Ugrás a tartalomhoz

Alkotmányjog

Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet (2005)

Eötvös Károly Intézet

1.1. A jogok köre

1.1. A jogok köre

     Az Alkotmánybíróság szerint a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között: e jog számos más szabadságjognak, az ún. kommunikációs jogoknak az anyajoga. A testület a véleménynyilvánítás szabadságából levezetett jognak tekinti a szólás- és sajtószabadságot, amely utóbbi felöleli valamennyi médium szabadságát, továbbá az információszabadságot is (amelyet másik fejezetben tárgyalunk). Tágabb értelemben ide tartozik még a művészi irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és a tudományos ismeretek tanításának szabadsága. E jog az anyajoga a lelkiismereti és vallásszabadságnak, valamint a gyülekezési jognak is. A kommunikációs jogok együttese teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, az akár népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes, eleven társadalom létezésének alapfeltétele. E jog kitüntetett szerepéből nem következik az, hogy korlátozhatatlan lenne, azonban igen kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz az Alkotmánybíróság szerint a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni.

1. 1. 1. A kommunikációs jogok

     rádiózás szabadságát, az egyesülési jogot, valamint az egyéneknek és a sajtónak a bírósági tárgyaláson való részvételi jogát.    

     Az egyesülési és a gyülekezési jog önállósulását egyebek mellett az magyarázza, hogy itt az egyén másokkal közösen gyakorolja jogát, míg a véleményeknek szóban, írásban vagy képben való kifejezése – jóllehet ez is a másokkal való kommunikáció célját szolgálja –, általában egyénileg történik.

     Gyakran a tág értelemben vett véleményszabadság körébe utalják az információszabadságot is. Maga a német alaptörvény és – feltehetően ennek hatására – az 1989-es magyar alkotmányreform is a véleménynyilvánítás szabadságával azonos paragrafusban szól a közérdekű adatok megismeréséhez való jogról. Természetesen annyiban nem indokolatlan a közös tárgyalás, hogy az információkhoz való hozzáférés elemi feltétele a véleménynyilvánításnak és a közvélemény kialakulásának. Ugyanakkor bármennyire része is az információszabadság a kommunikációnak, annak alanya nem feltétlenül véleménymondó is egyben, így az nem képezi részét a véleménynyilvánítás szabadságának. Az információkat közvetítheti ugyan a sajtó is, de a vélemény- és sajtószabadságból nem vezethető le a média valamiféle privilegizált igénye az állami információkra.

     Az amerikai kifejezési szabadság részét képező lelkiismereti és vallásszabadság pedig már inkább egyén intim belső szférájához tartozik, s nem feltétlenül része a kommunikációs folyamatnak, ezért ezzel külön fejezet foglalkozik.

     A XVIII-XIX. század nagyhatású dokumentumai használják a gondolatszabadság fogalmát, hol a vélemények kifejezésének részeként, hol annak kiegészítéseként. Látni kell, hogy – ellentétben a véleményekkel – önmagában a gondolat korlátozása lehetetlen, ami alkotmányos védelmét is értelmetlenné teszi. Ugyanakkor feltéve, de meg nem engedve, hogy a gondolatszabadság védelmének kérdése felmerül, annak alanya csak a gondolat gazdája lehet, míg a véleményszabadság védi az újság vagy könyv kiadóját, film forgalmazóját, tárlat szervezőjét és a rádiós vagy televíziós műsorszolgáltatót is.

     A gondolatszabadságtól tehát meg kell különböztetnünk a gondolat kifejezésének szabadságát, amely rokonítható a véleményszabadsággal. A francia forradalom máig hatályban lévő emberi jogi deklarációja például így fogalmaz: „Gondolatainak és véleményének szabad kinyilvánítása az ember egyik legbecsesebb joga.” A 1848. évi magyar sajtótörvény bevezető sorai értelmében pedig „gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti.” A mai alkotmányok egy része a gondolatszabadságot vagy egyáltalán nem említi, vagy – miként a hatályos magyar alkotmány – a lelkiismereti és vallásszabadsággal együtt.

     Nemzetközileg elfogadott gyakorlat szerint a véleményszabadsághoz hozzátartozik az a jog is, hogy valaki ne nyilvánítson véleményt. Ezt nevezik negatív véleménynyilvánítási szabadságnak. A német Alkotmánybíróság egyik ítélete például ebből vezette le azt a jogot, hogy bárki elzárkózhasson a számára idegen vélemények sajátként történő kinyilvánítása és terjesztése elől. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság különösen azért tartja fontosnak a véleményszabadságnak ezt az inverzét, hogy az állam ne kötelezhessen senkit meghatározott álláspont képviseletére. A negatív kifejezési szabadság megsértéseként értékelte az Emberi Jogok Európai Bírósága azt az egyesült királyságbeli törvényt, amely egyes szakszervezetekben a munkaviszony megőrzése céljából kényszertagságot írt elő. A bíróság indokolása szerint a szabály a tagokat a szakszervezet általuk esetleg el nem fogadható nézeteinek elfogadására kényszeríti.

