Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

4.2. Megporzási és termékenyülési viszonyok

4.2. Megporzási és termékenyülési viszonyok

4.2.1. A megporzás módjai és a termékenyülés típusai

A pollenátvitel módja szerint megkülönböztetünk szél porozta (anemofil) és rovar porozta (entomofil) gyümölcsfajokat. A fajok csoportosítását Nyéki (1996) szerint adjuk meg. A fekete ribiszke és a gesztenyevirágok megporzásánál a szélnek és a rovaroknak is szerepük van. Kizárólag szélmegporzású a dió, a mogyoró és a homoktövis. A többi gyümölcsfajnál a rovarmegporzás a meghatározó, a szélmegporzásnak csak alárendelt szerepe van.

A bimbóállapotban végbement megporzás (kleisztogámia) természetes önmegporzásnak (spontán autogámiának) tekinthető, s a kajszin kívül az őszibaracknál és a birsnél is előfordul. A kazmogámia a kinyílt, funkcióképes virágok megporzását jelenti. Egyik típusa az egyedmegporzás, másik a kölcsönös megporzás. Az egyedmegporzás önmegporzással (virágon belül) és szomszédmegporzással (ugyanazon növény virágai között) is történhet. Spontán önmegporzás általában pollenközvetítő nélkül, szomszédmegporzás viszont csak pollenvektorok (szél, rovar, mesterséges) segítségével jöhet létre. A termékenyülési vizsgálatoknál általában nem teszünk különbséget az egyedmegporzás különböző típusai között.

A gyümölcstermő növényeknél leggyakoribb a kölcsönös (allogám) megporzás, ez lehet klón-geitonogam-megporzás (ugyanazon fajta különböző egyedei között), amely csak öntermékeny fajtánál vezet eredményre, az autosteril fajtáknál idegenmegporzás szükséges. Ezeknél nélkülözhetetlen a pollenvektor (rovar, szél) közreműködése. Idegenmegporzás szükséges akkor is, ha a virágok egyivarúak, vagy a dichogámia megakadályozza az egyébként autokompatíbilis virágok termékenyülését.

A gyümölcsfajok termékenyülési viszonyuk alapján önmeddőek vagy öntermékenyek lehetnek. A csak részben öntermékenyülő fajtákat gyakorlatilag önmeddőnek kell tekinteni a fajtatársításkor. A kisebb fokú autofertilitás csak termésbiztonságot növelő tényező lehet.

A gyümölcsfajták egymást kölcsönösen termékenyíthetik, a termékenyítőképesség lehet egyoldalú, illetve a kombináció kölcsönösen terméketlen is lehet.

4.2.2. A gyümölcsfajok termékenyülési viszonyai

Az egyes fajok termékenyülési jellemzőit Brózik és Nyéki (1975), Szilágyi (1975), Kollányi (1980, 1989, 1990), Nyéky (1980, 1990), Szentiványi (1976, 1980), Porpáczy (1987, 1992), Nyéki és Soltész (1996), illetve Soltész (1989, 1992) összefoglaló szakirodalmi szintetizálást is tartalmazó munkái alapján vázoljuk fel. A pollenadó partnerek megadásánál elsősorban a hazai virágzásfenológiai adatokra támaszkodunk.

Alma. A mérsékelt égövi gyümölcsfajok közül az alma virágzásával és termékenyülésével kapcsolatban rendelkezünk a legtöbb tapasztalattal. A fajták virágzási időszaka hosszú. A virágzási idő és az érési idő között nincs szoros összefüggés, de általános tendencia, hogy a korán érő fajták virágzási ideje is korábbi. A később érő fajták virágzási ideje azonban sokkal nagyobb változatosságot mutat. Egészen késői szüreti idejű fajták között is találunk korai virágzási idejűt (pl. Idared).

Az alma nem tipikusan önmeddő faj, még ha a fajták egy részére ez is a jellemző. Kisebb mértékű öntermékenyülést kb. a fajták felénél tapasztalhatunk. Ez több világfajtára (Golden Delicious, Jonathan, Idared, Jonagold, Red Rome, Summerred stb.) és azok mutánsaira jellemző. A részleges, tehát gazdaságos termesztést nem biztosító öntermékenyülésre azonban még az utóbbi fajtáknál is csak az évek kisebb részében és fiatalabb fákon számíthatunk. Ilyenkor az 1-2% (ritkábban 3-4-5%) öntermékenyülés fokozhatja a termésbiztonságot, de a fajták termőképességének intenzív hasznosításához ez igen kevés, ezért nem mondhatunk le az idegenmegporzásról. A terméskötődésnél a parthenokarpia nem játszik szerepet.

A virágzásnál és a terméskötődésnél meghatározóak a hosszú vesszők oldalrügyeiben képződő virágok. A termőhelyi és termesztési tényezőkön kívül ebben nagy jelentőséggel bírnak a fajtatulajdonságok.

Néhány fontos fajta (pl. Delicious és mutánsai, Cox's Orange Pippin és mutánsai) jelentős termékenyülési gondokkal küzd, ezeknél külön hangsúlyt kell helyezni az ültetvények fajtaösszetételére. Az almánál szokásos 50%-os együttvirágzás itt nem elegendő, az ennél nagyobb együttvirágzás és termékenyülési biztonság végett legalább két pollenadót kell telepíteni. Ugyanez érvényes az áruértékük miatt ígéretes triploid fajtákra. Ezek pollenadónak nem alkalmasak, ezért csak egymást kölcsönösen termékenyítő fajtákkal telepíthetők együtt. Az ültetvényben a triploid fajták csak kis arányt képviselhetnek, mert többségüknél a virágok kiemelkedő nektárproduktumúak és a méhek túlzott vonzásával kockázatossá tehetik az idegenmegporzást. Más triploid fajtánál (pl. Bramley's Seedling) viszont nem a nektár mennyisége vonzó a méhek számára, hanem a porzók közötti hézag adta könnyű gyűjtés lehetősége. Az utóbbi virágtípus egyébként sok diploid fajtánk megporzását is befolyásolja, legjelentősebb mértékben a Delicious fajtakörnél.

Részleges – a triploidokénál sokkal kisebb mértékű – pollensterilitást néhány diploid fajtánál (pl. Melba, Red Melba, McIntosh) szintén megfigyelhetünk, de ebben szerepet játszik a termőhely és a fák kondíciója is.

A mutánsok virágzási ideje – kevés kivételtől eltekintve – nem tér el jelentősen az alapfajtáétól, ezért a fajtaösszetételnél egymást helyettesíthetik. Egymással azonban nem társíthatók, mert inkompatíbilis kombinációt adnak.

Az alapfajták közötti inkompatibilitás ritka, ez az alma másodlagos poliploid jellegéből adódik. A közeli rokonságban álló diploid fajták kölcsönös termékenyülése változó, a vegyes ültetés lehetőségét fajtakombinációk szerint külön-külön kell megvizsgálni. Feltűnő, hogy a Golden Delicious mint szülő terméketlen partner több diploid és valamennyi triploid utóddal történő keresztezéskor.

A 4.1. táblázatban foglaltuk össze a legfontosabb fajtákhoz alkalmas pollenadókat. Elsősorban az azonos virágzási időcsoportba tartozókra célszerű támaszkodni, de szóba jöhet (több fajta vegyes ültetésénél) a szomszédos virágzási csoport is. Az almára kifejezetten jellemző hímelőzés miatt azonban elsősorban a korábbi virágzási időcsoportba tartozó fajtákat javasoljuk figyelembe venni.

