Ugrás a tartalomhoz

Faépítés

Andor Krisztián, Bejó László, Hantos Zoltán, Józsa Béla, Karácsonyi Zsolt, Oszvald Ferenc Nándor, Sági Éva, Szabó Péter, Wehofer Valéria

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

A konstrukciós faanyagvédelem alapjai

A konstrukciós faanyagvédelem alapjai

A fa organikus eredeténél fogva az anyag-körfolyamatok része, így a lebontó szervezetek (gombák) kedvelt tápláléka. Azonban abban az esetben, amikor a fa nedvességtartalma nem haladja meg tartósan a 20%-ot, nem kell gombakárosítással számolnunk. Ha pedig figyelembe vesszük azt is, hogy a károsító rovarok -magasabb rendű élőlényként- szinte kizárólag olyan fákat támadnak meg, amiket már valamilyen gombafaj „előemésztett”, akkor tudjuk: a gombakárosítást megelőzve kizárhatjuk a rovarkárosítást is. Ezt szárított alapanya alkalmazásával, és a megfelelő óvintézkedések betartásával az esetek nagy többségében biztosítani is tudjuk. Konstrukciós faanyagvédelemnek nevezzük azokat a megoldásokat, amikor a szerkezet kialakításával védjük meg a fát a tartós nedvesedéstől, és így távol tartjuk a károsítókat. Ennek egy látványos példája, ha a fa erkélyt előtetővel látjuk el, így nem éri a szerkezetet az eső. A konstrukciós faanyagvédelem másik területe az alapanyag kiválasztás. Például a fenyő vázas faház alsó eleme tölgyből készül, vagy a kültéri szerkezetek bélmentes (és ezáltal repedésmentes) gerendából készülnek, kizárva a repedésekbe beülő, nedvességet magába szívó szennyeződést. A konstrukciós faanyagvédelem tehát nem a vegyianyagokra, hanem az átgondolt tervezésre alapozza a hatékonyságát. Azonban nem nélkülözi teljesen a vegyipar termékeit. Kültéri beépítés esetén az időjárás viszontagságai (a napfény UV tartalmának fakító hatása, a csapadék okozta nedvességingadozás) szürkítik, koptatják a felületet. Ez ellen csak a különböző pigmentanyagokkal ellátott felületkezelő anyagok alkalmazása nyújthat megfelelő védelmet.

Fafajválasztás

A szerkezeti kialakítás mellett kihasználhatjuk a fafajok természetes ellenálló képességét is. Némelyik fafaj gesztje a károsítókra kifejezetten mérgező hatású anyagokat is tartalmaz. A szijács azonban szinte minden fafaj esetén védtelen mindenféle hatás ellen, így tartóssága nem vehető figyelembe. Ez egyben azt is jelenti, hogy a beépítendő alkatrészeknek szíjácsmentesnek kell lennie ahhoz, hogy a természetes ellenállóképességet figyelembe vehessük. A vonatkozó szabványok lefektetik, hogy az egyes fák gesztje milyen tartóssági csoportba tartozik. A csoportosítás a gombakárosítással szembeni ellenálló-képesség szerint, 1-től 5-ig különít el kategóriákat. Az 1-es „nagyon tartós”, míg az 5-ös „nem tartós” besorolásra utal.