1. 1. 2. A nemzetkzi jogi dokumentumok

     A XX. században született nemzetközi emberi jogi dokumentumok már a modern kori alkotmányok megoldásait követik. Ezek közül az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata volt az első, amely 19. cikkében foglalkozott a tág értelemben vett véleménynyilvánítás szabadságával. A Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 19. cikke az egyetemes nyilatkozathoz hasonlóan deklarálja a véleménynyilvánítás szabadságát és vele együtt a nézetek miatti zaklatás tilalmát és az információs szabadságot:„1. Nézetei miatt senki sem zaklatható. 2. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra; ez a jog magában foglalja mindenféle adat és gondolat határokra való tekintet nélküli - szóban, írásban nyomtatásban, művészi formában, vagy bármilyen más tetszése szerinti módon történő - keresésének, megismerésének és terjesztésének szabadságát is.3. Az e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása különleges kötelességekkel és felelősséggel jár. Ennélfogva az bizonyos korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban csak olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít és amelyeka) mások jogainak, vagy jó hírnevének tiszteletben tartása, illetőlegb) az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a közerkölcs védelme érdekében szükségesek.“     A regionális nemzetközi megállapodások közül az Emberi jogok európai egyezményének 10. cikke a következőképpen szól a véleménynyilvánítás szabadságáról:„1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. E jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és átadásának szabadságát országhatárokra tekintet nélkül, és anélkül, hogy ebbe hatósági szervnek joga lenne beavatkozni. E cikk nem képezi akadályát annak, hogy az államok a rádió, mozgókép vagy televízióvállalatok működését engedélyezéshez kössék.2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi integritás, a közbiztonság, a zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas információ közlésének megakadályozása, a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.“     Mint látható, e cikk külön is szól a rádiózásról és televíziózásról, megengedve, hogy az államok a rádió-, a mozgókép- vagy televízóvállalatok működését engedélyhez kössék. Ugyanakkor a gondolat gazdája számára biztosított gondolatszabadságot az egyezménynek a vallásszabadságot is szabályozó 9. cikke garantálja.

