Ugrás a tartalomhoz

Francia diplomáciai iratok 1. 1918.1919

Ádám Magda, Ormos Mária, Barabás József (translator) (2007)

Révai Digitális Kiadó

1919. március

1919. március

CLEMENCEAU FRANCIA MINISZTERELNÖK, HADÜGYMINISZTER FRANCHET D’ESPEREY TÁBORNOKNAK, A SZÖVETSÉGES KELETI HADSEREGEK FŐPARANCSNOKÁNAK

irat FDD száma: 202

iratszám:89

irat típusa: 2138 BS/3. sz. távirat. Titkos.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 1.

Először. - A békekonferencia abból a célból, hogy minden olyan összeütközést elkerüljön a románok és a magyarok között, amely zavarhatná jelenlegi munkálatait, február 26-i ülésén elhatározta: "hogy Erdélyben a magyarok és a románok között kívánatos egy minden magyar és román fegyveres erőtől mentes semleges övezet létrehozása, amelynek fontosabb pontjait azonban szövetséges csapatok (mintegy két zászlóalj néhány lovassal vagy egy lovasezred) foglalnák majd el, avval a feladattal, hogy ebben az övezetben a rendet és a nyugalmat fönntartsák, szükség esetén szövetségesközi bizottságok segítségével, melyek megbízatása - tekintettel arra, hogy a terület közigazgatása a fegyverszünet által előírt föltételeknek megfelelően fog folyni - elsősorban a közigazgatás különböző területeinek ellenőrzése lesz. Az övezet határai a következőek:

Keleti avagy román határ: az Aradot (Arrad) Nagyszalontával összekötő országút, majd tovább a nagyvárad (Gross-Wardein)-Nagykároly-szatmárnémeti vasútvonal. Egyik említett helység sem kerül román megszállás alá, de a román csapatok valamint lakosok - gazdasági szükségleteiknek megfelelően, a szövetségesek felügyelete alatt - használhatják ezeket, a vasútvonallal egyetemben.

Északi határ: A Szamos (Samos) folyó.

Nyugati avagy magyar határ: a Tiszától Vásárosnaménytól 5 km-re Ény-ra kiinduló, majd Debrecentől 5 km-re nyugatra, Dévaványától, Gyomától 3 km-re nyugatra, Orosházától, Hódmezővásárhelytől és Szegedtől 5 km-re nyugatra húzódó vonal, amely Szegedtől délre csatlakozik a déli határhoz.

Déli határ: a Maros folyó vonala, Aradot és Szegedet (Szeced) - mind a román, mind a magyar csapatok kizárásával - a szövetséges csapatok tartják megszállva."

Másodszor. - Kérem, szíveskedjék elrendelni a határozat végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

Harmadszor. - A táviratot továbbítsák Berthelot tábornoknak.

levéltári jelzet: AG.4N72 c/76. d/4.

A ROMÁN ÉS JUGO-SZLÁV ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 204

iratszám:90[218]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 2.

AZ ELNÖK fölkéri a bizottságot a bácskai szerb határ vizsgálatának folytatására. Kéri az olasz küldöttséget álláspontja kifejtésére.

DE MARTINO (Olaszország) kijelenti, hogy az olasz küldöttség - a kérdéses területre vonatkozó különféle adatok vizsgálatát követően - csatlakozik a többi küldöttség által benyújtott határvonal-javaslathoz, noha a megoldást nem tartja a legjobbnak.

AZ ELNÖK fölhívja a figyelmet, hogy az amerikai, angol és francia küldöttségek azon pontban jutottak egyetértésre, hogy a határ Szegedtől délre hol fogja elhagyni a Tiszát, ám abban, hogy hol érje el a Dunát, nem. A francia küldöttség a szerb javaslatot tette magáévá, amelyik a Szabadka-Bácsalmás-Baja vasútvonalat Jugo-Szláviának adja. Az amerikai és az angol küldöttség délnyugatabbra vitte a határvonalat oly módon, hogy az Zombor térségében csatlakozzék a Dunához.

DE MARTINO (Olaszország) bejelenti, hogy ilyen körülmények közt az olasz küldöttség az angol javaslatot támogatja.

A DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) és LEEPER (Brit Birodalom) között folytatott eszmecsere eredményeképpen az amerikai és az angol küldöttség megállapodása jut abban, hogy Jugo-Szlávia kapja a zombor-bezdáni vasútvonalat, valamint a Ferenc-csatornát teljes hosszában.

LE ROND tábornok (Franciaország) kijelenti, hogy Franciaország elvben magáévá teszi a másik három küldöttség által elfogadott határvonal-tervezetet, mindamellett a baranyai határ megvitatásának lezártakor kisebb módosítást kíván a bizottságnak benyújtani.

AZ ELNÖK indítványozza a bizottságnak, térjenek át a baranyai határ tanulmányozására. Bejelenti, hogy a francia küldöttség hajlandó a szerb kérésnek eleget tenni, majd fölkéri a többi küldöttséget álláspontja ismertetésére.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) válaszában kifejti, hogy az amerikai küldöttséget Baranya esetében is ugyanazon tényezők befolyásolták, mint a vizsgálat többi részében, nevezetesen: a nemzetiségi elv, a vasúti közlekedés, a gazdasági szempontok, azon kérdés, hogy a szóban forgó terület lakossága inkább magyar vagy inkább jugo-szláv kormányzatot látna szívesebben, valamint azok az intézkedések, amelyeket azért szükséges meghozni, hogy elkerülhető legyen a lakosság normális gazdasági tevékenységének a megzavarása. Az amerikai küldöttség arra az eredményre jutott, hogy Baranya számára a legmegfelelőbb határt a Dráva jelenti, amely egyszerre földrajzi és közigazgatási határ; e vonaltól északra nem ad helyt a jugo-szláv követeléseknek. Az etnikai helyzet nem ugyanaz, mint a Bánságban és a Bácskában, mivel a szláv túlsúly itt közel sem olyan jelentős. Ami a közlekedést illeti, megállapítható, hogy a jugo-szlávoknak a legjobb körülményeket biztosítják, amelyekre egyáltalán igényt tarthatnak, amikor lehetővé teszik számukra a hajózást a Dráván, valamint e folyótól délre található vasútvonalak fölötti rendelkezést. A későbbiekben - ha erre igény mutatkozik - ezen elhatározó okok és a határtervezet részletesebb kifejtése is lehetséges. Általánosságban az amerikai határ a Dunát követné a Dráva-torkolatig, majd a Drávát a Mura-torkolatig, végül pedig a Murán haladna.

Az amerikai küldöttség a későbbiekben kíván nyilatkozni a Szentgotthárdtól délre található jugo-szláv lakosságra vonatkozó rendelkezéseket illetően. Ezeknél mind az etnikai, mind a földrajzi szempontokat szem előtt tartotta, figyelmét főképp ez utóbbira összpontosította.

LEEPER (Brit Birodalom) elmondja, hogy az angol küldöttség egyetért az amerikai küldöttség által kifejtett véleménnyel. A Drávától északra a jugo-szláv követeléseknek nincs etnikai alapjuk: ezért a legjobb határt a Dráva jelenti, és az angol küldöttség javasolja, hogy a határvonal a Murával való összefolyásáig a Dráván húzódjon.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) kijelenti, hogy az olasz küldöttség magáévá teszi az angol és az amerikai küldöttség véleményét; mindamellett - ugyanazon okokból, melyeket Seymour kifejtett - a Mura-Dráva összefolyásától nyugatra eső határszakaszra nézve végleges döntését fönntartja.

AZ ELNÖK elismeri, hogy Baranyában és Somogyban a jugo-szlávok kisebbséget alkotnak, ugyanakkor Jugo-Szláviának a Drávától délre való visszavetése a francia küldöttség véleménye szerint bizonyos hátrányokkal jár, amelyeket a térséget illető határszakasz egészének megvitatása alkalmával kíván kifejteni. Mindamellett indítványozza a bizottságnak, átmeneti megoldásként fogadja el a többségi véleményt, és folytassa a határvonal vizsgálatát a Dráva és a Mura összefolyásától nyugati irányban Klagenfurt magasságáig.

Azután a bizottság visszatér a bácskai és a baranyai határ kérdéséhez.

LE ROND tábornok (Franciaország) javasolja, hogy a Bácskára nézve fogadják el a Kígyós vonalát Bácsmadaras környékétől egy Bezdántól északra fekvő pontig. Ezután a határ Kiskőszeg magasságában érné el a Dunát oly módon, hogy a Ferenc-csatorna egésze jugo-szláv területen maradna. Baranyában a Duna- és a Dráva-határ elfogadásával "kacsacsőrt" hoznának létre. Ám e nehézség könnyűszerrel kiküszöbölhető, amennyiben Bácska határát a Duna egyik mellékfolyójának vonalában Kiskőszegtől meghosszabbítanák Pélmonostoron túl úgy, hogy a Drávát Valpovo magasságában érje el.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) arra hívja föl a figyelmet, hogy a szóban forgó területet részben mocsarak borítják, és ilyen körülmények közt semmi nem szól az ellen, hogy a Duna, illetve a Dráva természetes határvonalát kövessék.

LE ROND tábornok (Franciaország) erre azt válaszolja, hogy a "kacsacsőr" formájú terület gazdasági szempontból Eszék (Osjek) városától függ, és még értékessé is válhat, hiszen Franciaországban is találni arra példát, hogy mocsarakat termékeny területekké alakítottak át. Egyébként - tekintettel a többi küldöttség ellenállására - nem kíván egy mindenféleképpen másodrendű kérdésben álláspontja mellett kitartani.

AZ ELNÖK fölkéri a bizottságot az erdélyi román határ vizsgálatának folytatására, mégpedig az északi részen kezdve, amelynek tárgyában az olasz küldöttség újabb javaslatot kívánt benyújtani.

DE MARTINO (Olaszország) emlékeztet arra, hogy a bizottság első, Erdéllyel foglalkozó ülésén az olasz küldöttség elismerte, célszerűnek mutatkozik a román Erdély és Cseh-Szlovákia közvetlen területi érintkezésének elősegítése. E célból - és annak elismerése mellett, hogy etnikai szempontok alapján döntése más is lehetett volna - a bizottság úgy határozott, javasolja Nagykároly és Szatmárnémeti magyar városok Romániához való csatolását

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) kijelenti, hogy az olasz küldöttség - jóllehet véleménye szerint Nagykároly és Szatmárnémeti városok lakossága többségében magyar - figyelembe veszi az új román terület különböző részei között fönnálló vasúti közlekedés biztosításának a szükségességét. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy nem szabad az Arad-Máramarossziget közötti fővonalat kettévágni. Következésképpen az olasz küldöttség csatlakozik ahhoz a javaslathoz, amely Nagykároly és Szatmárnémeti városokat valamint ezeknek a fönt említett vasútvonaltól tíz kilométerre nyugatra terjedő környékét Husztig Romániának juttatja.

Huszttól északra újabb kérdés merül föl. A francia küldöttség már az első üléseken is teljes joggal hangoztatta nyomatékkal annak szükségességét, hogy az arad-máramarosszigeti vonal kapcsolódjon a lengyel vasutakhoz. Ám amennyiben ez az összeköttetés Máramarosszigettől Suczawán, Czernowitzon és Kolomeán át valósul meg, ez nagy kerülővel jár, és mindenképpen ellentétes a két szövetséges állam érdekeivel, amelyeket pedig a nagyhatalmak minden lehetséges eszközzel támogatni kívánnak. A Nyugat-Erdély és Galícia közötti közvetlen vasúti összeköttetést valójában a Máramarosszigetről kiinduló, majd a Tatár- (Jablonica-) hágón, illetve a Tarac (Taras) völgyén át Kolomea, illetve a Sztrij felé, majd onnét közvetlenül Lembergbe tartó két vonal jelenti. Magától értetődő tehát, hogy a román és a lengyel terület között e ponton célszerű közvetlen összeköttetést biztosítani.

Az olasz küldöttség ennek megfelelően azt indítványozza, hogy a ruszinok területének az Északi-Kárpátokban található legkeletibb szögletét csatolják Romániához.

LE ROND tábornok (Franciaország) kifejti, hogy a kérdést a cseh-szlovák ügyek bizottsága részletesen tanulmányozta és megvitatta. A bizottság egyhangú vélekedése szerint a 300 000 magyarországi ruszin nem nyerheti el függetlenségét, és valamelyik szomszédjukhoz - vagy a lengyelekhez, vagy a románokhoz, vagy a csehekhez - kell őket csatolni. Azt is elfogadták, hogy a ruszinok - mind a faji, mind a vallási szempontokat figyelembe véve - egyedül a csehekkel egyesülhetnek. A bizottság úgy találta, hogy a lengyelektől - az etnikai rokonság ellenére - a Kárpátok elzárja őket, és egyébként sem áll senkinek az érdekében, hogy a lengyeleket a Dunáig hozzák. Azt, hogy a szláv és görög katolikus ruszinokat a latin és görögkeleti románokhoz csatolják, mind az amerikai, mind az angol, mind a francia küldöttség elvetette. Az olasz küldöttség által megfogalmazott elmélet, amelyet gróf Vannutelli Rey az imént igyekezett megvédeni, végül is nem győzte meg a többi küldöttséget; ezek amellett álltak ki, hogy a magyar Kárpátalja egészét Cseh-Szlovákiához kell csatolni.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) nem érti, hogyan érvényesülhet az etnográfiai szempont - vagyis az, hogy valamivel több mint 130 000 ruszin ne kerüljön román fennhatóság alá - annak a sokkal fontosabb szempontnak a rovására, hogy Lengyelország és Románia között területi összeköttetés jöjjön létre a tatár-hágói vasút által érintett térségben, amely vasútnak a két ország közötti közlekedésben betöltött rendkívüli jelentősége - anélkül, hogy a mindenki számára nyilvánvaló szempontokról említést kellene tenni - a háború egész időtartama alatt bebizonyosodott. Egyébiránt ennek a darabka ruszin földnek - amelynek Romániához való csatolását az olasz küldöttség javasolja - gazdasági, társadalmi vagy politikai szempontból nincs különösebb jelentősége, mivel erdő borította tájain írástudatlan hegylakók élnek, és egyetlenegy említésre méltó várossal sem rendelkezik. Vitán fölül áll, hogy e vidék egész életének Máramarossziget a központja, amelynek Romániához való csatolásával pedig mindenki egyetért. Miért kellene hát akkor itt oktalan módon egy zavaró szögletet létrehozni, amely két szövetségest választana el egymástól?

LAROCHE (Franciaország) arra hívja föl a figyelmet, hogy gróf Vannutelli Rey minden érvét Salvago Raggi márki már egyszer kifejtette a cseh-szlovák bizottság előtt[219]. A román ügyek bizottsága nem tárgyalhat újra egy kérdést, amelyet az illetékes bizottságban már megoldást nyert. Hiszen a ruszin kérdés minden szempontból történő vizsgálata éppen a cseh-szlovák bizottság feladata volt, amely következésképpen nem fogadhatja el, hogy egy másik bizottság semmibe vegye döntéseit és kettőbe vágja a ruszinok földjét.

DE MARTINO (Olaszország) megjegyzi, hogy bizonyos kérdéseket egyidejűleg két bizottság is vizsgálhat.

AZ ELNÖK kijelenti, hogy azért, mert az olasz küldöttség fönntartja javaslatát, a bizottságnak még döntést kell hozni. Amennyiben az így született döntés ellentmondásban lenne a cseh-szlovák bizottság határozataival, a különböző területi bizottságok munkájának összehangolásával megbízott bizottságot kérik majd föl a nézeteltérés elsimítására.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) szerint semmi nem indokolja, hogy a lengyel államnak ilyen messze kellene nyúlnia ebben az irányban.

LAROCHE (Franciaország) megállapítja, hogy a Románia és Lengyelország közötti kapcsolatot a Czernowitzot Kolomeával összekötő vasútvonal közvetlenül fogja majd biztosítani.

LE ROND tábornok (Franciaország) azt hangsúlyozza, hogy a magyar Kárpátalja vezető személyiségei kérték országuk egyesítését Cseh-Szlovákiával.

LAROCHE (Franciaország) megjegyzi, hogy mindamellett nem arról van szó, hogy a ruszinokat egész egyszerűen Cseh-Szlovákiához csatolják, hanem arról, hogy az annektálás ellenére bizonyos önállóságot is meghagynak számukra. Ilyen körülmények közt meglehetősen nehéznek tűnik egy 300 ezres lakosságú országot kettőbe vágni.

AZ ELNÖK úgy véli, hogy a fölosztás csak tovább bonyolítaná a kérdést.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) kifejti, hogy az amerikai küldöttség mindvégig egyetlen alapelvet követett, mégpedig azt, hogy szerint határozottan el kell utasítani a politikai érettségre még szert nem tett népek fölosztását. A cseh-szlovák ügyek bizottsága nem azért döntött úgy, hogy Magyarországból egy szeletet levágva azt a ruszinoknak adja, hanem sokkal inkább azért, hogy a tisztán ruszin területekből egy felelős állam fennhatósága alatt különálló politikai egységet hozzon létre. A négy, erre a feladatra megfelelő államból - Románia, Ukrajna, Lengyelország és Cseh-Szlovákia - ezen utóbbira, a legkevésbé alkalmatlanra, esett a választás. Minden olyan intézkedés, amely sértené a "nem földarabolás" amerikai alapelvét, általánosságban visszatérést jelentene a XVII. század diplomáciájához és a gyengéknek az erősek közötti fölosztását hirdető politikájához. Következésképpen az amerikai küldöttség habozik, hogy elfogadja-e az olasz álláspontot ebben a kérdésben.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) kinyilvánítja egyetértését az amerikai és a francia küldöttséggel.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) arra kívánja fölhívni a második amerikai küldött figyelmét, hogy az olasz küldöttségtől igen távol áll az a szándék, hogy a szóban forgó kérdésre a XVII. századi diplomácia módszereit alkalmazza. Az olasz küldöttség azt a végső célt tűzte ki maga elé, hogy a jövőben az igazságos és tartós béke uralmát biztosítsa. Márpedig az amerikai küldöttség maga is nem egy ízben kifejezte, milyen nagy jelentőséget tulajdonít a közlekedési utaknak a béke megőrzésében. Ezt tette a legutóbb is, az olasz küldöttséggel egyetemben, a Romániának főleg a vasút miatt odaadott magyar városok, Nagykároly és Szatmárnémeti kapcsán. Az olasz küldöttség szeretné azt remélni, az amerikai küldöttek belátják, hogy a ruszin föld Északi-Kárpátokban található legkeletibb szögletét alkotó kerület Romániához való csatolásának indítványozásával az olasz küldöttség semmiképpen sem kívánja a nemzetiségek jogait megsérteni, hanem egyesegyedül annak a szándéka vezérli, hogy két nagy nemzet biztonságához és közlekedési forgalmának lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges, létfontosságú összeköttetést mindenáron biztosítsa, még akkor is, ha ez kivételesen néhány tízezernyi idegen lakos annektálásával jár.

AZ ELNÖK kijelenti, hogy a bizottság - mivel az olasz küldöttség indítványát a többi három küldöttség elutasítja - nem tehet mást, minthogy e nézeteltérést jegyzőkönyvbe veszi.

AZ ELNÖK javasolja, hogy a bizottság térjen rá Erdély nyugati határának vizsgálatára.

LE ROND tábornok (Franciaország) előadja, hogy a francia küldöttség Erdély északi és nyugati határa csatlakozási pontjául megközelítőleg Várit jelölte meg. Ugyanakkor az a véleménye, hogy e pontot, ahol három állam határavonala fog majd találkozni, végérvényesen csak a koordinációs bizottság jelölheti ki.

LEEPER (Brit Birodalom) annak a rendkívüli fontosságára hívja föl a figyelmet, hogy a Csap-Nagykároly közötti vasútvonal Románia és Cseh-Szlovákia kezén maradjon. Az angol küldöttség indítványozza, hogy a Románia és Cseh-Szlovákia közötti határt Vásárosnaményon keresztül húzzák meg. Való igaz, ez a vidék gyakorlatilag színmagyar; ám elképzelhető, hogy lehetőség nyílik Magyarország bizonyos mértékű kárpótlására más, délebbre fekvő magyar vidékek Romániától való elszakításával. Esetleg lehetséges lenne meghagyni Magyarországnak például a Nagykároly és Nagyvárad közötti térségben a nagykároly-székelyhídi vasútvonalat, tekintetbe véve, hogy Margitta és Tasnád között jó vasútvonal építhető. A csapi vasutat Magyarországnak juttatva magyar kiszögellést hoznak létre, amely még kellemetlenségek előidézője lehet.

DE MARTINO (Olaszország) csatlakozik Leeper éppen kifejtett álláspontjához, mely szerint a vásárosnaményi csomópontnak Romániához kellene tartozni.

LE ROND tábornok (Franciaország) megállapítja, hogy az etnikai szempont és a szövetséges államok közötti összeköttetés biztosítása szempontjának az összeegyeztetése nehézségbe ütközik. Az első szempont azt követelné meg, hogy a határ keletebbre tolásával a lehető legkevesebb magyart juttassanak román uralom alá, a második pedig azt, hogy még inkább nyugatabbra húzzák meg, ily módon elkerülendő Magyarország beékelődését Románia és Cseh-Szlovákia közé.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) megjegyzi, hogy az angol küldöttség a népesség egyensúlyba hozását javasolja Magyarország másutt történő kárpótlása révén.

LE ROND tábornok (Franciaország) és LAROCHE (Franciaország) bejelentik, hogy a francia küldöttség készséggel elfogadja az angol javaslatot mint kiigazítást, de mint egyezséget, nem. Továbbá támogatja a román terület kiterjesztését Vásárosnaményig, ám nem hajlandó Magyarországnak adni a Nagyvárad-Nagykároly vasútvonalat.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) fölteszi a kérdést, vajon az amerikai küldöttség hajlandó-e az etnikai szempontokat föláldozni a közlekedési útvonalak fönntartásának elvéért.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) válaszában kifejti, hogy az amerikai küldöttség a közlekedés kérdését nem tévesztette szem elől, és hogy e szempont föltétlenül befolyással volt rá. A Nagykárolyból Nagyváradon keresztül Aradra vezető vasútvonalat illetően kész elfogadni a francia kompromisszumot, ám az angol küldöttség által gyógyító szerként előterjesztett kompromisszumot még csak megvitatni sem hajlandó. Vagy szüksége van Romániának ezekre a vonalakra, vagy nincs. Ha nincs, úgy az amerikai küldöttség visszatér eredeti álláspontjára. Azonfölül a küldöttség nem látja be, miért lenne okvetlenül szükséges Nagykároly és Csap között közvetlen vonalra, amikor rendelkezésre áll egy valamivel hosszabb másik, kitérővel Szatmárnémetin és Huszton keresztül. Az angol javaslat 125 000 magyart juttatna Romániába és mindössze 2000 románt; és még a szükséges kiigazítások után is 97 000 magyarral kellene számolni. Mivel Románia és Cseh-Szlovákia között már amúgy is fönnáll a vasúti összeköttetés, és mivel a 100 000 magyar Romániához való csatolása csak tovább fokozná ezen ország nehézségeit, az angol álláspont elfogadására nincs mód. Ami pedig az orvoslási módot illeti, az szóba sem jöhet.

DE MARTINO (Olaszország) kijelenti, hogy az olasz küldöttség kész a többi küldöttség javaslatához csatlakozni.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) az után érdeklődik, hogy hol fog az új határvonal húzódni. Amennyiben Várinál, akkor e magyar vidék fele részét már úgyis a románoknak juttatja. Hát akkor miért ne adnák oda az egészet?

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) azt válaszolja, hogy az amerikai küldöttség nem ajánlott fele-fele megoldást, amelyet teljeséggel hasztalannak tart. A határnak a két vasútvonal között a keletit kellene minél szorosabban követnie.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) kijelenti, hogy noha a szóban forgó vasúti összeköttetésnek bármely más vonalnál nagyobb fontosságot tulajdonít, az angol küldöttség - tekintettel a mielőbbi megegyezés sürgető szükségességére - nem kívánja álláspontját elfogadtatni.

AZ ELNÖK indítványozza a bizottságnak, szentesítse az egyezkedések eredményeképpen kialakított határvonalat, amelyet az amerikai küldöttség elfogadott, és amelytől nem kíván eltérni. Úgy gondolja, a bizottságnak jelentésében külön föl kell hívni a fölöttes bizottság figyelmét arra, hogy e térségben milyen fontossággal bír a vasútvonalak kapcsolódása.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) és DE MARTINO (Olaszország) egyetértenek az elnök javaslatával.

AZ ELNÖK bejelenti, hogy a francia küldöttség nem emel kifogást az angol határvonal-tervezet Cséffa és Nagyvárad közötti szakasza ellen, ugyanakkor ez utóbbi várostól nyugatra és északra ragaszkodik saját javaslatához.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) kisebb módosítást kíván javasolni. Az amerikai küldöttség Nagyvárad és Cséffa között az első angol tervezetet részesíti előnyben. Magyarországtól már annyi vasúti csomópontot elvettek, hogy lehetőséget kellene számára biztosítani ezen a helyen új csomópont kialakítására. Mivel a katonai szempontokat e térségben amúgy sem vették figyelembe, a határ is közelebb kerülhet Nagyváradhoz anélkül, hogy ennek komolyabb következményeivel számolni kellene.

AZ ELNÖK indítványára a bizottság úgy határoz, a nagyszalontai, a gyulai, az erdőgyaraki, valamint a vésztői vasúti csomópontokat Romániának adja; hasonlóképpen Romániának juttatja Nagylakot úgy, hogy az ettől a várostól nyugatra húzódó vasútvonalat Magyarországnak hagyja; végül a határt a Maros sodorvonalában állapítja meg, amely Makótól délre találkozik a Bánságban már kijelölt határvonallal.

A bizottság arról is dönt, hogy Románia határainak részletes megvonását egy Seymour, Leeper, Le Rond tábornok és gróf Vannutelli Reyből álló albizottságra bízza, akikhez titkári-előadói minőségben csatlakozik De Saint-Quentin.[220]

A bizottság ülését március 3., vasárnap 9 óra 30 percre napolja el.

Az ülést 12 óra 20 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 53, Commission des Affaires Roumaines et Yougoslaves

A CSEH-SZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 206

iratszám:91[221]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 3.

AZ ELNÖK LE ROND tábornoknak adja a szót és fölkéri, ismertesse az albizottság előterjesztését, amelyet azért jelöltek ki, hogy a bizottság számára javaslatot dolgozzon ki Cseh-Szlovákia határainak megállapítására.

LE ROND tábornok (Franciaország) előadja, hogy Cseh-Szlovákia határait illetően a határmegállapító albizottság március 2-i ülésén az alábbi döntésre jutott:

1. Pozsonytól (Presbourg) keletre:

A (Duna és a Kis-Duna közötti) Csallóköz (île de la Grande Schütt) hovatartozásának eldöntése az Ausztria és Magyarország közötti jövőbeni határ megállapításáig fönntartandó.

2. A Vág és a Duna összefolyásától az Ipoly (Eipel) torkolatáig:

A négy küldöttség egyetértésben a Dunát fogadta el határnak.

3. A Duna és a Sajó között:

a) Az amerikai, az angol és a francia küldöttség egybehangzóan a következő határvonalat javasolja: egy Szobtól keletre kiinduló, általánosságban az Ipoly, a Duna, illetve a Tisza mellékfolyói közötti vízválasztót követő vonal, amely érinti Nógrádot, majd Romhánytól délre, Salgótarjántól északra elhaladva Putnoktól nyugatra éri el a Sajót.

b) Az olasz küldöttség ezzel szemben az Ipoly folyását javasolja határnak, amely majd Losonctól délre csatlakozik az előző vonalhoz.

4. A Sajótól a Jablunkai-hegységig:

Az amerikai, a francia és az olasz küldöttség egybehangzóan a következő határvonalat javasolja:

a) A Sajó és az Ung között:

A Sajó és a Bódva közötti vízválasztó egy Pelsőctől keletre levő pontig;

Egy hozzávetőlegesen nyugat-kelet irányú, Tornától délre húzódó, majd Hidasnémetitől északkeletre a Hernádba csatlakozó vonal;

A Hernád Hidasnémeti fölött 10 kilométernyire;

A 800. sz. hegycsúcs;

Egy Sátoraljaújhelytől 3 kilométerre északkeletre található pont, olyanformán, hogy a 472. sz. kiemelkedés Szlovákiában maradjon;

Egy az Ungon, Bodrogszerdahely fölött 8 kilométerre található pont;

Az angol küldöttség, amely eredetileg elfogadta ezt a határvonalat, döntését megváltoztatva a következő határt javasolja: Hidasnémetitől ez a vonal is a 800-as magassági pontig halad, de valamivel nyugatabbra ereszkedik alá, oly módon, hogy magában foglalja Sátoraljaújhelyt valamint a Bodrogon áthaladó csapi vasutat: a határ a lehető legközelebb e vasútvonal mellett húzódna.

Ezen kiigazításnak az a célja, hogy lehetővé tegye a jelenleg nem létező vasúti összeköttetés megvalósítását Cseh-Szlovákia és a magyarországi ruszin terület között.

b) Az Ung és a Kárpátok között:

Az Ung folyása egy Vaján alatt mintegy 3 kilométerre levő pontig;

A vaján-ungvári vasúttal párhuzamos vonal, amely a vasutat Szlovákiának hagyja, és az Ungot mintegy 5 kilométerre Ungvár fölött éri el;

A Polyána és a Szinyák (Szinyaka) hegység másodlagos gerincvonala;

Egy, a Kárpátok gerincén az Uzsoki-hágótól keletre található pont.

c) Az Uzsoki-hágótól a Jablunkai-hegységig:

A cseh-szlovák kormány kérésének megfelelően végig a Kárpátok gerincvonala;[222]

11. A magyarországi ruszinok:

A bizottság a magyarországi ruszinoknak a következő határvonalat javasolja:

Az Ung és a Latorca összefolyásától kiindulva;

A Latorca folyása;

A csapi vasúti csomópont valamint a Csap-Nyíregyháza és a Csap-Vásárosnamény vonalak elágazása között található pont;

A Csap-Máramarossziget-Petrova vasútvonallal párhuzamosan, attól délre haladó, majd Petrovától mintegy 10 kilométerre délre azt átszelő vonal;

Az 1200-1854. sz. hegygerinc;

A Waldgebirge gerincét északnyugati irányban követő közigazgatási határ addig a pontig, ahol ez a közigazgatási határ csatlakozik a cseh-szlovák állam határához;

A cseh-szlovák határ a fönti meghatározás szerint az Ung és a Latorca összefolyásáig.

AZ ELNÖK közli, hogy most, miután a bizottság meghallgatta az albizottság munkájáról szóló általános jelentést, rátérhetnek a részletekre. Fölkéri Le Rond tábornokot, szakaszonként ismételje meg beszámolóját, hogy a küldöttségek minden egyes javaslatról véleményt nyilváníthassanak.

LE ROND tábornok (Franciaország) előadja, hogy az első pontot illetően az albizottság abból a kérdésből indult ki, hogy vajon a Csallóköz hovatartozásának eldöntését nem kellene-e az Ausztria és Magyarország közötti jövőbeni határ megállapításáig elhalasztani.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) kijelenti, hogy az amerikai küldöttség habozik, hogy elfogadja-e ezt a véleményt. Mivel a Csallóközben 95 000 magyar él, itt egy olyan jogi kérdés merül föl, amelyet lehetetlen jövőbeni területi rendezések függvényévé tenni.

SIR JOSEPH COOK (Brit Birodalom) úgy véli, a Csallóköz kérdésének tanulmányozása nem tűr halasztást. Ami őt illeti, véleménye szerint a szigetet Cseh-Szlovákiának kell adni. Ebben a térségben a természetes határt a Duna jelenti. Amennyiben a Csallóközt meghagyják a magyaroknak, a sziget Cseh-Szlovákiára nézve stratégiai veszélyt fog jelenteni. Következésképpen helyesebb, ha lehetővé teszik a cseh-szlovákoknak, hogy ők kormányozzák ezt a területet, minthogy végeérhetetlen összeütközések kiindulópontjává tegyék azt.

Jelen esetben az etnikai érveket magasabb szempontoknak szükséges alárendelni. A bizottságnak közérdekű megfontolásokat kell szem előtt tartania, és a világbéke biztosítását leghatékonyabban szolgáló megoldások keresésén munkálkodnia.

Az első angol küldött értékelése szerint ezen eszménynek leginkább az a megoldás felel meg, amelyik a cseh-szlovákoknak adja Csallóközt.

SALVAGO RAGGI márki (Olaszország) sem hiszi, hogy lenne ok a sziget hovatartozásának eldöntését az Ausztria és Magyarország közötti határ megállapításáig halogatni, hiszen ez a határ mindenféleképpen a szigettől nyugatra húzódik majd. Azonkívül az Ausztria és Magyarország közötti határ kérdését jelenleg még csak nem is tanulmányozzák. A békekonferencia egyik bizottságot sem bízta meg ezzel a föladattal. Ezért tehát a Csallóköz tárgyában hozandó határozat alárendelése az Ausztria és Magyarország közötti határ megállapításának nem egyéb a kérdés sine die elhalasztásánál.

Az angol küldöttség két érvet hozott föl a sziget Cseh-Szlovákiához való csatolása mellett. Az első, amely a legutóbbi ülésen hangzott el, gazdasági vonatkozású: a szigetet kelet-nyugati irányban átszelő vasútvonalnak a kereskedelem szempontjából igen nagy jelentősége van a cseh-szlovákok számára. A második érv, amelyet ma fogalmaztak meg, a cseh-szlovák védelem érdekében kifejtett gyakorlati érv, amely egyben az ellenség gyöngítésének szükségességét is hangsúlyozza.

Az első, gazdasági vonatkozású érvvel kapcsolatban Salvago Raggi márki azzal a kérdéssel fordul az angol küldöttséghez, hogy a Kis-Dunától északra húzódó vasútvonal vajon nem lenne-e elegendő a cseh-szlovákok közlekedési igényeinek kielégítésére.

Ami az ellenség gyöngítésének kérdését illeti, ez magától értetődően nyomós érv, de egyben olyan, ami messzire ragadhat bennünket. Csakugyan, akkor miért ne vehetnénk el egyéb magyar területeket is!?

Az első olasz küldött minden további nélkül belátja, hogy az olyan népességet, amelynek nemzetisége nem állapítható meg egyértelműen, inkább barátnak, mint ellenségnek juttatják, ám abban az esetben, amikor az illető népesség csaknem teljes egészében ugyanolyan fajú, mint a környező területek lakossága, akkor a védelmi érv hátrébb szorul.

Következésképpen ő, a maga részéről, az amerikai küldöttség véleményéhez csatlakozik.

LE ROND tábornok (Franciaország) etnikai szempontból elismeri az amerikai küldöttség észrevételeinek jogosságát. Azonban kétségbevonhatatlan, hogy politikai és gazdasági tekintetben a Csallóköz az északi parthoz és nem a délihez tartozik. Ennélfogva a francia küldöttség az angol küldöttséggel összhangban indítványozza a Csallóköz Cseh-Szlovákiához történő csatolását.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) feltárja az okokat, amelyek nem teszik lehetővé, hogy csatlakozzon ehhez az indítványhoz.

Legelőször is az a véleménye, hogy a 95 000 magyar nehezen asszimilálódna a cseh-szlovákokhoz. Másodszor, 95 000 idegen nagyobb veszélyt jelent a cseh-szlovákoknak az országon belül, mint azon kívül. Fennáll a kockázata annak, hogy 95 000 idegen avval a 700 ezerrel egyetemben, akik már ehhez az államhoz tartoznak, az irredentizmus veszélyes magját képezheti.

Végül, a sziget részletes térképét tanulmányozva megállapította, hogy a kereskedelmi forgalom nem déli-északi irányban, a folyam két ágán keresztül, hanem a szigetet kelet-nyugati irányban átszelő vasút segítségével bonyolódik. Eszerint akár a cseh-szlovákoknak adják a szigetet, akár magyar kézen hagyják, ez a lakosság gazdasági kapcsolataiban nem fog jelentős változást előidézni.

LE ROND tábornok (Franciaország) elismeri, hogy mióta megvan a szigetet hosszában átszelő vasút, annak révén a kapcsolatok keletről részben nyugatra tevődtek át; ugyanakkor az is igaz, hogy a régi - a közutak és a hidak igénybevételével megvalósuló - kapcsolatok a szigetet az északi területekkel kötik össze és korántsem a déliekkel, amely irányban egyáltalán nincsenek is kapcsolatok.

AZ ELNÖK megállapítja, hogy a lényegre szorítkozva a bizottság előtt három javaslat fekszik. Az első szerint a Csallóköz kérdését az Ausztria és Magyarország közötti határ megállapításáig függőben kell hagyni. A második értelmében a szigetet Magyarországhoz, míg a harmadik szerint Cseh-Szlovákiához kell csatolni.

Az albizottság első javaslata a kérdés elhalasztása mellett szólt. Jules Cambon fölkéri Le Rond tábornokot, ismertesse az okokat, amelyek alapján az albizottság javaslatát megtette.

LE ROND tábornok (Franciaország) válaszában kifejti, hogy az angol küldöttség tájékoztatása szerint mind Ausztria, mind Magyarország részéről különböző követelések hangzottak el a határral kapcsolatban, és előfordulhat, hogy a jövőbeni határ nem esik majd egybe a régi Lajta-határral. Az albizottságnak az okozott gondot, hogy vajon ez esetben mi történik majd a csallóközi magyarokkal, amennyiben Ausztria határa keletebbre húzódna.

LAROCHE (Franciaország) az iránt érdeklődik, nem lenne-e mód a kérdést legalább a cseh-szlovák küldöttek meghallgatásáig függőben hagyni. Ezek ugyanis nyilatkozataikkal újabb mérlegelési szempontokkal tudnának szolgálni a bizottság számára. (Helyeslés.)

AZ ELNÖK bejelenti, hogy mivel Laroche indítványát egyhangú helyeslés fogadta, a bizottság úgy határoz, a Csallóköz kérdését a cseh-szlovák küldöttek meghallgatásáig függőben hagyja.

LE ROND tábornok (Franciaország) rátér a határvonal-javaslat második szakaszának ismertetésére a Vág és az Ipoly (Eipel) torkolata között; erre nézve a bizottság tagjai egyhangúan a Duna sodorvonalát ítélték oda a cseh-szlovákoknak államhatárul.

A javaslat szavazást követően elfogadást nyert.

LE ROND tábornok (Franciaország) beszámol arról, hogy a harmadik szakaszra vonatkozóan az amerikai, az angol és a francia küldöttség egybehangzóan az imént ismertetett vonalat javasolta. Evvel szemben az olasz küldöttség az Ipoly folyását javasolja határvonalnak.

LE ROND tábornok (Franciaország) ismerteti, hogyan alakult ki egyetértés e tárgyban az angol és az amerikai küldöttség között. Eredetileg mindkét küldöttségnek megvolt a maga saját tervezete, ám Le Rond tábornok indítványára kompromisszumos megoldásra jutottak, amely abból állt, hogy nyugaton az angol, keleten pedig az amerikai határvonalat fogadták el. Ekképpen az amerikai, az angol és a francia küldöttség ugyanazt a javaslatot tette magáévá, míg az olasz küldöttség ragaszkodott álláspontjához.

SALVAGO RAGGI márki (Olaszország) kijelenti, hogy miután az amerikai küldöttség csatlakozott a többi küldöttség véleményéhez, ő is hasonlóképpen cselekszik.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) jelzi, hogy az amerikai küldöttség fölöttébb kívánatosnak tartja közös megegyezés megszületését. Ugyanakkor komolyan aggasztja a Cseh-Szlovákiához kerülő magyarok nagy száma. Az Ipoly völgyére nézve a megegyezés érdekében csatlakozott az angol javaslathoz. Ám erősen habozik, hogy elfogadja-e ugyanezen küldöttségnek Sátoraljaújhely tárgyában beterjesztett indítványát. Ezért sajnálattal közli, hogy pillanatnyilag nem áll módjában hozzájárulását megadni, és egyúttal az angolok engedményének viszonzásaképpen tett engedményét is ideiglenesen visszavonja.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) azt kérdezi Dr. Seymourtól, hogy az amerikai küldöttség vajon Sátoraljaújhely (Satoralja) kérdésében tudna-e csatlakozni az angol állásponthoz. A Sátoraljaújhely-Csap vasútvonal nagyon fontos a Cseh-Szlovákia és Románia közötti kapcsolat szempontjából, és az amerikai tervezet teljes hosszában magyar területre juttatja. Való igaz, szóba került egy pályaszakasz megépítése valamivel északabbra, hogy ennek segítségével szlovák területen teremtsék meg a vasútvonalak közötti összeköttetést, ám valójában ezt a vonalat soha nem fogják megépíteni, mivel ehhez évek kellenének, és még hosszú ideig senki sem fog vasutat építeni.

