Ugrás a tartalomhoz

A magyar dal könyve

Dobszay László

Hagyományok Háza; Timp Kiadó

15. fejezet - XIV. A KALENDÁRIUM

15. fejezet - XIV. A KALENDÁRIUM

Az ember életét alapvetően meghatározó természeti tényezők egyik legfontosabbika az idő, mely a föld tengely körüli forgásából adódó nap és a föld nap körüli körjáratából keletkező év által elveszti monoton egyformaságát. A pusztán lineáris és egyenletes előrehaladás körszerű, visszatérő jellegű, ugyanakkor minőségi különbségekkel gazdagított ciklussá válik. Az ember számára tehát egyrészt az élet menetét tapasztalhatóan befolyásoló keret, másrészt olyan valóság, mely a szellem számára is mondanivalóval bír, értelmessé és megformálttá válik.

Az év járatába beilleszkedő megkülönböztetett napok és időszakok eredetükre és jellegükre nézve három, egymással érintkező réteget alkotnak. A legrégibb abból a tapasztalatból származik, hogy az év forgásához igazodik az ember számára legfontosabb élelem (és egyes nyersanyagok) termése. A természet éltető erejét ünneplik a természeti népek kultuszai, egyben mágikus befolyást akarnak nyerni a természet fölött, hogy a termékenységet biztosítsák (pl. napfordulós ünnepek).

A második réteg már a nagykultúrákra, esetünkben főleg a keresztény kultúrára vezethető vissza. Az év a múlt jelentős, sorsformáló eseményeinek emléknapját is visszahozza. Az ember az ünnepléssel örök emlékezetben tartja ezeket az évfordulókat (pl. Karácsony), de a régi ember hite szerint valamiképpen újra meg is jeleníti azok tartalmát, s a résztvevők között kiosztja az ünnepek sajátos áldásait, gyümölcseit.

A harmadik réteg: a kialakult európai civilizáció egyes fontos intézményeinek életéhez kapcsolódik. Az intézmények a közösség életét megformálják, maguk is kisebb közösségeket hoznak létre, s a közösség életének fontos eseményei ünneppé emelkednek. Legjellemzőbb e csoportban az iskolai élethez kapcsolódó ünnepek sora, de a középkorban nagy szerepet játszottak a közélet, politika, céhek, társulatok (köztük: énekesrendek) életét megformáló ünnepek is.

Az ember életének fontos momentumai a formák kultuszának segítségével értelmeződtek és kultúrálódtak. E formákban a zenének elhagyhatatlan szerep jutott. Éppen ezért e kultúrákban a zene — zenészek, zenei intézmények, önálló zeneélet nélkül is — nagyobb tekintélynek örvendett, mint az újkori civilizációban.

A régi ünnepek ugyan vigalommal, áldomással, ajándék-osztással stb. jártak, de középpontjukban nem ez volt, hanem egy olyan cselekménysor, mely az ünnep fő gondolatait jelenítette meg. Benne még szerves egységet alkottak a később egymástól elváló művészeti ágak: a költészet, a dráma, a mozgás, a látványosság (pl. jelmezek), s természetesen a zene is.

LUCÁZÁS

A néphagyomány többfelé szinte napjainkig megőrzött olyan téli szokásokat, melyek a régi pogány napfordulós varázslatokból származnak. A babonás elemek olyan hiedelmekre emlékeztetnek, hogy bizonyos cselekmények végrehajtásával, szövegek elmondásával vagy inkább eléneklésével biztosítani lehet az egészséget, gazdagságot, állatok szaporodását, megmaradását. Ilyen részletek a regölésben, sőt még a betlehemezésben is találhatók, de legvilágosabban — minden hozzáadás nélkül — a lucázásban érvényesül ez a mágia. Dallama is, makacs ismételgetésével, a gyorsan, egy hangon elmondott kívánsággal ezt a ráolvasó jelleget hallatja. Ma már elvesztette eredeti értelmét, s ahol megmaradt, csupán a naphoz fűződő játékos cselekmény. De érdemes megismernünk, mint a régi hiedelemvilág emlékét és annak jellegzetes zenei kíséretét.

456

December 13-án, Luca napján hajnalban vagy reggel a falu fiúgyerekei 4-5 fős csoportokban járnak házról-házra. A vezető, a „gazda” nagyobb, a többiek kisebb pásztorbotot visznek magukkal; a vezetőnél nagy tarisznya is van. Beköszön:

— Szabad-e kendtek tisztességes, becsületes házánál lucázni?

Ha beengedik őket, először is fadarabokat keresnek a háznál, azokat a padlóra teszik, s arra ülnek; másutt szalmát hoznak magukkal és azt szórják le a földre. (A tyúkok utánzásával ugyanis a háziállatok bőségét, egészségét varázsolják.) Elkezdik:

Luca, Luca, kity-koty

2. Ennek a gazdának akkora disznója legyen, mint egy ház; akkora szalonnája, mint a mestergerenda; annyi zsírja, mint a kútban a víz; annyi töpörtyője, mint a Dunában a föveny; kity-koty, kity-koty. Luca, Luca…

3. Ennek az asszonynak annyi tojása legyen, mint az égen a csillag, annyi csibéje legyen, mint a földön a kövecs; kity-koty, kity-koty. Luca, Luca…

4. Ennek a lánynak akkora nyelve legyen, mint egy tepsi, úgy forogjon, mint a nagypénteki kereplő; kity-koty, kity-koty. Luca, Luca…

5. Doktor, patika éhen haljon, a barmuk a zsírtól megfulladjon, a gazdasszony sose lustálkodjon; kity-koty, kity-koty. Luca, Luca…

Luca, Luca, kity-koty

A végén tapsolnak, kukorékolnak. A gazdasszony krajcárt, pogácsát, almát, diót, szalonnát ad nekik. Köszönnek és elmennek, a gazdasszony pedig az ott maradt szalmát beteszi a tyúkok alá (mert akkor „jobban tojnak”).

A BETLEHEMEZÉS

Legjelentősebb drámai népszokásunk. Bár szorosan karácsony ünnepéhez, Jézus születésének megjelenítéséhez tartozik, sokféle, más-más eredetű emlékét is magába olvasztotta régi kultúráknak. Középkori misztériumjátékok, pogány alakoskodások, középkori diák ünnepköszöntők („rekordációk”) emléke egyesült ünnepélyes, mégis vidám, olykor szinte pajkos, de máris meghatott játékká. Ebben a sokszínűségében van a vallásos jelentésen túlmenő, maradandó kulturális értékeket is közvetítő hatása.

A betlehemes játékot a gyűjtések már mindenütt csak töredékes, romlott állapotban találták meg. A néprajztudomány kötelessége e maradványokat hiteles formában, minden igazítás nélkül rögzíteni. A gyakorlati célú közreadásnál azonban talán jogos — tapintatos kézzel, megfelelő anyagismerettel, kellő óvatossággal — összeilleszteni a részleteket és kerek, összefüggő szövegkönyvet rekonstruálni. (Valóban: néha az egyik faluban föltett kérdésre a másik faluban kapjuk meg a feleletet; egy-egy szervetlen mondat értelmét egy másik gyűjtésből felidézhetjük, stb.)

