Ugrás a tartalomhoz

Az információszabadság elektronikus kézikönyve

Dr. Szilágyi Károly, Jóri András, Szabó Máté Dániel

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

A közfeladatot ellátó szervek hatáskörében eljáró személyek adatainak minősítése és jogi sorsa, 19. § (4) bekezdés

A közfeladatot ellátó szervek hatáskörében eljáró személyek adatainak minősítése és jogi sorsa, 19. § (4) bekezdés

(4) Ha törvény másként nem rendelkezik, közérdekből nyilvános adat az (1) bekezdésben meghatározott szervek feladat- és hatáskörében eljáró személy feladatkörével összefüggő személyes adata, továbbá egyéb, közfeladatot ellátó személy e feladatkörével összefüggő személyes adata. Ezen adatok megismerésére e törvénynek a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

Lásd még a közérdekből nyilvános adat definíciójáról írtakat.

Alkotmányos kiindulópontok

1. E rendelkezés egyrészről fontos garanciája az átláthatóságának, az információszabadságnak, másrészről törvényi korlátozása a személyes adatok védelméhez való jognak. E rendelkezés eligazít abban a kérdésben, hogy a közhatalom nevében tevékenykedők mely adatai tartoznak a nyilvánosságra, melyeket kell elvonni a személyes adatokra jellemző bizalmas kezelés főszabálya alól. E rendelkezés azzal garantálja az információszabadságot, hogy nem engedi meg, hogy az átláthatóságot adatvédelmi érvekkel tegyék lehetetlenné.

E kérdést meg kell különböztetnünk a közszereplők problematikájától. A közfeladatot ellátók és a közszereplők is kénytelenek elviselni valamiféle nyilvánosságot, többet kénytelenek eltűrni, más szóval szűkebb a magánszférájuk, ennek indoka azonban a két alanyi kör tekintetében más. Sorsuk tehát hasonló, a magyarázat azonban eltérő.

2. A joggyakorlat elsősorban a közfeladatot ellátó személyek adatainak a nyilvánosságáról beszél, ritkábban a közszereplőkéről. Az érveket pedig eredetileg nem az adatvédelemre dolgozták ki, hanem a jóhírnév védelmére, de nem is annak szemszögéből, hanem a mérleg másik serpenyőjében lévő jog, a véleménynyilvánítási szabadság nézőpontjából. Az ebben irányadónak tekintett érvelés kiindulópontja a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság által 1979-ben, a Sunday Times v. Egyesült Királyság ügyben kialakított szükségességi teszt, amely szerint vizsgálni kell, hogy a panasz tárgyát képező korlátozás szükséges-e egy demokratikus társadalomban, illetve az alkalmazott korlátozás arányos-e az elérni kívánt jogos céllal. A Bíróság állandó gyakorlata szerint a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása akkor is aránytalan, ha ezzel indokolatlanul gátat szabnak a kormányzat bírálatának. A Bíróság álláspontja szerint azonban a kritika megengedhetőségének határai tágabbak a kormányzat, a közhivatalnokok esetében, mint a politikusok tekintetében, és valamennyi közszereplő esetében tágabbak, mint a magánszemélyek tekintetében. [Lényegében ebbe az irányba mutat az Amerikai Egyesült Államok joggyakorlatában érvényesített New York Times szabály is, New York Times v. Sullivan, 376 U.S. 254 (1964).] A kormánynak – hatalmi helyzetére tekintettel – önmegtartóztatást kell tanúsítania a büntető felelősségre vonás igénybevételénél. A demokráciában a kormányzat cselekedetét vagy mulasztását nem csupán a törvényhozó és a bírói hatalom részéről kell alaposan vizsgálni, hanem a sajtó és a közvélemény részéről is. A közszereplést vállaló személyeknek vállalniuk kell azt is, hogy mind a sajtó, mind pedig a szélesebb közvélemény figyelemmel kíséri minden szavukat és cselekedetüket, így nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben. [Lingens v. Austria judgment of 8 July 1986, Series A no. 103., Castells v. Spain judgment of 23 April 1992, Series A no 26-B, Oberschlick v. Austria (No. 1) judgment of 23 May 1991, Series A no. 204., , Thorgeirson v. Iceland judgment of 25 June 1992, Series A no. 239. stb. Hasonló érvelés megjelenik az Amerikai Egyesült Államok jogában is: Hustler Magazine Inc v. Falwell, 485 U.S. 46 (1988).]

