Ugrás a tartalomhoz

Francia diplomáciai iratok 2. Trianon 1919.1920

Ádám Magda, Ormos Mária, Barabás József (translator) (2007)

Révai Digitális Kiadó

1920. február

1920. február

CLÉMENT-SIMON PRÁGAI FRANCIA KÖVET MILLERAND FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK ÉS KÜLÜGYMINISZTERNEK

iratszám: 79[314]

irat típusa: 32. sz. irat.

keltezési hely: Prága,

keltezési idő: 1920. február 23.

A nemzetgyűlésben Beneš terjedelmes beszédben foglalkozott a magyar ügyekkel. A szónoklat - a külügyminiszter saját bevallása szerint - legalább annyira a nagyhatalmaknak szólt, mint a cseh-szlovák képviselőknek és lakosságnak, illetve maguknak a magyaroknak. Beneš egyébként volt olyan figyelmes, hogy elküldte a beszéd teljes fordítását kétségkívül azért, hogy eljuttathassam Nagyméltóságodnak. Csatolom tehát jelen levelemhez az iratot, amely valóságos pro domo védőbeszéd. Nem kívánom itt a benne fölsorakoztatott érveket megvizsgálni, mindössze néhány pontot emelek ki. Egyrészt egészen bizonyos, hogy az utóbbi évek során - a háborúról való döntés pillanatától végig az ellenségeskedések alatt - a magyar kormánykörök befolyása nagyon erős volt. Másrészt, ha Németországból - úgy látszik - a mai napig nem tűnt el az uralkodásra, a szélsőséges nacionalizmusra való hajlam - aminek számlájára kell írni a négy éven át tartó öldöklést, és annak következményét, a gazdasági összeomlást -, nos ez a hajlam Magyarországon még szívósabban tovább él. Míg Budapesten a nyílt színen parádézik, addig Berlinben a színfalak mögött, kölcsönvett álarcban húzza meg magát, és a régi parancsoló hangot csak időről-időre lehet fölismerni. A magyaroknak adott legkisebb bátorítás e szellemet ösztökéli.

Egy másik gondolat, amelyre véleményem szerint nagy figyelmet kell fordítani, a következő. A békekonferencia még nem fejezte be munkáját, ám azok, akinek kárt okozott, máris azon munkálkodnak, hogy megpróbálják a művet lerombolni. Mi több, néhányan azok közül, akik ezt az önmagában is rengeteg fáradsággal készült, nagyon bonyolult, és több szempontból is sérülékeny művet létrehozták, hagyják magukat olyan álláspontra téríteni, amely éppen hogy nem erősíti Európa új politikai berendezését. Nekünk áll a leginkább érdekünkben, hogy ez a berendezkedés fönnmaradjon. Minden erőnkkel meg kell akadályoznunk, hogy bárki is kétségbe vonja. Magyarország határait Párizsban állapították meg. Nagyon fontos, hogy e határokat sérthetetlennek tekintsék

A szlovákiai helyzetre vonatkozóan eléggé kimerítő jelentéseket küldtem a minisztériumba. Minden fontosabb változásról be fogok számolni. Egyelőre hivatkozom október 17-án,[315] valamint január 16-án[316] kelt sürgönyömre.

BENEŠ BESZÉDE

Tisztelt uraim!

Hálásan köszönöm a szlovák képviselőknek, hogy interpelláltak a magyar kérdéssel és a békekonferenciának a magyar kérdésekkel összefüggésben végzett munkájával kapcsolatosan. Úgy vélem ugyanis, hogy a magyar kérdéskör - amint ez a békekonferencián kitűnik - még korántsem eléggé világos, továbbá hogy e nemzetközi szervezet nem ismeri kellőképpen, és nem érti jól a magyarok valódi helyzetét.

Megragadom az alkalmat, hogy minderről ejtsek néhány szót. A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetűen a világháború legfőbb segítőjének, ha ugyan nem a legfőbb bűnösének tartja. A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a régi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint a Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák-Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.

Hitem szerint ezt az álláspontot a történelem ilyen értelemben meg fogja erősíteni, és ma - amikor már nem a múlt ostorozásával kell foglalkoznunk, hanem inkább a jövőre összpontosítanunk - a magyar népnek, demokratikus osztályainak és mindennek, ami demokratikus benne, számot kell vetnie a háború előtti helyzettel, mindazzal, ami a háború alatt történt, és hogy mindezért szükségképpen milyen büntetés jár.

