Ugrás a tartalomhoz

A magyar dal könyve

Dobszay László

Hagyományok Háza; Timp Kiadó

14. fejezet - XIII. KATONASÁG

14. fejezet - XIII. KATONASÁG

Tartalom

A népköltészet nagy témái általában nemzedékről nemzedékre, korszakról korszakra öröklődnek. A különböző stílusok más-más árnyalattal élik meg és fejezik ki azt, ami hosszabb időn át, vagy éppen minden időben aktuális tárgy. Mégis: egyes témáknak, műfajoknak van klasszikus virágzási idejük, amikor a leggazdagabban, legkifejezőbben szólalnak meg motívumaik, mert problémakörüket a történelem különösen élővé tette. Így pl. a katonáskodás, a vele járó búcsúzás, az életveszély, ugyanakkor a virtus és hazaszeretet témái nyilván századokat átfognak. De különösen aktuálissá vált e tárgykör a XIX. században, amikor a katonaság korábbi formáit (hadbahívás, zsoldos-katonaság, verbuválás, bandérium) felváltja az általános hadkötelezettség. A fiatalok életében nem rendkívüli esemény a katonaság, hanem mindnyájukra rákerül a sor — háborún kívül is —, esetleg évekig hordozzák ennek terhét, közös élményforrása minden férfiembernek. A katonaság így bizonyos ideig együttmaradó közösségeket is teremt, saját szokásokkal, emlékekkel, szólásokkal, dalokkal. Mindehhez hozzátartozik, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia területén a katonáskodás egyben elszakadást jelenthetett az országtól, fájdalmas távolságot, de esetleg távoli vidékek megismerését is.

A katonáskodás alkalmai (pl. menetelések) egy külön dalanyag kialakulásához vezettek, a katonáskodásra való emlékezés pedig felidézte ezeket a dalokat és bevitte a falu életébe is. Kevés olyan mozgalom volt, mely ilyen intenzíven hatott volna a népdal egy új korszakának kialakítására.

A katonadalok első csoportjaként régi stílusú, többnyire rubato dalokat adunk, melyek a keservesek módján panaszolják az évekre szóló búcsúzást. Néhol megszólal bennük a hazaszeretet motívuma is — talán műköltészeti hatásra. A másik csoport feszes ritmusú, de nem gyors menetelő daloké, melyek a katonaélet keservein kívül egy-egy katonai egység (fegyvernem, pl. huszárok vagy egy bizonyos ezred) önérzetét is felidézik és táplálják. E második csoportba tartozik nagyszámú újstílusú katonadalunk is.

Megírták a levelembe

2. Ha jelmész is, békével járj, — ha jelmész is, békével járj, — békességes utakon járj, — békességes utakon járj.

3. Csendes folyóvízbül igyál, — csendes folyóvízbül igyál, — ott is rólam gondolkozzál, — ott is rólam gondolkozzál.

4. Ott se gondolj egyebekről, — csak a régi szeretetről, — ott se gondolj egyebekről, — csak a régi szeretetről.

II.1. Felsütött a nap sugára — minden ember ablakjára, — jaj Istenem, mi az oka: — nem süt az enyémre soha?!

2. Talán meg vagyok átkozva, — Istenemtől ostorozva, — ne legyen szerencsém soha, — soha nekem semmi jóba’.

3. Te viseled a bokrétát, — én viselem a gyászruhát, — vélem azt a jót megtetted, — pántlikámat levétetted.

A „pszalmodizáló” stílushoz tartozik, szövege a keservesekével rokon. A „verekedés” természetesen a háború. — A népdalok előadásmódjára — a parlando, rubato daloknál is — egy bizonyos kötött, végigvezetett éneklés jellemző: a sor olyan egység, melyet valóban egy ívvé fog össze az énekes. Tehát a szövegnek ezen belül való hangsúlyozása, a zene ellen való tagolása, „értelmes ejtése” (amit az iskolai énektanítás annyira erőltet): bántó modorosság.

Feljött már az a nap

2. Kedves szüleimtől sírva elbúcsúzni, — kedves hites társam árván itt kell hagyni.

3. Látom, hites társam, hogy búsul a szíved, — ha visszajöhetek, víg örömet vehetsz.

4. Ti is, magzataim, arra vigyázzatok, — a jóban anyátok szavát fogadjátok.

5. A jóban anyátok szavát fogadjátok, — hogy szomorú átok ne szálljon reátok.

6. Eddig való dolgom a tavaszi szántás, — kertekbe, rétekbe füvet lekaszálás,

7. immár ökröm helyin lovam a nyeregbe’, — szíjjostorom helyin kantárszár kezembe’.