3. A magyar Alkotmánybíróság sokszor hivatkozik ezekre a döntésekre, és maga is hasonló következtetésekre jut. Állandó gyakorlata szerint a demokratikus államélet és közvélemény érdekében az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok alkotmányosan védett magánszférája másokénál szűkebb; különösen ki kell tenniük magukat mások kritikájának. [Legtöbbször hivatkozott: 36/1994. (VI. 24.) AB határozat.] De ez inkább a kritikára vonatkozik, vagyis jóhírnév-védelmi kérdés. Az Alkotmánybíróság azonban megteremti a kapcsolatot a két érvrendszer között, a közhatalom gyakorlóinak kritizálhatóságát szolgáló érvelést átviszi az adatvédelem területére, ugyanaz az érvelés szolgál tehát a közhatalom gyakorlója jóhírnév-védelmi jogainak korlátozására, mint a magánszféra-jogaikéra. A kritizálhatósághoz ugyanis – mutat rá az Alkotmánybíróság – a kritizálandók „személyes adatainak ismeretére is szükség lehet, amennyiben azok funkciójukkal vagy közszereplésükkel összefüggenek. A közhatalmat gyakorlók vagy a politikai közszereplést vállalók esetében a személyeknek – különösen a választópolgároknak – a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő joga elsőbbséget élvez az előbbiek olyan személyes adatainak védelméhez képest, amelyek köztevékenységük és annak megítélése szempontjából jelentősek lehetnek. Az e körbe eső személyes adatok megismerhetőségére nem csupán az állami és a politikai közélet informált megvitatása érdekében van szükség, hanem az állami szervek helyes megítéléséhez és a működésükbe vetett bizalom megalapozásához is.” [60/1994. (XII. 24.) AB határozat.]

4. Az adatvédelmi biztos készen átvette ezt az érvelést az Alkotmánybíróságtól. Sok bírósági határozat is használja ezt az érvet, ám elsősorban nem adatvédelmi, hanem jóhírnév-védelmi perekben. Egy 2004-ben született bírósági határozat szerint „a közszereplőkről alkotott kedvezőtlen véleménynyilvánítás, értékítélet önmagában akkor sem alapoz meg személyiségvédelmet, ha túlzó, vagy felfokozott érzelmeket tükröz. A közéletben részt vevő személyeknek ugyanis számolniuk kell azzal, hogy politikai ellenfeleik (különösen választási időszakban) tevékenységüket, szereplésüket kritikával illetik és erről a közvéleményt tájékoztatják. A közélet szereplőinek pedig el kell viselniük a személyüket kedvezőtlen színben feltüntető és tevékenységüket negatív módon értékelő véleményt, kritikát is.” (BH 2004. 104.)

5. A közhatalmat gyakorlók és a közszereplők szokásosnál korlátozottabb magánszférájának doktrínája helyes és használható is, de nem mindig ugyanolyan mértékben. Az adatalanyok tekintetében ugyanis differenciálni szükséges. A közhatalmat gyakorló nem feltétlenül közszereplő, de a joggyakorlat és a jogirodalom mintha erről nem venne tudomást. A Ptk. kommentárja szerint a többségi felfogás a közszereplői minőség megítélésekor azt tartja szem előtt, hogy az érintett valamely közfeladat ellátása érekében van-e jelen vagy sem. (Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez. Complex Jogtár Plusz. Complex Kiadó.)

A közfeladatot ellátók és a közhatalom gyakorlói esetében a nyilvánosságot az indokolja, hogy akinek érdekében ellátják a feladatot, akinek a nevében gyakorolják a hatalmat, az szemmel tarthatja őket. Ez pedig maga a nép. Ebben az esetben a nyilvánosság indoka az ellenőrizhetőség, az, hogy a hatalom forrása folyamatosan figyelemmel kísérhesse azt, hogy akikre bízta a hatalom gyakorlását, illetve akit megbízott a közfeladat ellátásával, az neki tetszően, az indokolt korlátok figyelembe vételével teszi-e azt. A nyilvánosság tehát mint egyfajta hatalmi ellensúly funkcionál az esetükben. Az Alkotmány e nyilvánosság-igényt a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosításán keresztül igyekszik kielégíteni. A jogrendszer alacsonyabb szinten és a szakjogágakban pedig úgy biztosítja ezt, hogy nem engedi bizonyos tisztségek betöltőinek, hogy személyes adataikat eltitkolják, kivonja azokat önrendelkezési joguk alól.