4-1. táblázat - Almafajták virágzási időcsoportja és a javasolt pollenadók (Soltész, 1986, 1992)

Sorszám

Megporzandó fajta

Javasolt pollenadó fajták

neve

virágzási

időcsop.

(A-D)

azonos virágzási

csoportból

szomszédos, korábbi

virágzási csoportból

Magyarországon is termesztett nemzetközi fajták

1.

Charden tri

D

27,33

17,20

2.

Close tri

B

7, 8, 35

19

3.

Champion

C

11,20

7, 8, 15

4.

Gloster

C

11, 25, 30

8, 22, 28

5.

Golden Delicious

C

4, 11, 18, 20, 25

7, 8, 28

6.

Granny Smith

C

5, 11, 17, 18, 20, 25

7.

Idared

B

8, 9, 12, 32, 35, 38

19, 21, 37

8.

James Grieve

B

7, 9, 24, 32, 34, 40

19, 21, 37

9.

Jerseymac

B

7,8,22

21

10.

Jonagold tri

C

3,4,11,17,18,24,25

7, 8, 12, 22, 24, 28, 32

11.

Jonathan

C

4, 18, 20, 25, 30

7, 8, 23, 32

12.

Julyred

B

7, 8, 22, 28, 32

21

13.

Mutsu tri

C

4, 6, 11, 20, 25, 41

7, 8, 24, 38, 40

14.

Ozark Gold

D

16,27

6

15.

Príma

B

7, 22, 40

16.

Red Romé

D

14, 27, 33

5,11

17.

Redspur

C

5, 6, 11, 18

7, 12, 28

18.

Spartan

C

11, 20, 25, 30

7, 8, 9, 12, 28

19.

Stark Earliest

A

3, 21, 37

20.

Starking

C

5, 6, 11, 18

7, 12, 28

21.

Summerred

A

19,37

22.

Vista Bella

B

7, 8, 9, 12, 24, 40

21,37

Csak külföldön széleskörűen elterjedt fajták

23.

Akane

C

6,18

7, 8, 9, 37

24.

Alkmene

B

7, 8, 9, 22, 32

21

25.

Cox' s Orange Pippin

C

4, 55, 11, 18, 30

7, 8, 22, 24, 32

26.

Delbarestivale

B

7,9

21

27.

Elstar

D

33

4, 18, 30

28.

Empire

B

7, 12, 32

29.

Florina

C

7,15

30.

Gála

C

4, 5, 11, 18, 25

7,8

31.

Karmijn de Sonnaville tri

C

4, 18, 30

7, 8, 22, 24

32.

Mclntosh

B

7, 8, 12, 28

19,40

33.

Melrose

D

27

4, 5, 30

Magyarországi fajták

34.

Batul

B

7, 8, 35, 38

19,37

35.

Ceglédi piros

B

7,8,9

36.

Egri piros

C

11, 17, 18

35,7

37.

Éva

A

19,42

38.

Fertődi téli

B

7, 8, 9, 12, 22, 34, 35

39.

Húsvéti rozmaring

C

6,11

7, 8, 22

40.

Jonager

B

7, 8, 9, 12, 22

19,21

41.

Kovelit

C

3,5,6

7,8

42.

Nyári fontos

A

19, 21, 37

43.

Staymared

C

4, 6, 11, 17, 18

7,8,9


Körte. A körtefajtákat a szakirodalom három (korai, közepes, kései) vagy négy (igen korai, középkorai, középkései, igen kései) virágzási időcsoportba sorolja. A 4.2. táblázatban 4 virágzási időcsoport szerint jellemeztük a fajtákat. Magyarországon a Giffard vajkörte és a Téli esperes az évek többségében középkorai csoportba tartozik, de korai virágzásra is hajlamos. A Hardy vajkörte és a Serres Olivér fajták is középkorai virágzásúak, de középkései virágzásra hajlamosak. A felsorolt fajtákon kívül labilis virágzási idejűek a Diel vajkörte, a Favrené asszony és a Pap körte.

4-2. táblázat - A körtefajták csoportosítása fő virágzási idejük szerint (Nyéki, 1970, 1980)

Fajta

Fajta

1. Korai virágzásunk

3. Középkései virágzásunk

Arabitka

Abbé Fétel

Árpával érő

Avranchesi jó Lujza

Nyári Kálmán

Conference

Bella di Giugno

Du Puis asszony

Kieffer körte

Esperen bergamottja

Hardenpont téli vajkörte

Pringall

2. Középkorai virágzásúak

Packham's Triumph

Téli espees

Révész Bálint

Giffard vajkörte

Vilmos körte

Diel vajkörte

Zöld Magdolna

Nemes Krasszán

Guyot Gyula

Pap körte

Buerré Durondeau

Pisztráng körte

Júliusi selymes

Magyar kobak

4. Kései virágzásúak

Favrené asszony

Bőse kobak

Drouard elnök

Clapp kedveltje

Hardy vajkörte

Társulati esperes

Serres Olivér

General Leclerc


A körtefajták túlnyomó többsége teljesen önmeddő, illetve néhány fajta évente változóan igen kis százalékban öntermékenyülő. Ezeket a fajtákat is gyakorlatilag önmeddőnek kell tekinteni, és pollenadóval vegyesen kell telepíteni. A tetraploid körtefajták és néhány diploid fajta (Blanca de Aranjuez, Spalding) elfogadhatóan öntermékenyülő, ezért külföldön pollenadó fajta nélkül is termesztik.

A körténél a természetes parthenokarpia gyakoribb, mint az almánál. Csak nagyon kevés körtefajta hajlamos genetikailag nagyobb mértékben és évente rendszeresen természetes parthenokarpiára (pl.: Précoce de Trévous, Arabitka).

A jól termékenyítő pollenadó fajtákat a 4.3. táblázat foglalja össze. Jó megporzófajtáknak azokat a pollenadókat tartjuk, amelyeknél a megporzott virágok több mint 10%-ából gyümölcs fejlődik.

4-3. táblázat - Körtefajták részére javasolt pollenadók

Sorszám

Fajta

Javasolt pollenadó a szakirodalomban

nyéki (1970, 1977) vizsgálatai szerint

1.

ABBBÉ FÉTEL

4, 12, 20

2.

AVRANCHESI JÓ LUJZA

3, 4, 8, 17, 19, 20

3.

BOSC KOBAK

2, 4, 9, 10, 13, 17, 18, 19, 20

4, 5, 8, 9, 10, 18, 20

4.

CLAPP KEDVELTJE

2, 3, 8, 9, 10, 20

3, 5, 7, 9, 12, 16, 18, 20

5.

CONFERENCE

3, 4, 12, 18, 20

3, 4, 12, 18, 20

6.

DIEL VAJKÖRTE

2, 3, 4, 8, 9, 10, 20

3

7.

DU PUIS ASSZONY

4, 9, 16, 20

8.

ESPEREN BERGAMOTTJA

4, 9, 19, 20

3, 9, 10, 12, 17

9.

HARDENPONT TÉLI VAJKÖRTE

2, 3, 4, 8, 10, 20

3, 4, 7, 8, 10, 17, 20

10.

HARDY VAJKÖRTE

2, 3, 4, 8, 9, 17, 20

3, 8, 12, 17

11.

KIEFFER KÖRTE

20

12.

NEMES KRASSZÁN

1, 5, 10, 18, 20

4, 5, 8, 10, 17, 18, 20

13.

NYÁRI KÁLMÁN KÖRTE

3,17,

14.

PACKHAM'S TRIUMPH

20

20

15.

PAP KÖRTE

2, 3, 4, 8, 9, 10, 13, 17, 19, 20

16.

PRINGALL

4, 7, 9, 20

17.