A betlehemes e rekonstruált alakja bevezetőből, négy jelenetből és befejezésből áll. A bevezetés: köszönés és a játék céljának elmondása; a négy jelenet: Mária és József szálláskeresése — a pásztorok a mezőn — híradás és a pásztorok megjelenése a született kisdednél — a szereplők szolgálatuk jutalmát kérik. Befejezés: elköszönés és jókívánságok az új évre. (A középkorban ugyanis karácsonnyal kezdődött az új év.)

A szálláskeresés az emberi nyomorúság és a szívtelenség találkozása. A kis Jézus kivetettségének ábrázolásán kívül benne van a gazdagok embertelenségének elítélése is. A szereplőket hanghordozásuk is két csoportra osztja: Mária és József alakját kiemeli ünnepélyes recitációjuk. A többiek eleven, realisztikus prózában beszélnek. Ezt a jelenetet a hagyományt legtisztábban őrző erdélyi betlehemezésből vettük. Egy változata a Hungarian Folkmusic II. hanglemezsorozat IV/A oldalán is hallható: a dallamokat, recitáló tónusokat és az előadásmódot ott tanulmányozhatjuk.

Második jelenet: a pásztorok szóváltásai a mezőn. Ennek vidám, évődő hangját olykor a népi szereplők kiváló szerepjátszó készsége is fokozza. Ez a jelenetsor a dunántúli, északkeleti és alföldi pásztorjátékokból állítható össze.

A két színtér összeolvad a következő jelenetben: az angyal a pásztorokat Betlehembe hívja. Ismét megszólal az ünnepélyes, recitáló beszédstílus (mely egyébként a régi iskolai versmondás tónusát őrzi!). Ezt a jelenetet az erdélyi változatokra építettük, a pásztorok ébredésekor azonban néhány sikerült frázist a belföldi adatokból is idézünk.

Az adománykérés egyes változatokban hosszasan kiépített, sokféle motívummal színesített jelenet (lásd az említett bukovinai betlehemezésben; a hanglemez a jóhumorú előadásmódot is rögzíti!). Itt e jelenetre csak röviden utaltunk. Az adománykérés után a játék összefoglalása és az elköszönés zárja a kis drámát.

A több helyről összeállított, terjedelmesebb drámai betlehem-játék előadásánál rövidíthetünk. Így pl. kihagyható az 1. jelenet kezdete, s rögtön a Királynál történő szálláskereséssel indulhatunk. Rövidíthető a pásztorok beszélgetése; kihagyható az 1-3. pásztor beköszönése, s rögtön az Öreg behívásával indulhat a jelenet. Kihagyhatunk az erre következő beszélgetésből is. A 3. jelenetben a pásztorok ébredése, az öreg hívogatása stb. rövidíthető vagy elhagyható.

A betét-énekek egy része középkori szokás-dallam; más darabok XVI-XVII. századi műzenei eredetű dallamrepertoárból idéznek; ismét mások régi tánczenei dallamokat foglalnak be a darabba. A játék folyamatos közlése érdekében az egyes darabokhoz a közlés után adunk megjegyzéseket.

Vezető: Szabad-e betlehemet járni?

Háziak: Szabad.

Vezető: Gyertek be!

KEZDŐÉNEK (a betlehemesek bevonulnak a szobába):

Im midőn mindeneket

2. Cirinus küldetteték Betlehem városba, — hogy az egész tartományt venné egy summába.

3. Elindula József is a Szűz Máriával, — Istennek erejéből terhes mátkájával.

4. Betlehembe hogy juta fáradt állapottal, — szállásról kérdezkedik, minden embert ural.

5. De a sok vendég miatt nincs senki barátja, — ki távolról meglátja, ajtaját bezárja.

6. Szállni kényszeríttetik egy rongyos pajtába, — városon kül, elhagyott vadak barlangjába.

7. Ó, kegyetlen tigrisek! Betlehem városa! — hogy lehet tinálatok Jézusnak ily sorsa!

Vezető:

Dicsértessék Krisztus az magas egekben

2. Mi sem azért jöttünk, hogy históriázzunk, — vagy valami tréfás játékot indítsunk, — sőt hasznunk keresvén, hogy csak dombérozzunk, hanem a Krisztusról egy példát mutassunk: — hogy miként született, jászolyba tétetett, — és a pásztoroktól ajándék vitetett,— melynek Krisztus anyja (KIÁLTVA:) igen örvendezett!

Vezető (prózában, botjával a szereplőkre mutatva): Szent Józsefnek itten szállás nem adatik, — sehol a városba be nem fogadtatik, — hanem a királytól most tovább küldetik!

I. jelenet: SZÁLLÁSKERESÉS

1.

Huszár (az I. nemeshez lép): Szerencsés jó napot, — kívánt víg órákat — kívánok uramnak, — örülök, hogy látom, — nyilván tapasztalom — épségét szép házának.

I. Nemes: Az Úristen hozott, — házamhoz juttatott, — szerelmes barátom, — hogy házamhoz jöttél, — engem felkerestél, — lásd, mely igen akarom! (Örömmel csörgeti kardját.)

Huszár: Megszállnék uramnál, — mulatnék házánál, — ha konyhája terjedne, — bő étel-italért — adnék ezüst tallért, — csak kedvem szerint lenne.

I. Nemes: Az étel és ital — minden fűszerszámmal — azonnal készen lesz, — mert a mulatságra — nékem is jó kedvem lesz! — Hallod-e, hív szolgám?

Kulcsár (összeveri bokáját, tiszteleg): Jelen vagyok, uram, mit fogsz parancsolni?

I. Nemes: Menj el a konyhára, — parancsold szakácsnak, — a vacsorát készítse, — a kulcsokat vidd el, — a konyhamesterrel — fuss hamar a kamrába, — tyúkokért, récéért, — fogolymadarakért — eredj le a majorba!

Kulcsár (örömében a hüvelyébe taszigálva csattogtatja kis szuronyát, vagy zörgeti kulcsait): Készen vagyok uram parancsolatjára. — Hát inni mit hozzak úri asztalára? — Mindjárt most a kuktát küldöm a piacra, — minden bő pénzével hozatok számára.

I. Nemes: Nosza, ürmös borral, — finom söritallal, — a kancsókat töltsétek! — Meg a kávés findzsát, — nádmézes skatulyát — csakhamar készítsétek!

Kulcsár: Nem lesz fogyatkozás az ital iránt is, — mert akaratodat értem most abban is, — azonnal a konyhán kész lesz az étek is, — mert ily jó kedveden örvendek magam is. (Esznek, isznak.)

József és Mária felkel, az I. nemesember elé állnak. Mária összeteszi kezét, többnyire mozdulatlan, mint egy szobor. József kissé szabadabb. Lassan, vontatottan énekel:

József:

A mennybéli Isten, kit magasztal minden

I. Nemes (prózában): Mit akarsz énvelem? — mert nem vagy én felem, — beszéld hamar dolgodat, — hosszan szót ne folytass, — tőlem ez a válasz, — végezd hamar bajodat!

József (recitálva): Uram, az Úristen megáld mindenekben, — csak fogadj be az éjjel, — az erős hidegben, szörnyű fergetegben — ne haljunk meg hideggel!

I. Nemes (szaval): Édes jó barátom, — szoros a hajlékom, — vannak sok vendégeim, — nincs mód a szállásban, — hanem fáradj abban, — hogy próbáld meg arrébb is!

