk (gesztenye, dió, mogyoró, mandula). Az apai szülő tulajdonságai befolyásolják a hibrid mag embrionális szöveteinek fejlődését. Ezeknél a fajoknál fontos követelmény, hogy a pollenadó fajta jó áruértékű legyen, hiszen ezzel akadályozhatjuk meg, hogy a kiváló tulajdonságokkal rendelkező megporzandó fajta értéke csökkenjen. Más fajoknál is szerepe van a xéniának. A magvak száma és tulajdonságai befolyással lehetnek a fejlődő gyümölcsökre, de ez a metaxéniás hatás alapvetően nem változtatja meg a megporzandó fajta gyümölcsjellegét (Soltész, 1996). A metaxénia a gyümölcsök morfológiai és fiziológiai változásának csupán egyik tényezője. Figyelmen kívül hagyása mégis ugyanolyan hiba lenne, mint szerepének túlzott hangsúlyozása. A gyümölcsfajoknál a pollenadó fajta gyümölcseinek áruértéke nagyon fontos ugyan, de nem azért, mert ennek jelentős befolyása lenne a megporzandó fajta áruértékére. Ezt meggyőzően bizonyították az apró gyümölcsű pollenadó díszalmák (Williams és Church, 1974; Tóth és mtsai, 1980) és díszkörték (Nyéki és Soltész, 1984) alkalmazásánál.

A fajtaösszetétel, a pollenadó fajták száma, aránya és jellege ismeretében lehet kidolgozni az adott ültetvény konkrét fajtatársítási változatait, amelyeknek főbb típusai a következők:

  1. több árufajta vegyes telepítése a megporzandó fajta kiemelten magas aránya mellett;

  2. több árufajta vegyes telepítése azonos arányban;

  3. egyetlen árufajtás ültetvényben különleges pollenadók (Malus sp., Pyrus sp., többfajtás pollenadó kombifa stb.) alkalmazása.

Kissé részletesebben a c) változatra térünk ki. Elsőként a dísznövényként ismert Malus floribunda alkalmazása merült fel pollenadóként (Williams, 1975). Az első sikerek alapján született meg az egyetlen árufajtás ültetvények gondolata, s a vizsgálatok hamarosan Hollandiában (Jonkhers et al., 1976), Németországban (Blasse, 1978), Magyarországon (Gyuró és mtsai, 1978; Soltész és mtsai, 1979), Franciaországban (Le Lezec és Babin, 1979) és az USA-ban (Barker, 1980) is megkezdődtek, illetve azóta másutt is folytatódnak. A megporzási rendszer korszerűsítése új alapokra helyezi a fajtaspecifikus és integrált termesztés lehetőségeit az almaültetvényekben. A megporzandó fajta fáira való oltás sok gonddal jár, a pollenadó fák tenyészedényben nevelése és a virágzás idejére való kihelyezése egyelőre költséges megoldásnak mutatkozik. Ezért jelenleg a megoldást a megporzandó fajta közé való ültetés jelenti. Az újabb vizsgálatok (Williams, 1977; Rasweller et al., 1980; Tóth és mtsai, 1980; Aeppli et al., 1980; Dula et al., 1982; Nyéki és mtsai, 1982; Vignos, 1983; Church és Williams, 1983; Church et al., 1983; Selli és Montalti, 1983; Pheasant, 1985; Ghasior, 1986; Le Lezec, 1987; Torregrossa, 1987; Mayer et al., 1989 stb.) kellően tisztázták a különféle díszalmák virágzásfenológiai és virágbiológiai, megporzási és termékenyülési sajátosságait, társíthatóságukat a megporzandó fajtákkal, miközben kiderült, hogy nem ezek jelentik a nagyobb nehézséget, hanem a termesztéstechnológiai megfelelés.

