Ugrás a tartalomhoz

Faépítés

Andor Krisztián, Bejó László, Hantos Zoltán, Józsa Béla, Karácsonyi Zsolt, Oszvald Ferenc Nándor, Sági Éva, Szabó Péter, Wehofer Valéria

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Kelet-ázsiai templomépítészet

Kelet-ázsiai templomépítészet

A távol-keleti vallásos építmények alaprajzai nem olyan bonyolultak, mint nyugati társaikéi: többnyire egyszerű, kevés osztatú, négyszögletes terek vagy sokemeletes tornyok, gyakran falakkal és kolonnádokkal körbevéve. A kínai templomépítészet szigorúan tengelyesen szimmetrikus alaprajzot használ, azonban Japánban mindenkor megszokott volt az aszimmetrikus tagolás.

A buddhizmus elterjedésével egész Kelet-Ázsiában kínai hatás vált uralkodóvá: a szomszédos országok átvették a kínai ácsok technikáit és művészetét. A környező erdőkből származó, kiváló faanyag bőséges választékának köszönhetően számos monumentális, egyszerűségében lenyűgöző épület keletkezett itt. A ciprusfélékhez tartozó erős és ellenálló japánciprusból, a hinokiból (Chamaecyparis obtusa) és különféle kelet-ázsiai cédrusokból készült – akár 25 m hosszú és 120 m átmérőjű – tetőtámasztó oszlopok olyan sajátos küllemet kölcsönöznek a templomoknak, ami sehol másutt nem látható. Eme oszlopok segítéségével olyan, többemeletes pagodákat építettek, melyeknél a közbülső emeletek egyforma méretűek.

A hordozógerenda általában fenyő (többnyire erdeifenyő, de lehet vörösfenyő vagy feketefenyő is), a dekoratív díszítésekhez többféle, őshonos fafajt használnak, többek között egy kínai juharfajtát, Konara-tölgyet (Quercus serrata), kínai szantálfát (Pterocarpus santalinus) és eperfát (Morus alba).

A legtöbb kelet-ázsiai templom alapszerkezete oszlopokból és tartókból áll, melyeket kőlábazatra helyeznek, néha több oszlopsort egymásra. Sem a teljes emeletkonstrukcióban, sem az összetett tetőszerkezetben nincsen hármaskötés.

A kínai tetőszerkezet egymásra fektetett, a tetőnek megfelelően lerövidített gerendákból áll. A legegyszerűbb esetben az egyes alátámasztásoknál „az oszlop fejlemezére egy, a falsíkra merőleges konzol támaszkodik, erre pedig egy vele egyirányú, vízszintes keresztgerenda. Felette a falsíkkal párhuzamos, „U” alakban meghajlított kettős konzolt erősítenek fel, ennek közepére ferde vonalú, lejtésben rakott kötőgerendákat támasztanak. A kötőgerendák vége a fallal párhuzamos, alsó ereszgerendára fekszik fel. Utóbbira aztán kettős konzol beépítésével felső ereszgerenda terhel rá, erre támaszkodnak fel, rendezett sorban a lécezést hordozó szarugerendák.” Ez a szerkezeti megoldás biztosítja az oszlopok nagy függőleges terhelhetőségét, melyet az idők során egyre összetettebbre alakítottak. Az épület kibővítésekor megnövelik az oszlopok számát, és kiterjesztetik a konzolszerkezetet. A forma szerkesztésének alapelve az „additív komponálás”, tehát az egyenlő értékű szerkezeti elemek „következetes összeadása” . A légies épületek törékenynek tűnnek, mégis, sajátos konzolos szerkezeti megoldásaik szinte földrengésállóvá teszik őket.

A japán építészetet legjobban reprezentáló szakrális építészet többféle épülettípust különböztet meg. Az első a főépület (kondó, hondó, amidadó, hattó), ahol az ereklyéket, illetve Buddha-szobrokat őrzik: általában többszintes téglalap alaprajzú (91. KÉP).

91. kép

A második, előzőnél szerényebb küllemű az elmélkedésre, tanításra szolgáló épület (kodó, hoódó), mely gyülekezőhely és előadó egyben. A templomegyüttesek kapui (92. KÉP) külön építészeti remekművek: a bejáratot jellegzetes tetőszerkezet koronázza.

92. kép

A templomi harangoknak külön épületet, „haranglábat” emelnek (93. KÉP).

93. kép

A közismert pagoda három vagy öt emeletes lehet, szerkezetét az indiai sztupáktól örökölte. Az indiai építészetre jellemző sztúpák építése Buddha tanaiban gyökerezik: ő hagyta meg, hogy az útkereszteződésekhez a bölcsek és az uralkodók emlékezetére jelképes sírokat emeljenek, melyekből később kifejlődtek a sztúpák, melyeket Sri Lankán dagobáknak neveznek. Ezen emléképítmény szerkezeti megoldásait vették át a kínaiak a buddhizmussal együtt, és kezdték el építeni könnyed pagodáikat.

A japán Nara város közelében találhatóak a világ egyik legrégebbi faépületei: a 7. században épült, buddhista Hórjúdzsi-templom együttese jellegzetes példája a kelet-ázsiai szakrális építészetnek (94. KÉP).

94. kép

A komplexum ötszintes pagodából, kondóból, a Középső Kapuból és a kaputól induló fedett folyosóból áll. A kondó készült el legkorábban, melynek tartóoszlopai finoman felfelé sudarasodnak, rajtuk ún. felhőkonzolok tartják a tetőszerkezetet. A pagodát indiai őséhez hasonlóan egyetlen faoszlop tartja az építmény tengelyében. A 8. században a császárság közigazgatási központja Narába költözött, ahol újabb, csodálatos épületcsoportot emeltek, a Tódaidzsi kolostoregyüttest, melynek középső, az évszázadok során többször újjáépített nagy csarnoka a világ legnagyobb faépítménye. Megemlítendő, hogy mennyire tudatos tervezés előzte meg a kivitelezést: már ekkor, hasonló európai társainál kb. 1000 évvel korábban, Építésügyi Hivatal felügyelte a templomok és középületek építését, egységes terveknek megfeleltetve azokat. A Tódaidzsi épületei többször átalakultak az idők során: a ma látható, magas oszlopokra terhelt többszörös konzolrendszereken indiai és zen buddhista hatás érvényesül. (95. KÉP)

95. kép

A keleti konzolos tartószerkezetek egyik legimpozánsabbja az udzsi-i Főnix-csarnok (hoódó), mely maga a faszerkezetbe öntött buddhista szellemiség: az épületek elrendezése főnixmadarat jelképez. A hoódó érdekessége, hogy nem a belső terében elmélkedtek: az épület sokkal inkább szentély volt. A kontyolt nyeregtető alatt több kiegészítő tetősáv húzódik, melyek többemeletesnek láttatják a templomot.