József (recitálva, közben rámutat a II. Nemes emberre és elé lép Máriával együtt): Jaj, menjünk máshova, talán ez a gazda — nem lesz ilyen mostoha, — az Istent tekintvén, rajtunk könyörülvén — házához befogadna. Hozzád Uram jöttünk mi is búsítani, hogyha méltóztatnál nékünk szállást adni, ez egy éjszakára meg fognánk fizetni.

II. Nemes (szaval): Csodálkozom rajtad, — hogy szádat feltátod, — és éntőlem szállást kérsz, — mivel udvaromban, — nagyúri házamban — jobbak szoktak megszállni.

József (recitálva): Uram, ez városban — majd minden utcákon — házról házra eljártunk, — szállást nem találtunk, — hideggel kell halnunk, — ha nem könyörülsz rajtunk.

II. Nemes (elutasítólag int): Csak menj el, ne instálj, — sokat ne prézsmitálj, — itt énvelem meg nem hálsz, — mert érted vendégim, — kedves jó barátim — meg nem szoríthatom, — s mert pénzes zacskódat, — aranyos táskádat — oldaladon nem látom!

József (énekelve; a nézőkhöz fordul; a nemesekre mutatva): Ó, elfordult itten törvénynek tartása, — nincsen Betlehemben Isten imádása, — nem adatik itten szegénynek szállása, — csak a gazdagoknak van nagy udvarlása!

2.

József (botjával a Királynál kopog).

Király (prózában): Egy szózatot hallék mostan az ajtómon, — mi légyen az oka, bizonnyal nem tudom. — Jelen vagy-e szolgám?

I-II. Szolga: Jelen vagyok uram, parancsolatjára!

Király: Parancsolom szolgám, lásd meg sietséggel, — ki zörget ajtómon ily nagy bátor szívvel?!

I. Szolga (Józsefhez lépve): Mit akarsz, barátom, mondd meg, honnét jöttél, — ajtónkon ily bátran zörgetni hogy mertél?

József (az egész jelenetben a 458. dallamtónuson!): Augusztus császárnak parancsolatjára, — jöttünk Názáretből a beiratásra, — hogyha befogadnál ezen éjszakára — bizonymegfizetné az egeknek ura.

I. Szolga: Várakozz egy kevést, mindjárást jelentlek.

Király: Mi új hírek vannak mostan a városban, — mondd meg hát, hív szolgám, nékem bizonyosan!

I. Szolga: Felséges királyom, oly emberekre találtam, — hogyha befogadjuk, — elvesz a hatalmunk, — ez ékes városból éppen kipirulunk!

Király (kardot ránt): No, ha így van szolgám, eredj gyorsan, siess, — ajtónkat is zárd be, éppen be se ereszd!

I. Szolga: Szállást nálunk bizony magad mostan nem kapsz, — a város utcáin ámbár ha meg is fagysz!

József: Kemény kősziklához hasonló nemzetség, — hogy lehetsz uradhoz ily szörnyű dühösség, — még a pogánynál is van engedelmesség, hát hogynincs tenálad uradhoz kegyesség?

II. Szolga (Józsefhez): Kedves atyámfia, szállást nem adhatok, — hanem egy kis helyet mindjárást mutatok, — a városon kívül vagyon egy istálló, — oda szokott szállni a jövevény szálló.

József (Máriához): Szerelmes jegyesem, már mire jutottunk, — az egész városban szállást nem találtunk, — a városon kívül mondnak egy istállót, odaszokott szállni a jövevényszálló.

Mária (József dallamán recitálva): Nem bánom, szerelmem, menjünk el hát innét, csak szálljunkbe oda, csak szálljunkbeoda. (Józseffel együtt lassan megindulnak a betlehem felé, mellette Mária letérdel.)

ÉNEK:

A Szűz egy fiat szült

II. jelenet: A PÁSZTOROK A MEZŐN

1.

Csordapásztorok, midőn Betlehembe

I. Pásztor (bejön): Dicsérem az Istent, engedelmet kérek, — hogy minden szó nélkül e házba betérek, — mert a pásztorember oda veti magát, — ahol a hidegben melegen tartják a szobát. — Amint az éjszaka ott kint legeltettem, — nem tudom, hogy esett, de majd elrémültem; — szunnyadtam, az igaz, aztán ébren voltam, — hirtelen valami szép nótát hallottam. — Felkeltett a nóta és talpra ugrottam, —- (DOBBANT) ki lehet, mi lehet? azon tanakodtam. — Még a csillagok is táncra kerekedtek, — mintha szikrát hányna szeme az embernek. — A nyáj széjjelszaladt, nem tudom, mi baja, — ugrik, szökik, játszik apraja és nagyja. — De én csak azt mondom: valami lesz ebből, — senki ki nem veri ezt az én fejemből! — Gyere be, pajtás!

II. Pásztor (bejön): Adj Isten jó estét, már én is itt vagyok, — újdonat subámon száz lyukat mutatok, — melyből kitetszik, hogy én jó pásztor vagyok, — farkastól nem félek, nem messze szaladok. — Dehát mégis egyszer elhagytam a nyájat, — mert egy csodálatos fényességet láttam. — Gyönyörűen szóllott, szárnya is volt néki, — ruházata telisded csillaggal volt teli. — Megijedtem tőle, mit akar? kérdeztem, — de ő deákul szólt, így hát nem értettem. — De tudom, hogy szép volt, ilyet még nem láttam, — pedig a juhoknál már sokat is háltam. — Hát kenyeres pajtás, hol veszed itt magad? — tudod, hogy a nyájat elhagyni nem szabad!

I. Pásztor: Ha nekem a nyájat őriznem kell, — egyik szemem alszik, a másik meg figyel, — és ha észreveszem, hogy a farkas kullog, — furkósbotommal jól a bőrire suhintok (MUTATJA BOTJÁVAL).

II. Pásztor: Ha jó pásztor vagy hát, ne hagyd el a nyájat, — mert különben öregapánk megpuhítja hátad!

I. Pásztor: Nem azért hagytam el, hanem egy kísértet — úgy reám ijesztett, hogy a lelkem is reszket (MEGRÁZKÓDIK).

II. Pásztor: Hol az a kísértet, hadd üssek jót rajta, — szinte repedjen meg gúnyájának rojtja! — Kuckóba való vagy, nem ám a nyáj mellé, — hol-miféle kísértetekkel jössz most ide elém?

I. Pásztor: Hát Kecskés pajtást meg hol hagytad?

II. Pásztor: Betlehem hegyén járt, kezeit fájtatja, lábait nem bírja, — de azért ha egyet füttyentenék juhászok módjára, — mindjárt előjönne, szívem fájdalmára. (FÜTTYENT.)

III. Pásztor (bejön): Dine, duna, de jó guba, — nem kell nékem sör, pálinka, — csak kell nékem bor, pecsenye, — éjszakára friss menyecske. (HÁRMAT UGRIK BEFELÉ.) Szalonnás jóestét kedves pajtásaim! Húzzátok el az én nótámat!

ÉNEK:

Ez az égő nem szita

III. Pásztor: Heje, huja, meggazdagodott már a birkaguba. Én is vettem egy birkagubát, egy veres-szűrt, azzal kereskedtem. (ELŐVESZI A KULACSOT.) Éljen NN! (A HÁZIGAZDA NEVÉT MONDJA.)

