Ugrás a tartalomhoz

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Mezőgazda Kiadó

3.2. Csemetenevelés

3.2. Csemetenevelés

3.2.1. Ivaros szaporítás és magcsemete-nevelés

A csonthéjasoknál is megjelentek az ivartalanul szaporított alanyok, de a faiskolák ezeknél a fajoknál még ma is nagyobb arányban használnak magoncalanyokat. Valószínű, hogy az ipari célú, gépi betakarításra tervezett ültetvényeket a jövőben is magoncalanyokra telepítik.

A faiskolák egyöntetű, ismert tulajdonságú, egészséges és évről évre azonos minőségben előállítható vetőmagot és fajtaazonos magoncalanyokat igényelnek. Az ilyen vetőmag előállítása csak jól kialakított magtermő ültetvényekben lehetséges.

A hazai magtermelő ültetvényekben olyan magtermelés céljára szelektált, ivartalanul szaporított fajtákat telepítenek, amelyek egymást jól termékenyítik, s a meghatározott termékenyülésből származó magoncpopulációnak mint alanycsemetének az értéke is ismert. Az ilyen magtermelő ültetvényekből származó mag jól kel, kiváló csemeteminőséget, oltványeredést és oltványminőséget biztosít, mivel a magoncpopuláció tulajdonságait több évtizedes kutatómunkával ellenőrizték. Az említett előnyökön túl nagyon fontos a magoncok vírusmentessége, ami a csonthéjasoknál, tekintettel vírusaik pollennel való terjedésére, felbecsülhetetlen érték (Hrotkó, 1987; Nyujtó, 1987).

A magcsemete-nevelés célja oltványiskolai telepítésre alkalmas, egyenes, elágazásmentes gyökérnyakú, általában 10 mm alatti gyökérnyakvastagságú egyéves csemeték előállítása.

A gyümölcsfaalanyok magját a magiskolában általában ősszel vetik, így a mag természetes körülmények között kapja meg a keléséhez szükséges hideghatást. Amennyiben a magot valamilyen okból tavasszal vetik, a keléshez szükséges hideghatást rétegezéssel biztosítják. A csemetéket egyéves neveléssel október végén–november elején termelik ki.

A magcsemete-termelés gépesíthető. A gépesített, ágyásrendszerben művelt magiskola nagyfokú terület-kihasználást biztosít, fajtól függően hektáronként 1–3 millió csemete nevelhető.

3.2.2. Bujtványcsemete előállítása

A bujtásmódokat elsősorban az alanycsemeték előállításánál használják a faiskolák, de a bogyós gyümölcsű fajok szaporításánál is szóba jöhetnek.

Csemeték előállítása feltöltéses bujtással. A telepítést követő évben fejlődött hajtásokat a második év tavaszán vágjuk vissza a föld felszínéig, ezáltal a gyökérnyak megvastagszik és sok hajtás képződhet rajta. A visszametszett anyanövény gyökérnyakából fejlődött hajtások alapi részét talajjal töltögetik fel, a gyökeresedés a tenyészidőszak második felében a hajtások megfásodása után megy végbe, a gyökerek növekedése sokszor még a lombhullás után is tart. Amint a gyökérnyakból előtörő hajtások a 20–25 cm magasságot elérték, de még nem fásodtak meg, 10–15 cm magasan töltsük fel úgy, hogy mindegyiket egyenletesen vegye körül a porhanyós talaj.

Így szaporítják az alma- és a birsalanyokat, de egyes csonthéjas alanyfajták illetve a ribiszke- és köszmétefajták is szaporíthatók ezzel a módszerrel. A sorok iránya É–D-i legyen, ami elősegíti a bakhátak egyenletes felmelegedését. A sortávolság 0,9–1,5 m, amit a művelőgépek nyomtávolsága határoz meg. A két sor között azonban a legkisebb sortávolságnál is legyen annyi földmennyiség, amely a bakhátak készítéséhez elegendő. A tőtávolság 25–40 cm.

