Ugrás a tartalomhoz

A magyar dal könyve

Dobszay László

Hagyományok Háza; Timp Kiadó

13. fejezet - XII. PÁSZTOROK, BETYÁROK, RABOK

13. fejezet - XII. PÁSZTOROK, BETYÁROK, RABOK

Tartalom

A törökkor végére a hajdan virágzó magyar föld nagy része elnéptelenedett, műveletlen pusztasággá vált. A rendszeres művelést kívánó föld már csak azért sem nyújthatott biztos jövedelmet, mert kérdés volt, nem tarolja-e le termését még betakarítás előtt egy kóbor had, vagy nem kell-e futva menekülnie művelőjének, mielőtt meglátná munkájának sok hónap alatt megérlelődő gyümölcsét. A következő évtizedekben, évszázadokban az ország sok vidékén az állat válik legfőbb vagyonná: az eleséget talál a pusztán maradt legelőkön, gazdája magával viheti, ha menekülni kell, saját lábán hajthatják fel eladni a bel- és külföldi vásárokra. Ugyanakkor az iparosodó, a legelő területeket lassanként felszámoló Nyugat egyre inkább rászorul a kelet-európai „puszták” állatkereskedelmére. Nem véletlen, hogy a hajdan ‘kincset’ jelentő marha szó éppen ebben a korban lesz az állatnak (eleinte többféle állatnak, pl. szárnyas marha, szarvas marha stb.) nevévé. A síkvidéki pásztorkodás, mely a középkorban egy tagozott agrártársadalomnak része, most legfőbb, egyes vidékeken egyetlen foglalkozása a népnek. Sajátos életformával jár együtt: nem falvakban lakó embereket tömörít, hanem félig-meddig vadon élő kis csoportokat; nincs olyan közvetlen kapcsolatuk a társadalom egészével, mint volt a falvaknak, a városokkal, ispánsági központokkal, egyházi-kulturális centrumokkal érintkező középkori agrár-közösségeknek. A pásztorság a népköltészet és népzene számára: sajátos közösség, különleges téma, — ugyanakkor egyéni, sok tekintetben szeszélyes stílus, modor megjelenése. A pásztorok elszigetelt világa századunkig sok régiességet megőrizhetett a lassanként civilizálódó falvak-városok szomszédságában is.

Ha az állat lesz a legfőbb vagyontárgy a dolgozó ember szemében (meg persze foglalkoztatója: a mezőváros, a Bécsben lakó földesúr vagy a szabad paraszt szemében is), ez lesz legkívánatosabb s legkönnyebben elérhető azok számára is, akik rövidebb úton akarnak meggazdagodni. Az állatcsordára lecsapó rabló jól mozgatható és értékesíthető zsákmányt remélhet. Szervezett csapatokban működve a siker is biztosnak látszik: a vármegye által mozgósítható pandúrosztagok alig tudják megőrizni a közrendet a pusztaságban szerte-széjjel kószáló nyájak, pásztorcsoportok és rablócsapatok között. A betyár maga is vándorol, kóbor életet folytat, hol itt, hol ott tűnik fel. A köznép fél is tőle, de föl is néz rá; izgalomban tartja a vidéket, de olykor a gazdagok megsarcolásával tiszteletüket is kivívja. A betyár és a pásztor összetartozik: ugyanabból a „vagyontárgyból” élnek, s nem egyszer éppen egy-egy hűtlen pásztor menekül az elszámolás elől a betyárságba.

A betyár a szájról-szájra adott hírek és történetek, versbe foglalt históriák hősévé válik a XVIII-XIX. században. Van-e izgalmasabb hír, jobb bűnügyi történet, mint hogy a híres betyár éppen környékünkön bukkant fel, hajtott végre vakmerő tettet, s menekült el sikerrel — vagy éppen bukott el a vármegye ellenében? Szerepük tehát a népszerű mesélésben és költészetben olyasféle, mint a múlt századi Amerikában a „cow-boy”-é (aki szintén pásztor vagy éppen betyár). Persze e betyárdalokban igencsak keveredik a népköltészet és a romantikus, népszerű vagy éppen mű-népi verselés.