I. Pásztor: Te ne köszöngess, hanem igyál! (ISZNAK.)

ÉNEK:

Az öreg bundásnak jól vagyon dolga

2.

I. Pásztor: Hát az öreget hol hagytátok?

III. Pásztor: Az öreg az ő öregsége miatt nem bírt utánunk tötyögni-lötyögni, fennakadt a nagy hóba’. De azért megpróbálok egy fittyentést vagy egy koccintást: begyün-e, vagy se? (FÜTTYENT. KINT MOTOSZKÁLÁS.)

II. Pásztor: Jöjjön be kend, Öregapó, mert megfázik odakint! ÖregPásztor (kintről): Nem megyek, mert félek, hogy a hétméteres kolbászt a nyakamba akasztják! — II. Pásztor: Ne féljen kend, nem olyan serény itt a háziasszony! Jöjjön be kend, Öregapó! ÖregPásztor: Nem megyek, mert félek, hogy a teli kulacsot a kezembe nyomják. II. Pásztor: Ne féljen kend, nem olyan szíves itt a házigazda. Csak jöjjön be! ÖregPásztor: Bemennék, de nem lelem az ajtó kilincsét. (TAPOGATÓZIK, CSAK A KEZE LÁTSZIK.) I. Pásztor: Ott öreg, a sarka fele. Öreg Pásztor: Tudom, tudom, Mátészalka fele. II. Pásztor: Nem öreg, hanem a sarka fele. Öreg Pásztor: Az Északi Jeges tenger sarka fele? II. Pásztor: Ott, ott öreg, de vigyázzon, mert itt egy hetvenhétméteres nagy gödör van ám!

(Az Öreg bebotorkál, keresztülugorja a képzelt gödröt, hasraesik. Keltegetik:)

I. Pásztor: Ne, kelj már fel! II. Pásztor: Hé, öreg! III. Pásztor (piszkálja a botjával): Te, ez meghótt! Meg van már merevedve! (SÍR.)

II. Pásztor: Hiába siratod, látod, elpusztult; biztos malária-betegségbe'. Inkább végy mértéket róla! III. Pásztor (botjával méricskéli): Két öl a hossza, három a szélessége. I.Pásztor: Nem jól van, te! Csúnyának szélesebb kell, mint hosszabb! Mérd még egyszer! III. Pásztor: Ötször? hogy ne keljék többször? Három a hossza, kettő a szélessége. Hát jól van, nem azért jártam nyolc évig iskolába. (RÁÜT AZ ÖREGRE A BOTJÁVAL, AZ MEGRÁZKÓDIK.) II. Pásztor (próbálja botjával fölemelni): Hii! Csapófát az Öreg alá!

Öreg Pásztor (feltápászkodik): Csapófát a nagyapátok térde alá! Fel bír még az öreg a maga erejéből is állni. Majd adok a hátadra egy utolsó kenetet, ami a temetőbe elvezet! (KÖRÜLNÉZ.) Hopp Istók, itt vagyok, szerencsés-lencsés-füstöltkolbászos jó estét kívánok!

I. Pásztor: Jó estét, Öreg! Hát te hol jártál? Öreg Pásztor: Én a királynál voltam ebéden. I. Pásztor: És mit kaptál enni? Öreg Pásztor: Első tál étel volt a bagoly-nyerítés, utána következett a kemencenyögés, csirke-ordítás, ürge-köhögés, végre érkezett az üres kocsizörgés. (ÉSZREVESZI, HOGY AMAZOK A KULACSÁBÓL ISZNAK.) De ti fiaim idebenn csak esztek, isztok, szegény öregapátok penészes szakállára nem is gondoltok?! I-II-III. Pásztor: Sem nem eszünk, sem nem iszunk, — csontocskákat szopogatunk, — kancsó száját nyalogatjuk. Öreg Pásztor: Hát akkor adjatok egy kis bort hamar! Bejártam Ázsiát, Afrikát, Amerikát, mégsem kaptam sehol egy pohár pálinkát. (ODAADJÁK NEKI AZ ÜRES KULACSOT; INNI PRÓBÁL, KOTYOGTATJA, HOSSZAN NÉZEGETI.) Lám, lám, ilyenek vagytok ti is, fiaim, hát az öregnek üres fenékkel adjátok oda a kulacsot? II. Pásztor: Dehogyis, Öregapó, csakhogy a hosszú úton kiszáradt belőle. Ne búsúljon, na, majd megtölti a gazda. Addig is, beszélgessünk egy kicsit! Hány esztendős vagy, Öreg? Öreg Pásztor: Ha az Isten meg hagyja élni ezt az ádventi kukorica-kapálást, éppen akkorra leszek (BOTJÁVAL KIVERI:) romszáz-hatvan-hatéves. Közétek szálljak? III. Pásztor: Közénk bizony csak ne szállj, hanem fordulj hozzánk becsületes emberek módjára. ÖregPásztor (lehajolva, nekik háttal): Így? III. Pásztor: Nem úgy! Öreg Pásztor (a másik irányban elfordul): Így-e? III. Pásztor: Nem úgy! ÖregPásztor (szembefordul): Így-e?? I. Pásztor: Úgy, úgy, hol tanultad te az emberséget? Jártál te az iskolába? Öreg Pásztor: Hogyne, fiam, jártam az istállóba. I. Pásztor: Nem, Öreg, az iskolába! Ismered a betűt? Öreg Pásztor (füléhez tett kézzel): Mit? Tetűt? I. Pásztor: Ó, de nagy tökkelütött fejed van! A betűt!! Öreg Pásztor: Betűt, betűt… persze, hogy ismerem. I. Pásztor: Na, olvasd el hát, mi van odaírva! (A FALRA MUTAT.) Öreg Pásztor: Igdálom, bigdálom, — csizmámat a portól, — torkomat a bortól, — gyomromat a fehér cipótól — meg nem kímélem.

II. Pásztor: Na, ez jól van. Hát tanult-e keresztet vetni? Öreg Pásztor: Perecet enni? II. Pásztor: Keresztet vetni!!! Öreg Pásztor: Igen, igen: Az Atyának, és Szentlélek Istennek nevében ámen. II. Pásztor: Hát a Fiú hol maradt? Öreg Pásztor: A fiú ide hátra maradt, a zsákot tartja hurkának, kolbásznak. — Hát még mi van hátra? III. Pásztor: Tud-e kend, Öreg, az óra járásához? Öreg Pásztor: Hogyne tudnék én az órom facsarásához! (ELŐVESZ EGY NAGY KENDŐT, TÖRÖLGETI VELE AZ ORRÁT.) III. Pásztor: Nem, Öreg, az óra járásához! Mondd meg, hány az óra? Öreg Pásztor (elővesz egy nagy vöröshagymát, nézegeti, mókázik vele): Háromnegyed ződre, feküdj le a fődre! (Körülményesen, zajjal, csörtetve lefekszik, lábbal a betlehem irányában.) I-II-III. Pásztor: Aludjunk mink is. (ők is lefekszenek az öreg mellé, horkolnak, aztán nyugodtan alszanak.)

III. jelenet: ÖRÖMHÍRADÁS ÉS OFFERA

1.

Angyal (Mária elé áll és a 458. dallamon recitál): Ó Istennek Anyja, látod jelenlétem, — parancsolj, mert mennyből tehozzád küldettem. Mária (recitálva): Ó Isten angyala, szolgálj szent uradnak, adj hírt a nyáj mellett levő pásztoroknak, hogy imádására jöjjenekKrisztusnak.