A bakhátak tetejét mindig vályúszerűen képezzük ki, ami a csapadék és az öntözővíz beszivárgását segíti a bakhát belsejébe. Ha a feltöltést géppel végezzük, a földet kézzel igazítsuk utána a hajtások közé, főleg az első feltöltéskor, hogy a talaj szorosan körülfogja a hajtásokat. Ellenkező esetben nem lesz kielégítő a gyökeresedés. A feltöltéses anyatelep létesítésének műveleteit a 3.3. ábrán mutatjuk be.

3-3. ábra - A feltöltéses anyatelep létesítésének műveletei (Hrotkó, 1995)

A feltöltéses anyatelep létesítésének műveletei (Hrotkó, 1995)


Különösen száraz nyarakon szükséges az öntözés, de a fűrészporos vagy tőzeges feltöltésnél is nélkülözhetetlen. Rendszeres öntözéssel megakadályozhatjuk a bakhátak kiszáradását. A bakhátak között megfelel az árasztó és a barázdás öntözés is, de ezek lehűtik és tömörítik a talajt. Inkább esőztető öntözésre rendezkedjünk be. Ha a szeptember csapadékszegény, az öntözés ilyenkor jó hatású a gyökeresedésre és a gyökérzet növekedésére.

A bujtványcsemeték letermelését lombhullás után lehet kezdeni. Ha gyökérzetük ősszel még nem elég erős, a letermeléssel várni lehet tavaszig, mert a tél folyamán a fagymentes napokon a gyökérképződés folytatódhat. A bakhátak lebontását nyitó eketestekkel felszerelt géppel végezzük. Ezután az anyanövényről ollóval tőben vágjuk le az összes bujtványcsemetét, hogy a tőkefej csupaszon maradjon. A csemeték levágását traktorról üzemeltetett pneumatikus metszőollókkal könnyíthetjük meg.

Jóval gyorsabb a letermelés traktorra szerelhető körfűrésszel. A gép a bakhát lebontása nélkül vízszintes fűrésztárcsával vágja el a gyökeres bujtványokat. Az így végzett letermelés esetén azonban mintegy 10%-nyi csemeteveszteséggel kell számolni. Nincs hazai tapasztalatunk arról, hogy a körfűrész huzamos alkalmazása milyen hatással van az anyanövények teljesítményére, de Schossig (1984) szerint csökken a hozam és az élettartam.

A sarjhozamot befolyásolja az anyanövény kora, növekedésének erőssége, az időjárás, a talajadottság és a fajta tulajdonsága. A minden évben feltöltött anyanövények teljesítőképessége évről évre csökken, amit trágyázással sem lehet mindig ellensúlyozni. Ezért korábban úgy tartották, hogy három-négy évi szaporítás után érdemes pihentetni az egyes táblákat, ami az anyatelep élettartamát is kedvezően befolyásolta. Manapság a telepítéstől kezdve évente feltöltik az anyanövényeket, és még akkor sem pihentetik, ha csökken a hozamuk, nehogy a pihentetés évében kártevők (pl. vértetű, pajzstetű stb.) lepjék el. E módszerrel a telep életkora csökken ugyan, de ezt ellensúlyozza a kevesebb védekezési költség és az egészséges csemete. A pihentetés utáni években az évenkénti sarjhozam emelkedik, eléri a maximumot, majd csökkenni kezd. A pihentetés nélküli folyamatos szaporítás következtében növekszik az oltványiskolai telepítésre alkalmatlan csemeték aránya.

A feltöltéses bujtással szaporított almaalanyokról anyanövényenként évente 6–10 db szabványszerű bujtványcsemete szedhető le, de ez a jól gyökeresedő alanyoknál a 15–20 db-ot is elérheti.

Letermelés után vékony földréteggel takarjuk be az anyanövények tőkefejeit, majd télire tenyérnyi vastag földkupaccal fedjük, hogy rügyeik ne fagyjanak el. Téli takarásra kiváló az érett istállótrágya. Tavasszal, amint a talajon dolgozni lehet, 1-2 cm-re vékonyítsuk a takarást, vagy takarjuk ki teljesen a tőkefejeket, így rügyeik hamarabb kihajtanak. Előfordulhat, hogy a téli takarást csak néhány cm-re vékonyítjuk, majd amikor az első hajtások bújni kezdenek, 1-2 cm érett istállótrágyával vagy porhanyós talajjal fedjük ismét az anyanövényeket, ezáltal a hajtások alapi része a takarás magasságáig etiolált lesz. E módszer elsősorban a csonthéjas alanyoknál előnyös a gyökeresedésre.