Mivel a legtöbb betyár pályájának vége mégis csak az elbukás, természetesen kapcsolódnak ide a rabénekek is. Akár önálló rabénekekké válnak a betyár históriák egyes lírai részei — hiszen sokszor a rabének adta az elmondott mese keretét —, akár önálló rabénekek válnak egy-egy betyárballada betétjeivé, a rabul ejtett hős szájába adott panaszversszakokká.

A pásztor-, betyár- és rabénekek legnagyobb része zeneileg régi stílusoknak sajátos modor szerint való átformálását mutatja. Valószínűleg dallamuk szerint is a XVII-XVIII. századhoz kapcsolhatók. A betyártörténetek azonban igen népszerűek a XIX. században is, s ennek zenei jelzéséül újabb, sőt kifejezetten „újstílusú” népdalokhoz is gyakran társul ilyen szöveg.

Mikor gulyásbojtár voltam

2. Összejártam határimat, — mindenféle járásimat, — mégsem találtam nyájamra, — csak a kedves galambomra.

3. Nincsen olyan híres állás, — mint a badacsonyi állás, — kútágason van a rovás, — könnyen számol ott a gulyás.

4. Nincsen olyan híres gulyás, — mint a badacsonyi gulyás, — mert van ménese, gulyája, — van is három szép bojtárja.

5. Egyik iszik Cserepesbe’, — másik iszik Cserényesbe’, a harmadik Fogadóba’ — gulya, ménes botongóba’.

Mikor gulyásbojtár voltam

Mikor gulyásbojtár voltam

Mikor gulyásbojtár voltam

Mikor gulyásbojtár voltam

Az első-második sor egy megismételt, oktávról alapra ereszkedő, dallamos nagy ívet jár be. Mivel ennek főhangjai: c’-b-g-f-c többféle tonális árnyalattal variálódhat — eol: főváltozatunk, pentaton: A és C, dór-mixolíd: D. Az ív is, a variálódás módja is 296. dalunkkal („Hajnallik, hajnallik”) s még jó pár típussal rokon.

A csikósok, a gulyások

2. Lám én szegény szolgalegény csak magam egyedül, — hogy élek meg, ha nem lopok, sej, haj, ezres bankó nélkül?

3. Zúg az erdő, zúg a mező, vajon ki zúgatja? — talán bizony Patkó Bandi, sej, haj, a lovát itatja.

4. Lám megmondtam, Patkó Bandi, ne menj az Alföldre, — csikósoknak, gulyásoknak, sej, haj, ne járj ellenére.

5. Mert ha csikót találsz lopni, azonnal megfognak, — harmincháromkilós vasat, sej, haj, kezedre vasalnak.

A csikósok, a gulyások

A csikósok, a gulyások

Középkezdetű dallam, második sora nagyobb felső ívvel kvintre záródik (az oktáv csak kvintről ellépő súlytalan hang!), majd mintegy periodizálva ereszkedik. Ilyen felépítésű, általában x-y-x-y szótagszámú dalaink elég széles réteget alkotnak (pl. 299. sz.), s nagyjából a kora újkorra (XVII-XVIII. század) datálhatók.

Béres vagyok, béres

2. Sajnálom ökrömet, a járomszögemet, — sej, cifra ösztökémet, barna szeretőmet.

3. Ökreim a réten, gulyám a vetésen, — hej, taligám barázdába’, magam a kocsmába’.

Béres vagyok, béres

Béres vagyok, béres

Béres vagyok, béres

Az előző két dallal nagyjából egyidős lehet. X-x-y-x ritmusképlete is legkorábban erre a korra mutat, bár a ritmus élességét a kissé rubatóba hajló előadás elmossa. (Egyes énekeseknél és egyes lejegyzésekben a nyolcad, másokban a negyed tűnik az egyszótagos alapegységnek.)