(Angyal, ill. angyalok csillaggal a pásztorokhoz mennek. Megállnak lábuknál. A glória éneklésekor az angyal megérinti lábával a pásztorok lábát, angyal-társai csöngetnek.)

Angyal:

Glória, glória

Öreg Pásztor (fölriad, kissé felemelkedve dörzsöli a szemét): Óóó, mit láték, mit hallék? Ördög-e vagy angyal, nekem megjelenék. Azt csak nem hiszem, hogy a kis Jézus született volna; inkább leteszem a fejem a fődre, alszom, míg a hajnalcsillag feltetszik az égre.

Angyal (az előbbi dallammal): Glória, glória!

II. Pásztor (fölriad, félig fekve lökdösi társait): Te, pajtás! Angyal szól!

III. Pásztor: Nem angyal szól, a kakasok kukorékolnak a góréban!

II. Pásztor: De, te! Angyal szól!

III. Pásztor: Dehogy angyal szól! Öreganyám diót tör a padláson. (Alusznak.)

Angyal:

Glória, glória

I. Pásztor (fölriad, meglátja az angyalt, ébreszti a többieket): Pásztorok, mindnyájan, micsoda éneklés! Fülembe hallatszék egy angyali zengés!

II. Pásztor (költi a harmadikat): Keljünk fel, lássuk meg azt a szép éneklést, mert szívem gerjeszti egy angyali intés.

I-II-III. Pásztor (botjukra támaszkodva, féltérden, az angyal felé fordulnak).

ÉNEK:

Dicsőség mennyben Istennek

Angyal:

Serkenjetek pásztorok, pásztorok

Angyal (recitálva, mint előbb): Serkenj fel, Istennek választott serege, — semmit is ne késsél Jézus elejibe, — mostantalpra állni ő dicséretére! (FÖLÁLLNAK.)

2.

II. Pásztor: Nem bánom, menjünk el, de ne puszta kézzel, — vigyünk ajándékot neki nagy bőséggel. I. Pásztor: Kinek mije vagyon, adja nagy jó szívvel, — hogy megbékélhessünk a mi Istenünkkel.

I. Pásztor (kelti az Öreget): Kelj fel, Öreg! II. Pásztor: Mondd nagyobban, mert nem hallja. I. Pásztor: Talán biz elaluvék… Te Öreg nagy gyorsan nyisd fel szemeidet, — nyisd ki süketséggel betölt füleidet, — halld a mennyei szép éneklést, amelyet — az ittlévő angyal minekünk hirdetett, Öreg Pásztor (ébredezik): Jaj, de furcsát aludtam, — nagyon hosszút álmodtam, — Betlehem városát egy nagy tűzben láttam, — jaj, de nagyon félek. I. Pásztor: Ne féljen kend, Öreg, velünk az Isten. Csak jöjjön a botom csörgése után. (Az Angyal vezetésével megindulnak, az I. Pásztor botjával ütögeti a földet.)

ÉNEK (a 461. dallamra): Örömet mondok, nagy örömet néktek, — mert ma született a ti üdvösségtek. Menjetek el csak gyorsan a városba, — ott találjátok Jézust a jászolba’. Elindulának és el is jutának, — szűz Máriának jó napot mondának. (Az Öreg kivételével a betlehemhez érnek, s ott éneklik:)

I-II-III. Pásztor (ugyanerre a dallamra): Serkentsd fel Jézust, szent Fiadat nékünk, — mert mi angyalok igéjére jöttünk.

Mária:

Serkenj fel, fiam

3.

I. Pásztor (a jászol elé térdel): Vegyed e kis túrót, hoztam felségednek, — kit az egész nyáron nagy kínnal kerestem, — mégis felségednek nagy jószívvel adom. — Adjál te is, pajtás!

II. Pásztor (mellétérdel): Ó, én kicsi Jézusom, ne nézd, bűnös vagyok, — vedd jó néven tőlem ezt a kicsi sajtot, — ezt én felségednek nagy jószívvel adom. — Adjál te is, pajtás!

III. Pásztor: Ó, én édes kicsi Jézusom, hát én mivel tudjak kedveskedni, én neked báránkát, sajtot, efféléket nem adhatok, hanem egy szép bogláros szijjacskát, nézzed, de szépet adok.

I. Pásztor: Gyere, Öreg, offerára! Öreg Pásztor: Hová, hová, vacsorára? I. Pásztor: Nem, Öreg, offerára, kis Jézust imádni, (Öreg megindul, meg-megáll.) Öreg Pásztor: Mi az a nagy fényes? II. Pásztor: Gyertyavilág, Öreg. Öreg Pásztor: Hát az a gyapjas szőrű? II. Pásztor: Kis bárány, Öreg. Öreg Pásztor: Hát az a nagyfülű? II. Pásztor: A kis szamár, Öreg. Öreg Pásztor: Hát a kis Jézuska hun fekszik? I. Pásztor: Ott fekszik a jászolyba, szegény nyoszolyába. Nézzen bele jól! ÖregPásztor: Látom már, az a kis szőke, amelyik ott rugkapálik…

Öreg Pásztor (odabotorkál, letérdel, benéz, elkáprázva, kissé megindulva): Huú, de fényes van! … Ily nagy jóvoltodért tenéked mit adjak? — Édes kis Jézusom, elődbe mit nyújtsak? — Drágább ajándékkal én nem táplálhatlak, — hanem egy juhbőrrel mostan betakarlak. Pásztorok (a 461. dallamra): Üdvözlégy Jézus, pásztorok pásztora, — bűnös emberek megváltó szent ura. Ha nem utálsz meg, te szolgáid vagyunk, — és azért jöttünk, hogy téged imádjunk. Kérünk tégedet, mi üdvözítőnket, — sok bűneinkért meg ne utálj minket.

Mária (a 458. dallamon recitálva): Köszönöm pásztorok mindnyájan tinéktek, — kívánom hogy mennyben koronát nyerjetek, — és a véghetetlen örömben legyetek.

Pásztorok (talpra ugorva, botjukkal ütnek): Úgy is van.

4.

I. Pásztor: Hallod, kedves társam, derék furulyásom, — mivel az új királyt víg örömmel látom, — fújj hamar egy nótát! II. Pásztor: Bizony igen hangos, majd fúvok egy nótát, — csakhogy legelőször ki-ki járja táncát, — ne kímélje talpát! III. Pásztor: Öreg, el tudna járni egy juhászos táncot? Öreg Pásztor: Megpróbálom a görbe lábaimmal, penészes szakállammal, ha zengtek egy víg éneket.

ÉNEK (furulyával, pásztortánccal):

Betlehembe jer pajtás

IV. jelenet: ADOMÁNYKÉRÉS ÉS BEFEJEZÉS

Vezető: Kedves gazduramék, a kis Jézuskának egy kis ajándékkal hogyha szolgálnának, ha százasuk nincsen, ezres is jó bele, tessék ideadni, hadd ballagjunk vele.

Kicsik: Én kis gyermek vagyok, kis kalácsot kérek, ha kicsit nem adnak, a nagyot is elfogadom. (Összegyűjtik az ajándékokat: diót, almát, kolbászt).

