Ugrás a tartalomhoz

Alkotmányjog

Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet (2005)

Eötvös Károly Intézet

5.4. A munkához való jog

5.4. A munkához való jog

     A munka az emberi megélhetés fő forrása, minden társadalom alapja. A történelem során a társadalom közönséges tagjai számára a munka kötelezettség volt, és ez így is maradt a kapitalizmus időszakában is, egészen a tizenkilencedik század végéig. A munkához való jog előbb liberális, majd szocialista értelmezést kapott. A liberális felfogás úgy tekintett a munkára, a munkához való jog gondolatára, mint amely az egyén szabad választáson alapuló öngondoskodását, vagyongyűjtését fejezi ki, az érdem érvényesülésének eszköze. A szocialista felfogás a tulajdon nélküli bérmunkások igényeit kifejezve a foglalkoztatás és a méltányos munkabér követelményét hangsúlyozta, továbbá alkotmányos elismertetését is célul tűzte ki. Ezzel a munkához való jog már nem a törvény által biztosítható szabadságot fejez ki, hanem a biztosított munkahely követelését kifejező joggá válik. A huszadik században a munkához való joghoz társultak a munkaviszony keretében élvezett jogok. A huszadik század végére a munka és így a munkához való jog is további értelmet nyert, posztmateriális értékekkel gazdagodott, a személyiség kiteljesedésével és a társadalomban való hasznos részvétellel kapcsolták össze. Ugyanakkor az elosztható munka mennyisége csökkent a fejlett világban, előtérbe került a részmunkaidős foglalkoztatás, a távmunka, a határozatlan ideig szóló szerződés alapján történő munkavégzés, az úgy nevezett önalkalmazás, a rendes munkaidő csökkentése, a rugalmas, tehát akár korábbi nyugdíjba vonulás. Ez a fejlődés erodálta a munkához való jog modelljét, a teljes munkaidőben, határozatlan időre történő foglalkoztatást.

     Az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése alapján mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. A (2) bekezdés az egyenlő munkáért egyenlő bér jogát, a (3) bekezdés a munka mennyiségének és minőségégének megfelelő bért tartalmazza (Beszúrás 6.), míg a (4) bekezdés a pihenéshez, a szabadidőhöz és a fizetett szabadsághoz való jogot biztosítja.

     Az Alkotmánybíróság megkülönbözteti egymástól a munkához való jogot mint alanyi jogot és mint szociális jogot. A munkához való jog alanyi jogként a munka és a foglalkozás szabad megválasztását jelenti. Egyébként a munka, a foglalkozás, a vállalkozás alanyi alapjogként nem különbözik egymástól, döntő eleme a választási szabadság. (Beszúrás 7) Ugyanakkor a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának alapjoga nem garantál alanyi jogot egy konkrét foglalkozás folytatására, tevékenység végzésére. A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások elől. A testület a korlátozások alkotmányosságának vizsgálata során más-más mércét alkalmaz, ha az állam a foglalkozás gyakorlását vagy szabad megválasztását korlátozza. Így jár el akkor is, ha a foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve objektív korlátait vizsgálja. A munkához való jogot az objektív korlátok veszélyeztetik jobban, hiszen ilyenkor el van zárva egy foglalkozástól. Az objektív ismérvek – a betelt létszámra való hivatkozás – alapján bevezetett numerus clausus alkotmányossági vizsgálata során azt kell elemezni, hogy vajon szükséges-e és elkerülhetetlen-e, azaz a legenyhébb eszköznek tekinthető-e az adott cél szolgálatában. Ezt a kérdést szigorúan kell vizsgálni. A szubjektív feltételek teljesítése elvileg mindenki előtt nyitva áll, amelyek szakmai és célszerűségi szempontokat szolgálnak. A szubjektív korlátok alapjogi problémát csupán határesetben okoznak. A munka és a foglalkozás megválasztásának szabadsága tehát nem jelenti azt, hogy a jogszabályok a jogállamiság keretei között ne támaszthatnának speciális követelményeket egyes foglalkozások választása, illetve gyakorlása esetében.

     A munkához való jog mint szociális jog lényege annak intézményi oldala, az, hogy az állam köteles megfelelő foglalkoztatáspolitikát és munkahelyteremtést folytatni. Következésképpen az államnak nincs arra kötelezettsége, hogy mindenkinek munkát adjon.  (Beszúrás 8)

     Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a versenyszférában dolgozók jövedelmét a piaci viszonyok, a munkaerő iránti kereslet, illetve annak kínálata határozza meg, amelyet számos körülmény befolyásol, így például az érdekvédő szervezetek tevékenysége.

Roger Scruton: Mi a konzervativizmus? Budapest, Osiris, 1995, 29. old

21/1994. AB határozat

327/B 1992. AB határozat

21/ 1994. AB határozat

22/1994. AB határozat

21/1994. AB határozat

327/B/1992. AB határozat

26/1993. AB határozat