Ugrás a tartalomhoz

Faépítés

Andor Krisztián, Bejó László, Hantos Zoltán, Józsa Béla, Karácsonyi Zsolt, Oszvald Ferenc Nándor, Sági Éva, Szabó Péter, Wehofer Valéria

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

6. fejezet - Amerika faépítészete

6. fejezet - Amerika faépítészete

Észak-Amerika faépítészete

3. táblázat

Az őslakosok építészete

Az amerikai építészetet a fehér ember előtti időkben az őslakosok hagyományos építészete jelentette, melyre 6000 évnél korábbi régészeti bizonyítékok tanúskodnak. Az indiánok mindennapi élete, így hagyományos építkezési formái is szerves kapcsolatban álltak hitvilágukkal: hajlékuk nem egyszerűen „fedél a fejük felett”, hanem a világmindenség fizikai és szellemi megjelenítése. Az eredeti amerikai építmények nemcsak szimbolikájukban különböznek az európai mentalitástól, hanem funkcionálisan is: egy-egy épületben sokgenerációs család több ága élt együtt, azaz a nagyszülőkön, szülőkön, gyerekeken kívül a (mi fogalmaink szerint) nagynénik, nagybácsik és családjuk. A szállások kialakítását a közösségi életformán és a spirituális harmónián kívül az időjárás jellegéhez, valamint az adott törzs életmódjához is igazították.

A történelem előtti időkről általánosságban elmondható, hogy az amerikai őslakosok sokszor fából építkeztek, kunyhóikat gyakran zsúpfedéllel borították, azonban ezekből a házakból kevés maradt fenn. A másik korai alaptípusnak nevezhető dombszerű, földből emelt, favázas alkotmányok néhol még megtalálhatóak. Az őslakosok építészeti kultúrájának megritkulása nagyrészt a telepesek és hittérítők számlájára írható, akik az 1700-1800-as évektől kezdve fokozatosan rábírták az indiánokat az európai hagyományokban gyökerező, „amerikai stílusú” épületek használatára.

Észak-Amerika natív építészete korántsem egynemű: megkülönböztethetőek különféle „építészeti tájakat”, melyek lakói egyazon építkezési módot használtak, nem utolsósorban a helyi lehetőségeknek, fellelhető építőanyagoknak megfelelően. A favázas szerkezetre épülő dombszerű földkunyhók főleg a kontinens észak-keleti részére voltak jellemzőek, ahol a kiterjedt erdőségek bőséges alapanyagot szolgáltattak. A kialakítás módja az Európa középkori építészetében is igen elterjedt sövényfalakkal rokon. Kiindulásnak fiatal, egyenes törzsű fákat vágtak ki, melyeket négyszögletes alaprajznak megfelelően függőlegesen a földbe állítottak, majd a köztük lévő réseket kosárfonás-szerűen beszőtték fiatal ágakkal, végül agyaggal kitöltötték a hézagokat és betapasztották a falakat. A tetőt szalmával vagy más növényi anyagokkal borították.

Hasonló szerkezeti megoldással építkeztek a keleti partvidék lakói, csak ők kb. egy méter mélyre leásott verem fölé húztak kör alakban kupolákat, melyet aztán vagy földdel borítottak, vagy fűvel, tűlevelekkel fedtek be. Délebbre általános volt a földre állított könnyű faváz fűvel és más növényi anyagokkal való burkolása. (102. KÉP)

102. kép

A kontinens déli részén, a mai Új-Mexikó táján szintén a vermes építkezési forma volt gyakori: azonban itt a vermek fölött négyszögletes alaprajzú, oszlop és gerenda szerkezetre felhordott vályogfalak alkották az épületeket. Az anasazik ezzel az eljárással két-háromemeletes házakat építettek isz. 900 körül. A navahók férfiak számára épített „hogan”-jai szintén nehéz faváz által megtartott vályogfalakból készültek, szerkezetük egyben spirituális jelkép volt: a kúp alakú építmények szimbolikusan 5 fő oszlop köré épültek, melyek között további oszlopok erősítették a falakat. A női „hogan”-ok ugyanígy készültek, de szögletes (akár hat-nyolcszögletű) alaprajzzal.

A kunyhók fő alapanyaga a fa volt. A közismert wigwamok használata észak-keleten és a szubarktikus területen terjedt el: előbbi részen a közismertebb dómszerkezetű, utóbbi esetében a kúpformájú volt jellemző. Az egy-vagy két családnak otthont adó építmények kör alakban földbe állított, középre hajlított és ott összeerősített, hajlékony facsemetékből készültek, melyeket vízszintesen, egyre szűkülő kör formában körbefontak rugalmas ágakkal. A külső borítást fakéreg vagy gyékény/fűfonat adta, esetleg kikészített állati bőr (103. KÉP). Hasonló, vázas szerkezetű, dómalakú és zsúptetős kunyhókban laktak a nyugati partvidék egyes törzsei. Más népcsoportok California táján szintén ezt a technikát alkalmazták ékalakú, karcsú szállásaik létrehozásánál.