Vezető: (a 458. tónuson recitálva): Hallátok rend szerint e rövid példánkban, — miként Krisztus Jézus romlott istállóban, — született, s tétetett a hideg jászolba, — midőn a pásztorok angyalnak szavára jövének Krisztusnak (KIÁLTVA:) látogatására! — Köszönöm, s hálálom, kik itt hallgattátok, — alacsony munkánkat meg nem utálátok, — ti pedig, jó gazdák, kik befogadátok — kiért a mennyekben legyen koronátok, — kis Jézus áldása szálljon tireátok, — semmiféle átok (KIÁLTVA:) ne férjen hozzátok! (PRÓZÁBAN:) Mi pedig elmegyünk, vígan maradjanak, áldást, békességet kívánunk e közellévő újévre! ÉNEK (a 461. dallamon, közben elvonulnak): Isten áldja meg e háznak gazdáját, — töltse meg Isten csűrét, kamaráját.

457: A szálláskeresés-történet summáját mondja el a beköszöntő ének. Szövegét először Kájoni János Kancionáléjának 1719-es kiadásában találjuk. Dallama a régi „sirató-stílus” mellékhajtása. — 458-459: A hivatalos, ünnepélyes beszéd a régi kultúrákban természetszerűleg recitativ előadásban jelenik meg. De recitációsan történt hajdan az iskolai versmondás is. Ennek maradványa az erdélyi betlehemesek dikciója is. Közeli rokonai az élő német misztériumjátékokból ismeretesek. Az iskolai versmondás másik sajátságát is őrzi az erdélyi betlehemes: a Vezető kezdő és befejező versei közben ütemesen fel-alá járkál, minden sor végén fordul. 460: Középkori európai dallamtípusnak csak népi gyakorlatban fennmaradt, erősen variált alakja. 461: Valószínűleg középkori szöveg és dallam, legrégibb karácsonyi énekeink közé tartozik. Bár stílusa a gregorián zenére emlékeztet, úgy látszik, nem fordítás, dallama sem átvétel, hanem magyarországi alkotás. 462: A bolondozó szöveget hordozó, kis motívumokból épülő, nagyrészt ütempáros dallam a betlehemesekben megőrzött régies tánczene maradványa lehet. 463: Vö. a 252. sz. ivónótával. 464-465: A régi európai örömkiáltásnak (Eja!) maradványa, s ezzel jól összhangba hozva egy gregorián intonációnak (felhívó tételkezdetnek) népi változata. 466: A dúr ereszkedő dallamok Nyugat-Európa egyik legrégibb zenei rétegét alkotják. E dallamot Luther Márton is igen kedvelte s terjesztette. 468: A 461. dallam az ország területén három fő változatcsoportban él: az Alföldön és az északi vidéken fríg alakban, Dunántúlon dúr változatban, Erdélyben pedig az itt látható — talán legdallamosabb — dór átformálásban. 469: Valószínűleg középkori táncdallam betlehemes alkalmazása.

KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI KÁNTA

Karácsony, újév előestéjén gyermekek kisebb csapatai házról-házra járnak, az ablak alatt megállva köszönnek, egy énekkel hirdetik az ünnep eljöttét, néhány jókívánságot mondanak, s átveszik a háziak apró ajándékait. Ez a szokás a középkori „rekordációk” óta öröklődik; már akkor elmentek a diákok köszönteni jeles házakhoz (pl. királyhoz, városbíróhoz stb. is!) az ünnepek előtt, de fontos családi ünnepek, események alkalmával is. A máig élő kántáló énekek többsége értékes középkori vagy XVI-XVII. századi dallam, többnyire irodalmilag is érdekes szöveg. A 470. a 466. dallam ritmizált giusto változata. A 471. valószínűleg egy középkori himnuszdallamnak (Vexilla regis) népies variánsa. A 472. a „Révész-dallam” (vö. 294., 516. stb.) ötsoros alakja. A 473. újévköszöntő középkori kisambitusú dallam. Szövege inkább diákos, mintsem egyházi eredetre vall. A második versszak szép nyelvtani szerkezete a magyar nyelvet több hullámban érő és fejlesztő latinos hatás bizonysága. „Dixi” = megmondtam, régi szónoki formula.

Paradicsom mezejébe

2. Jobb kezibe aranyalma, — bal kezibe aranyvessző, — megzúgitá a vesszejét, — zúg az erdő, cseng a mező.

3. Én nem láték szebb termőfát, — mint Úr Jézus keresztfáját, — mert az vérrel virágozik, — Szentlélekkel gyümölcsözik.

Ma született a mi urunk

2. Nem született palotába, — se nem cifra nyoszolyába, — kemény szénán a jászolba, — nyugszik hideg pólyácskába’.

3. Eridj, eridj, nézd meg jobban, — ki fekszik ott a jászolyban? — Az Úr Jézus, Isten fia, — az Úr Jézus, Isten fia.

4. Kis Jézusnak nincs kályhája, — posztóba van bepólyázva, — ökör, szamár lehel rája, — melegíti a párája.

5. Ó te pajtás, mit szundikálsz? — fényes az ég, nem kell lámpás, — verjed, verjed a citerát, — zengj Jézusnak egy szép nótát.

Ma született a mi urunk

Ma született a mi urunk

Ma született a mi urunk

Karácsony estéjén szépen vigadjanak

2. Valahány e háznak lakosai vannak, — az Isten áldása térüljön magukra, — térüljön magukra.

3. A piac közepén van egy almafácska, — annak a tetején két szál rozmaringszál, — két szál rozmaringszál.

4. Kötik a bokrétát az apró angyalkák, — avval kedveskednek a mi Jézusunknak, — a mi Jézusunknak.

Újesztendő, vígságszerző

2. Hirdeti már a Messiást eljöttnek lenni, — legyetek a nagy Istennek buzgó hívei.

3. Alsó kék ég, felső szép ég, dicsérd uradat, — urad áldjad menny, föld, tenger, te megtartódat!

4. Kegyelemmel, bor-búzával látogass minket, — mi is nektek úgy szentelünk új esztendőket.

5. Elmúlt tőlünk az ó idő, melybe’ bánkódtunk, — bánat miatt siralomra sokszor jutottunk.

6. Jutott hozzánk az új idő, melyben vigadjunk, — vigadással Úr Jézusnak glóriát mondjunk.

Próza: Bor, búza, békesség szálljon házatokra, ez új esztendőben minden jószágtokra, adjon Isten áldást tápláltatásokra, virrasszon az Isten több fényes napokra: szívemből kívánom. Dixi.

REGÖLÉS

István vértanú napjának (december 26.) előestéjén járják régi szokás szerint, mindig legények, 6-8 főnyi csoportokban a regölést házról-házra. Bejelentik: nem rablók, hanem István szolgái (ti. egyrészt az István-ünnep hírnökei, másrészt István király által adott engedéllyel jönnek); fönntartják a régi varázsló énekekből már csak jókívánsággá szelídült mágiát (a „haj regő rejtem” még a pogány magyar sámánoktól használt varázsige volt), ugyanakkor szolgálják a kereszténységre tért magyarságnak eszmerendszerét („ha a maguk asztala…”, az Árpád-háznak csodaszarvasból mennyei hírnökké átalakult családi jelképe, stb.). A kívánságokhoz illő, monoton dallamhoz — melynek fő jellegzetessége a fölcsapó „regöskvint” — csörgős botok és köcsögduda hangja ad kísérő ritmust.