Mikor a szolgának

2. Gazdája azt mondja: maradj meg jövőre, — csapd ki hat ökrömet bársony legelőre!

3. Egyék meg a kutyák mind a hat ökrödet, — égesse el a tűz vasas szekeredet!

4. Meguntam, meguntam gazdám kovártélyát, — három töpörtyűvel a bőtös laskáját.

5. Esőt Uram, esőt, jó heverő időt, — a szógának nyugvást, a gazdának morgást!

6. Anyám, édesanyám, mikor engem szültél, — mikor engem szültél, mér’ nem szültél kutyát?

7. Mikor takargattál kicsi pólyácskámba, — mér’ nem takargattál tüzes parazsába?

8. Mikor csicset adtál, mér’ nem adtál mérget? — nem ismertem vóna a keserűséget.

Mikor a szolgának

Mikor a szolgának

Szomorúfűz fának

A pásztor egy évre szerződik gazdájával ellátásért (4. vers) és természetbeni fizetésért. Rossz gazdát talált, s nem újítja meg szerződését. Ebbe az alaphelyzetbe olvaszt be szövegünk többféle, más népdalokban is szereplő versrészletet. Mind a 3. versszak átok-formulájának, mind a 6-8. versnek igazi helye régi balladákban, keservesekben van, de itt a kihasznált ember elkeseredésének jelzőjévé válik. (Bőtös = böjtös.)

Ködöllik a Mátra

2. Ne korogj, manganyáj, nem megyünk még haza, nem megyünk még haza, — két hét Szent György napja, akkor megyünk haza.

II.l. Amott van egy nagy ház, törvényszék a neve, ./. — amit abban főznek, keserű ja leve.

2. Abba’ van egy asztal, búval leterítve, ./. — azon van egy pohár, méreggel van telve.

3. Akárkié legyen az a tele pohár, ./. — csak énértem jönne egy hirtelen halál.

4. Szállj el, fecskemadár, Borsodon keresztül, ./. — vidd el az anyámnak ezt a szomorú hírt.

5. Ha kérdi, hol vagyok, mondjad, hogy rab vagyok, ./. — a szombati fegyház vaságyán hervadok.

6. Térdig bevasalva, könyökig bilincsbe’, ./. — szemem be van esve a nagy sötétségbe’.

7. Sötét éj takaróm, vánkosom a tégla, ./. — kígyók-békák szeme világító gyertya.

Ködöllik a Mátra

Ködöllik a Mátra

Ködöllik a Mátra

Az Alföld és a Mátra hegység határterületének egyik legelterjedtebb régi stílusú dallama. E vidéken elsősorban sertéspásztorkodást műveltek (a „manga” szó sertést jelent, a köznyelv csak a „mangalica” kicsinyített alakban ismeri). Szent György napja: április 24, a téli szállásokról ekkor terelik vissza a nyájat a nyári legelőkre, míg az ellenkező határnap: Szent Mihály (szeptember 29.).

Lóra, csikós, lóra

2. Nyergeljétek hát föl azt a pici pirost, ./. — hogy úsztatom által a zavaros Marost.

3. Zavaros Maroson magam általteszem, ./. — bánáti gulyásnál jó vacsorát eszem.

4. Egyél, igyál pajtás, ez ám az áldomás, ./. — majd visszajövőben hajtol valami mást.

5. Hajtok bizony pajtás, vagy harminc tehenet, ./. — kié’ a mészáros bankót ád öleget.

Lóra, csikós, lóra

Lóra, csikós, lóra

Lóra, csikós, lóra

Lóra, csikós, lóra

Vessük össze az előző darab dallamával. Ezek az 5-6 soros, rapszodikusabb dallammenetű darabok a régi (nyomokban: kvintváltó) stílusnak újabb kori — talán éppen a pásztorkodók között kialakult — rétegét képviselik. Szövegük is igen népszerű, kezdőversszaka többféle betyártörténetet is indít. A szövegek amúgyis keverednek, a 405-406. szövegeit cserélhetjük is egymással.

Pejparipám rézpatkója de fényes

2. Pej paripám hányja fejét kényesen, — vártalak rózsám az este szívesen, — ugyan rózsám, hová lettél, — már két estve el nem jöttél énhozzám!