Tanulságos lecke ez azok számára, akik - akár kisebb, akár nagyobb dolgokban - a magyar politikai módszereket kívánnák alkalmazni, és tanulságos lecke mindenekelőtt a magyar nép számára. A bolsevik államcsínyt követő első napokban úgy tűnt, hogy a bolsevik hatalom némi megújulást hoz a módszerekben. Ám a valóság csak azt erősítette meg, amit már korábban is tudtunk a magyarokról. Tudtuk, hogy a bolsevik rendszer mögött szélsőségesen nemzeti elemek tömegei bújnak meg, amelyeknek a bolsevizmus csak arra volt jó, hogy az általános fölfordulás közepette megvalósíthassák soviniszta és hódító terveiket.

A mostani kormány hatalomra kerülésével azt lehetett hinni, hogy a helyzet változik, és hogy a magyarok nagy sokára tudomásul vették a történteket. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a jelenlegi rendszer ugyanazokat az imperialista és nacionalista célokat takargatja, és különösen azt kell látnunk, hogy mind a szövetséges, mind bizonyos semleges államokban kifejtett magyar propagandát ugyanazon politikai irányzatok határozzák meg, mint annak előtte. A közvetlenül ránk tartozó kérdésekre vonatkozóan azt tapasztalhatjuk, hogy a magyar propaganda annak bizonyítására törekszik, hogy Szlovákia magyar lakossága, sőt maguk a szlovákok is a Csehszlovák köztársaság ellen vannak, és elnyomásra panaszkodnak. Erre válaszolva határozottan le kell szögeznünk, hogy a szlovákiai magyaroknak semmi okuk sincs panaszra. A leghatározottabban kijelentem - és ennek nagy fontosságot tulajdonítok -, hogy a magyar kormány, amint most sem, úgy a bennünket Magyarországtól elválasztó határvonal megállapításakor nem viselkedett irányunkban jóhiszeműen. A csehszlovák kormány példának okáért bizonyítékokkal rendelkezik arra nézve, hogy úgynevezett szlovák légiókat állítottak föl, ami határozottan ellentétben áll a magyar kormány által vállalt kötelezettségekkel. Hasonlóképpen arról is teljesen biztos ismereteink vannak, hogy a Szlovákiában terjesztett propagandát nem a mi állampolgáraink fejtik ki, az teljes mértékben budapesti forrásokból táplálkozik. Továbbá az sem titok előttünk, hogy Szlovákiába könnyűvérű nőket küldenek kémkedni, és ami még gyalázatosabb, ez a propaganda még a bolsevikokat is fölhasználja. Jelentést kaptunk azokról a dolgokról, amelyek a Friedrich /Frédéric/-kormány tudtával mentek végbe. Mindezt sokáig nem akartam elhinni, már csak azért sem, mivel a jelenlegi magyar kormányzat konzervatív, sőt - állítása szerint - keresztény. Elképzelni sem mertem, hogy a legitimizmus elvét védelmező politikusok olyan elemekkel adják össze magukat, akiket ugyanakkor, mint ellenséget üldöznek, és akiket, mint bűnösöket a halálba küldenek. Sajnos meg kellett állapítanom, hogy a Friedrich-kormányzat valóban kapcsolatokat ápol a bolsevik propagandával, és e tényre ily módon is szeretném fölhívni a szövetséges kormányok figyelmét azokban a napokban, amikor Párizsban a legutolsó békeföltételekről határoznak, és amikor kormányunknak semmi oka, hogy föntiekről nyilvánosan és különösen a parlamentben ne ejtsen szót.