Kelj fel, gazda, kelj fel

2. Nem vagyunk mi rablók, — Szent István szolgái, — most jöttünk hidegkútról, hidegmezejéről, elfagyott kinek keze, kinek lába, kinek egye-mása, R. hej, regő rejtem…

3. Amott keletkezik egy fekete felhő, — (1. motívum:) abba legelészik csodatévő szarvas, — 2: csodatévő szarvasnak ezer ága-boga, száz misegyertya, gyújtatlan gyulladjék, oltatlan aludjék, R. hej…

4. Adjon az Úristen ennek a gazdának — 2: száz kereszt búzát, száz kereszt rozsot, száz kereszt árpát, száz kereszt zabot, R. hej…

5. Adjon az Úristen ennek a gazdának — 2var: két kis ökröt, két kis bérest, 2: a kisebbik béresnek arany ostornyelet, a nagyobbik béresnek csengős-pengős szekeret, szekér mellé kereket, kerék mellé vasszeget, vasszeg mellé faszeget, R. hej…

6. Adjon az Úristen ennek a gazdának — 2: száz kis malacot, egyik ólból kifusson, a másikba befusson, harmadikba is jusson, R. hej…

7. Adjon az Úristen ennek a gazdának — 2: két kis tehenet, tejet-vajat eleget, hadd süssenek rétest szegény regölőknek, R. hej…

8. Ha ja maguk asztala, mi asztalunk volna, — 2: szent oltár volna, R. hej…

9. Ha ja maguk kenyere, mi kenyerünk volna, — 2: Krisztus teste volna, R. hej…

10. Ha ja maguk bora a mi borunk volna, — 2: Krisztus vére volna, R. hej…

11. Itten tudunk egy legényt, kinek neve Karcsi, — (1. motívum:) itten tudunk egy leányt, kinek neve Terka, — 2: Isten meg ne mentse, kebelére ejtse, kert mellé szorítsa, úgy sikassa-rikassa, mint a koca malacát, de még annál is jobban, belecsukorítsa, belepöndörítse, mint a kis nyúl farka likba, de még annál is jobban, R. hej…

12. Széken ül a gazda, pénzit olvasgatja, — 2: fele a gazdáé, fele regölőké, R. hej…

13. Nyírfakéreg bocskorom, cserfakéreg papucsom, — 2: ha lehet becsoszogom, R. hej…

Mondva: Boldog ünnepeket kívánunk!

NB. A 2. versszakban a „hidegkútról…kinek lába” teljes szakasz m-s-f-r ismételgetéssel. Ugyanígy a 11-ben: „mint a kis nyúl.. de még annál”.

TALALAJ

A farsang végét, a tavasz közeledtét jelző különböző szokások (kiszézés, sárdó, talalaj) közül egyet mutatunk be: a Nyitra-vidéki, „talalaj-vasárnapon” (húsvét előtti 8. vasárnap) szokásos, gyermekek által járt, jókívánságokat soroló (varázsló) éneket.

Talalaj, talalaj, Tót Lőrinc

GERGELY-JÁRÁS

Március 12.: I. Gergely pápa napja, a középkori iskolák, diákok patrónusának ünnepe. Ekkor még tavaszra esett az iskolai évkezdet, s így össze is kapcsolódott a Gergely-nappal. Emléke a népszokás: gyermekek 4-5 főnyi csapatban járják a falut, feldíszített kalappal, másutt zászlóval. Eredetileg az iskolába való gyerekeket hívták, gyűjtötték, verbuválták össze, amellett az iskola fenntartására, a tanító ellátására gyűjtöttek. A Gergely-járás dallama (6 + 6 + 4 szótagos soraival, kis motívumokból építkező melodikájával) középkori zenetörténetünknek lehet érdekes emléke. A szöveget először a XVII. század végén jegyezték le. — Dallamának egy változata a II. szövegként idézett Húsvét-köszöntőhöz kapcsolódik.

Szent Gergely doktornak

2. Mert ilyetén helybe’, mint gyümölcsös kertbe’ fiatal fák, — nevelkednek ifjak, gyermekek, jó ifjak Isten által.

3. Ily helybe’ királyok, úrfiak, császárok taníttatnak, — a szegény árvák is, elhagyott fiak is oktattatnak.

4. Ti is ezenképpen jertek el hát szépen iskolába, — ahol szép tudományt vegyetek adományt magatoknak.

5. Nem jó tudatlanul, felnőni parasztul e világra, — mert így emberségre nem mehet semmire ez országban.

6. Szerelmes öcséink, tik lesztek társaim, jertek el hát, — jó tanító vagyon, áldja meg az Isten, ki minket vár.

7. Hogyha nem adhattok minékünk diákot házatokból, — papirosra valót, adjatok adományt javatokból!

II. Ma van húsvét napja, másod-éjszakája, jól tudjátok, — kinek első napján Jézus feltámadván dicsőséggel.

2. Lám, a madárkák is, hangicsálnak ők is, vigadoznak, — szép plánták újulnak, termőfák vidulnak, virágoznak.

3. Mariska, Boriska, Rébéka, Zsuzsánna, kegyes szüzek, — keljetek fel ágyból, cifra nyoszolyából nemsokára.

4. Hímes tojás légyen tizenkét pár készen mi számunkra, — ha pedig nem lészen, vízipuskám készen számotokra!

Szent Gergely doktornak

VILLŐ

Virágvasárnapján (húsvét előtti vasárnapon) tartott téltemető-tavaszhirdető népszokás a nyelvterület északi részén, legteljesebben a Nyitra-vidéken. Megfelelőit északi szláv szomszédaink (morvák, szlovákok) is ismerik. Először a telet, a halált jelképező felöltöztetett szalmabábút (a kiszét) viszik végig a falun a szokást tartó nagyobb leányok; a falun kívül szétszedik a bábut és a folyóba dobják. Majd fűzfaágakat szednek, s azokkal megcsapkodják a falu házainak ablakait, a tavasz jöttét jelezvén. (Ez a menet valószínűleg összefügg az egyházi szertartással, a virágvasárnapi zöld ágakat és barkákat vivő körmenettel.) A kisze-vivést inkább mondókaszerű dallamokkal kísérik (a talalaj-hoz hasonlóak). A villőzéshez komolyabb hangulatú, valószínűleg középkori szertartásdallamot énekelnek.

Ez ki háza, ki háza?

3. Hagy fonjam be sárhajam, — hagy vegyem rám gyócsingem, kirelejszom.

PÜNKÖSDÖLŐ

A pünkösdölő népszokásban középkori diákok ünnephirdetésének (rekordációjának) és valószínűleg még régebbi eredetű nagy tavaszünnepnek emléke kapcsolódik össze. Az elsőt őrzi a késő-középkori, európai eredetű híres dallam („A pünkösdnek jeles napja”), mely legtöbb helyen már csak ilyen gyermekdalszerűen átalakított változatban él. A másodikhoz tartoznak a régi körtánc-dallamok (II-III). A pünkösdölőt 8-10 lány járja. Pünkösdi királynőt választanak, azt két „ugrató” vezeti, a többiek követik. A királynő fehérbe öltözve, a többiek színes ünneplőbe. A királynőt kendővel letakarják, majd az I. ének után a háziasszony fölemeli a kendőt: „Megnézem a királynétokat, édes-e vagy savanyú? Ó, igen édes! Nesze egy kis ajándék.” „Köszönjük szépen. Na gyerekek, itt elég jól kaptunk, táncoljunk egyet!” S táncolnak a II-III. dallamra, a királynét pedig a két „ugrató” kétszer-háromszor a magasba emeli. — A Pünkösdölő egyik változatát Kodály Zoltán énekkarra is feldolgozta.