3. Erdélyország fővárosa Kolozsvár, — volt szeretőm, de az is elhagyott már, — volt szeretőm, néha száz is, — jó volna most csak egy pár is, — ha volna!

Pejparipám rézpatkója de fényes

A dalt vessük össze a 326. dallam („Ne hagyj el, angyalom”) szerkezetével és dallammenetével. — Bartók egyik hegedűduója („Bánat”) ezt a dallamanyagot építi be egy jellegzetes bartóki kompozíciós-tervbe.

Az én kedves Ferkó bátyám… de fényes

2. Ha fölülök a csacsimra nagy vígan, — füle közé vágok furkós botommal, — egy szóra és mindenkorra takarodjék mindenki a tanyára, — én vagyok az eszterházi számadónak cifraszűrös, aranybaltás, fényes csizmás, Jancsi nevű, legkedvesebb gulyása.

3. Ha kihajtom a gulyámat a rétre, — kis öcsémet kiállítom melléje, — átkiáltok az én kedves ici-pici bojtáromnak, Jóskának: — csapja meg a balszárnyát a gulyának!

A pásztordalok tele vannak ilyen vagy másfajta előadási különlegességekkel, szinte extravaganciákkal. Pl. a gyorsan beszélt, szinte hadart szakaszoknak szélesen kiénekelt sorokkal való váltakozása, töltelékszavak, bekiáltások beiktatása, szeszélyes tempóingadozások stb. — A 3. vsz. énekese a 3. sor végén kurjantja a „bojtár” nevét és füttyent neki.

Debrecennek van egy vize

2. Hortobágynak szőke vize, — sárga lovam, ne félj tőle, — még az éjjel egy órára — vigyél át a túlsó partra. (A 3-4. dallamsorra:) Vigyél át a túlsó partra, — ott lesz jó világ gazdádra.

3. Az én lovam csárda előtt, — gödröt vágott maga előtt, — rúg-vág, kapál, ágaskodik, — a gazdája jó bort iszik.

4. Kiverték a gulyát-ménest, — jaj, de szépen legelésznek, — káromkodnak a számadók, — jó bort isznak a káradók.

5. Egyik iszik a Szelesbe’ — a másik a Cserepesbe’ — a harmadik a Morgóba’ — gulya-ménes csavargóba’.

6. Mihálynap után az idő, — fújdogál a hideg szellő, — sírnak-rínak a bárányok, — tanakodnak a juhászok.

7. A karámnál találgatják, — hogy a nyájat hová hajtsák; — hajtsuk be a gazdájának, — adjon szénát bárányának.

Debrecennek van egy vize

Debrecennek van egy vize

Debrecennek van egy vize

Debrecennek van egy vize

Hortobágy már a XVI-XVII. században az alföldi pásztorkodás jeles területe. Az állatok „hajtói”: a hajdúk — a megye is innen kapta nevét. Később azután, egészen korunkig, szinte romantikus tekintélyt kapott a hortobágyi puszta, a Hortobágy folyócska, rajta a híres kilenclyukú híddal és mellette a csárdával. Az 5. versszakban híres környékbeli csárdák neve. Mihály nap: szeptember 29., az állatokat ekkor hajtják át a téli szállásra.

Már két hete vagy már három

2. Jó napot, édes bojtárom, — van-e hibám, vagy sok károm? — Nincsen hibád, de nem is lesz, — míg a nyáj a kezemen lesz.

3. Még azt mondod: nincsen hiba, — hát a vezérürüm hun van? — Máj’ megkerül kikeletkor, — mikor a juh legel, akkor.

Már két hete vagy már három

Már két hete vagy már három

Árva vagyok, nincs gyámolom

A lá- és szó-befejezés a pentaton (vagy pentatonra visszavezethető) dalokban valaha elég szabadon váltakozhatott, mint ezt Kodály rokonnépi példákkal igazolta. A magyar népzenében a lá-vég szinte egyeduralomra jutott, s csak néhány dalunk emlékeztet e hajdani lehetőségre.