A közfeladatok ellátói és köztük a közhatalom gyakorlói, amikor ilyen minőségben tevékenykednek, nem alanyai az alapvető jogoknak, ez ellentétes lenne az alapjogok funkciójával. A határozatot előkészítő köztisztviselő, a mások felett ítélkező bíró, a népszavazás időpontját kitűző köztársasági elnök, a tömegoszlató rendőr nem magánemberi minőségében tevékenykedik, hanem mint a hatalom képviselője, mint az a felület, ahol a sokféle szabadságjoggal rendelkező állampolgár szembetalálkozik a hatalommal. Ennek megfelelően az ilyen funkciót betöltőnek nincs is – akkor, abban a pillanatban, illetve az ilyen tevékenységével összefüggésben – önrendelkezési joga. Amikor a munkájukat végzik, az állampolgárral szemben nem egy másik állampolgárként állnak, ennek megfelelően nem is hozhatnak magukra nézve szabadon döntéseket. Csak azt tehetik, amit a jog nekik kifejezetten megenged. A hatalomnak és képviselőjének nincsenek alapvető jogai az állampolgárokkal szemben, az alapvető jogok funkciója ugyanis az, hogy megvédje az állampolgárt a hatalommal szemben. A határozatot előkészítő köztisztviselő, a mások felett ítélkező bíró, a népszavazás időpontját kitűző köztársasági elnök, a tömegoszlató rendőr közhatalmi tevékenységet végez, az ezzel kapcsolatos minden adat (ideértve a bíró személyes meggyőződését egy jogszabályi rendelkezés értelmezéséről, amit belefoglal az ítéletbe, vagy az intézkedő rendőr arckifejezését is, amit a gumibot felemelése közben mutat) a nyilvánosságra tartozik. Vannak foglalkozások, amelyek betöltői időlegesen nem mint magánemberek tevékenykednek, felfüggesztődik magánemberi mivoltuk. Ha nem függesztődne fel, a rendőrnek például nem lenne joga igazoltatni, tömeget oszlatni, titkosan megfigyelni, vagyis a magánemberi mivolt felfüggesztődése nemcsak azt eredményezi, hogy ekkor alapvető jogai sincsenek a rendőrnek, hanem azt is, hogy vannak olyan jogosítványai, amelyek egyébként a magánembert nem illetik meg.

A hatalomgyakorlóknak részben az ellenőrizhetőség, a felelősségre vonhatóság miatt kell átláthatóan tevékenykedniük, részben pedig azért, mert a jogállamban az átláthatóság a hatalom sajátja, mert ez következik például abból, hogy minden hatalom a néptől származik, ezért nem lehet szinte semmit eltitkolni előle, ami a hatalom megnyilvánulása. (Amit el lehet titkolni, az mindig nagyon pontosan körülhatárolt információ, és a titkossága pontosan megindokolt.) Ezt hivatott kifejezni e rendelkezés, amely valójában az ilyen adatok nyilvánosságának (nyilvánosságra hozhatóságának, megismerhetőségének és szabad terjesztésének) a jogalapja.