8. Pedig oldalomon lészen karabélom, — székelyi virtusom, ha kell, megmutatom.

A szöveg: katonabúcsúztató. A katonának indulót sok helyt ugyanúgy elsiratják, a faluból kikísérik, mintha halott lenne. Ez a szöveg a búcsúzó énekek, sőt halotti búcsúztatók fordulataival él, ezzel magyarázható műköltészeti íze.

Ezernyolcszáznegyvenhatba

2. Keljetek fel, Rákócziak, — ti valátok magyar fiak, — lássátok meg nagy romlását, — magyar hazánk pusztulását.

3. Szép meghalni a hazáért, — virtust tenni a nemzetért, — most is halnak és születnek, — nem lesz vége az életnek.

Ezernyolcszáznegyvenhatba

Ezernyolcszáznegyvenhatba

A népköltészet és a „magas” irodalom között számos átmeneti kategória állítható föl. Hová soroljuk például a nép között élő kántorok, tanítók, a tudatos népi verselők, egyszerű írástudó diákok által szerkesztett szövegeket, melyekben jellegzetesen irodalmi és népköltészeti elemek keverednek? Alighanem ilyen környezetből való ez a vers is. — „Virtust tenni” = erőt, bátorságot, erényeket mutatni.

Söprik az erdei utat

2. Kit lefelé, kit felfelé, — senkit a hazája felé, — kit lefelé, kit felfelé, — senkit a hazája felé, — senkit a hazája felé.

3. Van egy kaszárnya építve, — van egy kaszárnya építve, — oda viszik szegényeket, — szegény magyar legényeket, — szegény magyar legényeket.

4. Levendula, ne virágozz, — értem rózsám ne várakozz, — mert ha értem várakozol, — mert ha értem várakozol, — soha meg nem házasodol.

Söprik az erdei utat

Egyes vidékeken (főleg Erdélyben) a katonának induló legények csapatát az egész falu kíséri végig a főúton a falu határáig. Közben a banda keserveseket húz: elgondolhatjuk a sírásnak, az erőteljes, mégis panaszos éneknek, a tömeg sodródásának és a hangszeres játéknak összhatását — mint ezt hanglemez-felvételek is megörökítették.

Katona se lettem volna

2. Katonának gyöngy a neve, — de szomorú az élete, — szomorú szívem gyászt visel, — bennem alig kesereg el.

3. Sír a szemem, hull a könnyem, — de igazán fáj a szívem, — fáj a szívem a hazámért, — apámért, s édesanyámért.

A kiírt ritmus ellenére nem igazi giusto. — A dallam azok közé a „pszalmodikus” típusok közé tartozik — az előző dallal együtt —, melyek a mi hangot felső kisterccel kiegészítve, az egyhelyben álló forma helyett kissé ereszkedő, vagy íves menetet eredményeznek.

Katonának írt a bíró

2. Katona az én életem, — jobb vállamon a fegyverem, — mikor én azt megzörgetem, — barna kislány sirat engem.

3. Nehezen esik a járás, — nehezen esik a járás, — tőled babám az elválás, — tőled babám az elválás.

4. Vágják az erdei utat, — viszik a magyar fiúkat, — viszik, viszik szegényeket, — szegény magyar legényeket.

5. Ferenc József lett az apám, — felesége édesanyám, — akkor választott fiának, — mikor bevett katonának.

II.1. Fekete szárú cseresznye, — vártalak babám az este, — váratlanul jöttél hozzám, — verjen meg az Isten, babám.

Katonának írt a bíró

Katonának írt a bíró

Katonának írt a bíró

A legutolsó változat Bukovinából. Több dallamtípusban megfigyelhető, hogy a bukovinai énekesek szívesen tágítják ki az ambitust az oktáv fölé emelkedő dallamszakaszokkal.

Édesanyám sok szép szava

2. Engem anyám elátkozott, — mikor a világra hozott, — azt az átkot mondta reám: — ország-világ legyen hazám,

3. puska törje fel a vállam, — kövecs egye meg a lábam. — Azt az Isten meghallgatta, — most csak velem próbáltassa.