A Vidrócki híres nyája

2. Megyen az nyáj, megyen az nyáj — környeskörül a gaz alján, — ugyan, hol állok elejbe, — kerek erdő közepébe?

3. Hoz’ ki babám szűröm, baltám, — hadd menjek a nyájam után, — mert levágják az kanomat, — kesely lábú ártányomat.

4. Esteledik már az idő, — szállást kérnék, de nincs kitő’, — sűrű erdő a szállásom, — csipkebokor a lakásom.

5. A Vidrócki sírhalmára — gyöngy hull a koporsójára, — hej, Vidrócki, most gyere ki, — hat vármegye vár ideki! (A 3-4. dallamsorra:) Mit ér nekem hat vármegye, — tizenkettő jöjjön ide!

A betyárdalok többsége a balladák régi műfajából kifejlődött, tömör formában mondja el az izgalmas történetet. Ugyan az esemény középpontjában már nem az emberi-lélektani motívumok állnak, hanem a betyár külső élettörténete (ábrázolása, elfogatásának története, esetleg végrendelete), s ennyiben már nem nevezhetők e versek balladának. De a stílus, a párbeszédek szerkesztése, a fölösleges részletek elhagyása, ugyanakkor egy-egy emlékezetes részlet-elem vagy kifejezés kedvelése, a történetnek olykor egy jelenetbe tömörítése a régi műfajhoz köti őket. Az újkori betyárballadák közül talán legnépszerűbb Vidróckié. Vidrócki Márton a Borsod-vidéken működött a múlt század közepén, 1873-ban lőtte agyon vita közben egyik betyár-társa. A nép azonban nem így tartotta meg emlékét, hanem a csárdában a zsandároknak bátran ellenálló, romantikus hősként ábrázolja. (Az 5. versszak vége voltaképpen nem ide való, hanem az elfogatására jötteknek adott hetyke felelet.) Mindehhez lásd Vargyas Lajos: A magyar népballada és Európa. II. 642-648.

Nem messze van ide Kismargita

2. Amint látom, jönnek a zsandárok, — már messziről ragyog a csákójuk, — elől mén a zsandárok káplárja, — egyenest a Lebuki csárdába.

3. Jó estét hát, Lebuki csárdásné, — hát ez a szép pej paripa kié? — Jó bort iszik ennek a gazdája, — most ért ide, nincs egy fél órája.

4. Küldje ki hát ennek a gazdáját, — nem bántjuk mi, csak adja meg magát! — Ki sem megyek, meg sem adom magam, — ha akarják, vigyék el a lovam.

5. A lovamat nem annyira bánom, — csak a nyereg-izzajtót sajnálom, — nyereg alatt a bugyellárisom, — abban hever százezer forintom.

6. Egyet adtam ezé’ a szép lóér’, — másodikat a nyeregszerszámér’ — harmadikat egy szép barna lányér’ — kit nem adnék széles e világér’.

Nem messze van ide Kismargita

Nem messze van ide Kismargita

Nem messze van ide Kismargita

A betyártörténetek sztereotip színhelye: a kocsma, ahol a betyár rövid időre megpihenhet, ahol a kocsmárosnénak (és leányának) szívesen látott és nevezetes vendége, — de ahol a pandúrok is legkönnyebben rajtaüthetnek a vigyázatlan betyáron. Dallammenetét, stílusát vö. a Bújdosik az árva madár kezdetű daléval. Valószínűleg egy régi 8-szótagos dallamnak lehet dalunk egy tízes változata. A C változat ereszkedővé formálja az íves felépítésű dallamot.

Jáger Jóska híres betyár

2. Kérdi tőle boltoslegény: — mi kell neked, betyárlegény? — Nekem olyan selyemkendő, — kiből ezer forint kettő.

3. Írja fel a boltajtóra: — itt vásárolt Jáger Jóska, — itt vásárolt Jáger Jóska, — majd megadja még valaha.