103. kép

Észak-keleten a wigwamok mellett élő másik típusnál a leendő hajlék két párhuzamos oldalán földbe ásott, hajlékony fatörzseket az épület tengelye felé hajlították, és középen egymáshoz rögzítették. A vázat vízszintesen fiatal facsemetékkel merevítették, majd átfedő rétegekben fakéreggel (gyakran szilfa kérgével), gyékényfonattal töltötték ki a réseket. Ezeknek a házaknak az alaprajza erősen elnyújtott téglalap, mivel az egész családi közösség együtt élt, egymás utáni saját részekben, melyeket középen egy folyosó kötött össze. Az irokézek saját neve is épületeikből ered: „a hosszúházak népe”. (104. KÉP)

104. kép

Az indiánkönyvekből mindenki által ismert tipi csak a Mississippi és a Sziklás-hegység között elterülő Great Plains nomád lakóira (többek között a sziúkra, akik nyelvén a tipi szó szerint „otthon”-t jelent) volt jellemző. A hordozható, kúp alakú sátor vázát farudak alkották, melyek ferdén a sátor közepe felé döntve egymást tartották. Külső burkolatként bölénybőrt feszítettek a tartószerkezetre. A viharos nyugati szelet kivédendő, a tipik tengelyét nyugatra döntötték: így minél jobban fújt a szél, annál jobban ellenállt a szerkezet. (105. KÉP)

105. kép

A Great Plains letelepedett életmódot folytató lakói földdel borított házai csoportokba tömörültek. A kunyhók négyszögletes alaprajzát először kiásták, sarokoszlopait vastag amerikai nyárfatörzsek adták, melyek között vízszintes gerendák erősítették a szerkezetet. A váz körül egy alacsonyabb, külső gyűrűben ugyanez a konstrukció megismétlődött, majd magát a falat és a tetőt hajlékony faágakból feszítették a vázszerkezet köré-fölé. Szintén e vidéken volt leterjedt a testi-lelki megtisztulást szolgáló izzasztókamrák építése, melyek fiatal facsemetékből hajlított, bölénybőrrel lefedett kupolaalakú építmények voltak.

Az észak-nyugati partvidéken alakult ki az európai építészethez leginkább hasonlító, szezonális házforma: ősztől tavaszig használták a lejtős tetővel bíró, téglalap alaprajzú deszkaházakat. A dús erdők adta faanyag építési célú felhasználására külön „szakemberek” specializálódtak, a hosszú évek munkájával készült házakat külön avató ceremónia keretében vették használatba. Északon inkább cédrusból faragták ki a palánkokat, délebbre, California állam területén szikvójafenyőt használtak. Nyáron, a vadászatok és a gyűjtögetés időszakában ideiglenes sátortáborokban éltek.

Amerika építészete a telepesek után

Az európai ember bejövetelével megváltozott Észak-Amerika építészete: telepesek számára a dús lombos és tűlevelű erdők földjén magától értetődő volt, hogy otthonaikat fából építik. Az első telepesek házai az őslakosok hajlékait utánozták: a 17. század elején sok telepes favázas, zsindellyel vagy fakéreggel lefedett wigwamban lakott. (106. KÉP)

106. kép

A későbbiek során, ahogy egyre jobban sajátjuknak érezték a földet, saját, európai hagyományaik szerint építkeztek, gerenda-, majd Fachwerk-házakat állítva. Még ma is mintegy 80, 17. századi Fachwerk-ház áll szerte az Egyesült Államokban. A legidősebbet, a Jonathan Fairbanks-házat 1636-ban emelték Dedhamben (Massachusets): favázával és előreugró emeletével jellegében és szerkezeti sajátságaiban hamisítatlan angol építmény (107. KÉP). Az elkövetkező évszázadok során a bevándorlók saját hazájuk építészeti jellegzetességeit hozták magukkal, így az amerikai városokban tipikusan európai házak álltak: a kis középkori illetve reneszánsz jellegű faházaktól egészen a klasszicista alkotásokig, melyeket az idős során kibővítettek, praktikus megoldásokkal átalakítottak. Ilyen jellegzetesen amerikai megoldás a központi kémény köré épített lépcsőház.

107. kép

Az újvilágbeli Fachwerk-házak egytől-egyig vízszintes faborítással ellátottak (108. KÉP). Ameddig nem kezdtek el jó profildeszkákat alkalmazni, addig gondot okozott az élek és a párkányok cseppvédelme, mivel a deszkák átfedése nem volt megfelelő. A deszkák éleinek károsodása jól látszik a korai USA-beli faházakon, például a Shaker-szekta által a 18. században épített, visszafogott épületeken.