SERRES OLIVÉR

3, 8, 20

8, 9, 10, 12, 19

18.

TÁRSULATI ESPERES

3, 8, 10, 17, 20

17

19.

TÉLI ESPERES

3, 8, 10, 17

20.

VILMOS KÖRTE

2, 3, 4, 8, 9, 10, 11, 17, 19

1, 3, 4, 5, 7, 9, 12, 16, 18


Birs. A birsfajtákat 3 virágzási időcsoportba (korai, közepes, kései) sorolják (4.4. táblázat).

4-4. táblázat - A birsfajták virágzási időcsoportjai (Forrás: Brózik, 1980, In.: Nyéki (1980)

Korai virágzásúak

Középidejű virágzásúak

Késői virágzásúak

Alma alakú birs

Bereczki birs

Horváth birs

Champion

Metzi

Leskováci óriás birs

Vranja

Mammoth

Konstantinápolyi

Portugál birs

Angersi birs


Az öntermékenyülésére vonatkozó szakirodalmi adatok ellentmondóak. Vannak kutatók, akik a birsfajtákat öntermékenyülőnek tekintik, míg mások önmeddő, vagy részben öntermékenyülő és öntermékenyülő fajtákat is leírtak. Gyakorlatilag a birset önmeddő, tehát idegentermékenyülő gyümölcsfajnak kell tartani. A birsfajták természetes parthenokarpiára nem hajlamosak.

A birs esetében igen kevés vizsgálat történt a pollenadók kiválasztása és a fajták kölcsönös termékenyülése tekintetében. A 4.5. táblázatban a legfontosabb megporzási fajtakombinációk adatait foglaltuk össze, amelyek figyelembe vehetők a fajtatársítás során.

4-5. táblázat - A szakirodalomban közölt jól termékenyítő pollenadó fajták a birsnél

Megporzandó fajta

Javasolt pollenadó fajta

Vizsgálat éve

Terméskötődés (%)

Szerző

BERECZKI BIRS

Portugál birs

1971

1972

20,3

12,5

Angelov (1975)

Vranja

1981

36,0

Aeppli (1984)

CHAMPION

Vranja

1983

11,0

Aeppli (1984)

Bereczki birs

1983

17,7

PORTUGÁL BIRS

Bereczki birs

1971

1972

31,7

18,2

Angelov (1975)


A fajták közül igen jó pollenadónak bizonyult a Bereczki birs és a Moldovenesti.

Cseresznye. A cseresznyefajták virágzási idejének eltérése viszonylag kicsi. Egyes évjáratokban a korai és kései virágzású fajták virágzási ideje is átfedi egymást, ilyenkor fennáll a kölcsönös termékenyítés lehetősége. A korai érésű fajták virágzása is általában korai, a későn érőké pedig kései. Ezért kialakíthatók az azonos érési csoportban érő fajtákból egymást jól termékenyítő kombinációk. Kivételként meg lehet említeni a Margit fajtát, amely korai érésű, de virágzása középkései (4.6. táblázat).

4-6. táblázat - A cseresznyefajták virágzási és termékenyülési adatai (Nyéki és Szabó új adat, Brózik, 1993, Apostolné, 1994)

Sorszám

Fajta

Virágzási erély

1–5

Öntermékenyülés

1–4

Javasolt pollenadó

Nemzetközileg elterjedt fajták

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

korai

BIGARREAU BURLAT

BIGARREAU MOREAU

EARLY RIVERS

középidejű

VAN

VEGA

kései

BIGARREAU NAPÓLEON

HEDELFINGENI ÓRIÁS

2

2

1

2

3

4

4

1

1

-

1

1

1

1

2, 4, 6, 8, 7, 3, 9, 12, 13

1,4,8

MAY BIGARREAU

6, 1, 7, 10, 15

4, 7, 10

1,4,7

1, 6, 3, 4, 10, 11, 15

Magyarországon termesztett fajták

8.

9.

10.

Külföldi fajták

korai

JABOULAY

MÜNCHEBERGI KORAI

középidejű

GERMERSDORFI ÓRIÁS

2

1

5

1

1

1

1, 9, 12, 13

1, 8, 12, 13

4, 7, 15

Magyar fajták

11.

12.

13.

14.

15

16

korai

MARGIT

POMÁZI HOSSZÚ SZÁRÚ

SZOMOLYAI FEKETE

középidejű

LINDA

SOLYMÁRI GÖMBÖLYŰ

kései

KATALIN

4

1

1

4

5

3

1

1

1

1

1

1

4, 7, 15, 16

1,8,9

1, 8, 9, 12

4, 7, 15

4, 7, 10

4, 7, 10, 14, 15


A cseresznyefajták többsége önmeddő. Néhány régebbi fajtánál kismértékű (1-2%-os) öntermékenyülést figyeltek meg. Nagymértékű öntermékenyülést (30-40%) mutató cseresznyefajták természetes és mesterséges mutáció útján keletkeztek. Ezek közül elterjedt a Stella, a Sunburst és a Lapins.

Cseresznyefajták között kompatíbilis megporzás esetén nagyobb a terméskötődés, mint amikor meggyfajták a pollenadók. Jól termékenyülő kombinációban 25% feletti a terméskötődés. Gyakori a kölcsönös meddőség. Az inkompatibilitást a sterilitási gének okozzák. 14 inkompatibilitási csoportot különböztetnek meg. Az inkompatibilitási csoporton belül a fajták egymást nem termékenyítik. Az előzőeken kívül ,,0” csoportba sorolták azokat a cseresznyefajtákat (pl. Stella, Vega), amelyek a 14 inkompatibilitási csoport minden fajtájával kompatibilisek voltak.

Meggy. A meggyfajták virágzási idejében egyes évjáratokban 2 hét különbség is lehet, de általában 5–7 nap a jellemző. Ugyanazon fajta klónjainak virágzási ideje 1–2 nappal tér el, de előfordulhat 3–9 nap is.

A fajtáknál a teljesen önmeddőtől a nagymértékben öntermékenyülőig minden fokozat előfordul. A termesztett meggyfajták túlnyomó többsége öntermékenyülő. A bizonytalanul termő, önmeddő fajták kiszorultak a termesztésből. Az öntermékenyülést követő terméskötődés akár 64% is lehet.

A fajták különböző típusainak öntermékenyülése eltérő mértékű. A Schattenmorelle és változatai a legtöbb vizsgálat szerint öntermékenyülők. A Montmorency fajtának önmeddő, részben öntermékenyülő és öntermékenyülő típusait is leírták. A Pándy-meggy valamennyi változata teljesen önmeddő.

Természetes úton ritkán és kismértékben képződnek parthenokarp gyümölcsök.

Az önmeddő meggyfajták (pl. Pándy-meggy) számára a velük együtt virágzó meggyfajták jó pollenadók. A Pándy-meggy mind a meggy- mind a cseresznyefajtákat rosszul termékenyíti. A meggynél is előfordul interinkompatibilitás. A Pándy egyetlen klónja sem termékenyíti a másikat, de kölcsönös meddőséget figyeltek meg pl. a Pándy-meggy és néhány újabb öntermékenyülő fajta között is (4.7. táblázat).

4-7. táblázat - Meggyfajták virágzási és termékenyülési adatai (Nyéki, 1989 és Szabó, 1995)

Sorszám

Fajta

Virágzási

erély

1–4

Öntermékenyülés

1–4

Javasolt pollenadó

Nemzetközileg elterjedt fajták

l.

2.

3.

4.

5.