4. Engem anyám ne sajnáljon, — ha magától elvajkászott, — s engem anyám ne sirasson, — ha magától elvadászott.

5. Komoly felettem az ég is, — elhagyott a reménység is, — a nap is gyászt vont magára, — nem süt rám fényes sugára.

Édesanyám sok szép szava

Édesanyám sok szép szava

Édesanyám sok szép szava

A búcsúzás fájdalma külösen két nőtől való elszakadásban fejeződik ki: a legény kedvesétől, s attól az édesanyától, aki eddig gondozta, minden bajtól megóvta, s lám, most nem tudja megvédeni a veszedelemtől. A költői kifejezés szélsőségessé válik: valójában persze nem meggondolt vádak ezek az édesanya ellen, hanem a kétségbeesés és félelem kimondása: ilyen sors csak annak juthat, akit még édesanyja is elátkozott…

Megütik a dobot

2. Sok magyar legénynek most kell elindulni, — sok magyar menyecskét özvegyen kell hagyni.

3. Hervad az a rózsa, kinek töve nincsen, — bágyadt az a madár, kinek párja nincsen.

Megütik a dobot

A katonatoborzást festő képhez jól kapcsolódik egy harmadik — sokféle lírai dalban, közhelyszerűen előforduló — versszak.

Megkötöm lovamat

2. Lehajtom fejemet a babám ölébe, — hullajtom könnyeim rózsás kötényébe.

3. Semmit se vétettem Nyitra városának, — mégis besorozott engem katonának.

4. Huszárnak sorozott, bakancsnak iratott, — verje meg az Isten, de megszomorított!

5. Ez lesz jó, ez a ló, ez a sárga csikó, — ez a hároméves huszár alá való.

6. Elvisznek messzire, messze a hazámtól, — el sem búcsúzhattam a kedves babámtól.

Megkötöm lovamat

Megkötöm lovamat

Megkötöm lovamat

Megkötöm lovamat

A „Megrakják a tüzet” népdalnak szabadabb dallamvezetésű változata. A 2. sorban megjelenő nóna-hang jobban kiépíti, önállósítja a kvintzárlatot, mely a „Megrakják…” dalban jobban besímult az ereszkedő szerkezetbe. — „Bakancsnak” = bakancsosnak; bakancsos a katona tréfás neve.

Látom a csillagot

2. El kell masírozni — ki, Olaszországba, — bárcsak fele jőne — vissza valahára!

3. Talán vér-mezőbe — háromszínű zászló, — a seregek ura — legyen oltalmazó.

4. Nem szánom véremet — ontani hazámér’, — mégis fáj a lelkem — az én otthonomér’.

5. A bús harangok is — néma hangon szólnak, — mikor indulni kell — szegény katonának.

6. Sír az egyik szemem, — sírjon a másik is, — sírjon mind a kettő, — mint a záporeső.

7. Mert még a fecske is, — ahol nevelkedik, — búsan énekel, ha — indulni kelletik.

8. Áldja meg az Isten — azt az édesanyát, — aki katonának — neveli a fiát.

9. Húsz évig neveli — világ pompájába', — húsz év után pedig — öltözteti gyászba.

10. Verje meg az Isten — a mészáros bárdját, — mér’ vágta el szegény — kicsi borjú lábát,

11. Szegény kicsi borjú — lábán nem tud járni, — székely katonának — hátán kell hordozni.

Látom a csillagot

Látom a csillagot

Látom a csillagot

Az ősi, recitativ-jellegű siratóból giusto dallamtípusok is leszármaztak. A giusto azonban nem jelent okvetlenül gyors tempót: mint itt is, széles, igazi dalszerű alakok is létrejöhetnek. — A szövegben két stílusréteg figyelhető meg: egyik a keservesekből vett panaszos strófáké, másik egy népszerű katona-költészet, műköltészeti, félig irodalmi verselés behatása.

Olyan öreg vagyok

2. Mégis el kell menni, — hadval hadakozni, — s hadval hadakozni, — piros vért ontani.

3. Fújják a trombitát — Várda városába’, — s kiverik a dobot — szívem fájdolmára.

Olyan öreg vagyok

A 4 + 2 osztású és a 3 + 3 osztású hatosok között— különösen ilyen félrubato előadásban — finom átmenetek képződhetnek. (Lásd a variánst!)

