Ugrás a tartalomhoz

Faépítés

Andor Krisztián, Bejó László, Hantos Zoltán, Józsa Béla, Karácsonyi Zsolt, Oszvald Ferenc Nándor, Sági Éva, Szabó Péter, Wehofer Valéria

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Törökország

Törökország

A törökök régen nomád életformát folytattak, faszerkezetes sátraikat magukkal vitték útjaikon. Az első török házakat az ujguroknak tulajdonítják: az ő szokásaik és a sámánhit együtt alkotta meg a török lakóház sokszögű alakját, mely – akárcsak az indiánoknál – a világot jelképezte, pontosabban annak négyszögletes, kereszt alakú mivoltát. A kunyhókat fából ácsolták, akárcsak később az oszmán birodalom lakóházait. A 17. században terjedtek el a tengerparti területen a jálik, azaz lakóházak: belső teret központi udvar osztotta ketté, egyik oldalon a nők, a másikon a férfiak szállásával. Építőanyagként csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak a keményfát (pl. tölgyet), általános volt a cédrus, a nyár és az erdeifenyő használata.

A parton álló házakat cölöpökre emelték. Vázas szerkezetük hasonló az európaiéhoz, a vázközöket vályoggal vagy vályogtéglával töltötték ki, a falakat keretlécekre rögzített deszkázattal borították. A deszkázatot színesre festették, jellemző az ún. „oszmán rózsaszín”, azaz egyfajta terrakottavörös, de fehér, zöld, kék házakat is láthatunk. A falak színe összefüggött lakója származásával: a 18. században szigorú rendeletben szabályozták, ki milyen színűre festheti házát – ekkoriban pasztellszíneket csak törökök használhattak, más népcsoportok csak a számukra megadott árnyalatra színezhették épületüket. A belső falak deszkaburkolatát vakolták. A tetőket cseréppel fedték. A 19. századdal egyre inkább európai hatás érvényesült az oszmán építészetben, az épületek egyre díszesebbek lettek: az ereszeket, konzolokat, mellvédeket filigrán geometrikus motívumokkal, csodásan faragták. Mára sajnos a török faépítészet eltűnőfélben van, de a Boszporusz partján még találhatunk néhány, az Ezeregyéjszaka meséibe illő jálit. (83. KÉP)

83. kép