FÁNÁL

KELLERIS 14

KELLERIS 16

MONTMORENCY

SCHATTENMORELLE

2

4

3

5

5

3

3

3

1–3

3

Magyarországon termesztett magyar fajták

6.

7.

8.

9.

10.

1.

2.

3.

4.

5.

korai

METEOR KORAI

középidejű

ÉRDI BŐTERMŐ

ÉRDI JUBILEUM

FAVORIT

CSENGŐDI

kései

CIGÁNYMEGGY 7

CIGÁNYMEGGY 59

DEBRECENI BŐTERMŐ

PÁNDY-MEGGY

ÚJFEHÉRTÓI FÜRTÖS

2

2

3

3

1

1

4

5

4

3

3

3

3

3

3

1

3

1, 4, 5, HEDELFIN-

GENI ÓRIÁS,

GERMERSDORFI

ÓRIÁS


Kajszi. A fajták virágzási idejének különbsége kisebb, mint a cseresznye esetében. Gyakran a korai és kései virágzású fajták virágzási ideje is megfelelően átfedi egymást. Egy fajta változatainak virágzásidő-eltérése évjárattól függően 2–12 nap is lehet (4.8. táblázat).

4-8. táblázat - Kajszifajták virágzási és termékenyülési adatai (Nyéki, 1989, Szabó és mtsai, 1980)

Sorszám

Fajta

Virágzási

erély

1–4

Öntermékenyülés

1–4

Javasolt pollenadó

Nemzetközileg elterjedt fajták

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

BERGERON

CANINO

LUIZET

PAVIOT

ROUGE DUROUSSILLON

ROYAL

TILTON

4

3

3

3

2

3

-

4

3

4

3

3

3

3

Magyarországon termesztett magyar fajták

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

korai

CEGLÉDI BÍBORKAJSZI

CEGLÉDI ÓRIÁS

KORAI PIROS

középidejű

MAGYAR KAJSZI

LIGETI ÓRIÁS

kései

BORSI-FÉLE KÉSEI RÓZSA

BUDAPEST

MANDULAKAJSZI

2

1

1

3

3

5

3

5

3

1

2

3

1

3

3

2

9

8,11

11


A kajszifajták között a teljesen önmeddőtől a nagymértékben öntermékenyülőig valamennyi fokozat megtalálható. A különböző ökológiai, földrajzi csoporthoz tartozó fajták öntermékenyülő képessége eltérő. Az európai és amerikai kajszifajták nagyobb része öntermékenyülő, a közép-ázsiai és iráno-kaukázusi fajták többsége viszont önmeddő. Természetes úton parthenokarp gyümölcsképződést nem figyeltek meg.

A kajszinál ritkán hímsterilitás is előfordul. A termők fejletlensége és megtermékenyülésre való alkalmatlansága azonban gyakori jelenség, szinte minden fajtánál megtalálható. Az ilyen termővel rendelkező virágok aránya 0–65%-ig terjedhet.

Az önmeddő fajták számára az öntermékenyülő fajták jobb pollenadók, mint az önmeddőek. Néhány esetben a kajszinál is megfigyeltek interinkompatibilitást (pl. a Ceglédi óriás, Nagykőrösi óriás, Szegedi mamut egymást kölcsönösen nem termékenyítik).

Szilva. Legnagyobb mennyiségben az európai Prunus domestica (háziszilva) és a Prunus salicina (japánszilva) faj fajtáit termesztik. A japánszilvák virágzása 1-2 héttel megelőzi a háziszilvafajtákét. Mindkét fajtacsoporton belül a fajták virágzási idejében termőhelytől és évjárattól függően 5–15 nap különbség adódik. 5 virágzási időcsoport esetén pollenadó fajtát az azonos vagy szomszédos csoportból választhatunk (4.9 és 4.10 táblázat).

4-9. táblázat - Európai típusú szilvafajták virágzási és termékenyülési adatai (Szabó, 1989, Nyéky, 1989)

Sorszám

Fajta

Virágzási

erély

1–5

Öntermékenyülés

1–4

Javasolt pollenadó

Nemzetközileg elterjedt fajták

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

ALTHANN RINGLÓ

BESZTERCEI SZILVA

BLUEFRE

D'ENTE

PRUGNA D'ITALIA

PRESIDENT

REINE CLAUDE VERTE

RUTH GERSTETTER

SUGÁR

STANLEY

2

5

3

4

4

1

3

2

2

4

1

3

3

2

3

1

1

1

3

3

4, 8, 8, 10

1, 2, 15

1, 4, 7, 10

1, 3, 4, 8, 9, 10, 15

1, 4, 5, 15

1, 4, 6, 7, 10

1, 3, 4, 5, 6, 8

Magyarországon termesztett fajták

11.

12.

13.

14.

15.

egyéb külföldi fajták

CACANSKA LEPOTICA

CACANSKA NAJBOLJA

CACANSKA RANA

CACANSKA RODNA

magyar fajta

DEBRECENI MUSKOTÁLY

2

2

2

2

2

6

1

1

4

1

3, 8, 10, 11, 14

11

4,5,6


4-10. táblázat - Nemzetközileg elterjedt japánszilva-fajták virágzási és termékenyülési adatai (Szabó, 1989, Nyéky, 1989, 1990)

Sorszám

Fajta

Virágzási erély 1–5

Öntermékenyülés

1–4

Javasolt pollenadó

1.

BURBANK

3

1

2, 3, 4, 7, ELEPHANT

HEART, OZARK

PREMIER

2.

FRIAR

3

1

1, 4, 5, 7,

3.

SHIRO

4

1

1, 5, 7, SORRISO Dl

PRIMAVERA

4.

LARODA

3

1

1, 2, 7, OZARK PRE-

MIER, SORRISO Dl

PRIMAVERA

5.

METHLEY

2

2

7, BEAUTY, DUARTE,

SORRISO Dl

PRIMAVERA

7.

SANTA ROSA

3

2

5, BEAUTY,

ELEPHANT HEART


A Prunus domestica fajták kevesebb mint 50%-a megfelelő mértékben öntermékenyülő. Ismertek hímsteril fajták is. A diploid európai, ázsiai és amerikai szilvafajok fajtáinak túlnyomó többsége önmeddő. A Prunus domestica fajták öntermékenyülő képessége a teljesen önmeddőtől az igen nagy mértékben öntermékenyülőig terjed. Az öntermékenyülés mértéke egyes években és fajtáknál (pl. Cacanska rodna) elérheti a 70%-ot. A háziszilva öntermékenyülő képességének változatossága és a kölcsönös meddőség ritka előfordulása a faj hatszoros kromoszómaszámából következik. Természetes úton parthenokarp termésképződést nem figyeltek meg.

A diploid szilvafajok között fennáll a kölcsönös termékenyülés lehetősége. A Prunus domestica és a Prunus salicina fajták egymást csak igen kis arányban termékenyítik. A termesztett Prunus domestica fajták közül a Reine Claude Verte és a Prugna D'Italia, valamint a Prugna D'Italia és a President közötti interinkompatibilitás tapasztalható.

Őszibarack. Az őszibarackfajták virágzási idejének eltérése a kajszifajtákéhoz hasonlóan kicsi. A virágzás menete a többi fajhoz viszonyítva gyors. A virágzás tartama a gyors virágzású években 3-4 nap, a lassú virágzású években pedig 8-10 nap. A virágzást a virág típusa (harang, rózsa) nem befolyásolja.

Az őszibarackfajták többsége öntermékenyülő, de előfordulnak önmeddő, részben öntermékenyülő és hímsteril fajták is. Az utóbbiak virágaiban a pollenfejlődés szabálytalan. A kis mennyiségben képződő szabályos pollen hatására azonban egy kismértékű (10% alatti) öntermékenyülés figyelhető meg a hímsteril J. H. Hale fajtánál (4.11. táblázat).

