Ugrás a tartalomhoz

Alkotmányjog

Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet (2005)

Eötvös Károly Intézet

2.4. Az Alkotmánybíróság határozata a gyülekezési törvényről

2.4. Az Alkotmánybíróság határozata a gyülekezési törvényről

Az Alkotmánybíróság 2001 novemberében született, 55/2001. számú határozatában foglalkozott először átfogóan a gyülekezési szabadsággal, amikor több indítvány alapján elvégezte a gyülekezési jogról szóló törvény átfogó alkotmányossági vizsgálatát. Az indítványozók kérték a törvény egésze, illetve egyes rendelkezései alkotmányellenességének, továbbá nemzetközi szerződésbe ütközésének, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. Az Alkotmánybíróság többségi döntéssel – négy különvélemény mellett – minden indítványt elutasított, a határozat mégis fontos megállapításokat tartalmaz a gyülekezési szabadságról.A törvény teljes egészében történő megsemmisítésére vonatkozó kérést azzal indokolták az indítványozók, hogy az alkotmánynak a törvény elfogadásakor hatályos szövege még tartalmazott egy jogkorlátozó rendelkezést, nevezetesen azt, hogy a békés gyülekezés joga nem sértheti az ország alkotmányos rendjét, ezzel szemben a mai alkotmányszöveg már e jog szabad gyakorlását ismeri el, minden megszorítás nélkül. Az indítványozók másik érve az volt, hogy a törvény olyan korlátozásokat tartalmaz, amelyeket a Polgári és politikai jogok egyezségokmányának 21. cikke nem tesz lehetővé. Ezt az érvelést azzal utasították el az alkotmánybírák, hogy a gyülekezés szabadsága sem az egyezségokmány, sem más nemzetközi egyezmények, sem pedig a ma hatályos alkotmányszöveg értelmében nem korlátozhatatlan alapjog, ha a korlátozás nem az alapjog korlátozhatatlan lényegére vonatkozik, és ha elkerülhetetlen, azaz ha kényszerítő okból kerül rá sor, és ha a korlátozás az elérni kívánt célhoz képest nem aránytalan. Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy önmagában az a tény, miszerint az alkotmány 1989. októberi módosítását követően a törvény szövegét nem igazították hozzá az alaptörvény megváltozott szövegéhez, nem eredményez mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet. Ugyanakkor a határozat megerősítette, hogy az Alkotmánybíróság a gyülekezést, mint a közösségi véleménynyilvánítás megnyilvánulását a kiemelt alkotmányos védelemben részesülő kommunikációs jogok részeként kezeli:„[A] gyülekezési jog – csakúgy, mint a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága – szorosan kapcsolódik a véleménynyilvánítás szabadságához. […] Gyűlések megszervezésének, megtartásának, az azokon való részvételnek a joga nélkül a nézetek, információk megszerzésének és másokkal való megosztásának, a vélemények közösen történő kialakításának a lehetősége ugyanis aligha volna megvalósítható.”

Az indítványozók az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogállamiság részét képező jogbiztonság sérelmét látják abban, hogy a törvény a „békés összejövetel” megfogalmazás alkalmazásával indokolatlanul összevonja a gyülekezés különféle formáit, és ezzel tág lehetőséget ad a hatóságnak, hogy bármely csoportosulást rendezvényként kezeljen, és a törvény hatálya alá rendeljen. A többséghez tartozó alkotmánybírák nem fogadták el ezt az érvelést, ugyanakkor Kukorelli István alkotmánybíró, és a különvéleményéhez ebben a kérdésben csatlakozó további két társa úgy vélte, hogy az „összejövetelek” kifejezés valóban módot ad a hatóságnak arra, hogy a közterületen néhány személy találkozását, közéleti témájú beszélgetését a törvény alapján bejelentési kötelezettség alá eső gyülekezésnek minősítse, és akár fel is oszlassa.

Az indítványozók egy további kifogása értelmében a törvény a rendezvény szervezőinek alanyi körét nemzetközi szerződésekkel ellentétesen szűkíti le a magyar állampolgárságú, illetőleg a Magyarországon tartózkodási vagy letelepedési engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgárságú természetes személyekre, vagyis alkotmányellenesen zárja ki mind a belföldi jogi, mind pedig a külföldi természetes és jogi személyeket az alkotmány értelmében mindenkit megillető jog gyakorlásából. A többséghez tartozó alkotmánybírák a jogi személyek jogát a gyülekezési jog egyéni jellegére, a külföldi magánszemélyekét pedig arra hivatkozva utasították el, hogy „a rendezvény szervezője csak a magyarországi viszonyokban járatos, azokban eligazodni képes olyan személy legyen, aki a rendezvény előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatban a törvény által a szervező részére biztosított jogoknak, illetőleg a reá rótt kötelezettségeknek – például a kártartozásért fennálló felelősségének – az országban való fizikai jelenléte folytán is eleget tud tenni.”