A feltöltéses anyatelep élettartama 12–15 év lehet. A vírusmentes anyatelepek maximált élettartama 10 év.

Sugaras vagy kínai bujtás. Sugaras bujtásnál az anyanövény vesszőit a talaj felszínén készített sekély barázdába vízszintesen lehajlítják, s a vesszők rügyeiből képződött hajtásokat fokozatosan feltöltögetik (3.4. ábra). Egy év alatt a hajtások alapi része, némely esetben a lehajlított vessző is, vagy mindkét rész meggyökeresedik. Lombhullás után a meggyökeresedett hajtásokat vagy vesszőrészt az anyanövényről levágjuk, az utóbbit úgy daraboljuk fel, hogy minden darabon egy hajtás maradjon.

3-4. ábra - Sugaras bujtások (Hrotkó, 1995)

Sugaras bujtások (Hrotkó, 1995)


A sugaras bujtás nagyobb munkaigényű, mint a feltöltéses bujtás, és kevésbé gépesíthető. Azoknál a növényeknél javasolt, amelyek járulékos rügyek fejlesztésére kevésbé hajlamosak, vesszőik könnyebben meggyökeresednek, mint a hajtások, vagy feltöltéses bujtással nem szaporíthatók gazdaságosan. Ilyen néhány csonthéjas alany (F–12/1, Brompton).

3.2.3. Dugványcsemete előállítása

A legtöbb növény dugványozással szaporítható, különösen jelentős azonban a dugványozás a bogyós gyümölcsfajok, egyes gyümölcsfaalanyok és -fajták szaporításánál. Egyszerű és igen gyors módszer, amely a technika fejlődése (ködpermetezés, serkentőszerek használata) következtében egyre inkább csökkenti az eddig általánosan használt bujtás jelentőségét. Az új vegetatív szaporítású csonthéjas alanyok zöme eredményesen szaporítható hajtás- és fásdugványozással, míg az alma- és birsalanyoknál a fásdugványozás az elterjedtebb.

A gyümölcsfák és -alanyok dugvány-törzsültetvényeinél törekedni kell a jó dugványminőséget adó sövények kialakítására. A 3 m körüli sortávolság tegye lehetővé a sorköz gépi művelését. Az anyanövények tőtávolsága fajoktól függően 0,3–0,8 m. A törzsmagasság a 80–100 cm-t ne haladja meg, mert akkor a kézi dugványszedés már nehéz a sövény felső harmadában (3.5. ábra).

3-5. ábra - SL 64 dugványtermelő ültetvény tavaszi metszés után (Fotó: Hrotkó Károly)

SL 64 dugványtermelő ültetvény tavaszi metszés után (Fotó: Hrotkó Károly)


A bogyós gyümölcsfajok (ribiszke, köszméte) dugvány-törzsültetvényeinél korábban általános volt a kettős hasznosítás. Erre ma már csak a szaporításra engedélyezett, kijelölt ültetvényeknél van lehetőség. Erőteljes metszéssel érik el, hogy az anyanövények dugványhozama, a termés mellett megfelelő legyen. Kézzel szedik, majd válogatják a dugványokat.

Az elit szaporítóanyag előnyeit felismerve a bogyósgyümölcsűeknél is előtérbe kerül a törzsültetvényekről való szaporítás. Ezekben a törzsültetvényekben a virágzás virológiai okokból sem kívánatos, így az ültetvényt teljes egészében a dugványtermelés szolgálatába kell állítani. Az anyanövényeket sűrűn telepítik, a sortávolság 70–80 cm, a tőtávolság 30–40 cm. Minden évben tarvágást végeznek, egy bokorról 15–25 db, 70–80 cm hosszú vesszőhozammal számolhatunk, ami a vessző minőségétől függően 25–60 db 20 cm hosszú dugványt jelent.

Fásdugványozás. Jól szaporíthatók fásdugványozással a ribiszkefajták és egyes gyümölcsfaalanyok (pl. myrobalan, birs).

A dugványokat szedés után azonnal, még a vermelőben levő alapanyagból a tél folyamán készítik el. Az azonnali dugványvágás adja a jobb eredményt.