A magyar propaganda ezenkívül egyéb dolgokat is igyekszik hasznára fordítani: különböző statisztikai adatokkal előhozakodva azt akarja bizonyítani, hogy a párizsi béke nagy kárára van a magyaroknak. Azt állítja, hogy az ő adataik szerint egy milliót tesz ki a Szlovákiában található magyarok száma. Tiltakozunk ezen állítás ellen, amelyet egészében hamisnak és a hagyományos magyar propaganda eszköztárába tartozónak nyilvánítunk. Legújabb statisztikai adataink azt mutatják, hogy Szlovákiában és a Kárpátaljai Oroszországban mintegy 600 000 magyar él, közülük több mint 125 ezren színtiszta szlovák területen apró szigetekként szétszórva találhatók, ahol teljesen elvesznek. Ugyanakkor föl kell hívni a figyelmet arra, hogy ez a 125 000 úgynevezett magyar valójában vagy szlovák - akiknek a régi rendszerben nem volt merszük igazi nemzetiségüket megvallani -, vagy az egykori magyar elnyomók közül ragadtak itt. Ám a szlovákiai és kárpátaljai oroszországi magyaroknak még ezt az 500 ezres lélekszámát is csökkenteni lehetne, ha volna elegendő időnk annak megakadályozására, hogy az ezeréves magyar elnyomás ma is folytatódjék, és ha a szlovák lelkekből képesek volnánk eltüntetni az ezeréves magyar hagyományok meg az ezeréves magyar elnyomás kártékony hatását. Következésképpen rá kell mutatnom, hogy a magyaroknak még ez az 500 ezres lélekszáma sem felel meg a valóságnak, és ha a magyar lakosság tényleges száma Szlovákia egynéhány évnyi szabad kibontakozását követően még kevesebb lesz, akkor ezt nem az "elcsehesítés" következményének, hanem a természetes fejlődés hatásának kell tekinteni. Másrészről arra is föl kell hívnunk a figyelmet, hogy mi is súlyos áldozatokat hoztunk: több mint 300 000 szlovák testvérünk maradt magyar területen, vagy a Duna jobb partján vagy Budapesten és környékén, de főleg a Tisza és a Duna között. Semmi okunk ezt eltitkolni, és egész egyszerűen a tényállást állapítom meg, amikor emlékeztetek arra, hogy néhány dunai területet gazdasági okokból ítéltek nekünk, amely okok arra késztették a szövetségeseket, hogy még abban az esetben is nekünk adják őket, ha az ott élő szlovák lakosság éppenséggel nem alkotott abszolút többséget.

Szeretnék további példákat fölhozni erre a propagandára. Nálam van az egyik legkiválóbb magyar tudós, Wlassics /Vlasic/ cikke, aki egyetemi tanár és elsőrangú jogász. Ez az illető seregnyi dokumentumot és bizonyítékot tett közzé a "Pester Lloyd"-ban annak kimutatására, hogy miért kell Magyarországnak területi egységét hiánytalanul megőriznie. Legelőször is Magyarország természetes határaira hivatkozik. Evvel az állítással szemben emlékeztethetünk arra, hogy a háború nyilvánvalóvá tette, mennyire nem elegendőek a természetes határok, hasonlóképpen arra is, hogy egy seregnyi államnak nincs, és nem is lehet ilyen határa, ennek ellenére jól megvannak. A háború - kiváltképp az utolsó szakaszában - megmutatta, hogy korunkat jellemző gazdasági kapcsolatok rácáfolnak azokra az érvekre, amelyekkel a magyarok elő akartak hozakodni.

Legfőképpen az úgynevezett tudományos propaganda ellen kell szavunkat fölemelnünk, amely gyakorta nem egyéb, mint a történelem legorcátlanabb módon való meghamisítása. Például az említett cikk megállapítja, hogy a magyar Alföldön és általában a Magyarországon a magyar nép őshonos, szemben a többi néppel, nevezetesen a szlovákokkal és a ruténekkel, akik később érkeztek, akkor, amikor a magyarok már ott voltak. Nos, ezen állítás egy egyetemi tanártól, egy tudóstól származik. Nekünk ezen állítással szembe kell szállnunk, és pontosan az ellenkezőjét kell hangoztatnunk: nincs olyan szlovák, nincs olyan tudományosan megalapozott mű, nincs olyan gondolkodó ember, aki elfogad hasonló állítást.

Ennek a tudományos propagandának egy másik érve a következő: a magyarok nem élhetnek meg jelenlegi határaik között. Ez megint csak hamis állítás, amire azt kell válaszolnunk, hogy a magyar állam jelenlegi határai által körülzárt terület az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legtermékenyebb tája. És ha a mostani magyar államnak nincs ipara, akkor le kell szögeznünk, hogy nekünk pedig nincsenek ilyen termékeny földjeink, és noha a magyaroknak van búzájuk, ám nélkülözik az ipart, nekünk pedig nincs búzánk, viszont van iparunk. Másképpen fogalmazva: nincsenek, sőt a jövőben sem lesznek önellátó országok. Most avval kell tisztába jönnünk, vajon a jövendőbeli magyar állam hajlandó lesz-e tisztességesen és a kívánalmaknak megfelelően viselkedni szomszédaival szemben, annak érdekében, hogy ezek gazdasági és politikai téren együttműködhessenek vele.