Édesanyám kiskoromba

2. Édes volt az anyám teje, — keserű a más kenyere, — keserű is, savanyú is, — sej, néha-néha panaszos is, — sej, néha-néha panaszos is.

3. Édesanyám almafája, — én voltam a legszebb ága, — de a császár leszakajtott, — sej, kaszárnyába’ elhervasztott, — sej, kaszárnyába’ elhervasztott.

Édesanyám kiskoromba

Édesanyám kiskoromba

A műfajok és szöveg-témák között nincsenek áthághatatlan határok. Az élethelyzetek rokonsága folytán könnyen átváltható egy téma egy másikba, s olykor meglepő stíluskombinációk lépnek föl. Dallamunk a dudanóták közé tartozna, s általában mulató-szövegek társulnak hozzá. Olykor azonban nyolcszótagú keserves-jellegű szöveggel is megjelenik, itt pedig katona-panasszá formálódtak át a más szövegösszefüggésben is előforduló (pl. csalódott szerelem) versszakok.

Hogyha elmész katonának

2. Egy kupa bor lesz előttem, — s neked is adok belőle, — egy kupa bor lesz előttem, — s neked is adok belőle.

II.l. Nem leszek én már szerelmes, — mert szeretni veszedelmes, — Kupidónak nyila mérges, — ritka szív, amely nem férges.

III.1. Per plateas ambulavi, — ad alteram aspectavi, — unum-duo sibillavi, — scio, quare faciavi. — Egyik utcán végigmentem, — a másikra tekintettem, — egyet-kettőt füttyentettem, — tudom, miért cselekedtem.

2. Quando ego puer fui, - pro nucibus mox morui, — sed quia jam adolesco, — pro puellis mox moresco. — Mikor még én gyermek voltam, — a dióért majd megholtam, — de már most, hogy nagyobb vagyok, — a lányokért majd meghalok.

3. Vivo rosa, non morui, — ad fortunam remanui, — loque unum ad ultimum, — ad animi solatium. — Élek rózsám, nem hóltam meg, — szerencsédre maradtam meg, — szólj hát egyet utoljára, — szívem vigasztalására.

4. Attingabo illum tempum, — flens ibis ante ostium, — loquo unum-duo ad te, — sed non ita, sicut ante. — Elérem még azt az időt, — sírva mégy el kapum előtt, — szólok hozzád egyet-kettőt, — de azt sem úgy, mint azelőtt.

Per plateas ambulavi

Nem leszek én már szerelmes

A XVIII. század végéről jó tucatnyi érdekes kéziratos gyűjtemény maradt fenn; összeírói általában iskolázott kisnemesek, kisértelmiségiek, diákok. E „melodiáriumok” főként a korszak újabb, divatos dallamstílusait tükrözik. Néhány darabot a nép is megismert, megkedvelt és gyakorlatában megőrzött. — Az I. szöveghez: „hol kaplak meg” = hol talállak meg. A III. szöveg egy népies vers diákos latin fordítása, melyben az ügyetlen, olykor bárgyú fordítási megoldások a nevettetés tudatos eszközei.

Császárkörte nem vadalma

2. Katonának szép a híre, — de keserű a kenyere, — katonának jól van dolga, — sóra, fára nincsen gondja.

3. Csak magának a lovára, — s a császári gúnyájára, — csak magának a lovára, — s a császári gúnyájára.

4. Viszik a legénység szépét, — országunknak ékességét, — kit lefelé, kit felfelé, — egyet se hazája felé.

5. Lehajlott a kökény ága, — katonának van egy árva, — nincsen anyja, ki sajnálja, — nincsen apja, ki megjárja.

II.l. Talán nem is anya fajzott, — a pünkösdi rózsa rajzott, — szebb vagy szívem Dianánál, — pirosabb vagy a rózsánál.

Régies kisambitusú dallam, melynek változata szintén bekerült egy melodiáriumba a diákköltészet repertoárjába tartozó szöveggel. (II. szöveg; Diana: a római mitológiában Jupiter-isten és Latona leánya, Apolló nővére, a vadászat, a hold és az éjjeli bűvölés istennője.) A dallam a csángó néphagyományban többféle szöveggel is fennmaradt, a közölt katonavers kivételes. — „Megjárja” = kijárja felmentését.

Söprik a karádi utcát

2. Édesanyám nem lett volna, — katona sem lettem volna, — még bölcsőbe ringatgatott, — katonának beíratott.