Egy fejlett vesszőből általában 2-3 db egyszerű dugvány készíthető. A fásdugványok hossza 15–30 cm. A 20 cm hosszú dugvány használata a leggyakoribb. A rövid, nem teljesen érett, vékony vesszőknél célszerű szakított vagy kalapácsos dugványt készíteni.

Gyökeresedést serkentő készítményeket is használhatunk. Az üzemi körülmények között jól alkalmazható készítmények többnyire porok, fásdugványoknál főleg az IVS (β-indolilvajsav) tartalmú készítményeket javasolják. A szintetikus auxinok hatása gyümölcsfajonként és fajtánként igen eltérő.

A rügyek nyugalmi állapotának fenntartásához alacsony hőmérséklet (0 – +2 °C), míg a dugvány talpán a gyökérkedvezmények kialakulásához magasabb hőmérséklet (12–21 °C) kell. Az utóbbi években elsősorban Angliában fűthető padozaton, melegtalp-kezelést adnak a nehezebben gyökeresedő gyümölcsalany-dugványoknak, ami maximális gyökérfejlődést és minimális rügyfejlődést biztosít.

A kész fásdugványokat, ha nem közvetlenül a vágás után dugványozzuk azokat a szabadban, tárolni kell. A legegyszerűbb dugványtárolás a szabadban a vermelés (talajban vagy más, jó víztartó, levegős anyagban, védett, árnyékos helyen). A fűrészpor jól használható erre a célra. Kevésbé kockázatos a +1, +3 °C hőmérsékleten való hűtő tárolás. A dugványozás időpontja függetleníthető az időjárástól.

Dugványiskolának a laza, levegős, könnyen felmelegedő, humuszos homoktalajok a legalkalmasabbak. Ezeken jobb a dugványok gyökeresedése, mint a hideg, kötött talajokon. A fásdugványokat szabadban ősszel vagy kora tavasszal dugványozzuk. Ősszel korán dugványozzunk, hogy a téli fagyokig kalluszosodjanak a dugványok, tavasszal viszont csak akkor, ha a talaj már eléggé felmelegedett (10–12 °C). Gyümölcstermő növényeink közül szabadban kora ősszel főleg a ribiszkét dugványozzuk. Tavaszi dugványozás előtt ügyelni kell arra, hogy a dugványok a vermelőben ki ne hajtsanak. Elsősorban a késői rügyfakadású fajtákat dugványozzuk tavasszal.

A dugványiskolában a sortávolság egysoros elrendezésben 40–70 cm, a tőtávolság 5–10 cm. Ribiszkénél 70×10–20 cm-re dugványoznak, ez elegendő a csemete bokrosodásához. A sorok ágyásokba is rendezhetők, amelyek a szélessége a használt erőgép nyomtávolságától függ, vagy kézi művelés esetén 120 cm, ezen belül a sortávolság 20 cm.

Ellenőrzés után csirkézzük fel, vagy takarjuk be 3-4 cm magasan a dugványokat, védve a párologtatás és az időjárási károk (felfagyás) ellen (3.6. ábra).

3-6. ábra - Fásdugványozás (Czáka és mtsai, 1992)

Fásdugványozás (Czáka és mtsai, 1992)


Ajánlatos a dugványiskola talaját ujjnyi vastagon félérett komposzttal, tőzeggel vagy más laza szerves anyaggal takarni. A takarás megőrzi a talajnedvességet, árnyékolja a talajt és csökkenti a gyomosodást. Lehet 0,04 mm vastag fekete polietilénfóliával is takarni a talajt és ezen át dugványozni. Ha a fóliát előre megfelelően kilyuggatjuk, a dugványozás könnyebb. A faiskolák tapasztalatai azt mutatták, hogy a fekete fóliával takart ágyakban jobb a gyökeresedés, erősebb a hajtásnövekedés, s egészségesebb a lombozat. A fóliatakarás a gyomosodást is meggátolja. Alapvető, hogy a dugványiskola talaja a gyökeresedés megindulásáig ne száradjon ki és ne gyomosodjon el.