Végül SIR EYRE CROWE arra emlékeztet, hogy az angol küldöttség egy teljesen hasonló vasúti ügyben már engedményt tett a román ügyek bizottságában. Azt kéri, hogy az amerikai küldöttség viszonzásképpen engedjen a sátoraljaújhelyi (Satoralja) vasút kérdésében.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) elismerően emlékezik meg az angol küldöttségnek az említett alkalommal hozott áldozatáról, ám nem látja, milyen összefüggés állhat fönn az akkori és a jelenleg vizsgált kérdés között. Arra hívja föl a figyelmet, hogy az amerikai küldöttség által javasolt határ nem érinti a Románia és Cseh-Szlovákia közötti kapcsolatokat, mivel a két országot egy másik - igy az, valamivel hosszabb - vonal is összeköti.

LAROCHE (Franciaország) az iránt érdeklődik, vajon az amerikai küldöttség aggályait nem lehetne-e egy olyan megoldással enyhíteni, mely szerint a cseh-szlovákoknak Sátoraljaújhely városa nélkül adnák oda a vasútvonalat. Ekképpen eléggé nagyszámú magyart zárhatnának ki cseh-szlovák területről.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) figyelemre méltónak tartja Laroche javaslatát. A kérdés arra a pontra érkezett, hogy célszerű további vizsgálat végett az albizottságnak visszaadni, és szerinte minden remény megvan arra, hogy végül megállapodásra jussanak.

AZ ELNÖK fölteszi a kérdést, egyetért-e a bizottság abban, hogy a kérdést tanulmányozás végett az albizottság elé utalják. (Helyeslés.)

JULES CAMBON ennek megfelelően indítványozza, kérjék föl az albizottságot, hogy mielőbb - például holnap, március 4-én 14 óra 30-kor - üljön össze.[223] Az albizottságnak módjában lesz Benešt meghallgatni. (Helyeslés.)

A bizottság úgy határoz, hogy következő ülését március 5-én, szerdán 15 órai kezdettel tartja meg.

Az ülést 19 óra 30 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48, Commission des Affaires Tchécoslovaques

A CSEH-SZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 209

iratszám:92[224]

irat típusa: Szám. nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 4.

LE ROND tábornok (Franciaország) indítványozza az albizottságnak, hogy először is állítsák össze a Benešhez intézendő kérdések jegyzékét. (Helyeslés.)

Ezután behívatják BENEŠT, a cseh-szlovák állam miniszterét.

LE ROND tábornok (Franciaország) üdvözli Benešt, majd közli vele, hogy az albizottságnak néhány fölvilágosításra lenne szüksége bizonyos, a cseh-szlovák területi követelésekre vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban.

BENEŠ köszönetet mond Le Rond tábornoknak, és azt feleli, teljes mértékben az albizottság rendelkezésére áll.

LE ROND tábornok (Franciaország) végül rátér a Csallóköz (île de la Grande Schütt) kérdésére. Azt kérdezi Beneštől, milyenek a sziget gazdasági kapcsolatai.

BENEŠ válaszában kifejti, hogy a sziget nyugati részét Pozsony (Presbourg) külvárosának kell tekinteni, ahol jelentős a város élelmezését szolgáló zöldségtermesztés. Ami a sziget keleti részét illeti, az Komárommal tart fönn kapcsolatot.

Beneš elismeri, hogy Csallóköz lakosságának többsége kétségbevonhatatlanul magyar. Mindamellett a hegyvidék szlovák lakossága Szlovákia egyetlen hajózható folyójának, a Vágnak a völgyén át lefelé, a Csallóköz felé törekszik.

Le Rond tábornok azon kérdésére, hogy vajon a Csallóközben hány magyar lehet, Beneš azt válaszolja, hogy a szigeten mintegy 90 000 lakos él: 25 000 német, 10 000 szlovák, a fönnmaradó részt pedig a magyar lakosság teszi ki, amelynek tehát így a száma 50 000-60 000 lélek lehet. Egyébként Beneš szükségesnek tartja jelezni, hogy ezen statisztika magyar eredetű, következésképpen erősen tendenciózus jellegű, és becslése szerint a szlovák lakosság számát a valóságosnál mintegy 33 százalékkal alacsonyabb számban állapítja meg.

LE ROND tábornok (Franciaország) azt tudakolja Beneštől, hogy mindezen magyar bekebelezése véleménye szerint nem jár-e politikai szempontból valamilyen nehézséggel.

BENEŠ erre azt feleli, hogy itt mezőgazdasági, következésképpen jámbor, békés népességről van szó. Hangsúlyozni kívánja, milyen rendkívüli jelentősége van a Csallóköz birtoklásának a cseh-szlovák állam gazdasági jövője szempontjából. A cseh-szlovákok, gazdasági tekintetben, minden reménységüket Pozsonyba helyezik, mivel csak ott juthatnak nagyobb folyami kikötőhöz. Ez a nagy folyami kikötő nélkülözhetetlen az ország jövőbeni gazdasági fejlődése szempontjából, amely fejlődésnek az iránya a Fekete-tenger lesz. Ha a Csallóközt a magyaroknak adják, ezzel megfojtják Pozsonyt.

Le Rond tábornok kérdésére válaszolva BENEŠ ezután ismerteti, hogy a Nagy-Duna Csallóköz magasságában 400-500 méter széles, míg a Kis-Duna akkora, mint a Szajna.

LE ROND tábornok (Franciaország) arra kéri Benešt, fejtse ki, milyen fontossággal bír a Vág folyó Cseh-Szlovákia számára.

BENEŠ elmondja, hogy Cseh-Szlovákia jövőbeni erejét elsősorban az ipar fogja jelenteni. Ezért a cseh-szlovák kormányzat a területi kérdéseket az ország gazdasági szükségleteiből kiindulva közelíti meg.

A Vág, amely Trencséntől (Trentschin) hajózható, Szlovákia gerincét jelenti, így elengedhetetlen, hogy egész hosszában cseh-szlovák területen folyjon. A Vág völgyében halad a tescheni, valamit a krakkói vasút.

A cseh-szlovákok nem fogadhatják el, hogy Komárom magyar legyen, mivel a város országuk ellen irányuló hídfőállást alkotna. Ugyanúgy nem nélkülözhetik a Csallóközt sem, hacsak nem akarják annak kitenni magukat, hogy Pozsonynál és Komáromnál torkon ragadják őket.

Végül van még egy politikai ok is, amelynek tekintetbevételére kéri Beneš az albizottságot és amely minden bizonnyal rábírja arra, hogy Cseh-Szlovákiának adja a Csallóközt. Ha a cseh-szlovákok azt tudnák meg, hogy le kell mondaniuk erről a területről, bizonyosan súlyos belső válság törne ki közöttük.

Beneš fölhívja a figyelmet arra, hogy a cseh-szlovákoknak már le kellett mondaniuk Teschenről, és ez lemondás erős fölindulást váltott ki Prágában. Ha a Csallóköz kérdésében is engedniük kell, ez újabb megaláztatást jelentene számukra, és Beneš nem tud felelni az ebből eredő esetleges következményekért.

LE ROND tábornok (Franciaország) végezetül azt kérdezi Beneštől, hogy összesen mennyi lenne a cseh-szlovák állam határain belül található magyarok száma, amennyiben ezen állam minden területi követelését kielégítenék.

BENEŠ válaszában elmondja, hogy ezeknek a magyaroknak a számát mintegy 860 ezerre becsüli. Ugyanakkor pedig Cseh-Szlovákia lemondana 630 000 szlovákról.

LE ROND tábornok (Franciaország) az albizottság nevében köszönetét fejezi ki Benešnek az igen érdekes fölvilágosításokért, melyekkel volt szíves szolgálni.

Indítványozza, hogy az albizottság következő ülését másnap, március 5-ke 14 óra 30 percre tűzzék ki. (Helyeslés.)

Az ülést 17 óra 45 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48, Commission des Affaires Tchécoslovaques

A CSEH-SZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 210

iratszám:93[225]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 5.

AZ ELNÖK a határmegállapító albizottság elnökének, Le Rond tábornoknak adja meg a szót.

LE ROND tábornok (Franciaország) előadja, hogy a bizottság legutóbbi ülése óta az angol küldöttség fölvetette Sátoraljaújhely (Satoralja) kérdését. Másrészt a határmegállapító albizottság meghallgatta Benešt. Mivel az általa nyújtott fölvilágosítások több pontot is érintenek, Le Rond tábornok azt javasolja, a vizsgálatot a kérdés egészére vonatkozóan folytassák, mivel ily módon a bizottság az elé kerülő különféle kérdések között talán megtalálja, mi lehetne az esetleges kárpótlás alapelve. (Helyeslés.)

AZ ELNÖK megkérdezi, vajon a bizottság egyetért-e azzal, hogy elfogadják a Morva (Morava) vonalának tárgyában benyújtott albizottsági javaslatot.

A szavazásra bocsátott javaslatot egyhangúan elfogadják.

LE ROND tábornok (Franciaország) bejelenti, hogy a második megvizsgálandó kérdés a Csallóköz kérdése. Ezt a határozatképességhez elégtelen számban ülésező albizottság nem tárgyalta meg. Megvizsgálni azonban megvizsgálta, aminek során az amerikai küldött kifejtette, hogy ő összefüggést lát a Csallóköz és Magyarország délkeleti határa között, abban az értelemben, hogy mindkét helyen mód nyílhatna kárpótlásra az elcsatolásra ítélt magyar lakosság ügyében.

AZ ELNÖK az iránt érdeklődik, vajon az egyes küldöttségek egyetértenek-e abban, hogy a Csallóköz kérdését haladéktalanul megvitassák, vagy inkább a későbbiekben, Beneš meghallgatását követően kerítsenek sort erre.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) úgy vélekedik, minden szükséges információ a bizottság rendelkezésére áll ahhoz, hogy haladéktalanul vitára bocsássák a kérdést. (Helyeslés.)

AZ ELNÖK megkérdezi, úgy vélik-e a küldöttek, hogy Csallóköz szigetét odaadhatják Cseh-Szlovákiának azzal a fönntartással, hogy más helyütt keresnek kompenzációt a magyar népesség javára.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) kijelenti, hogy ebben az egész kérdésben az amerikai küldöttséget két szempont vezette: 1) a gazdasági megfontolások; 2) azon kívánalom, hogy a lehető legkevesebb magyart juttassák Cseh-Szlovákiába.

Az amerikai küldöttség két terület - a Csallóköz, illetve Sátoraljaújhely (Satoralja) környéke - kérdésében volt egy véleményen az olasz küldöttséggel és került ellentétbe az angol valamint a francia küldöttséggel. Az amerikai küldöttség igen nagy figyelemmel tanulmányozta e két térséget, és ami Sátoraljaújhelyet illeti, teljes mértékben elismeri az angol küldöttség által a Cseh-Szlovákia és Románia közötti közvetlen vasúti összeköttetés szükségessége tárgyában felsorakoztatott érvek jelentőségét. Így tehát, amennyiben a bizottság végső fokon úgy dönt, hogy a Csallóközt és Sátoraljaújhely környékét Cseh-Szlovákiához csatolja, akkor Dr. Seymour úgy véli, a határ egyéb pontjain kárpótlási lehetőségeket kell Magyarország számára keresni és vissza kell adni neki bizonyos számú magyart olyanformán, hogy a Cseh-Szlovákiának juttatott magyarság száma ne emelkedjék. Itt nem annyira a kompenzációról, hanem a Cseh-szlovák Köztársaság biztonságáról van szó. Az amerikai küldöttség véleménye szerint az új köztársasághoz csatolandó magyarok számát tekintve már veszélyes határértékhez érkeztek, és e szám további növelése veszélyt jelentene a cseh-szlovák kormányzat stabilitása szempontjából. A küldöttség nagyon aggódik amiatt, hogy a megalakuló parlamentbe seregnyi irredenta képviselő jut majd be, akik a cseh képviselők állandó ellenzékét fogják jelenteni.

SIR JOSEPH COOK (Brit Birodalom) bevallja, hogy nem egészen érti amerikai kollégája álláspontját, akinek aggályai számára annál is inkább túlzottnak tűnnek, mert Dr. Seymour olyan nemzet tagja, amely évente nagyon sok idegent fogad magába, és hogy a jelen esetben, Cseh-Szlovákia esetében végül is csupán jelentéktelen számú lakos asszimilációjáról van szó.

Ami Dr. Seymour azon csillapíthatatlan vágyát illeti, amellyel Cseh-Szlovákiát védelmezni törekszik a magyar veszéllyel szemben, az angol első küldött bátorkodik azt sugalmazni, hogy a cseh-szlovákok értelmes emberek, akik tisztában vannak országuk befogadóképességével. Ha egyszer a Csallóközt úgy alkotta meg a természet, hogy Cseh-Szlovákiától függjön, és a lakosságot minden gazdasági kapocs a cseh-szlovákokhoz fűzi, akkor vajon miért kellene ezt a területet tőlük megtagadni?

SIR JOSEPH COOK úgy emlékezik, Sátoraljaújhelyt (Satoralja) tekintve fölmerült annak a lehetősége, hogy a város a cseh-szlovák területen kívül maradjon. Azonban a Csallóköz kérdését önmagában szükséges megoldani.

AZ ELNÖK kijelenti, hogy ebben a kérdésben a francia küldöttség teljes mértékben osztja az angol küldöttség véleményét. Mindamellett elismeri, hogy valamennyire megértéssel viseltetik az amerikai küldöttség álláspontja iránt is: egy még létrehozandó országtól nem várható el ugyanaz a beolvasztási képesség, mint egy sok éve fönnálló államtól. Ám a francia küldöttség e fönntartással együtt azt állítja, szerinte a Csallóközt a természet is arra rendelte, hogy Cseh-Szlovákiához tartozzon. Ennek ellenére, hogy válaszoljanak Dr. Seymour aggodalmaira, Jules Cambon azt indítványozza, kérjék föl az albizottságot, kutasson föl a határ más szakaszain kárpótlási lehetőségeket, amelyek révén bizonyos számú - jelenleg Cseh-Szlovákiához csatolt - magyar népességet vissza lehetne juttatni Magyarországnak. Ily módon az amerikai küldöttség csatlakozhatna az előbb kifejtett állásponthoz, és bizonyos mértékben elégtételhez is jutna.

LAROCHE (Franciaország) kijelenti, hogy minden pontban osztja a bizottság elnökének imént elhangzott véleményét.

Pontosan a cseh-szlovák állam érdekét szolgálja, hogy a lehető legkevesebb magyart adják ennek az államnak. Ám ugyanakkor szükséges, hogy megkapja a fejlődéséhez nélkülözhetetlen területet és közlekedési útvonalakat. Az albizottságnak e két szempontból kell kiindulnia, és arra törekednie, hogy - Csallóköz szigetéért, valamint a Sátoraljaújhely (Satoralja)-Csap vasútvonalért kárpótlásul - más térségekben, az e két területi juttatás eredményeképpen a cseh-szlovákokhoz kerülő magyarok számával lehetőség szerint megegyező számú magyart vegyen vissza tőlük.

LAROCHE mindamellett azt kéri, ebből a kárpótlási kérdésből nehogy elengedhetetlen föltételt csináljanak. Más szóval, ha példának okáért 80 000 magyart adnak Cseh-Szlovákiának és csak 60 ezret tudnak összeszedni, úgy véli, az ügy ezzel elintézettnek tekintendő anélkül, hogy mindenáron megegyező számút kellene keresni, és anélkül, hogy ennek érdekében létfontosságú szempontok kerülnének veszélybe. Laroche arra is fölhívja a figyelmet, még mindig fönnáll a lehetősége annak, hogy magát Sátoraljaújhely városát a magyaroknak adják, ami már egy bizonyos számú magyart jelent.

SALVAGO RAGGI márki (Olaszország) elismeri, hogy a legjobb megoldást valóban az jelenti, ha az albizottságot bízzák meg, keressen a kárpótlásra lehetőséget. Ellenben nem győzte meg az angol küldött észrevétele, mely szerint legjobban saját maguk a csehek tudják megítélni, hogy milyen nagyságú idegen népesség beolvasztására képesek. Hasonlóképpen azt is megjegyzi, hogy a Cseh-Szlovákia által bekebelezendő magyarok száma napról napra emelkedik. Memorandumukban a csehek még 500 000 magyarról beszéltek, ma Beneš már 860 ezret említ. A 800 000 önmagában véve nem hatalmas szám, csak a cseh-szlovákokhoz képest az, akik viszonylag kevesen vannak. Fölmerül tehát annak a szükségessége, hogy az albizottság másutt keressen kárpótlást.

AZ ELNÖK megállapítja, teljes az egyetértés abban, hogy megbízzák az albizottságot, keressen másutt kárpótlási lehetőséget, és munkája során induljon ki abból az alapelvből, hogy a Csallóköz Cseh-Szlovákiához fog kerülni. Egyébként abban is egyetértenek, hogy az albizottság csak megoldási javaslatokat terjeszt elő, és a bizottság megőrzi teljes döntési szabadságát.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) tisztázni kívánja, hogy az angol küldöttség mind a Csallóközt, mind Sátoraljaújhelyt (Satoralja) Cseh-Szlovákiának követeli; ugyanakkor elismeri, hogy ebből az államból lehetőség szerint minél több magyar kizárandó.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) kijelenti, hogy az amerikai küldöttség nem kötelezheti el magát előre a Csallóköz Cseh-Szlovákiához való csatolásának elfogadására. Fönntartja magának a jogot, hogy tanulmányozza a kérdést annak az elvnek az alapján, mely szerint a cseh-szlovák államhoz kerülő magyarok számának ténylegesen nem szabad emelkednie.

LE ROND tábornok (Franciaország) bejelenti, hogy ezek szerint egyetértenek abban, hogy a Csallóköz valamint a Sajó és Csap közötti határszakasz kérdésében - különös tekintettel Sátoraljaújhely (Satoralja) kérdésére - a bizottság a döntést későbbi időpontra halasztja, majd rátér a ruszin terület határainak kérdésére.

Az albizottság a következő határvonalban jutott egyetértésre: egy Csaptól délre kiinduló, a Csaptól 3 kilométerre délnyugatra található vasúti elágazástól északra haladó vonal, amely oly módon van kijelölve, hogy a Csapról Husztra és Petrovára vezető vasutat teljes hosszában cseh-szlovák területen hagyja, ezután Petrovától délkeletre átszelve a Petrova folyót Felsővisó állomástól északra követi az 1200-1854. számmal jelölt vízválasztó hegygerincet, majd elérve így a Kárpátok gerincét, e gerincen - amely azelőtt a Magyarország és Galícia közötti határt jelentette - folytatódik tovább olyanformán, hogy Szlovákia határával az uzsoki (Uszok) hágótól délre találkozzék.

Abban megegyezés született, hogy Csaptól kezdve - a sátoraljaújhelyi kérdés miatt - a határt nem jelölik ki. Ebben a térségben a román ügyek bizottságának munkáját is tekintetbe kell venni. Következésképpen Le Rond tábornok úgy gondolja, hogy a határvonal meghatározását a Dombó mellett húzódó vasútvonal magasságában föl kellene függeszteni, és az alsó rész kitűzését aromán ügyek bizottságának döntéséig elhalasztani.

SALVAGO RAGGI márki (Olaszország) indítványozza, hogy a határvonalat attól a ponttól ne jelöljék ki, ahol elhagyják a cseh-szlovák határt, egészen odáig, ahol elérik a román határt.

Le Rond tábornok és Laroche válaszát követően - amelyben biztosították arról, hogy a javasolt határvonal nem fogja befolyásolni a román ügyek bizottsága döntését, és különben is e vonal nem egyéb egyszerű jelzésnél - Salvago Raggi márki bejelenti, hogy csatlakozik Le Rond tábornok javaslatához.

LE ROND tábornok (Franciaország) megjegyzi, hogy Salvago Raggi márki célzást tett arra a 860 000 magyarra, akiket Beneš nyilatkozata értelmében Szlovákiához fognak csatolni. Ám nem szabad megfeledkezni az ellenszolgáltatásról sem; hiszen Beneš beleegyezik abba, hogy mintegy 630 000, többé-kevésbé összefüggő szigeteket alkotó szlovák magyar területen maradjon.

Az ülést 18 óra 45 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48. Commission des Affaires Tchécoslovaques

A CSEH-SZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 211

iratszám:94[226]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 5.

LE ROND tábornok (Franciaország) bejelenti, hogy az angol küldött távolléte következtében az albizottságnak nem áll módjában az eredetileg kitűzött napirendhez tartani magát. Ennek ellenére az albizottság elé terjesztett kérdések közül kettőnek - Sátoraljaújhely (Satoralja), illetve a Morva (Morava) kérdésének - a vizsgálatára sort keríthetne, és tárgyukban elvi döntéseket hozhatna, amelyhez aztán kérhetnék Nicolson utólagos jóváhagyását. (Helyeslés.)

Le Rond tábornok fölkéri Johnson őrnagyot, szíveskednék az amerikai küldöttség véleményét ismertetni Sátoraljaújhely kérdésében.

JOHNSON őrnagy (Amerikai Egyesült Államok) előadja, hogy az amerikai küldöttség nagy figyelemmel tanulmányozta az angol javaslatot, amely szerint a határt Sátoraljaújhelytől délre húznák meg olyanképpen, hogy a Sátoraljaújhely-Csap vasútvonal cseh-szlovák területre kerüljön, és így vasút segítségével tarthassák fönn a kapcsolatot Szlovákia valamint a ruszinok területe között.

A meghallgatott amerikai szakértők véleménye szerint eme kapcsolatok fönntartása egy északabbra megépítendő összekötő vonal révén valósítható meg. Ez az összekötő vasút mintegy 500 000 dollárba kerülne, és kivitelezése egy évet venne igénybe.

Az amerikai küldöttség attól a hő kívánságtól vezéreltetve javasolja ezt a megoldást, hogy ne növekedjék azon magyaroknak a száma, akiket a cseh-szlovák államnak juttatnak.

Mindamellett az amerikai küldöttség hajlandó a megegyezés érdekében a Sátoraljaújhely-Csap kérdésben engedményt tenni, amennyiben az angol és a francia küldöttség maga is hajlik az engedményre a Csallóköz kérdésében. De Johnson őrnagy szerint még ebben az esetben is szükséges lenne arra, hogy bizonyos számú magyart kivonjanak a cseh-szlovák területről.

LE ROND tábornok (Franciaország) fölkéri az olasz küldöttséget, ismertesse a Sátoraljaújhely-Csap vasútvonal kérdésében elfoglalt álláspontját.

STRANIERI (Olaszország) válaszában kifejti, hogy amíg nem kapja meg azokat az információkat, amelyekért, úgy gondolja, Kramarhoz vagy Benešhez kell fordulnia, addig véleményét kénytelen fönntartani.

Az ülést 16 óra 30 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48. Commission des Affaires Tchécoslovaques

A CSEH-SZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 217

iratszám:95[227]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 7.

LE ROND tábornok (Franciaország) javasolja az albizottságnak, folytassák a Cseh-Szlovákia és Magyarország közötti határ tanulmányozását.

Emlékeztet, hogy az albizottságnak két fontos kérdést - egyrészt a Csallóköz, másrészt a Sátoraljaújhelytől keletre fekvő vasútvonal kérdését - kell megoldania. Ezenkívül - az amerikai küldöttség kívánságának megfelelően - arra kell törekednie, hogy - ahol csak lehetséges - a lehető legnagyobb számú magyar népességet vonják ki a cseh-szlovák területről.

Le Rond tábornok nem tartja szükségesnek hangsúlyozni, gazdasági szempontból mennyire fontos a cseh-szlovákoknak a Csallóköz birtoklása. Beneš már kifejtette az albizottság előtt[228], hogy országa számára nélkülözhetetlen a Vág és a Morva (Morava) folyók által jelentett kereskedelmi utak fölötti rendelkezés: Cseh-Szlovákia jövője szempontjából ez létkérdésnek számít. A megoldás egyetlen akadályát a Csallóközben jelen levő 60 000 magyar jelenti.

Egyébiránt Le Rond tábornok meg van győződve arról, hogy az amerikai küldöttség kész Csallóköz kérdését újból megvizsgálni, amennyiben más térségekben lehetőség mutatkozik bizonyos számú magyar visszacsatolása Magyarországhoz.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) válaszában kifejti, hogy a Csallóköznek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint a sátoraljaújhelyi vasútnak, következésképpen inkább keleten hajlandó áldozatot hozni, mint nyugaton.

NICOLSON (Brit Birodalom) kijelenti, hogy nagy jelentőséget tulajdonít a sátoraljaújhelyi vasútvonalnak, de hasonlóképpen a Csallóköznek is. Ezzel szemben a Duna és a Sajó közötti térséget illetően nem ragaszkodna mindenáron a határ fönntartásához.

LE ROND tábornok (Franciaország) megállapítja, hogy a megoldás elemeit következésképpen ez irányban kell kutatni, és megkérdezi az angol küldöttől, vajon a Duna és Sajó között talált-e arra módot, hogy "megtakarítást" érjenek el a magyar népesség vonatkozásában.

NICOLSON (Brit Birodalom) válaszában hajlandóságát fejezi ki a Le Rond tábornok által vázolt alapokon keresni a megegyezés lehetőségét. Azonban aggódik amiatt, hogy a kérdésben nehéz lesz egyhangú határozatra jutni, ezért javasolja, egyenesen Beneštől kérdezzék meg, mit tart a cseh-szlovák állam gazdasági élete és jövője szempontjából a legkisebb áldozatnak.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) azt tudakolja az angol küldöttől, javaslata szerint milyen határvonalat terjesszenek Beneš elé, és milyen kárpótlásról lenne szó, amennyiben Sátoraljaújhelyt és a Csallóközt a cseh-szlovákoknak adnák.

NICOLSON (Brit Birodalom) azt feleli, hogy bármelyik vonalat: az Ipoly (Eipel) vonalát vagy még egy attól északabbra húzódó vonalat is elfogadna. Majd a CSEH-SZLOVÁK kormány megmondja, mit szeretne jobban.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) nincs meggyőződve arról, hogy helyénvaló lenne Benešt az albizottsági vitákról tájékoztatni.

NICOLSON (Brit Birodalom) válaszában kifejti, hogy nem okvetlenül szükséges Benešt a részletekbe beavatni. Például azt kérdezhetnék tőle, hogy számára a Kassa és Pozsony közötti közvetlen közlekedési összeköttetés vagy a Csallóköz és Sátoraljaújhely kérdése a fontosabb.

LE ROND tábornok (Franciaország) összefoglalja a vitát.

Jelen pillanatban a bizottság előtt három kérdés fekszik: 1) kijárat Morvaország és Szlovákia gazdasága számára, vagyis a Csallóköz kérdése; 2) a magyarországi ruszinok és Szlovákia közötti összeköttetés, vagyis Sátoraljaújhely kérdése; 3) Felső-Szlovákia és a Duna közötti kapcsolat, vagyis az ipolyi (Eipel) vasút kérdése.

Fölkérve a cseh-szlovák kormány képviselőit, mondják meg ők maguk, milyen áldozatot hajlandók hozni, valószínűleg azt fogják válaszolni, hogy semmilyet. Majd el fogják magyarázni, hogy a Csallóköz nélkülözhetetlen Morvaország és Szlovákia gazdasági életéhez; hogy az ipolyi vasut nem kiváltható, mivel északon hegység emelkedik, amelyen át haránt irányban vasútvonal nem haladhat, és végül, hogy a sátoraljaújhelyi vasút az egyetlen összekötő kapcsot jelenti Szlovákia és Kárpátalja között.

Ami ezt az utóbbi vasutat illeti, Le Rond tábornok fölhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg valóban ez az egyetlen összekötő vonal, de gyakorlatilag semmi akadálya egy Munkács-Vaján (Vajan) és egy, valahol Tőketerebes térségében kijelölendő pont közötti pályaszakasz megépítésének.

Jelzi, hogy szeretné megismerni az olasz küldöttségnek ezekben a kérdésekben elfoglalt álláspontját.

STRANIERI (Olaszország) azt válaszolja, hogy véleménye szerint Benešt kellene megkérdezni az angol küldöttség által javasolt formában.

LE ROND tábornok (Franciaország) előadja, hogy szerinte a sátoraljaújhely-csapi vasútvonal pillanatnyilag nélkülözhetetlen, azonban végérvényesen nem, tekintve, hogy a későbbiek folyamán majd megépíthető északabbra egy másik vonal, ellenben a Csallóköz valamint az ipolyi vasút birtoklásához a cseh-szlovákok mindig is ragaszkodni fognak. A Csallóközt maga a természet alkotta meg, ami pedig az ipolyi vasutat illeti, nyilvánvaló - tekintve a térség földrajzi viszonyait - , hogy nehezen lehetne egy északabbra haladó vasúttal kiváltani.

LE ROND tábornok jelzi, hogy nagyon is hajlandó áldozatokat hozni, ám erre sem a Csallóköz, sem az ipolyi vasútvonal kérdésében nem lát lehetőséget.

Különösen ami az Ipoly térségét illeti, okvetlenül szükséges, hogy a a vasút teljes hosszában cseh-szlovák területen maradjon. Számára e megoldás annál is kézenfekvőbb, mivel a másik oladalon is halad egy vonal - a budapest-miskolci - , amely tökéletesen kielégíti a magyarországi igényeket. Ennek következtében ő legfeljebb csak annyit tehet, hogy javasolja, a vasútvonalat a Dunától végig a putnoki elágazásig cseh-szlovák területen hagyó határ minél szorosabban kövesse a vasutat, így az eredeti tervezethez képest mintegy tíz kilométert nyerhetnek.

Meglehet, földrajzi szempontból e javaslat nem a legkielégítőbb, de a kérdésre valamilyen politikai megoldást kell találni, és Le Rond tábornok kijelenti, hogy a megegyezés érdekében hajlandó ennek támogatására.

JOHNSON őrnagy (Amerikai Egyesült Államok) olyan megoldást javasol, amely bizonyára nem nevezhető tökéletesnek, ám meglehet, segít az albizottságnak kilábalni a nehézségekből. Eszerint az ipolyi vasutat - legalábbis néhány esztendőre - nemzetközivé kellene tenni. Ily módon lehetőség nyílna arra, hogy mind Cseh-Szlovákia, mind Magyarország egyidejűleg használja a vonalat, ameddig az északabbra megvalósítandó összeköttetéshez szükséges vasútvonalak építése befejeződik.

Ez esetben a határt az Ipoly vonala jelentené.

LE ROND tábornok (Franciaország) azt válaszolja, hogy sokkal inkább kész lenne e megoldást fontolóra venni a jóval rövidebb sátoraljaújhely-csapi vasút esetében. Egy Munkács-Ungvár, illetve Ungvár-Kassa vasútvonal kivitelezése nem jelentene különösebb nehézséget, ellenben ugyanez nem mondható el egy, az Ipolytól északra megépítendő vonal esetében. Azonkívül az Ipoly völgyében a folyót az utak több helyütt is átszelik, így a határ - amennyiben a folyómedret követné - hasonlóképpen kettévágná ezeket.

Végül LE ROND tábornok még azt fűzi hozzá, hogy a rövidebb Sátoraljaújhely-Csap szakasz irányítása fölöttébb egyszerűen megoldható, hiszen elegendő lenne egy igazgatóság Sátoraljaújhelyen és egy másik Csapon, míg az ipolyi vonal esetében sokkal nehezebb kérdéssel állnának szemben.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Álamok) kijelenti, hogy teljes mértékben osztja Le Rond tábornok véleményét. Ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy Sátoraljaújhelyet mindössze 24 000, míg a Csallóközt 90 000 magyar lakja.

LE ROND tábornok (Franciaország) azt válaszolja, hogy szerinte az Ipoly alsó folyásánál, ahol a folyóvölgy erősen összeszűkül nehezen választható külön az egyik part a másiktól.

Egyébiránt az ipolyi vasút Cseh-Szlovákia számára egészen különleges jelentőséggel bír, mivel a korponai és a kokovai bányavidékkel biztosítja az összeköttetést. Le Rond tábornok megítélése szerint ez a vasútvonal nélkülözhetetlen az Ipoly völgyének életéhez.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) bejelenti, hogy támaszkodva Le Rond tábornok imént kifejtett elméletére - amelynek értelmében az Ipoly völgye egységet alkot - indítványozza, hogy az egész völgyet adják a magyaroknak, és a határvonalat északabbra húzzák meg.

LE ROND tábornok (Franciaország) válaszában kifejti, hogy ez a megoldás szerinte roppant nehézségeket támasztana az Ipoly felső völgyében, amelyet így elvágnának a Dunától.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) megkérdezi Le Rond tábornoktól, hogy vajon a sátoraljaújhelyi és a csallóközi kérdés véleménye szerint nem jelentenek-e kárpótlást az Ipoly völgyéért.

LE ROND tábornok (Franciaország) azt feleli, hogy Cseh-Szlovákia jövője szempontjából nem tulajdonít túl nagy fontosságot Sátoraljaújhely kérdésének, amely csupán rövid távon érdekes. Ezzel szemben amit Dr. Seymour javasol, az a cseh-szlovák állam területének jelentős mértékű és végérvényes összeszűkítését jelenti. Ezen a helyen ugyanis Cseh-Szlovákia területének kiterjedése széltében az eredetileg megállapított határral is csak mintegy száznegyven kilométert tesz ki, Dr. Seymour indítványának elfogadása esetén pedig ez a távolság csaknem felére csökkenne.

NICOLSON (Brit Birodalom) úgyszintén kívánatosnak tartja, hogy ezen a helyen ne szűkítsék össze Cseh-Szlovákia területét. Az angol küldött - alapos megfontolást követően - legföljebb Sátoraljaújhely (Satoralja) kérdésében lenne hajlandó engedményre - azzal a föltétellel, hogy a vasútvonalat nemzetközivé teszik -, ám az Ipoly völgyét illetően nem áll módjában engedményt tenni.

LE ROND tábornok (Franciaország) úgy ítéli meg, hogy az amerikai küldöttséget nem egyedül a Cseh-Szlovákiához kerülő magyarok száma nyugtalanítja, de föltételezhetően amiatt is aggályai vannak, hogy ez a határ túl közel esik majd Budapesthez. Ezért olyan megegyezéses megoldást javasol az albizottságnak, amely nézete szerint eloszlathatja ezeket az aggodalmakat. Eszerint a határt általánosságban a vasútvonaltól egy mérföldre délre kellene meghúzni, aminek eredményeképpen a cseh-szlovákok szabadon rendelkezhetnének az Osztrovszki-hegység forgalmát lebonyolító vasúttal, míg a magyarok szabadon rendelkeznének a nógrád-salgótarjáni térségben húzódó három vonal fölött, amelyek az Ipollyal való összeköttetést biztosítják.

Ezzel a határvonallal minden, a magyarok ellen irányuló cseh támadó szándéknak elejét lehetne venni, és mintegy 80 000 magyart lehetne Magyarországnak visszajuttatni, jóllehet Csallóközben 60-80 000 a számuk.

DULLES (Amerikai Egyesült Államok) az iránt érdeklődik, hogy vajon a Sátoraljaújhely kapcsán az imént fölvetett nemzetközi megoldás nem alkalmazható-e az Ipoly völgyi vasútvonalra is.

LE ROND tábornok (Franciaország) válaszában előadja, hogy a szabályozásnak ez a formája könnyűszerrel magvalósítható a rövidebb sátoraljaújhely-csapi vonal esetében, ám sokkal nehezebben elképzelhető az Ipoly völgyi vasútnál, amely hosszú, és ráadásul más vonalakhoz is csatlakozik.

LE ROND tábornok hangsúlyozni kívánja, hogy az általa javasolt határvonal minden Budapestet fenyegető veszélyt elhárítana, mivel a cseh-szlovákokat az Ipoly völgyébe vetné vissza, míg a hegygerincet a magyarok birtokolnák.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) a következő kérdést teszi föl: amennyiben az amerikai küldöttség enged az angol küldöttségnek Sátoraljaújhely, illetve a francia küldöttségnek a Csallóköz kérdésében, vajon a francia és angol küldöttség elfogadja-e határnak az Ipoly vonalát úgy, ahogy azt az amerikai küldöttség javasolta?

LE ROND tábornok (Franciaország) szerint pontosan meg kell határozni, miből is áll e javaslat. Megegyeznek tehát abban, hogy a Sátoraljaújhelytől keletre eső vasúti csomópont cseh-szlovák, maga Sátoraljaújhely városa magyar, Csap városa cseh-szlovák, az attól délre eső csomópont magyar területen fekszik majd.

A Csallóközre vonatkozóan megegyeznek abban, hogy a határt a Morva (Morava) torkolatától az Ipolyig a Nagy-Duna sodorvonala alkotja.

Végül ami az Ipolyt (Eipel) illeti, a határ az Ipoly folyó medrét követi, majd Losoctól délre attól elszakadva csatlakozik az előzőekben leírt határvonalhoz.

Hátravan még a határ kijelölése a Losonctól délre fekvő ponttól keleti irányban. A határvonalat a következőképpen lehetne megvonni: a Losonctól délre fekvő ponttól lefelé tartva a Salgótarjánról Losoncra, illetve Rimaszombatra vezető vasútvonalak elágazástól délre húzódna, majd elérve a 628. sz. magassági pontot, a másodlagos gerincvonalon folytatódna és megközelítőleg egyenes vonalban jutna el Putnoktól nyugatra úgy, hogy a borsodnádasdi csomópont magyar területen maradna.

LE ROND tábornok bejelenti, hogy a francia küldöttség a maga részéről kész az amerikai küldöttség által javasolt határvonalat elfogadni, amennyiben teljesülnek az alábbi - az ipolyi vasút működését megkönnyítő - föltételek:

"Losonc és Csata között az Ipoly (Eipel) völgyében haladó vasútvonal, valamint az ettől a vasútvonaltól északra, illetve délre húzódó, abba csatlakozó többi vonal igazgatása az elkövetkezőkben a szövetségesek irányításával történik oly módon, hogy az érdekelt szomszédos államok azt szabadon használhassák addig, ameddig az Ipoly jobb partján, cseh-szlovák területen nem készülnek el az egybefüggő vonal kialakításához szükséges pályaszakaszok."

LE ROND tábornok (Franciaország) indítványozza, hogy hozzanak hasonló határozatot a vasútvonalnak Miskolctól északra haladó, torna-putnoki szakaszára vonatkozóan is. E határozatot a következőképpen lehetne megszövegezni:

"A Tornától kiindulva a Bódva völgyében haladó vasútvonal igazgatása a Miskolctól 3 mélföldre északra fekvő csomópontig, valamint az ettől a csomóponttól a Sajó völgyében haladó vasútvonal igazgatása a pelsőci vonal becsatlakozásáig az elkövetkezőkben a szövetségesek irányításával történik oly módon, hogy az érdekelt szomszédos államok azt szabadon használhassák addig, ameddig cseh-szlovák területen nem készül el a kassa-tornai vonalat a Sajó-völgyi vonallal összekötő pályaszakasz."

LE ROND tábornok megkérdezi az amerikai, az angol és olasz küldöttséget, hogy elfogadják-e a két határozattal kiegészített föntebb leírt határvonalat.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) azt válaszolja, hogy az egyhangú határozat reményében elfogadja.

NICOLSON (Brit Birodalom) bejelenti, hogy az angol küldöttség hasonlóképpen elfogadja.

STRANIERI (Olaszország) jelzi, hogy az olasz küldöttség is elfogadja.

LE ROND tábornok (Franciaország) kinyilvánítja, hogy következésképpen a Magyarországgal közös határt teljes hosszában elfogadták.

Indítványozza, hogy a határtvonalat haladéktalanul rögzítsék határozatba, amelyet a következőképpen lehetne megszövegezni:

"A Morva (Morava) torkolatától az Ipoly (Eipel) torkolatáig:

A Nagy-Duna sodorvonala, vagyis a Csallóközt a cseh-szlovákok kapják meg;

A Duna és a Sajó között:

Az Ipoly sodorvonala egy Losonctól dél-délnyugatra fekvő pontig, azután egy délkeleti irányban tartó vonal, amely a salgótarjáni vasutat pontosan a Salgótarjántól Losoncra, illetve Rimaszombatra vezető vasútvonalak elágazásától délre metszi; majd egy, a 628. sz. magassági pontot érintő másodlagos gerincvonal; onnét egy északnyugati irányban haladó, a Sajót keresztező vonal, azután a vasútvonal a pelsőci és a borsodnádasdi elágazás között;

A Sajó és az Ung között:

Az egyik megelőző ülésen meghatározott vonal, amely Sátoraljaújhely (Satoralja) városát Magyarországnak, a várostól keletre levő elágazást Cseh-Szlovákiának hagyja;

Az Ung és a Tisza (Theiss) között:

A sátoraljaújhely-csapi vasútvonaltól délre egy mérföldre húzódó vonal, amely Csapot ruszin, az attól délre levő vasúti elágazást magyar területen hagyja;

A Tiszától keletre:

A korábban megvont határ." (Helyeslés.)