Ezzel szemben Kukorelli István és a hozzá ebben a pontban csatlakozó három másik alkotmánybíró különvéleményében úgy véli, hogy a gyülekezési szabadságot az alkotmány nem sorolja a kizárólag magyar állampolgárokat megillető jogok közé. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az állam akkor korlátozhat alapvető jogot, mint amilyen a gyülekezés szabadsága, például a magyar állampolgárság hiányára tekintettel, ha másik alapvető jog védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. A kisebbséghez tartozók álláspontja szerint a többség indokolása nem elégíti ki az alkotmányos alapjog-korlátozásnak ezeket a követelményeit.

Az indítványozók szerint a törvény indokolatlanul írja elő általánosságban, valamennyi rendezvényre az előzetes bejelentési kötelezettséget, mert a gyülekezési jog gyakorlása igen eltérő formákban, létszámmal, és jellegükben különböző közterületeken valósulhat meg, melyek a közrendre és a közbiztonságra is eltérő mértékben, esetleg egyáltalán nem jelentenek veszélyt. Álláspontjuk szerint ezzel a törvény kizárja a gyülekezési jog gyakorlásának spontán lehetőségét is. Azt is kifogásolták az indítványozók, hogy a törvény különbségtétel nélkül minden rendezvény betiltását lehetővé teszi a közlekedés rendjének aránytalan sérelmére hivatkozva.

Az Alkotmánybíróság többségi indokolása a szabad mozgáshoz való joggal indokolja, hogy a hatóság időben tudomást szerezzen a közterületen tartandó rendezvényekről, és ezzel magyarázza a rendezvény előzetes bejelentése előírásának, valamint a közlekedés rendjének sérelmére hivatkozva történő betiltás alkotmányosságát. Kukorelli alkotmánybíró és három társa szerint viszont a gyülekezési szabadság gyakorlása – egészen szélsőséges eseteket leszámítva – nem áll összeütközésben a mozgásszabadsággal. A négy, különvéleményen lévő alkotmánybíró álláspontja értelmében az alkotmányból nem vezethető le, hogy az embereknek alkotmányosan védett joguk volna ahhoz, hogy meghatározott időben és helyen a közterület egy meghatározott részén közlekedjenek. Ellentétben a többségben lévőkkel, a kisebbséghez tartozók úgy vélik, hogy a gyülekezési szabadság általában nem a „járművel vagy anélkül való közlekedés szabadságával” mint alapvető joggal, hanem legfeljebb a közlekedés rendjéhez fűződő közérdekkel áll összefüggésben. A négy alkotmánybíró szerint tarthatatlan következményekkel jár, ha az Alkotmánybíróság a többségi álláspontot követve a „közlekedéshez való jogot” minden konkrét esetben védendő alapvető jognak tekinti, mivel így alapjogsérelmet kell megállapítani az olyan helyzetekben is, amikor nem a gyülekezési szabadság vagy más alapvető jog, hanem egyéb esemény vagy cselekedet korlátozza a közlekedés zavartalanságát (például útfelbontás, egyes tömegközlekedési járatok szüneteltetése, stb.).

Az indítványozók szerint alkotmányellenes a törvénynek az a rendelkezése is, amely lehetővé teszi a rendezvény feloszlatását azon az alapon, hogy a rendezők elmulasztották a bejelentést, illetve, hogy a rendezvényt az írásbeli bejelentésben foglaltakhoz képest eltérő időpontban, helyen, vagy útvonalon tartották meg. Míg a határozat többségi indokolása szerint ez az indítvány is megalapozatlan, addig a különvéleményt megfogalmazó alkotmánybírák aránytalannak tartják a szervezők „adminisztratív mulasztásának” ilyen fajta szankcionálását, mert önmagukban ezek a cselekedetek nem veszélyeztetik sem mások alapvető jogait, sem a közrendet, sem a közbiztonságot.

55/2001. (XI. 29.) AB határozat. ABH 2001, 442. Lásd: Halmai Gábor: Egyén- és állampárti alkotmánybírák. Tendenciák az Alkotmánybíróság alapjogi gyakorlatában. Fundamentum 2002. 1. szám. ( Uo. 449. Uo. 467. Uo. 457. Uo. 467. Uo. 471-472. Uo. 475.