Ugrás a tartalomhoz

Faépítés

Andor Krisztián, Bejó László, Hantos Zoltán, Józsa Béla, Karácsonyi Zsolt, Oszvald Ferenc Nándor, Sági Éva, Szabó Péter, Wehofer Valéria

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Teljesen fából készült épületek

Teljesen fából készült épületek

Teljesen fából készült épületeket ma már jobbára a határon túli, régen magyar területeken, illetve a Felső-Tiszavidéken és a Dunántúlon (Vas, Zala, Somogy) találhatunk (pl Őrség (3. KÉP)).

3. kép

A tisztán fából való építkezésnek Magyarországon két fajtája terjedt el: a boronafal és a zsilipelt fal. A kétféle fal nagyjából az általános részben leírtaknak megfelelően készül. (4. KÉP)

4. kép

A boronafalas épületeknél külön alapozást nem készítenek, a talpgerendák alá követ vagy farönköt tesznek. Készítés szerint két változat különböztethető meg: a fészkelt és a lapolt. Az előbbi a régebbi keletű, másképpen keresztfejes boronafalnak is nevezik: félkör alakú vájatokba illesztik be a keresztbe helyezett boronákat, melyek kilógó végeit gerezdnek nevezték. A fészkeléses megoldásnak továbbfejlesztett változata volt a vályús technika, mely stabilabb illesztést tett lehetővé. A lapolásos megoldásnál a boronák már szögletesre bárdoltak, csapolással illesztettek. A lapolásos illesztés lehetett keresztvéges – ha a boronavégek túlnyúltak az illesztésen – vagy fecskefarkas – ennél a megoldásnál a túlérő részt lefűrészelték.

A Kárpátokra jellemző volt, hogy a boronafalakat csupaszon hagyták, csak a réseket tömték be, azonban az ország más területein részben vagy gyakran teljes egészében tapasztották. A tapasztás jobb megmaradása érdekében igyekeztek egyenetlenné tenni a gerendák oldalát: Göcsejben baltával kicsit megvagdosták (megbarkucolták), az erdélyi vidékeken „bolhaszegezést” alkalmaztak (az apró, fából készült szegeket néhol pocoknak nevezik). Néhol Erdélyben a tapasztás jobb megmaradása érdekében a sima fa falfelületre ferdén vékony léceket szegeztek fel, és arra hordták fel a sarat, vályogot.

Az építés menetére jellemző, hogy az ajtók helyét előre meghatározták, a félfákat alkotó oszlopokat a talpgerendába rögzítették. A félfák a szerkezeti állékonyságot is fokozták: a boronákat az ajtónál a félfa oldalába vésett vájatba rögzítették. Az ablakok hasonlóan készültek: a boronákból kivágtak a nyílásnak megfelelő darabot, majd ide rögzítették az ablakkeretet.

A zsilipelt falat Palócföldön és Zemplénben rovásos falnak nevezik. Palócföld mellett főleg Erdélyben és a Dunántúlon, annak délnyugati részén (Zala, Somogy) terjedt el. A vélemények szerint a boronafalas technika visszahúzódása után jelent meg. Mára a lakóépületek közül ez a megoldás kiszorult, azonban melléképületek (csűrök, disznóólak) gyakran épülnek zsilipelt fallal. A technika lényege: az alaprajz vonalában talpgerendákat fektettek a földre, majd abba a sarkoknak, a közfalaknak és az ajtóknak megfelelően oszlopokat (sasokat) állítottak. Az oszlopok hosszában futó vájatba, rovásba eresztették be felülről lefelé a szélén ék alakúra faragott, gyakran négyzetesre bárdolt gerendákat, vagy a fejszével hasított pallókat, a szerkezetet felül koszorúgerendával zárták le.