Ugrás a tartalomhoz

Faépítés

Andor Krisztián, Bejó László, Hantos Zoltán, Józsa Béla, Karácsonyi Zsolt, Oszvald Ferenc Nándor, Sági Éva, Szabó Péter, Wehofer Valéria

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Boronafalas építkezés, gerendaházak

Boronafalas építkezés, gerendaházak

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a boronafalas építkezés már az újkőkorszakban (kb. i. e. 10 000-4000) ismert volt. Tacitus révén tudjuk, hogy az antik időkben a gerendaházakat tipikusan germán építkezési módnak tartották, ahol négy oldalán megmunkált fatörzseket illesztettek egymásra. Hérodotosz szerint a szkíták is alkalmazták a boronafalas építkezést az i. e. 1. évezredben, sírkamráik felépítésénél. Észak- és Kelet-Európa tűlevelű erdői kézenfekvő építőanyagot szolgáltattak az ott élő népeknek: i. e. 700 körül már álltak itt gerendaházakból álló települések.

Norvégiában az i. e. 4. évszázadtól van bizonyíték boronafalas építkezésre, néhány száz év múlva szerte Skandináviában vízszintes vagy függőleges gerendákból összerótt házak álltak. Végül általánossá vált a vízszintesen egymásra fektetett, az éleknél különböző módokon összeillesztett törzsekből álló épület, mely igen stabil volt. A függőleges törzsek alkalmazása is továbbélt: régi norvég faházaknál a földszintet vízszintes, az emeletet azonban függőleges gerendák alkotják (9. KÉP).

9. kép

A máig fennmaradt, legrégibb boronafalas ház Norvégiában áll (10. KÉP): 1250 körül emelték eredetileg Numedalban, ma azonban az oslói skanzenben tekinthető meg. Alkotói a kivágott fenyőtörzseket két évig pihentették, mielőtt építőanyagként felhasználták volna azokat. Az ajtónyílást egy év ráhagyás után, utólag vágták a falakba, melyeknek így volt idejük süllyedni; ablakot nem készítettek. Sok boronafalas ház kőalapzatot kap, másokat fa- vagy kőoszlopokra állítottak. Svájcban látni jellegzetes példákat a kőpillérre állított házakra. A kivitelezéshez egyszerű szerszámokat használtak: többnyire különféle baltákat alkalmaztak, fűrészt csak ritkán. A régi skandináv házaknál a tető ferde síkját deszkák alkotják, melyeket egymást átfedő nyírkéreggel burkoltak: ez a megoldás télen és nyáron is jól szigetelt.

10. kép

A legnagyobb gondot a faházak időjárásállóvá tétele jelentette. Sokáig különféle anyagokkal (agyaggal, mohával, gyapjúval) tömték be a fatörzsek közötti hézagokat, ez azonban korlátozott eredménnyel járt. Végül szokássá vált az épületek deszkákkal – némely vidékeken zsindellyel – való burkolása.

További nehézséget jelentett, hogy az éleken történő összeillesztésnél a fatörzsek legérzékenyebb része (a bütü) volt leginkább kitéve az időjárás (és egyben a károsítók) hatásának. Ennek ellensúlyozására a sarkokon nagy ráhagyással illesztették össze a gerendákat. A gerendák egymásra illesztésének több módja is kialakult: a leggyakoribb típusai a fészkelés, a vályús kötés, a lapolás és a fecskefarkas illesztés (11. KÉP). A vályús és a fészkeléses illesztés a legrégebbi típus, az átlapolásos technika a régi orosz, norvég és kanadai házakat jellemzi, míg a fecskefarkas a legfejlettebb és a legstabilabb módszer a felsoroltak közül. A boronafalak szilárdításához a fejlettebb szerkezetekben az egymás feletti elemeket 50-60 cm-enként keményfa csapokkal kötötték össze.

11. kép

A boronafalas szerkezet másik típusa a gerendaház mellett a pallóház, melynek falait fűrészelt gerendából, ill. pallóból emelték. A fűrésztechnika fejlődésével és a vízi fűrészmalmok megjelenésével a 16. században már könnyebb volt a fatörzsekből pallókat vágni, melyeket rugalmasabban tudtak összeilleszteni. A korábbi egész fatörzseket felváltották az egymásba kapaszkodó élfák, melyeket a sarkoknál egymáshoz illesztettek. Ezek az új faszerkezetek annyira szilárdak voltak, hogy nemegyszer öt-hatemeletes házakat is emeltek belőlük: sok ilyen épületet találunk Svájcban, főleg Wallis kantonban, vagy Franciaországban (12. KÉP). A többszintes, városi házaknál az alapokat és a földszintet gyakran tűzvédelmi okból falazták.

12. kép

A boronafalas építkezés nemcsak Európában örvendett nagy népszerűségnek: a régi japán, koreai raktáraknál, templomoknál szintén megtalálhatjuk ezt a fajta megoldást (13. KÉP).

13. kép

Az Észak-Amerikába érkező német és skandináv telepesek a 18. században egyszerűségénél fogva gerendaházakat emeltek (14. KÉP).

14. kép