3. Katonának szép a neve, — jaj, de gyarló az élete, — hat krajcár a füzetése, — ha megitta, nincsen pénze.

Karád: Somogy megyei község, melyben Kodály Zoltán az 1930-as években gyűjtött. Dél-Dunántúlon él — Erdélytől eltekintve — a legtöbb régi stílusú pentaton kvintváltó dallam (elsősorban a „Páva’'-dallamcsalád sokféle szótagszám változata), de egy-egy régies kisambitusú dallam is felbukkan e vidéken.

--- falva de jó helyen van

2. Ne sírj, ne sírj, te bús gerlice, visszajön a te párod ide, — nem kell nékem senki párja, — ha az enyém el van zárva.

3. El van zárva rezes zár alá, — német császár fegyvere alá, — nincsen kovács, aki azt kinyissa, — meg sem szabadulhat soha.

4. Szabadulnék, hej, de nem lehet, — le kell töltsem a három évemet, — egyet töltök a hazámért, — s kettőt a régi babámért.

Az 1-2. sor rejtett szekvenciája alapján újkori dalnak tarthatjuk.

--- szép helyen van

2. Ne sírj, ne ríjj, bús gerlice, — visszajön a párod ide, — nem kell nekem senki párja, — ha az enyém el van zárva.

3. El van zárva kalitkába, — a kaszárnya ablakába, — ott is csak azt dalolgatja: — ébren vagy-e barna babám?

4. Ébren vagyok, nem aluszok, — mindig rólad gondolkozok, — így jár, aki szeretőt tart, — nem alszik az, mikor akar.

Ritmusa és dallama szerint egyaránt idegen jellegű. De ez nem zárja ki a magyar népdalkincsből: abban sokféle eredetű, stílusú, jellegű dallam találkozik s többé-kevésbé összecsiszolódik.

Semmit se vétettem

2. Huszárnak íratott, — bakancsot szabatott, — jaj, édes Istenem, — de megszomorított.

3. Udvarom közepén — van egy szál cédrusfa, — ahhoz van megkötve — egy szép pej paripa.

4. Udvarom, udvarom, — szép kerek udvarom, — nem söpör már többet — az én gyenge karom.

A magyar népzene újstílusa többféle tényezőből, lassanként érlelődött össze. A következő dalok részben az újstílus előzményeit, részben jellemző példáit idézik. Az előzmények egyike: a ritmus-világ kialakulása. Dalunk tempója, az alkalmazkodó ritmusra hajlamos nyugodt negyedlépések, de amellett a harmadik sor alakítása is — éppúgy, mint a következő dal — már az újstílust idézi, noha a fenti dal lényegében kisambitusú emelkedő forma.

Böszörményi utca

2. Nem szakajtok róla, — nem kell nekem tearózsa, — én a tied, te pedig az enyém — úgy sem leszünk soha.

3. Kaszárnya, kaszárnya, — sűrű rácsos ablak rajta, — közepibe van egy kerek asztal, — gyászos levél rajta.

Dallamát vessük össze a 333. dallal (Kurtafarkú fecske) és a 369. (Sárgul már a fügefa levele) 3-4. sorával!

Kossuth Lajos táborában

2. Ne karélyozz, magyar huszár, — mert leesel róla, — nincsen itt a te édesanyád, — sej, aki megsiratna.

3. Ne sirasson engem senki, — jól vagyok tanítva, — sem lépésbe’, sem mars-marsba’ — sej, le nem esek róla. (Vagy: sem vágtába’)

4. Mert a huszár a nyeregbe — bele van teremtve, — mint a rozmaring a jó földbe, — sej, belegyökerezve.

A katonadalok a katonasors elpanaszolásán kívül olykor szinte rátartian büszkélkednek is az uniformissal. Ez nem valami hivatalos, „kincstári” öntudat jele. A katonalegény azt is megélte a közösségben, hogy valahová tartozik, hogy ő — mondjuk — „ötvenkettes baka” vagy huszár; hogy más egységekkel, csoportokkal szemben saját szolidaritás alakulhat ki, hogy bizonyos tudásra, technikára tett szert, ami másnak hiányzik, s hogy rendezett, csinos külsejével kellemes feltűnést kelt a városka főutcáján…