4-11. táblázat - A nemzetközileg elterjedt őszibarackfajták virágzási és termékenyülési adatai (Nyéki, 1989 nyomán)

Sorszám

Fajta

Virágzási erély 1–5

Öntermékenyülés, 1–4

Friss fogyasztású

korai

1.

DIXIRED (s, D)

3

4

2.

EARLYREDHAVEN(S,FM)

3

3

3.

JERSEYLAND (S, FM)

3

4

4.

MYCREST (S,FM)

2

5.

SPRINGCREST (S, M)

2

4

6.

SPRINGLADY (S, FM)

1

7.

SPRINGTIME (F,D)

2

3

középidejű

8.

ELEGANT LADY (S, M)

2

9.

FLAVORCREST (S, M)

2

3

10.

REDHAVEN (S, M)

3

4

11.

REGINA (S, FM)

3

4

12.

REDTOP (S, M)

3

3

13.

REDWING (F,FM)

2

3

14.

SUNCREST (S, M)

2

3

kései

15.

MICHELIN! (F,M)

3

4

16.

O'HENRY (S, M)

3

17.

ELBERTA (S,M)

2

4

Ipari

18.

ANDROSS (S, D)

3

19.

BABYGOLD 5 (S,D)

3

3

20.

BABYGOLD 6 (S,D)

3

3

21.

BABYGOLD 7 (S,D)

3

4

22.

CATHERINA (S, D)

3

4

23.

JUNGERMAN (S, D)

3

3

24.

LOADEL (DS, D)

3

4

25.

VESUVIO (S, D)

2

3

Nektarin

korai

27.

ARMKING (S, FM)

1

28.

MAY GRAND (S, M)

1

29.

RED JUNE (S, FM)

3

3

30.

SNOW QUEEN (F, FM)

2

31.

WEINBERGER (S, FM)

2

középidejű

32.

FLAVORTOP (S, M)

1

3

33.

FANTASIA (S, M

1

3

34.

INDEPENDENCE (S, M)

3

3

35.

NEKTARED 4 (S, FM_)

3

3

36.

STARKREDGOLD(S,M)

3


Magyarázat: A zárójelben az első betű S = sárga húsú, FM = félig magvaváló, D = duránci, F = fehér húsú, M = magvaváló

Több megfigyelés alapján a hagyományos, a molyhos és az ipari őszibarackok öntermékenyülési aránya akár 75% is lehet.

A Shen Chon és J. H. Hale fajtánál természetes parthenokarp gyümölcsképződést tapasztaltak.

Az idegentermékenyülés növeli az őszibarackfajták terméskötődését. A jól öntermékenyülő fajtáknál a túlzott terméskötődés miatt hátrányos lehet az idegentermékenyülés. A hímsteril J. H. Hale számára jó pollenadó fajták a Sunbeam és az Elberta. Az őszibaracknál kölcsönös inkompatibilitást nem figyeltek meg.

Mandula. A virágzása idején uralkodó alacsony hőmérséklet miatt a megporzás és a megtermékenyülés feltételei sokszor kedvezőtlenek.

A mandulafajták megfelelő termést csak idegenmegporzással hoznak. Néhány fajtánál (pl. Mollisona, Romana, Genco, Barese, Duro Italiana Tuono, Jose Dias, Trucito, Ferrante, Tuonona, Filippo Ceo) korábban kisebb-nagyobb fokú öntermékenyülésről ugyan beszámoltak, de ez nem jelentkezik évről évre rendszeresen, és nem biztosítja a gazdaságos termesztéshez minimálisan szükséges 25-30%-os terméskötődési szintet. A mandulafajtákat gyakorlatilag önmeddőnek kell tekinteni, ezért a megfelelő idegenmegporzásról gondoskodni kell. A fajták egymással általában jól társíthatók, de néhány inkompatíbilis kombinációt is kimutattak: Harpaeil × Jordanolo, Coco Grado × Coco Miudo, Nonpareil × Tardy Nonpareil, Cressey × Ballico, Texas × Ballico, Burbank × Budatétényi 70.

A mandulánál a termősterilitás gyakori, a fejletlen termőjű virágok akár 85–100%-ban is előfordulnak. A parthenokarpiának mandulánál nincs jelentősége.

A fajtakombinációkat a 4.12. táblázatban foglaltuk össze. 3-4 fajtát ültessünk vegyesen, soronként váltva, vagy a sorban is vegyesen.

4-12. táblázat - A magyarországi mandulafajták termékenyülési viszonyai (Brózik, 1980, 1993)

Sorszám

Fajta

Virágzás ideje

Javasolt pollenadók

1.

Tétényi keményhéjú

késői

5,7,8

2.

Tétényi bőtermő

középkésői

3,5

3.

Budatétényi 1

középkorai

1,4,5

4.

Budatétényi 70

középkorai

3,5

5.

Tétényi kedvenc

középidejű

1, 2, 4, 8

6.

Szigetcsépi 58

késői

1,7,8

7.

Szigetcsépi 92

késői

1, 3, 4, 5, 8

8.

Tétényi rekord

késői

1, 5, 6, 7

9.

Szigetcsépi 55

korai


Dió. A Juglans regia fajtái egylakiak, a virágok egyivarúak és szélmegporzásúak. A hímvirágok a hajtások oldalrügyeiben differenciálódnak. A nővirágok a régebbi fajtáknál főként a hajtás csúcsrügyében képződnek, az új nagy termőképességű fajtáknál a nővirágképződés az oldalrügyekben is nagymértékű. Ezeknél már az 50–60%-os terméskötődés is bő termést adhat, egyébként a diónál ehhez legalább 70-80% terméskötődés szükséges.

A fiatal fákon először csak nővirágok vannak, majd néhány évig felváltva vagy nővirágok vagy csak hímvirágok képződnek. Később (ez a különböző fajtacsoportoknál, illetve a magoncdiónál és az oltványdiónál is más-más időszakot jelent) a hím- és nővirágok egyaránt megjelennek a fákon, de funkcióképességük ideje jelentősen eltérő. Fiatal fáknál a nőelőzés nagyobb fokú. A dichogámia az idősebb fákon is kifejezett, bár mértéke kissé csökken.

A dichogámia jellege fajtatulajdonság. Általában a korán virágzó fajtákra a hímelőzés, a később virágzókra a nőelőzés jellemző. Az utóbbi stabilabb sajátosság, a külső körülmények kevésbé befolyásolják. Nőelőző fajták a Juglans regia valamennyi fajtakörében előfordulnak (pl. Aschlev, Blackmer, Bulganavszkij 32, Eureka, Hartley, Kalarszkij, Kocsenkovszkij 5, 9, 12, Kosztjuzsenszkij, Nikitszkij 36, Originalnüj, Payne, Sejnovo, Tadzsikszkij 25, Tiszacsécsi 73). Ugyancsak jelentősek a hímelőző fajták (pl. Amigo, Bomba, Bubencsik, Bulganavszkij 26, Chico, Drjanovszki, Esterházi 1, Franquette, Gisszarszkij, Kazaku, Korzsenckij, Kriuljanszkij, Mayette, Parisienne, Varzobszkij, Vügodnüj).

A fajták kölcsönösen jól termékenyülnek. Célszerű a nőelőző és hímelőző fajtákat vegyesen telepíteni. A megporzandó fajtához a tökéletes együttvirágzás érdekében és a dichogámia évek szerinti változása miatt későbbi virágzású pollenadót is ültessünk. Diónál a virágok pollenszóródása és a bibék funkcióképessége is csak rövid ideig tart.