Történet

E rendelkezés eredetileg nem szerepelt a törvényben. Szektorális szabályok írták elő, hogy pontosan mely közfeladatot ellátó személyeknek mely adatai nyilvánosak. Így írta elő például a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 61. § (2) bekezdése a közszolgálati nyilvántartást szabályozva, hogy a köztisztviselő neve, továbbá a besorolására vonatkozó adat nyilvános. 1995. VII. 9-től (1995. évi LXVI. törvény) közel tíz évig az e rendelkezésnek megfelelő szabály az Avtv.-ben így szólt: „Az (1) bekezdésben említett szervek hatáskörében eljáró személynek a feladatkörével összefüggő személyes adata a közérdekű adat megismerését nem korlátozza.” Emellett egy másik szabály, a 19. § (2) bekezdése kiegészült a következő mondattal: „E szervek hatáskörében eljáró személyek neve és beosztása – ha törvény másként nem rendelkezik – bárki számára hozzáférhető, nyilvános adat.” Ezzel a törvény megteremtette a jogrendszerben több helyen esetileg szabályozott nyilvánosság mögötti generálklauzulát, a nyilvánosság elvét kiterjesztette nemcsak a köztisztviselőkre, hanem a közfeladatot ellátó szervek hatáskörében eljáró személyek említett adataira is. A rendelkezés közel tíz évvel később módosult, 2005. VI. 1-től (a 2005. évi XIX. törvénnyel) teljesen újrafogalmazták ezt a kérdést. A törvény indokolása szerint a módosítandó rendelkezés ugyanis dogmatikailag pontatlanul és részben ellentmondásosan szabályozta az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv hatáskörében eljáró személy e feladatkörével összefüggő személyes adatainak jogi megítélését, amikor egyrészt úgy rendelkezett, hogy az a közérdekű adat megismerését nem korlátozza, ugyanakkor csak a név, a beosztás vagy besorolás és a munkakör esetében minősítette azokat kifejezetten közérdekből nyilvános adattá. A módosítással a törvény az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy feladatkörével összefüggő személyes adatát, továbbá valamennyi más – tehát akár nem jogszabályban meghatározott – közfeladatot ellátó személy e feladatkörével összefüggő személyes adatát is közérdekből nyilvános adatnak minősítette, és megismerésükre a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó szabályokat rendelte alkalmazni.

Értelmezés

1. Adatalanyi kör. A törvény e rendelkezése személyes adatokról szól, amelyeknek van érintettje, – az adatvédelmi szakma szóhasználatában – adatalanya. E rendelkezés a közfeladatot ellátó szervek feladat- és hatáskörében eljáró személy, illetve az egyéb, közfeladatot ellátó személy adatairól szól. Két alanyi körről van szó, azokról, akiknek maguknak, közvetlenül nincsenek közfeladataik, csak egy közfeladatot ellátó szerv nevében járnak el, így a szerv feladat- és hatáskörét gyakorolják, és azokról, akik maguk címzettjei a feladat- és hatáskörnek, és maguk is gyakorolják, illetve látják el azokat. E rendelkezés tehát a szerv dolgozójától az önálló közfeladatot ellátóig minden természetes személyre vonatkozik, aki közfeladatot lát el. Nem lehet tehát arra hivatkozva kibújni az e rendelkezés által előírt nyilvánosság alól, hogy a szerv dolgozójának nincsenek közfeladatai, azok a szervet, a munkáltatót terhelik, és azzal sem, hogy a közfeladat nem szervet, hanem természetes személyt terhel közvetlenül.

2. Adatkör. A törvény a közfeladatot ellátók „feladatkörével összefüggő személyes adata” nyilvánosságát írja elő (a személyes adat fogalmának magyarázatát lásd a közérdekű adat definíciójához fűzött magyarázatban), ennek mérlegelésekor az vizsgálandó, hogy milyen összefüggés van a kérdéses személyes adat és a közfeladat ellátása között. Eldöntendő, hogy a kérdéses ismeret összefügg-e az érintett közfeladatával, annak ellátásával. Amennyiben nem, úgy az adatvédelmi főszabály, az információs önrendelkezés vonatkozik az adatra, amennyiben viszont összefügg, e rendelkezés alkalmazandó. Ezt minden adat tekintetében külön-külön, esetileg, az adat, a közfeladat és a kettő közötti kapcsolat minden jellegzetességére tekintettel kell mérlegelni.

A bírói gyakorlatban van ennek ellentmondó ítélet, amely szerint „állami vagy helyi önkormányzati feladatokat ellátó szervek ügyintézőinek nevét és feladatkörét meghaladóan az érintett természetes személyekkel kapcsolatba hozható minden egyéb adat személyes adatnak minősül és ezért nyilvánosságra hozatalukhoz az érintett hozzájárulása szükséges. A személyes adatot önmagában nem teszi közérdekű adattá az a körülmény, hogy az érintett személy a közélet szereplőjévé vált.” (EBH 2000. 323.) Az idézet önmagában helyes állításokat is tartalmaz, az azonban, hogy a néven és a beosztáson kívül minden adat személyes adatnak minősül (mellesleg a név és a beosztás is az), ezért csak hozzájárulása alapján lehet nyilvánosságra hozni, így együtt egyenesen ellentétes az adatvédelmi törvény itt tárgyalt rendelkezésével. Az ítélet mentségére szól, hogy e rendelkezés ennyire pontos megfogalmazásban csak 2004-ben került a törvénybe.