A pünkösdnek jeles napja

I.2. Melyet Krisztus ígért vala — egykor a tanítványinak, — mikor méne mennyországba — mindenek láttára.

3. Tüzes nyelveknek szólása, — úgy mint szeleknek zúgása — leszállott az ő fejükre — nagy hirtelenséggel.

4. Dicsértessék Atyaisten, — mindörökké Fiúisten, — Szentlélekkel egyetemben — mindörökké, ámen.

A pünkösdnek jeles napja

III.2. A mi királynénkat nem is anya szülte, — a pünkösdi harmat rózsafán termette. R.

3. A szép menyecskéknek utcán az ülésük, — a kis gyermekeknek porba heverésük. R.

4. A szép leányoknak három ágú haja, — a szép legényeknek vőlegénybokréta. R.

5. Öreg embereknek csutora borocska, — öreg asszonyoknak porhanyós pogácsa. R.

SZENTIVÁNÉJ

A nyári napforduló — mely a középkori kalendárium szerint Keresztelő szent Jánosnak, más néven Szent Ivánnak június 24.-i ünnepére virradt — ősidők óta jelentős, titokzatos értelmű és hatású népi virrasztás: a fény, az élet és szerelem ünnepe. A falu határában rakott nagy tűz mellett még századunk elején is végigülte az év legrövidebb éjszakájának óráit az egész falu, szertartásosan meghatározott ülésrendben (lásd 480. dal), énekkel, a szerelmes párok boldog egymásra találását eszközlő dalokkal, majd lassú szertartásos táncokkal ünnepelve az év forgása által visszahozott napot, voltaképpen a természet örök ritmusát. A gyűjtők e hajdani, valószínűleg szigorúan kötött rendű ünnepnek és régi pogány, keresztény, népi, műköltészeti elemeket ötvöző verseknek-zenéknek már csak töredékes maradványait találták meg, főként Nyitra-megyei magyar falvakban. Csekély kombinációval azonban ezek az elemek — ha nem is tudományos biztonsággal, de a gyakorlat számára kellő hitelességgel — elrendezhetők egy folyamatos énekciklusban. Az érdeklődő olvasó a MNT II. kötet XII. fejezetében ellenőrizheti az itt következő rekonstrukciót.

Gyülekezés, az ünnep bejelentése: az év körforgása a nagy ünnepek sora után (a karácsony-húsvét-pünkösd lezárultával) visszahozta „világos szent János” napját is. A ciklusban ismételten felbukkanó „Magyar Ilona” titokzatos alakja a szerelmi költészet gyakori szimbóluma (vö. a görög mondák szép Helénájával!).

Jelenti magát Jézus

2. Először jelenti nagykarácsony napján. R.

3. Másodszor jelenti hangos húsvét napján. R.

4. Harmadszor jelenti piros pünkösd napján. R.

5. Nagykarácsony napján nagy hóeső esett. R.

6. Hangos húsvét napján Duna megáradott. R.

7. Piros pünkösd napján rózsa megvirágzott. R.

Jelenti magát Jézus

A tűz körülülése, az ülésrend kialakítása:

Tüzit megrakatja világos szent János

Gyorsabb:

Tüzit megrakatja világos szent János

Összeéneklések (valószínűleg a párosítóval közös eredetű szokásréteg):

Meggyúlandó Balkó Pistának kőháza

(Ugyanígy a többi párra.)

Ki lovai vannak a nagy hegyek alatt?

2. Eredj, Dallos Rózsi, térítsd meg az én lovaimat, — én is megtérítem a te lúdjaidat. R.

(Majd ugyanúgy a többi párra!)

Ki ökrei esznek a nagy hegyek alatt?

(Ugyanígy több párra.)

Betét: „A Virágok Vetélkedése”. Közben illatos füveket szórnak a tűzbe:

Vetekedik vélem háromféle virág

2. Elsőféle virág a rúzsa szép virág. R.

3. Másikféle virág a búza szép virág. R.

4. A harmadik virág a szőlő szép virág. R.

5. Ne vetekedj vélem, te búza szép virág, (megismételve a sort:) — mert bizony tevéled széles ez világ él. R.

6. Ne vetekedj vélem, te szőlő szép virág, — mert bizony tevéled szent misét szolgálnak. R.

7. Ne vetekedj vélem, te rúzsa szép virág, — mert bizony tevéled lányok dicsekednek. R.

A tűz átugrása: a megnevezett párnak — mintegy tisztító tűzpróbán — át kell ugrania a tűzön:

Mely magos volt a fa

Körtáncok és eloszlás:

Ha én volnék a budai nemesasszony

2. Megöntözném hideg kőkútnak vizével, — behinteném apró pünkösdi rózsával.

3. Rendben ülnek a szép lányok, szép legények, — rendben néznek a tükörbe, a tükörbe.

Ha én volnék a budai nemesasszony

Hajtsad szívem, hajtsad a csereszenye ágát

2. Szeretőmnek zöldjiből, magamnak javából, — szeretőmnek zöldjiből, szeretőmnek.

3. Ha ja gyió megérik, a levele lehull, — roppan gyió, mogyoró levél alá.

4. A koloni lányok mind azt éneklik, — hogy dűljön ki a gyió, a gyiófa.

5. Lassan csöndíjjetek, ti apró gyiákok, — hagy aludjon Mária napfölkeltig.

6. Ahol a nap elnyugszik, Máriában nyugszik, — dicsérendő az Atya e világon.

7. Mária, Mária, a szép szűz Mária, — dicsérendő az Atya e világon.

ARATÁS

Az aratás szertartásos befejezése, az ún. aratóünnep országszerte általános volt; az aratás befejezése után énekelve vonultak annak udvarába, akinek aratását befejezték. Korona alakú koszorút kötöttek kalászokból és mezei virágokból, ezt botra tűzve vitte egy ifjú, s átnyújtották a gazdának. Ezen ünnep dalai azonban nem kötöttek, tetszés szerint változtathatók. (MNT II: 333. oldal.)

Kivétel csak a Nyitra-megyei aratódal, melyet munkába menet, onnan jövet vagy pihenő idején énekeltek. Kodály Zoltán kimutatta, hogy ez a nagyszombati gregorián Alleluja-dallam átköltése. De megtalálható a szlovák nép szokás-dallamai között is. Nem dönthető el, melyik nép vette át a másiktól, s melyik alakította közvetlenül a gregoriánból.

Elvégeztük, elvégeztük az aratást

2. Készítsd gazda, készítsd gazda az áldomást, az áldomást.

3. Gazdasszony meg, gazdasszony meg a vacsorát, a vacsorát.

4. Gyerünk rózsám, gyerünk rózsám a szőlőbe, a szőlőbe.

5. Szedjünk szőlőt, szedjünk szőlőt keszkenőbe, keszkenőbe.

6. Piros almát, piros almát a kezünkbe, a kezünkbe.

7. Csörgő diót, csörgő diót a zsebünkbe, a zsebünkbe.

Elvégeztük, elvégeztük az aratást