LE ROND tábornok (Franciaország) javasolja az albizottságnak szakbizottság kijelölését, amelynek feladata a határvonalnak egy nagyléptékű térképre való pontos fölvitele lesz. Mivel ez a munka katonai jellegű, minden küldöttség egy tiszttel képviseltetheti magát. (Helyeslés.)

Az ülést 16 óra 50 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48. Commission des Affaires Tchécoslovaques

A ROMÁN ÉS JUGO-SZLÁV ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 218

iratszám:96[229]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 7.

AZ ELNÖK ismerteti, hogy mind szerb, mind román részről naponta kap erélyes és ellentmondó tiltakozásokat a Bánság esetleges felosztása ellen. A szerbek azt hangoztatják, hogy nem lehetséges a béke, amennyiben Fehértemplom és Versec szerb városokat nem nekik ítélik. A románok megesküsznek arra, hogy ha nem kapják meg a természetes határai által övezett Bánságot, akkor Romániában a nemzeti érzés föllángolása megdönti a kormányt és győzelemre juttatja a bolsevizmust: az elnök kötelességének tartja, hogy e lépésekről - amelyek egyébként nem érték váratlanul - tájékoztassa a bizottságot.

AZ ELNÖK fölkéri Le Rond tábornokot, ismertesse a román határ kijelölésével megbízott albizottság munkájának eredményét.

LE ROND tábornok (Franciaország) előadja, hogy az albizottság, amely a határt a Dnyesztertől a Marosig tanulmányozta, teljes egyetértésre jutott. Az 1:1 000 000 léptékű angol térképre fölvitt határvonal pontos berajzolása a küldöttségenként egy-egy katonai képviselőből fölállítandó szakbizottság feladata lesz. A határ a Dnyeszter folyását követi a Szeret és mellékfolyójának összefolyása alatt levő kanyarulatig, majd onnét egy megközelítőleg kelet-nyugati vonal irányában haladva eléri a Kissileu tó északi csücskét; itt délnek fordul és a követi a tó középvonalát, illetve a tó fölös vizét a Prutba eljuttató folyócska sodorvonalát, majd Draczynetstől nyugatra elhaladva a Prut és a Szeret közötti kelet-nyugati gerincen valamint a Szeret és a Cseremosz (Czeremosz) közötti észak-nyugati gerincen húzódik; a Kárpátokat a 1655. sz. magassági pontnál éri el, onnét egy kelet-nyugati irányú gerincen haladva érkezik el Máramarosszigettől (Mamaros-Sziget) északra úgy, hogy a máramarossziget-petrovói vasútvonalat román területen hagyja, majd követi a batári gerincet és a Tisza azon mellékfolyóját, amely Tiszaújlak közelében ömlik a folyóba, a várostól lefelé pedig a Tiszán halad.

A határvonalat úgy kell megvonni, hogy a halmi vasút csatlakozhasson a magyarországi ruszinok területét húzódó csap-huszti vonallal. A Tiszaújlak melleti pont ennek függvényében határozandó meg.

Azután a határvonal megközelítőleg ismét észak-déli irányban folytatódik, majd délnyugatnak tér el úgy, hogy Csengertől egy kilométerre délre, Nagykárolytól és lejjebb Nagyszalontától északra húzódik. Nagyjából párhuzamosan a vasút mellett halad, attól átlagosan három kilométer távolságra, hogy a vonalon rendezőpályaudvarokat stb. alakíthassanak ki. A végleges határvonalat az albizottság fogja kijelölni.

Innét a vonal Gyulától keletre folytatódik. A korábbiak során egyetértésre jutottak abban, hogy rábírják a románokat egy Kisjenő és Nagyszalonta közötti összekötő vonal megépítésére. Ez az álláspont semmiben sem változott, mint ahogy a kijelölt határvonal sem, amely délnyugatnak tart, majd a román területen fekvő Nagylaktól nyugatra halad el úgy, hogy a vasútvonal magyar területen marad. A Marost annak csanádpalotai mellékága torkolatánál éri el.

AZ ELNÖK kérdésére válaszolva LE ROND tábornok (Franciaország) kijelenti, hogy Battonyát, Dombegyházt és Kevermest Magyarországnak hagyják.

AZ ELNÖK azzal egészíti ki az ülés megnyitásakor elmondottakat, hogy szerb vélemény szerint a Temesvárt a Dunával összekötő vasútvonal állítólag régi, rossz állapotban van és teljesen érdektelen.

LE ROND tábornok (Franciaország) úgy véli, talán politikusabb lett volna, ha megtagadják Romániától Versecet illetve Fehértemplomot és másutt kárpótolják, mivel különösen Versec régi szerb hagyományokkal rendelkező város.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) közli a bizottsággal az olasz küldöttség által javasolt észak-erdélyi határvonal-tervezet hivatalos szövegét:

Az olasz küldöttség által javasolt határvonal az 1655. sz. magassági ponttól a Kárpátok vízválasztó hegygerincének vonalán halad É-Ny-i irányban, majd 3 kilométerre keletre attól a ponttól, ahol a munkács-stryji vasút metszi a fönt említett vonalat, délnek fordul és a Nagyág valamint a Borzsa völgye között a vízválasztót követi a 879-es magassági pontig, ahol pontosan a Tisza menti Tiszaújlakba fut be.

Ezt követően GRÓF VANNUTELLI REY nyilatkozatot olvas föl, amelynek megtételét azért tartja szükségesnek, hogy megvilágítsa az olasz küldöttségnek az Erdély nyugati határa tárgyában hozott döntését:

A magyar-román határnak a Tiszaújlaktól Nagyvárad környékéig terjedő szakaszára nézve az olasz küldöttség - elállva a többségében magyar lakosságú Szatmárnémeti és Nagykároly városok Magyarországon való maradását szorgalmazó korábbi javaslatától - bejelenti csatlakozását a három másik küldöttség egyöntetű támogatását élvező határvonal-tervezethez, tekintettel a bizottság által megfogalmazott alapelvre, amelynek értelmében minden, az állam gazdasági életéhez valamint stratégiai biztonságához nélkülözhetetlen vasútvonalnak szükségképpen az illető állam területén kell maradnia, még akkor is, ha valamely szakasza idegen népesség lakta területen halad át.

AZ ELNÖK tudomásul veszi az olasz küldöttség két nyilatkozatát, amelyeket jegyzőkönyvbe vesznek.

A bizottság úgy határoz, hogy az albizottságot a bánsági határvonal kijelölésével is megbízza.

AZ ELNÖK úgy véli, a bizottságnak jelentésében véleményt kellene nyilvánítania a románok és a szerbek által egyhangúlag követelt bánsági népszavazás ügyében. A két vetélytárs látszólagos egyetértése mögött mélyreható ellentét lappang, mivel a románok a terület egészét akarják népszavazásra bocsátani, míg a szerbek vármegyénként képzelik el azt.

A bizottság határozata szerint a kérdést a következő ülés napirendjére tűzik.

A bizottság úgy határoz, hogy a Jugo-Szlávia északi határának tárgyában benyújtott szerb memorandum előzetes tanulmányozását az albizottságra bízza.

A bizottság ülését március 10., hétfő 9 óra 30 percre napolja el.

Az ülést 11 órakor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 53, Commission des Affaires Roumaines et Yougoslaves

A CSEHSZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 219

iratszám:97[230]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 8.

...

Ezután AZ ELNÖK Le Rond tábornoknak adja meg a szót, hogy beszámoljon az albizottságban folyó munka állásáról.[231]

AZ ELNÖK szavazásra bocsájtja a javasolt határvonalat, amelyet a bizottság elfogad.

LE ROND tábornok hozzáteszi még, hogy kérésére az albizottság határozatot fogadott el a határ szomszédságában található vasútvonalakról. A határozatot a következőképpen szövegezhetnék meg.[232]

DULLES (Amerikai Egyesült Államok) indítványozza, hogy a "szabadon használhassák" szavak elé illesszék be "az érdekelt szomszédos államok" mondatelemet.

SIR JOSEPH COOK (Brit Birodalom) azt szeretné tudni, hogy vajon nem lenne-e helyénvaló egy, a cseh-szlovákokat meghatározott időn belül összekötő vonal megépítésére kötelező cikkely fölvétele.

LE ROND tábornok azt feleli, hogy először gondolt erre, ám hosszas megfontolás után elvetette az ötletet. Lehetetlennek tartja, hogy határidőhöz kössék egy vasútvonal építését, tekintettel a háború befejeztével várható munkaerő-, szállítási és anyagellátási viszonyokra.

SALVAGO RAGGI márki (Olaszország) azt kérdezi, hány kilométer vonalat kellene megépíteni.

NICOLSON (Brit Birodalom) válaszában elmondja, hogy mintegy húsz-ötven kilométernyi szakaszról lenne szó, viszonylag sík vidéken.

Rövid eszmecserét követően a bizottság úgy határoz, hogy két szóban forgó határozatot a következő cikkellyel egészíti ki:

A szövetséges ellenőrzés körülményeit valamint az időtartamot, ami alatt a vasútvonal szabad használata egyenlő mértékben lesz az érdekelt nemzetek számára biztosítva, az ellenőrzés végrehajtásával megbízandó szövetséges kormányok fogják meghatározni.

LE ROND tábornok le kívánja szögezni, hogy e cikkely bevétele nem kötelezi a cseh-szlovákokat összekötő szakasz megépítésére. Csupán arról van szó, hogy bizonyos időn át biztosítják számukra a vasútvonal fölötti szabad rendelkezést. Aztán ezalatt vagy megépítik vagy nem építik meg az összekötő szakaszt.

AZ ELNÖK arra hívja föl a figyelmet, hogy a "contrôle" (ellenőrzés) kifejezésnek nem ugyanaz a jelentése angolban, mint franciában. Itt felügyelet gyakorlásáról lévén szó, a "contrôle" kifejezés angolban "supervision"-nal fordítandó.

Ezt követően a két határozat szövegét a javasolt módosítással szavazásra bocsájtják és elfogadják.

SALVAGO RAGGI márki (Olaszország) fölkéri a bizottságot, hozzon elvi döntést két, még elintézésre váró kérdés - a lausitzi szorbok, valamint a Cseh-Szlovákia és Jugo-Szlávia gazdasági kapcsolatait elősegítő "folyosó" kérdésének tárgyában. Vajon e két kérdés a bizottság vagy az albizottság hatáskörébe tartozik?

NICOLSON (Brit Birodalom) véleménye szerint a lausitzi szorbok kérdését a bizottságnak kell megvitatnia. A "folyosóval" kapcsolatosan pedig az a kérdés merül föl, hogy Cseh-Szlovákiát és Jugo-Szláviát területi avagy gazdasági kapcsolat fűzze össze. Az angol küldöttség a maga részéről elutasítja a területi kapcsolatot.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) tétovázás nélkül kijelenti, hogy az amerikai küldöttség hasonlóképpen elvileg ellenzi a "folyosó" ötletét.

SALVAGO RAGGI márki (Olaszország) arra hívja föl a figyelmet, hogy ebben a térségben a cseh-szlovákoknak nem voltak területi követeléseik; egyszerűen csak olyan területi megoldást javasoltak, amely megkönnyítené számukra a tengerrel való összeköttetés kiépítését.

Véleménye szerint a bizottság teljes mértékben illetékes, hogy a kérdést támogató vagy elutasító határozatot hozzon.

LAROCHE (Franciaország) azt az álláspontot képviseli, hogy a területi megoldást el kellene vetni, ugyanakkor szükségesnek tartja a kérdés gazdasági megoldására irányuló szándék kinyilvánítását.

SALVAGO RAGGI márki (Olaszország) a következő nyilatkozat elfogadását javasolja: "A bizottság elveti a területi megoldást, ugyanakkor úgy határozott, fölhívja a vízi utak és vasutak, valamint a kikötők ügyei nemzetközi szabályozásának tanulmányozásával megbízott bizottság figyelmét a Cseh-Szlovákia és Jugo-Szlávia közötti gazdasági kapcsolatok külön szerződések által történő szavatolásának szükségességére."

A szavazásra bocsátott javaslat elfogadást nyert.

AZ ELNÖK indítványozza, hogy a bizottság következő ülését március 11-e, kedd 16 órára tűzzék ki.

Az albizottság úgy határoz, hogy ugyanaznap 9 óra 30 perckor ül össze.

Az ülést 18 óra 45 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48, Commission des Affaires Tchécoslovaques

A ROMÁN ÉS JUGO-SZLÁV ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 222

iratszám:98[233]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 10.

LE ROND tábornok (Franciaország) beszámol arról, hogy az albizottság kijelölte Románia északi, a Dnyesztertől a Tiszáig húzódó pontos határvonalát.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) nyilatkozatot olvas föl, amely - anélkül, hogy érintené a bizottságnak a Bánát kérdésében elfogadott határozatát - világosan rögzíti a tárgyban elfoglalt olasz álláspontot:

Mindamellet, hogy a közös megegyezés érdekében elfogadja a Bánságot Románia, Szerbia és Magyarország között fölosztó határvonalat, az olasz küldöttség kijelenti, véleménye szerint ez a vonal nem a legmegfelelőbb biztosítéka a helyi gazdasági élet normális fejlődésének.

Következik ez abból, hogy Temesvár városának befolyási övezete legalább 30 kilométerrel nyugatabbra, a zsombolyai és a torontálszécsányi (Torontal-Szeczany) vasuti csomópontokig, míg Szegedé az Aranka folyóig terjed. Ezeknek az övezeteknek Szerbiához történő csatolása a helyi forgalmat nem fogja természetes és jelentős központjaitól, Temesvártól, illetve Szegedtől elvonni, hiszen a legközelebbi szerb város, Pancsova félreeső hely lévén, semmi vonzással nem bír. Mindez nagyon súlyos és fölöttébb nyilvánvaló zavarok kiváltója lesz, hiszen az említett övezetek helyi forgalmának nap mint nap át kell haladnia a román vagy a magyar határon ahhoz, hogy természetes központjaiba jusson.

A bizottság döntésének megfelelően a nyilatkozat jegyzőkönyvbe kerül.

AZ ELNÖK megállapítja, hogy a szerbek kérik, a románok pedig elfogadják a bánsági népszavazást. Úgy véli, jelentésében a bizottságnak említést kell tennie erről a kérdésről, és a véleményezés elől is nehezen térhet ki.

LE ROND tábornok (Franciaország) arra figyelmeztet, hogy amikor népszavazást kérnek a Bánságban, a románok és a szerbek nem a bizottság által meghatározott Bánságot, hanem annak egészét értik. A bizottságnak először talán éppen ezt a kérdést kellene megoldania.

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) egyelőre tartózkodik az amerikai küldöttség véleményének ismertetésétől.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) úgy véli, hogy a francia küldöttség által elkészített jelentéstervezet a megfelelő módon ad számot a román és a szerb küldöttségek elképzeléséről az alant következő szakaszban:

A bizottság emlékeztet arra, hogy a szerb küldöttség népszavazást kér a Bánságban, amit a román küldöttség elfogad. Ugyanakkor a bizottság arra is fölhívja a figyelmet, hogy az elhangzott nyilatkozatok alapján kitűnik, a szerbek helységenkénti vagy legalábbis vármegyénkénti népszavazást kérnek, míg a románok által elfogadott népszavazásnak a Bánság egészére kellene kiterjednie.

SIR EYRE CROWE egyetért az elnökkel annak szükségességében, hogy e tárgyban pontosan megfogalmazott határozatokat kell hozni. Számára nyilvánvalónak tűnik, hogy sem a román, sem a szerb javaslat nem vezethet kielégítő eredményre, hiszen az ajánlott eljárási mód előre befolyásolja a kérdés megoldását. Hiszen amennyiben a román megoldást elfogadva a Bánságot mint egészet kezelik, a román többség győzedelmeskedik a szerbek fölött, míg ha ezzel szemben vármegyénként vagy éppen községenként szavaznának, ahogy a szerbek követelik, románoktól körülvett apró szerb és szerbekkel övezett apró román szigetek alakulnának ki.

Ennek következtében sem a román, sem a szerb javaslat nem jöhet számításba. Az egyetlen, kielégítő eredményhez vezető megoldást a bizottság által Romániának, illetve Szerbiának juttatott mindkét területen megrendezendő külön népszavazás jelentené. Egy ilyen szavazás a bizottság döntéseinek igazolása lehetne.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) tartózkodik az olasz küldöttség véleményének ismertetésétől.

AZ ELNÖK elismeri, Sir Eyre Crowe valóban nyomós érveket sorakoztatott föl, mindamellett attól tart, hogy úgy a szerbek, mind a románok azt róják majd föl a bizottságnak, helytelenül veti föl a kérdést. Szeretné, ha a bizottság meglelné annak a módját, hogyan fogadtassa el mielőbb a két féllel az általa kidolgozott, kölcsönös engedményeken alapuló megoldást, hogy így véget vessen a reá zúduló szemrehányásoknak. A románokkal folytatott beszélgetései során az a személyes benyomása alakult ki, hogy a vármegyénkénti népszavazás fenyegetése visszariasztaná őket az egész szavazás követelésétől. Amennyiben sikerülne olyan népszavazási formát találni, amelytől mindkét fél tart, talán rá lehetne bírni őket a bizottság döntéseinek minden fönntartás nélküli tudomásulvételére.

LAROCHE (Franciaország) aggódik amiatt, hogy a népszavazás - a nem kizárólag etnikai megfontolások alapján született megoldások meghiúsításával - a bizottság egész munkáját tönkre fogja tenni. Hogyan adhatnák gazdasági okokból Versecet és Fehértemplomot Romániának, ha egyszer a népszavazás nyilvánvalóvá teszi e két város szerb jellegét?

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) válaszában kifejti, hogy javaslata számol Laroche nagyon is jogos észrevételével. A bizottság bejelentené, hogy nem kizárólag etnikai alapon, hanem a gazdasági kapcsolatokat és a közlekedési viszonyokat is figyelembe véve olyan térségeket alakított ki, amelyek gazdasági egységet alkotnak. Ezzel igen nyomós érvhez jutnának amellett, hogy a népszavazást e térségek mindegyikén belül, azok egészére kiterjesztve szükséges megtartani.

AZ ELNÖK elismeri, hogy Laroche aggodalmai alaptalannak bizonyulnának, amennyiben az angol küldött javaslata meghallgatásra talál, hiszen a szerbek kétségtelenül kisebbségben vannak a román, a románok pedig a szerb körzetben. Ugyanakkor ez a megoldás nem csökkentené egyik fél elégedetlenségét sem, amelyek kizárólag a nemzeti szempontokat érvényesítik és fittyet hánynak a bizottság munkáját irányító gazdasági megfontolásoknak. Mind a románok, mind a szerbek egyformán hajthatatlanok, és lassan már odáig fajul a dolog, hogy a Bánságon kívül semmi egyéb nem érdekli őket.

AZ ELNÖK indítványára a bizottság úgy határoz, hogy a kérdés vizsgálatát a következő ülésre halasztja.

AZ ELNÖK fölkérésére LE ROND tábornok (Franciaország) ismerteti a cseh-szlovák bizottságnak a sátoraljaújhely-tiszaújlaki vasút tárgyában hozott határozatát. A cseh-szlovák bizottság első ülésén úgy döntött, hogy e vasútvonal Tiszaújlak és Csap közötti szakaszát a ruszin területhez csatolja, majd a legutolsó ülésen folytatva a kérdés megvitatását, a Csap-Sátoraljaújhely szakaszt a cseh-szlovák területhez csatolta.

A bizottság ülését március 11-e, keddre napolja el.

Az ülést 10 óra 30 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 53, Commission des Affaires Roumaines et Yougoslaves

A ROMÁN ÉS JUGO-SZLÁV ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 225

iratszám:99[234]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 11.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) az olasz küldöttség nevében a következő nyilatkozat bevételét kéri a jelentésbe:

Erdély és a Bánság vonatkozásában az olasz küldöttség a Romániával 1916. augusztus 17-én megkötött szövetségi szerződést[235] általánosságba véve jelenleg is érvényesnek tekinti. Az olasz küldöttség annak ellenére sem függesztette föl részvételét a különböző, a bizottság által etnikai, gazdasági valamint stratégiai szempontból vizsgálat alá vett területi kérdések megvitatásában, hogy fönti álláspontját a többi érdekelt küldöttség nem osztja.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) és LAROCHE (Franciaország) ebben a formában nem tudják elfogadni a nyilatkozatot. Az olasz küldöttség nem állíthatja, hogy a többi küldöttség nem osztozik álláspontjában az 1916. évi szerződés érvényességére nézve. Egyrészt ugyanis az amerikai küldöttség nem tartozik egy olyan szerződés érvényességéről nyilatkozni, amelyben kormánya nem vett részt, másrészt az angol és a francia küldöttség e tárgyban semmiféle véleményt nem nyilvánított. A bizottság anélkül kezdett a kérdések megvitatásába, hogy fölvetette volna az érvényesség kérdését, amely különben sem rá tartozik.

AZ ELNÖK arra figyelmeztet, hogy a Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsának egyik ülésén Orlando a leghatározottabban leszögezte: az olasz álláspont szerint az 1916-os szerződés érvényesnek tekintendő. Márpedig amikor Románia különbékét kötött, a szövetségesek között egyetértés alakult ki arra nézve, hogy a szerződést érvénytelennek kell tekinteni. Pontosan ezen körülmény magyarázza az olasz fönntartás megfogalmazását. Az olasz küldöttség álláspontja a legteljesebb mértékben egybeesik Orlando miniszterelnök nyilatkozatatával.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) és LAROCHE (Franciaország) azt felelik, hogy a szövetséges hatalmak folytattak eszmecserét e tárgyban anélkül azonban, hogy valaha is megegyezésre jutottak volna.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) előadja, hogy az olasz küldöttség ragaszkodik a bizottság előtt az általa, illetve a Legfelsőbb Tanács előtt Orlando miniszterelnök által hangoztatott álláspontok azonosságának leszögezéséhez.

LAROCHE (Franciaország) semmi akadályát nem látja annak, hogy az olasz küldöttség ismertesse álláspontját, amennyiben ez a többi küldöttség bevonása nélkül történik.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) a következő megfogalmazást javasolja: "A többi küldöttség nem tartotta szükségesnek az 1916. évi szerződés érvényességéről nyilatkozni tekintve, hogy ez a kérdés véleményük szerint nem tartozik a bizottság illetékességi körébe."

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) jóváhagyja ezt a megfogalmazást.

LAROCHE (Franciaország) véleménye szerint az eképpen módosított olasz nyilatkozatnak a jelentés elején lenne a helye, mivel nemcsak Erdélyre, hanem a román követelések egészére vonatkozik.

Laroche javaslatát GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország), majd őt követően a bizottság is elfogadja.

DE SAINT-QUENTIN fölolvassa az Erdélyre vonatkozó jegyzéktervezetet.

Helyt adva DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) formai észrevételeinek, a bizottság a jegyzék első részét a következő megszövegezésben fogadja el:

II. ERDÉLY

1. Elvi szempontok

A bizottság javasolja nem csak a tulajdonképpeni Erdély, hanem a vele határos román többségű kerületek Romániához való csatolását is. Mindamellett e sáv kisebb egységeire nézve nem minden esetben tudta alkalmazni az etnikai elvet, mégpedig a következő okokból:

a) A nyelvi határon fekvő, román falvakkal körülvett magyar városok esetében a bizottság úgy gondolja, hogy a vidéki lakosság nemzetiségét előnybe kell helyezni a városokban a magyar közigazgatás által mesterségesen kialakított többségi lakosság nemzetiségével szemben.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) az alábbi nyilatkozat beiktatását kéri az a) szakaszhoz:

Az olasz küldöttség ezzel ellentétben azt az elvet támogatja, amely szerint a városi lakosság nemzetiségét - a városok kiemelkedő társadalmi, szellemi valamint gazdasági jelentősége folytán - előnybe kell helyezni a falusi lakosság nemzetiségével szemben.

Ugyanakkor az olasz küldöttség szükségesnek ítélte, hogy az arad-máramarosszigeti vasútvonal mentén fekvő magyar városok esetében eltekintsen ezen elvtől, mégpedig egy másik, általa úgyszintén támogatott elv érvényesítése következtében, mely szerint minden, az állam gazdasági életéhez valamint stratégiai biztonságához nélkülözhetetlen vasútvonalnak szükségképpen az illető állam területén kell maradnia, még akkor is, ha valamely szakasza idegen népesség lakta területen halad át.

Egy LAROCHE (Franciaország), SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) valamint GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) közötti megbeszélést követően a bizottság úgy határoz, hogy az olasz nyilatkozat az a) szakasz jegyzeteként fog szerepelni.

De Saint-Quentin folytatja a fölolvasást:

b) Másrészt a bizottság úgy véli, tönkretennék az erdélyi hegyvidék gazdasági egységét, amennyiben a völgyek alföldre nyíló kijáratát, valamint az ezeket egymással, illetve a Dunával összekötő vasútvonalat nem csatolnák Romániához.

c) Végül a bizottság véleménye szerint e vonalat a béke érdekében össze kell kapcsolni a szövetséges országok vasúthálózatával, hogy ekképpen az jelentős tranzitvonallá váljon ezen államok valamint a Duna között.

A bizottság tudomásul vette az erdélyi kormány által vállalt és a román küldöttség által megerősített kötelezettséget a magyar, székely, német vagy egyéb kisebbségek teljes helyi közigazgatási, oktatási és vallási autonómiájának biztosítására.

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) arra hívja föl a figyelmet, hogy az utolsó szakasz nem felel meg a kérdés jelenlegi állásának, amint az a bizottsági jegyzőkönyvek anyagából következik.

DE SAINT-QUENTIN (Franciaország) válaszában kifejti, hogy - mielőtt még átengedte volna helyét a román kormánynak - a helyi erdélyi kormányzat részéről valóban elhangzottak nyilatkozatok. Másrészt Bratianu bizottsági meghallgatása alkalmával hasonló biztosítékokkal szolgált.

Egy LAROCHE (Franciaország), LEEPER (Brit Birodalom), DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok), valamint SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) közötti eszmecserét követően a bizottság Laroche indítványára az utolsó szakaszt az alanti fogalmazásban fogadja el:

A bizottság tudomásul vette az erdélyi kormány részéről elhangzott nyilatkozatokat, amelyek a román kormány helyeslésével találkoztak, és amelyek helyi közigazgatás, oktatás és vallás tekintetében teljes autonómiát biztosítanak a magyar, székely, német vagy egyéb kisebbségeknek. A bizottság úgy véli, helyénvaló lenne a román kormánytól e kötelezettségek megerősítését kérni.

DE SAINT-QUENTIN (Franciaország) befejezi az Erdélyről szóló jegyzék fölolvasását:

2. Gyakorlati megvalósítás

a) Északi határ. - A bizottság által Erdély északi határának javasolt vonal - a román központ, Máramarossziget (Marmaros-Sziget) kivételével - a ruszinoknak adja a Tisza völgyét az ott haladó vasútvonallal együtt. Egyébként lehetőséget ad a ruszinoknak, hogy a várost elkerülő pálya megépítésével helyreállítsák a vonal folytonosságát.

Az olasz küldöttség kifejezésre juttatta, hogy a béke érdekében szükséges harmadik állam bevonása nélküli, közvetlen kapcsolat létesítése Nyugat-Erdély valamint Galícia és Lengyelország között. Ennek érdekében indítványozta a Tiszától Máramarosszigetnél, a várostól nyugatra, illetve keletre északi irányban kanyarodó két vasútvonalnak Romániához történő csatolását.

A bizottság nem hiszi, hogy el kellene fogadnia ezt a javaslatot, amely a magyar ruszinok területének kettéhasítását eredményezné, és lehetetlenné tenné az egységes fejlődést e nép számára, amelynek sorsát az illetékes bizottság Cseh-Szlovákiára bízta.

b) Nyugati határ. - A bizottság által Erdély nyugati határának javasolt vonal lehetővé tenné, hogy Románia - egy Kisjenő és Nagyszalonta között könnyűszerrel kivitelezhető összekötő vonal megépítésével - Aradon, Nagyváradon, Nagykárolyon és Szatmárnémetin keresztül közvetlen összeköttetést létesítsen a Duna és a Felső-Tisza-vidék között.

A bizottság tisztában van azzal, hogy a cseh-szlovák területekre irányuló forgalom lebonyolítására jobban megfelelne a közvetlen nagykároly-csapi vonal, ám - tekintettel az e vasút által átszelt területek színmagyar jellegére - olyan határvonal mellett döntött, amely noha keletebbre metszi a Tiszát, mindamellett lehetőséget biztosít egy Halmi és Tiszaújlak között könnyen megvalósítható összekötő pálya építésére.

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) indítványozza, hogy az utolsó szakaszban a "közvetlen... vonal" szavakat a "rövidebb... vonal" szavakkal, a "mindamellett lehetőséget biztosít... építésére" helyet a "mindamellett lehetőséget biztosít a meglévő közlekedési feltételek javítására... építésével" passzussal helyettesítsék.

A bizottság Dr. Day módosításaival elfogadja a szerkesztőbizottság által összeállított szöveget.

A bizottság rátér a Bánságra vonatkozó jegyzéktervezet tanulmányozására.

LAROCHE (Franciaország) előadja, hogy a francia küldöttség eredetileg a történelmi, vallási és politikai szempontból jelentős szerb művelődési központnak számító Versec és Fehértemplom városokat Szerbiának szánta. Időközben mégis magáévá tette a többi küldöttség véleményét, amely szerint az Arad-Temesvár-Báziás vasútvonal Romániához való csatolásával teremthető meg a román övezet egységes közlekedési hálózata. Ám látva a szerbek elkeseredését, amelyet Versec és Fehértemplom elvesztésének lehetősége váltott ki, a francia küldöttségben fölmerült, vajon nem lehetne-e a két várost mégiscsak Szerbiának adni, miközben a románoknak meghagynák a lehetőséget egy, az oldalukon maradt vasutat Bázással összekötő vonal megépítésére. A kérdést tanulmányozó amerikai és francia szakértők az összekötő vonal megépítését kivitelezhetőnek találták. Ezért tehát a francia küldöttség visszatér eredeti álláspontjához, és azt szeretné, ha Versecet valamint Fehértemplomot Szerbiának juttatnák. Románia számára kárpótlásul kiszélesítenék a Temesvárt övező sávot, amelyet a legutoljára jóváhagyott határvonal túlságosan szűkre szabott.

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) megerősíti, hogy az amerikai küldöttség által folytatott vizsgálatok eredményei valóban azt mutatják, hogy a térségben lehetséges összekötő vasútvonal építése. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a határmódosítást illetően a küldöttség gondolkodási időt kér, mielőtt egy általános politikai szempontból súlyos kérdés taglalásába bocsátkozna.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) bejelenti, hogy az amerikai küldöttség, az igazságosság követelményének engedelmeskedve, a nagyon is méltányos szerb törekvések lehetőség szerinti legteljesebb kielégítését kívánja. E szándékában megerősítette az a tény, hogy az albizottság Jugo-Szlávia északi határainak kijelölésekor - a földrajzi és gazdasági szempontokat érvényesítendő - bizonyos, fölöttébb meggyőző etnikai érvekkel alátámasztott szerb követelések elhárítására kényszerült.

DE MARTONNE (Franciaország) előadja, hogy a bizottság a legutóbbi határvonal-tervezet elkészítésénél a következő megfontolásokat tartotta szem előtt:

1. Szeged környéke a Tisza-Maros összefolyásától Makóig maradjon meg a magyaroknak, a Szeged-Makó vasútvonallal valamint ennek a zentai, illetve nagykikindai vonalakkal való kereszteződésével egyetemben.

2. A szerbeké legyen Nagykikinda és a Bánság északnyugati felének szerb lakossága.

3. Az Arad-Temesvár-Báziás vasútvonalat egész hosszában a románok kapják meg.

E megoldás mind gazdasági, mind stratégiai szempontból kifogásolható.

Gazdasági szempontból:

1. Elszakítja a szerbektől Versecet és Fehértemplomot, illetve a környező vidéket, amely a Bánság egyik legtisztább szláv része, a szerb művelődés központja;

2. Elszakítja Temesvárt határának az alföldre eső, mezőgazdasági jellegű felétől, ugyanakkor a szerbeknek igen kevert lakosságú részt juttat, ahol még magas a román népesség száma.

Stratégiai szempontból:

1. A szerbek elégedetlenkedhetnek amiatt, hogy nem ellenőrzik az ősidők óta a Szerbia-ellenes inváziók fölvonulási útjául szolgáló Morava-völgy bejáratát;

2. A románok úgy gondolhatják, hogy elvesztik a Temesvárra tartó köz- és vasutak nagyobb része fölötti ellenőrzést.

Mindezen hátrány kiküszöbölésére egy olyan megoldás javasolható, amely a Romániának Versecnél, illetve a Szerbiának Temesvártól délnyugatra juttatott területek cseréjéből áll.

Ennek megfelelően a határ Nagykikindától délnek tartva Felsőittebéig haladna, majd onnét tovább délkekeletnek oly módon, hogy Detta és Zichyfalva közé essen, végül Versecet és Fehértemplomot keletről elkerülve ismét déli irányban folytatódna.

E kiigazítás a szerbek számára egyetlen fontosabb útvonal elvesztésével sem jár; a Szeged-Nagykikinda-Nagybecskerek-Pancsova vasút továbbra is szerb kézen marad.

Más a helyzet Románia vonatkozásában. A temesvár-báziási vasút mind ez idáig nem számított a forgalmasabb vonalak közé, ám a Tisza-határtól megfosztott románok kezébe kerülve ez minden bizonnyal majd másképp alakul. Ebbe a vonalba torkollik ugyanis az ásványi kincsekben igen gazdag bánsági hegyvidék, mindenekelőtt Resicabánya forgalmát lebonyolító összes vasútvonal.

Ennek következtében a javasolt megoldás csak abban az esetben fogadható el, ha román területen jelentősebb nehézség nélkül megépíthető a Versecet és Fehértemplomot elkerülő dunai összekötő vonal. A részletes térképek vizsgálata alapján az tűnik ki, hogy a dolog nem lehetetlen.

A Duna menti Moldovához le lehet jutni egy Rakasdból (Rakasdia) kiinduló 55 kilométeres vasútvonal megépítésével. Ám e vonal kivitelezése nehézségekbe ütközik, mivel 350 méternyit kell emelkednie, hogy a Néra és a Duna között emelkedő fennsíkon áthaladhasson. Meredek kaptatók kialakításával és két nagyobb híd megépítésével is számolni kell. Ellenben, ha Báziást Romániának hagynák, és a határvonal a Dunával való összefolyásától egy Fehértemplomtól délre levő pontig a Nérát követné, akkor Nérasolymos (Szokolovacz) valamint Rakasd (Rakasdia) között mindössze 32 kilométernyi hosszúságú és 100 méter alatti szintkülönbségű vasútvonal építhető.

Báziásnak valamint a Duna bal partján emelkedő környékbeli magaslatoknak az utolsó változatban föltételezett elvesztése nem járna jelentős hátránnyal, hiszen a jobb parton hasonló magasságú dombok találhatók, amelyek hasonlóképpen uralják a folyóvölgyet, és még jobban az egyébként szerb kézent maradó síkságot.

Az etnikai szempontot tekintve a francia küldöttség által javasolt újabb határvonal Temesvártól délnyugatra 73 597- ebből 6426 román és 15 671 szláv - lélekszámú területtel gazdagítaná Romániát, illetve kisebbítené Szerbiát, ugyanakkor a 70 814 - ebből 13 753 román és 26 586 szláv - lakosú verseci-fehértemplomi körzetet elvenné Romániától és Szerbiának juttatná. Az adatok összevetéséből kiderül, hogy Románia 2673 románt, Szerbia 10 915 szerbet nyerne a cserén. Tehát mindkét fél jól járna.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) bejelenti, hogy az angol küldöttség - hasonlóan az amerikai küldöttséghez - mérlegelni kívánja a francia indítványt. A küldöttség de Martonne előadásában figyelemre méltónak ítéli az etnikai megfontolásokat, ám nem tulajdonít különösebb jelentőséget a stratégiai szempontoknak. Vajon a javasolt kiigazítás mennyiben javít a Morava-völgy védelmén, amennyiben Báziást meghagyják a románoknak? Gazdasági vonatkozásban még több kifogást lehet fölhozni. A hosszas tétovázást követően és kölcsönös engedmények árán végre Romániának juttatott dunai összekötő vasútvonalat a kiindulási pontjánál vágják ketté. Versec és Fehértemplom szerb városoknak pedig román kikötőt akarnak adni!

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) kijelenti, az olasz küldöttség mindig is azon a véleményen volt, hogy Temesvár környéke Romániát illeti meg. Erre nézve elegendő, ha utal a legutóbbi ülésen jegyzőkönyvbe vetetett nyilatkozatára. A küldöttség - egybehangzóan a jelenlegi francia állásponttal, valamint de Martonne imént elhangzott, teljesen egyértelmű magyarázatával - azt tartja, hogy Temesvár környékét Romániához kell csatolni, vagyis a határt Nagykikinda és Zsombolya között kell megvonni úgy, hogy Felsőittebe a román oldalra essen.

A verseci körzetre vonatkozólag a küldöttség Sir Eyre Crowe álláspontjához csatlakozik, mely szerint a Versecet és Fehértemplomot keletről megkerülő határ ketté fogja vágni a románoknak szánt, a Dunától Lengyelországig húzódó vasútvonalat. GRÓF VANNUTELLI REY nem tartja célszerűnek, hogy e két várost a szerbeknek adják. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a vasúti közlekedés fönntartásának kell elsőbbséget biztosítani, hiszen az nemcsak román nemzeti, de ugyanúgy nemzetközi szempontból is alapvető fontosságú, mivel a Dunát Lengyelországgal kívánják Románián át összekötni.

Azonfelül, ami Fehértemplomot illeti - ahogy de Martonne is rámutatott -, a várostól keletre elterülő egész bányavidék közlekedési szempontból a Versec-Báziás vasútvonalra van utalva. GRÓF VANNUTELLI REY arra hívja föl a figyelmet, hogy a Versectől és Fehértemplomtól keletre haladó, a Dunát Báziásnál elérő vasút megépítése - figyelembe véve a de Martonne által indítványozott határkiigazítást - nagyon sok költséget emésztene föl, jóval többet, mint más, az olasz küldöttség által elsősorban Szatmárnémeti-Nagykároly térségében javasolt összekötő vonalak, amelyeket arra való hivatkozással utasítottak vissza, hogy mindenekelőtt a meglévő vasutak fönntartására kell helyezni a hangsúlyt.

Startégiai szempontból Versec és Fehértemplom Szerbiához való csatolásával a szerbek nagykiterjedésű, Nagybecskerektől Torontálszécsányon (Torontal-Szecsany) át Fehértemplomig húzódó sáncvonalhoz, valóságos hídfőálláshoz jutnának, amelyet alkalomadtán hódító célok megvalósítására is fölhasználhatnának. Evvel tehát csak olajat öntenénk a tűzre, amely a románok és szerbek között a Bánság miatt föllángolhat - amint erre Laroche az imént rámutatott.

A gazdasági szempontok hasonlóképpen Laroche indítványa ellen szólnak. Bratianu meghallgatásakor a bizottság tapasztalhatta, milyen óriási jelentőséget tulajdonít Románia - mégpedig joggal - a Maros és Duna közötti vízi összeköttetésnek, hiszen egész Erdély forgalma ezen az úton bonyolódik. A románok a Maros, a Tisza és a Duna bal partját követelik maguknak, hogy ekképpen e hatalmas vízi út egyik partját mindvégig birtokukban tartsák.

Másrészről a bizottság etnikai, politikai vagy egyéb okokból arra kényszerült, hogy Romániát teljesen elvágja a Tiszától. De ennek ellenére, amennyiben a román határt - a javaslatnak megfelelően - Temesvártól és Versectől nyugatra húzzák meg, Románia számára lehetőség nyílik egy olyan csatornarendszert kiépítésére, amellyel saját területén összekötheti a Marost a Dunával egészen Báziásig, és így vízi úton bonyolíthatja le az erdélyi fennsík forgalmát anélkül, hogy magyar vagy szerb területet kellene igénybe vennie.

Ám mindez lehetetlenné válik, amennyiben megfosztják a románokat a kis Karas-völgytől. Ha azonban mégis az övék marad, talán megvalósítható lenne egy Báziás és Versec közötti csatorna építése, amely kapcsolódna a Temes és a Maros csatornarendszeréhez. Ekképpen Románia nagykiterjedésű és egybefüggő vízi úthoz jut, amelynek lagalább az egyik partja egész hosszában hozzá tartozik.

LAROCHE (Franciaország) szerint a gróf Vannutelli Rey által fölvonultatott érvek korántsem megcáfolhatatlanok. Legelőször is le kívánja szögezni, hogy másként vetődik föl a kérdés a Bánságban és megint másként Erdélyben. Ez utóbbi tartományban a bizottságnak két olyan nép között kellett állást foglalnia, amelyek egyike évszázadokon át elnyomta a másikat, így semmi remény arra, hogy barátokká váljanak. A Bánságban pedig két olyan nép ügyében határoz, amelyeket mind ez ideig viszály nem állított szembe, amelyek egy ügyért küzdöttek. Következésképpen minden erejével arra kell törekednie, hogy kielégítő megoldást találjon a közöttük váratlanul föllobbant konfliktusra, mégpedig elsőrendű fontosságot tulajdonítva az etnikai és érzelmi szempontoknak, hiszen éppen ezek idézhetnek elő a legkönnyebben helyrehozhatatlan félreértéseket.

