Ugrás a tartalomhoz

Faépítés

Andor Krisztián, Bejó László, Hantos Zoltán, Józsa Béla, Karácsonyi Zsolt, Oszvald Ferenc Nándor, Sági Éva, Szabó Péter, Wehofer Valéria

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

A kezdetek

A kezdetek

Napjaink korszerű építészetének leghaladóbb, legújszerűbb formái is ősi alaptípusokra vezethetőek vissza. Sok esetben az eredeti, több ezer éves megoldás használhatóságánál, kedvező megjelenésénél, esetenként nagyszerűségénél fogva máig változatlan formában él.

Az építészet két legősibb anyaga a fa és a föld: szinte bolygónk minden pontján kéznél vannak, ez magyarázza, hogy a leggyakoribb ősi épületformák, elemi térlefedések e két anyag keveredéséből állnak össze. A könnyű, természetes anyagokból épült, kezdetleges hajlékok tartószerkezete általában valamilyen faállványzat. Az első, ember által alkotott szélfogó (1. KÉP) könnyen hordozható, változtatható, ágakból összeállított vázalap volt, melyet ágakkal, szalmával, fakéreggel borítottak. Az a néhány karó, mely ezeket a kezdetleges „tetőket” hordozta, a későbbi faszerkezetes házak vázának előfutárát jelenti: a kezdetleges, hordozható tartószerkezetek az idők során átalakultak a stabil, helyhez kötött építészet alapjaivá.

1. kép

Az építmények alapanyaga elsősorban a földrajzi helyzettől, az adott tájban fellelhető forrásoktól függött. Az első emberi hajlékok kialakítását alapvetően meghatározta az éghajlat valamint a természeti kincsek gazdagsága (erdők, talajviszonyok, építéshez felhasználható kőzetek). Európa esetében a tájak alapadottságainak függvényében különböztetnek meg a néprajzos szakemberek kő-, fa- és földépítészeti „nagytájakat”, valamint a határterületeken ezek keverékeit.

Az első faépítmények kialakításának módja, az elemek összekötése, a szerkezet megalkotása attól is függött, hogy az adott civilizációban milyen fejlettségű szerszámok álltak rendelkezésre. A világ számos területén a faépítmények szerkezetének elemeit egyszerűen összekötözik valamilyen, helyben fellelhető természetes anyaggal (kúszónövények indáival, hajlékony fakéreggel, gyökerekkel, növényi rostokkal), „gúzsba kötik”. Ezek a „fakötések” rendkívül stabilak és rugalmasak, ezért az erős széllökéseknek is képesek ellenállni. Az így elkészített favázakat általában növényi anyagokkal borítják, úgymint náddal, gyékénnyel, gallyakból fonott, pálmalevelekből szőtt táblákkal (2. Kép). A fejlettebb változatoknál ezek a növényi „oldalfalak” agyag- vagy vályogfalazat vázául szolgálnak (3. KÉP).

2. kép
3. kép

Ma is megtalálhatjuk ezeket a hajléktípusokat Afrikában és Ausztráliában (4. KÉP). Winkler Gábor ír részletesen a Zambiában „ínszakának”, Nyugat-Afrikában „gazebonak” nevezett kunyhókról: mindkét kifejezés nagyjából „találkozás helyeként” fordítható . A mai hajlékok szinte ugyanúgy készülnek, mint az ókorban: az épület kör vagy téglalap alaprajzának megfelelő vonalban kiássák a földet, majd a vájatot tömörített sárral töltik ki. Ebbe az alapba függőleges árbocrudakat (villás végű ágasfákat) szúrnak, melyek felső végéhez vízszintesen merevítő koszorút erősítenek. Erre és egy középső ágasfára támaszkodnak a ferde „szarufák”, melyeket végül szárított fűvel burkolnak, a falakat pedig agyaggal fedik be.

4. kép

Favázas sövény- vagy nádkunyhók a mai napig sok helyen adnak otthont az embereknek, például Szudánban vagy Dél-Irakban. (5. KÉP)

5. kép

Sok helyen a házak alapját egy földbe vájt verem jelentette, mely fölé tetőt építettek: az ősi magyar népi építészetben is jellegzetes ez az építkezési forma (6. KÉP).

6. kép

Mára az ősi favázas építkezés a gazdaságilag fejlettebb területeken kihalt, mégis, időtállóságát és megbízhatóságát tükrözi az, hogy évezredeken át az egyik legelterjedtebb építkezési forma volt, emellett a rendelkezésre álló faanyagot nagyon gazdaságosan használta fel. Ehhez a kezdetleges (de korántsem primitív) építkezési típushoz tartoznak a közép-ázsiai (és az ősmagyar) jurták, melyekben alkotóik tökélyre fejlesztették a hordozható könnyűszerkezetes faépítészetet az egyszerűen darabjaira szedhető rácsos sátorszerkezet és a külső nemez-, illetve bőrborítás alkalmazásával (7. KÉP).

7. kép

Hasonló kategóriában tartoznak az ősi indián tipik (8. KÉP).

8. kép

Fejlettebb faszerkezeteket építettek az ókori egyiptomiak , majd a görögök és a rómaiak. Az Egyiptomban fennmaradt paloták előképe kicsi, fából épített házacska volt, ugyanígy a görögök csodálatos kőtemplomai is rendelkeztek fából épített előddel. A kezdetben tornácos, oromzatos, tapos nyeregtetővel fedett fatemplomot ma a dór stílusú templomokban látjuk viszont.