Végül a népszavazás érvével is előhozakodnak. A magyar küldöttség népszavazást követel a Magyarországtól elszakított területek tárgyában. Népszavazást követelnek, és közben azt forgatják a fejükben, hogy annak révén bizonytalanságot, sőt fölfordulást idéznek elő Közép-Európában, mindenekelőtt Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában. A nemzetközi helyzet ingatag, és a magyarok azt hiszik, hogy ez a bizonytalanság, a politikai helyzet megszilárdulásának ez a hiánya a népszavazás következtében még tovább fokozódik, miközben az ő helyzetük javul. Abban reménykednek, hogy egy esetleg kirobbanó válságból hasznot húzhatnak, és újfent teljes összeomlást idézhetnek elő. Ezeket a mesterkedéseket le kell lepleznünk a szövetségesek előtt, és határozottan vissza kell utasítanunk őket. Mi békét, nyugalmat, rendet és a helyzet megszilárdulását akarjuk úgy saját államunkban, ahogy a szomszédos országokban is. Ami a magyarok azon állításait illeti, melyek szerint a szlovákok és ruszinok kérnék a népszavazást, kinyilváníthatjuk, hogy nincs egyetlen olyan szlovák vagy ruszin, aki ezt akarná, föltéve, ha nem adta el magát.

Arra is föl kívánjuk hívni a figyelmet, hogy amíg a magyar államban a kisebbségek törekvéseit a lehető legerélyesebben üldözik, a mi köztársaságunk területén élő magyar népesség jogai csorbítatlanul érvényesülnek. A kisebbségi politikát illetően a csehszlovák kormányzatnak már alkalma nyílott álláspontja kifejtésére, és soha nem mulasztotta el, hogy határozottan és megnyugtató módon megígérje: minden időben a legnagyobb jóhiszeműséggel és a békekonferencia határozatainak megfelelően fog eljárni. Evvel kapcsolatban a csehszlovák kormány ismét rá kíván mutatni azokra a szempontokra, amelyeket a magyar kisebbséggel kapcsolatban érvényesíteni kíván. Seregnyi bizonyítékot tárhat a világ elé annak alátámasztására, hogy nyilatkozatai nem üres szavak voltak. Például ha most a magyar propaganda Pozsony (Bratislava) /Presbourg/ városát követeli, vissza kell utasítanunk ezt a követelést, hiszen Pozsony nem magyar város, soha nem is volt az, mindössze csekély számú magyar kisebbség lakja, és jelenleg lakosainak túlnyomó többsége csehszlovák. És ez a csehszlovák kisebbség korántsem a csehesítés következtében vált többséggé, hanem azon egyszerű tény folytán, hogy Szlovákia fővárosává lett. A csehszlovák kormányzat készséggel tárgyal Magyarországgal minden olyan kérdésről, amelynek megoldása elősegíthetné szomszédsági kapcsolataink javulását és ésszerű együttműködésünket, azonban nem tartja elfogadhatónak, hogy mindaz, ami a múlt magyar rendszerben - akár külföldön, akár belföldön - történt, ez után a háború után megismétlődjék. Föltétlenül szakítanunk kell azon módszerekkel, amelyeket a politikában a háborút megelőzően használtak, és ha Magyarország erre nem hajlandó, akkor újabb válságokra és újabb katasztrófákra számíthat. A magyar nép minden józan gondolkodású tényezőjét meg kell szólítanunk, mindazokat, akik megőrizték demokratikus érzelmeiket, akik új életet akarnak élni egy új világban. Segítségül kell hívnunk az egész világot, vizsgálja meg alaposan a magyar kérdést, hogy segíthessen az oly sok megpróbáltatást átélt magyar népen annak érdekében, hogy e nép - az új módszerek elsajátítását, valamint az új politikai, gazdasági és kulturális tervek kitűzését célzó ésszerű nevelés révén - megtanuljon szomszédaival - és különösen a Csehszlovák Köztársasággal - békében élni. Feladatunknak tekintjük, hogy a békeszerződés aláírásának közeledtével e tényekre jelen parlamentben is fölhívjuk a nemzetközi nyilvánosság figyelmét. Fölfogásunk szerint a területi kérdést és a határok kérdését a Legfelsőbb Tanács június 12-én,[317] illetve augusztus 9-én[318] kelt határozata lezárta. Tekintettel arra, hogy e kérdés már megoldást nyert, most nem vele, hanem avval van dolgunk, hogy meghatározzuk magyar szomszédainkkal folytatandó jövőbeni politikánk alapvonalait. Hangsúlyoznunk kell, hogy még velük szemben is békepolitikát szándékozunk követni, azt az építő közép-európai politikát, amely iránt - minden szövetséges hatalommal egyetértésben - Ausztriát és egyéb országokat illetően is elköteleztük magunkat.