Egyébként a francia küldöttség nagyon is tisztában van a gazdasági megfontolások jelentőségével. Eredeti tervezetében pontosan ezért számolt Románia gazdasági érdekeit szolgáló nagyvonalú kárpótlással. Ennek értelmében megtagadta a szerbektől Nagykikinda szerb városát, amelynek azonban nemzeti szempontból kisebb a jelentősége, mint Versecnek és Fehértemplomnak. A várost Romániához csatolva az Tisza parthoz jutott, amellyel - egy könnyűszerrel megvalósítható szárnyvonal segítségével - vasúti összeköttetés létesíthető: ezt a megoldást mind a szerbek, mind a románok szívesen elfogadták volna.

A szerbeknek a Bánságban juttatott sáncvonal veszélyessége katonai szempontból korántsem tűnik olyan mérvűnek, ahogy azt gróf Vannutelli véli. Nemigen látható be, mennyiben jelentene a szerbek számára támadásnál előnyt Versec és Fehértemplom birtoklása, amikor a Duna a hátukban lesz, keletre pedig a román kézben levő magaslatok tartják őket sakkban.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) nem vitatja, hogy a románoknak nagyon fontos lenne a kijutás a Tiszához, de szerinte a dunai Tisza-torkolatot ugyanúgy maguknak akarják. Olyan egybefüggő folyami hajóútra kívánnak szert tenni, melynek egyik partja teljes hosszában román, hogy ily módon hajóikat román parthoz köthessék ki. A francia küldöttség részéről fölajánlott Tiszához való kijutás nem lenne nekik elegendő, mivel alkalomadtán szerb felségvizek igénybevételére kényszerülnének.

LAROCHE (Franciaország) arra hívja föl a figyelmet, hogy a bizottság által elfogadott legutóbbi megoldás a Tisza egész hosszában annak mindkét partjától megfosztja Romániát és nem egy, hanem két szerb várost juttat neki.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) erre azt az ellenvetést teszi, hogy Versecben a németek vannak túlsúlyban.

LAROCHE (Franciaország) azt válaszolja, hogy a város ennek ellenére mindvégig a szerb politikai mozgalmak fészkének számított, Fehértemplom pedig nagyon fontos szerb vallási központ.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) attól tart, hogy egy nagy fáradsággal emelt építményből csak egyetlen követ is elvéve az egész romba dőlhet. Laroche indítványa, hogy Nagykikindát - amely egyébként szerb város - adják a románoknak, Erdély és a Bácska határait is kérdésessé teszi, hiszen a bizottság azokat a Bánság határához igyekezett igazítani.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) kifejti, hogy a de Martonne által előadott javaslat nem követelne meg ilyen jelentős mérvű változtatásokat a bizottság által elvégzett munkát illetően. A javaslat etnikai szempontból nem kifogásolható, mivel a szerb többségű Nagykikindát Szerbiának hagyja. Ezen túlmenően a bánsági népek közötti egyensúlyt is javítja. Igaz, hogy komoly hátrányai is vannak, hiszen egy vasútvonalat és több vízi utat vág ketté, de - élve a cseh-szlovák bizottságban hasonló esetben ajánlott megoldással - lehetővé kellene tenni a románoknak a meglevő vasút használatát mindaddig, amíg elkészülnek egy Temesvárt a Dunával összekötő vonal építésével.

A Karast Verseccel és a Dunával összekötő csatornával kapcsolatban megállapítható, hogy a román küldöttség nem fogadta túlzott lelkesedéssel a tervet kijelentve, hogy a Karas nem egyéb kis pataknál.

Válaszul AZ ELNÖK érdeklődésére DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) kijelenti, hogy az amerikai küldöttség - etnikai álláspontra helyezkedve - elvben egyetért a határvonal módosításával, de egyelőre még nem készült föl arra, hogy a kérdésről részletekbe menő vitába bocsátkozzon.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) az amerikai küldöttséggel együtt elismeri, hogy - amennyiben hitelt adnak a román küldöttség kijelentéseinek - a Karas nem egyéb kis pataknál; azonban a románok csak azért állítják ezt, mivel a Tiszát és a Dunát - e számukra ideális két vízi utat - követelik maguknak. Amikor majd ráébrednek arra, hogy a Tiszát és a Dunát illetően föl kell hagyniuk minden reménnyel, a Karassal is be fogják érni, persze nem magáért a folyóért, hanem inkább azért, mert a szomszédos területek nem fekszenek magasan, minek következtében talán meg tudják majd építeni a Dunát a Temessel és a Marossal összekötő csatornát.

A vasútvonal csatlakoztatására nézve GRÓF VANNUTELLI REY - hasonlóan az amerikai küldöttekhez - úgy véli, az építkezés idejére a románoknak lehetőséget kellene adni a meglevő vasút használatára. De nem is ez a kérdés. Ugyanis nem csak a vasúti közlekedésről van szó, hanem arról, hogyan biztosítható az egész erdélyi fennsík áruforgalmának a lehető legolcsóbb vízi úton történő lebonyolítása. Ismeretes, hogy a Maros a fennsík belsejéig hajózható, ezért aztán az áruk dereglyéken ereszkedhetnének le rajta, majd ki- és átrakodás nélkül folytathatnák útjukat a Dunáig vagy a Fekete-tengerig.

Márpedig a románok mindenféleképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy ez a vízi út, amelyre szükségük van, román területen legyen vagy legalábbis egyik partja román legyen.

LAROCHE (Franciaország) véleménye szerint a bizottságnak nem állnak rendelkezésére e technikai kérdés megoldásához szükséges adatok. Egyébként a kérdés megoldása korántsem olyan egyszerű, mint ahogy azt gróf Vannutelli hiszi. De Martonne első látásra úgy ítéli meg, a bizottság által megvont határvonal Versectől nyugatra nem hagy csatornaépítésre alkalmas területet.

Egyébként LAROCHE elismeri Sir Eyre Crowe arra vonatkozó észrevételeinek megalapozottságát, hogy Erdély és Bácska határainak megkérdőjelezése szóba sem jöhet. Ennek megfelelően a francia küldöttség arra szorítkozik, hogy cserét indítványozzon a versec-fehértemplomi körzet - amelyet a szerbek kapnának -, valamint a Temesvártól nyugatra húzódó terület között - amely Romániához kerülne. A románok ezenkívül Báziást is megtartanák.

Minthogy a bizottság nem kizárólag a gazdasági szempontok alapján határoz - ezek a Bánság egészének Romániához történő csatolásához vezettek volna -, a lehető legnagyobb pontossággal kell az etnikai szempontokat figyelembe vennie, melyek minden mást megelőznek, amikor két szomszéd nép baráti kapcsolatainak megerősítéséről van szó.

LAROCHE végezetül indítványozza, hogy a de Martonne-féle jegyzékben javasolt módosítások tanulmányozásával az albizottságot bízzák meg.

LEEPER (Brit Birodalom) arra hívja föl a figyelmet, hogy a bizottság a bánsági kérdés tárgyalásakor elismerte, nincs mód valódi etnikai határ megvonására, ezért az a törekvés vezérelte, hogy ne zavarja meg a különböző nemzetiségű lakosság mindennapi életét. Egyébként Nagykikindát, a Bánság igazi központját, ahol tizenötezer szerb él és román lakossága nincsen, a szerbeknek juttatta. Versec, amelyet a románok kaptak meg, mindössze 8000 szerbet számlál a 13 000 német mellett, a környékbeli népesség pedig 18 000 románból, illetve 5000 szerbből tevődik össze.

A francia küldöttség által javasolt új határvonal mind a szerb, mind a román övezetben elsőrendű fontosságú vasútvonalakat metsz ketté. Zsombolyát Romániának juttatva lehetetlenné teszi a közvetlen összeköttetést egyrészt Nagykikinda, másrészt Versec és Fehértemplom között. Temesvárt elvágja a Dunától, és amennyiben Báziás román területen marad, Versec és Fehértemplom ugyanerre a sorsra jut.

AZ ELNÖK, LAROCHE (Franciaország), DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok), valamint SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) közötti eszmecserét követően a bizottság úgy határoz, hogy a francia küldöttség javaslatát az albizottság elé utalja.

AZ ELNÖK megkérdezi a bizottságtól, hogy - tekintettel az imént kifejtett ellentmondó véleményekre - nem tartaná-e helyénvalónak, ha maguktól a románoktól tudakolnák meg, mennyire fontos számukra a Tiszához való kijutás, amelyet a Versecről és Fehértemplomról való lemondás fejében kapnának meg.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) javasolja a bizottságnak, hogy kérje föl a román küldöttséget, válaszoljon igennel vagy nemmel a következőképpen megfogalmazott kérdésre: "Mit szeretnének jobban - kijutni a Tiszához Nagykikindától nyugatra, vagy inkább megtartani a Karas völgyét, hogy onnét északi irányba vezető hajózható csatornát építsenek?"

LAROCHE (Franciaország) ellenez egy olyan eljárást, amely a bizottságot megfosztaná döntőbírói szerepétől és az érdekeltekre ruházná azt. A románok viselkedése - akik azért, hogy megkaparintsák maguknak a Tiszát és a Dunát, kis pataknak tüntetik föl a Karast - jól mutatja, mit érnek az érvek, amelyekkel az érdekelt felek előhozakodnak, ha az ember hozzájuk fordul. Következésképpen a francia küldöttség kitart amellett, hogy a kérdést tanulmányozás céljából minden további nélkül utalják az albizottság elé, természetesen szem előtt tartva, hogy Nagykikinda Szerbiához történő csatolása, valamint e város és a Maros folyó között már kijelölt határvonal ügyére nem térnek vissza.

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) és SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) támogatják a francia indítványt, amelyet a bizottság elfogad.

Az albizottság ülését március 12-e délutánjára tűzik ki.

DE SAINT-QUENTIN (Franciaország) fölolvassa a Bánságra vonatkozó jegyzéktervezetet:

A BÁNSÁG

I. Elvi szempontok. - a) A bizottság a legnagyobb figyelemmel tanulmányozta a Bánság oszthatatlanságának alátámasztása érdekében fölsorakoztatott román érveket.

Habár történetileg nem találta őket meggyőzőnek, gazdasági szempontból elismeri érvényességüket. A bizottság így tehát megállapítja, hogy a Bánságban nincs természetes választóvonal, és egy mesterségesen kijelölt, vasútvonalakat és vízi utakat kettévágó vonal zavart kelthet a térség gazdaságának működésében.

Mindamellett a bizottság nem gondolja azt, hogy ezen ok elégséges lenne a Bánság délnyugati részében élő, Belgráddal szoros kapcsolatokat fönntartó, fejlett gazdasággal rendelkező szerb népesség évszázados törekvéseinek megakadályozására.

b) Másrészt a bizottságnak az a véleménye, hogy a Tisza és a Maros összefolyásának vidéke úgy etnográfiai, mint gazdasági szempontból Szeged (Szegedin) közvetlen szomszédságához tartozik, következésképpen a várossal egyetemben magyar területen kell maradnia.

II. Gyakorlati megvalósítás. - a) A bizottság úgy határozott, hogy a Bánság fönnmaradó részét fölosztja a románok és a szerbek között, még pedig oly módon, hogy lehetőség szerint fönntartja az egyensúlyt mindkét nemzetiségnek a másik félhez kerülő elemei között.

A bizottság által javasolt határvonal révén mintegy ..... román kerül Szerbiához, illetve ..... szerb Romániához.

A bizottság a fölolvasott szöveget elfogadja és úgy határoz, hogy a következő, a szerb-román határvonalat kijelölő szakaszokra vonatkozóan fönntartással él.

A bizottság tudomással veszi a jegyzék két utolsó szakaszát, amelyek szövege a következő:

b) Tekintettel a kérdés bonyolult voltára valamint az egymással szemben megnyilatkozó szenvedélyekre, a bizottság hangsúlyozni kívánja, hogy szükség van - a Nemzetek Szövetsége rendelkezéseinek megfelelően - kölcsönös kisebbségvédelmi egyezményekre.

c) A bizottság emlékeztet arra, hogy a szerb küldöttség népszavazást kér a Bánságban, amit a román küldöttség elfogad. Ugyanakkor a bizottság arra is fölhívja a figyelmet, hogy az elhangzott nyilatkozatok alapján kitűnik, a szerbek helységenkénti vagy legalábbis vármegyénkénti népszavazást kérnek, míg a románok által elfogadott népszavazásnak a Bánság egészére kellene kiterjednie.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) arra hívja föl a figyelmet, hogy a bizottság legutóbbi ülésén úgy határozott, egyértelműen leszögezi a bánsági népszavazás kérdésében elfoglalt álláspontját. Ennélfogva az angol küldöttség a c) szakaszt a következő módon javasolja kiegészíteni:

A bizottság fölfogása szerint egyik megoldás sem járna kielégítő eredménnyel. A Bánság egészében megszervezendő népszavazás óhatatlanul már előre Románia javára döntené el a kérdést, mivel minden kétségen felül áll, hogy a bánsági lakosság összességét tekintve a románok nagy többséget alkotnak.

Másrészt a körzetenkénti vagy helységenkénti népszavazás eredményeként magvalósított fölosztás majdnem teljes bizonyossággal elszigetelt enklávék - vagyis Romániában szerb, Szerbiában román szigetek - kialakulásához vezetne. Márpedig az effajta rendezés semmiképpen sem célszerű.

A bizottság véleménye szerint ezen akadály elhárításának egyedüli módja abban áll, hogy külön-külön megszavaztatják a bizottság által javasolt demarkációs vonal mindkét felén élő népességet.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Bánság javasolt fölosztása nem csupán etnikai, hanem ugyanúgy földrajzi és gazdasági alapokon is nyugszik, amelyek alapvető módon befolyásolják a tartomány életét és virágzását. A bizottság döntését mindezen tényezők összességének figyelembevételével hozta meg, és nincs arra lehetőség, hogy azokat sutba vetve a népszavazás megszervezésének akár a románok, akár a szerbek által fölvetett módszere mellett állást foglaljon.

Ugyanakkor a bizottság kész lehetőséget biztosítani arra, hogy az érdekelt felek igazolják döntése helyességét, mégpedig olyan népszavazás megtartásával, amelyen a javasolt demarkációs vonal egy-egy oldalára eső területet két külön választási körzetnek fogják tekinteni.

LAROCHE (Franciaország) kérdésére válaszolva SIR EYRE CROWE leszögezi, hogy a határ egy-egy oldalára eső területen a Romániának, illetve Szerbiának juttatott övezetet érti.

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) támogatja az angol küldöttség indítványát.

LAROCHE (Franciaország) azt hozza föl ellenvetésül, hogy az allogén népesség meghamisíthatja a szavazást, amikor majd az abszolút többség létrehozásához szükség lesz rájuk. Ha a Bánság szerb övezetében élő 234 000 német és magyar összefog a 80 000 románnal, úgy a 240 000 szláv vereséget fog szenvedni.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) azt válaszolja, hogy a szerb kormány minden bizonnyal számolt ezzel, amikor a népszavazás mellett foglalt állást.

DE MARTONNE (Franciaország) osztja Laroche véleményét. A románok úgyis azt állítják, hogy a bánsági németek inkább Romániához, mint Szerbiához szeretnének tartozni.

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) úgy gondolja, hogy Sir Eyre Crowe-nak a bizottság jelentésébe már bevett észrevételeit kiegészíthetnék Laroche megjegyzéseivel, és egyúttal azt is leszögezhetnék, hogy ilyen körülmények között a bizottság nem tartja kívánatosnak népszavazás megrendezését.

LAROCHE (Franciaország) megoldásként az amerikai küldöttség részéről Malmédy kapcsán fölvetett negatív népszavazást javasolja. Ennek értelmében a bizottság által Romániának, illetve Szerbiának juttatott övezetek annexióját abban az esetben hagynák jóvá, ha a lakosság kétharmad része nem él ellenszavazattal.

AZ ELNÖK úgy ítéli meg, hogy a népszavazásra vonatkozó kérdések - tekintettel alapvetően politikai jellegükre - nem tartoznak a bizottság hatáskörébe. Figyelembe véve a gyakorlati megvalósítás buktatóit, amelyekre a megbeszélés során fény derült, az olasz küldöttség indítványozza a népszavazás lehetőségére utaló minden célzás törlését a jelentésből.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom), LAROCHE (Franciaország), valamint DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) küldöttségük nevében elfogadják az elnök javaslatát.

Következésképpen a bizottság a b) szakasz jóváhagyása és a c) szakasz törlése mellett határoz.

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) úgy véli, a bizottság jelentésében említést tehetne a vízi utak nemzetközi ellenőrzésének szükségességéről.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) szerint a bizottságnak gyakorlati okokból nem szükséges erre a kérdésre figyelmet fordítania, hiszen a vasutak és vízi utak nemzetközi szabályozásának tanulmányozásával megbízott bizottság minden bizonnyal foglalkozni fog a Dunával és nagyobb mellékfolyóival.

A bizottság úgy határoz, hogy délután 14 óra 30 perces kezdettel ülést tart.

Az ülést 12 óra 30 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 53, Commission des Affaires Roumaines et Yougoslaves

A ROMÁN ÉS JUGO-SZLÁV ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 227

iratszám:100[236]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 13.

AZ ELNÖK fölhívja a bizottságot Jugo-Szlávia északi - bácskai, baranyai és somogyi - határának végleges kijelölésére. Emlékeztet arra, hogy a március 2-i ülésen határozott döntés nem született e tárgyban,[237] noha elvi egyetértés létrejött az egyes küldöttségek között.

Egy LE ROND tábornok (Franciaország), GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) és AZ ELNÖK közötti megbeszélést követően a bizottság bácskai határként a március 2-án Le Rond tábornok által javasolt vonalat fogadja el, amely a nyugati részen Bácsmadaras határától egy Bezdántól északra fekvő pontig a Kígyós vonalát követi.

A bizottság hasonlóképpen arra nézve is döntést hoz, hogy a Duna és a Dráva találkozásától a határ ez utóbb folyót követi a Mura torkolatáig.

AZ ELNÖK ismerteti a bizottsággal, hogy a szerb küldöttség a hozzá eljuttatott memorandumában kéri, a szerb csapatok foglalhassák el azonnal a mezőhegyesi magyar állami birtokot.

LE ROND tábornok (Franciaország) ismerteti, hogy egy nagy ménesbirtokról van szó, amely a korona alá tartozott. Egyébként a gazdaság a szerbek által követelt övezeten kívül esik.

A bizottság úgy ítéli meg, hogy nem illetékes a kérdésben.

AZ ELNÖK fölkéri Le Rond tábornokot, ismertesse, milyen következtetésekre jutott az albizottság a Bánság ügyében.

LE ROND tábornok (Franciaország) emlékeztet arra, hogy milyen körülmények között került a kérdés az albizottság elé. Az albizottság föladatul kapta a megelőzően javasolt határvonal kiigazítását oly módon, hogy Versec valamint Fehértemplom Jugo-Szláviához kerüljön, ugyanakkor Románia számára is kárpótlási lehetőséget kellett találnia Temesvártól délre, kárpótlást a terület- és népességbeli veszteségekért, amelyek emiatt fogják érni.

Több megoldási javaslat is fölmerült: az amerikai küldöttség részéről kettő, amelyek mindegyike Báziást Romániának hagyta, ám a szerb övezetet Versectől északra terjesztette ki; az angol küldöttségtől egy érkezett, amely Versecnél jobban kedvezett a románoknak, azonban Báziást a szerbeknek szánta; végül de Martonne is benyújtott egyet, amely a legigazságosabb határt etnikai szempontból igyekezett kijelölni.

A kérdés bonyolultsága miatt hosszúra nyúlt, kimerítő vitát követően kölcsönös engedményekkel járó megegyezés született, amelynek értelmében az amerikai küldöttség a várostól északra közelebb hozta a határvonalat Versechez, míg az angol küldöttség Báziást Románia részeként ismerte el.

A román övezetnek Temesvártól délnyugatra történő kiszélesítését indítványozó francia kezdeményezés a Nagykikinda-Zsombolya-Módos-Torontálszécsány vonal jugo-szláv oldalon való maradásához ragaszkodó amerikai és angol küldöttség ellenállását váltotta ki.

Az olasz küldöttség a későbbiekben ismertetendő, általános jellegű kifogásainak adott hangot.

Mindamellett megállapodásra jutott a másik három küldöttséggel a következő határvonalban:

A Dunától a határ a Nérát követi egy Nadjastól nyugatra levő pontig, majd északnyugatnak fordulva halad tovább úgy, hogy Mirkovacztól, illetve Alsóvaránytól (Vrany /Vrani/) nyugatra, Márktelkétől (Markovecz /Markovac/) nyugatra, Temeskutastól, Kiszsámtól, Vattinától északra, illetve Tógyér (Jugo-Szláviához) valamint Gyér (Romániához) között húzódva Gádtól nyugatra metszi a Temest.

A Temestől a határ oly módon folytatódik, hogy a Módos-Zsombolya vasútvonalat jugoszláv területen hagyva, attól mintegy három kilométerre keletre halad; a pontos határvonal megvonása Temesvár és a zsombolya-lovrini vasút között a határmegállapító albizottság feladata lesz.

Az innét északnak forduló határvonal Nákófalvától délre húzódik, és az Aranka folyón Valkány (Romániához) valamint a valkányi elágazás (Jugo-Szláviához) között halad át.

Az Arankától a határ megegyezik a bizottság által már előzőleg elfogadott vonallal.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) meg van győződve arról, hogy az általános véleményt fogalmazza meg, amikor kifejezi Le Rond tábornoknak a bizottság háláját mindazon ügyességért és tapintatért, amellyel az albizottság munkáját irányította, és egy fölöttébb nehéz kérdésben nézetazonosságot tudott teremteni.

A továbbiakban kijelenti, hogy az angol küldöttség - mivel teljes egyetértés kialakulására törekszik - elfogadja a javasolt határvonalat, jóllehet úgy ítéli meg, hogy az nem egyezteti össze a különböző, egymással ellentétes követeléseket és a jövőbeni békére nézve sem jelent föltétlen biztosítékot.

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) véleménye szerint az új határvonal lényegesen jobb az előzőnél. A kijelölésnél figyelembe vett politikai és érzelmi szempontoknak az amerikai küldöttség nagyobb fontosságot tulajdonít, mint a nyilvánvaló hiányosságok alapján megfogalmazott másodlagos jelentőségű ellenvetéseknek.

LE ROND tábornok (Franciaország) fölolvassa az olasz küldöttség fenntartásait:

1) Noha az olasz küldöttség eredetileg semmi okát nem látta annak, hogy megkérdőjelezzék a bizottság által már kijelölt bánsági határvonalat, a későbbiek folyamán elismerte, hogy Versec és Fehértemplom városok esetében igen erős érzelmi jellegű érvek szólnak a szerbek mellett; mindamellett ezeket az érzelmi érveket az olasz küldöttség fölfogása szerint nem támasztják alá valóságos etnikai érvek, mivel a két városnak csupán elenyésző kisebbsége szerb, környékükön pedig - mind a két esetben - egyenlő arányban élnek szerbek és románok.

2) A Temesvárt övező vidék nem tekinthető kielégítő kárpótlásnak Románia számára, különösen a jelenlegi elképzelések szerint nem - vagyis a módosi és zsombolyai vasúti csomópontok nélkül.

3) Ám az egyhangú döntés érdekében az olasz küldöttség mégis hajlandó beleegyezni abba, hogy Versecet és Fehértemplomot a szerbeknek adják, föltéve, ha Romániát méltányosabb kárpótlásban - amely egy Nagykikindától északra elterülő, a Zentával átellenes Tisza-partig húzódó terület lenne - részesítik.

4) Mivel az említett övezetben, Nagykikindától északra, a szerbek mindössze a lakosság elenyésző kisebbségét teszik ki, etnikai szempontból semmi sem szól e terület Romániához történő csatolása ellen.

LAROCHE (Franciaország) kijelenti, hogy az előzőleg elfogadott határvonal módosítását fölvető javaslat szerzőjeként is azt szerette volna, hogy Temesvár térségében a románokat nagyobb kárpótláshoz juttassák.

AZ ELNÖK a maga részéről szintén köszönetet kíván mondani az albizottságnak a nehéz feladat sikeres megoldásáért. Mindamellett azokat az érveket, amelyek - a Nagykikinda-Antalfalva vasúton túlmenően - a zsombolya-módosi vonal Szerbiának való juttatását is támogatják, nem tartja meggyőzőnek. Azt szerette volna, ha a románok nagyobb és méltányosabb kárpótlást kapnak.

Az új határvonal eredményeként kialakuló népességmegoszlási viszonyok iránt érdeklődő ELNÖKNEK DE MARTONNE (Franciaország) kifejti, hogy Jugo-Szlávia tiszta nyeresége Romániával szemben becslése szerint mintegy 60 000 lakosra tehető. Attól is tart, hogy a mindkét nemzetiségnek a másik félhez kerülő elemei között korábban megvalósított egyensúly föl fog borulni Románia kárára.

LE ROND tábornok (Franciaország) és LAROCHE (Franciaország) megismétlik a francia javaslatot, amely azt célozza, hogy Temesvár délnyugati körzetében Romániának előnyösebb határt juttassanak.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) bejelenti, hogy a kiigazítást az olasz küldöttség is támogatja.

DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok) az albizottság határvonal-tervezetét részesíti előnyben.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) kompromisszumos megoldást javasol, amelynek értelmében a határ Szerbiának hagyná a zsombolyai, Romániának a módosi vasúti csomópontokat.

LAROCHE (Franciaország) bejelenti a francia küldöttség csatlakozását az angol indítványhoz.

LE ROND tábornok (Franciaország) leszögezi, hogy a határ a Romániához kerülő Párdány és a Szerbiának juttatandó Felsőittebe között fog majd húzódni.

DE MARTONNE (Franciaország) úgy számítja, hogy ez az újabb határvonal Románia veszteségét 40 000 lakosra fogja csökkenteni.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) bejelenti, hogy az olasz küldöttség elfogadja az angol indítványt.

A bizottság LE ROND tábornok (Franciaország) javaslatára a következő határozatot hozza:

A Dunától a határ a Nérát követi egy Nadjastól nyugatra levő pontig, majd északnyugatnak fordulva hald tovább úgy, hogy Mirkovacztól, illetve Alsóvaránytól (Vrany /Vrani/) nyugatra, Márktelkétől (Markovecz /Markovac/) nyugatra, Temeskutastól, Kiszsámtól (Kis-Szam), Vattinától északra húzódik, majd eléri a Berzava-csatornát. A csatornától a határ északnyugatnak folytatódik úgy, hogy Mohostól délre halad el, majd fokozatosan északnak fordulva Párdány mellett, attól nyugatra és Zsombolyától keletre húzódik; a Berzava-csatorna és Nagykikinda közötti határszakasz pontos kijelölése a határmegállapító albizottság feladata lesz.

A továbbiakban a határ északnak tartva Nákófalvától délre húzódik, és az Aranka folyón Valkány (Romániához) valamint a valkányi elágazás (Szerbiához) között halad át.

Az Arankától a határ megegyezik a bizottság által már előzőleg elfogadott vonallal.

Gróf Vannutelli Rey (Olaszország) bejelenti, hogy tekintettel a most hozott határozatra, az olasz küldöttség - első kikötését továbbra is fönntartva - a többit a következőkkel helyettesíti:

2) A Temesvárt övező vidék nem tekinthető kielégítő kárpótlásnak Románia számára, különösen a jelenlegi elképzelések szerint nem - vagyis a módosi és zsombolyai vasúti csomópontok nélkül. Romániát méltányosabb kárpótlásban kellene részesíteni, amely egy Nagykikindától északra elterülő, a Zentával átellenes Tisza-partig húzódó terület lenne.

3) Mivel az említett övezetben, Nagykikindától északra, a szerbek mindössze a lakosság elenyésző kisebbségét teszik ki, etnikai szempontból semmi sem szól e terület Romániához történő csatolása ellen.

AZ ELNÖK fölkéri Le Rond tábornokot, ismertesse az albizottság javaslatait Jugo-Szláviának a Dráva és a Mura találkozásától nyugatra húzódó határára vonatkozóan.

LE ROND tábornok (Franciaország) ismerteti, hogy az angol küldöttség nem akarta Jugo-Szláviát a muraszombati szlovén térségtől és ugyanakkor a Drauburgtól nyugatra található kelet-karintiai szlovén térségtől is megfosztani. Ezzel szemben az amerikai küldöttség Karintia határát kívánta országhatárként elfogadtatni, hogy ily módon ne kelljen egy olyan terület egységét megbontani, amelyet a klagenfurti medence részének tekint. Azt azonban elismerte, hogy ez a medence Bleiburgtól, illetve Eisenkappeltől keletre összeszűkül. Az olasz küldöttség elvi fönntartásait hangoztatta.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) előadja, hogy az olasz küldöttség a többiekhez csatlakozva elfogadta a határnak attól a ponttól keletre húzódó szakaszát, ahol a magyar-osztrák határ Radkersburg közelében keresztezi a Murát. Azonban az e ponttól nyugati irányban folytatódó határra vonatkozóan nem áll módjában nyilatkozni, mivel ez teljes mértékben attól - az általa még nem tisztázott - kérdéstől függ, hogy vajon Marburg /Maribor/ Jugo-Szláviához fog-e tartozni, vagy sem.

LE ROND tábornok (Franciaország) ismerteti, milyen eredményre jutott az albizottság :

Jugo-Szlávia északi határa a Mura és a Dráva összefolyásától kezdődően az alábbiakban meghatározott vonalat fogja követni:

A Mura egy Murecktől (Murek) délre levő pontig, a Windischbüheln gerince egy Marburgtól északnyugatra levő pontig, a Marburgtól nyugat-északnyugatra emelkedő, 966. sz. magaslathoz vezető másodlagos gerincvonal, a Drávától északra húzódó gerincvonal - amelynek kisebb völgyei e folyóra nyílnak - egészen a Feistritz völgyéig, amelyet oly módon keresztez, hogy elérje a Drauburgtól északra emelkedő 104. sz. csúcsot (Hühnerkogel). Onnét a határvonal pontosan a Lavant és a Dráva összefolyása alatt délre halad el, majd a Bleiburgtól és Eisenkappeltől keletre található magaslatok gerincén folytatódik; ezután Eisenkappeltől délkeletre eléri a Karavankák (Karawanken) gerincét; a határ a Karavankák gerincét követi a Klagenfurt-Laibach /Ljubljana/ országútig.

Mivel a Klagenfurt-Laibach országúttól nyugati irányban folytatódó határ az olasz-jugo-szláv határ kérdéséhez kapcsolódik, kijelölése későbbre halasztandó.

Az amerikai, az angol és a francia küldöttség egyetért a Mura és a Dráva összefolyása és a klagenfurt-laibachi országút között már az előzőek során megállapított határvonalat illetően. Az olasz küldöttség Marburg és a nyugati határszakasz kérdésében időlegesen fönntartja véleményét.

AZ ELNÖK köszönetét fejezi ki a bizottság munkájáért, majd kijelenti, hogy mindamellett a francia küldöttség nem fogadhat el fönntartások nélkül egy olyan határvonalat, amely kizárja Jugo-Szláviából a Murától északra élő jelentős számú szlovén népességet.

DE MARTONNE (Franciaország) jelzi, hogy a térségben 54 000 Szerbia által követelt szlávot Magyarországnak hagytak.

LE ROND tábornok (Franciaország) megjegyzi, hogy a bizottság által javasolt határvonal kompromisszum eredménye, ahol is az angol és francia küldöttség által a Vendvidéken (Prekomurje /Prékomourié/) hozott áldozatok arányban állnak az amerikai küldöttség Drauburg térségében tett engedményeivel.

AZ ELNÖK visszatérve a Vendvidék (Prekomurje /Prékomourjé/) kérdésére kijelenti, hogy a francia küldöttség óvást emel amiatt, hogy az ebben a térségben élő mintegy 60 000 szlovén Magyarországon marad.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) közli, hogy az angol küldöttség csatlakozik a tiltakozáshoz.

AZ ELNÖK válaszul Sir Eyre Crowe ajánlatára fölolvassa a titkárság által elkészített jelentés bevezető részét.

1. A bizottság a Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsától február 1-jén kapott megbízásnak megfelelően vizsgálat alá vette a román követelések következtében fölmerülő területi kérdéseket.

Sorra véve Besszarábia, Bukovina, Erdély, a Bánság kérdését a bizottság e különböző térségekben megállapította Románia határait. Rövid följegyzésekben fejtette ki azokat az elveket és tényeket, amelyek alapján döntését a fönti kérdések mindegyikében meghozta.

Az elfogadott teljes határnak az 1:1 000 000 méretarányú nemzetközi térkép alapján készült leírása, Romániának Magyarországgal, illetve Jugo-Szláviával közös határának az 1:1 000 000 méretarányú osztrák térkép alapján készült részletes leírása, a statisztikai táblázatok valamint a térképek a jelentés mellékleteként szerepelnek.[238]

2. A bizottság szükségesnek tartotta, hogy azokra a kérdésekre is figyelmet fordítson, amelyek ugyan nem érintik Románia területi követeléseit, ám mégis fönnáll a veszélye annak, hogy a Román Királyság közvetlen szomszédságában elmérgesednek és a szomszédos államokkal fönnálló viszonyát megrontják. Ezen okból fogalmazta meg véleményét egy esetleges dobrudzsai román határkiigazítással, valamint a timoki szerb körzetben élő román népesség sorsával kapcsolatban. E két kérdést illetően külön följegyzés készült.

3. A bizottságot vizsgálódásai során és döntéseiben a tények valamint az igazságosság követelményeinek tisztelete irányította. Az olasz küldöttség kinyilvánította, hogy a Romániával 1916. augusztus 17-én megkötött szövetségi szerződést általánosságba véve jelenleg is érvényesnek tekinti.

Mindazonáltal ez a küldöttség nem függesztette föl részvételét a különböző, a bizottság által etnikai, gazdasági valamint stratégiai szempontból vizsgálat alá vett területi kérdések megvitatásában. A többi küldöttség nem tartotta szükségesnek az 1916. évi szerződés érvényességéről nyilatkozni tekintve, hogy ez a kérdés nem tartozik a bizottság illetékességi körébe.

AZ ELNÖK fölkéri az egyes küldöttségeket, ismertessék véleményüket a harmadik szakaszra vonatkozólag. Ő a maga részéről nem helyesli a javasolt megfogalmazást, amely anélkül tesz említést az 1916. évi szerződésről, hogy ismertetné a különböző kormányoknak ezen okmány érvényességével kapcsolatos állásfoglalását.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) osztja az elnök véleményét.

LAROCHE (Franciaország) kifejti, hogy komolyan szóba került az 1916. évi szerződés érvényességének megkérdőjelezése, és e tárgyban félhivatalos megbeszélések kezdődtek a különböző kormányok között. Ugyanakkor ami a bizottságot illeti, az amerikai küldöttség kijelentette, nem ismeri el a szerződést. Az angol és a francia küldöttség úgy határozott, anélkül fognak tárgyalni, hogy a szerződéssel avagy annak érvényességével foglakoznának.

DE MARTINO (Olaszország) emlékeztet arra, hogy a Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsának egyik legutóbbi ülésén az olasz miniszterelnök félreérthetetlenül leszögezte: az olasz kormány a Romániával megkötött szerződést teljes mértékben érvényesnek tekinti. Az olasz küldöttség azt kívánja, hogy álláspontját említsék meg a jelentésben.

AZ ELNÖK megérti, hogy az amerikai küldöttség nem óhajt a szerződés érvényességéről nyilatkozni, hiszen nem érdekelt benne. Ám úgy véli, hogy az angol és a francia kormány ilyen nyilatkozatot nem tehet anélkül, hogy elvi szempontból az ne a Romániával megkötött szerződés átértékelésének tűnjék. Egy efféle politikailag hibás nyilatkozatot semmi nem indokolna, hiszen a körülmények alakulása folytán maga Románia teszi a szerződést kérdésessé azáltal, hogy olyan besszarábiai és bukovinai területek iránt támaszt követelést, amelyek a szerződés szerint nem járnak neki.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) kijelenti, hogy nem lévén megbízása a szerződés megvitatására, maradéktalanul egyetért az elnökkel abban, hogy kérjék a javasolt szöveg módosítását.

DE MARTINO (Olaszország) arra hívja föl a figyelmet, hogy az 1916. évi szerződés nem azért vált kérdésessé, mert Románia mást követel, mint amit a szerződés ígért, hanem azért, mert különbékét kötött Németországgal. A későbbiek során, megvizsgálva e békekötés körülményeit, elismerték, hogy a román kormányt kényszerítették erre a szerződésre, amelyet azonban nem ratifikált. Az olasz kormány pontosan ezért tartotta helyesnek annak leszögezését, hogy ez a különbéke-epizód semmiben nem befolyásolhatja a szövetségi szerződés érvényességét.

LAROCHE (Franciaország) közli, hogy e vonatkozásban a francia kormány soha nem tett egyértelmű nyilatkozatot. A francia küldöttség pedig a maga részéről arra szorítkozott, hogy illetéktelennek nyilvánítsa magát annak megvitatására, vajon érvényben maradt-e, vagy nem a szerződés.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) emlékeztet arra, hogy amikor De Martino a bizottság első ülésén azt kérte, mindenekelőtt a szerződés érvényességének tárgyában hozzanak döntést, az angol küldöttség bejelentette, erre nézve nem kapott utasítást, mivel megbízatása kizárólag a román határ tanulmányozására szól - a szerződésre való hivatkozás nélkül, a puszta tények alapján.

AZ ELNÖK az alábbiak szerint megfogalmazott szöveget javasolja:

A bizottságot, korlátozott meghatalmazásának megfelelően, vizsgálódásai során és döntéseiben a tények valamint az igazságosság követelményeinek tisztelete irányította; következésképpen úgy ítélte meg, nem föladata az előterjesztett követelések jogi alapjairól nyilatkozni, amely alapok önmagukban egyébként sem alkalmazhatók a békekonferencia elé beterjesztett kérelmek egészére.

Az 1916. augusztus 17-én megkötött szerződés jelenlegi érvényességét általánosságban elismerő olasz küldöttség föntebb kifejtett álláspontot elfogadva részt vett a területi kérdések megvitatásában.

Az amerikai küldöttség e szerződést, amelyben kormánya nem vett részt, nem vonta be a tárgyalásokba.

SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom) az iránt érdeklődik, vajon az első szakasz elfogadása nem menti-e föl az olasz küldöttséget az alól, hogy álláspontját határozottabban kifejtse.

DE MARTINO (Olaszország) úgy véli, az olasz küldöttség Orlando miniszterelnök nyilatkozatainak mondana ellent, amennyiben nem száll határozottan síkra az 1916. évi szerződés érvényessége mellett.

LAROCHE (Franciaország) le kívánja szögezni a francia kormány álláspontját. Kormánya a román követelések vizsgálatánál az 1916. augusztus 17-én megkötött szerződés előírásait vette alapul. Mindazonáltal a szerződés érvényességét illetően nem kívánt dönteni, tekintettel arra, hogy az általános erkölcsi, a különbékéhez kapcsolódó kérdés. Vajon elképzelhető lett volna, hogy Párizs elestével Franciaország egyszerűen kilépjen a háborúból? Ilyen körülmények közt a bizottságban részt vevő francia küldöttség álláspontját a leghívebben a következők szerint lehetne összegezni:

A francia küldöttség - amelynek megítélése szerint a szerződések érvényességére vonatkozó kérdések nem tartoznak a bizottság hatáskörébe - elfogadta, hogy a követelések vizsgálatánál az 1916. évi szerződés előírásait vegyék alapul.

AZ ELNÖK sajnálatosnak tartaná, ha a jelentés tükrözné az olasz küldöttség és a többi küldöttség között fönnálló elvi véleménykülönbséget. Ily módon azt a hamis benyomást keltenék, hogy a bizottság egységes szellemben végzett munkája valójában két különböző alapra támaszkodik. Amennyiben az egyik küldöttség - melynek kormánya aláírta a szerződést - szükségesnek tartja leszögezni, hogy általánosságban véve elismeri a szerződést érvényességét, úgy az olvasó okvetlenül arra következtet majd: a többiek nem értettek egyet ebben az elvben. Ez pedig politikailag mind a békekötés jelentőségét, mind a bizottság által előterjesztett javaslatok hitelét tekintve káros lenne.

Egy SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom), LAROCHE (Franciaország), DE MARTINO (Olaszország) valamint AZ ELNÖK között lefolyt eszmecserét követően a bizottság a következő szöveget fogadja el:

A bizottság következésképpen úgy ítélte meg, hogy nem föladata az előterjesztett követelések jogi alapjairól nyilatkozni, amely alapok értékelése a Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsra tartozik, és amelyek önmagukban egyébként sem alkalmazhatók a jelenleg a békekonferencia előtt fekvő kérelmek egészére.