A dió megporzásával kapcsolatban különleges jelenséget fedeztek fel. A bibére került túl sok virágpor hatására – szaporodási önszabályozásként – a terméskezdemények egy része abortálódik. Ez meggondolandóvá teszi oltványdiónál a pollenadó fajták túlzott (5% feletti) arányú telepítését. A fajták arányánál és ültetvényen belüli elhelyezésénél erre is legyünk tekintettel.

Az apomixis előfordul diónál, különösen a Közép-Európából származó fajtáknál gyakori, évjáratok szerinti nagy ingadozással.

Gesztenye. A későn virágzó gyümölcsfajok közé tartozik. Virágai egyivarúak, egylakiak. A hímvirágzat és a felemás (hím, nő, ritkán hímnős virágokat tartalmazó) virágzat is vegyes rügyben képződik. E sajátossághoz mindkét típusnál nagyfokú morfológiai változatosság társul.

A hímvirágoknál a porzószálak számát és hosszát illetően a fajtákat 4 csoportba sorolhatjuk. A porzószál nélküli (astaminee) fajták (pl. Sauvage de Cars, Lozére) teljesen hímsterilek. A branchistaminee csoportba (pl. Figarette, Bouche Rouge) tartozó fajtáknál a porzószálak 1–3 mm hosszúak, a portokok nem érnek a lepellevél fölé és kevés pollent termelnek. A mesostaminee csoport fajtáinál a porzószálak 3–5 mm-esek, a portokokban szintén kevés a pollen. A longistaminee csoportnál a porzószálak 5–7 mm hosszúak, és a pollenproduktum nagy. Az első három típusba tartozó fajták teljesen önmeddők, és megporzásra is csak a longistaminee körbe tartozó fajták lehetnek alkalmasak. Az utóbbihoz tartozó fajták kismértékben és – az időjárástól függően – rendszertelenül öntermékenyülők, ezért ezeket gyakorlatilag önmeddőknek kell tekinteni. Egyetlen fajta ültetésekor – különösen oltványgesztenyénél – ugyanannak a fajtának a pollenszóródása nem minden nővirág nyílásával esik egybe. Így ha még elfogadhatóan öntermékenyülő is lenne, a dichogámia miatt akkor sem adna megfelelő terméskötődést.

A termés mennyiségét a nővirágzatot nevelő hajtások aránya jelentősen befolyásolja. Előnyös, ha legalább a hajtások 60–70%-án 1-5 nővirágzat fejlődik. Ha az egyes virágzatokban (kupacsokban) 2-3 virágnál több van, az nem több termést jelent, hanem kisebb terméseket.

A maroni fajtáknál virágzatonként 2-3 virágnál több nem található és virágonként csupán egy magkezdemény fejlődik. A Magyarországon szelektált tájfajták közül ilyenek az Iharosberényi 2 és 29, a Kőszegszerdahelyi 29, illetve a Nagymarosi 22, 37 és 38. A felsorolt tájfajták kölcsönösen jól termékenyülnek. Több fajta vegyes ültetésével 80%-os együttvirágzási szint érhető el.

A xénia a gesztenyénél a gyümölcsök minőségét közvetlenül befolyásolja, ezért a pollenadó fajtáknak nemcsak jó termékenyülőképességűeknek, együttvirágzóaknak kell lenniük, hanem kiváló gyümölcsminőségűnek is. A dióval ellentétben, a pollenadók minél nagyobb arányára kell törekedni, ezért távolságukat a megporzandó fáktól nem célszerű 50 m-nél nagyobbra tervezni.

Mogyoró. Egyivarú, egylaki növény. Fajtától függően 180–300 hímvirágú barkája a vegyes rügyek bázisán vagy különállóan található. Ezek megoszlása a mogyoróbokor korától függ. A hímbarkák és a vegyes rügyek funkcionális értéke a 15–20 cm-es hajtásokon a legkedvezőbb. Pollentermelése a szélmegporzású fajok közül is kiemelkedik (fajtától függően 10–20 ezer virágpor portokonként). A pollen életképessége, tömlőfejlesztése stabil fajtatulajdonság.

Az ivarszervek nem egy időben válnak funkcióképessé. A dichogámiát a fajtatulajdonságokon kívül a mélynyugalmi szakasz hidegigényének kielégülése valamint a virágzás előtti és alatti időjárás, hőmérséklet is befolyásolja. A pollenszóródás hőmérséklet-érzékenyebb folyamat, ezért a dichogámia jellege és mértéke évjáratok szerint váltakozó. Melegebb éghajlaton (például Olaszországban) jobban érvényesül a proterandria, illetve annak homogámia felé tolódása. Kontinentális klímában inkább a proterogynia gyakoribb.

A mogyoró önmeddő gyümölcsfaj. Néhány fajtánál előfordul ugyan kismértékű öntermékenység, de ez alig érvényesülhet a dichogámia miatt. Valamennyi fajtánál idegenmegporzásról kell gondoskodni. A fajtakombinációk összeállításakor a dichogámián kívül a kompatibilitási viszonyokat is figyelembe kell venni (4.13. táblázat).

4-13. táblázat - Termékenyülési kombinációk a különböző mogyorófajtáknál (Jona, 1986)

hím

nőstény

Barcelona

Bergeri

Cosford

Daviana

Empress Eugénia

Grossal

Gunslebert

Imperiale of Trebisonde

Long of Spain

Morell

Négret

Riccia di Talanico

Ségorbe

Tonda di Biglini

Tonda di Giffoni

Tonda Gentile Langhe

Tonda Romána

Wonder of Bollwiller

Barcelona

+

++

D

++

++

++

D

++

++

+

++

Bergeri

++

++

Cosford

++

++

++

++

++

+

++

Daviana

++

D

D

++

Empress Eugénia

++

++

++

Grossal

D

++

D

++

D

D

++

++

D

++

D

Gunslebert

++

++

++

D

++

++

++

++

++

+

Imperiale of Trebisonde

++

+

++

+

++

Long of Spain

++

++

+

++

++

++

+

++

Morell

++

++

++

D

++

++

Négret

++

++

++

D

++

++

D

D

++

+

++

++

Riccia di Talanico

+

++

Ségorbe

+

++

++

++

+

++

++

++

+

D

++

Tonda di Biglini

+

Tonda di Giffoni

++

+

+

+

+

+

+

++

++

++

Tonda Gentile Langhe

++

++

++

D

+

+

++

D

D

++

+

++

+

++

+

Tonda Romána

++

+

+

+

++

D

Wonder of Bollwiller

+

++

+

+

+

+

+


Jelmagyarázat:

inkompatibilis,

+ részlegesen kompatíbilis,

++ megfelelően kompatíbilis,

D dichogamia

A táblázatban közölt inkompatíbilis kombinációkon kívül ugyanezt feljegyezték még a Römische Nuss × Bandnuss, a Tonda Gentile Langhe × Locale di Romagna, a Barcelona × Fertile de Coutard, a Barcelona × Helinski–Orianska, a Barcelona × Corylus colurna keresztezésekben is.

A termékenyülés sikeréhez nagy mennyiségű virágpor kell, de még fontosabb annak minősége. Ugyanez érvényes a terméshullásra is. A bibékre került virágpor közvetlen termékenyítőképességén kívül igen fontos annak stimuláló hatása is, amelyet a magházra, az embriózsák éréséig a differenciálódásra és a megtermékenyülés után a termés kialakulására fejt ki.