108. kép

Az amerikai Új-Anglia korai telepesei a jól bevált Fachwerk-eljárást alkalmazták a templomépítészetnél is, mivel fában bővelkedő területen telepedtek meg. A kivitelezésnél az a szerkezetet az amerikai telepes lakóházaknál megszokott deszkázattal burkolták, fatemplomaikra nagy ablakokat terveztek.

A 17. században a horizontális faborítás kétféle lehetett: zsindely vagy deszka. Ekkor még egyiket sem festették, jól kiszárított anyaguk az Egyesült Államokban jobbára tölgy, cédrus vagy vörösfenyő volt, míg Európában a mai napig erdei fenyőt vagy lucfenyőt használnak. A tölgyfa esetében a zsindelyeket sugárirányban hasították ki a törzsből, így kúpos oldalmetszetű falapocskákat kaptak, melyeket vastagabb felükkel lefelé, szögekkel vagy facsapokkal erősítettek helyükre. A fenyőfélékből általában kifűrészelték a deszkácskákat, majd hasonlóképpen jártak el.

A deszkák és zsindelyek átlapolása többféle lehetett: alapesetben „borított” vagy hornyolt. Fejlettebb megoldás volt a lapos fakötésekkel létrehozott héjazat: ez lehetett horonnyal vagy V-eresztékkel illesztett. (109. KÉP)

109. kép

A tető fa héjazatát alkotó deszkákat és zsindelyeket a madarak tollazatához hasonlóan átlapolták, hogy hatásosan vezesse el a vizet. A tetőszerkezet hajlásszöge optimális esetben 60˚, de legalább 45˚, de a látvány kedvéért építettek 65˚ hajlásszögű tetőket is.

A 18. században angliai mintára György-korabeli stílusban építkeztek, azaz I. György király uralkodása alatt és után elterjedt szimmetrikus, klasszikusan elegáns modorban. Ekkoriban már festették a faházakat: a házak vízszintes deszkaborítása a meghatározó homlokzati elemként megjelenő tartóoszlopoktól jobbára elütő színt kap (110. KÉP). Jellegzetes példa erre Longfellow háza Massachusets államban. A György-korabeli stílus mellett – főleg Új-Angliában – a szintén klasszicista alapokon nyugvó föderalista építészet volt meghatározó.

110. kép

A 19. században Európában az eredetileg fából épített szerkezeteket már átültették kőre és más „nehezebb” anyagokra, addig Amerikában virágzott a faépítészet: számtalan sajátos stílusa alakult ki. Ekkorra az USA-beli építészek és ácsmesterek olyan tervezési és kivitelezési színvonalat értek el a fából készült alkotások terén, mely könnyen felvette a versenyt az őskontinens kő- és téglaremekeivel. Míg a század közepén Európában különféle építészeti stílusok mérkőztek egymással, addig az Egyesült Államokban a kedvük szerint válogattak a különböző stílusok között. A Fachwerk-technika fejlettsége szabad játékteret engedett a tervezőknek: szinte bármilyen, „divatos” formát képesek voltak kivitelezni. A tág korlátok szerte az USA-ban erős stíluskavalkádhoz vezettek (Carson-ház (111. KÉP)): a művészi szinten nem éppen kimagasló, néhol giccses épületek, „keverékházak” éppúgy időtálló konstrukciót kaptak és a mai napig jó állapotban fellelhetőek, mint értékesebb társaik.

111. kép

Fachwerk-alapokon valósították meg a neoklasszicista építészetet, több ágon is, úgymint a már említett föderalista stílus, de a 19. század elején jellemző volt az idealista, a racionalista, az újjáélesztett görög, neogót, egyiptomi, neobarokk, Viktória-korabeli és akadémikus klasszicista stílus is.

A zsindelyezett falakat az építész Henry Hobson Richardson élesztette fel az Újvilágban, akinek nevéhez az ún. „Richardson-i román” stílusirányzat kötődik. Épületeihez a francia és spanyol, 11. századi román stílusból merített ihletet. A 19. század végén már elterjedt volt a vízszintes deszkázás, profildeszkákat is használtak, Richardson mégis ragaszkodott ehhez az ősi technikához. A zsindelyeket hangulatuk miatt alkalmazta, annak ellenére, hogy azok fokozottan érzékenyek a bütü károsodásaira (Stoughton-ház, 1882). Kiemelkedő építésztársai voltak Bernard Maybeck és a Greene testvérek, akik a fát mint anyagot helyezték előtérbe (Gamble-ház (112. KÉP)). Ők már előfutárai voltak a mai amerikai faépítészetnek, hiszen napjainkban is jellemző a fából való építkezés éppúgy, mint a falak deszkázása és zsindelyezése.

112. kép

Mivel Amerikában a fa a legkézenfekvőbb és legolcsóbb alapanyag, a különféle épületeket máig előszeretettel készítik ebből az anyagból. A legtöbb amerikai ma is faházban lakik.