A Pyrus fajoknál is megkezdődtek a vizsgálatok (Williams et al., 1973; Griggs és Iwariki, 1977; Nyéki és Soltész, 1984; Schafer, 1985; Thibault, 1987). A Myrobalan pollenadó fák ültetése a japánszilva fajták megporzásánál vetődött fel (Bellini et al., 1982).

4.3.2. A fajták elhelyezése az ültetvényben

A gyümölcstermesztők az idegentermékenyülés szerepének felismerését követően viszonylag későn figyeltek fel a pollenadó fajtától való távolság és a fajtaelhelyezés jelentőségére. Elsősorban a nagyobb felületen létesített ültetvények terméskiesései miatt kezdődtek meg a vizsgálatok az 1940-es években. A végleges bizonyítást pedig az elmúlt negyedszázad megfigyelései jelentették.

A hatékony és biztonságos pollenellátáshoz az szükséges, hogy a megporzandó fajta mellett megfelelő távolságban legyen pollenadó. Fontos szempont, hogy a pollenadó fajták megfelelő aránya és elhelyezése kölcsönösen feltételezi egymást. Csak egy bizonyos határig pótolja a pollenadó fajták magasabb aránya a megporzandó és pollenadó fajta közötti nagyobb távolságot. A következőkben szakirodalmi adatok széles körű feldolgozásával és saját eredményeink alapján adjuk meg azokat a távolságokat, amelyeket a pollenadó fajták elhelyezésekor be kell tartani (Soltész, 1980, 1996).

Maximális távolság a pollenadó fajtától

(m)

Alma (diploid)

25

Alma (triploid)

10

Körte (diploid)

20

Körte (triploid)

8

Birs és naspolya

7–10

Cseresznye és meggy (önmeddő)

6–8

Cseresznye (öntermékeny)

12–16

Meggy (öntermékeny)

20–30

Szilva (önmeddő)

15–20

Szilva (kis gyümölcsű öntermékeny)

20–30

Szilva (nagy gyüm. öntermékeny)

30–40

Kajszi és őszibarack (önmeddő)

20–25

Kajszi és őszibarack (öntermékeny)

30–40

Mandula

6–8

Dió, gesztenye

50–100

Mogyoró

50

Köszméte, piros ribiszke, málna

30

Fekete ribiszke (önmeddő)

3–4

Fekete ribiszke (öntermékeny)

6–8

Riszméte

20

Szeder (önmeddő)

6–10

Szeder (öntermékeny)

12–20

Szamóca

25–30

Fekete bodza

10

Fekete berkenye, áfonya

15–20

Homoktövis

8–10

Az intenzív ültetvényekben a sortávolság csökkenése szükségessé teszi a pollenadó fajták még közelebbi ültetését, amit néhány gyümölcsfaj példáján a 4.4. ábrán mutatunk be. Ennek figyelembevételével lehet kidolgozni az ültetvény konkrét fajta-elhelyezési változatát, amelynek alaptípusait a 4.5. ábrán láthatjuk. Az ültetvény fajtaelhelyezésénél az előbbi korlátozó tényező szem előtt tartásával figyelembe kell venni az ültetvény nagyságát, művelési rendszerét és termesztéstechnológiai változatát, a tervezett rovarmegporzás rendszerét illetve a betakarítás módját.

4-4. ábra - A megengedett legnagyobb távolság a pollenadó és az önmeddő megporzandó fajta között a sortávolság függvényében (Soltész, új adat)

A megengedett legnagyobb távolság a pollenadó és az önmeddő megporzandó fajta között a sortávolság függvényében (Soltész, új adat)


4-5. ábra - Fajtaelhelyezési változatok a gyümölcsültetvényekben (Soltész, 1989)

Fajtaelhelyezési változatok a gyümölcsültetvényekben (Soltész, 1989)