Egyes években nagyfokú (néha 75–80%-os) terméshullás akkor is bekövetkezik, ha tökéletes volt a megporzás. Ennek többtényezős, bonyolult okai lehetnek. Éppen ezért két fajta vegyes telepítése még 1:1 arányban sem megfelelő, biztonságosabb a megporzás 3-4, különböző időben virágzó pollenadó fajta ültetésével.

Szamóca. Az öntermékenyülő hónapos szamóca (Fragaria vesca var. semperflorens) és a kétlakisága miatt csak idegenmegporzással termő mósusz-szamóca (Fr. moschata) fajtái ma már csak elvétve találhatók a termesztésben.

Legnagyobb jelentősége az oktoploid, nagy gyümölcsű szamócának (Fr. × ananassa) van, a világon mindenütt ennek a fajtáit termesztik. Ez az egyaránt kétlaki Fr. virginiana és Fr. chiloensis fajok keresztezéséből származik. Ennek ,,köszönhető” néhány nővirágú (pl. Pandora), gyengén termékenyülő (pl. Madame Moutot, Komszomolka, Southerland, Mieze Schindler), valamint teljesen (pl. Leopoldshallei) vagy részlegesen hímsteril (pl. Oberschleisen, Redgaunlet, Redcoat, Senga Sengana) fajta, amelyek mára szintén kiszorultak a termesztésből.

Tudatos nemesítői tevékenység eredménye, hogy napjainkban kizárólag hímnős virágú, jól öntermékenyülő fajták állnak az ültetvénylétesítők rendelkezésére. Ezek önmagukban is telepíthetők, de a kiegészítő idegenmegporzás mindig hasznot jelent, mert az a több és nagyobb méretű, jobb áruértékű gyümölcs fejlődését segíti elő. Az idegenmegporzásra, akár mesterséges úton is, a szamóca korai termesztésében van különösen szükség.

A vacok részlegesen parthenokarp úton is meghúsosodhat, de az így képződött gyümölcsök aprók, értéktelenek.

Ribes fajok. A pirosribiszke-fajták önmegporzással is megfelelő mennyiségű termést adnak, de idegenmegporzással növelhető a termésberakódottság. A fajták ehhez korlátozás nélkül társíthatók, mert együttvirágzásuk elfogadható. Két-három fajtát maximum 30 méter széles tömbökben célszerű telepíteni.

A feketeribiszke-fajták öntermékenyülési foka igen változatos. Korábban a nagymértékben önterméketlen fajták (pl. Boskoop Giant, Consort, Coronet) aránya nagy volt. Öntermékenységük nem haladta meg az 5%-ot és általános jellemzőjük volt az igen hosszú fürt.

A fajták jelentős részének (pl. Altajszkaja deszertnaja, Góliath, Junnat Silvergieter, Sztahanovszka, Titania, Wellington XXX.) öntermékenysége 6–45% közé esik. Az észak-európai típusok nyugat-európai fajtákkal képzett ígéretes hibridjeinél (pl. Ben More, Ben Sarek) az öntermékenyülés még ezt az értéket is meghaladja. Néhány észak-európai származású fajtánál (pl. Bödtorp, Fertődi 1) 70% feletti öntermékenységre számíthatunk. Az utóbbiaknak megközelítőleg azonos bogyói vannak a fürtön, s a fürt vége is termékeny.

A termőképesség megfelelő hasznosításához ribiszkénél a virágok 80% feletti terméskötődése szükséges. Ezt a hatást a piros- és feketeribiszke-fajták önmegporzással is elérhetik, az idegenmegporzás tehát csak a terméskötődés további fokozása végett indokolt. A feketeribiszke-fajtáknál azonban az öntermékenyülés fokától függetlenül gondoskodni kell az idegenmegporzásról. A megfelelően kiválasztott pollenadó fajta a terméskötődésen kívül a bogyók magtartalmát, s azzal együtt a gyümölcs nagyságát is fokozza, a szüret előtti terméshullást pedig mérsékli.

A feketeribiszke-ültetvény terméshozama és -biztonsága annál kedvezőbb, minél nagyobb arányt képviselnek a nagymértékben öntermékenyülő fajták. Az 5% alatti öntermékenyülést adó fajták termesztését célszerű mellőzni. A 6-45% közötti öntermékenyülést mutató fajták telepítéséről egyelőre nem mondhatunk le. De ezeket ne egymással társítsuk, pollenadónak lehetőleg öntermékeny fajtát válasszunk. Az együttvirágzás mértéke öntermékeny fajtáknál érje el a 80%-ot, a kismértékben öntermékenyülőké 90–100% legyen. A kontinentális eredetű fajták virágzása általában korábbi, ezt a más helyről (atlanti észak-európai) származó fajtákkal történő társításkor figyelembe kell venni.

Legkedvezőbb fajtatársítási megoldás, ha az adott ültetvényben öntermékeny feketeribiszke-fajtákból 2 soros tömböket létesítünk, a kismértékben öntermékenyülőket soronként váltjuk. Így a gépi betakarítású ültetvényben az egyszerre érő fajták keveredését is elkerülhetjük. A pollenadó távolságot szigorúan be kell tartani, mert a fekete ribiszke virágporát főként a szél szállítja, mivel nem tartozik a méhek kedvelt növényei közé.

A feketeribiszke-fajtáknál nem kell tartanunk teljesen inkompatíbilis kombinációk létrejöttétől. Részlegesen inkompatíbilisnek – a terméskötés elért mértékétől függetlenül – a kevés magtartalmat adó kombinációkat tekinthetjük. Bár ez csak akkor érdemel külön figyelmet, ha önmeddő vagy kismértékben öntermékeny fajták társítására kényszerülünk. Ilyen szempontból pl. kölcsönösen terméketlen a Silvergieter × Boskoop Giant, egyoldalúan pedig a Boskoop Giant × Rosenthal vagy a Rosenthal × Silvergieter kombináció.

Az apomixis mindegyik ribiszkénél (a fekete ribiszkénél is elsősorban az öntermékeny fajtáknál) gyakori, de a parthenokarpia is előfordul. Jelentőségük a terméskötődésben évjáratok és termőhelyek szerint változik.

A köszmétefajták öntermékenyek. Kivételként említhetjük a Rekord nevű fajtát, amely funkcionálisan nővirágú. Az 50% alatti öntermékenyülésű fajták szintén idegenmegporzást igényelnek. Az együttvirágzási igény ekkor 70%. Pollenadónak öntermékeny fajtát célszerű választani.

A jelenleg termesztésben lévő sárga, piros és zöld gyümölcsű fajták nagy részénél öntermékenyülésből 50–70%, néha afölötti terméskötődést kapunk. Az idegenmegporzás ezeknél is hasznos lehet a terméshozam és -biztonság növelése, illetve a terméshullás mérséklése érdekében.

Inkompatíbilis kombináció a fajták társítását nem akadályozza. A pollenadó fajtákat a megporzandó fajta tömbjében maximum 1-2%-os arányban kell elhelyezni. Más megoldás szerint a legalább 50%-ban együttvirágzó fajtákat 20–30 méteres tömbökben felváltva telepítjük.

A parthenokarpiának és az apomixisnek nincs jelentősége a köszméténél, az így képződött termések igen ritkán érnek be, és sokkal kisebb értékűek.

Száz éve keresztezték először a fekete ribiszkét és a köszmétét. A különböző alnemzetségbe tartozó fajok előbb terméketlen utódokat adtak, a későbbi kolhicines kezelések hatására azonban a Ribes nigrolaria fajtái öntermékennyé és nagy termőképességűvé váltak. A rövid fürtökben 2–5 bogyó fejlődik. Az eddig termesztésbe került fajták (Josta, Rikő, Jocheline, Jochina, Kroma) öntermékenyülése 60% körüli. Idegentermékenyülésük előnyei és biztosítási feltételei megegyeznek a köszmétéével. A sok tulajdonságában jelentkező intermedier jelleg a virágzási időnél is megnyilvánul.