A dugványcsemeték kitermelését csemete-kitermelő gépekkel végzik. Több típusuk ismert, van közöttük olyan is, amely a csemetéket a kitermeléssel párhuzamosan kötegeli is. Az ágyásból a csemete rázóvillás ágyáskiemelő géppel termelhető ki. A Plantlift teljesítménye pl. kétfős kiszolgáló személyzettel 3-4 km/h sebesség és folyóméterenként 20 növény esetén 60–100 ezer csemete óránként. A dugványok kitermelésekor legyünk óvatosak, mert talpgyökereik derékszögben ágaznak el, ezért (különösen kötött vagy nedves talajon) könnyen leszakadhatnak a növényekről.

Dugványcsemete nevelése hajtásdugvánnyal. A hajtásdugvány leveles, különböző mértékben fásodott hajtásrészből készíthető. A hajtásdugványok gyorsabban és jobban gyökeresednek, viszont érzékenyebbek, nagyobb figyelmet igényelnek, mint a fásdugványok. A hajtásdugványozás költséges szaporítási mód. A gyökereztetésnek és nevelésnek sok változata ismert. A gyümölcsfajok szaporítási és nevelési technológiájának kialakításakor számolni kell néhány sajátossággal:

  • A gyümölcsfajok hajtásdugványainak fiatal gyökerei törékenyek, a gyökeresedés utáni közvetlen átültetést nehezen tűrik;

  • A mai termesztési gyakorlat továbbnevelési technológiáihoz (oltványiskola) lehetőleg szabad gyökerű, lombtalan, beérett vesszővel rendelkező csemetét kell előállítani;

  • A csemete méretei alapján alkalmas legyen gépi telepítésre;

  • Alanyfajtáknál a gyökérnyaki rész legalább 15 cm hosszan egyenes, elágazásmentes legyen, s az oltványiskolába telepítve a szemzési időszakig (augusztus) érje el a 8–16 mm vastagságot.

Hazánkban a legtöbb gyümölcsfaj május végétől július végéig eredményesen szaporítható hajtásdugványozással, de sikeres elvégzéséhez sok helyi tapasztalat szükséges.

A gyümölcsfaalanyoknál 30–35 cm hosszú hajtásdugványokat készítünk. ezek meggyökeresedve a következő év tavaszán oltványiskolába telepíthetők. A dugványokat késsel vágják meg úgy, hogy az alapi metszlap közvetlenül a nódusz alá kerüljön. Az alsó leveleket és a csúcsi éretlen részt eltávolítják, a nagyobb leveleket pedig a rothadás elkerülése végett bekurtítják.

Nagyobb sebzést is okozhatunk, ha a dugvány alapi részén a héjkéregből egy kis lapocskát lemetszünk, vagy a dugvány alsó részén merőleges bemetszéseket készítünk. A sebzés a gyökeresedést serkentő szerekkel együtt hatásos. A gyümölcsfajok többségénél az IVS- (β-indolilvajsav) tartalmú készítmények váltak be a legjobban. A jól gyökeresedő fajoknál (pl. sajmeggy, myrobalan) 2 g/kg, a nehezebben gyökeresedőknél (pl. szilvaalanyok) 4 g/kg dózist alkalmaznak (Mezei, 1974).

A hajtásdugvány-csemete előállításához ideiglenes vagy vándoroltatott fóliasátrakat, fóliaalagutakat, esetleg melegágyi kereteket kell biztosítani.

Hajtásdugványcsemete-nevelési változatok:

  • ideiglenes szaporítóberendezésben,

  • állandó szaporítóberendezésben, perforált rekeszben,

  • állandó szaporítóberendezésben, tőzegcserépben (Hrotkó, 1995) (3.7. ábra).

3-7. ábra - Hajtásdugvány csemetenevelési változatok (Hrotkó, 1995)

Hajtásdugvány csemetenevelési változatok (Hrotkó, 1995)


Vándoroltatott szaporítóházak használatakor a dugványok gyökereztetése a szaporítóberendezésben történik, majd a berendezést a meggyökeresedés és dugványok kellő edzése után eltávolítják. A csemeték ezután szabadföldi körülmények között növekednek tovább.

