Ugrás a tartalomhoz

Faépítés

Andor Krisztián, Bejó László, Hantos Zoltán, Józsa Béla, Karácsonyi Zsolt, Oszvald Ferenc Nándor, Sági Éva, Szabó Péter, Wehofer Valéria

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Az épület fajlagos hőveszteségtényezőjének (q) a meghatározása (EN ISO 6946)

Az épület fajlagos hőveszteségtényezőjének (q) a meghatározása (EN ISO 6946)

Amennyiben valamennyi térelhatároló szerkezet hőátbocsátási tényezője megfelel a követelményeknek, akkor már egyszerűen meghatározhatjuk az adott épület hőveszteségét. A fajlagos hőveszteségtényező az egységnyi hőmérséklet-különbség hatására távozó hőáramot fejezi ki egységnyi fűtött térfogatra vonatkoztatva. Nem kell mást tennünk, mint figyelembe venni az egyes lehűlő-felületek nagyságának és a 3. pontban meghatározott hőátbocsátási tényezőknek a szorzatát, az üvegezett felületek hőnyereségét és a fűtött légtérfogatot.

Épület fajlagos hőveszteségtényezőjének (q) a meghatározása
3. ábra: A fajlagos hőveszteségtényező követelményértéke

A fűtött épülettérfogatot határoló teljes felületbe beszámítandó a külső levegővel, a talajjal, a szomszédos fűtetlen terekkel és a fűtött épületekkel érintkező valamennyi határolás. A direkt sugárzási hőnyereség az egyik fontos részét képezi az épület energiamérlegének. Az üvegezett felületen az épületbe bejutó napsugarak jelentősen befolyásolják a téli fűtéshez szükséges hőmennyiséget. A direkt sugárzás értékét elsősorban az ablak minősége, az üvegezés sugárzásátbocsátó képessége határozza meg. Másodsorban, pedig nagyon fontos az épület tájolása, az üvegfelületek elhelyezkedése és azok nagysága. A nyílászárókat, lényegesen rosszabb hőátbocsátási képességük miatt mindenképp érdemes a déli oldalon elhelyezni. Az épületek ily módon történő energia-megtakarításáról, ennek előnyeiről és hátrányairól később még szólok az „Épületeke nyári túlmelegedésének ellenőrzése” című fejezetben.