Rubus fajok. Virágaikat a másodéves vesszőkön fejlődő termőhajtásokon hozzák. Az ősszel termő málnafajták az elsőéves sarjak csúcsán is nevelnek termőhajtásokat. A Rubus fajok fajtái későn virágoznak, virágzásuk nagyon elhúzódó. A virágokban nem minden bibe funkcióképes egyszerre, ezért a virágnyílás idején több, ismételt megporzás szükséges a megfelelő mennyiségű résztermések kialakulásához. A gyümölcsönkénti résztermések száma a legjobb fokmérője a termékenyülésnek.

A termesztett málnafajták őse, a vadmálna (Rubus idaeus) teljes mértékben önmeddő. Ezzel szemben a most termesztett fajták nagyrészt öntermékenyek vagy teljesen öntermékenyülők. Az idegenmegporzás előnyös valamennyi fajtánál, mert növeli a virágok terméskötődését és a gyümölcsök részterméseinek számát. Különösen előnyös lehet azoknál a fajtáknál, amelyeknél több a virágzatonkénti virágszám (pl. Norfolk Giant, Malling Leo, Meeker), vagy kisebb a termékenyülőképességük (pl. Camenzind, Norna). Az ismételt megporzásnak (akár önmegporzással, akár idegenmegporzással) azoknál a fajtáknál van kiemelt jelentősége, amelyeknél 100-nál is több termő található egy virágban (pl. Malling Promise, Malling Exploit, Preussen, Camenzind).

Az USA-ban termesztett fajták jobban igénylik az idegenmegporzást, mint az európaiak.

A piros gyümölcsű málnafajták kölcsönösen jól termékenyítik egymást. A jelenleg termesztett fajták többségén számottevő termékenyülési zavar nem mutatható ki. A részleges sterilitást mutató kétszer termő triploid (pl. Belle de Fontenay, Merville Rouge, November Abundance) és tetraploid (pl. Hailsham, La France) fajtáknak nincs gyakorlati jelentőségük.

Származásuktól függően a változatos termékenyülési viszonyú szederfajtákból jelenlegi is találhatók kétlakiak, de még inkább olyan hímnős virágúak, amelyek önmeddőek, vagy igen kis mértékben öntermékenyülők (pl. Merton Thornless, Mammut, McDonald, Willson, Premo, Rogers, Advence, Lucretia, Flordagrand, Oklawaha). Ezek feltétlenül idegenmegporzást igényelnek. A termesztésben csekély szerepet játszanak. A hamvas szedertől (Rubus ceasius) származó fajták között az önmeddőség gyakrabban fordul elő.

A termesztett fekete szeder (Rubus/Tourn./L. subgenus Eubatus) értékesebb fajtái között is találunk kismértékben öntermékenyülő, de feltétlenül idegenmegporzást igénylő fajtákat. Ezek porzószálai kifelé görbülnek, egyre jobban eltávolodnak a bibéktől – megakadályozva az önmegporzást (pl. Balck Satin, Balsgard 100, Cheyenne, Comanche Dirksen, Thornless, Hedrick, Jersey Black, Loganberry, Smothstem, Ralitza, Womack). A nagymértékben öntermékeny fajtáknál a porzók a bibe felé hajolnak (pl. Ashton Cross, Bedford Giant, Marion, Himalaya Giant, Thornless, Evergreen).

A málnával ellentétben a szedernél számos poliploid forma található, a 2n–12n közötti fokozatokkal. A szederfajták egy része származásából adódóan málnakromoszómákat is tartalmaz, ezeknél gyakoribb a málna típusú virág (kevesebb bibe, nagyobb relatív magkötés).

A kismértékben öntermékeny és öntermékeny szederfajtáknál egyaránt található szeder típusú illetve málna típusú virág. Az idegenmegporzás és a virágok ismételt megporzása valamennyi szederfajtánál előnnyel jár.

A szeder és a málna kereszteződéséből származó fajtáknál (szedermálnánál) gyakori a részleges sterilitás. Ilyenkor a résztermések kötődése még idegentermékenyüléssel sem megfelelő, a gyümölcsök aprók, szétmorzsolódnak.

Teljesen egyoldalú az inkompatibilitás a R. idaeus (piros málna) × R. occidentalis (fekete málna) fajtakombinációkban. Reciprok kombinációban normális a termékenyülés. Ugyancsak inkompatíbilis a R. neglectus × R. occidentalis kombináció. Egyoldalú inkompatibilitást figyeltek meg a szeder × R. loganobaccus között is.

Egyéb mérsékelt égövi gyümölcsfajok. A termesztésben egyre nagyobb teret hódító fekete gyümölcsű berkenye (Aronia melanocarpa) fajtái (pl. Viking, Altajszkaja Krupnoplodnaja, Moravská sladkoplodá, Nero) rendszeresen bőven teremnek. Ez nagyfokú öntermékenységüknek és termékenyülőképességüknek köszönhető. Más berkenyefajokkal nem kereszteződik. Virágzása akkor kezdődik, amikor a hajtások elérik a 10 cm-es hosszúságot.

A magas bokrú áfonyafajok közül legismertebb az Észak-Amerikában élő északi magas bokrú áfonya (Vaccinium corinbosum). Kétivarú virágai az almáé után nyílnak, négy-öt elágazódásra tagozódó összetett fürtben. A fajták (pl. Berkeley, Bluetta, Bluecrop, Corille, Herma III, Weimouth) öntermékenyek, az idegenmegporzás azonban ezeknél is előnnyel jár, mert elősegíti a nagyméretű gyümölcsök kifejlődéséhez kedvező nagyobb magtartalom elérését. Az egy gyümölcsben található magok száma 50 feletti is lehet. A korai érésű fajták kevesebb magot és kisebb gyümölcsöt hoznak. Szoros összefüggés van a bogyók mérete és a magvak száma között.

A fekete bodza (Sambucus nigra) bogernyőben lévő apró, sárgásfehér virágai viszonylag későn nyílnak. A virágzás elhúzódó, az egyes években tapasztalható részleges öntermékenyülés ennek a következménye. Indokolt több fajta vegyes telepítése és 1-2 soronként váltakozó elhelyezése, mert csak így tudjuk biztosítani rendszeresen a virágzatok 50% feletti terméskötődését.

A legrégebben termesztett gyümölcsfajok közé tartozó rózsa (Rosa rugosa, R. villosa, R. cinnamomea stb.) vadon termő változatai és eddig nemesített fajtái folyamatosan virágoznak és öntermékenyüléssel is bő termést adnak.

Az ember által régóta gyűjtött és a termesztés számára újra felfedezett húsos som (Cornus mas) sárga hímnős virágai ernyős virágzatukkal a tavasz hírnökei. Eddig nemesített fajtáinál (pl. Titus, Devin) termékenyülési zavarok nem adódtak, öntermékenyülésük és terméshozásuk megfelelő.

A homoktövis (Hippophaë rhamnoides) Magyarországon április végén–május elején virágzik. Vadon termő alakja és eddig nemesített fajtái kétlakiak, vagyis idegenmegporzást igényelnek. A virágport a szél szállítja. A nőivarú fajták pollenadó fajtáit (pl. Opülityel muzsszkaja, Pollmix) 10%-os arányban, sakktáblaszerűen helyezzük el az ültetvényben.