4. Jáger Jóska nagy betyár volt, — még csak koporsója sem volt, — úgy tették a föld gyomrába, — fekete posztó ruhába’.

Jáger Jóska története teljes formában két részből áll: első a boltos megtréfálása (Iányruhába öltözve megy vásárolni; egyes változatokban a boltos „kisasszonykának” is hívja; csak távozása után derül ki, ki volt a vásárló), második pedig egy pásztor megtámadása, aki azonban baltájával leüti, s egy gödörben temeti el a betyárt. „Ez az egyetlen betyár-énekünk, amelyben betyár és pásztor ellenségesen áll szemben egymással.” (Vargyas Lajos: i.m. 693-696.) A Jáger Jóska-történet, más dallammal hanglemezen: HF-IFMC: A/8.

Betyárgyerek bujdosik az erdőbe

A tizenegy szótagos sorok népzenénkben szinte kivétel nélkül egyetlen alapszkémára vezethetők vissza: kétszer négy nyolcad + tipikus széles (masculin) ritmuszárlat. Ritka köztük a rubato, de olykor egy csekély rubato-hajlam mégis belopakodik. (Pl. néha az utolsó három szótag parlando folytatja az előző nyolcadokat.) Ilyen poco rubato előadásnak lehet újból megkövesedett alakja a 7. szótag nyújtása.

A Nád Jancsi csárdába

2. Jön hat pandúr nagy sietve, — dupla töltött fegyverekkel, odaállnak az ablakba: — készülj Jancsi halálodra!

3. De a Jancsi csak azt mondja: — ereszd le a firhangokat! — De a pandúr azt feleli: — késő van már, szegény Jancsi!

4. Elkeríti az istenit, — kezébe fogja fegyverit, — mire magát észrevette, — golyó szívét sértögette.

A Nád Jancsi csárdába

A Nád Jancsi csárdába

A Nád Jancsi csárdába

A Nád Jancsi csárdába

A 401. dallam változata, ám első sorában a r-1, kvartzárlatot fellépő kvart helyettesíti. Így az első sor a „Páva”-dallamok 1-s-r-s motívumát idézi. (Ennek halvány nyomát a 401. harmadik sorában is felfedezhetjük.)

Az alföldi csárdába

2. Egyik mondja nótáját, — ölelgeti rózsáját, — félreveti subáját, — pöngeti sarkantyúját.

3. A második csak hallgat, — torka jó bort kívángat, — torka jó bort kívángat, — babájára gondolgat.

4. A harmadik azt mondja: — üljünk pajtás a lóra, — siessünk, mert itt érnek, — elveszik életünket.

A 220. dallam („Két krajcárom volt, azt elástam”) minden sorának utolsó ütemét egyetlen főhangra tömörítve lényegében a fönti tripodikus (soronként három ütemet tartalmazó) dalt kapjuk. A kapcsolat egészen közvetlen közöttük, s mivel amaz Dunántúlon igen elterjedt, míg erre csak néhány adat van, valószínűleg abból leszármazó, egyedi alaknak tarthatjuk.

Röpülj páva, röpülj

2. Leszállott a páva — vármegye házára, — de nem ám a rabok — szabadulására.

3. Igyatok, ti foglyok, — ne szomorkodjatok, — kérjétek az Istent, — majd megszabadultok.

4. Hallottad-e hírét — a Duna vizének, — hát annak a híres — budai börtönnek?

5. Hallottam, hallottam, — szenvedtem is benne, — verje meg az Isten, — aki építette.

Röpülj páva, röpülj

Röpülj páva, röpülj

Talán leghíresebb rabénekünk. 1934-ben került elő Somogy megyéből, azóta is csak néhány adat erősítette meg, ugyanonnan. Mégis nagy jelentőséget kapott két okból: egyrészt egy kiterjedt dallamcsaládnak legtömörebb, legvilágosabb, szinte összefoglaló alakja; emiatt népzenetudományunkban e csoport névadója lett („Páva-család”). Másrészt Kodály Zoltán énekkari és zenekari feldolgozása révén lett közismertté, s minthogy Ady Endre is ismerte szövegét, egyik versének kiindulópontjává tette. A „Páva” az utóbbi évtizedekben a szabad gondolatnak, szépségnek, természetes életakarásnak szimbólumává lett a magyar köztudatban.