Duglászfenyő (3) telítve a legmagasabb kitettséget is bírja

Lucfenyő (4) ragasztott tartószerkezetekhez alkalmazott alapanyag

Erdei fenyő (3-4) gyantás, impregnálva a legmagasabb kitettséget is bírja

Vörösfenyő (3-4) gyantás, kültéri kitettséget vegyi kezelés nélkül is bírja

Jegenyefenyő (4) telítve a legmagasabb kitettséget is bírja

Vöröstölgy (4) kültéri alkalmazása nem megengedett

Nemes tölgyek (2) csersavtartalma révén tartós, a fémelemeket korrodálja

Akác (1-2) kis mennyiségben és méretben érhető el, korrozív hatású

A beépített faanyag nedvességtartalmára a statika és a faanyagvédelmi szabványok egyaránt a legfeljebb 20 %-os értéket írják elő, ezzel csökkentve a beépítés utáni száradás okozta alakváltozásokat és repedéseket, valamint a kékülést okozó, illetve penészgombák megjelenését. Ez tölgy és némely trópusi fafaj kültéri alkalmazása esetén nem kötelező, de ilyen esetekben a szerkezet kialakításával biztosítani kell a bekövetkező alakváltozások utólagos megszüntethetőségét. A bélátvágott és a bélmentes alkatrészek alkalmazása hatékonyan csökkenti a hosszanti repedések kialakulását. Kültéri kitettségre tervezett ragasztott tartókhoz a statikai szabvány maximalizálja az alkalmazott lamellák vastagságát. Az intenzív napsütés és csapadékhatás repedésveszélyét jó hatásfokkal lehet elkerülni, ha a lamellavastagság nem nagyobb 33 mm-nél. Itt kell megemlíteni a napjainkban elterjedő fém kötőelemeket is. Ezek korrózióvédelméről a statikai szabvány rendelkezik. A tűzihorganyzott felületkezeléssel ellátott acél kötőelemek csak alacsonyabb korróziós hatású légkörben alkalmazhatóak. Közepes, és magas korróziós hatású légkörben ennél hatásosabb védelem szükséges. A gyakorlatban a magasabb költségek ellenére is szívesen alkalmazzák a rozsdamentes acélt, amivel elkerülhető mindenféle rozsdaszennyeződés a fafelületen. Emellett a magas csersavtartalmú fafajok (tölgy, vörösfenyő) korróziós hatásának is kitűnően ellenáll.

A megelőző vegyi védelem

A megelőző vegyszeres faanyagvédelem módszerét kell alkalmazni abban az esetben, ha

  1. a konstrukciós faanyagvédelmi módszerek nem, vagy nem elég hatékonyan alkalmazhatóak

  2. a célnak megfelelő, természetes ellenállással rendelkező alapanyag nem áll rendelkezésre a megfelelő mennyiségben, vagy minőségben

  3. a célnak megfelelő alapanyag gazdasági vagy egyéb okból nem kerülhet alkalmazásra Vagyis a kitettségnek megfelelően egy célra alkalmas fafajt, vagy egy vegyszeres kezelési módot kell választani

    pl.

    1. Erkélygerenda tető alatt (nedvesedés ellen védve, folyamatosan ellenőrizhető), 0-ás kitettség, 4-es tartóssági osztály, vegyszeres kezelés: nem szükséges

    2. Erkélygerenda bádogozva (a bádogozás révén csak oldalról veri az eső), 2-es kitettség, 3-as tartóssági osztály, vegyszeres kezelés: bármilyen módszer

    3. Erkélyoszlop (folyamatos csapadékhatás, függőleges), 3-as kitettség, 2-es tartóssági osztály, vegyszeres kezelés: áztatás, telítés

    4. Hézagos padozat (folyamatos csapadékhatás, vízszintes), 3-as kitettség, 2-es tartóssági osztály, vegyszeres kezelés: telítés

    5. Illesztett padozat (folyamatos csapadékhatás, fúgákba beülő szennyeződés ), 4-es kitettség, 1-as tartóssági osztály, vegyszeres kezelés: telítés

A 3-as kitettséghez áztatás vagy telítés ajánlott. Azonban kézi technikával (ecsettel, hengerrel, szórással) is közel megfelelő védelem érhető el. Ezt a módszert akkor alkalmazhatjuk, ha a beépített elemek folyamatosan ellenőrizhetők, illetve a később kialakuló repedések belső felületének utólagos kezelését biztosítjuk. A 4-es kitettségnél a kezelőszert mindenképp mélyen kell a fába juttatni. Erre a legalkalmasabb módszer a nagynyomású kezelés. A fák gesztje általában nehezen, míg a szíjácsa könnyen telíthető. Ez azt jelenti, hogy ilyen vegyi kezelés alkalmazása esetén a fa két részének tartóssága nagyjából azonos szintre hozható. Figyelni kell arra, hogy a szerkezeti megmunkálás után a faelemek helyenként „védtelen” felületekkel rendelkeznek. Tanácsos tehát a kezelést a leszabás utánra ütemezni, vagy leszabás után a kötések és megmunkálások felületét utólagosan kezelni

Felületkezelés

A napfény és a csapadék folyamatosan károsítja a felületeket, a fa alkotórészei pedig a felületen kémiailag is átalakulnak, emiatt a felület felérdesedik, beszürkül. Ezt a folyamatot a vegyszeres faanyagvédelem sem befolyásolja. A pigmentált felületképző szerek, amik lazúros (áttetsző), vagy takaró (festék) jellegűek egyaránt lehetnek, fizikai védelmet nyújtanak, így védik a fafelületet. A fizikai védelem vízlepergető hatással és UV-védelemmel valósul meg. A színtelen kezelőszerek hatékonysága erre a célra csekély. Ezek az anyagok a kereskedelemben széles színválasztékban kaphatók, így alkalmazásuk inkább bővíti a tervezők és építők lehetőségeit, mint korlátozná. Figyelni kell arra, hogy csak páraáteresztő bevonatot alkalmazzunk. A kezelést az egyszerűség, és a hibalehetőségek elkerülése érdekében ajánlatos az összeépítés előtt elvégezni.