Végül engedjenek meg uraim egy apró észrevételt. Egy magyar miniszter vagy politikus nemrégiben kijelentette: a magyar népnek az a nagy baja, hogy nem ismerik a világban. Ez az észrevétel is megerősíti, amit az imént fejtegettünk, vagyis azt, hogy a magyar propagandára költött milliók ablakon kidobott pénz. Elhibázott lépés. Úgy vélem, Európa jól ismeri Magyarországot, és ekképpen igazságos döntésre jut vele kapcsolatban, ami - hitem szerint - nem a magyar nép szenvedéseit fokozza, hanem éppen ellenkezőleg: jövőbeni boldogulását segíti elő.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Tchécoslovaquie vol. 44, ff. 237-243.

PRALON MILLERAND FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK ÉS KÜLÜGYMINISZTERNEK

iratszám: 80

irat típusa: 114. sz. távirat.

keltezési hely: Varsó,

keltezési idő: 1920. február 24. 21 óra 45.

(Érkezett: február 25. 2 óra 15.)

A hadsereg vezérkarának egyik jegyzékéből - amelyet a külügyminisztérium juttatott el hozzám január 28-án[319] - kiderül, hogy sok magyar tisztet találni a lengyel hadseregben. Egy itteni katonai ünnepségen valóban megfigyelhettük egy magyar ezredes jelenlétét két - ugyancsak magyar - szárnysegéde kíséretében, és - anélkül, hogy létszámukat meg lehetne állapítani - föltételezhető, hogy több más magyar tiszt is belépett a lengyel hadsereg állományába. Csakugyan tudomásomra jutott, hogy Bécsben a Rennwegen lakik egy lengyel ügynök, bizonyos Casimir Tigrer, akinek állítólag az a feladata, hogy magyar tiszteket toborozzon a varsói vezérkar számára. Úgy tájékoztattak, hogy január végéig csaknem 550 magyar döntött a lengyelországi szolgálat mellett a Tigrer által ajánlott előnyös föltételekkel, nevezetesen a meglehetősen nagy összegű pótlékokkal megemelt lengyel zsolddal. E tények bizonyára nem kerülték el különböző katonai misszióink figyelmét, amelyek rendelkeznek hírszerző szolgálattal.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Hongrie vol. 46, f. 117.

FONTENAY BELGRÁDI FRANCIA KÖVET MILLERAND FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK ÉS KÜLÜGYMINISZTERNEK

iratszám: 81

irat típusa: 67. sz. távirat.

keltezési hely: Belgrád.

keltezési idő: 1920. február 24. 14 óra.(Érkezett: február 25. 5 óra 30.)

Biztosra veszik, hogy Magyarország visszatér a monarchikus államformához.

Úgy tájékoztattak, hogy a főnemesek választása a belga király másodszülött fiára esett.

II. Lipót annak idején egy osztrák főhercegnőt vett feleségül.

levéltári jelzet: AD.Europe 1928-40. Hongrie vol. 46, f. 116.



[314] A távirat másolatát a hadügyminisztériumba, Londonba, Rómába, Varsóba, Bécsbe, Belgrádba, Bukarestbe, Berlinbe és Washingtonba is elküldték.

[315] A kötetben nem közölt irat.

[316] A kötetben nem közölt irat.

[317] Erre vonatkozóan lásd a DDFBC I. kötetében a 432. sz. alatt közölt iratot.

[318] A kötetben nem közölt irat.

[319] A kötetben nem közölt irat.