AZ ELNÖK fölkéri a bizottságot, módosítsa a Bánságról készült jelentés szövegét a határvonallal kapcsolatos legutóbbi döntéseknek megfelelően.

A bizottság a következő - a titkárság által megfogalmazott - szöveget fogadja el:

B. A határvonal a lehetőségeknek megfelelően minden államnak közlekedési utakat kíván biztosítani a neki juttatott övezetben:

a) A határvonal Romániának juttatja a Marost Szeged (Szegedin) környékéig, hasonlóképpen Romániának adja a Duna menti folyami kikötőt, Báziást, amelyet a későbbiek során összeköthet a nyugat-erdélyi fővonal meghosszabbítását képező Arad-Temesvár vasútvonallal.

c) A határvonal Jugo-Szláviának juttatja a Tisza alsó szakaszán a folyó mindkét partját, valamint a Nagykikindából induló, a Dunát Pancsovánál elérő két vasútvonalat

Az ülést 12 óra 15 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 53, Commisssion des Affaires Roumaines et Yougoslaves

A CSEHSZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 228

iratszám:101[239]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 13.

DULLES (Amerikai Egyesült Államok) úgy véli, a kisebbségek kérdése kissé különbözik a többitől. Szerinte semmi akadálya annak, hogy fölhívják a Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsa figyelmét a kisebbségi kérdésre.

LAROCHE (Franciaország) véleménye szerint a jelentés végén meg lehetne említeni, hogy - magából a cseh-szlovák állam összetételéből, valamint abból adódóan, hogy számottevő cseh-szlovák nemzetiségű népesség marad a környező államok területén - rendkívül nagy jelentőségre tesznek szert azok az intézkedések, amelyek a kisebbségek jogait lesznek hivatottak védelmezni úgy az újonnan létrejött, mint a fönnmaradó régi államokban.

Hasonlóképpen fel kellene hívni a figyelmet a cseh-szlovák állam formájára, földrajzi fekvésére, hogy tisztában legyenek ezzel a különleges bizottságokban, és hogy fokozott jelentőséget tulajdonítsanak az új államot a szomszédos államokkal összekötő közlekedési vonalak biztosítását célzó intézkedéseknek.

SIR JOSEPH COOK (Brit Birodalom) rámutat arra, hogy ezek az információk lényegében mind megtalálhatók a jelentésben. Úgy gondolja, hogy a bizottság legfontosabb célja a határok megállapítása, valamint azon etnikai, gazdasági vagy stratégiai okok megjelölése, amelyek alapján egy bizonyos határszakaszt elfogadtak.

Ezen okok fölsorolása elkerülhetetlenül rá fogja irányítani a Legfelsőbb Tanács figyelmét a Laroche által fölvetett kérdésekre.

STRANIERI (Olaszország) emlékeztet arra, hogy az egyik előző ülésen elhatározták, minden hasonló jellegű kérdést a különleges bizottságok figyelmébe ajánlanak; nevezetesen abban állapodtak meg, hogy fölhívják a vasúti bizottság figyelmét, célszerű lenne a Cseh-Szlovákia és Jugo-Szlávia közötti vasúti közlekedés biztosítását célzó különleges szabályozás bevezetése.

DULLES (Amerikai Egyesült Államok) figyelmeztet arra, hogy a jelentésnek hasonlóképpen a magyarországi ruszinok kérdésével is foglakozni kell, akik Cseh-Szlovákia védelme alatt önálló államot hoznak majd létre. Helyénvalónak tartaná, ha a szerkesztőbizottságot tájékoztatnák a bizottság evvel kapcsolatos szándékairól.

LAROCHE (Franciaország) kissé általánosabb megfogalmazást javasol, amely azt emelné ki, hogy - figyelembe véve a ruszinokat és a cseh-szlovákokat egyesítő faji rokonságot valamint bizonyos ruszin körökben megnyilvánuló törekvéseket - a bizottság véleménye szerint a magyarországi ruszinok Cseh-Szlovákiához való csatolása felel meg a legjobban e népek érdekeinek.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) úgy látja, elegendő lenne annak közlése, hogy a bizottság megállapította a cseh-szlovák állam valamint a ruszin terület határait, és azt indítványozza, a ruszin terület legyen önálló és alkosson külön egységet.

DULLES (Amerikai Egyesült Államok) fölhívja a bizottság figyelmét a tescheni kérdésre vonatkozó jelentés szövegére. Vajon nem lenne-e helyénvaló a jelentésben megemlíteni, hogy a bizottságnak Teschen tárgyában hozott döntését a legkevésbé sem befolyásolta tény, mely szerint a csehek fegyverrel foglalták el a várost?

SIR JOSEPH COOK (Brit Birodalom) úgy ítéli meg, helyesebb, ha nem tesznek említést erről a dologról. Itt ugyanis rendkívül kényes politikai kérdésről van szó, amelyet jobb békén hagyni.

LAROCHE (Franciaország) ugyanezen véleményének ad hangot. Egyébként a szövetséges kormányok nem mulasztották el világossá tenni, hogy az erőszakkal végrehajtott területfoglalások semmilyen befolyást sem gyakoroltak a békekonferencia döntéseire.

Az ülést 19 óra 10 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48, Commission des Affaires Tchécoslovaques

A ROMÁN ÉS JUGO-SZLÁV ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 239

iratszám:102[240]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 18.

AZ ELNÖK fölkéri a bizottságot a szerkesztőbizottság által román határként javasolt végleges vonal vizsgálatára.

DE MARTONNE (Franciaország) megállapítja, hogy az albizottság által eredetileg elfogadott határvonal több helyütt módosult, minden esetben Románia hátrányára. Tudniillik a románok elvesztik a 7651 szlovént, 4350 románt valamint 1439 magyart számláló - összesen 14 000 lakosú - Nagylakot; a 2537 - ebből 1485 magyar és 700 román - lakosú Tornyát; végül több, összesen 7000 - egyébként majdnem kivétel nélkül magyar - lakossal rendelkező községet Szatmárnémeti környékén. A határ olyan közelről szorongatja e várost, hogy várható fejlődését veszélyeztetheti.

LE ROND tábornok (Franciaország) emlékeztet arra, hogy az albizottság - egy Halmi és Tiszaújlak közötti összekötő vasútvonal létesítésével számolva - úgy határozott, a határt a lehető legközelebb húzza meg Tiszaújlakhoz, és csupán azt a kérdést hagyta függőben, vajon a várost nyugatra vagy keletre kerülje el. Márpedig a javaslat Tiszaújlakot a határtól 10 kilométerre nyugatra hagyja. Nagylakra vonatkozólag - amit az albizottság Romániának szánt - a szerkesztőbizottság úgy ítélte meg, súlyos zavarokkal járhat a város elszakítása vasútállomásától, amelytől valójában sokkal kisebb távolság választja el, mint ahogy azt a 1:1 000 000 méretarányú térkép föltünteti. Ezzel szemben az etnikai szempontok, amelyek nagy súllyal esnek a latba, ellenkező megoldást kívánnak.

DE MARTONNE (Franciaország) hasonlóképpen fölhívja a bizottság figyelmét Gyulavarsánd román község esetére, amelyet annak ellenére hagytak Magyarországnak, hogy a javasolt határvonal közvetlen közelében fekszik.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) kijelenti, hogy Nagylak esetében szembe kerül egymással a nemzeti elv és a közlekedési utak megtartásának elve. A bizottságnak döntésre kell jutni abban, melyiket ítéli fontosabbnak.

DE MARTONNE (Franciaország) azt hangsúlyozza, hogy Nagylak eléggé közel található az arad-battonyai vasúthoz. Ezért, ha Románia megkapja ezt a várost, bizonyára nem késlekedik majd összekötni az aradi vonallal.

LAROCHE (Franciaország) megemlíti, hogy más bizottságok tétovázás nélkül szakítottak el városokat vasútállomásuktól, mint például Sátoraljaújhely (Satoralja) és Oderberg esetében. Persze, kezdetben a lakosság úgy érzi majd, mindennapi életét megzavarták. De aztán hamarosan létrehoznak egyfajta nemzetközi vasútállomást, egyszerűsített vámeljárással. Mi több, bizonyos idő elteltével rászánják majd magukat egy másik állomás fölépítésére.

LE ROND tábornok (Franciaország) arra hívja föl a figyelmet, hogy északabbra, ahol az albizottság által megszerkesztett szöveg értelmében a határnak Battonya közelében kellene húzódnia, az éppen ellenkezőleg a várostól eltávolodva Aradnak fordul.

CORNWALL alezredes (Brit Birodalom) elmagyarázza, hogy itt a vonal egy közigazgatási határ mentén halad.

LEEPER (Brit Birodalom) bejelenti, hogy az angol küldöttség véleménye szerint Nagylakot Romániához kell csatolni. E város birtoklása ugyanis nagyon fontossá válhat Románia számára, amennyiben a Maros vízi útként jelentőségre tesz szert.

GRÓF VANNUTELLI REY (Olaszország) bejelenti, hogy mivel az olasz küldöttség nagyobb fontosságot tulajdonít a közlekedési hálózat fönnakadás nélküli működésének, mint az etnikai megfontolásoknak, ezért arra a döntésre jutott, hogy Nagylakot ne szakítsák el vasútjától. Ám amennyiben a többi küldöttség mégis ezzel ellenkező álláspontra helyezkedne, az olasz küldöttség sem fogja fönntartani kifogásait.

AZ ELNÖK úgy véli, valamely közigazgatási határ tiszteletben tartását célzó törekvés nem jelenthet elegendő okot arra, hogy olyan közel vigyék a határt Aradhoz, amint azt a szerkesztőbizottság javasolja.

LE ROND tábornok (Franciaország) megjegyzi, hogy egy településhatárt tulajdonképpen ugyanúgy figyelembe lehet venni, mint egy járásit.

A bizottság úgy határoz, hogy Nagylakot, Tornyát valamint Gyulavarsándot Romániához csatolja.

LE ROND tábornok (Franciaország) úgy véli, hogy a Tiszaújlak térségében javasolt határvonal nem biztosít megfelelő kiterjedésű területet a szükségesnek elismert, Halmi és Tiszaújlak között megépítendő összekötő vasút számára, amikor annak előre meghatározza helyét, noha a kérdést csak a helyszínen lehet eldönteni.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) egyetértését fejezi Le Rond tábornok azon javaslatával kapcsolatban, hogy térjenek vissza az albizottság által indítványozott határvonalhoz. Ám amennyiben a szerkesztőbizottság javaslatait elvetve északon Románia javára módosítják a határt, úgy méltányosnak tűnik valamilyen kárpótlás lehetőségét megvizsgálni a Bánságban, és a román oldalról a szerb oldalra áthelyezni a jelenlegi határvonalban hegyes kiszögellést előidéző Óbéb (O-Beba) községet.

DE MARTONNE (Franciaország) nem látja be, hogyan ellensúlyozhatná egy román falu Szerbiához csatolása magyar falvak Romániához való csatolását.

AZ ELNÖK a Tiszaújlak térségében kijelölendő határvonalról tanácskozik a bizottsággal.

LEEPER (Brit Birodalom) megállapítja - egyébként különösebb jelentőséget nem tulajdonítva a dolognak -, hogy az albizottság javasolt határvonala hegyes kiszögellést hozna létre, amelyet a szerkesztőbizottság inkább a cseh-szlovákoknak és nem a románoknak juttatott.

LE ROND tábornok (Franciaország) és DE MARTONNE (Franciaország) megjegyzik, hogy a kiszögellés éppen abból adódik, hogy az albizottságban elfoglalt határvonalat a szerkesztőbizottság keletebbre helyezte át.

A bizottság Tiszaújlak térségében az albizottság által meghatározott határvonalat állítja vissza.

LAROCHE (Franciaország) célszerűnek ítéli olyan intézkedések meghozatalát, amelyek már mostantól fogva lehetőséget biztosítanak a románoknak a Szatmárnémeti és Arad közötti közvetlen közlekedésre. A jelentésbe bevehetnének egy olyan pontot, amely intézkedne a Nagyszalontát Araddal Békéscsabán (Bekescaba) át összekötő vasútvonalnak a szövetségesek felügyelete és ellenőrzése alá helyezéséről mindaddig, amíg a románok nem építik meg saját területükön a Nagyszalonta és Arad közötti közvetlen összeköttetést megvalósító vonalat.

Laroche javaslatát a bizottság elfogadja.

AZ ELNÖK vitára bocsátja a Jugo-Szlávia határairól szóló végleges jelentést. Fölkéri De Saint-Quentint az elkészült tervezet fölolvasására.

DE SAINT-QUENTIN (Franciaország) előadja, hogy a jelentés a bizottság meghatalmazását, megalakulását valamint elvégzett munkáját ismertető általános bevezetéssel kezdődik. Ezek után belefog a tulajdonképpeni jelentés fölolvasásába, amely a következőkből áll:

BEVEZETÉS

1. A bizottság, amelynek a román területi követelések vizsgálata során már foglalkoznia kellett a bánsági jugo-szláv-román határ megvitatatásával, február 18-án megbízást kapott a Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsától a Jugo-Szlávia területi érdekeiből következő kérdések tanulmányozására "azon kérdések kivételével, amelyekben Olaszország közvetlenül érdekelt".

A Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsa március 11-kei ülésén hatáskörébe vonta az albán területi követeléseket és ebből adódóan az Albánia és Jugo-Szlávia közötti határ kérdését is.

2. A bizottság a számára ekképpen biztosított korlátozott meghatalmazásnak megfelelően egymás után vizsgálat alá vette a jugo-szláv államnak Bulgáriával, Magyarországgal valamint Ausztriával közös határait. Vizsgálódásainak ezen legutóbbi szakaszát keletről nyugati irányban haladva, a klagenfurt-laibachi [Ljubljana] országútig végezte.

3. Ezen országúttól nyugatra a jugo-szláv állam által követelt határ megközelítőleg egybeesik Olaszország határával. Ennek következtében, valamint annak ellenére, hogy az olasz küldöttség késznek mutatkozott a határvonal megvitatásának további folytatására, a bizottság úgy ítélte meg, ebben a térségben nem lehetséges a jugo-szláv határ megállapítása anélkül, hogy ne vennék figyelembe azon általános jellegű aggodalmakat, melyeket Olaszország a területi fölosztás eredményeként érdekeivel kapcsolatban esetleg megnyilvánuló nagy fontosságú következményeket illetően táplálhat.

Ennélfogva a bizottságban fölvetődött, hogy a klagenfurt-laibachi országúttól nyugatra eső jugo-szláv határszakasz vizsgálata azon - Olaszországot közvetlenül érintő - kérdések közé tartozik, melyeket a Legfelsőbb Tanács tanulmányozás céljából magának tartott fönn.

4. A bizottság tevékenysége során az etnográfia, a történelem, a földrajz, a gazdaság és a politika területén föllelhető összes tényt valamint az igazságot szolgáló összes szempontot szem előtt tartotta.

A bizottság általánosságban véve szükségesnek ítéli, hogy - a kisebbségi jogok szavatolása céljából, a Nemzetek Szövetsége rendelkezéseinek megfelelően - Jugo-Szlávia és a szomszédos államok között kölcsönös megállapodások jöjjenek létre.

A javasolt szöveget a bizottság elfogadja.

LE ROND tábornok (Franciaország) indítványára a bizottság úgy határoz, hogy a Románia határait tárgyaló jelentésben a Bánságnak szentelt fejezetet hiánytalanul közölni fogják a Jugo-Szlávia határaival foglalkozó jelentésben is.

Arról is döntés születik, hogy mindkét jelentés külön füzet formájában lát napvilágot.

DE SAINT-QUENTIN (Franciaország) fölolvassa a III., "A Jugo-Szlávia és Magyarország közötti határ" c. fejezetet:

I. ELVI SZEMPONTOK:

a) A bizottság a legnagyobb jóindulattal és figyelemmel vizsgálta meg a Szerbiával, Szlavóniával valamint Horvátországgal határos magyar vármegyék jugo-szláv népességének nemzeti követeléseit.

b) A bizottság véleménye szerint ezeken a területeken a szerbek, horvátok, szlovének, bunyevácok, sokácok - a nyelvi és vallásbeli különbségek ellenére - egyöntetű néptömeget alkotnak, amely minden nehézség nélkül fog a jugo-szláv államhoz csatlakozni.

c) A bizottság a igen nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy ne okozzon zavart e népesség megszokott gazdasági életében. Döntéseit ez a megfontolás irányította azokban az esetekben, amikor a különböző fajok keveredése és összeolvadása nem tette lehetővé az etnikai határok egyértelmű megállapítását, vagy amikor az etnikai határ semmilyen természetes határral sem volt összeegyeztethető.

II. GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁS:

A. A Bánságban.

Lásd a Bánságot tárgyaló II. fejezetet.

B. A Bácskában.

A bizottság azt javasolja, hogy Jugo-Szláviához a Bácskának egy, a Bánság jugo-szláv határához Szegedtől (Szegedin) délnyugatra, illetve a Dunához Kiskőszegtól északra csatlakozó átlós vonaltól délre eső részét csatolják.

Ez a határvonal Jugo-Szláviának juttatja:

a) Azt a területet, ahol a különböző csoportokhoz tartozó jugo-szlávok - elvégezve a hivatalos magyar statisztikákon a szükséges kiigazításokat - viszonylagos többséget alkotnak.

b) A félig városi, félig mezőgazdasági jellegű Szabadka és Zombor népes településeit - a jugo-szláv műveltség ezen évszázados központjait - ahol a jugo-szlávok a helyreigazított statisztikák szerint abszolút többséget élveznek.

c) A térség gazdasági fejlődéséhez szükséges vízi és vasutakat: a Duna és a Tisza közötti kapcsolatot biztosító Ferenc- és Ferenc József-csatornát, illetve a legnépesebb városokat egymással valamint a Dunával és a Tiszával összekötő vasúthálózatot.

C. Baranyában és Somogyban.

A bizottság azt javasolja, hogy Jugo-Szlávia északi határa a Duna folyását kövesse a Dráva torkolatáig, majd e folyó vonalát annak a Murával való összefolyásáig.

a) Ez a határ vonal csak nagyon szétszórt - a térség egészében élő lakosság 10 százalékát nem túllépő - jugo-szláv népességet hagy Jugo-Szlávián kívül, Baranya és Somogy vármegyék déli részében.

b) Az elsőrendű természetes határ gazdasági és stratégiai előnyeihez juttatja Jugo-Szláviát.

c) Megfelelő körülményeket teremt a Dráva menti jugo-szláv térség gazdasági élete számára, tekintve, hogy e jelentős hajózható vízi úthoz a déli oldalon vasúti hálózat kapcsolódik.

A bizottság véleménye szerint a kotor-barcsi (Barcz) vasútvonal, ugyanúgy mint az azt a déli vasútvonalakkal összekötő többi vonal üzemeltetését az egyesült és társult hatalmak kormányainak fokozott felügyelete alatt szükséges majd üzemeltetni oly módon, hogy a szomszédos és érdekelt államok részére ezek szabad használatát arra az időtartamra biztosítsák, amíg a Mura és a Dráva jobb partján, jugoszláv területen megépülnek az egybefüggő vasútvonal kialakításához szükséges pályaszakaszok. A felügyelet körülményeit, hasonlóan az időtartamhoz - amely alatt az érdekelt államok egyenlő mértékben használhatják majd a vasutat - a szövetséges és társult kormányok fogják meghatározni.

DE MARTONNE (Franciaország) fönntartásának ad hangot a Baranya és Somogy déli részén található jugo-szláv elem arányszámaként megjelölt 10 százalékot illetően. Véleménye szerint az egyötöd vagy egyhatod rész közelebb áll az igazsághoz.

Az elnök javaslatára a bizottság a C. szakasz a) pontja befejező részének módosításáról dönt az alábbiak szerint:

...csak nagyon szétszórt - a térség egészében élő lakosság elenyésző kisebbségét kitevő - jugo-szláv népességet...

A bizottság a többi szakaszt módosítás nélkül elfogadja.

DE SAINT-QUENTIN (Franciaország) folytatja a jelentés ismertetését:

D. Muraköz. (Medumurje /Medjoumourjé/)

A bizottság azt javasolja, hogy a Dráva és a Mura összefolyásától kezdődően Jugo-Szlávia északi határa a Murát kövesse annak az Ausztria és Magyarország határával Radkersburgtól keletre eső találkozásáig,

Ez a határvonal Jugo-Szláviának juttatja a Dráva és a Mura összefolyása által létrehozott szögben elterülő térséget, a majdnem kizárólag jugo-szláv népesség által lakott Muraközt (Medumurje /Medjoumourjé/).

E. Vendvidék. (Prekomurje /Prékomourié/)

Az ismertetett határvonal kizárja Jugo-Szláviából a Mura és a Rába között Szentgotthárdtól délre elterülő Vendvidéket.

Ezen döntését meghozva a bizottság nem kívánja vitatni, hogy a Vendvidék déli részén határozott nemzeti törekvésekkel rendelkező szlovén többség van jelen. Ugyanakkor figyelembe vette:

a) Hogy a fajok keveredésének következtében - amennyiben eltekint az egyetlen jó földrajzi határtól, amit a Mura természetes vonala jelent - lehetetlen etnikai szempontból megfelelő határ megállapítása.

b) Hogy egy hegyes kiszögellést alkotó terület - amelynek közigazgatását és gazdasági életét csak nagy nehézségek árán lehetne fönntartani - Jugo-Szláviához való csatolásával a lakosság érdekei ellen cselekedne.

LE ROND tábornok (Franciaország) úgy véli, helyénvaló lenne az utolsó szakasz tartalmának enyhítése, mivel kategorikus állításai túlságosan távol esnek az angol és a francia küldöttség - amelyek eredetileg harcoltak a végül is elfogadott megoldás ellen - által vallott állásponttól.

AZ ELNÖK, LAROCHE (Franciaország), DR. DAY (Amerikai Egyesült Államok), SIR EYRE CROWE (Brit Birodalom), DE SAINT-QUENTIN (Franciaország) valamint LE ROND tábornok (Franciaország) közötti eszmecserét követően a bizottság az E. szakasz b) pontját az alábbi formában fogadja el:

Hogy egy hegyes kiszögellést alkotó terület Jugo-Szláviához való csatolásával a lakosság érdekei ellen cselekedne.

A bizottság a többi szakaszt módosítás nélkül elfogadja.

AZ ELNÖK indítványozza, hogy a jelentéshez mellékeljenek egyrészt a Jugo-Szlávia által követelt, másrészt a Jugo-Szláviának juttatott területek kiterjedését, összlakosságát, ezen belül a jugo-szláv, illetve az allogén népesség lélekszámát taglaló statisztikai táblázatokat.

A bizottság elfogadja az elnök javaslatát, és megbízza De Martonne-t a munka elvégzésével.

DE MARTONNE (Franciaország) arra hívja föl a figyelmet, hogy mivel az új állam határait sem nyugaton, sem délnyugaton nem állapították még meg, lehetetlenség a becsléseket a Jugo-Szláviának juttatott területek egészére elvégezni

AZ ELNÖK külön statisztikai táblázatokat kér mindazokra a vármegyékre vagy tartományokra, amelyekkel határos, illetve amelyeken áthalad az új határvonal.

Hasonlóképpen célszerűnek tartja a bizottság által meghatározott, a hivatalos statisztikákra alkalmazandó helyesbítési szorzószámok jegyzetben való föltüntetését.

LE ROND tábornok (Franciaország) javaslatára a bizottság úgy határoz, hogy az albizottság ugyanaznap 15 óra 30 perces kezdettel ülést tart, amelyen - a bizottság döntésével összhangban - az erdélyi román határt fogja megállapítani.

Az ülést 11 óra 35 perckor rekesztik be.

levéltári jelzet: AD. Actes de ls Conférence de la Paix, vol. 52, Commission des Affaires Roumaines et Yougoslaves

FÖLJEGYZÉS A CSEH-SZLOVÁK-MAGYAR HATÁR KÉRDÉSÉRŐL

irat FDD száma: 241

iratszám:103[241]

irat típusa: 2809 BS/3. sz. följegyzés.

keltezési idő: 1919. március 18.

I. A kérdés történetéhez.

Franchet ďEsperey tábornokot a 14.943 BS/3. sz., december 6-i táviratban[242] szólították föl - a Külügy 1699. sz., december 5-én kelt levelében[243] foglaltaknak megfelelően - , hogy követelje a szlovák területen tartózkodó magyar csapatok visszavonását.

Miután megkapta a parancsot, a keleti szövetséges hadseregek főparancsnoka azt szerette volna tudni, milyen határvonalig szállhatják meg a cseh-szlovákok Ausztria-Magyarország területét.

Kérdését 15.233 BS/3. sz., december 15-i keltezésű levelében[244] továbbította a Külügyminisztériumnak, amely válaszában (5028. sz., december 17-én kelt levél[245]) közölte, "hogy e határok pontosan nem jelölhetők meg, és hogy e tekintetben végleges döntést csak a békekonferencia hozhat, ugyanakkor megadta a Cseh-Szlovák Köztársaság által Szlovákia számára követelt történelmi határokat".

E határok leírását a 15.373 BS/3 sz., 1918. december 19-i táviratban[246] juttatták el Franchet ďEsperey tábornoknak, aki a budapesti Vix-misszión keresztül adott parancsot a magyaroknak a megjelölt határokon túl megszállt területek kiürítésére.

A tábornok 6783/3. sz., február 5-i táviratában[247] arról számolt be, hogy a demarkációs vonalat túllépő cseh-szlovákok hasonlóképpen parancsot kaptak kormányuktól a vonal északi felére történő visszavonulásra.

II. A cseh-szlovák kormányzat kívánságai.

A cseh-szlovák kormányzat - kizárólag gazdasági okokból (a keresztirányú vasútvonalak fölötti szabad rendelkezés, hogy ezáltal lehetővé váljon Szlovákia középső és keleti felének ellátása) - a magyarországi demarkációs vonal kiigazítását kéri.

Ezen indokok jogosak és a kérés ésszerű, mivel a prágai kormány:

1. - kárpótlást ajánl föl Magyarországnak,

2. - a kiigazítást ideiglenesnek nyilvánítja, amely nem befolyásolja a békekonferencia döntéseit.

Tekintettel a csehek kérésében megnyilvánuló mértékletességet, úgy tűnik, érdekünkben áll annak teljesítése, úgy az ismert erkölcsi okok, mint pedig amiatt, hogy elkerüljük a bolsevizmust Szlovákiában, amelynek terjedését a jelenleg ott tapasztalható ellátási nehézségek minden bizonnyal elősegítik.

III. Valószínű következmények.

Mindamellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a cseh-szlovák kormányzat kérését teljesítve újabb nehézségekre kell számítanunk a magyar kormány részéről. Márpedig a csehek és a magyarok közötti fegyveres konfliktus mindenféleképpen elkerülendő, és e térségben a rend fenntartásához nem számíthatunk a keleti francia hadsereg egységeire.

IV. Konklúzió.

Következésképpen az Erdélyben, az Arad-Nagyvárad (Grosswardein)-Nagykároly-Szatmárnémeti vasútnál már alkalmazott modus vivendi elfogadása javasolható, amelynek értelmében a románok kereskedelmi és katonai szállítások céljára igénybe vehetik, de nem foglalhatják el a vonalat.

A cseheknek hasonló jogokat lehetne adni az általuk követelt vasútvonalakra, de azok birtokosai a békekötésig a magyarok maradnának.

Tájékoztatásképpen: Foch tábornok vezérkara közölte, hogy a kérdéssel ők foglalkoznak, és olyan megoldást fognak javasolni, amely az érdekeltek között semleges zóna fölállítását írja elő - valószínűleg szövetséges megszállással. Egyébként Pellé tábornok ugyanezt a megoldást ajánlotta.

levéltári jelzet: AG.4N51 c/55. d/1.

BESZÉLGETÉS DE LOBIT TÁBORNOK VEZÉRKARI FŐNÖKE, DOSSÉ EZREDES ÉS A BUDAPESTI SZÖVETSÉGES KATONAI MISSZIÓ VEZETŐJE, VIX ALEZREDES KÖZÖTT

irat FDD száma: 245

iratszám:104

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési idő: 1919. március 19-én délben.

Itt Dossé ezredes?-F

Itt Vix alezredes? - B

Éppen most kaptunk parancsot a tábornoktól[248] a békekonferencia határozatainak alkalmazásából adódó intézkedések haladéktalan végrehajtására. Mielőtt folytatnám, megkérdem: beszélhetek bátran önnel? Biztos benne, hogy senki nem olvashat bele? Francia őrmester kezeli a készüléket? Nos, De Lobit tábornok döntése értelmében a következőképpen kell cselekedni, ön fogja átadni saját kezűleg gróf Károlyinak a De Lobit aláírással ellátott levelet.

Először. A levelet - amely fölhatalmazza De Lobit tábornokot, hogy minden kérdésről tárgyaljon gróf Károlyival, önt pedig szóvivőjéül jelöli ki, aki a részletkérdéseket tisztázza és gróf Károlyi elé tárja a De Lobit tábornok döntéséből következő intézkedéseket - teljes terjedelmében megkapja fél 1-kor a Hughes-távírón, kérem, küldjön egy tisztet ebben az időben készülékéhez, úgy volna jó, ha az átadás ma este megtörténne, például 18 vagy 19 órakor, mert a levél 48 órán belül kér választ, amit holnapután este szeretnénk ismerni, ezenkívül menesztek önhöz egy tisztet a tábornok által aláírt levéllel, ezt közölheti gróf Károlyival. Elvileg ha a magyarok elfogadják, Gondrecourt tábornok parancsot kap a semleges övezet azonnali megszállására, hogy megakadályozza a vasúti és hadianyag elszállítását és fölügyelje a magyar csapatok kivonását. A levélben fölsorolt intézkedések végrehajtása a csapatkivonásnak megfelelően történik. Erre, valamint bárminemű fölszerelés kivonására 10 napos határidőt hagyunk.

Elfogadás esetén (erről a levélben nem esik szó) ígéretet tehet a jelenleg román fogságban levő Apáthy kiszabadulására.

A Budapest, illetve Erdély és a Bánság francia megszállás alatt levő területei között fönnálló gazdasági kapcsolatokra nézve a legőszintébben megerősítheti, hogy a semleges francia területen élő lakosoknak nem kell semminemű zaklatástól tartaniuk, hasonlóképpen semmi változás nem lesz e terület gazdasági igazgatását, a rendőrséget, a csendőrséget és az iskolákat stb. illetőleg, ... valamint hogy a román megszállás alá kerülő övezetet illetően Berthelot tábornok minden intézkedést megtesz a túlkapások megakadályozására. Minden hadoszlop élén francia tisztek állnak majd, ... végül is azt kell egyértelműen a magyarok tudomására hozni, hogy nincs szándékunkban megalázni őket, hiszen csupán arról van szó, hogy katonaként végrehajtjuk a szövetségesek által együttesen hozott döntéseket.

Nemleges magyar válasz esetén a tábornok nem tervez azonnali hadműveletet, hogy így bírja őket jobb belátásra, hiszen létszámgondok és politikai okok miatt kizárólag a Magyarországi Francia Hadsereg beavatkozására számíthat. Ha a magyarok nemet mondanak, erről úgyis haladéktalanul jelentést tenne, mire Párizs kényszerítő intézkedések elrendelését kérné, melyek az élelmiszer-szállítások fölfüggesztését és egy szövetséges francia-szerb-román hadsereg létrehozását foglalnák magukban, amely legalább 10hadosztályból állna és francia parancsnokság alatt szerezne érvényt a határozatoknak, persze nyilvánvaló, hogy e hadsereg megszervezése nem menne egyik napról a másikra, ezért tehát főleg a meggyőzésre kell törekedni, nyilvánvalóvá téve a magyarok előtt az ellenállás kilátástalanságát. Biztos benne, hogy gróf Károlyihoz kell fordulni? Szerintem, gondolom egyetért velem, egy tekintélyes állami hivatalnoknak kell a levelet átnyújtani. - Én legtöbbször a miniszterelnökkel tárgyalok, de talán tényleg jobb a miniszterelnökhöz fordulni, de talán tényleg jobb a köztársasági elnökhöz fordulni, ez minden kétségen fölül áll. Gróf Károlyi egy Budapesttől bizonyos távolságra található hegyvidéken lakik, így aztán, tekintettel a havazásra, nehéz lesz őt ma este elérni. Egyébként sok gondom akadt a lovasezred elszállításával kapcsolatban. Ezért, valamint a budapesti közlekedési nehézségek miatt inkább holnap adom át a jegyzéket. Ma délután kihallgatást kérek gróf Károlyitól; rendben, értem, de próbáljon választ kapni holnaputánra ha lehetséges. - Rendben, itt vannak az antant szövetséges tisztjei meg a szerbek, románok és csehek, mindenkit értesítenem kell, ha a misszió bezár.

Nem, a missziónak akkor is maradnia kell, ha a magyarok visszautasítják a jegyzéket, mivel semmiféle katonai műveletre nem kerül sor, mindamellett ha bármilyen zavargás törne ki, visszahívhatjuk önt, ám ezen intézkedés súlyánál fogva megtorlást vonna maga után, amire előre föl kell készülnünk. Úgy vélem tehát, hogy helyénvaló a szövetséges tiszteket értesíteni, de csak a legutolsó pillanatban, mivel közülük többen nem megbízhatók és nagyon fontos, hogy ön tudjon elsőként a dolgokról. Tényleg, jelen esetben talán jó lenne, ha elkísérnék önt gróf Károlyihoz. Mit gondol? Én úgy hiszem, ezt kéne tenni. Részemről az ellátási bizottság angol tagját, egy amerikai tisztet és ha akarja, az olasz parancsnokot vinném magammal. - Rendben van, föltéve, ha nem késlekednek, fölhozva, hogy kormányuk beleegyezését kell kémi, ahogy azt Karintia esetében tették. Tehát megkérem őket, tartsanak velem holnap 9 órakor, ismertetem velük a kérdést és elindulok a köztársasági elnökhöz, azok, akik kifogásokat hoznak föl, nem jönnek velem. - Rendben? Ez minden? - Nem. Megmondhatom az elnöknek, hogy semmilyen közvetlen katonai műveletet nem tervezünk; tudomására hozhatom, hogy kényszerítő intézkedésekre kerülhet sor; valamint hogy északkeleti irányban kiterjesztjük a semleges övezetet; amennyiben erre eddig nem gondoltak, ügyelni kellene, hogy az első jegyzék átadásakor ne hangozzék el túl sok kommentár, és különösen a cselekvési lehetőségeinket kellene homályban hagyni, később úgyis meglátjuk, de mindenesetre jobb volna fönntartani a kétségeket.

Ami a munkácsi lyukat illeti, a tábornok megkérdezte Párizst. Egyébként engedélyezte küldöttség utazását Csapba az ukránok, magyarok és cseh-szlovákok közötti kapcsolatokat vizsgálatára, Betrix ezredest jelölte ki arra, hogy miután itt eligazítást kap, önt fölkeresse, majd Csapra utazik, természetesen Munkács végcéllal. Ami a jegyzék átadását illeti, biztos vagyok abban, hogy az elnök legalábbis először azt válaszolja, hogy lehetetlen a magyar csapatok újabb visszavonása, tehát úgy kell beszélnem, hogy megértse, Magyarország mindent elveszthet, ha nem enged; vázolni fogom a közellátást érintő büntető intézkedéseket, és talán meg tudom vele értetni, hogy a békekonferenciának adott pillanatban meglesznek az eszközei ahhoz, hogy határozatainak erővel érvényt szerezzen, és ilyen formán félreérthetetlenül tudomására hozzam, hogy a veszély a békekonferencia részéről fenyeget, nehogy később meglepetésként érje a közvetlen katonai föllépés elmaradása, azonban még ez utolsó pontot illetően is meg kell hagyni a kételyt, ami számunkra nagyon hasznos lehet.

Lényegében a javasolt határok nagyon is egybe esnek az etnikai határokkal. Ami a semleges övezet keleti határát illeti, azért, mert mi megszálljuk, az még nem ok arra, hogy mindenképpen román legyen. Természetesen fél egykor egy tisztet küldök a távíróhoz. Tekintettel az időpontra és a késedelemre, a jegyzék átadását illetően a tiszt csak 1 óra 30-kor jön majd?

Rendben, ez minden, viszlát és üdvözlet. Viszontlátásra ezredes úr, jó étvágyat; Köszönöm...

levéltári jelzet: AG.20N527 c/105. dl2

DE LOBIT TÁBORNOK, A MAGYARORSZÁGI HADSEREG PARANCSNOKA VIX ALEZREDESNEK, A BUDAPESTI SZÖVETSÉGES KATONAI MISSZIÓ VEZETŐJÉNEK

irat FDD száma: 255

iratszám:105

irat típusa: 2.306/2B sz. távirat.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 22.

Visszajuttatva önnek a 813/2S sz. leveléhez[249] mellékelten visszavárólag megküldött okmányokat, van szerencsém tudomására hozni, hogy Berthelot tábornokot már számos alkalommal sürgettem, érné el a román kormánynál, hogy a román csapatok tartsák tiszteletben a november 13-i katonai egyezményt.[250]

levéltári jelzet: AG.20N527 c/105. d/4.

A CSEH-SZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

irat FDD száma: 261

iratszám:106[251]

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 24.

AZ ELNÖK tájékoztatja a bizottságot, hogy azért hívta össze, mert ismertetni kívánja Foch marsallnak a külügyminisztériumhoz intézett levelét.

Levelében a marsall arról számol be, kérés érkezett hozzá Beneštől, amely a fegyverszüneti egyezmény aláírását követően Magyarország és Cseh-Szlovákia között kijelölt demarkációs vonal megváltoztatására irányul. Kérésének indoklásául Beneš hangsúlyozza, hogy a jelenlegi vonal számos, a Csehország és Szlovákia közötti forgalom számára nélkülözhetetlen vasútvonalat vág ketté.

Foch marsall elismeri, hogy a Beneš által vázolt nehézségek valóban fönnállnak, és kiküszöbölésükre két semleges övezet fölállítását javasolja a jelenlegi vonaltó délre, amelyet mind a magyarok, mind a cseh-szlovákok egyidejűleg ürítenének ki. Hozzáfűzi még, hogy amennyiben a külügyminiszter osztja álláspontját, úgy arra kéri, jóváhagyás végett bocsássa a békekonferencia elé.

SALVAGO RAGGI márki (Olaszország) egyáltalán nem biztos abban, hogy a kérdés megvitatása valóban célszerű.

A Magyarországról érkező legutóbbi hírek számára azt látszanak bizonyítani, hogy semleges övezet fölállítása két olyan ország között, amelyek egyikében forradalom zajlik, teljességgel haszontalan.

Vajon a bizottság komolyan úgy gondolja, hogy a budapesti forradalmi kormány tartani fogja magát a figyelmeztetésekhez, amelyekbe e testület részesíteni kívánja? Ez a vita csak elméleti lehet, és hozott határozatok úgyis papíron maradnak.

DR. SEYMOUR (Amerikai Egyesült Államok) elismeri, hogy erre a vitára talán tényleg túl későn kerül sor, ám mégis úgy látja, törekedni kell egyrészt a térségben található stabil elem, vagyis a cseh-szlovákok támogatására, másrészt pedig arra, hogy ne fokozzák tovább a magyarok elégedetlenségét. Véleménye szerint Foch tábornok indítványa mindkét föltételnek megfelel. Meglehet, a vita pusztán elméleti síkon marad, ám ez nem elegendő ok arra, hogy lemondjanak róla.

SIR JOSEPH COOK (Brit Birodalom) előadja, hogy mivel az indítvány célja a Csehország valamint Szlovákia közötti vasúti forgalom bonyolításának megkönnyítése, ezért nagyon is gyakorlati jellegű, és ő amellett van, hogy vizsgálják meg.

LE ROND tábornok (Franciaország) arra hívja föl a figyelmet, hogy jelenleg nincs összeköttetés sem Közép- és Kelet-Szlovákia, sem Kelet-Szlovákia és a ruszin terület között. Foch marsall javaslata pontosan ezen közlekedési kapcsolatok biztosítását célozza, mégpedig úgy, hogy mindkét ellenféllel méltányosan bánik, hiszen mind a cseh-szlovákokat, mind a magyarokat fölszólítja bizonyos övezetek kiürítésére. Elképzelhető, hogy Salvago Raggi márkinak igaza van, amikor azt állítja, a vita meddő marad, ám ez nem lehet elegendő ok arra, hogy ne tegyenek erőfeszítéseket a Beneš által vázolt helyzet javítására.

AZ ELNÖK közli, hogy osztja Salvago Raggi márki véleményét. Az új magyar kormány első dolga az volt, hogy Leninnek táviratozzon Moszkvába. Ennélfogva ő meg van arról győződve, hogy ez a kormány, akármit tesznek is, bolsevik kormányként fog tevékenykedni, és hogy mihelyt a bizottság által meghozandó döntés tudomására jut, azt a magyarok hazafias érzésének föltüzelésére fogja fölhasználni.