Az adatvédelmi biztos a bírósággal szemben általában a nyilvánosság mellett foglal állást. A „feladatkörrel összefüggő adatok” értelmezését végezte el abban az ügyben, amelyben azt vizsgálta, hogy közérdekből nyilvános adatnak tekinthető-e az önkormányzati képviselőjének egy önkormányzati tulajdonú cég vezető tisztségviselőjévé való jelölése, megválasztása, megválasztásának körülményei. A biztos úgy foglalt állást, hogy a képviselő jelölése, illetve megválasztása egy önkormányzati cég vezetőjévé, közérdekből nyilvános adat. Állásfoglalásában ugyanakkor kitért arra is, hogy megválasztásának körülményei (indokai) azonban csak annyiban nyilvánosak, amennyiben az Ötv. 12. § (4) bekezdésének a) pontja szerinti feltételek fennállnak. E jogszabályhely alapján ugyanis a képviselő-testület zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele.(825/A/2006)

A nyilvánosság mellett foglalt állást a biztos abban az ügyben is, melyben az eldöntendő kérdés az volt, hogy megismerhetővé tehető-e, ha az érintett képviselő nem nyújtott be interpellációt. Egy képviselő interpellációjának ténye, illetve maga az interpelláció az Avtv. 19. § (4) bekezdése alá esik, mivel a képviselő képviselői minőségével, e minőségében végzett tevékenységével kétségtelenül összefügg. A biztosnak azt kellett tehát mérlegelnie, hogy mennyiben függ össze a képviselő „feladatkörével” az a tény, illetve tényállítás, hogy az érintett képviselő nem interpellált. A biztos álláspontja szerint e passzív megnyilvánulást sem lehet kizárni a képviselő „feladatkörével összefüggő személyes adata” köréből, ellenkező esetben ugyanis a közhatalmat gyakorló személyek esetében számos, a köztevékenységük és annak megítélése szempontjából jelentős adat maradhatna titokban. (570/K/2006)

Szintén a „feladatkörével összefüggő” kitételt értelmezte a biztos, amikor egy önkormányzati képviselő arról kérdezte, van-e joga egy önkormányzati képviselő-testületnek olyan személyes adatok vizsgálatára, amelyek nincsenek összefüggésben a képviselői munkával. Az adatvédelmi biztos állásfoglalásában arra mutatott rá, hogy a közfeladatot ellátó személy feladatkörével összefüggő adatokat külön kell választani az ezzel össze nem függő adatoktól. Utalt továbbá arra, hogy a testület politikai vitáinak megítélését is határozottan külön kell választani a képviselő-testület hatáskörébe tartozó (jogilag tehát szabályozott) kérdésektől. Az előbbiek nem tartoznak a „helyi közügyek” fogalmába, az utóbbiak viszont igen. „Amennyiben tehát az önkormányzat egy képviselőnek vagy választott tisztségviselőnek a képviselő-testületi munkával vagy az önkormányzat által adott megbízatásával össze nem függő tevékenységét kívánja vizsgálni, ehhez törvényes jogalapot kell tudni felmutatni.” (2078/A/2005)

3. Közérdekből nyilvános adattá minősítés. A rendelkezés ezeket a személyes adatokat egyrészt közérdekből nyilvános adattá minősíti, másrészt pedig úgy rendelkezik, hogy esetükben a közérdekű adatokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, osztják a közérdekű adatok jogi sorsát.

A személyes adatok nyilvánossá tétele körében említést érdemel az Avtv. 3. § (3) bekezdése, amely szerint személyes adatot törvény közérdekből tehet nyilvánossá. Ezzel bővebben a közérdekből nyilvános adat definíciójánál foglalkozunk. A törvény ugyanakkor azt is kimondja, hogy ezek az adatok úgy nyilvánosak, mint a közérdekű adatok, a nyilvánosságnak az adatigénylésen alapuló és proaktív szabályai egyaránt vonatkozhatnak rá. Az ilyen adatok sorsát tekintve lásd ezért a 19. § (2) és a 20. § (1) bekezdéséhez írtakat.