Este van, este van

2. Bemegy a szobába, — leül a vaságyra, — búra hajtja a fejét, hullatja a könnyeit — a komisz ruhára.

3. Este van, este van, — megy a nap lefelé, — ballagnak az öregek, ballagnak az öregek — a kaszárnya felé.

4. Bemegy a szobába, — kiált a zupásnak: — írja meg a levelem, szabadságos kis könyvem, — megyek szabadságra!

Az újstílusú népdal előzménye a felfelé kvintelő, emelkedő jellegű dallamformálás is. A korai példákban még inkább a pontos kvintmegfelelés uralkodik, a kezdősor kisambitusú, gyakran alacsony szótagszámú, s gyakori a kétfelé osztott harmadik sor is. Az érett újstílusban viszont növekszik a kezdősor ambitusa és szótagszáma, a pontos kvintmegfelelés helyett önálló dallamlogikájú sorok csendülnek össze kvintrelációban a zárlatok táján.

Búja lehet annak a kis madárnak

2. A pávának három tolla aranyos, — a pávának három tolla aranyos, — nem leszek én ---be’ több lakos, — nem leszek én ---be’ több lakos.

3. Az erdőben verbuválnak kötéllel, — az erdőben verbuválnak kötéllel, — elfogják a szegény legényt erővel, — elfogják a szegény legényt erővel.

4. A gazdának öt-hat fia, nem bántják, — a gazdának öt-hat fia, nem bántják, — a szegénynek ha egy van is, elfogják, — a szegénynek ha egy van is, elfogják.

Búja lehet annak a kis madárnak

A verbuválás elvileg szabad jelentkezés volt a katonaságra. De ki volt szabva, mennyi katonát kell fölvenni. Így aztán nem csoda, ha „kötéllel” verbuválnak, a legényt „erővel” fogják be. A katonáskodás nemcsak a távozónak volt csapás, hanem az otthon maradottaknak is, érzelmileg és gazdaságilag egyaránt. Hiszen a föld művelésétől, a munkától éppen legjobb dolgos éveiben vontak el egy munkaerőt. Annál nagyobb igazságtalanság, a meglévő gazdasági-társadalmi aránytalanság növeléséhez vezető eljárás, ha a szegény családoktól viszik el „erővel” fiukat, míg az amúgy is jobbmódú ki tudja menteni fiait.

A citrusfa levelestől, ágastól

2. Házam előtt csak egy csillag ragyogott, — annak a csillagnak sok irigye volt, — eltiltották tőlem azt a csillagot, — ki az én bús életemre ragyogott.

3. Édesanyám kiállott a kapuba, — sírva mondja, hogy a fia katona, — ne sírj anyám, nem vagyok én katona, — hazajövök három esztendő múlva.

4. Édesanyám gyengén nevelt engemet, — mégsem tudja az én bús életemet, — mert ha tudná az én bús életemet, — éjjel-nappal sirathatna engemet.

A citrusfa levelestől, ágastól

A citrusfa levelestől, ágastól

A tizenegy szótagos népdalok feltűnően nagy számban szerepelnek a katonadalok közt. Ez a szótagszám lesz legjellemzőbb a kiérett újstílusú népdalra, de előfordul a régi stílusúak közt is. Ebben érlelődtek ki mintegy — már a régi stíluson belül — az újstílusú népdal jellegzetes motivikus fordulatai, részletelemei, sortípusai: fontos összekötő kapocs a két stílus között. Ezért iktattunk be ide, az újstílusúak elé néhány régi stílusú tizenegyest (442-447.). — „Gyengén” = gyengéden.

Azt hittem, hogy nem kellek katonának

2. Az a bajom, besorozott a német, — mert elértem azt a huszonegy évet, — besorozott, el is viszen huszárnak, — nem pedig egy kéthónapos bakának.

3. Kengyelvasam, zablavasam de rozsdás, — no de sebaj, kipucolja a bundás, — kipucolja az a bundás, mafla regruta, — akinek még három éve van hátra.

4. Huszár vagyok, nem pocsolya-kerülő, — nem illik oldalamra a gyíkleső, — rám illik a sárga zsinóros mente, — sok kislánynak megáll rajtam a szeme.

5. Kis pej lovam a fedeles rajcsúrba — nem jól ugrott be a kurcsel galuppba, — napos káplár, ezt a huszárt raportra, — raport után az egyes áristomba.