Ráadásul a döntést nem is a bizottságnak, hanem a Legfelsőbb Tanácsnak kell meghoznia. Ezért Jules Cambon azt javasolja a bizottságnak, hozzon olyan határozatot, hogy bár a Foch marsall levelében foglaltakat támogatásáról biztosítja, mindamellett kénytelen a Legfelsőbb Tanácsra hagyni annak vizsgálatát - lehetőség szerint a jelenlegi politikai körülmények figyelembevételével -, hogy a benne fölvetett javaslatok megvalósíthatók-e. (Helyeslés.)

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48, Commission des Affaires Tchécoslovaques

DE LOBIT TÁBORNOK, A MAGYARORSZÁGI HADSEREG PARANCSNOKA VIX ALEZREDESNEK, A BUDAPESTI SZÖVETSÉGES KATONAI MISSZIÓ VEZETŐJÉNEK

irat FDD száma: 266

iratszám:107

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 24.

A Magyar Köztársaság elnöke által[252] Vix alezredeshez intézett levél másolata.

A Magyar Köztársaság elnöke - válaszul az antant nevében számára átadott tegnapi jegyzékre - a következő levelet juttatta el Vix alezredeshez:

Ön volt szíves nekem De Lobit tábornok úr nevében egy jegyzéket átadni, amelyben értesíti a magyar kormányt a békekonferenciának egy semleges övezetről 1919. február 26-án hozott döntéséről.

Van szerencsém közölni önnel, hogy a fönt említett jegyzéket továbbítottam a Magyar Köztársaság kormányának, valamint azt is, hogy a kormánynak nem áll módjában a békekonferencia döntését tudomásul venni és végrehajtásában közreműködni.

Ezen döntés szöges ellentétben áll az 1918. november 13-án aláírt katonai fegyverszüneti egyezménnyel[253], és mivel figyelmen kívül hagyja az ország létfontosságú érdekeit, fejlődésében akadályozhatja valamint a békét is veszélyeztetheti. - Mivel a magyar kormány nem viselheti a felelősséget e döntés végrehajtásáért - tekintettel arra, hogy nem kapott meghívást a békekonferenciára, és nem működhetett közre a döntésben - a mai napon arra kényszerül, hogy benyújtsa lemondását. Föntiekről tájékoztatva önt, kérem, Alezredes úr, tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy a magyar kormány határozata a lehető legrövidebb időn belül a békekonferencia tudomására jusson.

Kérem, Alezredes úr, fogadja igaz nagyrabecsülésem kifejezését.

levéltári jelzet: AG.20N498 c/76. d/4.

KUN KÜLÜGYI NÉPBIZTOS FÖLJEGYZÉSE BORGHESE HERCEG OLASZ KÜLÖNMEGBIZOTTNAK

irat FDD száma: 268

iratszám:108

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. március 24.

Magyarország új kormánya, a Népbiztosok Tanácsa érvényesnek ismeri el az előző kormány által aláírt fegyverszüneti szerződést, és nem hiszi, hogy a Vix alezredes úr által átadott jegyzék visszautasításával megsértette azt.

Amikor a kormány felszólította Oroszországot, lépjen szövetségre a Magyar Tanácsköztársasággal, nem gondolta, hogy ezen lépését az antanthatalmakkal fönnálló diplomáciai kapcsolatok megszakítására irányuló törekvése kifejezéseként, mi több, az antant elleni hadüzenetként fogják értelmezni. - Egyébként az Oroszországgal való szövetség nem tekinthető szabályos diplomáciai szövetségnek, hanem sokkal inkább - ha szabad ezen kifejezéssel élni - "entente cordiale"-nak, természetes baráti viszonynak, amelynek alapja politikai intézményeik azonos fölépítése, és amely a magyar kormány szándéka szerint semmiképpen sem kíván agresszív tömörüléssé válni. - Ellenkezőleg, az új magyar köztársaság leghőbb vágya, hogy minden nemzettel békében éljen, és erejét kizárólag az ország békés társadalmi újjászervezésére fordítsa.

A magyar szocialista pártot az események kényszerítő ereje indította a hatalom megragadására. Ez a párt egy új társadalmat akar megszervezni, egy olyan társadalmat, amelyben mindenki a munkájából él, de ugyanakkor olyat, amely nem ellenséges a többi nemzettel szemben. Sőt, éppen hogy a minél szélesebb emberi szolidaritás létrehozásán kíván munkálkodni.

A Magyar Tanácsköztársaság kormánya a népek önrendelkezési jogának alapján kész a területi kérdések megvitatására, és a területi sérthetetlenséget kizárólag ezen elvvel összhangban értelmezi.

A kormány nagyon szívesen látna polgári és diplomáciai antantmissziót Budapesten, amelynek területenkívüliséget biztosítana, és biztonságáért a legmesszebbmenőkig kötelezettséget vállal.

levéltári jelzet: AG.6N75 Hongrie

KRAMÁŘ CSEHSZLOVÁK MINISZTERELNÖK ÉS BENEŠ CSEHSZLOVÁK KÜLÜGYMINISZTER CLEMENCEAU FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK ÉS HADÜGYMINISZTERNEK

irat FDD száma: 275

iratszám:109

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 25.

Elnök úr!

A magyarországi bolsevik forradalom rendkívül nehéz helyzetbe hozta országunkat. Berlinben, Szász- és Bajorországban mind nagyobb teret nyer a spartakista mozgalom. A budapesti forradalom hatása igen erősen érezhető Bécsben. Egyelőre nem tudni, mi történik holnap Lengyelországban. Egyszóval semmi kétség nem fér hozzá, helyzetünk mérhetetlenül veszélyes, mivel egyik napról a másikra teljesen körülzárhatnak bennünket az egyre befolyásosabb német, az osztrák, a magyar, sőt - adott esetben - a lengyel bolsevista mozgalmak. Lassan egyetlen sziget maradunk a sivatagban. Nehéz idők köszöntöttek ránk. Ez az oka annak, hogy önhöz fordulunk, önhöz mint a békekonferencia valamint a Legfelsőbb Haditanács elnökéhez, arra kérve önt, teljesítené néhány kérésünket. Ha ugyanis meghallgatásra találnak, hisszük, hogy ellenállhatunk a bennünket fenyegető veszélynek.

Következzék tehát a gondok számbavétele, amelyek ránk nehezednek, és amelyek dolgában - véleményünk szerint - a békekonferenciának haladéktalanul döntésre kellene jutnia.

1. Helyzetünket a legfőképpen talán az nehezíti meg, hogy még nincsenek végérvényesen megállapított határaink. Való igaz, létezik például Szlovákiában egy demarkációs vonal, ám csak nagy nehézségek árán gyakorolhatjuk hatalmunkat egy olyan terület fölött, amelyet bármikor el lehet vitatni tőlünk, mivel kijelenthetik, hogy a megszállás csak ideiglenes jellegű, és ez a vonal nem egyéb demarkációs vonalnál. Ez rendkívüli nehézségeket okoz nekünk Csehországban a németekkel, Szlovákiában a magyarokkal.

Néhány nap előtt volt szerencsém Foch marsall úr elé terjeszteni hadügyminiszterünknek a szlovákiai demarkációs vonal tárgyában elkészített folyamodványát. Ebben hadügyminiszterünk kimutatja, hogy a jelenlegi vonalat oly módon jelölték ki, hogy az éppen kettévágja Szlovákiát, amelynek keleti fele - megfelelő közlekedés hiányában - hozzáférhetetlen csapataink számára. Tudniillik a jelenlegi demarkációs vonal több helyütt is átvágja a Nyugat-Szlovákia és Kelet-Szlovákia közötti összeköttetést biztosító vasútvonalakat.

Az általam Foch marsall úr elé benyújtott kérelemben egy olyan új vonalat jelöltünk be, amely minden gondunkat megszüntetné, és amelynek révén könnyebben védhetnénk meg országunk területét a mostani bolsevik veszélytől. Figyelembe véve a marsall úr elé terjesztett folyamodványunkat - amelyet már továbbított a békekonferenciának -, valamint figyelembe véve a Magyarországon jelenleg uralkodó állapotokat, avval a kérelemmel szeretnénk, elnök úr, a békekonferenciához fordulni, hogy állapítaná meg számunkra azt a demarkációs vonalat, amelyet a területi kérdések bizottsága már előzőleg kijelölt, hogy ily módon végérvényesnek tekinthessük. Ekképpen többé-kevésbé véglegesen berendezkedhetnénk az adott területen, és minden szükséges lépést megtehetnénk, hogy megakadályozhassuk a bolsevik mozgalom behatolását szlovák területre. Amennyiben ezen intézkedésre nem kerül sor, félő, hogy súlyos nehézségekre kell szlovák földön számítani, és nem leszünk képesek a bolsevik veszéllyel szembeszállni. A budapesti bolsevikok ugyanis semmilyen eszköztől sem fognak visszariadni, hogy zavart támasszanak szlovák földön, mindenekelőtt azon a néhány területen, ahol magyar kisebbséggel lehet számolni. Magától értetődő módon egy hasonló döntés Csehországban, Németországgal szemben, nagymértékben megkönnyítené föladatunkat, ezért tehát az a véleményünk, hogy ott is okvetlenül szükséges végleges döntésre jutni.

2. Hogy szembeszegülhessünk a magyarországi bolsevik veszéllyel, föltétlenül kapcsolatban kell lennünk Romániával, valamint a Magyarországon tartózkodó román csapatokkal. Ez minden további nélkül megvalósítható. A területi kérdések bizottsága már foglalkozott a magyarországi ruszinok kérdésével, és úgy hisszük, a csehszlovák megoldás mellett határozott, vagyis amellett, hogy a magyarországi ruszinok a jövőben a Csehszlovák Köztársasághoz fognak tartozni. E területet mind ez ideig nem szálltuk meg, mivel arra a békekonferenciától kifejezett fölhatalmazást nem kaptunk. Ugyanakkor ez mostanra elkerülhetetlenné vált, mégpedig három okból is:

a) E terület lakossága éhezik és helyzete katasztrofális. Élelemre egyik oldalról sem számíthat. A magyarok teljesen magára hagyták, a mi kormányzatunk pedig még nem kapott fölhatalmazást arra, hogy gondoskodjon róla. Ennélfogva a bolsevik mozgalomnak itt igen nagy a vonzereje. Mintegy félmilliós népességről van szó.

b) E területet egyértelműen a Tisza folyó határolja, így tehát minden további nélkül foganatosítható az általunk föntebb kért intézkedés, amelynek eredményeképpen kapcsolatba kerülhetünk a román hadsereggel; ez számunkra jelenleg életbevágóan fontos. Erdélyben a románok a magyarokkal szemben ugyanabban a helyzetben vannak, mint mi Szlovákiában, és erőinket egyesítve könnyebben fékezhetjük meg a bolsevik veszélyt.

c) Végül a harmadik ok a következő: a románokat és a csehszlovákokat egymástól elválasztó magyarországi ruszinok földjén át szabadon járhatnak-kelhetnek a Kelet-Galíciából és Oroszországból érkező bolsevik ügynökök, mi több, bolsevik fegyveresek. Jómagunk is tapasztalhattuk, hogy a teljesen bolsevikké lett volt magyar hadifoglyok ezen a területen át érkeznek haza Magyarországra. Márpedig mindenképpen el kell zárni a magyarokat a bolsevik behatolástól. Szlovákián nem kelhetnek át bolsevikok. Erdélyen keresztül sem. Az egyetlen terület, amely nincs megszállva, a magyarországi ruszinok földje. A közös érdekre hivatkozva kérjük tehát, hogy a lehető legrövidebb időn belül lezárhassuk ezt az átjárót.

3. E két kérést, melyet bátorkodtunk önhöz intézni, szeretnénk utolsóként egy harmadikkal kiegészíteni. A csehszlovák kormányzatnak nem áll rendelkezésére elegendő fegyver és lőszer. Már jó ideje kérjük a szövetséges kormányokat, hogy biztosítsanak részünkre megfelelő mennyiségű fegyvert és lőszert, azonban a szállítási nehézségek és bizonyos dolgok hiánya ezt mindeddig nem tette lehetővé. Egy alkalommal a francia főparancsnokság arról biztosított bennünket, átvehetjük az olasz fronton harcolt francia hadosztályok Olaszországban hagyott fölszerelését. E fölszerelést most azon nyomban rendelkezésünkre lehetne bocsátani. De ezenkívül még arra is kérjük elnök úr, járjon közben annak érdekében, hogy megtörténjenek a szükséges intézkedések lőszerrel való ellátásunk érdekében, lehetővé téve ezzel hatékony védekezésünket a fenyegető veszéllyel szemben.

Csakugyan, tekintettel általános - de mindenekelőtt földrajzi - helyzetünkre, az a veszély leselkedik ránk, hogy a szövetségesekkel minden kapcsolatunk megszűnik. Azonfölül - ha a magyarországi, ausztriai valamint németországi bolsevik forrongás tovább fokozódik - annak is ki leszünk téve, hogy még hazánk ellátását sem tudjuk majd biztosítani. Kétségbeejtő helyzet, aminek semmiképpen sem szabad bekövetkeznie!

Ezért tehát tisztelettel kérjük elnök urat, vegye figyelembe föntebb előadott kéréseinket, és terjessze azokat a békekonferencia elé.

Van mód arra, hogy országunknál megállítsuk a forrongást! És hisszük, hogy ez a köztársaságunknak nyújtott gyors segítség lesz.

Amint ön is láthatja, nem megvalósíthatatlan dolgokat kérünk, és nem is katonai segítséget. Éppen most kezdtük meg mintegy harmincezer katonánk - volt olaszországi hadifoglyok - hazaszállítását, akik minden bizonnyal jelentős mértékben megerősítik majd helyzetünket, és akiknek gyors megérkezéséhez az olasz kormány nyújt segédkezet. Amennyiben az önnek tisztelettel benyújtott három kérésünk meghallgatásra talál, országunkban a rendet és fegyelmet biztosan fönn fogjuk tartani.

Előre is köszönetet mondva támogatásáért, kérjük elnök úr, fogadja nagyrabecsülésünk kifejezését.

levéltári jelzet: AD. Europe 1918-40. Hongrie vol. 44, ff. 263-268.

BENEŠ CSEHSZLOVÁK KÜLÜGYMINISZTER PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTERNEK

irat FDD száma: 277

iratszám:110

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 26.

Miniszter úr!

Bátorkodom mellékelten megküldeni önnek azon levél[254] másolatát, amelyet éppen most továbbítottam a békekonferencia elnöke, Clemenceau úr részére. A másolatból ön is láthatja majd, mi a véleményünk a jelenlegi magyarországi helyzetről. Úgy ítéljük meg, hogy az igen súlyos, ezért előbb vagy utóbb hathatós lépésekre kényszerülünk, tekintve a komoly veszélyeztetettséget, amit a Magyarországot ma már teljesen magával ragadó bolsevik mozgalom fenyegetése jelent számunkra.

Ez annál is inkább igaz, mivel egy távirati jelentés - amit engedelmével alább idézek - arról számol be, hogy magyar bolsevikok erőszakos úton léptek föl csehszlovák állampolgárokkal szemben. Csakugyan, a prágai kormány távirata, amit március 25-én vettem kézhez, szó szerint a következőket írja:

"Március 21-én a budapesti csehszlovák katonai missziót az Astoria Szálló egyik szobájába internálták. A misszió egynéhány tagját, mint például Hajek századost bántalmazták. A misszió némely tagjának állapota súlyosnak tűnik. Állítólag Vix alezredes megsebesült és bebörtönözték, a dunai hajózás angol illetőségű ellenőre pedig eltűnt. Nem tudni, sikerült-e elmenekülnie, vagy börtönbe vetették. A mi hivatalunk épületét katonaság veszi körül, és a vízumkérelemmel megjelenő csehszlovák állampolgárokat internálással való fenyegetőzéssel zavarták szét. A csehszlovák külügyminisztérium által a budapesti fölszámolási iroda vezetésével megbízott Dr. Markovicot internálták, lakását kifosztották."

Úgy hiszem, Miniszter úr, rá leszünk kényszerítve arra, hogy megvédjük honfitársaink életét és tulajdonát. Nem szeretnénk siettetni a dolgokat, és a szükséges intézkedéseket kizárólag a szövetségesekkel - különösképpen Franciaországgal - egyetértésben kívánjuk foganatosítani.

Ezért arra kérem önt, hogy szíveskedjék:

1. - támogatni Clemenceau úrnak eljuttatott kérelmünket, melynek másolatát csatoltan megküldöm,

2. - bevonni bennünket egy bárminemű esetleges beavatkozásba, amelyet a szövetségesek vagy Franciaország indítanának a jelenlegi magyarországi állapotok között veszélynek kitett honfitársaik védelmében.

A magyarországi helyzetre vonatkozóan rendszeresen kapok híreket Szlovákiából; kormányunk ez idő szerint még nem látja szükségét azonnali cselekvésnek; egyelőre védekezik. Előfordulhat, hogy a helyzet egyik napról a másikra megváltozik. Ám mielőtt bármit tennénk is, szíves engedelmével jó időben értesíteni fogom önt, hogy minden lépés, amire részünkről sor kerülne, az ön kormányával és a többi szövetséges kormánnyal egyetértésben történjék.

Kérem, Miniszter úr, fogadja legőszintébb nagyrabecsülésem kifejezését.

levéltári jelzet: AD. Europe 1918-40. Hongrie vol. 44, ff. 261-262.

irat FDD száma: 284

FRANCHET D'ESPEREY TÁBORNOK, A KELETI SZÖVETSÉGES HADSEREGEK FŐPARANCSNOKA CLEMENCEAU FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK, KÜLÜGYMINISZTERNEK ÉS FOCH MARSALLNAK, A SZÖVETSÉGES HADSEREGEK FŐPARANCSNOKÁNAK

iratszám:111

irat típusa: 7278/3. sz. távirat.

keltezési hely: Konstantinápoly,

keltezési idő: 1919. március 28., 15h 30.

(Érkezett: március 29., 8h.)

1. Angol forrásból származó értesülések szerint állítólag Magyarországon általános mozgósítást elrendelve; amennyiben Magyarország elleni hadműveletben határoztak, haladéktalanul végre kell hajtani, mielőtt magyarok fölkészülnének.

2. Az önnek március 26-i, 7260/3. sz. táviratomban[255] hasonló eshetőségre javasolt terv szerinti hadműveletben 2 francia gyalogos hadosztály, 3 lovassággal kiegészített szerb gyalogos hadosztály valamint 3 román gyalogos hadosztály venne részt, lehetőség szerint a csehszlovák fronton indított egyidejű támadás mellett.

3. Ugyanakkor szerbek ürügyet keresnek ezen esetleges hadműveletben való részvételük halogatására, mivel tartanak a bolgároktól meg az olaszoktól. El kell érni, hogy erről a két oldalról ne legyen félnivalójuk.

4. Ami Bulgáriát illeti, március 31-től hadsereg állományát békelétszámra csökkentik, további csökkentés áprilisra kitűzve; egyelőre azonban nem szabad még túlzott követelésekkel fokozni a bolgár tömegek elégedetlenségét, mert ez zavarokhoz vezethet; éppen emiatt - ahogyan azt már kértem öntől - Dobrudzsa román megszállása késleltetendő, Trákiát célzó görög követelések elnapolandók.

5. Olaszország vonatkozásában kormányszintű lépéseket tartok szükségesnek azért, hogy fölhagyjon Szerbiával szemben tanúsított tagadhatatlanul provokatív magatartásával, amely pillanatnyilag különösen aktív módon nyilvánul meg Albániában. A szövetséges nemzeteknek egységbe kell tömörülniük a mindannyiukat fenyegető veszély láttán. Márpedig megbízható források szerint Budapesten egyedül az olasz képviselet működhet szabadon, miközben a többi missziót internálták. A magyarországi hadsereg olasz összekötő tisztje kijelentette, hogy az olasz csapatok kénytelenek lesznek Dibrában támadást intézni a szerb erők ellen, amennyiben azok nem vonulnak ki a térségből.

E magyarokkal szemben legkevésbé sem ellenséges, Szerbiával szemben viszont fenyegető olasz magatartás nyugtalanítja a szerbeket.

6. Véleményem szerint, hogy jelenleg föltétlenül szükséges támogatását biztosítsuk, Szerbia megnyugtatására megfelelő biztosítékokat kell nyújtani.

levéltári jelzet: AD. Europe 1818-40. Yougoslavie vol. 45, ff. 36-39.

FONTENAY BELGRÁDI FRANCIA KÖVET PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTERNEK

irat FDD száma: 289

iratszám:112

irat típusa: 148. sz. távirat.

keltezési hely: Belgrád,

keltezési idő: 1919. március 29., 4h 45.

(Érkezett: március 31., 18h.)

Az előző távirat[256] folytatása.

A Budapestről érkezett szövetséges tisztek általános benyomása szerint pillanatnyilag a mozgalom még nem tisztán bolsevik jellegű, és további térnyerését gyors beavatkozással meg lehetne akadályozni

Az új kormányzat Vix alezredes tudomására hozta, hogy hajlandó területi engedményekre, amennyiben az érdekelt lakosság népszavazás útján azok elfogadása mellett dönt. Másrészről Magyarország azt kéri, hogy megbízott szakértői megjelenhessenek a békekonferencia előtt.

Nyilvánvaló, hogy a békekonferencia presztízse és tekintélye ezen ügy mielőbbi rendezését kívánja, nehogy a példán fölbuzdulva mások is effélével próbálkozzanak.

Mindenesetre fegyveres beavatkozásra csak megfelelő erőkkel kerülhet sor, és csak azután, hogy a szövetséges kormányok fölszámolták a keleten állomásozó fegyveres erőik túl gyors csökkentése következtében előállott helyzetet. Az is elvárható, hogy szövetségeseink velünk együtt viseljék az végrehajtásra kerülő intézkedések minden kellemetlenségét, és ne egyedül Franciaország szolgáljon az ellenséges indulatok céltáblájául.

levéltári jelzet: AG.7N1357

VIX ALEZREDES, A BUDAPESTI SZÖVETSÉGES KATONAI MISSZIÓ VEZETŐJE DE LOBIT TÁBORNOKNAK, A MAGYARORSZÁGI HADSEREG PARANCSNOKÁNAK

irat FDD száma: 298

iratszám:113

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 31.

Mellékelten van szerencsém megküldeni önnek a március 21-i forradalmi mozgalom utáni - a parancsnokságom alatt álló missziót érintő - eseményeket tárgyaló jelentésemet.

Beszámolómat - az áttekinthetőség érdekében - több részre osztottam:

Az 1. Jelentés azon számottevőbb incidenseket foglalja össze, amelyek során szövetséges tiszteket ért bántódás a vörösgárdisták, illetve a tömeg részéről.

A 2. Jelentés a kommunista kormányzatnak a misszióval szemben március 21. és 26. között tanúsított magatartását ismerteti.

A 3. Jelentésben saját értékelésemet fejtem ki az 1. és 2. jelentésben foglaltakról.

A 4. Jelentés a Magyarországon március végén fönnálló politikai viszonyokról ad képet.

A beszámolómhoz mellékelt dosszié a különböző Jelentésekben említett, érdeklődésre számot tartó hivatalos jellegű iratokat tartalmazza.

1. JELENTÉS

keltezési idő: 1919. április 1.

Az alábbiakban időrendi sorrendben ismertetem a március 21. és 26. közötti napok során a szövetséges missziót ért incidenseket.

Március 21.

A drótnélküli távírókészüléket (Albrecht-laktanya) fegyveres magyar katonák elkobozzák és megrongálják.

A későbbiekben a készüléket a magyarok saját használatukra rendbehozzák.

A készüléket kezelő műszaki katonákat lefegyverzik, a kaszárnyában elszállásolt alakulat többi katonáját foglyul ejtik, zaklatják, élelmüket elveszik, a konyhát szétverik. (A katonákat 24 óra elteltével szabadon bocsátják.)

A Bárdi-féle garázsban (Lehel út) található gépkocsikat elkobozzák.

A szövetséges tisztek városban közlekedő autóit megállítják, a tiszteket kiszállítják, a kocsikat elkobozzák.

Egy a Dunán szolgálatot teljesítő őrnaszádot kifosztanak és megrongálnak.

22 órakor minden, a missziót a külvilággal összekötő távírókapcsolat megszakad.

Március 22.

4. órakor megszakad a belgrádi telefonösszeköttetés.

A későbbiek folyamán egyre körülményesebb Budapesten belül telefonálni. - A postai alkalmazottak csak ímmel-ámmal adják a kért számokat, majd végül megtagadják a kapcsolást.

A magyar kormánnyal lehetetlenség közvetlen kapcsolatot teremteni. Az alezredest több ízben is fölkeresik civilbe öltözött magyar tisztek, illetve népbiztosok, akiknek hivatalos minősége nem ellenőrizhető. Velük semmi eredményre nem jutunk.

A misszió védelmét biztosító karhatalmi osztag katonái bevonták zászlónkat. Ezek a fegyveresek egyre-másra beállítanak a misszió irodáiba, és kihívó magatartást tanúsítanak.

Felsőerdősor utcai helyiségünkben (1. iroda)[257] géppuskás osztag élén orosz nemzetiségű civil jelenik meg. Röplapokat jött szétosztani katonáink között, és minden, ezzel szembeszegülő tisztet le akar tartóztatni, hivatkozva a városparancsnok birtokában levő írásbeli parancsára.

Utána ugyanez a civil az Andrássy úti villához megy (az alezredes irodája és a 2. iroda)[258], erőszakkal behatol a misszió irodahelyiségeibe azzal, hogy letartóztatja az alezredest, végül személyesen ez utóbbi lép közbe. A közjáték több órán keresztül tart, míg végre a hadügyminiszter visszavonja a városparancsnok utasítását.

Az est folyamán Bajáról Budapestre érkező két szövetséges monitorra a Csepel-szigetről puskalövéseket adnak le. Egy tiszt megsebesül.

Március 23.

A két dunai őrnaszádot elfoglalják a magyarok, és az ott szolgálatot teljesítő három tisztet, valamint húsz matrózt fogságba ejtik. Ezután a két hajó Óbuda felé veszi útját, és egész nap nem is tér vissza onnan.

A pestszentlőrinci (Pesoent Lorincz) szpáhialakulatot bekerítik, lefegyverzik, majd egy kaszárnyába zárják.

Az egység parancsnokát lefegyverzik, katonáitól elkülönítve egész éjjelre egy másik kaszárnyába zárják.

Egy Lengyelországból visszatért szpáhi szakaszt, amely lőszerszállítmányt kísért, szintén lefegyvereznek a parancsnokló tiszttel egyetemben.

Március 24.

A Budapestre vezényelt Farnet vezérkari századost a városban vagy ötven katonából álló egység tartóztatja föl, egy tiszt vezetésével. Elöljárója parancsára az egyik katona letépi paroliját, miközben a tiszt - a tömeg gyalázkodásától kisérve - inzultálja.

Március 21. óta a misszió több, magányosan közlekedő tisztjét tartóztatták föl - esetenként magyar katonatisztek is - és kényszerítették revolverük átadására.

Éjszakára a magyar rendőrséget a még annál is fegyelmezetlenebb népőrség helyettesíti. Ezt az őrséget az éj folyamán több ízben váltják föl ugyanebből az alakulatból kiállított egységekkel.

Az őrség az ebédlőbe, mi több, az alezredes irodájába veszi be magát, és sem az osztagparancsnok, sem magának a lármára odaérkező alezredesnek a tiltakozására nem hajlandó távozni onnét. Éjjel hallani, amint verik szét az irodában az alezredes bútorait.

Március 25.

A népőrség tagjai lefegyverzik az érkező vagy távozó szövetséges tiszteket. Body szerb parancsnok, akit e kényszernek a misszió kertjében vetnek alá, erélyesen tiltakozik, mire a kapuban összecsődül a tömeg. Az alezredes személyesen lép közbe, és azzal vet véget vet az incidensnek, hogy maga kéri el Body parancsnok revolverét.

A misszió távozását - amelyet 24-én a külügyi népbiztos (Kun Béla) 25-ére ígért - 26-ára kell halasztani, mivel a kormány semmiféle szállítóeszközről nem gondoskodott.

Március 26.

A misszió tagjai délben különvonatra szállnak. Az állomásfőnök tudomásunkra hozza, hogy a szerelvény 20 vagy 22 óra előtt nem fut ki a pályaudvarról.

Az alezredes a külügyi népbiztosnál tett többszöri föllépésével eléri, hogy a vonat 17 óra 25-kor elinduljon Szegedre.

Útközben többszöri megállás és hosszan tartó várakozás. Utunk csak a vonatot személyesen kísérő külügyi államtitkár-helyettes újabb és újabb intézkedéseinek köszönhetően folytatódhat.

A várakozások ideje alatt a szerelvény kíséretét biztosító népőrség a szövetséges tiszteket nem engedi kiszállni a kocsikból.

A Szeged előtti állomáson francia nyelvű forradalmi röpiratokat osztogatnak embereink között (mellékelve egy példány - a 11. számú).

Március 27.

Érkezés Szegedre 9 óra 30-kor (150 kilométer tizenhat óra alatt).

Mellékelem a misszió vezetőjének a kormányhoz intézett tiltakozó jegyzékeit, valamint az azokra érkezett bocsánatkéréseket (a 3., 4., 5. és a 6. számú irat).[259]

2. JELENTÉS

A MAGYAR KORMÁNYNAK A SZÖVETSÉGES MISSZIÓVAL SZEMBEN TANÚSÍTOTT MAGATARTÁSA A MÁRCIUS 21. ÉS 26. KÖZÖTT TÖRTÉNT ESEMÉNYEK SORÁN

A. A magyar kormány mellé kiküldött szövetséges misszió körülményei

1. A Vix alezredes vezetése alatt működő szövetséges misszió túlnyomórészt francia katonatisztekből állt. A francia tisztek mellé a következők voltak beosztva:

a) 2 angol tiszt: Peeters őrnagy

Pommerol százados.

Rajtuk kívül néhány napja a dunai hajózás ellenőrzésével megbízott, Budapestre vezényelt, de Troobridge[260] tengernagy parancsnoksága alá tartozó Freeman korvettkapitányt is Vix alezredes rendelkezésére bocsátották, miközben továbbra is Toobridge tengernagy alárendeltségében maradt.

E három tiszt valójában nem Vix alezredes beosztottjának, hanem Vix-misszió mellett kormányukat képviselő összekötőnek tekintette magát.

Mindhárman a városban laknak, a missziótól távol, de csaknem minden reggel megjelentek, hogy a kapcsolat folyamatos legyen.

b) egy szerb részleg (Body parancsnok), amely tevékenységének jelentős hányadáról nem számolt be a misszió vezetőjének, azonban az együttműködést igénylő ügyekben gyakorta kerültek kapcsolatba.

c) cseh (Cermak parancsnok)

román (Potopeanu parancsnok)

és lengyel (Potocki százados) összekötők.

Ezek irodái a misszió épületében kaptak helyet. Az összekötők a misszió munkájában közvetlenül nem vettek részt, ám kapcsolatuk - amely jobbára kormányaik vagy parancsnokságaik kéréseinek, követeléseinek továbbításában merült ki - általában mindennaposnak volt mondható.

2. A tulajdonképpeni szövetséges missziótól függetlenül néhány szövetséges tiszt különleges feladattal tartózkodott Budapesten.

a) Az angol Granville Baker alezredes alig néhány nappal a forradalom előtt érkezett Budapestre.

Őt a trieszti Legfelsőbb Ellátási Bizottság küldte a városba, hogy Magyarország élelmezésének kérdésével foglalkozzon. Már az első naptól az volt a véleménye, hogy e kérdés nem választható el a politikai és a katonai kérdéstől, és azt kérte Vix alezredestől, munkájuk során alakítsanak ki szoros együttműködést. Javaslatát Vix alezredes megelégedéssel fogadta.

Baker alezredes napjait a misszión töltötte, de szállása a városban volt, ugyanabban a nagy szállodákkal teli városrészben, mint a többi angol, olasz és amerikai katonatisztnek.

Baker alezredes a forradalom első jelei láttán, 21-én este azt közölte Vix alezredessel, hogy föltétlenül szükségesnek tartja a szövetséges tisztek közötti legteljesebb mértékű együttműködést, továbbá hogy a maga részéről Vix alezredes parancsnoksága alá helyezi magát, és mindenben osztani fogja a francia tisztek sorsát. Ettől kezdve a misszió épületében lakott, éjjelre őrszolgálatot vállalt - amelyet egyébként a francia tisztek láttak el -, és a későbbiekben sem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy az új magyar kormány képviselői tudomására hozza, fönntartás nélkül szolidáris a francia tisztekkel, és osztozik sorsukban, bármi legyen is az, bármekkora legyen is a magyar kormány által az angol tisztek számukra biztosított szabadság mértéke.

Baker alezredes ígéretéhez - a katonára és a gentlemanre jellemző becsületességgel - egészen Belgrádba való megérkezésünkig hű maradt. Nem győzöm elégszer fölhívni a figyelmet e főtiszt által tanúsított magatartásra, amely minden bizonnyal mély benyomást tett a magyar kormány képviselőire, és befolyásolta a francia tisztek dolgában hozott döntéseiket.

b) A bécsi olasz misszió által Budapestre vezényelt Pentimalli parancsnok közvetlenül a forradalmat megelőző eseményekig maradt a városban; Vix alezredeshez fűződő kapcsolatai az udvariasság által megkövetetelt szintre korlátozódtak.

Pentimalli parancsnok budapesti tevékenységéről valójában nem sokat lehetett tudni. E főtiszt gazdasági kérdésekkel foglalkozott, de bizonyára politikaiakkal is. Kapcsolatai különböző magyar - arisztokrata és kormányzati - körökre terjedtek ki. A budapesti helyzetet illetően nagyon jól volt értesülve.

c) Egy amerikai tájékoztatási és valószínűleg gazdasági képviselet, amely két tagból:

- Goodwin századosból - őt a forradalom előtt néhány nappal Roosevelt százados váltotta föl;

- és Brown professzorból állt.

E képviseletnek egészen a forradalmat megelőző eseményekig semmiféle kapcsolata sem volt Vix alezredessel. Úgy tűnt, közvetlenül Párizsnak van alárendelve.

Legvégül egy francia, bizonyos De Laas, szófiában tevékenykedő bankár, aki átutazóban volt Budapesten, amikor kitört a forradalom. Jelentkezett a missziónál, és a francia tisztek sorsában önként osztozott. A későbbiekben is - egészen Szegedre való megérkezésükig - velük maradt. Nyugalma és jókedve egy pillanatra sem hagyta cserben.

B. A misszió tevékenysége a március 21-től 26-áig tartó forradalmi események során.

A forradalmat a szövetséges tiszteket támadó, a legszélsőségesebb véleményeket tükröző lapok által vezetett heves sajtókampány előzte meg.

Vix alezredes - Pentimalli parancsnok kezdeményezésére - a szövetséges tisztek nevében a magyar kormányhoz - ekkor még a Károlyi-kormány volt hatalmon - fordult, követelve, hogy az minden budapesti lapban tegyen közzé a kampányt elítélő nyilatkozatot, és büntesse meg a felelősöket. Erélyes intézkedéseknek egy teljes napot igénybe vevő egymásutánjára volt szükség ahhoz, hogy legyőzze a kormány ellenállását, amelynek állítólagos tehetetlenségét sajátos összetételével indokolták (az ügy anyaga a 12. sz. iratcsomóban mellékelve).

Március 20-án Vix alezredes átadta Károlyinak a magyarországi hadsereg parancsnoka, De Lobit tábornok jegyzékét, amely a románok és magyarok közötti semleges övezet fölállítása ügyében hozott antanthatározatot tartalmazta.

Vix alezredes ragaszkodott ahhoz, hogy az antant nevében tett hivatalos eljárása alkalmával szövetséges tisztek kiséretében jelenjen meg.

Ebbe az angol Granville Baker alezredes és az olasz Pentimalli parancsnok minden ellenvetés nélkül beleegyezett, annak ellenére, hogy kormányuktól semminemű utasítást nem kaptak.

A pontosan ezen okból bizonytalankodó Roosevelt amerikai százados végül is csatlakozott a többi tiszthez.

21-én, a De Lobit tábornok által kitűzött határidő lejártakor, 18 órakor Károlyi köztársasági elnök közölte Vix alezredessel, hogy nem áll módjában az antant döntését elfogadni, és lemond.

21-e délutánján kitört a forradalom. Amikor 16 óra tájban Vix alezredes azt az értesítést kapta, hogy a forradalmi mozgalom bármelyik percben kirobbanhat, minden eshetőségre számítva azonnal megtette a szükséges biztonsági és védelmi intézkedéseket.

Baker alezredes és Body százados haladéktalanul Vix alezredes parancsnoksága alá helyezték magukat.

A román és a lengyel képviselet sietve a francia misszió épületében kerestek menedéket. Potocki lengyel százados, aki Párizsba éppen volt indulóban, vonatra szállt.

A cseh képviselet egy konzuli hivatalba menekült, és néhány nap elteltével közölte, hogy saját lehetőségeire támaszkodva elhagyja Magyarországot (lásd a mellékelt dosszié 13. sz. iratát).

Az angol, olasz és amerikai tisztek (Baker alezredes kivételével) a szállodanegyedben maradtak, ahol senki nem háborgatta őket.

Roosevelt százados 22-én váratlanul hivatalos ügyben elutazott anélkül, hogy Vix alezredest értesítette volna.

Az alezredes késedelem nélkül kihirdette, hogy a misszió minden odamenekült tisztnek - többek között a közharagnak különösen kitett román tiszteknek - védelmet nyújt, és hogy a francia tisztek semmi olyan kedvezményt nem fogadnak el, amelyből akár egyetlen más szövetséges tiszt ki lenne zárva. A későbbiek során sem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy eme nyilatkozatát a magyar kormány képviselői előtt megújítsa.

21 órakor mintegy harminc fős rendőri egység érkezett azzal, hogy a kormány megbízásának megfelelően gondoskodik a szövetséges misszió biztonságáról. Az egység fegyelmezetlen volt, elöljárójának nem engedelmeskedett. Tagjai közül vagy tizenötén azon melegében kereket oldottak. Nyilvánvaló módon bebizonyosodott, az egység nincs abban a helyzetben, hogy védelmet nyújtson a missziónak egy népi mozgalommal szemben.

Éjszaka puskalövések az utcán.

23 órakor a francia parancsnoksággal minden távirati összekötetés megszakadt.

22-én hajnali négykor hasonlóképpen megszakadt a telefonösszeköttetés Belgráddal.

Mivel a drótnélküli távírókészüléket már 21-én este elvették a forradalmárok (lásd az 1. Jelentést), a missziónak 22-én reggel már egyáltalán semmi kapcsolata nem volt a parancsnoksággal.

A nap folyamán ismertté vált az új kommunista kormány összetétele.

Az alezredest rendőrtisztviselők és a misszióval rendszeres kapcsolatot fönntartó magyar fegyverszüneti bizottság tisztjei keresték föl, azonban semmiféle pontosabb fölvilágosítással nem szolgáltak.

A nap folyamán több alkalommal jelentek meg erőszakos cselekményekkel próbálkozó bujtogatók, ellenőrizhető megbízás nélkül érkező népbiztosok, katonák, akik a misszióval történt kapcsolatfölvételüknek hivatalos látszatot igyekeztek adni.

Egyébként a kormánnyal semmilyen elképzelhető módon nem lehetett kapcsolatba kerülni.

Mindeme tény arra engedett következtetni, hogy valójában az új kormány egyelőre nem tartja kezében a hatalmat, és tartani lehet a csőcselék szélsőséges megnyilvánulásaitól.

Ugyanezen nap reggel a védelmünkkel megbízott rendőri erő egyik tagja azt követelte, hogy vonjuk be a misszió zászlaját.

Tekintve, hogy a misszió sem a parancsnoksággal, sem a magyar kormánnyal nem tudja fölvenni a kapcsolatot, feladatát a továbbiakban nem láthatja el. Másfelől nemzeti büszkeségünkben sérelem ért bennünket, és a misszió biztonságát a legjelentéktelenebb incidens is veszélyeztetheti.

Az alezredes úgy határozott, elhagyja Budapestet.

A nap folyamán megérkezett két, Bajáról indított monitor.

Estefelé angol parancsnokuk fölkereste a missziót.

Az egész 23-ika azzal telt, hogy a monitorok parancsnoka és Freeman korvettkapitány a magyar kormánytól követeli a forradalmárok által elkobzott két Dunán szolgálatot teljesítő őrnaszád visszaszolgáltatását.

A kormánnyal lehetetlen telefon- vagy egyéb kapcsolat létesítése.

A nap folyamán vált ismertté a hír, mely szerint a kommunista párt bekebelezte a szociáldemokrata pártot.

Az előző nappal ellentétben, egyetlen látogató sem érkezett.

Minden bizonnyal elhatározás született az új kormány által követendő magatartást illetően, és a missziót szándékosan tartják elszigeteltségben.