A bíróság egyszerűen nem alkalmazta e rendelkezést akkor, amikor egy országgyűlési képviselő e minőségében tett alkotmánybírósági beadványának kiadását követelték az Alkotmánybíróságtól. Az adatvédelmi biztos ezzel szemben kifejezetten arra hívta fel a figyelmet, hogy itt olyan személyes adatokról van szó, amelyek esetében nem érvényesül azok alanyának információs önrendelkezési joga. „az érintett közfeladatot ellátó személy ’elvesztette’ azt a jogát, hogy az általa ellátott közfeladattal összefüggő személyes adatai tekintetében rendelkezzék azok feltárása felől.” (1467/K/2005)

4. A kivétel lehetősége. A nyilvánosság akkor vonatkozik ezen adatokra, ha a törvény másként nem rendelkezik. Mivel a nyilvánosság főszabálya alóli bármilyen kivétel alapvető jog korlátozását jelentené, fontos, hogy csak törvény határozhat meg ilyet, más jogforrás nem alkalmas erre. A kivételek indokaikat és természetüket illetően is hasonlítanak a 19. § (3) bekezdésénél leírtakhoz, e rendelkezésnek megfelelő adat is lehet például államtitok vagy szolgálati titok, amelyet a törvény elvon a nyilvánosság főszabálya alól (például egy fedett nyomozó kiléte lehet ilyen.)

5. E rendelkezéssel kapcsolatban többször felmerült a 2005-ben hatályba lépett szabály „visszaható hatályának” kérdése. Egy 2006-ban született ítélet szerint „az adatkezelő nem köteles kiadni az adatvédelmi törvény 2005. június 1-jén hatályba lépett módosítását megelőzően keletkezett személyes adatokat, mert azok nem váltak közérdekből nyilvános adattá.” (EBH 2006. 1417., megismételte: BH2007. 14.) Született ezzel ellentétes tartalmú bírósági határozat, amelyben a Fővárosi Itélőtábla jogerősen arra kötelezte a Közlönykiadót, hogy a szerkesztőbizottság tagjainak juttatásaival kapcsolatos adatokat a törvényhely hatálybalépését megelőző időszakra vonatkozóan is adja ki az azt igénylő civil szervezet számára. Az adatvédelmi biztos egy megkeresés nyomán ezen ítélet utóéletével foglalkozva megvizsgálta, hogy e rendelkezés, illetőleg annak időbeli hatálya hogyan értelmezendő. A biztos állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy „az Avtv. 19. § (4) bekezdésében megtestesülő jogalkotói cél az volt, hogy a közszféra átláthatóságának biztosítása érdekében a közérdekű adatokon túl nyilvánossá tegye a közfeladatot ellátó személyek személyes adatainak bizonyos körét. Ez a szabály ugyanis a törvény megalkotása, azaz 1992 óta hiányzott az Avtv.-ből. Miközben a törvény egyfelől nemzetközi összehasonlításban is rendkívül erős garanciákat írt elő a személyes adatok védelme érdekében, másfelől hasonlóan radikálisan építette ki a közérdekű adatok megismerésének jogát – ’megfeledkezett’ a két jog konfliktusából eredő ellentmondások feloldásáról. A két információs jogot együttesen szabályozó hazai törvény terminológiai sajátossága, hogy szigorúan szétválasztja a közérdekű és a személyes adat fogalmát. A két halmaz között nincs átfedés. Ezért az új 19. § (4) bekezdésben megjelölt adatok törvény által nyilvánosnak minősített személyes adatok. Nyilvánossá tételük mögött ugyanaz a jogalkotói szándék áll, mint a közérdekű adatok esetében. Ezért is mondja ki a 19. § (4) bekezdésének utolsó mondata, hogy ’ezen adatok megismerésére e törvénynek a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.’ 1992-ben az Avtv. elfogadásakor nem merült fel olyan javaslat, amely a törvény tárgyi hatályát csak a hatálybalépését követően született dokumentumokra kívánta volna kiterjeszteni. Az új 19. § (4) bekezdés szerint nyilvánossá tett adatkör esetében – az előbbiek alapján – tehát alappal vélelmezhető a jogalkotó hasonló szándéka. Ez pedig azt jelenti, hogy a közfeladatot ellátó személyek feladatkörével összefüggő adatai nyilvánosságát – miként a közérdekű adatok esetében – ezen adatok keletkezésének időpontjától függetlenül biztosítani kell” – áll az adatvédelmi biztos állásfoglalásában. (1437/K/2006) A biztos álláspontja tehát e kérdésben eltér a több bírósági határozatban megjelenő jogértelmezéstől.