Az újstílusú népdal jellegzetes széles negyedértékei nemcsak az alkalmazkodó ritmus révén módosulnak, hanem olykor aprózással. Ezt látjuk már itt, egy régi stílusú tizenegyesen belül: a 3. vsz. 3. sorának zárlatában a negyedek két-két nyolcadra bontandók. — A XIX. század végén külön megpróbáltatást jelentett a magyar fiatalok számára a közös osztrák-magyar (k.u.k. = kaiserliche und königliche = császári és királyi) hadsereg felállítása. A magyaroknak idegen vezényszavakat kell tanulni, idegen nyelvű társak közt szolgálni, sokszor messze hazájuktól. „Az a bajom, besorozott a német.” Persze gyötrődtek a német szavakkal: „rajcsúr” = reitschule, tehát lovas-iskola; „kurcsel” = kurz-schnell, vagyis rövid-gyors vágta. A „bundás regruta”: a frissen bevonult.

Édesanyám, hol van az az édes tej?

2. Édesanyám, adjon Isten jó estét, — hazajöttem, mint egy váratlan vendég, — hazajöttem örömödre, nem búdra, — komisz élettől vagyok szabadulva.

3. Széles vizen keskeny palló bel’esem, — rólad rózsám minden gondom leveszem, — úgy leveszem, hogy még eszembe se jutsz, — jóságodért fizessen meg a Jézus!

Édesanyám, hol van az az édes tej?

Édesanyám, hol van az az édes tej?

A tizenegyes giusto dallamok tempóját elég jól megadja egy átlagos menetelési tempó.

Októbernak, októbernak elsején

2. Édesanyám, hol van az az édes tej, — mivel engem katonának felnevelt? — Édes tejét adta volna lányának, — mert a lányát nem viszik katonának.

3. Ha kimegyek arra magas tetőre, — kiásatom a síromat előre, — édes rózsám, hol fogok én meghalni? — Itt a tetőn fog a vérem kifolyni.

Októbernak, októbernak elsején

Októbernak, októbernak elsején

A második sor nagyjából az elsőnek kvintváltása. A harmadik sor az első kadenciájára kapaszkodik vissza, a negyedik a második anyagára emlékeztet. A dal a „kiskvintváltók” közé sorolható.

Arrul alul kéken beborult az ég

2. Sárgára van a kaszárnya befestve, — harminchárom barna legény van benne, — nézz föl babám a felső emeletre, — három éve, hogy ott szenvedek benne.

3. Kitöltöttem három évet, hat napot, — kapitány úr, szalutálni nem fogok, — szalutáljon az a bundás regruta, — kinek hátra harminchat kis hónapja!

Arrul alul kéken beborult az ég

A 407. dal (Pej paripám rézpatkója) közeli rokona, a „Rákóczi”-dallamcsalád távoli elágazásának tekinthető. Az 1-2. sor végén a mi ill. ti zárlat összehangzanak: a stílusban a kettő egymást váltja, egyes típusokban rögzülhet, hogy melyik szerepel.

Kimegyek a doberdói harctérre

2. Jaj Istenem, hol fogok én meghalni, — hol fog az én piros vérem elfolyni? — Olaszország közepében lesz a sírom, — édesanyám, arra kérem, ne sírjon.

3. Fölteszem a levelem a postára, — rátalál az édesanyám házára, — olvasd, anyám, vérrel írott levelemet, — Doberdónál hagyom az életemet!

A katonaság, mint a parasztlakosság széles rétegeit mozgásba hozó szervezet, a vele járó vándorlások, tartós együttlét, az idegen tájak embereit összevegyítő keret: mindez egyik legfőbb tényezője lehetett az újstílusú népdal kialakításának és országos elterjedésének. Nem véletlen, hogy ez a stílusfordulat éppen a XIX. század végén, e század elején következett be. — Doberdo: az I. világháború olasz frontjának jeles pontja. Minthogy Észak-Olaszország ezidőben még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, védelmében sok magyar katona is részt vett.

Sej, felszállott a kakas a meggyfára

2. Sej, mikor engem katonának visznek, — az árokban még a víz is reszket, — az árokban a víz hadd reszkessen, — sej, csak a babám igazán szeressen.

3. Sej, mikor engem katonának visznek, — mind lehullnak a nyárfalevelek, — sírhattok már, benedeki lányok, — sej, három évig nem járok hozzátok.