Csakugyan, a kormány e napon küldte el szikratáviratát Moszkvába, amivel az orosz bolsevik kormányzat karjaiba vetette magát.

Másfelől nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány közreműködése nélkül lehetetlenség a monitorokra szállva Budapestet elhagyni:

A rakpartról ágyúk néztek farkasszemet a monitorokkal. Állítólag Budapest alatt néhány kilométerre aknazárat létesítettek a Dunán. Végül pedig a misszió épületét olyan nagy távolság választotta el a Dunától, amin lehetetlenség fegyverrel átvágni.

Az este egy francia, De Noiseux - aki már évek óta a Károlyi családban házitanítósodik, és ezekben a napokban nagy odaadással munkálkodott azon, hogy kapcsolatot létesítsen köztünk valamint a kormány között, illetve hogy különböző kívánságainkat teljesítsék - azzal a hírrel érkezett, hogy a nap folyamán beszélt Kun Béla külügyi népbiztossal, aki fölöttébb békülékeny hangot ütött meg, és tudtára adta, kifejezett kívánsága, hogy kapcsolatban maradjon az antanttal.

Nem érdektelen fölhívni a figyelmet arra, hogy a magyar fölhívásnál kevésbé lelkes hangú moszkvai válasz a nap folyamán érkezett meg.

E fordulat ténye 24-én, a délelőtt folyamán nyert megerősítést, amikor Kun Béla közölte velünk, hogy este személyes látogatást tesz a missziónál.

Ugyanakkor a misszió már 48 órája oly mértékben el volt szigetelve, hogy fölmerült annak gondolata, hogy esetleg a kormány már döntött internálásáról.

Az alezredes úgy határozott, levélben értesíti a kormányt azon szándékáról, hogy elhagyja Budapestet. A határozatot jegyzőkönyv formájában rögzítették, majd az alezredes fölkérte a szövetséges tiszteket, írják alá vele együtt az iratot (8. sz. irat).

A szövetséges tisztek osztották véleményét, és 24-én reggel - a 22-én eltávozott Roosevelt százados kivételével - kézjegyükkel látták el a jegyzőkönyvet.

A Roosevelt százados által vezetett képviselet kötelékébe tartozó Brown, aki 23-án napközben fölkereste a missziót, arra való hivatkozással hárította el az aláírást, hogy nem kapott utasítást kormányától.

Kun Béla 20 óra 30-kor érkezett a misszióra.

Minden szövetséges tiszt jelen volt (az amerikai kivételével).

Kun Béla hangsúlyozta, hogy az új kormánynak az antanthatározat kérdésében elfoglalt álláspontja nem egyezik meg a Károlyi-kormány véleményével. Hosszasan fejtegette, milyen nagy jelentőséget tulajdonít kormánya annak, hogy ne szakadjon meg kapcsolata az antanttal, és hogy e kapcsolatot biztosító szövetséges misszió továbbra is Budapesten maradjon. Ugyanakkor azt is világossá tette, nem fog kényszerítő eszközöket alkalmazni a misszióval szemben, amennyiben ez kitart elhatározása mellett és el kívánja hagyni a várost. Majd az Oroszországhoz intézett fölhívás miatt mentegetődzött, azt állítva, hogy azt nem kifejezett szövetségként, hanem egyfajta "entente cordiale"-ként[261] kell értelmezni, melynek társadalmi célkitűzéseit az egész világ proletariátusa támogatja.

Azután Kun az új kormány ez irányú álláspontját kifejtő, ködösen megfogalmazott jegyzéket adott át az alezredesnek (9. sz. irat).

Az alezredes nem volt hajlandó e kérdésről tárgyalni, mindössze arra vállalkozott, hogy a jegyzéket továbbítja a parancsnokságnak, és követelte a misszió azonnali távozásának lehetővé tételét.

Ezt követően átadta Kun Bélának a reggel a szövetséges tisztek által aláírt jegyzőkönyvet, valamint a Károlyi köztársasági elnök üzenetében szereplő állításokra készített cáfolatot (az 1.[262] és a 2. sz. irat). A cáfolat már 36 órája elkészült, ám mindeddig - különösen fontos tartalma ellenére - nem volt mód arra, hogy a kormányhoz eljuttassuk.

A misszió elutazását 25-e estére tűztük ki (lásd a tárgyalásról fölvett, mellékletként csatolt jegyzőkönyvet - a 7. sz. irat).

A 25-i lapok megjelentettek néhány apró, nem igazán fontos hírt, amelyek a francia parancsnokság magatartását kedvező színben tüntették föl, megerősítve ezzel a Kun Béla által az előző este keltett benyomást, mely szerint az új kormány fontosnak tartja, hogy ne kompromittálja magát végérvényesen az antanttal szemben.

11 órakor egy vasúti mérnök jelentkezett a misszión, hogy a bevagonírozás technikai részleteit tisztázza.

A délután látogatók nélkül telt el, majd az az értesítés érkezett, hogy az utazást 24 órával el kell halasztani. A belügyminiszter számtalan nehézséget támasztott:kötelező személyenkénti fényképes útlevél, vasúti kocsi- és teherautóhiány stb...

Ekkor történt, hogy Brown (az amerikai) ismét fölkereste az alezredest és arra vállalkozott, hogy a szövetséges tisztek részéről újabb tiltakozást kísérel meg Kun Bélához eljuttatni (10. sz. irat).

21 óra felé azonban jelentkezett a kormány megbízottja, Eveshi[263], aki közölte, hogy másnap reggel utazunk, és ő az éjszakát a misszión tölti, hogy minden részletet tisztázhassunk. A kormány intézkedni kíván, hogy másnap kitűzzék a szövetségesek zászlóit, bizonyítva ezzel, hogy nem történt szakítás. Nem volt több zászlónk, mint amennyire nekünk magunknak is szükségünk volt. 10-re kellő számban készen fognak állni a teherautók és a vasúti kocsik. Délben indulunk, és egy államtitkár-helyettes személyesen elkísér bennünket a demarkációs vonalig, hogy útközben minden nehézséget elhárítson. A szerelvény biztonságról a kísérő vörösgárdisták gondoskodnak majd.

Az Eveshi úr által tanúsított túlzott előzékenység fölháborító módon ellentétben állt azzal az elbánással, amelyben a misszió négy napon át részesült.

Eveshi úr bizalmasan közölte velünk, hogy már 23-a óta győzködi Kun Bélát, lássa be végre, hogy mennyire sürgős elutazásunk, és azt is kijelentette, hogy az új kormány a területi kérdések dolgában nem fog hajthatatlannak mutatkozni.

Később Kun Béla magántitkára is megjelent, bocsánatkérő levelet hozva a külügyi népbiztostól, aki személyesen fog másnap, elutazása előtt elköszönni az alezredestől.

Végre az esti lapok sietve közlik a Kun Bélának előző napon átadott cáfolatot, amelyről a reggeli újságok semmit sem írtak.

Nyilvánvaló volt, hogy a nap folyamán valami fontos esemény történt. Később megtudtuk, hogy csakugyan, e napon érkezett meg szikratávírón Lenin üzenete, amely beszámol a bolsevik hadsereg helyzetéről, valamint arról, hogy a hadseregnek nem áll módjában a Magyarország által kért katonai támogatást megadni.

Bevagonírozásunk 26-án a terveknek megfelelően ment végbe.

Kun Béla - ígéretéhez híven - személyesen kereste föl az alezredest, mielőtt az a pályaudvarra indult volna.

A bevagonírozás délben fejeződött be.

Azonban mozdonyunk órák hosszat váratott magára, és a szerelvény fölügyeletével megbízott helyettes államtitkár fűt-fát megmozdítva próbálta elérni, hogy végre elindulhassunk. Először közelebbről meg nem határozott műszaki nehézségeket emlegettek, végül azt közölték, hogy a hadügyminiszter 20 vagy 22 óra előtt nem engedélyezi az indulást.

Az alezredes erélyesen tiltakozott.

A búcsúzására a pályaudvaron megjelent Brown csatlakozott az alezredeshez, és maga is erélyesen tiltakozott a helyettes államtitkárnál. Rámutatott arra, hogy a magyar kormányzat fogolyként kezeli a szövetséges tiszteket, és ez méltatlan bánásmód, és erről föltétlenül be fog számolni.

Kun Béla magántitkára útján újabb bocsánatkérő levelet küldött, és azt ígérte, 17 óra 30-kor elindulhatunk.

Eközben a szerelvényt kísérő vörösgárdisták a 21-éről 22-ére virradó éjjel kitört zavargások során kifosztott ékszerüzletekből származó gyöngyökre kerestek vevőket, előnyös árak mellett.

17 óra 30-kor valóban elindultunk anélkül, hogy fegyvereinket, autóinkat és a missziótól ellopott egyéb fölszerelést viszontláttuk volna.

Útközben gyakori a megállás és a hosszan tartó várakozás, amelyek alatt a vörösgárdisták nem engedik a tiszteket kiszállni a kocsikból. Utazásunk folytatása - előttünk ismeretlen beavatkozás következtében - több ízben is kérdésessé vált, azonban a helyettes államtitkár sikerrel hárította el az akadályokat, és így a misszió 29-én 9 óra 30-kor Szegednél - 16 óra alatt megtett 150 kilométernyi út után - elérte a demarkációs vonalat.

A Nemzetközi Vöröskereszt képviselője, Axuis úr - aki ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérje a vonatot, hogy szükség esetén védelem alá helyezhesse - elköszönt tőlünk, és az államtitkár-helyettessel valamint a kísérő vörösgárdista egységgel egyetemben visszatért Budapestre.

3. JELENTÉS

Az 1. és a 2. Jelentésben ismertetett tények értékelése

A. Az 1. Jelentésben leírt különböző incidensek - melyek közül nem egy súlyos sértést jelentett a szövetséges tisztek méltóságára valamint az általuk képviselt nemzetek tekintélyére nézve - pontos értékeléséhez szükséges az elkövetők különleges gondolkodásmódjának figyelembevétele.

A bűnösök csaknem minden esetben a Vörös Gárda katonái vagy a bolsevik matrózok közül kerülnek ki.

A kormány mindig helytelenítette e cselekedeteket. Több alkalommal kért bocsánatot. Ismételten biztosított abbeli szándékáról, hogy gondoskodik a misszió biztonságáról, ám intézkedései foganatosításához nem rendelkezett kellő hatalommal.

Tehetetlensége bizonyos mértékben fölmentést jelent számára.

Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy tökéletes űrt teremtett a misszió körül, megakadályozva ezzel, hogy alkalmas időben gondoskodjék a hatalom közbelépéséről.

A magyar katonák és elöljáróik magatartásával kapcsolatosan ki kell emelni azt az önuralmat és hidegvért, amiről a szövetséges tisztek tanúbizonyságot tettek.

Semmi kétség afelől, hogy a legkisebb türelmetlen megnyilvánulás a legsúlyosabb következményekkel járt volna, figyelembe véve a katonák és a tömeg lelkiállapotát.

B. A 2. Jelentés olvastán kiviláglik, hogy a misszió elutazásának megszervezésével kapcsolatban a kormány a legnagyobb rosszakaratot tanúsította. Vix alezredes - miután a helyzetet kritikusnak ítélte - már március 22-én jelezte elutazási szándékát.

A kormány - anélkül, hogy határozottan elutasította volna - az utazást minden lehetséges eszközzel - a misszió elszigetelése, halogató ígéretek - akadályozni igyekezett.

Nem lehet kétség arra nézve, hogy a szövetséges tisztek, legalábbis a francia tisztek internálása szóba került, és arról több napon átvitatkoztak.

A kormány magatartására annál kevesebb a mentség, mivel a misszió vezetője - azonnali elutazását követelve - több ízben fölhívta a hatóságok figyelmét a helyzet komolyságára valamint arra, hogy a legjelentéktelenebb incidens is véres összetűzéssé fajulhat.

Összefoglalva: habár az 1. jelentésben fölsorolt incidenseket tekintve a népbiztosok felelőssége korlátozottnak tekinthető, a misszió elutazásának késleltetéséért teljes felelősség terheli őket. Ugyanis ez a késedelem - a túlfeszített hangulat következtében - a lehető legsúlyosabb következményeket vonhatta volna maga után.

E jogcímen súlyos vádak terhelik a kommunista kormányzatot, amelyekért különösen szigorú büntetésre kell számítania.

4. JELENTÉS

A budapesti (Budapesth) politikai helyzet március végén

A. A november 4-i forradalom óta, amelyet a november 13-i fegyverszünet követett, a magyar nép kettős próbatételnek - a társadalmi válság és a nemzeti válság próbájának van alávetve.

A 4 hónap leforgása alatt összegyűjtött információkból nem tűnik ki, hogy a Magyarországon a bolsevizmusnak igen nagyszámú híve volna.

Ám a kommunista párt aktív. Élvezi Lenin támogatását. Nincs semmi vesztenivalója. Mindenre el van szánva.

Súlyosabb a nemzeti válság, amely a magyar nemzet egészét érinti. A szövetségesek - mindenekelőtt a románok - által december óta elkövetett visszaélések csak tovább rontottak a helyzeten.

A felsőbb osztályok különösen érzékenyen reagálnak, mihelyt Magyarország integritása kerül szóba.

E hatalmas erőt a Károlyi-kormány nem mulasztotta el erélytelen politikája támogatásának, a közvélemény befolyásolásának - többek között ellenünk uszításának - szolgálatába állítani.

B. A szövetségesek határozatának hivatalos közlése - amely határozat a románok újabb előrenyomulását jelenti - katasztrófaként hatott.

A mérsékelt párt - vagy legalábbis e pártnak az akkori kormányban helyet foglaló képviselői - képtelennek bizonyult arra, hogy a teljesen fölkavart, hazafias érzelmeiben mélyen sértett közvélemény színe előtt a jegyzéket elfogadja, így nem marad más választása, mint hogy lemondjon.

A körülményeket leleményességgel kihasználó kommunista párt magához ragadja a hatalmat, a nemzeti kérdés alapján egyesül a szociáldemokrata párttal, és a magyar nép legfőbb érdekei - a nemzeti érdekek és a társadalmi érdekek - nevében kihirdeti szövetségét az oroszországi Szovjettel.

Erre a köztársaság ideiglenes elnöke lemond hivataláról, és a hatalmat a nép kezébe adja. Utolsó mesterkedésével - amelynek minden felelősségét gróf Károlyinak kell majd viselnie - kétségtelenül szándékos hazugság révén[264] azt kívánja elérni, hogy saját személyének kérdését nemzeti síkra helyezve az országot szolidárissá tegye az új kormánnyal, és nyíltan a szövetségesekkel való szakítás irányába vezesse.[265]

A forradalom valójában nagyobb rendzavarás nélkül zajlik le. A városban inkább nyugalom uralkodik, amelyet jobbára csak azok az incidensek zavarnak meg, melyeknek szenvedő alanyai a szövetséges tisztek, meg néhány vagyonos polgár, gyanús arisztokrata letartóztatása.

C. Úgy tűnik - legalábbis egyelőre -, hogy a forradalmi kormány közbenjárása Leninnél nem hozta meg a várt eredményt.

Valóban figyelemre méltó, hogy miután az első napokban a szövetséges tiszteket elszigetelte, a kormány később úgy határozott, kifejezést ad az antant iránti jószándékának, valamint tárgyalási készségének.

Ám ne hagyjuk, hogy a látszat megtévesszen bennünket! Azért, mert a budapesti forradalmárok az eszmék dolgában le vannak maradva az orosz bolsevikok mögött[266], még igen talpraesett kommunisták, amint azt alig néhány nap alatt végrehajtott intézkedéseikkel is bizonyították (törvények a bankok, gyárak, lakóépületek köztulajdonba vételéről, törvények a közlekedési eszközök elkobzásáról, törvények a lakásokról, az üzletekről stb...).

Amennyiben egyezkedni akarnak az antanttal, az kétségkívül annak tudható be, hogy Leninnek pillanatnyilag nem áll módjában hatékony segítséget nyújtania, ezért időt kell nyerniük.

Való igaz, Magyarország integritásáról vallott fölfogásuk szélesebb alapon nyugszik, mint a felsőbb osztályoké. E tekintetben bizonyára jobban hajlanának engedményekre. Úgy tűnik, hogy elvileg az antant területi követeléseit könnyebben elfogadnák. De vajon mennyit érnének a velük kötött megállapodások?

Bármilyen eredményt érjünk el is ebben a vonatkozásban, kétségen felül áll, hogy amennyiben a kommunizmus a hatalom birtokosaként befészkeli magát Budapestre, úgy Kelet-Európa szívében egy állandó fölforgató központ jön létre.

Ennek súlyos következményeit már most célszerű számba venni.

Ha ennek a pártnak kedveznénk - azzal az ürüggyel, hogy általa könnyebben jutunk bizonyos területi engedményekhez - fölöttébb veszélyes játékba fognánk.

D. A nemzeti kérdésben a rendpártok több makacsságot tanúsítanak. Az értelmiségiek, a katonatisztek, a jómódú osztályok képtelenek lennének kétségbeesés nélkül tudomásul venni egy ország egyik napról a másikra véghezvitt földarabolását, melyet sajátjuknak tekintenek, és amelyen évszázadok óta uralkodnak.

Ám ugyanezek az emberek, katonatisztek, értelmiségiek, nagybirtokosok egyúttal egy másik veszélyes ellenféllel találják szembe magukat: az őket közvetlenebbül és közelebbről - javaikban és személyükben - fenyegető bolsevizmussal.

E fenyegető - napról napra fokozódó, mind valóságosabb, mind kitapinthatóbb formát öltő - veszély láttán a legsovinisztább szenvedélyek is szükségszerűen le fognak csillapodni és át fognak alakulni.

Elképzelhető, hogy - a lázongó indulatok csitultával - ezek között az emberek között is akadnak majd olyanok, akik hajlandók lesznek tárgyalni. Sokuk valószínűleg lóhalálában azokhoz fog csatlakozni, akik segédkezet nyújthatnak a bolsevizmus letöréséhez és a társadalmi egyensúly visszaállításához. A segítségről pedig nem fognak megfeledkezni. A legmegátalkodottabb nacionalisták is inkább belenyugszanak néhány terület elvesztésében, minthogy hazájuk teljes összeomlásának legyenek tanúi.

E) Ezek tisztázása után az a kérdés, hogy milyen politikát kövessünk.

a) Magyarország kétharmadának erőszakos elragadása és szerb, román, cseh szövetségeseinknek való juttatása az összes párt makacs ellenállását fogja kiváltani. Nincs közöttük egyetlen egy sem, amely az ország ilyetén való földarabolásába hidegvérrel beletörődne.

Ha már az antant szükségesnek tartja Kelet-Európa térképének nemzeti alapon történő átrajzolását, vajon nem tudna módot találni arra, hogy döntéseit ne ennyire megalázó formában hajtassa végre a legyőzött nemzetekkel?

A hozzánk eljuttatott félhivatalos értesítések alapján kijelenthetem, hogy a magyarok kétség kívül könnyebben belenyugodnának sorsukba, amennyiben a kárukra elhatározott területelcsatolásokat népszavazás előzné meg, és amennyiben az antant hozzájárulna arra illetékes személyiségekből álló küldöttség fogadásához, hogy az országot érintő különböző kérdésekben - etnikai, gazdasági, pénzügyi kérdések, a székelyek kérdése stb... - fölvilágosítást nyújthassanak.

b) Amennyiben a kapcsolatok most bekövetkezett megszakadása után az antant azok újrafölvétele mellett döntene, vajon melyik párthoz fordulna?

A föntebb kifejtett okokra való tekintettel a rendpártokkal való tárgyalás előnyösebbnek tűnik, mivel egyedül ezek jelenthetnek valami biztosítékot.

A kommunistákkal való tárgyalás avval járna, hogy egyúttal a bolsevizmust is erősítjük, amiről őszintén soha nem fognak lemondani.

c) Ugyanakkor a hatalmat jelenleg a kommunista párt tartja kézben, ezért mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy attól megfosszuk.

Ennek legalkalmasabb módja Budapest (Budapesth) elfoglalása. Föl kell tehát vonulni Budapest ellen, és meg kell szállni a fontosabb pontokat. Az intervenció eredményeképpen - ha időben hajtjuk végre - új kormány fog hatalomra kerülni.

Nehéz fölbecsülni, milyen erők állnak a kommunisták rendelkezésére. A magyar hadseregben az utóbbi hónapok során végbement jelentős változásokat - megfelelően szervezett hírszerző szolgálat hiányában - nem tudtuk követni.

A kommunista hatalomátvételt követően általános mozgósítást rendeltek el. Nincs pontos tudomásunk arról, hogy milyen eredménnyel járt ez a mozgósítás, és hogy a módosított új erők milyen harcértéket képviselnek.

A forradalom előtt a magyar hadsereg létszáma mintegy 50 000 főt tett ki; az egységek között volt néhány kiváló, mások inkább közepes színvonalat képviseltek.

Általánosságban úgy becsülöm, hogy az új egységek létszáma nem túl magas, és ami a szervezettséget illeti, legföljebb közepes szintet ütnek meg.

A magyar hadsereg csak meglehetősen gyönge tüzérséggel rendelkezik, ám - félhivatalos értesüléseink szerint - úgy tűnik, ismeretlen helyről ágyúkhoz jutott.

Amennyiben a cselekvés mellett döntünk, mindenképpen sikert kell aratnunk. A fiaskó kiszámíthatatlan következményekkel járna. Én - ami bennünket illet - mindenképpen számottevő erők kiállítását tartom szükségesnek. Ugyanakkor a kijelölt egységek legyenek kiválóan szervezettek, jól fölszereltek, tüzérséggel, lőszerrel megfelelően ellátottak, és tökéletes összhangban működjenek együtt.

Mellette szóló döntés esetén egy Budapest elleni hadműveletet rövid határidőn belül végrehajtandó. - Minden halogatás csak a kommunisták további szervezkedését és erőgyűjtését segítené elő, másrészt a rendpártok szétverésére is lehetőséget adna nekik.

Vajon tisztán katonai legyen ez az akció? Nos, ez egyáltalán nem kívánatos. Késedelem nélkül, már most - amíg, minden eshetőségre számítva, megtesszük a szükséges előkészületeket - indítsunk propaganda-hadjáratot az országban, szerezzünk maguknak szövetségeseket a bolsevisták ellenségeinek soraiból, érjük el, hogy hadseregüknek minél több katona fordítson hátat.

d) És vajon Budapest elfoglalásával dolgunkat be is végeztük? Semmiképpen sem.

Az igazi feladatot a bolsevizmus elleni harc jelenti. Jó, ha már most tisztában vagyunk azzal, hogy e küzdelmet a végsőkig kell folytatnunk.

Márpedig a lengyeleket a bolsevikokkal szembeállító, illetve a besszarábiai román frontvonal között rés tátong, a sztrij-munkácsi szoros, amelyen át az ukrán bandák szabadon nyomulhatnak be Magyarország szívébe. Már több ízben fölhívtuk a figyelmet arra a veszélyre, amit ez a rés jelent; éppen ideje lenne lezárni.

Ez tehát azt vonja maga után, hogy egy vagy két hadosztályt mindenképpen Munkácsra kell küldenünk. Ez a haderő egyben a lengyelek és a románok közötti összeköttetést is biztosítaná.

Egyébként az sem kizárt, hogy - néhány, alkalmas időben fölajánlott engedmény árán - e hadműveletekben egy megújult Magyarország maga is részt vegyen.

e) Érdemes vizsgálat tárgyává tenni, milyen eredményekkel járna is - siker esetén - egy ilyen vállalkozás.

Ami a bolsevizmust illeti, a helyzet nagymértékben javulna.

Ami a kelet-európai kérdések megoldását illeti, mennyivel könnyebb dolgunk lenne, ha sikerülne megakadályoznunk egyfelől azt, hogy Magyarország a bolsevikokkal szövetkezzen, másfelől azt, hogy Németország karjaiba vesse magát, és ily módon elérnünk, hogy ezen ország az antant szilárd támaszává váljék!

Annak érdekében, hogy a jövőben örök ellenségünket - amely bármikor kész újból fegyvert ragadni - féken tarthassuk, és ezt a roppant orosz birodalmat - melyet gyarmati kizsákmányolásnak szeretne alávetni - elzárjuk előle, a Német Birodalomtól keletre szilárdan megszervezett szövetséges államok sorát kell kialakítanunk.

E gondolat megvalósítását a bolsevizmus elleni általános harc fogja lehetővé tenni. Napjaink első számú kérdését ez a küzdelem jelenti. Amikor eltökélten vállaljuk, a jövő számára munkálkodunk.

2. SZ. IRAT

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. március 23.

(Készült március 23-án reggel.

Mivel 23-a és 24-e folyamán a kormánnyal egyáltalán nem volt lehetséges kapcsolatot teremteni, csak 24-én 22 órakor adtam át Kun Béla saját kezébe.

A 25-ei esti lapokban jelent meg.)

A magyar néphez intézett kiáltványában a köztársasági elnök a következőket mondta:

"Az antantmisszió részéről kijelentették, hogy a demarkációs vonal ezentúl politikai határnak tekintendő."

A leghatározottabban kívánom kijelenteni, hogy az elhangzottak téves értelmezéséről van szó.

Amikor a köztársasági elnök a fegyverszüneti egyezményre hivatkozott, azt a választ kapta, hogy ezentúl már nem az ebben az egyezményben kijelölt demarkációs vonal lesz érvényes, hanem az antant által abból a célból meghatározott újabb határvonalak, hogy a magyar és a román csapatokat egy világosan kijelölt semleges övezettel szétválasztva minden konfliktusnak elejét vegyék.

Az egyáltalán nem hangzott el, hogy politikai határról van szó.

Az igazságra valamint a kedélyek lecsillapítására irányuló törekvéstől vezéreltetve a szövetséges hadseregek főparancsnoka nevében kérem a jelenlegi kormányt, hogy e nyilatkozatnak késedelem nélkül a lehető legnagyobb nyilvánosságot biztosítani szíveskedjék.

Vix alezredes

Granville Baker alezredes (angol)

Pentimalli parancsnok (olasz)

6. SZ. IRAT

KUN KÜLÜGYI NÉPBIZTOS VIX ALEZREDESNEK, A BUDAPESTI SZÖVETSÉGES KATONAI MISSZIÓ VEZETŐJÉNEK

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. március 25.

Alezredes úr!

Tegnap esti találkozónk során volt szíves beszámolni bizonyos, az utóbbi napok során bekövetkezett incidensekről, amelyekben a szövetséges katonai misszió több tagja joggal érezte magát sértve.

A jelenlegi kormány siet a leghatározottabban kijelenteni, hogy az említett sajnálatos eseményekhez sem neki, sem hatóságainak semmi köze nem volt. Tekintve a közrendnek a forradalmi átmenet első napjai során tapasztalt általános megrendülését, a kormány ilyen körülmények közt ezen eseményekért felelősséget sem vállalhat.

Mindazonáltal a Népbiztosok Tanácsa engem bízott meg, hogy a kormány legnagyobb sajnálkozását tolmácsoljam mindazon zaklatások miatt, melyek az idegen képviseletek tagjait érték, és egyúttal megragadom az alkalmat, hogy önt, Alezredes úr, igaz nagyrabecsülésemről biztosítsam.

7. SZ. IRAT

A SZÖVETSÉGES TISZTEK[267] ÉS A MAGYAR KORMÁNY KÉPVISELŐI[268] RÉSZVÉTELÉVEL TARTOTT MEGBESZÉLÉS JEGYZŐKÖNYVE

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. március 24.

A magyar kormány képviselői 20 óra 25 perckor érkeznek Vix alezredes irodájába, ahol a szövetséges tisztek összegyűltek.

- Bemutatás -

Az ülést 20 óra 30 perckor nyitják meg.

Kun Béla átadja a magyar kormány jegyzékét, amit az alezredes átfut.

Kun Béla: E jegyzék célja új tárgyalások kezdeményezése a demarkációs vonal tárgyában. Az új kormány álláspontja a következő: a kormány azt kívánja, küldjenek polgári diplomáciai missziót Budapestre, amely képes fölmérni az új demarkációs vonal elfogadásával bekövetkező események sajátosságait. Az új vonal Magyarországon éhínséget idézne elő.

Vix alezredes: ezt miért nem vették be a jegyzékbe?

K/un/ B. - Kiegészítő jegyzéket fogunk átadni. A Népbiztosok Tanácsának ülése még tart. A tagok egy része más elfoglaltsága miatt nem lehet jelen, de a Tanács egyhangú határozatot fog hozni. Hangsúlyozom, ez nem jelenti azt, hogy Magyarország elfogadja az új demarkációs vonalat. Kérelmet fogunk benyújtani.

Meg vagyunk arról győződve, hogy egy diplomáciai küldöttség értékelni fogja az új demarkációs vonallal kapcsolatos ellenvetéseinket, melyeket a fenyegető éhínség igazol.

A jelenlegi kormány el kívánja fogadni e küldöttség majdani határozatát; ám az új vonal Magyarországtól további megművelhető és gazdag földeket szakít el akkor, amikor már a mostani megszállás is élelmiszerhiányt idézett elő.

V/ix/ alezr. - Fölkéri De Troismonts századost, olvassa föl a kormány jegyzékét.

K/un/ B. - A kiegészítő jegyzék holnap délutánra készül el.

V/ix/ alezr. - Szóval a kormány föl akarja venni a kapcsolatokat.

K/un/ B. - Kétségtelenül ez a kívánságunk.

V/ix/ alezr. - De hogyan is vehetnénk föl a kapcsolatot, amikor állandóak az incidensek. (Az alezredes fölsorolja az eddig történt eseményeket.) Panaszt tettem a kormánynál, mire védelmet ígértek, annak ellenére újabb incidensek fordultak elő.

K/un/ B. - Érdeklődik, hogy a misszió visszakapta-e eltulajdonított élelmiszerkészleteit és gépkocsijait. A kocsikra nézve általános rekvirálási parancs van érvényben: még a minisztériumok autói sem kerülték el sorsukat. Biztosítom önöket, lehetőség szerint mindent elkövetek annak érdekében, hogy a kérdés néhány napon belül megoldódjon. Ami a zászlót illeti, engedélyezzük, hogy fölvonják. A rendőri egység majd gondoskodik arról, hogy mindenki tiszteletben tartsa.

V/ix/ alezr. - Dehát pontosan ez az egység követelte eltávolítását.

K/un/ B. - Az egység parancsnokát fölmentettük. A mostani világos parancsokat kapott.

V/ix/ alezr. - Nem kételkedem a kormány jóindulatában.

K/un/ B. - Kijelenti, hogy kezeskedik a zászló biztonságáért, és megkívánja kettőzni az őrséget, amelyet egyértelmű utasításokkal látnak majd el.

V/ix/ alezr. - A kormány már kezességet vállalt. (Az alezredes tovább sorolja az incidenseket.)

K/un/ B. - Erről nem volt tudomásom.

V/ix/ alezr. - Minden hírközlési kapcsolatunk megszakadt a külvilággal.

K/un/ B. - Küldjön erről írásbeli följegyzést.

V/ix/ alezr. - Éppen ma küldtem egyet az összekötő tiszt útján.

K/un/ B. - A külügyi népbiztosság címére kell továbbítani.

V/ix/ alezr. - Egy mindentől elzárt ketrecben élünk itt.

K/un/ B. - Erről még ma este tenni fogok. A kormány általánosságban nem felelős az incidensekért, hiszen azok a forradalom következtében föllépett fejetlenség és zűrzavar következményei.

V/ix/ alezr. - Ismétlem, egy pillanatig sem kételkedem a kormány jóindulatában.

K/un/ B. - Úgy gondolom, az incidenseket illetően nem lehetetlen megoldást találni. Bizonyos erők a kormánnyal szemben működőnek. A misszió ellen is ezek lépnek föl.

V/ix/ alezr. - Minden esetben katonákról van szó.

K/un/ B. - A katonák soraiban felbujtók húzódnak meg.

V/ix/ alezr. - Dehát parancsnokaik is vannak.

K/un/ B. - A katonák között még nincs fegyelem. (Az alezredes beszámol Farnet esetéről.)

K/un/ B. - Ez több, mint sajnálatos, ez gyerekes; engedje meg, hogy kifejezzem sajnálkozásomat az eset miatt, de semmi hatalmam nincs a katonák fölött. A hadsereg fölbomlása olyan mértékű, hogy a kormány képtelen az ellenőrzésre, még egyszer elnézést kérek.

V/ix/ alezr. - Föl kívánom hívni a figyelmét arra a hidegvérre és önuralomra, amiről a misszió minden tisztje minden körülmények között tanúbizonyságot tett. Ezt a bánásmódot tovább nem tudjuk már elviselni.

A dunai hajózás ellenőrzésével megbízott Freeman angol korvettkapitány elmondja, hogy a két őrnaszáddal történt eset a Duna magyar parancsnokának irányításával történt, majd fölidézi, hogyan zajlott le az incidens a két őrnaszáddal.

K/un/ B. - A tömeg volt az oka.

Freeman korvettkapitány: a második incidens a dunai hajóhad magyar parancsnokának irányításával történt.

K/un/ B. - Mindjárt megmagyarázom: a magát parancsnoknak mondó egyén nem volt egyéb egy csaló matróznál, aki azóta börtönben ül.

Fr/eeman/ korvettkap. - Tegnap tárgyaltam a hadügyminiszterrel[269], aki kezeskedett afelől, hogy a hajók és legénységük biztonságát tiszteletben fogják tartani. 2 óra múlva a legénység kénytelen volt a hajókat elhagyni; ez az angol lobogó megsértése, amiről már értesítettem kormányomat.

K/un/ B. - A miniszter arról számolt be, hogy maga az angol legénység akarta elhagyni a hajót.

Fr/eeman/ korvettkap. - Az ügyben vizsgálatot folytattunk. Egy magyar tiszt kijelentet te, hogy a legénységet erőszakkal kényszerítették.

V/ix/ alezr. - Foglaljuk össze az eddigieket. Ismételten fölhívom a figyelmet a misszió tisztjei által tanúsított hidegvérre és elővigyázatosságra.

A szövetséges tisztek megvitatták a helyzetet. Megállapítottuk, hogy amint néhány gazembernek, úgy a legjelentéktelenebb incidensnek is ki vagyunk szolgáltatva. Úgy döntöttünk, ilyen körülmények közt nem maradhatunk tovább Budapesten. Az összes szövetséges tiszt nevében, akik szolidárisak egymással, határozottan azt követelem, hogy elhagyhassuk Budapestet. Ha jegyzéket kell átadnom, azt a jövőben is át fogom adni, de itt a népharag olyan magasra hágott, hogy tovább nem maradhatunk. A forrongás lecsillapításának egyetlen módja van, ha eltűnünk innét.

Nem szívesen távozom Budapestről, de itt ki nem állhatnak bennünket, noha a másutt hozott döntésekért nem minket terhel a felelősség. Tehát mindenképpen el kell mennünk innét.

K/un/ B. - A kormány meglátása szerint nem helyesen ítélik meg a dolgokat. A zavargások szükségképpen adódnak a kormányváltásból. A kormánynak meggyőződése, hogy a föltételek javulásával a helyzet néhány napon belül jobbra fordul. Ha mindenáron menni akarnak, elutazásukat a kormánynak semmiképpen nincs szándékában megakadályozni, de arra kérem, hagyjon itt néhány tisztet, hogy könnyebben tarthassuk a kapcsolatot az antanttal. Biztonságuk javítása érdekében a kormány lépéseket fog tenni.

V/ix/ alezr. - Két napja ugyanezt mondták. De egymást követik az események, és katasztrófától tartok, ami bármikor bekövetkezhet, veszítsük csak egy pillanatra is el hidegvérünket. Ezért tehát határozottan követelem, hogy azon nyomban elindulhassunk, és ne csak 3-4 nap múlva.

K/un/ B. - Ezt hogy érti?

V/ix/ alezr. - Úgy értem, hogy ma éjjel, vagy holnap reggel.

K/un/ B. - Ilyen gyorsan lehetetlen.

V/ix/ alezr. - 4 és fél év alatt már megszokhattuk a gyorsaságot. Mi készen állunk. Ha úgy gondolja, adjon hajóink helyett egy vasúti szerelvényt és kíséretet. Most azonnal meg tudom mondani, mire van szükségünk az utazáshoz. A Nyugati (Nyugoti) pályaudvaron vagonírozhatnánk be, itt van egészen közel.

K/un/ B. - A kormánynak az a véleménye, hogy nem elutazásuk, hanem jelenlétük hatna megnyugtatóbban. Ha elmennek, ezzel csak újabb nyugtalanságot idéznek elő az emberekben, akik ebből az közellátási helyzet romlására fognak következtetni.

V/ix/ alezr. - De így - bármilyen incidensnek kitéve - mégsem maradhatok!

K/un/ B. - A kormány nagyon sajnálja.

V/ix/ alezr. - De hát szűnni nem akaró incidensek veszélyének kiszolgáltatva akkor sem maradhatok.

K/un/ B. - Ennek a zavaros helyzet az oka, ami a későbbiek során majd tisztázódik.

V/ix/ alezr. - Akkor a kormány adjon ki közleményt arról, hogy a tárgyalások nem szakadtak meg! Rajtam nem múlik, a jegyzéküket továbbítom, de ha önöknek Budapest meg is felel, nekünk egyáltalán nem, hiszen olyan itt, mintha börtönbe lennénk zárva. A misszió titkárai lenn vannak a pincében, az önök rendőrei meg mindent elleptek. Nyoma sincs a szellemi szabadságnak

K/un/ B. - Hajlandóak lennének maradni azzal a föltétellel, hogy a misszió minden tagja visszanyeri mozgási szabadságát? Mindegyikőjük mellé összekötő tisztet fogunk rendelni.

V/ix/ alezr. - Úgy látszik, fogalma sincs a misszió működéséről, nincs tisztában a tevékenységünkkel. Lótás-futás naphosszat!.. . Hogy gondolja, majd minden esetben az összekötő tisztért küldünk, amikor menni kell valahova?

K/un/ B. - Dehát mindenki mellett lesz egy összekötő tiszt...

V/ix/ alezr. - Mindent megbeszéltünk és éretten megfontoltunk. Én azt javasoltam, őrizzük meg nyugalmunkat, de tapasztalnom kell, hogy a helyzet mind jobban elmérgesedik. A lakosságot ittlétünk ingerli, és mindannyian egyetértünk abban, hogy elmegyünk a városból. Ön nagyon jól megértette, hogy egy polgári missziót nem fogja olyan gyűlölet övezni, mint bennünket.

K/un/ B. - Egy polgári misszió kiküldése nem áll ellentétben az önök működésének fönntartásával. Az önök föladata a fegyverszüneti egyezmény előírásainak végrehajtása, míg a polgári missziónak diplomáciai jellege lesz.

V/ix/ alezr. - A fegyverszünetet érintő kérdések ügyében másutt is tudok majd intézkedni. Itt tovább - bármilyen incidens veszélyének kitéve - nem maradhatok.

K/un/ B. - Ismétlem, biztonságukért kezességet vállalok.

V/ix/ alezr. - Ezt már hallottuk. Csodálkozom kitartásán. Tekintélyünket képtelenek megvédeni. Zászlónkat sérelem érte, ugyanúgy, ahogy az angol lobogót is.

K/un/ B. - Az angol lobogót?

Pomerol angol százados. - Igen. A Ritz Szállodában bevonták az angol zászlót, és puskából rá is lőttek. Az amerikai lobogót szintén levették.

V/ix/ alezr. - Meg az olaszt is.

K/un/ B. - Ezeket az incidenseket mind tisztázni lehet, e tekintetben teljes elégtételt szolgáltathatunk.

V/ix/ alezr. - Hagynak bennünket holnap elutazni, vagy nem hagynak?

K/un/ B. - Mondtam már, hogy igen, ha menni akar.

V/ix/ alezr. - Akarok!

K/un/ B. - A kormány nem kívánja elutazásukat megakadályozni, ugyanakkor azt szeretné, ha maradnának.

V/ix/ alezr. - Mi ezt már kimerítően megtárgyaltuk, és nem merült föl ellenvetés. Úgy gondoljuk, csak akkor nyugszanak meg a kedélyek, csak akkor tudunk hasznos munkát végezni, ha elutazunk

K/un/ B. - Még egy kérdés. Felsőbb utasításra cselekednek?

V/ix/ alezr. - Nem, hiszen megszakadt az összeköttetés velük.

K/un/ B. - Az előző kormány válaszát sem tudták már továbbítani?

V/ix/ alezr. - De igen. Ám egy óra múltán minden kapcsolatunk megszakadt.

Vargoz parancsnok. - A két monitor pontosan értünk jött, de nem hagytak elutazni.

V/ix/ alezr. - Akkor megegyeztünk abban, hogy holnap utazunk, és a későbbi kapcsolatfölvétel módját majd a továbbiakban tisztázzuk.

K/un/ B. - Mikorra óhajtják a vasúti mérnököt?

V/ix/ alezr. - Ma estére.