A dugványok gyökeresedése alatt az időjárástól függően gondoskodni kell a permetező öntözésről, a ködpermetezésről és az árnyékolásról. A meggyökeresedés (6-8 hét) után az egyes takarórétegek (külső fólia, majd az árnyékoló) eltávolításával az árnyékolás és a ködpermetezés fokozatos megvonásával szoktatják a növényeket a szabadföldi körülményekhez. Ez az edzés 1-2 hétig tart. A csemeték a nyár végén és ősszel szabadföldi körülmények között növekednek a vegetáció befejezéséig.

Állandó fóliasátrakban is gyökereztethetjük a dugványokat a talajon elhelyezett gyökereztetőközegben. Ezeknél a berendezéseknél gondoskodjunk drénezésről és talajfűtésről. Ez utóbbi a gyökereztetés időszakában előforduló hűvös, felhős időszak miatt javasolt, amikor a ködpermetezésre használt víz az optimum alá hűti a közeget. A szellőztetés egy felső szellőzőcsatornával és a ködpermetezés szintje fölött elhelyezkedő szellőzőablakokkal megoldható, így a dugványok közvetlen környezetében a levegőmozgás szárító hatása is mérsékelhető. A fóliasátrak oromfalába épített ventilátor a forró nyári napokon javítja a szellőzést.

A kiemelt ágyásoknak, asztaloknak több előnye is van. A gyökereztetőközeg a sátor légterében talajfűtés nélkül sem hűl le annyira, másrészt jobb a közeg levegőzése és a növekvő gyökérzet oxigénellátása. Ha a dugványok a gyökeresedés után is az asztalon maradnak, a gyökereztetőközeg alá 15–30 cm vastagságban komposzt-kertiföld keveréket terítenek. A szaporítóberendezések kihasználtsága javítható, ha a nyár folyamán 2-3 alkalommal is gyökereztetünk dugványokat. A tőzegcserepekben, papírcellában meggyökeresedett dugványok kellő edzés után árnyékolással szabadföldi erősítőiskolába ültethetők, vagy edényekben nevelhetők tovább. Jól bevált a dugványok perforált fenekű rekeszben történő gyökereztetése. A meggyökeresedett dugványokat rekesszel együtt helyezzük ki a jól elmunkált, árnyékolóval borított erősítőiskola talajára, ahol a csemeték a vegetáció végéig szabadföldi körülmények között növekednek.

3.2.4. A málnasarjcsemete nevelése

A jól fejlett egyéves gyökérsarjakat 180–200 cm sor- és 50 cm tőtávolságra telepítjük. Benedek (1989) a gyökérzet elhelyezkedése szempontjából a négyzetes elrendezést tartja jobbnak a sarjtelepeken, és 0,7 × 0,7 m-es térállást javasol őszi telepítéskor. Minél sűrűbben ültetünk, annál nagyobb sarjhozamra számíthatunk az első kitermeléskor.

A telepítés évében fontos feladat a terület gyommentesen tartása, mert a második évben már csak gyomlálni lehet a sarjtelepet. A rendszeres kultivátorozás mellett legalább ötszöri kapálásra van szükség. Az első év végén az eltelepített anyatöveket gyökérzettel együtt jobb kiszedni, mivel azokon telepítésre alkalmatlan tősarjak képződnek, és fékezik az értékesebb gyökérsarjak fejlődését.

A málnasarjtelep legnagyobb hozamát gyökérsarjakból a telepítést követő második és harmadik évben adja. A fejlődő sarjak beborítják a talajt, ezért legfeljebb egy kora tavaszi kapálásra van lehetőség.