Imhol kerekedik egy fekete felhő

2. Állj meg, holló, állj meg, — hadd üzenek tőled, — apámnak, anyámnak, — jegybéli mátkámnak.

3. Látod-e, angyalkám, — ezt a száraz nyárfát? — majd ha az kizöldül, — akkor megyek hozzád.

4. Rab vagyok, rab vagyok, — szabadulást várok, —- a jó Isten tudja, — mikor szabadulok.

Imhol kerekedik egy fekete felhő

Imhol kerekedik egy fekete felhő

Imhol kerekedik egy fekete felhő

A „Megrakják a tüzet” ismert kvintváltó dallamnak érdekes tonális-motivikus átalakítása. Dél-Dunántúlon és a Dráván túli magyarságnál éneklik így. Ez utóbbi magyar nyelvű sziget (Szlavónia: Szerém, Verőce megyék) sok régies daltípus fenntartója.

Elhervadt cédrusfa

2. Ne csodáld, angyalom, — hogy ily hervadt vagyok, — kilenc esztendeje, — mióta rab vagyok.

3. Kilencfontos vasat — hármat elszaggattam, — a negyediket is — jól megvásítottam.

4. Anyám, édesanyám, — menj el az urakhoz, — kérd el levelemet, — szabad életemet.

5. Anyám, édesanyám, — mit mondtak az urak? — Azt mondták az urak, — hogy fölakasztanak.

6. Anyám, édesanyám, — kár volna ezt tenni, — sárga göndör hajam — szélnek ereszteni!

7. Rab vagyok, rab vagyok, — szabadulást várok, — a jó Isten tudja, — mikor szabadulok.

Elhervadt cédrusfa

Elhervadt cédrusfa

Elhervadt cédrusfa

A XVII. századtól fogva seregestől maradtak fenn jobbágyperek jegyzőkönyvei. Legtöbb esetben valóságos bűntettekről van szó: gyilkosság, erőszakosság, testi sértés. Mai szemmel nézve nem is ebben áll e rendszer igazságtalansága, hanem egyrészt abban, hogy a jobbágy fölött kezdetben saját ura, később a földesurakból álló bíróság (úriszék), a vármegyei nemesi szervezet ítélkezett — tehát többnyire ellenségesen, elfogultan, főként, ha a jobbágynak ura ellen elkövetett „vétkéről” volt szó. Másrészt: ugyanitt kapta ítéletét elkeseredett, már-már forradalmi akcióiért is a jobbágy. Rabénekeink nagyobb része ennek az igazságszolgáltatási rendszernek áldozatait beszélteti. — „Font” = régi súlymérték. A 4. vers a felmentő, szabaduló levélről beszél.

Hallottad-e hírét Bereg vármegyének?

2. Nincs keserűbb kenyér, mint a szegény rabé, — elébb megfontolják, azután adják bé, — kerüld el hát pajtás a vármegye kezét, — hogy meg ne kóstolhasd keserű kenyerét.

3. Kiszáradt a tóbul mind a sár, mind a víz, — a szegín barom is csak a pásztorra níz, — Istenem, teremtőm, adj egy csendes esőt, — a szegín jószágnak jó legelő mezőt.

Hallottad-e hírét Bereg vármegyének?

Hallottad-e hírét Bereg vármegyének?

Hallottad-e hírét Bereg vármegyének?

Hallottad-e hírét Bereg vármegyének?

A dallam mögött egy igen régi, recitativ jellegű alapdallam áll. Ez Hajdú-Bihar-Szabolcs megyék tájékán (valószínűleg csak később, s éppen a pásztorkodó lakosság körében) egy határozottabb karakterű, olykor félig rubato, olykor giusto előadású 6+3+3 szótagú alakká kristályosodott. Ilyenként lett a környéken igen népszerűvé, mindig pásztor, betyár vagy rabének szövegekkel. — „Megfontolják” = lemérik. 3. vsz.: a legelő szó még jelző értelemben szerepel.