1. 1. 3. A vélemény meghatározása

     Az, hogy egy megnyilatkozás a véleményszabadság körébe tartozik-e, természetesen alapvetően függ attól, hogyan definiáljuk a véleményt. Sokak szerint vélemény alatt a tényekre, magatartásmódokra, viszonyokra vonatkozó értékítéleteket kell érteni. Eszerint a kizárólag tényállításokat magába foglaló hírek, tudósítások nem élveznék a véleményszabadság védelmét. Ugyanakkor szinte lehetetlen pontosan elhatárolni egymástól a tudósításokat és az értékítéleteket, hiszen egy jelentés közlésének módja, elhelyezése a hírek között, a címmel történő ellátása, sőt esetleg az azt felolvasó személy hanghordozása is tartalmazhat értékítéletet. A véleménynyilvánítás szabadsága a legszélesebb értelemben nemcsak a hírek közlésének és továbbításának jogát öleli fel, hanem általában mindenféle közlés szabadságát mások irányába, mégpedig függetlenül a közlés módjától és a közlemény értékétől, erkölcsi minőségétől. Védelmet élveznek tehát a valótlan tényállítások is, hiszen általában nincs jogi kötelezettség az igazmondásra, kivéve, ha ezt jogszabály kifejezetten előírja.      Ilyen kifejezett jogszabályi korlátot jelent a legtöbb jogrendszerben – így a magyarban is – a becsületsértő tartalmú valótlan tények állítása. De miként számos ország bírósága, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga, akként a magyar Alkotmánybíróság – a véleményszabadság határainak megvonásánál különbséget téve az értékítélet és a tényközlés között – joggyakorlata során szintén megszorítóan értelmezi a véleményszabadságnak ezt a korlátozását:      „Az alkotmány a véleménynyilvánítási szabadság megfogalmazásánál nem tesz kifejezett különbséget tényközlés és értékítélet között. A véleménynyilvánítási szabadság alapvető célja annak a lehetőségnek biztosítása, hogy az egyén mások véleményét formálja, meggyőzzön másokat saját álláspontjáról. A véleménynyilvánítás szabadsága ezért általában mindenféle közlés szabadságát magában foglalja, mégpedig függetlenül a közlés módjától és értékétől, erkölcsi minőségétől és többnyire valóságtartalmától is. Önmagában valamely tény közlése is véleménynek minősülhet, hiszen magának a közlésnek a körülményei is tükrözhetnek véleményt, azaz a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjoga nem korlátozódik csupán az értékítéletekre. A véleménynyilvánítási szabadság határainak megvonásánál azonban indokolt különbséget tenni értékítélet és tényközlés tekintetében.     Az értékítéletre, az egyén személyes véleményére a véleménynyilvánítási szabadság minden esetben kiterjed, függetlenül attól, hogy az értékes vagy értéktelen, igaz vagy hamis, érzelmen vagy észérveken alapul. A szintén alkotmányos oltalom alatt álló emberi méltóság, becsület, jó hírnév azonban az értékítéletben megnyilvánuló véleménynyilvánítási szabadság külső korlátja lehet, és ezek védelmében a büntetőjogi felelősség érvényesítése sem tekinthető – általánosságban – aránytalannak, így alkotmányellenesnek.     Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban fokozott alkotmányos védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzóak és felfokozottak.(...)     A véleménynyilvánítás szabadsága nem ilyen feltétlen a tényállítások tekintetében. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas tények közlésére akkor, ha a nyilatkozó személy kifejezetten tudatában van a közlés valótlanságának (tudatosan hamis közlés), vagy foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna tőle a tények valóságtartalmának vizsgálta, de a véleménynyilvánítási alapjog felelős gyakorlásából adódó gondosságot elmulasztotta.”     A véleményszabadság körébe tartozó jogok közös sajátossága, hogy a gondolatát véleményét, politikai, ideológiai vagy akár művészi meggyőződését kisebb vagy nagyobb publikum előtt kifejezni akaró egyén vagy közösség számára biztosítanak jogot a nyilvánosságra. Vagyis bármilyen nagyközönség számára szólnak is manapság a nyomtatott és különösen az elektronikus média útján közöltek, e jogok alanya – miként a néhány ember előtt beszélő egyén esetében – továbbra is maga a véleményt nyilvánító személy, illetve személyegyesülés, továbbá azok, akik elősegítik a kifejezést (kiadók, rádió-, tévé- és filmtársaságok, stb.). A kommunikáció tömegessé válásából tehát nem következik a közönség, a hallgatóság jogalannyá válása.     A véleménynyilvánítás szabadsága mindig csupán egy cselekvő saját cselekvését engedi meg, de nem alapozza meg a szabadságjog alanyának jogát mások magatartására, még annak tűrésére sem. A német alkotmánybírósági joggyakorlat például a vélemény- és sajtószabadságot ahhoz való jogként kezeli, hogy valaki „hallathassa szavát”. Az állam kötelessége, hogy ezt ne akadályozza meg, és a véleményt nyilvánító személyt ne válassza el hallgatóságától. Ugyanakkor ez nem jelent egyszersmind jogot a mások általi meghallgattatásra, arra, hogy az állam hallgatóságot biztosítson. A véleménynyilvánítás megkönnyítése nem alanyi jog az állammal szemben, különösen nem jelent jogot a tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutásra.

 

A kommunikációs jogok mint a szabadságjogok egy csoportjának használatára lásd Halmai Gábor: Kommunikációs jogok. Budapest, Új Mandátum, 2002.

Kezdetben a Legfelsőbb Bíróság a filmet üzletágnak minősítette, amelynek semmi köze a kifejezés szabadságához, és ezért semmi akadálya az egyes államok által előírt engedélyezési rendszernek és cenzúrának. Mutual Film Corp. v. Ohio Ind. Commission, 236 U.S. 230 (1915). Csak három évtizeddel később minősítette egy döntés a filmet az első kiegészítés védelme alá tartozó kifejezési formának. United States v. Paramount Pictures, 334 U.S. 131, 166 (1946).

NAACP v. Alabama, 357 U.S. 449 (1958). Ugyanezt az álláspontot erősítette meg a Buckley v. Valeo ügyben született ítélet is, mely szerint az egyesülések az egyéni és közösségi vélemények képviseletének sajátos formái. 424 U.S. 1, 15 (1976).

Richmond Newspapers v. Virginia, 448 U.S. 555 (1980).

A gyülekezési jognak a véleményszabadsággal való szoros kapcsoltára utal például a német Szövetségi Alkotmánybíróság egyik ítélete, melynek értelmében a gyülekezés szabadsága a véleménynyilvánítás kollektív formája. BVerfGE 69, 315, 345 (1985).

1848. évi XVIII. törvénycikk.

BVerfGE 65, 1, 40 (1983).

Egy 1943-ból származó döntés alkotmányellenesnek minősítette iskolás gyermekek kötelezését a nemzeti lobogó előtti tisztelgésre. West Virginia State Board of Education v. Barnette, 319 U.S. 624, 642 (1943). 1977-ben az amerikai főbírák alkotmánysértőnek mondták ki New Hampshire állam gépjárműveinek rendszámtábláin a „Live Free or Die” („Élj szabadon vagy halj meg!”) felirat kötelező voltát. Az indokolásban a szólás vagy a hallgatás jogát „a szélesen értelmezett indiv