A gyökérsarjat kézzel vagy géppel termelik ki. A sarjak kézzel vagy ásóval történő kitermelése kíméletesebb, több gyökér marad vissza a talajban, így a következő évek hozamai nem nagyon csökkennek. Legegyszerűbben úgy lehet a málnasarjakat kitermelni, hogy kb. 20 cm mélyen felszántjuk az anyatelepet, s a kiszántott gyökérsarjakat összegyűjtjük. Még jobb, ha U alakú késsel felszerelt kitermelőgépeket használunk a kiszedéshez. A gépi kitermeléssel azonban sokkal több gyökeret emelünk ki a sarjakkal, mint amennyire szükség volna, így a sarjtelep teljesítménye gyorsabban csökken. Kitermelés előtt a föld feletti részeket kaszával (géppel) 30–40 cm magasságban vissza kell vágni, vagy a felszedés után a vesszőket 30–35 cm hosszúságúra kurtítani. A kitermelés után a talajban maradt gyökérdarabokon ismét kitermelésre alkalmas gyökérsarjak fejlődnek. Az ehhez szükséges tápanyag-utánpótlás biztosítására a területet szórjuk meg a talajvizsgálat alapján megállapított mennyiségű érett istállótrágyával, műtrágyával, és boronáljuk el. A bő sarjképződés a telepítés utáni második-harmadik évben indul meg. Egy málnatő, fajtától függően, évente 15–20 db sarjat ad. Benedek (1989) adatai szerint a második-harmadik évben hektáronként 100–150 ezer csemetével számolhatunk, a negyedik évben a hozam 60–70 ezerre csökken. Vírusmentes málnasarjtelep csak négy évig tartható szaporításban.

3.2.5. Szamóca-indanövények nevelése

A szamóca-anyatelepen az anyanövényeket augusztus elején 70–80 × 20–40 cm sor- és tőtávolságra telepítjük egyenként, párosan vagy hármasával. Ültetésük és kezelésük hasonló a termő szamócáéhoz. Vírusmentes anyatelepen virágzás előtt minden tőkocsányt távolítsunk el az anyanövényekről.

A szaporítás a szamóca telepítéséhez igazodik. Szaporításkor az indákat teljes hosszukban szedjük le az anyanövényekről, a megfelelő gyökérzetű indanövények azonnal értékesíthetők. A gyökérteleneket és a kevés gyökérrel rendelkezőket pedig fólia alá vagy árnyékolt szabadföldi ágyakba ültetjük 5×5 cm sor- és tőtávolságra, jól beöntözött nyirkos komposztföldbe. Ápolásuk gyakori frissítő permetezésből, öntözésből és a gombás betegségek elleni védekezésből áll. Azt kell elérni, hogy a párás környezetben minden levél állandóan növényvédő szerrel bevont legyen.

Az indanövényeket szállításkor 25–50–100-as kötegekbe kötjük, és fülledésmentesen csomagoljuk. Ha szívleveleik elpusztulnak, az indanövények életképtelenek lesznek. Legjobb, ha jól szellőző ládákba csomagoljuk őket úgy, hogy a gyökerek középre kerüljenek. A gyökereket nyirkos közeggel takarjuk be. A túl nagy csomagolási egység fokozza a rothadási veszélyt.

Hűvös időben vagy hűtőkocsiban szállítsuk a növényeket. Érkezés után a csomagot szellős, árnyas helyen bontsuk ki, majd a kötegeket szétbontva a növényeket vékony rétegben terítsük el, és vízzel permetezzük meg. Így felüdülnek, és egy-két napon belül károsodás nélkül ültethetők.

A szamócatermesztésben Magyarországon is terjed az egy- vagy kétéves termesztési mód, melynek alapfeltétele, hogy a nyár végén telepített indanövények az ősz folyamán teljesen kifejlődjenek és virágozzanak. Ez a feltétele annak, hogy a következő évben megfelelő termést kapjunk. Késő tavaszi telepítésre az előző évben termesztett és hűtőházban tárolt indanövényt (,,frigopalántát”) használunk. A frigopalánta előállításához az anyatelepről az indanövényeket késő ősszel vagy a tél elején, a fagyok előtt (december), nyugalmi állapotban szedik fel. Ebben az időszakban az indanövények szívlevelei már jól fejlett, differenciálódott virágrügyet takarnak, ez teszi lehetővé, hogy a következő évben a kiültetés után már megfelelő termést adnak. A felszedett indákról az indanövényeket leszedik, és hűtőtárolásra úgy készítik elő, hogy rajtuk felesleges és száraz levelek, indamaradványok ne legyenek, csak a szívlevelek. Az így előkészített szaporítóanyagot szellősen polietilénzacskókba csomagolják és hűtőházban tárolják, –1 °C hőmérsékleten. Fontos, hogy a tárolás alatt a frigopalánták kiültetésig (április–május) károsodás nélkül eltarthatók. Hogy felmelegedésüket elkerüljük, hűtött szállítóeszközökkel szállítunk.