4. Sej, mikor mentem Galícia felé, — megnyílt az ég harminchárom felé, — ragyognak rám a sűrű csillagok, — sej, mert tudják, hogy én is árva vagyok.

Sej, felszállott a kakas a meggyfára

Az újstílusú, mixolíd jellegű népdalok második sora az oktáv és a kvint vidékén helyezkedik el, s általában erősen hangsúlyozza a kisszeptimet is. Ezek a sorok összekötő kapocsnak tekinthetők pentaton, dór és mixolíd népdalok második sorai között. (Vö. például 273., 335., 449. számokat!)

Sej, haj, katona se lettem volna soha

2. Sej, haj, elvitték a fiam katonának, — fényes szuronyt választott magának, — fényes szurony, rózsafa a nyele, — sej, haj, rá van írva nagy betűvel szeretője neve.

A kifejlett újstílus a nagyambitusú kezdősorhoz szabja a dallam egész menetét. Emiatt a második sor gyakran ellentétes irányú mozgással indul — minthogy az elsőre már rálicitálni nem tud —, s csak a sor végén derül ki kvintelő összetartozása az elsővel. (Ezzel szemben: lásd a 441-nél mondottakat!) — A 4. sorban a bővülések („a Jóskát”, „nagy betűvel”) elmaradhatnak.

Ájfalusi bíró levelet kapott

2. Ájfalusi bíró háza de magos, — három ablak benne zsalugátéros, — negyediken néz ki maga a bíró: — igyunk fiúk, itt van már a behívó!

Ájfalusi bíró levelet kapott

A szokatlan ritmus átszabja a szöveg 11-szótagos alkatának szokásos 4+4+3 tagolását.

Jó dolga van a ---i bakának

2. Kis angyalom, ha katona nem volnék, — tinálatok sok jó estét köszönnék, — de mivelhogy kis angyalom, katona vagyok, — mint a rózsa, szemlátomást hervadok.

3. Hervad az a rózsa, kit nem locsolnak, — hervad az a kislány, kit nem csókolnak, — hervadjon is, hervassza el szívét a bánat, — ha már engem elvittek katonának.

Jó dolga van a ---i bakának

„Borjú” = borjúbőrből készült hátizsák (vö. a 430. dal 10-11. versszakával); „éles” = élestöltény.

Fiumei kikötőben áll egy hadihajó

2. A nagy bécsi kaszárnyára rászállott egy gólya, — vizet hozott a szájában regruták számára: — Mosdjatok, regruták, mert porosak vagytok, — azt csak a jó Isten tudja, mikor szabadultok.

3. Mikor megyek abfürolni, fegyver lesz az első, — hull a könnye a bundásnak, mint a záporeső, — ne sírj, bundás, ne sírj, kitelik az idő, — nékem is volt, de már elmúlt a három esztendő!

Fiume Magyarország egykori tengeri kikötője az Adriai tenger északi csücskében (ma: Rijeka, Jugoszlávia). „Negyvenhatos” = a 46. ezredhez tartozó; „abfürolni” = bevonulni.

Jaj, de sokat áztam, fáztam, fáradtam

2. Jaj, de sokat áztam, fáztam, szenvedtem, — amikor a Felvidékre kerültem, — eszembe jutott, van nekem egy hazám is, — sej, abba van a göndörhajú babám is.

3. Debreceni zöld erdőben van egy fa, — aláállok, meg sem ázok alatta, — énrám hajlik annak minden zöld ága, — sej, gyere babám, csókoljál meg alatta.

Jaj, de sokat áztam, fáztam, fáradtam

Valószínűleg nem egy A A B A újstílusú népdal elvariálása (utolsó sor!), hanem egy szabadabb formaelvű, régibb típus közeledése az újstílusú szerkezethez. Mindenesetre: a dallamsorok megformálása, a motivika, a harmadik sor kiemelése, a tempó és ritmus — már teljesen az újstílus modorában történik.

Mikor megyek Galícia felé

2. Édesanyám legszebb rózsafája, én vagyok az ága — én vagyok az első Ferenc József vitéz katonája, — százhúsz éles nyomja vállam, szívemet a fekete bánat, — el kell hagyni a jó édesanyám, holtig fáj a szívem érted, anyám, holtig fáj a szívem érted!

Galícia: a mai Dél-Lengyelország (a középkori magyar szóhasználatban: Halics). A századfordulón szintén a Monarchia része, a világháborúban súlyos harcok színhelye.