K/un/ B. - Nem lesz már ahhoz túl késő?

V/ix/ alezr. - Egyáltalán nem. Egész éjjel a rendelkezésére állok.

K/un/ B. - Rendben. Tehát ma estére, vagy ha valami közbejön, holnap reggelre.

V/ix/ alezr. - Dehát mi jöhetne közbe?

K/un/ B. - Hogy nem találunk mérnököt.

V/ix/ alezr. - Csak utasítást kell adnia...

K/un/ B. - Már 10 óra 15. Ilyenkor senkit nem találok az irodában.

V/ix/ alezr. - Akkor holnap 8 órára.

K/un/ B. - Amint lehet.

K/un/ B. - Fölkel, hogy búcsút vegyen.

V/ix/ alezr. - Még egy percet..., kérem.

Lemondásakor a köztársasági elnök durva pontatlanságokat tartalmazó fölhívást intézett a magyar néphez., amelyeket cáfolni kívánok.

V/ix/ alezr. - Ismerteti a kérdést.

K/un/ B. - Azt veti ellen, hogy bizonyára helytelenül értelmezték az alezredes szóbeli magyarázatát.

V/ix/ alezr. - Semmi magyaráznivalóm nem volt. Csupán egy közleményt adtam át.

De Noiseux. - (Kun Bélához fordulva) Ön azt mondta, hogy ez az állítás egy a magyar fegyverszüneti bizottságban folytatott megbeszélés során hangzott el.

K/un/ B. - Úgy van. Farnet és Ameil (Amiel) századosok jelentették ki a fegyverszüneti bizottságban.

V/ix/ alezr. - Semmi jogcímük arra, hogy nyilatkozzanak.

K/un/ B. - Ami engem illet, én az antant jegyzékét átadtam a köztársasági elnöknek. Ezután rövid megbeszélést folytattam vele, de politikai határról nem esett szó.

K/un/ B. - (szavait Farnet századoshoz intézve) Emlékszik erre a megbeszélésre a fegyverszüneti bizottságban...

V/ix/ alezr. - Erről most hallok először. Igen furcsának tartom, hogy gróf Károlyi a magyar néphez intézett kiáltványát holmi szóbeszédre alapozza. Ezennel átnyújtom önnek ezt az írásbeli tiltakozást, hogy megállapíthassák, mi is az igazság.

Mikorra várhatom kiegészítő jegyzéküket?

Átadom még önnek ezt a szövetséges tisztek kézjegyével ellátott jegyzőkönyvet, amelyben elutazási kérelmünket írásban rögzítettük.

De Noiseux (De Noizeux). - (Vix alezredeshez fordulva) Hova küldjük a kiegészítő jegyzéket?

V/ix/ alezr. - Szabadkára.

K/un/ B. - Esetleg Belgrádba?

V/ix/ alezr. - Nem. Belgrádból nem tudjuk a kapcsolatot tartani, ám Szabadkáról vagy Újvidékről (Neusatz) igen. Egyébként bármikor eljövök Szabadkára, ha szükséges.

K/un/ B. - Amennyiben a kormány személyes megbízottai útján kívánna tárgyalásokat folytatni a parancsnoksággal, ezeket visszaengedik?

V/ix/ alezr. - Természetesen.

K/un/ B. - Lesz összekötőjük Budapesten?

V/ix/ alezr. - Majd meglátjuk. Időnként küldhetek összekötőt, ha biztonságáról gondoskodnak.

De Noiseux (De Noizeux). - Szívesen állok rendelkezésükre.

V/ix/ alezr. - Tisztet csak az esetben küldök, ha jelenléte nem ingerli a közvéleményt. Mi annak idején tárgyalni jöttünk ide. A helyzet teljesen nyugodt volt. Mindenkivel a legjobb kapcsolatokat tartottuk fönn, amikor egycsapásra minden a visszájára fordult.

K/un/ B. - Ennek oka nem az önök ittléte. Most ilyen az általános hangulat. Hiszen az ismert magyar személyiségek közül is nem egy láttán gerjed haragra a tömeg.

V/ix/ alezr. - Ez az ő dolguk, mivel az ő országuk forradalmáról van szó, de ránk nem tartozik.

De Noiseux (De Noizeux). - Hiszen mondtam önnek, hogy a kormány nagyon kívánatosnak tartaná, hogy maradjanak.

V/ix/ alezr. - Én is mondtam, hogy ebben egy pillanatig sem kételkedem; egyébként a kérdés le van zárva.

A kormány képviselői elköszönnek, és 21 óra 45 perckor távoznak.

8. SZ. IRAT

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. március 24.

JEGYZŐKÖNYV[270]

Először. - Amennyiben a magyar nép jelenlegi kormánya elfogadja annak a jegyzéknek a tartalmát, amelyet a szövetséges katonai misszió a békekonferencia utasítását követve nyújtott át ezen kormánynak, úgy a szövetséges katonai misszió továbbra is hajlandó a szövetséges parancsnokság és a magyar kormány közötti összeköttetés fönntartására - föltéve, hogy ilyen értelmű parancsot kap a szövetséges parancsnokságtól.

Másodszor. - Mindazonáltal e 3 utóbbi nap során történt incidensek azt bizonyítják, hogy a misszió - a kormány iránta tanúsított jóakarata ellenére sem képes Budapesten a kellő méltósággal és hatékonysággal a szövetséges parancsnokság valamint a magyar kormány közötti összekötő tevékenységet ellátni.

Következésképpen a misszió határozottan követeli, hogy a magyar kormány minden körülmények között biztosítsa a demarkációs vonalig történő elszállítását.

Harmadszor. - Ezenfölül a szövetséges katonai misszió követeli, hogy a magyar kormány intézkedjék a 3 utóbbi nap alatt történt incidensek alkalmával eltulajdonított fegyverzetének, lőszerének, drótnélküli távíróállomásának, gépkocsijainak és általában minden egyéb fölszerelésének visszaszolgáltatásáról.

Negyedszer. - A szövetséges katonai misszió elvárja, hogy a magyar kormány megteszi a kellő lépéseket annak érdekében, hogy minden szükséges közlekedési eszköz a misszió rendelkezésére álljon, valamint hogy utazása kellő méltósággal és biztonságban történjék.

Az alulírott szövetséges tisztek

Vix

Granville Baker alezredes (angol)

Pomerol százados (angol)

Pentimalli parancsnok (olasz)

Body parancsnok (szerb)

Potopeanu parancsnok (román)

9. SZ. IRAT

GARBAI, A NÉPBIZTOSOK TANÁCSÁNAK ELNÖKE VIX ALEZREDESNEK, A BUDAPESTI SZÖVETSÉGES KATONAI MISSZIÓ VEZETŐJÉNEK[271]

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. március 24.

Alezredes úr!

Az új magyar kormány (a Népbiztosok Tanácsa) érvényesnek ismeri el az előző kormány által 1918. november 13-án aláírt katonai fegyverszüneti egyezményt. A kormány nem hiszi, hogy az ön által átadott jegyzék visszautasításával megsértette volna az említett egyezményt.

Amikor a kormány fölszólította Oroszországot, lépjen szövetségre a Magyar Tanácsköztársasággal, nem gondolta, hogy egy ilyen lépést az antanthatalmakkal fönnálló diplomáciai kapcsolatainak megszakítására irányuló törekvése kifejezéseként, mi több, az antant elleni hadüzenetként fognak értelmezni. Egyébként az Oroszországgal való szövetség nem tekinthető szabályszerű diplomáciai szövetségnek, hanem sokkal inkább - ha szabad ezen kifejezéssel élni - "entente cordiale"-nak, természetes baráti viszonynak, amelynek alapja politikai intézményeik azonos fölépítése, és amely a magyar kormány szándéka szerint semmiképpen sem kíván agresszív tömörüléssé válni. Ellenkezőleg, az új magyar köztársaság leghőbb vágya, hogy minden nemzettel békében éljen, és erejét kizárólag az ország békés társadalmi újjászervezésére fordítsa.

A magyar szocialista pártot az események kényszerítő ereje indította a hatalom megragadására. Ez a párt újjá akarja szervezni az emberi társadalmat, olyan társadalmat akar fölépíteni, amelyben mindenki a munkájából él, és amely nem ellenséges a többi nemzettel szemben. Magyarország nem kíván a többi nemzettől elszigetelten élni. Sőt, éppen hogy a minél szélesebb emberi szolidaritás létrehozásán akar munkálkodni.

A kormány arra hívja föl a szövetséges missziókat, maradjanak Budapesten, és területenkívüliséget fog számukra biztosítani, valamint teljes felelősséget vállal tagjaik biztonságáért.

Kérem, Alezredes úr, fogadja igaz nagyrabecsülésünk kifejezését.

10. SZ. IRAT

A MAGYAR KORMÁNY MELLETT MŰKÖDŐ SZÖVETSÉGES KATONAI MISSZIÓ A MAGYAR KORMÁNYNAK[272]

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. március 25.

Az imént értesültünk telefonon arról, hogy a szövetséges misszió elutazása - amely Kun Béla külügyi népbiztos az általa összehívott szövetséges tisztek előtt tett határozott ígéretének megfelelően március 25-ére volt kitűzve - újfent halasztást szenved.

A fölhozott kifogásokat nem tudjuk elfogadni. Tudniillik egy 40 kocsis vasúti szerelvény összeállítása nem igényel jelentős számú alkalmazottat, valamint húsz teherautó rendelkezésre bocsátása sem jelenthet különösebb nehézséget tekintve, hogy az összes gépjármű fölött - ideértve a misszió gépkocsijait is - egyetlen szerv diszponál.

A szövetséges tisztek nevében erélyesen tiltakozunk az újabb és újabb akadályok ellen, melyeket a misszió elutazása elé gördítenek, miközben helyzetünk a nap mint nap ismétlődő incidensek következtében egyre súlyosabbá válik.

Föl kívánjuk hívni a figyelmet arra a tényre, hogy szövetséges tisztek - akik a magyar nép szavába vetett föltétlen bizalommal érkeztek Budapestre - akaratuk ellenére való visszatartása nem civilizált nemzethez illő cselekedet.

Másrészt - tekintettel arra, hogy a misszió Kun Bélától megkapta a jelenlegi kormánynak az antantjegyzékre adott hivatalos válaszát - utazásának további akadályoztatása semmiképpen sem szolgálja Magyarország érdekeit.

11. SZ. IRAT

A MAGYAR FORRADALMÁROK RÖPIRATA[273]

Francia katonák!

Proletártestvéreink!

Magyarország proletársága elhatározta, hogy minden hatalmat magához ragad. Kikiáltottuk a Tanácsköztársaságot. Többé nem lesz gazdag, és nem lesz szegény!

Ti is proletárok vagytok, tehát testvéreink vagytok. Ne vállaljatok részt magasztos céljaink valóra váltásának meghiúsításában! Vajon miért kellene francia és magyar proletárvérnek folyni?

Értsétek meg végre, hogy ellenetek semmit sem szándékozunk tenni. Saját hazátokban ugyanez a feladat vár rátok. Ne lőjetek ránk, mert különben arra kényszerülünk, hogy viszonozzuk a tüzet, és akkor megint proletárvér fog folyni.

Ne akarjátok ezt!

Értsétek meg, hogy a francia kapitalisták önző érdeke tart titeket távol hazátoktól. Gondoljatok feleségetekre, szüleitekre, gyermekeitekre!

Mostani szenvedéseitekkel csak a szerb és a román imperialistákat segítitek abban, hogy leigázzák a magyar proletárokat.

Mi testvérek vagyunk! Segítsetek nekünk, hiszen csak így láthatjátok viszont hamarosan családotokat.

Tudjátok-e, hogy Párizsban, Londonban és Rómában kitört a proletárforradalom?

A szovjetorosz katonák Magyarország határán állnak! Nektek minderről nem lehet tudomásotok, hiszen tisztjeitek eltitkolják előttetek.

Tagadjátok meg az engedelmességet! Fegyverezzétek le tisztjeiteket, és térjetek vissza hazátokba!

Mi segíteni fogunk nektek!

Testvéri üdvözletüket küldik

A magyar proletárok.

12. SZ. IRAT

BERINKEY, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK MINISZTERELNÖKE VIX ALEZREDESNEK, A BUDAPESTI SZÖVETSÉGES KATONAI MISSZIÓ VEZETŐJÉNEK

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1919. március 17.

Alezredes úr!

Ön Március 16-án Vargoz parancsnok útján három tárgyban panaszt nyújtott be hozzám, amelyek kivizsgálását kérte.

Első panaszára vonatkozóan (a Népszava, a Magyarország, a Rendkívüli Újság és a Pester Lloyd c. lapok megjelenésének betiltása 24 órára) van szerencsém szíves tudomására hozni, hogy mivel a sajtótörvény nem ismeri a cenzúra fogalmát, a kormánynak a sajtó ellen nem áll rendelkezésére olyan javító eszköz, amellyel elérhetné az ön által óhajtott büntetést. Ama tény, hogy a Pester Lloyd egy alkalommal 24 órán át nem jelent meg, nem a kormány által foganatosított megtorló intézkedés, hanem sztrájk eredménye volt. Ugyanakkor - amennyiben az idegen missziók a kifogásolt cikkek tartalmát magukra nézve sérelmesnek ítélik - a kormány, azon szándéktól vezérelve, hogy e képviseleteknek elégtétellel szolgáljon, valamint hogy a jó kapcsolatokat és a megértés légkörét a továbbiakban is fönntartsa, hajlandó e lapok első oldalán hivatalos elítélő nyilatkozatot közzétenni. Azonfelül határozottan föl kívánjuk szólítani a sajtót, hogy a budapesti szövetséges missziók képviselőinek ügyeibe való mindennemű beavatkozástól tartózkodjék. Ezen intézkedések kiegészítéséül - amennyiben önök ehhez ragaszkodnak - a közölt cikkek szerzői ellen pert indíthatunk.

Ami az ön második panaszát illeti (Zerkovitz úrnak a Pester Lloydban március 16-án megjelent cikke), a szerző - elébe menve kívánságunknak - saját maga ajánlotta föl lemondását, amit a kormány elfogadott.

Az utolsó vitás ponttal kapcsolatban tájékoztatom, hogy a hadügyminiszter kész a demarkációs vonal átrepülésének tilalmát azonnali hatállyal elrendelni, föltéve, hogy román, szerb és cseh-szlovák részről hasonló intézkedés történik.

Befejezésül arra kérem, hogy - a kormány óhajának megfelelően - föntiekről a szövetséges missziók tagjait tájékoztatni szíveskedjék, hasonlóképpen arról is, hogy amennyiben - a kormány által tanúsított jószándék ellenére - nem lennének megelégedve a javasolt intézkedésekkel, amelyek úgy jogi, mind anyagi lehetőségeinek legvégső határát jelentik, és hogy ennek következtében az ország közellátásában zavarok lépnének föl, a kormány lemondani kényszerülne.

Kérem Alezredes urat, hogy a szövetséges missziók tagjaival folytatandó megbeszélésének eredményéről telefonon tájékoztasson.

Fogadja Alezredes úr igaz nagyrabecsülésem kifejezését.

levéltári jelzet: AG.20N14 c/92. d/7.

PICHON FRANCIA KÜLÜGYMINISZTER CLEMENCEAU FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK ÉS HADÜGYMINISZTERNEK

irat FDD száma: 299

iratszám:114

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március 31.

irat típusa: Szám nélkül.

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Livio Borghese hercegnek az új magyar kormánnyal való tárgyalások lehetősége tárgyában készített jegyzéke a szövetséges és társult kormányokat súlyos kérdések elé állítja.

E tárgyalások ugyanis csak Románia valamint a jugo-szlávok és a cseh-szlovákok kárára folyhatnának, és tárgyuk sem lehetne egyéb, mint Bosznia-Hercegovina, a Bánság, Erdély és Szlovákia. Szövetségeseink mindebből szükségképpen azt a következtetést vonnák le, hogy faképnél hagytuk őket.

És milyen körülmények közt kezdődhetnének e tárgyalások? Pontosan azt követően, hogy az új budapesti kormány - a békekonferencia által az erdélyiek, a románok és a magyarok közötti mind gyakoribb véres összetűzések megakadályozása érdekében elhatározott semleges övezet oly egyszerű kérdését fölhasználva - elődjével nyilvánvaló módon összejátszva magához ragadta a hatalmat, és eltávolította a szövetséges missziókat. Ez az új kormány egyidejűleg kinyilvánította, hogy szoros szövetségben áll az orosz bolsevikokkal.

A tervezett tárgyalások egyszerre lennének a gyengeség bizonyítékai - mondhatnám, valóságos kapituláció - magyarországi ellenségeinkkel szemben - méghozzá azoknak egy teljesen jogos követelés ellen megnyilvánuló legelső tiltakozására -, és egyben háborús céljaink - vagyis a volt Osztrák-Magyar Monarchia elnyomott népeinek fölszabadítása - föladását jelentenék.

Hozzáteszem még, nem tudom, mi az alapja a magyarok azon állításának, mely szerint Ausztriával hasonló föltételek mellett tárgyaltunk volna. E tény - ami Franciaországot illeti - minden alapot nélkülöz.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918-40. Hongrie vol. 55, f. 11.

A CSEH-SZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGÁNAK A SZÖVETSÉGESEK LEGFELSŐBB TANÁCSA ELÉ BETERJESZTETT JELENTÉSE

irat FDD száma: 300

iratszám:115

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március vége

A cseh-szlovák ügyek bizottsága a reá bízott feladat elvégeztével a következő megállapításokat tárja tisztelettel a szövetséges és társult kormányok Legfelsőbb Tanácsa elé:

A bizottság fölfogása szerint feladata alapvetően abban állt, hogy az új cseh-szlovák állam határait, következésképpen területi kiterjedését megállapítsa.

A bizottság tanácskozásai során mindenekelőtt etnikai megfontolásokból indult ki, és döntéseit ezen megfontolásokra igyekezett alapozni.

Mindamellett esetenként egyéb szempontokkal is számolnia kellett.

Csakugyan, a bizottság úgy ítélte meg, hogy noha az új cseh-szlovák államban fölöttébb kívánatos a lehető legnagyobb mérvű etnikai egység biztosítása, a legfontosabb mégis egy életképes állam létrehozása, és ennek érdekében egyrészt meg kell őrizni meglévő gazdasági egységét, másrészt biztosítani kell a fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges közlekedési eszközöket, valamint a biztonságát szavatoló határokat.

A bizottság e különböző szempontok figyelembevételével az elébe terjesztett kérdések megoldására a következő javaslatokat dolgozta ki:

I

CSEH-SZLOVÁKIA HATÁRAI

a) Cseh-Szlovákia határa Magyarországgal

1. Azon ponttól, ahol az Ausztria és Magyarország közötti határ a Dunát metszi az Ipoly torkolatáig:

A Duna fő folyásának sodorvonala az Ipollyal való összefolyásáig.

A bizottság annak ellenére javasolja Csallóköz (île de la Grande Schütt) Cseh-Szlovákiához való csatolását, hogy e szigetet többségében magyarok lakják. A bizottságnak ugyanis az a véleménye, hogy e sziget földrajzilag és gazdaságilag a Duna északi partjához tartozik.

2. Az Ipoly torkolata és a Sajó között:

az Ipoly folyása egy a losonci állomástól 10 kilométerre dél-délnyugatra található pontig;

egy,

az északnyugat-délkeleti hegygerincet követő,

a Salgótarján-Losonc vasútvonalat átszelő,

egy délkeleti, majd a Salgótarjántól 7 kilométerre kelet-északkeletre emelkedő 628. sz. magassági pontig déli irányú hegygerincen folytatódó,

egy gerincvonalat előbb megközelítőleg északkeleti irányban követő, majd a 278. sz. magassági ponttól (a Sajó és a Rima összefolyásától délre) észak-északkeletnek forduló és a Sajóval találkozó vonal.

Azért az Ipoly vonala a határ, mivel az esik legközelebb az etnikai határhoz.

Másrészt azért, hogy a cseh-szlovákok szabadon használhassák a rimaszombati térséget a Dunával összekötő Ipoly völgyi vasútvonalat, a bizottság a határvonal e szakaszára vonatkozólag a következő határozat mellékelését indítványozza:

"Losonc és Csata között az Ipoly völgyében haladó vasútvonal, valamint az ettől a vasútvonaltól északra, illetve délre húzódó, abba csatlakozó többi vonal igazgatása az elkövetkezőkben a szövetséges és társult kormányok szigorú ellenőrzésével történik oly módon, hogy a szomszédos és érdekelt államok azokat szabadon használhassák mindaddig, ameddig az Ipoly jobb partján, cseh-szlovák területen nem készülnek el az egybefüggő vonal kialakításához szükséges pályaszakaszok.

Az ellenőrzés körülményeit, valamint az időtartamot, amely alatt a vasútvonal szabad használata egyenlő mértékben lesz az érdekelt nemzetek számára biztosítva, a szövetséges és társult kormányok fogják meghatározni.

3. A Sajó és az Ung között:

egy, a Putnok (Putnock)-Losonc vasútvonalat Bánréve (Banrevé) állomásnál (Putnoktól mintegy 6 kilométerre nyugatra) metsző, majd az egymástó elágazó, Pelsőctől északra, illetve Borsodnádasdról délre vezető két vasútvonal között haladó,

a gerincvonalat egy Pelsőctől 7 kilométerre keletre található pontig megközelítőleg északkeleti irányban követő,

megközelítőleg kelet-északkeleti irányban forduló, a torna-edelényi vasútvonalat Tornától délnyugatra mintegy 4 kilométerre metsző, a Bódva bal partján húzódó gerincvonalat keleti irányban követő, Kányt északról, Buzicát délről elkerülő, a Hernádot Hidasnémetitől 6 kilométerre északkeletre elérő, azután e folyó folyását közvetlenül egy Nádasdtól nyugatra található pontig követő, Nádasdot délről elkerülve keletnek forduló, majd a Bózsva és a Ronyva közötti hegygerincet elérő, illetve azt követő, ez utóbbi folyót Sátoraljaújhelytől észak-északnyugatra 8 kilométerre elérő, onnét annak sodorvonalát déli irányban követő, a vasútvonalak alkotta háromszöget Sátoraljaújhelytől délkeletre oly módon metsző, hogy a kassa-csapi vasútvonal fölött teljes hosszában a cseh-szlovákok saját területükön rendelkezhessenek,

a Bodrogot Bodrogszerdahelytől délre mintegy 5 kilométerre átszelő vonal.

Látható, hogy a Cseh-Szlovákiát ruszin földön át Romániával összekötő vasútvonal Sátoraljaújhely (Satoralja) és Csap közötti szakasza teljes hosszában cseh-szlovák, illetve ruszin területen marad. Ugyanakkor a határvonal a magyar többségű Sátoraljaújhely városát Magyarországnak hagyja.

Egyébként a bizottság a Tornát Putnokkal Miskolctól északra összekötő vasúti szakaszra vonatkozólag a következő határozat mellékelését indítványozza:

"A Tornától kiindulva a Bódva völgyében haladó vasútvonal igazgatása a Miskolctól 8 kilométerre északra fekvő csomópontig, valamint az ettől a csomóponttól a Sajó völgyében haladó vasútvonal igazgatása a pelsőci vonal becsatlakozásáig az elkövetkezőkben a szövetséges és társult kormányok szigorú ellenőrzésével történik oly módon, hogy a szomszédos és érdekelt államok azokat szabadon használhassák mindaddig, ameddig cseh-szlovák területen nem készül el a kassa-tornai vonalat a Sajó-völgyi vonallal összekötő pályaszakasz.

Az ellenőrzés körülményeit, valamint az időtartamot, amely alatt a vasútvonal szabad használata egyenlő mértékben lesz az érdekelt nemzetek számára biztosítva, a szövetséges és társult kormányok fogják meghatározni."

4. A Bodrog és a ruszin terület Kárpátoktól délre eső határa között:

egy,

a sátoraljaújhely-csapi vasúttal párhuzamos, attól délre haladó, Lácát északra, Perebenyiket és Tárkányt délre elkerülő, a Tiszát ez utóbbi falutól keletre elérő,

a Tisza sodorvonalát fölfelé, egy Csaptól 2 kilométerre kelet-délkeletre található pontig - ahol Magyarország, a ruszin terület, valamint Cseh-Szlovákia határa találkozik -, illetve addig a pontig haladó vonal, ahol a ruszin terület és Magyarország közötti határ eléri a Tiszát.

A Magyarország és Szlovákia közötti határvonal megállapításakor a bizottság által figyelembe vett különböző gazdasági vagy földrajzi megfontolások eredményeképpen jelentős számú magyar alattvaló kerül Szlovákiához.

A bizottság véleménye szerint e magyaroknak a cseh-szlovák állam egyéb nemzetiségeit megillető jogokat és garanciákat kell biztosítani.

b) Határ a ruszin területtel a Kárpátoktól délre

A Cseh-Szlovákia és a ruszin terület közötti határ a Csaptól keletre található attól a ponttól, ahol Magyarország, a ruszin terület, valamint Cseh-Szlovákia határa találkozik, a következő:

egy délkeleti irányú, a Csap-Ungvár-Perecseny vasútvonallal megközelítőleg párhuzamosan haladó vonal,

egy, az Ung és a Latorca völgye közötti, a 978. és a 992. sz. magassági pontokat érintő, majd északnak forduló gerincvonal,

amely a Kárpátok fő vonulatához egy hozzávetőlegesen

22° 53' Greenwichtől keletre

48° 56' Észak

helyzetű pontban csatlakozik.

E pontban találkozik Galícia, a ruszin terület, valamint Cseh-Szlovákia határa.

c) Cseh-Szlovákia északkeleti határa

Az Uzsoki-hágótól a Jablunkai-hegységig:

A Kárpátok és a Beszkidek gerincvonalán húzódó, Magyarország és Galícia közötti régi határ.[274]

f) A ruszin terület határa a Kárpátoktól délre[275]

3. Romániával:

Az 1655. sz. magassági ponttól és nyugati irányban egy

megközelítőleg nyugat-délnyugati irányú másodlagos gerincvonal, majd ennek folytatásaként egy, a Tiszát a Visóval (Visso) való összefolyásától északra elérő, onnét e folyó sodorvonalát nyugatnak oly módon követő vonal, hogy a Máramarossziget-Borsa vasútvonal teljes hosszában román területen marad, ugyanakkor a ruszinoknak a legkedvezőbb föltételeket biztosítja ahhoz, hogy a folyótól északra, teljes egészében ruszin területen összekötő vonalat építsenek a Huszt-Alsóapsa (Also-Aspa)-Körösmező (Korösmez) vasúthoz,

a Tiszától egy Alsóapsától (Also-Aspa) nyugatra 9 kilométerre fekvő ponttól kiinduló,

a 805. sz. magassági ponttól 2 kilométerre délnyugatra eső pontig a Tisza és a Túr közötti gerincvonalon (Avas-hegység) haladó,

a szatmárnémeti-huszti vasutat Halmi állomástól 3 kilométerre északra átszelő,

a halmi-tiszaújlaki országút déli oldalán, attól 1 kilométernyi távolságra párhuzamosan haladó, majd a Batár folyását egy Magosligettől (Tiszaaújlaktól dél-délkeletre mintegy 7 kilométerre fekvő helység) közvetlenül keletre eső pontig követő vonal.

Ezen a ponton találkozik Románia, Magyarország, valamint a ruszin terület határa.

4. Magyarországgal:

Az 1655. sz. magassági ponttól és északnyugati irányban

Magyarország, Románia, valamint a ruszin terület határának csatlakozási pontjától és északnyugati irányban,

a Batár sodorvonala a Tiszával Tiszaújlaktól délre eső összefolyásáig,

a Tisza sodorvonala egy Badalótól nyugatra eső pontig,

egy

Beregdaróctól (Darocz) közvetlenül északkeletre eső pontig megközelítőleg észak-északnyugati irányban húzódó,

majd nyugatnak fordulva az Egercsével találkozó és egy Szalókától 5,5 kilométerre délkeletre eső pontig annak folyását követő,

azután északkeleti irányba forduló és a Tiszát Szalókától délre elérő,

a Tisza sodorvonalát a Csaptól 2 kilométerre kelet-délkekeletre eső cseh-szlovák határral való metszéspontig követő vonal.[276]

1. SZ. MELLÉKLET

STATISZTIKAI TÁBLÁZATOK

(CSEH-SZLOVÁKIA TERÜLETE ÉS LAKOSSÁGA)

TERÜLETE NÉGYZETKILOMÉTERBEN

LAKOSSÁG

A CSEH-SZLOVÁK KORMÁNY ÁLTAL KÖVETELT HATÁROK

LAKOSSÁG

A bizottság által javasolt határok

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48, Commission des Affaires Tchécoslovaques

A MAGYAR BÉKESZERZŐDÉS-TERVEZETBE FOGLALANDÓ CIKKELYEKNEK A CSEH-SZLOVÁK ÜGYEK BIZOTTSÁGA ÁLTAL ELŐTERJESZTETT VÁZLATA

irat FDD száma: 301

iratszám:116

irat típusa: Szám nélkül.

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1919. március vége

ELSŐ CIKKELY

A magyar kormány elismeri a Kárpátoktól délre fekvő ruszin autonóm területet magában foglaló cseh-szlovák állam teljes függetlenségét, valamint kinyilvánítja, hogy elfogadja ezen állam határait úgy, ahogy azokat a szövetséges és társult hatalmak és a többi érdekelt állam megállapította.

2. CIKKELY

Magyarország és a cseh-szlovák állam határai a következők:[277]

3. CIKKELY

15 nappal jelen szerződés hatálybalépését követően a föntebb leírt határvonal helyszínen történő kijelölése céljából héttagú bizottság alakul. A tagokból ötöt a szövetséges és társult hatalmak, egyet a cseh-szlovák állam, egyet pedig Magyarország nevez ki.

Fönnemlített bizottság többségi határozatai az érdekelt felekre nézve kötelező jelleggel bírnak.

4. CIKKELY

Magyarország a jelen szerződés alapján a cseh-szlovák államhoz csatolt területeket illető minden jogról és jogcímről lemond a cseh-szlovák állam javára.[278]

5. CIKKELY

A cseh-szlovák állam részeként elismert területeken lakó magyar állampolgárokat a cseh-szlovák állampolgárság a magyar állampolgárság kizárásával teljes jogon megilleti.

6. CIKKELY

A cseh-szlovák állam részeként elismert területeken lakó magyar állampolgárok jelen szerződés hatálybalépésétől számított két éven belül jogosultak a magyar állampolgárság fenntartása mellett dönteni. A Magyarországon lakó, magyar állampolgárságú cseh-szlovákok hasonlóképpen jogosultak a cseh-szlovák állampolgárság mellett dönteni.

A férj döntése kötelező érvényű feleségére, a szülők döntése 18. életévüket be nem töltött gyermekeikre nézve.

A döntést követő tizenkét hónapon belül minden fönt említett döntési joggal élő személy köteles tartózkodási helyét azon államba áthelyezni, amelynek javára döntött.

E személyek jogosultak a másik állam területén - ahol döntésüket megelőzően lakóhelyük volt - birtokolt ingatlan vagyonukat megőrizni.

Ingó vagyonukat - annak jellegétől függetlenül - magukkal vihetik; azt semminemű - kiviteli, beviteli - vám vagy illeték nem terheli.

A külföldön élő magyar állampolgárságú cseh-szlovákok ugyanezen határidőn belül jogosultak - amennyiben ez nem ütközik az illető ország törvényeibe, és amennyiben nem szereztek az illető országban állampolgárságot - a magyar állampolgárság kizárásával a cseh-szlovák állampolgárságot megszerezni, igazodva a cseh-szlovák állam által elrendelt előírásokhoz.

7. CIKKELY

A cseh-szlovák államra eső pénzügyi terhek arányáról és jellegéről, valamint a jelen megállapodás tárgyát képező területátadás következményeként fölmerülő bármely egyéb kérdésről a békeszerződés határoz.

8. CIKKELY

Magyarország kötelezettséget vállal az öt szövetséges és társult hatalom által a Magyarországgal valamint a cseh-szlovák állammal határos országok gazdasági kapcsolatai elősegítése érdekében foganatosítandó, a közlekedési utakat érintő időleges vagy végleges intézkedések tudomásulvételére.

levéltári jelzet: AD. Actes de la Conférence de la Paix, vol. 48, Commission des Affaires Tchécoslovaques



[218] A 9 órakor megnyitott ülésen, amelyen André Tardieu elnökölt, Day, Seymour, Sir Eyre Crowe, Leeper, Laroche, de Martino, gróf Vannutelli Rey, Aubert, Saint-Quentin, gróf Vinci, Horchow főhadnagy, Cornwall alezredes, Le Rond tábornok valamint Rugiu őrnagy vettek részt.

[219] E tárgyban lásd a 200. sz. alatt, föntebb közölt iratot.

[220] Az albizottság üléséről nem készült jegyzőkönyv. Tevékenységének eredményét tanulmányozás végett a bizottság elé terjesztették.

[221] A 17 óra 30 perckor megnyitott ülésen, amelyen Jules Cambon elnökölt, Seymour, Dulles, Cook, Nicolson, Laroche, Salvago Raggi, Stranieri, Sir Eyre Crowe, Degrand, Hermite, valamint Le Rond tábornok vettek részt.

[222] A Magyarországot nem érintő 5-10. pontokat nem hozzuk.

[223] E tárgyban lásd a 209. sz. alatt, alább közölt iratot.

[224] A 14 órakor megnyitott ülésen, amelyen Le Rond tábornok elnökölt, Dulles, Nicolson, Stranieri, Johnson őrnagy, Cornwall alezredes, Pergolani parancsnok, valamint Romagnoli százados vettek részt.

[225] A 16 óra 30 perckor megnyitott ülésen, amelyen J. Cambon elnökölt, Seymour, Dulles, Cook, Nicolson, Laroche, Salvago Raggi, Stranieri, Sir Eyre Crowe, Hermite, Degrand, valamint Le Rond tábornok vettek részt.

[226] A 14 óra 30 perckor megnyitott ülésen, amelyen Le Rond tábornok elnökölt, Dulles, Johnson őrnagy, Stranieri, valamint Romagnoli százados vettek részt.

[227] A 14 órakor megnyitott ülésen, amelyen Le Rond tábornok elnökölt, Seymour, Dulles, Nicolson, Johnson őrnagy valamint Romagnoli százados vettek részt.

[228] Lásd a 209. sz. alatt, föntebb közölt iratot.

[229] A 10 órakor megnyitott ülésen, amelyen Tardieu elnökölt, Day, Seymour, Sir Eyre Crowe, Leeper, Laroche, de Martino, gróf Vannutelli Rey, Johnson őrnagy, Perrin százados, Cornwall alezredes, Palairet, Le Rond tábornok, de Martonne, Aubert, de Saint-Quentin, gróf Vinci, valamint Cavallero tábornok vettek részt.

[230] A 16 óra 30 pereckor megnyitott ülésen, amelyen J. Cambon elnökölt, Seymour, Dulles, Cook, Nicolson, Laroche, Salvago Raggi márki, Stranieri, Le Rond tábornok, Johnson őrnagy, valamint Romagnoli százados vettek részt.

[231] A 217. sz. alatt, föntebb közölt irat.

[232] A 217. sz. alatt, föntebb közölt irat.

[233] A 10 óra 30 perckor megnyitott ülésen, amelyen Le Rond tábornok elnökölt, Day, Seymour, Sir Eyre Crowe, Leeper, Laroche, gróf Vannutelli Rey, Cavallero tábornok, Johnson őrnagy, Perrin százados, Palairet, Aubert, de Saint-Quentin, gróf Vinci, valamint Castoldi ezredes vettek részt.

[234] A 10 órakor megnyitott ülésen, amelyen de Martino elnökölt, Day, Seymour, Sir Eyre Crowe, Leeper, Laroche, de Martonne, gróf Vannutelli Rey, Perrin százados, Palairet, Aubert, de Saint-Quentin, gróf Vinci, valamint Cavallero tábornok vettek részt.

[235] Románia a bukaresti titkos egyezmény aláírását követően lép be a háborúba; ebben az antant a románoknak ígéri Erdélyt, Bukovinát és a Bánságot.

[236] A 10 órakor megnyitott ülésen, amelyen Tardieu elnökölt, Day, Seymour, Sir Eyre Crowe, Leeper, Laroche, De Martino, gróf Vannutelli Rey, Le Rond tábornok, De Martonne, Aubert, de Saint-Quentin, valamint gróf Vinci vettek részt.

[237] A 204. sz. alatt, föntebb közölt irat.

[238] A térképekröl nem készült lenyomat.

[239] A 17 órakor megnyitott ülésen, amelyen Jules Cambon elnökölt, Seymour, Dulles, Sir Joseph Cook, Nicolson, Laroche, Stranieri, Sir Eyre Crowe, Legrand valamint Le Rond tábornok vettek részt.

[240] A 10 órakor megnyitott ülésen, amelyen Tardieu elnökölt, Day, Seymour, Sir Eyre Crowe, Leeper, Laroche, de Martino, gróf Vannutelli Rey, Perrin százados, Cornwall alezredes, Palairet, de Martonne, Aubert, de Saint-Quentin, Le Rond tábornok, Castoldi ezredes valamint gróf Vinci vettek részt.

[241] A szerző, aki jól ismeri a helyzetet, ismeretlen.

[242] A kötetben nem közölt irat.

[243] A föntebb, 69. sz. alatt közölt irat.

[244] A kötetben nem közölt irat.

[245] A kötetben nem közölt irat.

[246] A föntebb, 94. sz. alatt közölt irat.

[247] A kötetben nem közölt irat.

[248] Franchet d'Esperey tábornok.

[249] A kötetben nem közölt irat.

[250] A föntebb, 9. sz. alatt közölt irat.

[251] A 9 óra 45 perckor megnyitott ülésen, amelyen Cambon elnökölt, Seymour, Dulles, Sir Joseph Cook, Nicolson, Salvago Raggi márki, Stranieri, Sir Eyre Crowe, Hermite, Cornwall alezredes, Le Rond tábornok valamint Pergolani parancsnok vettek részt.

[252] Károlyi Mihály.

[253] A föntebb, 9. sz. alatt közölt irat.

[254] A föntebb, 109. sz. alatt közölt irat.

[255] A kötetben nem közölt irat.

[256] Ez a budapesti szövetséges misszió öt napig tartó Budapest-Belgrád útjával foglalkozott.

[257] 1. sz. iroda = igazgatás és személyzetügy.

[258] 2. sz. iroda = hírszerzés, elhárítás.

[259] Az iratokat nem kozöljük.

[260] Helyesen: Troubridge.

[261] Baráti viszonyként.

[262] Az iratot nem közöljük.

[263] Hevesi Gyuláról van szó.

[264] Az irathoz fűzött jegyzet: Lásd a mellékelt iratokban (1. és 2. sz. irat) Károlyi köztársasági elnök üzenetét, valamint a misszió vezetőjének e tárgyban tett nyilatkozatát (amelyet a kormány csak 25-én tett közzé, mivel továbbítása a misszióból nehézségekbe ütközött).

[265] Vix nem tudhatott arról, hogy a szóban forgó nyilatkozatot Károlyi aláírása és tudta nélkül hozták nyilvánosságra.

[266] Az irathoz fűzött jegyzet: A jelenleg hatalomban levő - a kommunisták és a szociáldemokraták egyesülése révén alakult - új párt szocialistának nevezi magát.

[267] Résztvevőként Vix alezredes, Vargoz parancsnok, Husson parancsnok, De Troismonts százados, Farnet százados (francia), Granville Baker alezredes, Freeman parancsnok, Pomerol /Pommerol/ százados (angol), Pentimalli olasz parancsnok, Body szerb parancsnok, Potopeanu parancsnok (egyéb szövetségesek) nevét tüntették föl.

[268] Résztvevőként Kun Béla külügyi népbiztos, Ágoston külügyi államtitkár, a tolmács szerepét betöltő Ballagi külügyminisztériumi tanácsos, valamint a szintén tolmácsszereppel megbízott De Noiseux nevét tüntették föl.

[270] Az irathoz fűzött jegyzet: Kun Bélának saját kezébe átadva március 24-én 22 órakor.

[271] A levelet Kun Béla külügyi népbiztos is aláírta. A levél kivonatát Fontenay G. Clemenceau-nak továbbította - lásd a föntebb, 293. sz. alatt közölt iratot.

[272] Az iratot Vix alezredes, Granville Baker alezredes (angol), Body parancsnok (szerb), valamint Potopeanu parancsnok (román) írták alá.

[273] A röpiratot március 27-én a Szeged előtti állomáson osztogatták a misszió katonái között.

[274] A d, e pontokat nem közöljük. Más témára vonatkozik.

[275] Az 1. és a 2. pontot nem közöljük. Más témára vonatkozik.

[276] A jelentés melléklete.

[277] Lásd a föntebb, 115. sz. alatt közölt iratot.

[278] Az irathoz fűzött jegyzet: A bizottság tervezetében e bekezdés a következőképpen hangzott: " a 2. cikkelyben meghatározott résztől északra eső területeket illető..."