A fajtaelhelyezés egyrészt jelentősen befolyásolja a megporzás hatékonyságát, a termésmennyiséget és a gyümölcsminőséget valamint a virágrügyképződést, másrészt hatással van a művelési költségekre és a technológia fajták szerint differenciált alkalmazhatóságára. Az ültetvényen belüli fajtaelhelyezéskor mutatkozik meg leginkább a kedvező megporzás és a fajtaspecifikus termesztés közötti ellentmondás (Soltész, 1980, 1996). A termőképesség hasznosításánál, a költségtakarékos és környezetkímélő integrált termesztésnél nagy jelentősége van a fajták igénye szerint végzett termesztésnek (Frick, 1974; Parry, 1978; Meli, 1981; Soltész, 1981). Ezt a követelményt akkor teljesíthetnénk magasabb szinten, ha az ültetvényben egy fajtát telepítenénk, vagy fajtánként igen nagy tömbszélességet választanánk. A megporzás viszont annál biztonságosabb, minél sűrűbben – soronként váltva, vagy a sorban is váltakozva –helyezzük el a pollenadó fajtákat. E kettős feladat megoldásánál olyan ,,kompromisszumot” kell találni, amellyel a lehető legjobban kihasználjuk a fajtaspecifikus technológiát, miközben a biztonságos és hatékony megporzási feltételeket elsődlegesen garantáljuk. A fajtaspecifikus termesztés lehetőségeit a 4.15. táblázatban tekinthetjük át.

4-15. táblázat - A fajtaspecifikus termesztés lehetőségei a gyümölcsültetvényekben (Soltész, 1981)

Részleges

Teljes körű

többfajtás ültetvény

egyfajtás ültetvény

• fajták sorban is vegyesen

• fajták soronként telepítve

• fajták tömbösen

• árufajta és különleges pollenadók vegyes telepítése

• irányított méhmegporzás

• mesterséges megporzás

• teljesen azonos érési idejű, áruértékű és termesztési igényű, egyszerre szüretelhető fajták telepítése

• öntermékeny fajta telepítése


Megjegyzés: A nyilak a lehetőségek növekedését jelzik

Le Lezec (1987) a pollenadó díszalmákat 20–25 m-re javasolja elhelyezni a megporzandó fajtától. Minden sorban legyen pollenadó, de váltakozó helyeken. A túl sok pollenadó fa nem gazdaságos, a túl kevés kockázatos. A pollenadók megfelelő virágsűrűségének biztosítására különösen a megporzandó fajta fái közé ,,préselt”, külön fahelyet nem foglaló pollenadó fáknál kell nagy figyelmet fordítani (Churc és Williams, 1983). Orregrossa (1987) a megporzandó fajta 4–6 soros tömbjeihez kiegészítő jelleggel javasolja a pollenadó díszalmákat. Mások (Le Lezec és Babin, 1979; Nyéki és mtsai, 1982) szerint itt a megengedett távolság a megporzandó és pollenadó fajta között maximum 10–15 m. A 4.6. és 4.7. ábrán néhány lehetőséget mutatunk be a pollenadó díszalmák elhelyezésére. Ezek a megoldások a Pyrus-megporzási rendszerben is alkalmazhatók. A körténél is felmerül a pollenadó fák besűrítése, külön tenyészterület-igény nélkül. Erre az USA-ban a nashi fajtákat is kipróbálták. A pollenadó fákat oszlop mellett nevelik, és a termőfelületet magasabban alakítják ki, ami a fagykár mérséklése és a jobb pollenellátás szempontjából is előnyt jelent (Schafer, 1985).

4-6. ábra - Pollenadó díszalmafák elhelyezése a megporzandó fajta fái között (Soltész és mtsai, 1979)

Pollenadó díszalmafák elhelyezése a megporzandó fajta fái között (Soltész és mtsai, 1979)


4-7. ábra - A megporzandó fajtával azonos virágzási időcsoportba tartozó két pollenadó díszalma elhelyezése (Soltész és mtsai, 1979)

A megporzandó fajtával azonos virágzási időcsoportba tartozó két pollenadó díszalma elhelyezése (Soltész és mtsai, 1979)